Világraszóló oktatási sikerek – és ami mögöttük van…

^[1]Finnországban a PISA 2000-vizsgálat szervezője és irányítója a Jyväskyläi Egyetem Pedagógiai Kutatóintézete volt. Az intézet munkatársai készítették el az eredmények nemzetközi összehasonlítását elvégző szakértői elemzést és a részt vevő országok számára kötelezően előírt országjelentést is. A beszámoló készítői nem titkolják: a finn oktatásügy illetékesei – természetesen – nagyon örülnek a finn tanulók kiemelkedő sikereinek, de bizonyos értelemben valamennyiüket meglepte ez a rendkívül „előkelő” helyezés. Olyannyira, hogy az országjelentés elkészítésének az ürügyén egyszersmind arra a kérdésre is megpróbáltak választ adni, hogy minek köszönhető a finn tanulók kiváló teljesítménye.

Ezek az eredmények egy csapásra megváltoztatták az iskolákban folyó munka reformjával kapcsolatos elképzeléseiket is. Reformtörekvéseik során eddig elsősorban a külföldi modelleket igyekeztek követni; így először a németországi pedagógiai gyakorlat felé tekintgettek (de éppen ez a vizsgálat bizonyította be számukra annak komoly hiányosságait), aztán pedig a svédországi modelltől remélték a helyes út megtalálását. A PISA-vizsgálat azonban meggyőzte őket arról, hogy valószínűleg éppen a finniskolarendszer az, amely ebben a megmérettetésben kiválóan vizsgázott, vagyis a komprehenzív iskolatípus,amelyben a 11 és 18 év közötti finn diákok tanulnak.

Nyilvánvaló, hogy az iskolatípus nem egyedüli magyarázat a sikerre, az eredmények különféle tényezők hatásmechanizmusának köszönhetők; azaz a tanulói érdeklődés, a szabadidő eltöltésének módja, az oktatási rendszer szerkezete, a pedagógusképzés, az iskolai tevékenység, az oktatást segítő szolgáltatások, és – nem utolsósorban – a finn kultúra szerencsés együttesének. A szerzők is elsősorban azokat a kölcsönhatásokat próbálják meg összefoglalójukban megragadni, amelyek elvezet(het)tek a kiváló tanulói teljesítményekhez.

A szóban forgó eredmények korábbi közleményeinkből^[2] már ismeretesek; például az, hogy olvasásban a finn tanulók összteljesítménye bizonyult a legjobbnak a nemzetközi mezőnyben. Az idetartozó három művelettípuson belül kettőben – az információ-visszakeresésben és a szövegértelmezésben – ugyancsak övéké a világelsőség, mindössze a reflektálás, értékelés területén értek el valamivel halványabb eredményt. Mindhárom művelettípusban azonban meglehetősen nagy volt a két nem teljesítménye közötti különbség. A nemek egyenjogúságát oly fontosnak tekintő finn társadalom ezt kifejezetten kudarcként élte meg. Nemcsak az olvasás területén bizonyultak kiemelkedően eredményesnek a finn tizenöt évesek; Finnország ugyanis matematikában is a legjobban teljesítő országok közé tartozik, s a természettudományos ismeretek terén is hasonló a helyzet. (E két utóbbi műveltségi területen egyébként nem volt észrevehető különbség a lányok és a fiúk teljesítménye között.)

Az olvasásban elért siker titkát elsősorban a finn iskolások olvasási attitűdjének eredményes alakításában, illetve a családi háttér jellegzetességeiben vélik a szakemberek megtalálni; vagyis az iskola és a családegyaránt osztozhat benne. A finn iskola határozottan törekszik arra, hogy tanulóiban felébressze az olvasás iránti érdeklődést; és ehhez megfelelő lehetőségeket kínál számukra a rugalmas curriculum is. A beszámoló készítői az eredményekkel kapcsolatban külön hangsúlyozzák a közkönyvtári hálózat érdemeit is: ezekben a könyvtárakban – mindenütt! – külön gyermek- és ifjúsági részleg is működik, nem csoda, ha a finn tanulók 44 százaléka rendszeres könyvkölcsönző. Az iskolai könyvtárak használata viszont – érdekes módon – az OECD-átlag alatt van Finnországban, s általában az otthoni könyvtárak sem rendelkeznek kiugróan nagy készlettel.

Összességében a tanulók családi háttere – bármennyire változatos képet mutat – is kedvezően befolyásolja a tanulói teljesítményeket. Ennek oka egyrészt, hogy még a szociokulturális téren legalacsonyabb szinten lévő finn családok is az OECD-átlag felett vannak. Másrészt még ma is igen erős a finn családokon belülikulturális kommunikáció, annak ellenére, hogy náluk – például – a különféle kulturális tevékenységekben való részvétel (azaz a színház- és kiállításlátogatás stb. gyakorisága) némileg alacsonyabb az OECD-átlagnál.

A matematikai és a természettudományos alapműveltség tekintetében azonban elsősorban az iskolákat illeti a dicsőség: az oktatásban az ismeretek gyakorlati alkalmazására helyezik a hangsúlyt, és nagy gondot fordítanak a környezettudatosság fejlesztésére. Ugyanakkor nem hallgatható el az sem, hogy ezekben az eredményekben már megjelennek az 1996-ban elindított ún. LUMA-program hatásai is. A program az iskolai oktatás minden szintjén magára vállalta e két műveltségi területen a tanulói készségfejlesztés tennivalóit, és egyben felgyorsította – és anyagilag támogatta – az iskolák korszerű hardverrel, szoftverekkel, megfelelő laboratóriumi eszközökkel történő felszerelését.

