Olvasási idő: 
26 perc
Author

Tapasztalatok az iskolai művészeti nevelésről

A sokat deklarált interdiszciplinaritás nem mindig valósul meg kellőképpen a különböző tárgyak között. Példa erre a rajz és vizuális kultúra mint tantárgy el­hanyagolása, másodlagos tárgyként kezelése. Az iskolák többségében jelentéktelennek tartják a tanítását szemben a nyelvek és a reáltárgyak oktatásával. Annak ellenére, hogy az oktatásügy az esztétikai nevelést „a nevelés egyik fő fel­adata”-ként határozza meg, meglehetősen mellőzte az ezzel foglakozó oktatási programot. A gimnázium 11–12. évfolyamán fakultatív tantárgyként kapott helyet. Nem sokkal jobb a helyzet az alsóbb évfolyamokon sem, az általános iskola 5. osztályában például heti két órában tanítanak rajzot – jó esetben – szaktanárok.

A hátrányos helyzetű kistelepüléseken működő kisiskolák nem tudnak megfelelő szolgáltatást nyújtani diákjaik számára. Lehetőségeik meglehetősen korlátozottak, nem rendelkeznek rajz szakos tanárral, ezért a tárgy tanítása szakszerűtlenül folyik. Nem kapcsolódik értelemszerűen más tantárgyakhoz, az oktatás felszínes utasításokban merül ki, az értékelés szubjektív módon történik.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokban viszonylag jobb a helyzet, de itt a későbbi felvételi tantárgyak alapozása és sulykolása miatt kerül elhanyagolt helyzetbe a művészeti nevelés.

A szakmunkásképző iskolák által vállalt 9–10. osztályban nagyobb teret nyert a szakmai alapozás, a reáltárgyak és az idegen nyelv oktatása, ezért a rajz és a vizuális kultúra óraszámát minimálisra csökkentették, tanítása kéthetente egy órában merül ki.

A rajz és vizuális kultúra tanulása és tanítása témában interjúkészítéssel és kérdőíves kikérdezés módszerével kutatásokat folytattunk tanulók és pedagógusok körében. Ezek eredményeiről szeretnénk beszámolni.

Feltevéseinket öt pontban foglaltuk össze.

  1. Oktatási dokumentumaink és deklarált célkitűzéseink nagy súlyt fektetnek a rajz és vizuális kultúra fejlesztésére. Ezzel szemben a gyakorlat mást mutat.
  2. A rajz és a vizuális kultúra társadalmi megítélése pozitív, de az iskolában nem ismerik el a fontosságát.
  3. A társadalomban, a közvéleményben helyreállítható a rajz és vizuális kultúra presztízse.
  4. A gyerekek többsége nincs tisztában a vizuális úton szerzett információk értékével és fontosságával.
  5. A gyerekek próbálnak megfelelni a szülői és az iskolai elvárásoknak, ezért elhanyagolják az érdeklődésük szerint fontosnak tartott vizuális kultúrát.

 

A kutatás célja

  1. A rajz és vizuális kultúra presztízsvesztése okainak feltárása.
  2. Tantárgyi rangsorolás a tanárok szerint.
  3. Mennyire tartják fontosnak a rajz és vizuális kultúra oktatását az oktatási rendszer szereplői?
  4. Mennyire vannak tisztában a 12–20 év közötti diákok a vizuálisan szerzett információk mennyiségével és értékével?
  5. Hogyan ítélik meg a pedagógusok a rajz és vizuális kultúra tantárgy fontosságát?
  6. Szerettünk volna rávilágítani e tárgy fontosságára, lehetőségeire a nevelésben és az oktatásban.

