Történetek kavalkádja – avagy világlátás klasszikusok segítségével

Csupán most került kezembe ez a 2004-ben megjelent rendhagyó irodalmi szöveggyűjtemény, és bár rohanó világunkban egy több éve megjelent mű „réginek” számít, a Mindig történik velünk valami ma is érdekes olvasmány.

Nem kis feladatra vállalkozik Trencsényi László, amikor a világot, a történelmet kívánja megmutatni a tíz-tizenkét éves diákoknak ebben a sokszínű, terjedelmes szöveggyűjteményben. Rögtön adódik a kérdés: miért éppen a választott művek kerültek be az összeállításba? A válasz egyszerű: a szerkesztő klasszikusok segítségével kíván szólni a történelemről. Van-e manapság bátrabb vállalkozás, mint a klasszikusok számbavétele, felsorolása? Kérdezhetnénk például, hogy miért része e kánonnak Asztalos Sándor, és Csukás István miért nem? Lássuk be, tévút lenne az ilyen számonkérés. A válogatás a szerkesztő joga. Az olvasó állapítsa meg azt, hogy a mű világa mennyiben tartalmaz közös és eltérő pontokat az ő világával. Éppen az a szöveggyűjtemény egyik érdeme, hogy erre ösztönözheti használóját.

Az Előszóban olvasható szerkesztői szándék szerint: „A könyvek, írások száma végtelen. Mint ahogy (csaknem) végtelen történet az emberiség története is. Nem törekedhettünk a teljességre. Úgy gondoljuk, hogy néhány felvillantott történet, néhány megjelenített személy (legyen kitalált vagy valódi hős) megismerése felkelti a kíváncsiságot, s kedvet teremt ahhoz, hogy ki-ki megkeresse a saját történeteit, hőseit. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy a szövegekből válogatva, azokhoz új szövegeket hozzátéve ki-ki állítsa össze a saját olvasókönyvét a történelemről.”

A kötet fejezetei

Kire ütött ez a gyerek? – Történetek a növekedésről és a nevelkedésről

A király nem ad helyette másikat – Történetek egészségről, táplálkozásról, öltözködésről

Építsünk várost magunknak – Történetek lakóhelyről, épületekről, településekről

Ezek a föld erei – Történetek az emberi kapcsolatteremtésről, távközlésről, közlekedésről

Orcád verítékével – Történetek a gazdálkodásról, megélhetésről, munkáról, kereskedelemről

Az igazi korona – Történetek tudományról, művészetről

A szöveggyűjtemény lapozgatásakor a szerzők színes kavalkádja jelenik meg előttünk. A magyar irodalom számos klasszikusa (Petőfi Sándor, Arany János, Móricz Zsigmond stb.) mellett világirodalmi nagyságok műveivel találkozhatunk (Victor Hugo). A fordítók (Szerb Antal, Göncz Árpád, Rab Zsuzsa, Rácz István és mások) és az átdolgozók (pl. Komoróczy Géza) is a legjobbak közé tartoznak. Kortársak írásait is olvashatjuk (Békés Pál, Csoóri Sándor, Lázár Ervin, Oravecz Imre és mások).

Különböző kultúrák (pl. magyar, bolgár, grúz, mongol-burját, baszutó, dél-amerikai indián) népköltészeti alkotásait is tartalmazza az összeállítás. Görög, római regék és mondák ugyanúgy megjelennek, mint ószövetségi és újszövetségi történetek. Helyet kaptak hiteles történészi, szakmai írások, például László Gyula tollából.

A „hagyományos” kánon megszokott szerzői mellett (pl. Móra Ferenc) a közelmúltban beemeltek is szerepelnek (Márai Sándor).

Némi olvasgatás után rejtett szálakra is bukkanhatunk. Móricz „Zsiga” például nem csupán szerzőként tűnik fel, hanem gyerekszereplőként is.

A kitalált és valódi hősök régi és újabb klasszikusok műveiben jelennek meg (Verne: A tizenöt éves kapitány; Kotzwinkle: E. T. A Földönkívüli kalandjai a Földön; László Gyula: Az asszonyok munkája; Péterffy Ida: Zenei mozaikok – Anekdoták Beethovenről).

A gazdag szépirodalmi anyag mellett a történelmi áttekintésben a tudományos, népszerűsítő munkák is szerepet kapnak. A válogatás külön érdeme, hogy megjelenik benne a humor.

Bizonyos, hogy a kötetben szereplő bármely témához mindenki találhat jól használható műveket az adott osztálynak, csoportnak.

A szokványos írások mellett szokatlanokkal is találkozhatunk. Talán egyesek megütköznek azon, hogy a 10-12 éveseknek készített összeállításban részlet olvasható Boccaccio Dekameronjából, József Attila Szabad ötletek jegyzékéből vagy Márai Egy polgár vallomásaiból. A szöveget olvasva azonban minden fenntartásunk bizonnyal elillan.

Rövid, feldolgozható történetek ezek. Rendszerint nem kiemelkedő eseményekhez, hősökhöz kötődnek (bár ilyenek is találhatók), hanem a mindennapokat ábrázolják. Hogyan élte meg a hétköznapi ember „azokat a jeles vagy éppen zivataros éveket, napokat, amelyek azután megtanulandó évszámokká válnak a történelemkönyvben, ünnepelt évfordulóvá az országok, államok életében” – olvashatjuk az Előszóban.