A kiváló eredmények elérésében minden bizonnyal szerepe volt annak is, hogy a finn iskolarendszer következetesen törekszik az egyenlő esélyek biztosítására, legyen szó különböző népességcsoportokról vagy az ország különféle földrajzi régióiról. Az oktatás minden esetben az egyes gyerek szükségleteihezigazodik; egyetlen tanulót sem lehet kizárni a tanításból, vagy éppen más iskolába átküldeni; úgy kell tehát alakítaniuk a tananyagot, a tankönyveket, a módszereket, hogy azok alkalmasak legyenek a bármilyen szempontból heterogén tanulócsoportok oktatására is. Természetesen ehhez jól képzett tanárokra van szükség. A finn társadalom sokat áldoz a magas szintű pedagógusképzésre, megbecsüli a tanárokat, és megfelelő bizalmat és önállóságot biztosít számukra a munkájuk során. Ugyanakkor elvárja tőlük, hogy ne csak a hatékony oktatási módszerek alkalmazásában, hanem a pedagógiai kutatásokban is folyamatosan részt vegyenek.

Külön megemlítik a beszámoló szerzői a finn speciális oktatás jelentőségét, vagyis azoknak a gyerekeknek az eredményes tanítását, akik valamilyen probléma miatt nem vagy csak nehezen tudnak haladni iskolai tanulmányaikban. Finnországban ezeknek a tanulóknak mindössze két százaléka jár elkülönített iskolába, a többiek ép társaikkal integráltan tanulnak. Ha például egy vagy több tantárgyban vannak nehézségeik, akkor egy gyógypedagógus heti egy-két alkalommal kiscsoportban vagy egyénileg is foglalkozik velük. Az is gyakori megoldás, hogy még az ún. normál osztályokban – főleg az alapfokú iskolákban – gyógypedagógusok is tanítanak. Így a speciális oktatást nem igénylő, de valamiben esetleg nehézséggel küzdő tanuló is külön segítséget kaphat. Meghatározó jelentőségű a finn oktatásban az is, hogy – 7. és 9. osztály közötti korcsoportok esetében – minden iskola köteles pályaválasztási és életúttanácsot nyújtani a tanulóknak. Ezt természetesen törvény rögzíti, és egyszersmind biztosítja a feladat ellátásához szükséges anyagi és emberi erőforrásokat is.

Az összefoglaló készítői azt is szükségesnek találják elmondani, hogy a finn iskolák eddigi történeti fejlődésében kiemelkedő jelentősége volt a mindenkori kulturális és politikai konszenzusnak, melynek eredményeképp már a 20. század folyamán sem került sor politikai konfliktusokra, hirtelen váltásokra az oktatás kérdéseiben. A kulturális homogenitásnak volt köszönhető az is – vélik –, hogy a hetvenes években bevezetett reformok sem szítottak politikai ellentéteket. (Jó példa erre az a javaslat, amely – néhány évvel ezelőtt – a pedagógusképzést főiskolai szintre kívánta helyezni a korábbi egyetemi szintről. A vita nem kapott széles nyilvánosságot, mindvégig megmaradt a szakmaiság keretein belül, és a magasabb szint fenntartásával végződött.)

Finnország kulturális homogenitása azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan kisebbségek, akik külön odafigyelést igényelnek. Az országnak ugyanis két hivatalos nyelve van, miközben a svéd lakosság aránya mindössze a teljes népesség 6 százalékát teszi ki. A svéd tanulók mindenütt a saját nyelvükön tanulhatnak az általános iskolától egészen az egyetemig. Olyan tanulók is vannak természetesen, akik nem az ország területén születtek, arányuk mindössze 1 százalék, és alig 1 százalék fölött van azoknak az aránya, akik nem beszélik az ország egyik hivatalos nyelvét sem. Ezekben az esetekben jelenleg egyedi megoldásokat alkalmaznak.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a finn oktatás jellegzetes intézménytípusa, a komprehenzív iskola több szempontból is eredményesnek bizonyult: hatékonyan felkészíti a tanulókat a továbbtanulásra, a munka világába való zökkenőmentes átállásra és a modern társadalomban való aktív részvételre. Mindezt a magasminőség és az egyenlőség egyidejű megvalósításával sikerült elérnie. Ezeket az értékeket a finn iskolának a jövőben meg kell őriznie. Szükség van azonban néhány változtatásra is, melyeket a közeljövőben semmiképpen sem kerülhetnek el.

Egyik megoldandó feladat például a kiemelkedően tehetséges tanulókkal való – eddig meglehetősen elhanyagolt – foglalkozás pedagógiai programjainak kimunkálása. A másik a tanulói önértékelés és önszabályozás gyakorlatának terjesztése. A harmadik szükséges változtatás a finn iskolák klímáját érinti, ugyanis a PISA-vizsgálat szerint az kedvezőtlenebb az OECD-országok átlagánál. Szintén a PISA-vizsgálat tapasztalatai hívták fel a finn oktatásügyi szakemberek figyelmét a házi feladat gyakorlatának módosítására. A jövőben a finn iskoláknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a házi feladatok iskolai értékelésére, ami nem feltétlenül osztályzást jelent, hanem folyamatos visszajelzést és az osztályon belüli interakciók pedagógiai lehetőségeinek a kihasználását. További feladatként szerepel a fiúk és a lányok teljesítménye közti mindenféle különbség felszámolása.