A kérdőíves módszert azért választottuk, mert segítségével nagyobb mennyiségű információt lehet gyűjteni egymástól eltérő struktúrájú oktatási intézményekben tanuló és különböző korú diákoktól. A diákok körében az interjú készítése nem vezetett volna eredményre, mert a vizsgált korosztály életkori sajátosságai miatt nem szívesen válaszolt volna a feltett kérdésekre. Az is előfordulhatott volna, hogy az interjú során néhány gyerek háttérbe szorult volna a válaszadás kapcsán, vagy az elvárásnak megfelelően igyekezett volna válaszolni a kérdésekre. A kérdőívek anonimitást biztosítottak minden diák számára, így nem kellett attól tartaniuk, hogy a válaszaikat – akár a saját pedagógusaik előtt – vállalniuk kell.

A pedagógusok véleményének felvételekor fontosnak tartottuk a személyes találkozást. Az interjúk elkészítésében olyan tanárok segítettek, akik különböző tantárgyakat tanítanak az oktatási intézményekben.

 

A minta kiválasztása

Arra törekedtünk, hogy különböző korosztályú és különböző iskolatípusban tanuló diákok válaszoljanak a kérdőív kérdéseire. Így esett a választásunk az agárdi Chernel István Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6. osztályos (11–13 éves) és végzős (18–20 éves) tanulóira, valamint a velencei Entz Ferenc Szakiskola 9–10. osztályos tanulóira.

A gimnáziumi osztályok diákjait azért választottuk, mert 6. osztályban még – a lehe­tőségekhez képest – intenzíven folyik rajztanítás. A gyermekek már megismerkedtek a művészettörténet egy kis szeletével. Életkorukból adódóan már ismerhetik a vizuális és a kreatív szó jelentését. A gimnázium 12. osztályában már két éve csak fakultatív módon van lehetőség az ismeretek mélyebb elsajátítására.

A szakiskolában tanulókra azért esett a választásunk, mert ebben az iskolában olyan diákok tanulnak, akik az iskola elvégzése után vendéglátással, idegenforgalommal és falusi turizmussal foglalkoznak. Ők kéthetente egy órában találkoznak a rajz és vizuális nevelés, esztétika tantárggyal. Majdani foglalkozásuk során pedig igazán fontos szerepe lesz a vizuális úton szerzett ismereteknek, a tudatos látásnak, az esztétikai műveltségnek. A két osztály kiválasztásánál figyelembe vettük, hogy a 9. osztályos diákok ebben az évben kezdték meg tanulmányaikat a szakiskolában, míg a 10. osztályos diákok egy éve már szakmai alapozást kaptak.

A diákok körében kiosztott kérdőívek közül egy nem volt értékelhető. Az adatfeldolgozás során 108 kérdőívet elemeztünk. A kérdőívek anonimitást biztosítottak, a feldolgozás eredményességének érdekében csak a kitöltő nemét és életkorát kérdeztük. Az értékelhetetlen kérdőívet egy 19 éves lánytól kaptuk, aki a nemét és életkorát ráírta a lapra, de egyetlen kérdésre sem válaszolt.

 

A pedagógusok felkérése

Az interjúk elkészítéséhez főiskolai és egyetemi végzettségű pedagógusokat kerestünk meg. Különböző szaktárgyakat több éve tanító pedagógusokat és egy pályakezdőt, aki a 2006/2007-es tanévben kezdett tanítani.

Az interjúkra olyan pedagógusokat kértünk, akik jelenleg is kapcsolatban vannak a kérdőíveket kitöltő diákokkal. Az alsós tanítók más iskolákban tanítanak, de a kérdőívet kitöltő néhány diákkal korábban kapcsolatban álltak.

Az alsó tagozatban tanító pedagógus alapozza meg a tudatos látást. Pszichológiai, pedagógiai ismereteit felhasználva nagy szerepet játszik a gyerekek személyiségének fejlesztésében.

A szaktanároknak a saját órájuk prezentációján nagy segítséget jelent a vizuális ismeret, ezért is tartják mindannyian igen fontosnak.

