Vállalkozási ismeretek oktatása Európában

Néhány évtizeddel ezelőtt még megszokott s némiképp idealizált gyakorlat is volt, hogy a munkavállalók aktív életszakaszukat ugyanannál a cégnél-vállalatnál töltötték; munkaadó, munkavállaló meg volt elégedve ezzel a helyzettel. Hosszú időn keresztül az is jellemző volt, hogy - a kézműves foglalkozásokat és aszolgáltatásokat kivéve - az önálló vállalkozás, az önfoglalkoztatás intézménye háttérbe szorult a biztonságot és állandóságot ígérő vállalati-nagyvállalati alkalmaztatási formák mögött. Az utóbbi évtizedekben azonban e téren is nagyot változott a világ.

A rugalmasság, a vállalkozókészség és a mobilitás lépett az állandóság és a biztonság korábbi eszménye helyébe. A munkavállalók mind könnyebben rászánják magukat a változtatásra, s ha különböző okok miatt nem sikerül másként rendszeres jövedelemhez jutniuk, pályakorrekciós igénnyel sokan önálló vállalkozásba fognak. Ezt sugallja a média, ezt népszerűsítik a foglalkoztatás kérdéseiben magukat felelősnek érző állami és civil szervezetek is. Mindenfelől azt lehet hallani, hogy egy-egy értelmes vállalkozás beindítása milyen jó mindenkinek: az egyénnek azért, mert ezáltal megoldhatja saját és családja megélhetésének a problémáját, a társadalomnak pedig azért, mert a vállalkozás másnak is munkaalkalmat teremt, ezáltal emeli az életszínvonalat, és az így megtermelt jó minőségű termék a fogyasztó igényét akár a nagyvállalati árnál alacsonyabb szinten is ki tudja elégíteni.^[2] Nem csoda tehát, hogy a - főleg a kis- és középméretű - vállalkozások száma viszonylag rövid idő alatt soha nem gondolt mértékben megsokszorozódott.

Az Európai Unióban például - az 1998-as adatok szerint^[3] - hozzávetőleg 16 millió vállalkozást tartanak számon; ezek 95%-a kisvállalkozás. Az Európai Unió 1997-es amszterdami szerződésének aláírásakor a tagállamok megállapodtak egy, még ugyanabban az évben, Luxemburgban megtartandó ún. foglalkoztatási csúcsértekezlet összehívásában, ahol a közösségi foglalkoztatáspolitika egyik pilléreként a résztvevők avállalkozókészség erősítését jelölték meg (a foglalkoztathatóság növelése, az alkalmazkodóképesség fejlesztése, valamint a nők és férfiak egyenlő esélyeinek előmozdítása mellett). Ennek a szándéknak a jegyében az uniós országokban 2001 és 2005 között ötéves vállalkozáspolitikai programot is elindítottak. A kampány eredményeként várhatóan tovább fog növekedni a működő vállalkozások száma.

A vállalkozások megsokszorozódása, a vállalkozók tevékenységének népszerűsítése egyéb módon is beleilleszkedik az Európai Bizottság fejlesztési programjaiba. Például az élethosszig tartó tanulássalkapcsolatos, 2000 októberében megfogalmazott memorandum^[4] hat kulcsfontosságú üzenetében második prioritásként jelölték meg azt a fejlesztési célt, hogy "bátorítani kell az egyéneket és a vállalkozásokat arra, hogy beruházzanak" az emberi erőforrásokba. A vállalkozások tehát - ebben az olvasatban - nem csupán a gazdasági fejlődés motorjai, a munkanélküliség kezelésének eszközei lehetnek, hanem működ(tet)ésük egyszersmind visszahat(hat) a vállalkozó személyére is; sajátos elvárásaival megteremtheti a folyamatos egyéni és szakmai fejlődés kereteit is.

