Olvasási idő:
12 percAuthor
Tehetségprogram a 21. században
Felavatták a Magyar Templeton Program kedvezményezettjeit a Magyar Tudományos Akadémián.[1]
2016. március 12-én szombaton a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében tartották a magyar Junior Templeton Fellow-k avatási ceremóniáját a Magyar Templeton Program újabb állomásaként. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) zártkörű, de online közvetített rendezvényén a kiválasztott tehetségeket Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte. Beszédet mondott prof. Csermely Péter, a MATEHETSZ tiszteletbeli elnöke, a Magyar Templeton Program életre hívója, továbbá Benkő Vilmos üzletember, vállalkozó, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. Az avatást követően a sajtó számára délután tartottak tájékoztatást, amelyen Csermely Péter mellett Szécsi Anikó programmenedzser és dr. Péter-Szarka Szilvia szakmai vezető is megjelent négy újdonsült junior Templeton Fellow-val együtt: Földvári-Nagy Csenge, Szabó Norton Olivér, Fábián Ármin Vincentius és Vámi Tamás Álmos képviselte a fiatal tehetségeket.
Amint arról korábban Facebook-oldalán az ÚPSZ is beszámolt, 2015. szeptember 15-én indult a program online tesztek kitöltésének lehetőségével a 10–19 éves és a 20–29 éves korosztály számára. Az IQ-t, a szókincset, a problémamegoldó képességet, valamint a munkamemória-tesztet kitöltő közel 20 000 fiatalból válogatták ki a szóbeli mélyinterjúkon résztvevőket. 35 pszichológus vett részt az interjúkban, s végül létrejött a legkiválóbb 315 fiatalból (217 a 10–19 éves, 98 a 20–29 éves korosztályból) álló Junior Templeton Fellow-k köre. Átütően gondolkodó, kivételes kognitív képességekkel rendelkező, nyitott és motivált tehetségek kerültek a csapatba. „A program legnagyobb erénye a csapat, ugyanis a közös munka megtöbbszörözheti az egyéni potenciált” – mondta dr. Péter-Szarka Szilvia.
Szécsi Anikó elmondta, hogy közel 40 százalékuknak az IQ pontértéke meghaladja a 140-et, ami a föld népességének 0,5 százalékára jellemző. A beválogatott fiatalok egy éven keresztül az úgynevezett „csoportfacilitátorok” által vezetett, 8–12 fős mini közösségek tagjaivá válnak. Minden tehetség az érdeklődési körére szabott egyéni haladási tervet kap, ám saját felelőssége és döntése, hogy a lehetőségek közül mely programokkal él majd. Az első három hónap a Fellow-k ismerkedési időszakáról szól: amellett, hogy elkezdik a munkát egyéni mentoraikkal, intézménylátogatásokon és workshopokon vehetnek részt. Negyedévente alkalmuk nyílik arra, hogy újabb és újabb lehetőségekkel éljenek, és akár újabb területeken próbálják ki magukat. Együtt dolgoznak, barátságok szövődnek, kapcsolatokat építhetnek egymással és a kutató társadalommal, valamint az üzleti élet képviselőivel is.
Az egyéni haladási terv részeként többek között különböző képzések, kutatási projektek, ösztöndíjak, tanulmányutak, szakmai, üzleti, pályaorientációs tanácsadás közül válogathatnak. Ellátogathatnak példaértékű vállalkozásokhoz, intézményekhez, kutató- és fejlesztőközpontokba, valamint találkozhatnak az érdeklődési területükön sikeres emberekkel is.
OKTATÁSI INNOVÁCIÓ A POZITÍV PSZICHOLÓGIA JEGYÉBEN
„Mi a program során végig beválogatásról beszéltünk, tehát nem kiválogattuk a tehetségeket” – mondja dr. Gyarmathy Éva pszichológus, a program tanácsadója. A kettő között szemléletbeli különbség van. Az online tesztek után 2000 tehetséges fiatalt azonosítottak, az interjúk során azt próbálták feltárni, hogy mi a fiatalok igénye, hogy egyénre szabott fejlődési lehetőséget tudjanak ehhez nyújtani. Akik most nem kerülhettek be, ugyanakkora tehetségek lehetnek, csak éppen ebben a programban nem tudnak nekik megfelelő ellátást nyújtani. „Nem szabad felelőtlenül azonosítani a tehetséget, a tehetség billogát ráaggatni valakire, ha aztán nem tudunk az ő érdeklődésének, tehetségének megfelelőt nyújtani” – teszi hozzá dr. Gyarmathy Éva. „Beválogattuk a tehetségesek körébe, és felelősséget is vállalunk érte, mert olyat nyújtunk neki, amiről azt gondoljuk felelősséggel, hogy segíti őt tehetségének kibontakoztatásában. Ez újszerű a magyar tehetséggondozásban, és oktatási innovációnak tekinthető.”