Az interjú elkészítése előtt minden pedagógust tájékoztattunk a témáról és arról, hogy a véleményüket szeretnénk felhasználni dolgozatunk elkészítéséhez is. A beszélgetésekre a pedagógusok iskolájában került sor, minden alkalommal nyugodt körülményeket biztosítva a zavartalan együttműködésre. A kérdéseket mindig ugyanabban a sorrendben tettük fel interjúalanyainknak. Néhány pedagógussal sajnos nem sikerült találkozni az időpont többszöri módosítása ellenére sem. Szerettünk volna megkérdezni többek között matematika, illetve történelem szakos tanárt is, de az adott időpontokban elfoglaltságra hivatkozva lemondták az interjút.

Az adatok feldolgozása

Az interjúk összegzése

A pedagógusokkal készített interjú kérdései:

  1. Ön szerint a gyermekek személyiségfejlődésében van szerepe a rajz és vizuális kultúrának?
  2. Milyen vizuális eszközöket használ saját óráin?
  3. Kérem, rangsorolja szubjektív megítélése alapján a következő tantárgyakat: matematika, magyar nyelv és irodalom, biológia, rajz és vizuális kultúra, történelem, testnevelés.
  4. Hogyan hasznosítja a tanulók vizuális képességeit saját óráján?
  5. Ön szerint a rajz mint tantárgy kifejezetten a készségtárgyak közé sorolható?
  6. Hol helyezné el az ötfokú skálán a rajz és vizuális nevelést? (A skála 5-ös értéke a legfontosabb helyet jelöli.)

Az első kérdésre minden pedagógustól azt a választ kaptuk, hogy a környezet nagy hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére. A környezet nevelő hatása megalapozza a gyermekek érzékenységét, világszemléletét.

A második kérdésre a megkérdezettek kivétel nélkül azt válaszolták, hogy használnak vizuális eszközöket a saját óráikon. Ezek lehetnek a természetben található tárgyak, képek, filmek, makettek, és eszközként akár önmagukat is használták már szemléltetésre.

A harmadik kérdésben a tantárgyak rangsorolását kértük. A megadott sorrend: matematika, magyar nyelv és irodalom, biológia, rajz és vizuális nevelés, történelem, testnevelés. Az első helyre négy megkérdezett pedagógus tette a rajz és vizuális kultúrát. Ketten a negyedik helyre sorolták ugyanezt a tárgyat.

Talán nem meglepő, hogy a rajz szakos tanár első helyre rangsorolta, a testnevelés szakos tanárnő pedig megosztotta az első helyet a testneveléssel. Az alsó tagozaton tanító kollégák is az első helyre sorolták ezt a tárgyat.

Az sem volt furcsa, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus a saját tárgyát nevezte meg az első helyen. Az egy kicsit váratlanul ért, hogy a biológia szakos pedagógus nem a saját tárgyát tette első helyre, hanem a testnevelést. A második helyet kapta a saját tárgya.

A negyedik és ötödik kérdésre adott válaszok azt bizonyítják, hogy a gyerekek képzelőerejét, látását mindannyian segítségül hívják a pedagógiai munka során. Mindannyian azt vallják, hogy használják az órákon a gyerekek kreativitását. A pedagógusok egyike sem tartja a rajz és vizuális kultúrát készségtárgynak. A rajzkészséget lehet, sőt kell is fejleszteni. (Rajzolni mindenki tud!)

A hatodik kérdésben azt kértük, helyezzék el fontossága szerint a rajz és vizuális kultúrát egy ötfokú skálán 1-től 5-ig.

5 pontot kapott négy pedagógustól,
4,5 pontot egy pedagógustól (0,5 ponttal az egészség előzi meg),
3 pontot adott egy pedagógus.

Meglepő válasz is született. „Milyen világban élünk, mit tudunk, akarunk a múltból megőrizni, mit teszünk a jelenben a jövőnek örökül hagyva, ez mind attól függ, hogy milyen képet látunk, meg tudjuk-e ragadni az élményt a szavak nélküli világban.” (Magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő) A válaszok azt mutatják, hogy a pedagógustársadalom tagjai elismerik ugyan a vizuális műveltség és a rajzoktatás fontosságát, de a gyakorlatban nem kapja meg méltó helyét a tantárgyak között. A vizuális ismereteket a tanárok szinte minden órán tudják hasznosítani, mégis csak eszközként tekintenek ezekre az ismeretekre.