A vállalkozási készségek és ismeretek elsajátítása

A kis- és középvállalkozások nagyarányú terjedése magával hozta a vállalkozói ismeretek megszerzésének lehetőségei iránti - egyéni és szervezett - igényeket is. Bár a vállalkozási ismeretek oktatásának és képzésének igazi felfutása a nyolcvanas évek végétől számítható, az ilyesféle tudás és készségek iránti elvárásoknak már akkor is több évtizedes gyakorlati előzményei voltak. Ezek közül legelőször talán a mára világhírűvé vált Dale Carnegie-nek Amerikában, a harmincas években megjelent munkáira lehet hivatkozni. (Ezek a könyvek azóta az egész világon többtucatnyi kiadást, sokmilliós példányszámot elértek.) Carnegie - első kötetének bevezetőjében^[5] - a következőket írta: "1912 óta vezetek New Yorkban továbbképző tanfolyamokat üzletemberek és más hivatásbeliek számára. Először csak szónoki tanfolyamokat vezettem azzal a céllal, hogy gyakorlati tapasztalataim alapján olyan önálló gondolkodásra tanítsam őket, amellyel elképzeléseiket világosabban, hatékonyabban és meggyőzőbben fejthetik ki az üzleti tárgyalások során és a nyilvánosság előtt. De az idő múlásával fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy ezeknek a felnőtteknek nem elég csak a beszédkészségüket fejleszteni, hanem az érvényesülés művészetének más aspektusait is figyelembe kell venni a mindennapi üzleti és társadalmi életükben."

Az 1960-as években Európában is történtek olyan próbálkozások, amelyek bizonyos teljesítményösztönző képzések^[6] során kísérleteztek a vállalkozói készségek fejlesztésével; a tréningeken kreativitási és önértékelési gyakorlatokat végeztettek a jelentkezőkkel, csoportos vitákba, kérdőíves vizsgálatokba vonták be őket, ezektől a technikáktól várva a vállalkozás területén szükséges hatékonyság növekedését. Ezekben a programokban már nagy szerephez jutottak a civil szervezetek is. (A nyolcvanas években a különféle vállalkozói tréningek költséghatékonyságának szükséglete is megfogalmazódott; a szakemberek hozzá is kezdtek az eredmények mérhetővé tételének, és a képzések hosszú távú eredményességét biztosító szempontoknak a kidolgozásához.) Az elmúlt évtizedre pedig mai formáikban elkészültek a különféle, kifejezetten vállalkozói készségeket fejlesztő speciális tréningek részletes programjai is.

Mostanában rengeteg saját tapasztalatokra épülő program, szakmai sikereket elért módszer kínálja magát az európai képzési piacon; sok intézmény és ügynökség iktatta profiljába a vállalkozási ismeretek tanítását (elsősorban felnőtt korú munkavállalók számára). A ’90-es évektől mind több iskola (először a felsőfokú oktatási intézmények, majd egyre inkább a középiskolák) is hozzákezdett a vállalkozói ismeretektananyagba illesztéséhez önálló tantárgyként vagy interdiszciplináris formákban.^[7] Az oktatás során tett szakmai megfigyelések mind gyakrabban különféle nemzetközi fórumokon is szóba kerülnek; rendszeressé váltak például a vállalkozási ismeretek oktatásával és képzésével foglalkozó nemzetközi konferenciákEurópa különböző országaiban és Amerikában. (Érdemes megemlíteni, hogy Amerikában indították útjára 1988-ban a Venture Magazine-t, amely azóta a vállalkozók egyik ismert szakmai fórumává vált.)

Kiknek és mit tanítanak vállalkozói ismeretek címén?