„Úgy érzem, a tudósok és a matematikusok vannak a topon, bármit is teszek. Nagyon-nagyon fontos a tudomány, ezt elismerem, viszont nem biztos, hogy minden társadalmi problémát meg fog oldani. Szükségünk van tehetségekre minden egyes területről. Szerintem mindenki mutathat valami fontosat. Én vallástörténettel, összehasonlító vallástudománnyal, politológiával foglalkozom. A vallás nem csak egy hitbeli aktus, egy lelki folyamat. A kultúrák megértéséhez, benne az egyes ember megértéséhez is fontos. Kapcsolatban áll a pszichológiával, filozófiával, a tudományokkal. Ma már neuroteológia is létezik mint tudományág. A vallás hozzásegít a társadalmi jólét eléréséhez. Az oktatási rendszerünkben is van helye a vallásos lelkületnek. Manapság sok mindent kap a diák, vannak lehetőségek, és a vallásos lelkülettel megháláljuk, amit kapunk. A különböző kultúrák és oktatási rendszerek integrálásában, elfogadásában is szerepe lehet a vallásnak: a vallás nem akadály a különböző kultúrák között, hanem út, hogy jobban megismerjük egymást.”
(Fábián Ármin Vincentius, 17 éves, Szatmárnémeti, a romániai vallástudományi olimpia kétszeres győztese)
Dr. Péter-Szarka Szilvia beszélt arról, hogy a program módszertanában nagy szerepe volt a technológiának is. Internetes oldaluk bárkinek elérhető volt. Az interjú pedig a személyes kapcsolatra teremtett lehetőséget. A pszichológusok egyéni fejlesztési javaslatot készítettek valamennyi fiatal számára, hogy az erősségeiket hogyan fejleszthetik tovább – azt ígérve a pozitív pszichológia jegyében, hogy nem a hiányosságok pótlásával foglalkoznak, hanem a szubjektív jólét támogatására törekednek.
„Ez a kiválasztás inspirációt jelent. Mi mind tudósoknak születtünk, mi mind kíváncsinak születtünk. És szerintem mindenki kíváncsi is marad az élete során. És ezt a kíváncsiságot azoknak az embereknek kell kielégítenie, akik végül tudósok lesznek. Jó lenne valami egységet létrehozni a tudást illetően, mert mindenki kíváncsi! Nem igazán jellemző, hogy a tudósok tájékoztatnák a társadalmat arról, amit ők kutatnak, és ami valójában mindenkit érdekel. Amerikában ennek nagyobb hagyománya van. Én fontosnak tartom a kommunikációt. A tudomány addig nincs kész, amíg nincs kommunikálva. Úgy gondolom, hogy ez a program lehetőséget fog adni, hogy visszaadjuk a tudást – amit szerzünk – a társadalomnak.
A tudomány ma kollaborációként valósul meg. Én a CERN CMS projektjében 3000 kutatóval együtt dolgozom egy új fizikán. Elképzelhetetlen, hogy ne kommunikáljunk és kollaboráljunk. A sarokban jegyzetelő, magányos tudós, aki előjön egy új megoldással, a múlt tudósképe, nem a 21. századé.”
(Vámi Tamás Álmos, 22 éves, Székesfehérvár, a CERN CMS projektjének kutatója)
A Templeton Program külön hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. Benkő Vilmos köszöntő beszédében figyelmeztette a fiatalokat, hogy értékteremtésüknek embertársaik javát is kell szolgálnia. Csermely Péter a 21. század soha nem látott gyors változásaira, a jövő kiszámíthatatlanságára hívta fel a figyelmet. A tehetséges fiatalok lesznek azok, akiktől elvárható, hogy a megoldhatatlannak tűnő problémákat megoldják ebben a közegben is, ahol nincs annyi idő elgondolkodni dolgokon és kitalálni a megoldásokat, mint mondjuk a 13. században volt. Szerénységre is intve egyúttal: „Az idegsejt belsejében található fehérje parányi tudása vagy talán csak sejtése az agy bonyolult működéséről, ennyi az, amit mi tudhatunk a világegyetem működéséről.” Majd Szent Pál Szeretethimnuszát idézte fel: „Ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” A hálózatkutató professzor három tanácsot is adott: éljenek a fiatalok a Life-flow-ban, élet-áramlásban, és bízzanak az új lehetőségekben akkor is, ha baj van. Gondolkodjanak nagyban – „Think Big” –, de helyes kockázatfelismeréssel. És természetesen éljenek hálózatban (Networking), ismerjék meg azokat, akikkel a legkevésbé értenek egyet, mert tőlük tudják a legtöbbet tanulni.
