Zsófi az etikaóráról

Mire és hogyan használod az etikaórát?^[2]

Nem használom semmire. Szeretném megtartani az órákat. Úgy, hogy hinni tudjak benne. Felkínálok egy-egy témakört, aztán hagyom, hogy a témakörökön belül a diákok hozzák be a megbeszélésre ajánlott kérdéseket, történeteket. Beszélgetünk, játszunk, olykor még olvasunk és írunk is. Szeretnék teret adni nekik, alkalmat arra, hogy beszélgessenek, ha akarnak, bevonódjanak, ha akarnak. Örülök, amikor azt látom, hogy önként és jó érzéssel élnek a tanórák adta lehetőségekkel. Rendszeresen érzem azt az etikaóráimon, hogy elfelejtem, hogy a munkahelyemen dolgozom épp. (Olyannyira, hogy akár hónapokig elfelejtek osztályozni.)

Hogyan keletkezett ez a levél?

Zsófi segítséget kért tőlem az érettségire jelentkezés határideje előtt. Angol helyett lováriból szeretett volna érettségi vizsgát tenni. Iskolát keresett, amelyik befogadná vendégtanulónak. Iskolát nem tudtam ajánlani neki, de annak nagyon megörültem, hogy beszéli a romani nyelvet. Anyanyelve a romani. Az elmúlt öt évben nagyon sokszor keresgéltem autentikus, írott romani szövegeket, de nagyon nehezen találtam, nagyon keveset. Zsófi beleszületett a nyelvbe, beszéli, de sosem írta. Én tanultam a nyelvet, de sose beszéltem. Nem akartam elszalasztani a lehetőséget; megkértem Zsófit, hogy írjon valamit az etikaórákról mindkét nyelven.

Miért épp tőled kért segítséget? 

Szerintem véletlenül fordult hozzám. Nem firtatta, hogy engem ez miért érdekel. Viszonzásul adtam neki ajándékba egy példányt a Pató Selammal közös könyvecskénkből.^[3] Örült neki, de nem fűzött hozzá semmit. Én pedig nem magyarázkodtam. Igazából nem is hiányzott a magyarázkodás egyikünknek sem. Sőt, akkor sem, amikor más diákokkal váltottam egy-egy lovári mondatot. Elismerően néztek rám, mosolyogtak, és mentek a dolgok tovább. Semmilyen fennakadást nem okoztam.

Nem lehet, hogy a hozzád fordulás mögött mégis volt egy olyasfajta szemérmes tudás, amit nem mond ki, nem lehet kimondani, mert akkor az már más, talán meg sem fogalmazva, hogy az Imre Kati akár cigány is lehetne, noha persze nem az, hiszen tanár?

Én semmi ilyesmit nem érzékelek. Miközben az teljesen nyilvánvaló számomra, hogy akinek van szeme, az látja.

Hogy fogadtad a levelet?

Nyelvileg igazi kuriózumnak tartom Zsófi írását. Míg tanultam a lovárit, rengeteg problémával találtam szembe magam. Kitől tanuljam? Miből tanuljam? Mi egyáltalán a romani nyelv? Később, amikor ráakadtam egy-két írott szövegre: melyik írott lovári szöveg az igazi lovári nyelven írt lovári szöveg? Mi tekinthető nyelvjárásnak? Mi az elfogadott, írott irodalmi romani nyelv? Kik azok a felkentek, akik tudják ezekre a kérdésekre a válaszokat? Hol találom meg őket és a válaszaikat? Még később, amikor már eligazodtam az írott szövegben, elkezdtem keresgélni olyan emberek után, akiknek anyanyelvük a lovári és rendszeresen beszélik, használják is. Megismerkedtem néhány ilyen emberrel. De úgy éreztem, ők már birtokában vannak egy olyan nyelvezetnek, nyelvhasználatnak, amely mögött nem csak az anyanyelvét beszélő ember ösztönös nyelvhasználata figyelhető meg. Úgy éreztem, ők egy mesterségesen létrehozott kör által elfogadott konszenzus szabályainak megfelelve használják a nyelvet. Ennek a konszenzusnak megfelelően írják is. Nagyon szépnek ismertem meg ezt a szabályos nyelvet. De homályos maradt számomra, hogy a hétköznapi lovári cigány ember beszélt nyelve milyen viszonyban áll az irodalmi (?) lovári nyelvet beszélő/író lovári anyanyelvű ember, illetve magyar anyanyelvű ember nyelvezetével? Zsófi most ezt megmutatta. Bevallása szerint most először írta le a kiskora óta naponta, szóban használt nyelvet. Furcsa volt számára, amikor utaltam arra, hogy létezik írott lovári ábécé, léteznek helyesírási szabályok. Szerencsére fél mondat után abbahagytam az okoskodást. Meglepő volt olvasni, hogy a magyar szavakat hogyan illeszti be a romani szavak közé, és toldalékolja a romani nyelv szabályai szerint. Újra felmerült bennem, hogy akkor mi is a romani nyelv? Ha a kulturális környezet változásait nem követi az addig beszélt anyanyelv szókincse, akkor hogyan születnek új szavak, amelyek leírják az új környezetet? Az így létrejött új szó akkor lovári szó? És még számtalan nyelvi kérdés… De én nem vagyok nyelvész, teljesen tanulatlanul közelítem meg a dolgot. Viszont az egyik legérdekesebb dolognak látom, amivel valaha szellemileg találkoztam.  Ez az egyik hozadéka számomra Zsófi levelének. A másik az etikatanítással kapcsolatos. Sosem fogalmaztam meg a diákjaim számára, hogy miért tartom fontosnak az etikaórákat. Szégyenszemre talán még magamnak sem mondtam ki. És most mit olvasok a diáklány levelében? Önismeret, társismeret, társadalomismeret, saját véleményünk megalkotása és felvállalása. Hogy ez hogyan ment át, tényleg nem tudom.

Mit kell tudnunk a szerzőjéről?

Zsófi végzős diáklány egy szakgimnázium közgazdász osztályában. Második éve ismerem és tanítom. Osztályában – tudomásom szerint – ő az egyetlen cigány származású diák. Feltűnő volt számomra, amikor megismertem őket, hogy az osztály teljes mértékben elfogadja, melengető szeretettel veszi körbe őt. Zsófi nem tagadja származását, sőt, előre közli boldog-boldogtalannal. (Megvallom, nem teljesen értem, miért.) Igaz, nem is tagadhatná származását: látványosan szép cigánylány.

Milyen a kapcsolatotok? Változott-e a levél hatására?

Zsófival jó tanár-diák kapcsolatban voltunk kezdettől fogva, nem másként, mint több más diákommal is. Valójában kettőnk közül ő a nyitottabb szívű, ő közvetlenebb. Korábban egyáltalán nem tudtam, hogy így érezte magát az etikaórákon és azt tanulta ott, amit a levelében leírt. Azóta két dolog változott: ő még nyitottabb lett irányomban, én pedig újra sokat gondolkodom azon, hogy milyen sok rejtelmet tartogathatna számomra a romani nyelv tanulása, ha újra nekikezdenék. És még egy dolog változott: több diákom lovári mondatát meghallom az iskola folyosóin járkálva.