A vállalkozókat felkészítő képzési programok már célcsoportjaik meghatározásában is igen változatosak. (Tudják az érintettek, hogy hatékony képzést is csak a célcsoportok világos, egyértelmű definiálása, szükségleteik feltérképezése után lehet indítani.) Bár ma már a legtöbb program egy-egy adott társadalom majdani kis- és középvállalkozóit veszi célba, nagy különbségek vannak köztük aszerint, hogy ezeketiskolákban vagy munkaerő-piaci képzések formájában indítják-e; illetve hogy milyen típusú intézmény vállalja magára a képzést. Az iskolák mellett önálló képzési vállalkozások, civil és közösségi szervezetekrészt vesznek ezekben a feladatokban; s nemcsak aszerint tesznek különbséget a célcsoportok között, hogy azok iskoláskorúak vagy felnőttek-e, hanem újabban már aszerint is, hogy például férfiaknak vagy nőknekszánják-e az adott programot. Sőt, a vállalkozói ismeretek elsajátítását a szervezők az érintetteken kívül mind gyakrabban^[8] a vállalkozók lehetséges partnereinek is felajánlják, vagyis meghívják a tanfolyamokra a különféle tanácsadó cégek, hitel- és pénzintézetek, a kamarák és egyéb érdekvédelmi szervezetek munkatársait is, akárcsak az ilyen témákkal foglalkozó ügyvédeket, mérnököket.

A programok tartalmának meghatározása nehezebb, mint a célcsoportok pontos kijelölése. Ugyanis "sehol nincs egyértelműen és világosan megrajzolható vállalkozói személyiségprofil. De vannak olyan tulajdonságok, amelyek hiánya kétségessé teheti a vállalkozó sikerességét"^[9], emiatt "nincs is egyetemlegesen elfogadott kisvállalkozói képzési modell; motiválni kell a potenciális vállalkozókat, attitűdjüket úgy kell megváltoztatni, hogy elkerüljék az üzleti tevékenység útjában álló akadályokat és kényszereket; gondoskodni kell tehát a hiányzó összetevők pótlásáról"^[10] - fogalmazzák meg hazai és nemzetközi szakemberek azt a különös helyzetet, amikor sokkal világosabban kirajzolódik a bizonyos tulajdonságok hiányából következő lehetséges probléma, mint amennyire konkrétan megállapítható lenne,mire is van tulajdonképpen szükség.

Bár az eredményes vállalkozó meghatározó személyiségjegyeinek kidolgozásában - az olyan ismert általánosságok megfogalmazásán kívül, mint például a hatékony kommunikációra, a megbízható helyzetfelismerésre és az önálló döntésekre való képesség, a jó szervezőkészség, a magabiztosság és a céltudatosság szükségességének a következetes hangoztatása^[11] - nem nagyon jeleskednek az illetékes szakemberek. Arról a legtöbben sokkal magabiztosabban írnak és beszélnek, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy vállalkozási ismereteket oktató sikeres programnak. Nagy jelentőséget tulajdonítanak^[12] az olyan programoknak, amelyek egyfajta vállalkozási kultúrát alakítanak ki, minden lehetséges pedagógiai eszközzel segítve a vállalkozó nagyobb önállóságát és autonómiáját. Szinte kivétel nélkül állítják, hogy csak azok a programok lehetnek igazán sikeresek, amelyek elsősorban a piac és a kliens, nem pedig a képzőintézmények igényeire figyelnek, és amelyek - erre szinte mindenki kitér - megtanítják a jelölteket jó üzleti terv készítésére.

A valóban hatékony képzésnek köszönhetően - hangoztatják - a vállalkozónak magas szintű motivációt, szigorú belső kontrollt is ki kell alakítania magában^[13], és el kell sajátítania mindazokat a munkavégzéshez szükséges technikai, szakmai vezetői képességeket^[14] is, amelyek alkalmassá teszik-tehetik őt saját és környezete humánerőforrásainak és a pénzügyi lehetőségeknek a mobilizálására egyaránt. (Ezeket a képességeket leginkább olyan képzések során sajátíthatja el, amelyek biztosítják számára az úgynevezettmakroüzleti perspektívát és a szervezeti élet realisztikus szemléletét is.^[15]) A tréningek során meg kell értetni a vállalkozóval a kockázatvállalás fontosságát, és azt is, hogy ebben a folyamatban még a kudarcok is megengedettek, csak tudni kell különösebb károsodás nélkül túljutni rajtuk.^[16] A jó képzési programok nem nélkülözhetik a hatékony ellenőrzési és értékelési eljárásokat sem; ezek nyújtanak garanciát arra, hogy valóban azt és úgy adják át a résztvevőknek, ahogyan arra nekik az adott körülmények között szükségük van.