A szöveggyűjtemény elsősorban azokban az iskolákban nélkülözhetetlen, amelyekben a NAT logikájának megfelelően az 5–6. évfolyamon nem a hagyományos, kronologikus történelemtanítás szerint tanítanak. Ugyanakkor egyes részletei, fejezetei jól használhatók a hagyományos tantervű iskolákban is, a magyar- és a történelemóra mellett leginkább az osztályfőnöki órán.

Természetesen a művek különböző metodikai megoldásokkal dolgozhatók fel. Az egész osztály foglalkoztatása és a felolvasás mellett esetenként jól alkalmazható a kiscsoportos vagy egyéni feldolgozás, a dramatizálás, az énekkel, zenével, illetve rajzzal, képzőművészettel történő megközelítés is.

Egy tanításra, tanulásra szánt műnél fontos a forma is. Bizonyára nem véletlen, hogy a kiadó az A/4-es, jól fénymásolható formátumot választotta. A „kapcsos” kivitel segítségével a lapok könnyen kiemelhetők a sokszorosításhoz.

Tudatos szerkesztői szándék, hogy ki-ki maga számozza, dekorálja a könyvét. Nem szerencsés, hogy az oldalszámoknak csupán a helye látszik a tartalomjegyzékben, illetve az egyes oldalakon. Azt gondolom, hogy ez a könyv „sajáttá tételére”, egyénivé alakítására szolgál, de erre és az egyéni kreativitásra talán jobb lett volna külön helyet hagyni, ahová a gyerek rajzolhat, ragaszthat stb.

Napjainkban különösen fontos a vizualitás. Ezt sajnos nem veszi kellően figyelembe a kötet. Szerencsés lenne, ha több vizuális elemet, képes művet (pl. képvers?) tartalmazna az összeállítás.

Bár e terjedelmes irodalmi szöveggyűjtemény témakörei, címei nem mind történelemi témájúak, az írások együttese, szerkesztésének módja megkerülhetetlenné teszi számomra azt a kérdést, hogy mire való az iskola. S mire a történelem?

Másfél évtizede még a legkiválóbb történészeket is nehéz volt meggyőzni arról, hogy a történelem nem csak „királyok és csaták története”, és nem kizárólag politikatörténet. Manapság evidencia, hogy a történelmet a maga teljességében kell bemutatni, a mindennapok történetét, család-, hely- és kultúrtörténetet is meg kell ismertetnünk diákjainkkal. Korábban gyakran hallottuk (tán vallottuk is): fontos a történelmi távolság egy-egy esemény megítéléséhez. Napjainkban különösen időszerű felvetés, hogy a jelenkor eseményeinek is meg kell jelenniük a tanításban. A jó tanárok számára persze ez sosem volt kérdés. Ők mindig reagáltak, reagálnak diákjaik kérdéseire, segítséget nyújtanak nekik a jelen megértéséhez.

A közéletiségre nevelés, a vitakultúra kialakítása, erősítése is elengedhetetlen feladata az iskolának.

Hogy kerül a csizma az asztalra? Mi közük a Trencsényi László szerkesztette szöveggyűjteményben olvasható, nem szorosan a (hagyományos) történelemmel foglalkozó műveknek a történelemhez, a történelemtanításhoz?

A legjobb választ az Előszóban találjuk:

„E kötet szerkesztője csaknem 60 esztendeje él közöttünk. Nem sokkal a nagy háború után született; gyerek volt, amikor felfedezték a járványos gyermekbénulás ellenszerét; amikor Magyarországon az utolsó faluba is bevezették a villanyt. Tízévesen látott először televízióadást – barátjánál gyűlt össze a gyerektársaság, hiszen a környéken csak egyetlen készülék volt. Aratáskor járt a kaszálók és a marokszedők után kalászt gyűjteni a szántóföldön; sokszor ült lovas kocsin. 14 éves volt, amikor először járt ember a világűrben, s amikor magas toronyházak épültek a fővárosban; meg a háborúban felrobbantott utolsó híd is felépült. 60 filléres bélyeg kellett egy levélre. 1022 forint volt az első fizetése, Trabant az első autója; a Szigetközben minden évben nagy áradással tetőzött a Duna; felnőttként tanult meg számítógépezni; mobiltelefonozni; mikrohullámú sütőben ételt melegíteni; plázában vásárolni. Beszélgethetett Hegedűs Gézával, Hárs Lászlóval, Janikovszky Évával, Petrolay Margittal, e kötet több írásának szerzőjével. Benedek Eleknek az unokáját ismerhette. Az ő számára az itt olvasható történetek jelentik a történelmet.”

A feladat, a minta adott ahhoz, hogy ha eddig nem tettük volna, ezután egyének, családok történeteként (is) tanítsuk a történelmet. Ha tehetjük, osszuk meg személyes élményeinket, tapasztalatainkat, egykori mindennapjaink történeteit a tanítványaikkal!

S biztassuk erre diákjainkat is! Kutassák, miképpen élt át a családjuk, a szomszédjuk, a településük egy-egy jelentős eseményt! Hogyan éltek a mindennapokban, amikor nem volt áram? Mivel töltötték napjaikat, amikor nem volt tévé? Kik voltak a híres emberek? Miről beszélgettek a családban?

Ezáltal lehet érdekes, szemléletformáló, hatékony a munkánk. Hozzájárulhat ehhez a Mindig történik velünk valami című szöveggyűjtemény.