A nap során még egyszer elhangzik a szeretet szó, dr. Péter-Szarka Szilvia beszél róla a sajtótájékoztatón levetített kisfilmben: A tudás olyan, mint a szeretet: ha elosztjuk, akkor sem csökken, hanem gyarapodik.
„Bennem nincs kizárólagos nemzeti tudat. Én úgy gondolom, hogy engem nem az fog meghatározni, hogy Magyarországnak, hanem hogy a világnak mit adok vissza. Amit én nyújtani szeretnék, abból ne csak Magyarország profitáljon, hanem az egész világ, illetve aki meglátja benne a lehetőséget! Amikor Szilárd Leóék összedobták az atombombát, azzal Amerikának hoztak hasznot, viszont ugyanaz a technológia az alapja az atomreaktorok működésének is szerte a világon. A mi szemléletünk az internettel is összefügg, itt már nincsenek határok. Illetve a határ a csillagos ég… Van, amire nincs rálátásunk. Hogy sok-e a tehetség nálunk, Magyarországon? Ahogy Csermely Péter mondta délelőtt, a kis fehérje semmit sem tud az emberről, akiben éppen benne van; mi sem, mert kis fehérjék vagyunk csak egy szerelmes ember agyában.”
(Szabó Norton Olivér, 15 éves, Budapest, érdeklődési területe a csillagászat, kvantumfizika)
(Szabó Norton Olivér, 15 éves, Budapest, érdeklődési területe a csillagászat, kvantumfizika)
Csermely Péter konkrét példát is mondott arra, hogy milyen múltbeli hibát nem akartak újra elkövetni a magyar Templeton Program kialakításakor. Két-három évtizeddel korábban ugyanis a tehetségeket kizárólag az IQ érték alapján választották ki, de ez a program nem csak e szerint mért. Nem a különböző tehetségterületeken elért teljesítmények összesítéséből adódó rangsor szerint válogatták a fiatalokat. Olyanok is bekerültek, akik valamiben kiemelkedően jók, de a többi tehetségterületen nem feltétlenül. Ők a „furcsák”, és ennek a programnak rájuk is szüksége van. Ez eltér a mai magyar iskola logikájától. A harmadik eltérés a múlthoz képest az egyéni program. „Két évtizede rákényszerítettük volna a tehetségeinkre a mi tehetségfejlesztő programunkat. Most ők csinálják meg saját maguknak a tehetséggondozást, mi csak a lehetőséget nyújtjuk.”
„Nem éreztem hátrányos megkülönböztetést a tehetségem miatt. Nekem mindig sikerült nagyon jó iskolákba járnom. Világmegváltó terveim voltak, és meg is maradtak. A társaim ezeket nem feltétlenül értik meg, viszont elfogadják. Van saját jövőképem, elterveztem, hogyan szeretném elérni a céljaimat. Ezzel nincs mindenki így, s tőlük szoktam megjegyzéseket kapni.”
(Földvári-Nagy Csenge, 17 éves, Budapest; 12 országot vizsgált Párkapcsolati szokások összehasonlítása generációk között nemzetközi kontextusban címmel. 14 éves húgát is bevonta a kutatásba, és nemzetközi publikációjuk is van. Mindketten bekerültek a programba.)
(Földvári-Nagy Csenge, 17 éves, Budapest; 12 országot vizsgált Párkapcsolati szokások összehasonlítása generációk között nemzetközi kontextusban címmel. 14 éves húgát is bevonta a kutatásba, és nemzetközi publikációjuk is van. Mindketten bekerültek a programba.)
Dr. Gyarmathy Éva: „Nagyon sok értékes kutatáshoz alapul szolgáló adatunk keletkezett. Nagyon izgalmas a 2/3 és 1/3 fiú-lány arány a programba beválogatott tehetségek között, ez ugyanis nem a tehetségarányt tükrözi a társadalmunkban. Ez azt tükrözi, hogy egyáltalán ki vág bele egy ilyen programba. Amikor olyan kutatást végzünk, hogy mindenkit végigszűrünk, akkor 1:1 az arány a fiú-lány tehetségek megoszlásában. Ha megnézzük, hogy kiket hoznak el tehetség-tanácsadásra, akkor már 2:1 az arány a fiúk javára. Ez probléma, igazi veszteség. Kutatási szempontból érdemes lenne megnézni, hogy életkoronként hogyan alakul a fiú-lány arány.
Footnotes
- ^ A fiataloktól való idézetek az avatást követő beszélgetések részletei.