A majdani vállalkozók felkészítéséhez - úgy tűnik - nem is annyira újabb és speciális tárgyi ismeretek átadására van szükség (ezek meglétét ugyanis a választott szakterületre vonatkozóan eleve adottnak veszik az érintettek), mint inkább egyfajta vállalkozói viselkedésmód, jellegzetes üzleti magatartás kialakítására, amelyben elsősorban a humánerőforrás fejlesztését biztosító témáké és módszereké a fő szerep.

Ennek megfelelően a vállalkozói ismeretek birtokbavétele sok tekintetben különbözik a hagyományos tanulás formáitól. A tanulói passzivitás helyett nagyfokú interaktivitásra van szükség; az oktatási környezet kialakításakor pedig kerülni kell az iskolákban megszokottá vált mesterséges környezetet; a programokat és a résztvevőket valós, ösztönző hatású körülmények közé kell helyezni. Fontos a vállalkozói, illetve az üzleti élet közvetlen motivációs lehetőségeinek kihasználása; a sikeres vállalkozók személyes bevonása a tréningekbe a pozitív modellkövetésre is alkalmat adhat.

Vannak olyan programok^[17], amelyek kidolgozói egyenesen úgy fogalmaznak, hogy a klasszikus iskolai rendszerek eleve alkalmatlanok a vállalkozók felkészítésére, ezért érdemesebb abból a rendszerből kilépve erre a célra egyfajta virtuális tanulási környezetet megteremteni, ahol - a számítógépeknek, multimédiás eszközöknek köszönhetően - biztosítva van a felhasználók on-line aktivitása is. A felkészülés folyamatában a majdani vállalkozóknak ugyanazt a négyféle tanulási készséget kell sikerrel alkalmazniuk, mint az eredményesen tanulóknak általában, vagyis a konkrét tapasztalatokat követően az absztrakt fogalomalkotás, a reflexív megfigyelés után az aktív tapasztalatszerzés készségeire van szükségük. Ez a négy készség észrevehetően összhangban is van a vállalkozási tevékenység négy, egymástól jól elkülöníthető állomásával, az identifikáció, a tervezés (designing), a kiválasztás (selection) és a bevezetés(implementation) szakmai stációihoz kapcsolódó jellegzetes magatartásbeli elvárásokkal is.^[18]

A tapasztalatok azt mutatják: a vállalkozási képességek nem velünk születnek, hanem helyes képzési eljárások, programok révén megtaníthatók és megtanulhatók. A sikeres vállalkozók és vállalkozások tehát magukat a programokat is minősítik.

néhány módszertani jellegzetesség...

Természetesen még a legkorszerűbb igényekkel összeállított vállalkozásoktatási programokból sem iktathatók ki teljesen az olyan hagyományos oktatási módszerek, mint a tanárok által megtartott előadások,a tanulók számára kijelölt olvasmányok számonkérése, az önálló beszámolók, a magnó- és videoprogramokkal végzett szemléltetések. De a szakemberek nagy fontosságot tulajdonítanak - különösen a felnőttek vállalkozóvá nevelése során^[19] - annak is, hogy a hallgatók részt vegyenek a vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban lévő, arra alapozott gyakorlati munkában is (üzleti terv készítése, írott esettanulmány összeállítása stb.), és a szóba jöhető hatékony módszerek között nagy jelentőségűnek tartják a számítógépes szimuláció, a szakmai látogatások, a szerepjátékok, műhelybeszélgetések adta pedagógiai lehetőségek kihasználását, valamint a különféle tanácsadó szolgálatok, szakmai klubok és műhelyek rendszeres látogatását, esetleg valamiféle önálló szakmai publikáció készítését is.

Az iskolarendszerű vállalkozói oktatóprogramok eszközrendszere azonban bizonyos tekintetben eltér^[20] az előzőektől. Az iskolákban ugyanis - ahol a külső cégekkel, üzleti vállalkozásokkal való közvetlen együttműködésnek korábban nem nagyon alakultak ki a hagyományai - első lépésben meg kell teremteni az ilyesfajta kooperáció tartalmi-módszertani kereteit, csak ezután következhetnek a gyakorlati feladatok, például egy saját (nyilvánvalóan még fiktív) vállalkozás részletes programjának kidolgoztatása a tanulókkal stb. Az ilyen jellegű iskolai programoknak ugyanúgy megvannak az elméleti és a gyakorlati-kreatív fázisai, mint ahogyan azok a felnőttek programjaiban is jól elkülöníthetők; ebben a körben azonban talán még a felnőttek képzése során tapasztalt mértékűnél is nagyobb fontosságot tulajdonítanak a pedagógusok annak, hogy a résztvevők az oktatás folyamán a valós gazdasági körülményekkel ismerkedjenek meg; csak így alakítható ki bennük már egészen fiatalon a vállalkozás sikeréhez nélkülözhetetlen kreatív tudatosság.

A kommunikációs készségek kialakításának nagy szerepe van a vállalkozók eredményes felkészítésében (Dale Carnegie munkásságában is központi szerepet töltött be ez a téma).^[21] Érdekes viszont egy svéd szerzőpáros^[22] sajátos megközelítése, amelynek során a vállalkozók közép- és felsőfokú képzésében kulcsszerepet szánnak a nyelvnek és a játéknak. Nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy több és sikeresebb vállalkozóra ténylegesen csak akkor számíthatunk (márpedig azt tapasztalják, hogy lenne ilyen társadalmi igény), ha maga a társadalom is vállalkozószelleműbb lesz. Az ún. vállalkozói társadalomkialakításának legfőbb akadálya azonban - szerintük - a jelenlegi szociális valóságban uralkodónyelvhasználat. Vagyis maga a nyelv, amely megtestesíti a jelen kulturális értékeit is, így pontosan tükrözi a társadalom értékrendjét - esetünkben például indirekt módon megjeleníti a vállalkozásnak, illetve a vállalkozó személyének (szerintük nem megfelelő) általános megítélését is.

Miként lehetne ezen a jelenlegi - a továbbfejlődést egyáltalán nem ösztönző - helyzeten úgy változtatni, hogy a vállalkozás megbecsültséget élvezzen? Úgy, állítják az idézett referátum szerzői, hogy társadalmi méretekben változtatunk a nyelvhasználaton. S hogy pontosan mire gondolnak? Jelenleg például - magyarázzák - az élőbeszéd során nagyon sok névszót használunk; még a folyamat jellegű események jelölésekor is, ami a beszélőben is, hallgatóban is, akarva-akaratlan egyfajta passzivitásélményt tudatosít; ehelyett használjunk több igét, ezzel nemcsak mozgalmasabbá tesszük a beszédünket, hanem a cselekvés lehetőségeit is mintegy belesulykoljuk önmagunkba és hallgatóinkba. Beszélgetéseink során az eddigieknél jóval gyakrabban kellene alkalmaznunk a vállalkozáshoz valamiképpen kapcsolódó kifejezéseket is; még szerencsésebb lenne, ha tudatosan gondoskodnánk minél több, az önálló, független vállalkozói tevékenységet reprezentáló kifejezés köznyelvi térhódításáról. (E módszer alkalmazásának tapasztalatairól azonban a referensek még nem tudtak számot adni...)

Hasonlóan fontosnak ítéli meg a svéd szerzőpáros a játéktevékenység e téren is hasznosítható lehetőségeit. Abból indulnak ki, hogy tulajdonképpen minden embernek vannak elemi vállalkozási tapasztalatai, mert hiszen gyerekkorában mindenki játszott. Játék közben pedig függetleníteni tudta magát az intézményi feltételektől; lényegében azt tette tehát, amit felnőtt vállalkozóként is tennie kellene. Ezekre a tapasztalatokra való hivatkozással Svédországban mind a közép-, mind a felsőfokú oktatási intézmények vállalkozást oktató programjaiba tudatosan sokféle játék van beépítve; közöttük is vezető helyet foglalnak el a nyelvi játékok. Játékosan szoktatják hozzá a tanulókat - egyebek közt - ahhoz is, hogy semmit ne vegyenek készpénznek, amit hallanak, hogy bízzanak önmagukban, legyenek nagyon körültekintőek, éberek a társadalmi és a gazdasági valóságban való mindenféle aktivitásuk során.

Gyakorlati példák innen-onnan

Az elmondottak alapján nem nehéz elképzelni, milyen sokszínű képet mutat az európai országok vállalkozás-oktatási gyakorlata (is). S ez a változatosság a vállalkozási ismeretek oktatására ösztönző történések sokféleségében is megmutatkozik.

Finnországban például a kis- és középvállalkozások létrejöttének fontosságára a kilencvenes évek közepén ébredtek rá, amikor is a nagyvállalatok sorozatos létszámleépítései miatt ugrásszerűen megnőtt az országban a munkanélküliek száma. A megoldást akkor - kormányszinten is - a négy főnél kisebb létszámmal működő kisvállalkozások tömeges létrehozásától várták^[23]; "Finnországnak egy új, vállalkozó nemzedékrevan szüksége" - fogalmazódott meg a kormányzati igény is, melynek nyomán 1997-ben már háromszáz vállalkozást oktató szubprojektet is elindítottak három kategóriában: az iskolákban, a pedagógusképzésbenés a tananyagfejlesztésben. (E programsorozat egyik elemeként kidolgoztak egy tizennyolc részes - adásonként tízperces - televíziós sorozatot is, amely óriási népszerűségre tett szert.)

Belgiumban az 1997-es esztendő két szomorú gazdasági eseménye adta meg a végső lökést a kis- és középvállalkozások jelentőségét elismerő politikai döntésekhez; a francia nyelvű Walloniában egyik napról a másikra ezerhétszáz ember került utcára, a Flamand Közösségben pedig csak a Renault cég egyszerre háromezer állást szüntetett meg.^[24] Az erre a helyzetre válaszoló politikai döntés akkor indította el az"Álmodd meg és valósítsd meg!" projektet, és megfogalmazta a fiatalok vállalkozóvá nevelésénekszükségességét is, melynek érdekében - brit, skót és kanadai tapasztalatokat felhasználva - tizenhárom középiskolában, ötezer tanuló számára megkezdték a vállalkozási ismeretek oktatását. A projekt beindítása előtt interjúk százai során azt is tisztázni kívánták, melyek legyenek az ilyesfajta kezdeményezésekben az oktató-nevelő munka alapját jelentő kulcsszavak. Az interjúk nyomán kapott lista az éntámogatás, abekapcsol(ód)ás, a konzultáció, a valós összefüggések, a tervezés és a kísérleti projektek, illetve a különféle szintek elemeit tartalmazta; ezek alapján hirdették meg tehát a tanulók által nagy tetszéssel fogadott"Csináld meg saját vállalkozásod!" programokat, melyekben - ismeretátadás helyett - elsősorban a vállalkozások sikerességéhez szükségesnek ítélt készségek, a tervezés, az önismeret, a felelősségérzet, a kreativitás és a csoportmunka, valamint az ún. szociális készségek pedagógiai eszközökkel való fejlesztését tűzték ki célul.

Olaszországban mindmáig jellemzőek a családi kis- és középvállalkozások, ezért a vállalkozói képzések iránti igényeket is ebben a közegben, elsősorban tanfolyami úton próbálják meg kielégíteni.

Franciaországban elsősorban a felnőttek felkészítéséhez veszik igénybe a speciális szempontok alapján kialakított vállalkozási képzési központok munkáját. Jelenleg négyszáz ilyen intézményük van, úgy tűnik, ennyi elegendő.

Az Egyesült Királyságban a konkrét vállalkozói képzést a középiskolák tanterven kívüli különféle szakmai tanfolyamokon biztosítják a tanulóknak; ezeken a kurzusokon ún. "A" szintű fokozatot lehet elérni. (A felsőoktatási intézmények hallgatói viszont akár diplomát, netán tudományos fokozatot is szerezhetnek vállalkozási ismeretekből.) Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti alaptanterv ne adna lehetőséget a tanulók korszerű - a vállalkozások során is hasznosítható - ismeretekkel való ellátására. "Az iskolai tantervnek arra kell törekednie, hogy minden tanulót felkészítsen az élet különféle eshetőségeire, a felelősségre és a tapasztalatokra" - fogalmazza meg programját az egyik brit oktatási dokumentum.^[25] Ebben a tantervi dokumentumban mindenesetre két olyan fejezet is található, melyben jól felismerhetők a vállalkozásra felkészítő szerepet is betöltő témák.

Az egyik Design and technology cím alatt arra kívánja ránevelni a tanulókat, hogy megtanulják felismernimások szükségleteit, a kínálkozó lehetőségeket, és merjék meg is válaszolni azokat; e témakör legfelső szintjére eljutva piacismerettel, termék-előállítási készségekkel és a saját hatékonyságuk vizsgálatát is lehetővé tevő értékelési technikákban való jártassággal rendelkeznek majd a tanulók. A másik tantervi egység, amelyben ugyancsak fellelhetők a vállalkozásokhoz szükséges ismeretek, az Information and communication technology című fejezet, amely nemcsak az információk megszerzésének technikai eszközeit és módszereit tanítja meg, hanem segíti a problémamegoldó gondolkodás kialakítását, a tájékozódást, és kifejleszti a tanulókban a téma- és eszközválasztással kapcsolatos felelősségérzetet is. Ez a módszer nyilvánvalóan hatékonynak bizonyult, mert ha nem így lenne, nem lenne a brit képzési gyakorlatnak annyi követője a világon.

Nemcsak a fejlett nyugat-európai országok szakemberei körében (Belgium) vannak követői, hanem olyan országokban is, mint például a hajdani Jugoszláviából nemrégiben kivált, függetlenné lett Szlovénia.^[26] Ebben az országban ugyanis hirtelen sürgetővé vált az igény a korábbi vállalkozások újrastrukturálására és a még megmaradt nagy állami cégek, illetve a nyolcvanas évektől már alakuló kisméretű magánvállalkozások közötti szakadék áthidalására. Az iskolai oktatásból pedig akkor még hiányoztak a vállalkozási ismeretek és készségek átadására hivatott programok, így a kilencvenes évek elején kormányzati döntéssel - az egyetemi szintű vállalkozói képzések mellett - létrehoztak egy vállalkozói központot is, amely speciális képzésekkel, regionálisan megszervezett képzési hálózattal megpróbálta a hiányok gyors pótlását. Mindehhez segítséget kaptak természetesen a különféle nemzetközi együttműködések révén; a brit Know How Foundationközreműködése mellett az évtizedes szakképzési tapasztalatokkal rendelkező olaszországi ISFOL cég eredményeit is figyelembe véve építették be például a középiskolai tananyagba Szlovéniában is a"Tanuljunk vállalkozni!" programot, a felsőoktatásba pedig a TEMPUS Közalapítvány támogatásával kerültek be a vállalkozási ismeretek. (Újabban Szlovéniában is tervezik ebben a témában a PhD-fokozat megszerzési lehetőségének a bevezetését.)

Jelenlegi hiányosságok, jövőbeli tervek

Általánosan megfogalmazott észrevétel az, hogy még mindig túlságosan sok olyan, vállalkozási ismereteket oktató program van, amelyet "felülről" megfogalmazott (főként kormányzati) igények nyomán indítanak. Túlzottnak tekintik egyesek a nem kormányzati szervek részvételét a programokban (nem vitatva közreműködésük bizonyos szintű szükségességét). Hiányolják például, hogy még mindig nem tapasztalható az olyan speciális vállalkozói szegmensek elvárásainak megjelenése a képzési palettán, mint amilyenek lehetnének a családi vállalkozások bizonyos specifikumainak az igényei, a teljes idejű vállalkozások mellett az elsősorban főként nőket érintő, részidejű vállalkozások működtetésével kapcsolatos tudnivalók átadását biztosító programok stb. (A nők potenciális vállalkozóvá válása terén amúgy is nagy az elmaradás; az Európai Unióban számon tartott^[27] kis- és középvállalkozásoknak mindössze 30%-át irányítja nő, és - minden bizonnyal a megfelelő felkészítés és a szakmai kompetenciák híján - a nők vállalkozásainak túlélési arányai sokkal rosszabbak, mint a férfiakéi.) Hasonlóképpen számon kérik azokat a - főleg adminisztratív - lehetőségeket, amelyek segíthetnék a pályakezdő fiatalok vállalkozóvá válását (esetükben ugyanis legtöbbször a felkészítés már megtörtént).

Bár az Európai Unió 1997, azaz a luxemburgi csúcsértekezlet óta rendszeresen vizsgálja a vállalkozásokkal kapcsolatos különféle tagországi tapasztalatokat (legutóbb - 2001 márciusában - az Eurobarometer 96. számú felmérésében is rákérdeztek arra, hogy a hosszabb ideje munka nélkül levőknek vajon felajánlották-e a munkaügyi szervek a vállalkozásba kezdés alternatíváját), még mindig hiányoznak a továbblépés útjait tartalmilag-módszertanilag kijelölő célzott kutatási programok. Sokan mérlegelik ezek nélkül is a vállalkozás oktatásában a szakmai továbblépés lehetőségeit az iskolarendszeren kívüli és azon belüli formákban egyaránt.

Többen szükségesnek tartják^[28] például, hogy ezek az ismeretek minél előbb eljussanak a fogyatékosokrehabilitációját megvalósító különféle intézményekbe (nekik is biztosítva ezzel az újrakezdés esélyeit), a különféle jótékonysági szervezetekhez (bizonyos értelemben az előbbivel azonos célok megvalósítása érdekében), a bármiféle fejlesztő programot elindító ügynökségekhez, a helyi és a regionális közösségicentrumokhoz, valamint a különféle munkaügyi szolgáltató szervezetekhez is. Felvetik, hogy megoldást kellene találni az etnikai kisebbségek bevonására a vállalkozói tevékenységekbe^[29], külön odafigyelve arra, hogy ne csak a kézműves foglalkozások művelői vágjanak bele az ilyesfajta gazdasági önállóságba.

Mindezekkel az oktatás egyre eredményesebben hozzájárulhat ahhoz, amit éppen fél évtizede az UNESCO szakértői bizottsága^[30] is megfogalmazott az oktatásnak a 21. századra vonatkozó feladatairól: "Az oktatásra háruló feladatok közül első tehát az, hogy meg kell tanítania az emberiséget saját fejlődésének kézben tartására. Lehetővé kell tennie, hogy minden egyes ember kezébe vehesse sorsát, és így hozzájárulhasson annak a társadalomnak a fejlődéséhez, amelyben él, megalapozva az egyén felelősségteljes részvételét a közösség életében."