Más problémával is szembesültünk a kutatások során. A dolgozat készítésének kezdetén megkerestünk egy vidéki iskolát, ahol készségesen vállalták, hogy aktuális időben segítik majd munkánkat. Amikor aktuálissá vált a kérdőívek kiosztása és az interjú elkészítése, az igazgató sajnálattal lemondta mindkettőt. Elmondta, hogy a helyzetük nagyon bizonytalan. Az iskolát kevés gyermekre és fenntartási nehézségekre hivatkozva meg akarják szüntetni, ezért nem akarja nehezíteni a helyzetüket.

 

A tanulói kérdőívek

1. kérdés: Gyermekkorodban és alsó tagozatos diákként szeretted a rajzórákat? (igen, nem)

A megkérdezett diákok alsó tagozatban inkább szerették a rajzot (86%), felső tagozatban a pozitív vélemény 69%-ra csökkent. A 12-13 évesek 90%-a korábban szerette a rajzot (fiúk, lányok azonos arányban), jelenlegi osztályukban 55%-ban szeretik a rajzórát. A 15-16 évesek 71%-a alsó tagozatban szerette, jelenlegi iskolájában 82%-uk szereti a rajzot (szakmunkásképzős tanulók). A 16-17 évesek 95%-a szerette alsó tagozatban, jelenleg 76%-uk szereti a rajzot. A 17-20 évesek 90%-a szerette alsós korában, 66%-uk szeretné, ha most is lenne. Szembetűnő változás a 12-13 és a 17-20 éves korosztályban található, abból a szempontból, hogy alsó tagozatban, illetve a jelenlegi helyzetükben mennyire preferálják a rajzoktatást. A válaszokban nagy valószínűséggel közrejátszott a szülői és a pedagógusi elvárásnak való megfelelés hatása.

2. kérdés: Ma szereted a rajz és vizuális nevelés tantárgyat?
(igen, nem)

Az összes megkérdezett diák közül a lányok 86%-a szerette, 75%-a ma is szereti, a fiúk 86%-a szerette, 60%-a ma is szereti a rajzórákat.

3. kérdés: Ha tehetnéd, nagyobb óraszámban szerepeltetnéd az órarendben ezt a tárgyat?
(igen, nem)

A 12–13 év közötti diákok 45%-a növelné az óraszámot. A megkérdezett gyerekek ebben az időszakban készültek a gimnáziumi felvételire, ezért túlhangsúlyozták a fontosnak tartott reál- és humán tárgyak (pontszerző tárgyak) fontosságát. A 15-16 éves korosztály 64%-a növelné az órákat (szakmunkásképző osztály, kéthetente egy rajzóra). A 16-17 évesek 52%-a növelné az óraszámot (szakmunkásképzős tanulók 10. osztály). Jelenleg heti egy órában tanulják. A sikerélmény lehetőségét látják a tárgyban. A 17–20 éves korosztályban meglepő a gimnáziumi tanulók preferenciája, 23%-uk növelné az óraszámot. Ez az érettségire való felkészülésnek tudható be.

4. kérdés: Véleményed szerint a rajz tanulása befolyásolja-e a személyiségfejlődést?
(igen, nem)

A 12-13 éves korosztályban a megkérdezettek 69%-a fontosnak tartja, a 15-17 évesek véleménye közel azonos, 70%-uk tartja fontosnak ezeket az órákat. A 17-20 évesek körében 66%-ot ér el a tantárgyat fontosnak tartók aránya. A különböző iskolatípusokban járó tanulók véleménye közel azonos vagy megegyező a tárgy fontosságát illetően. Nem érzik annyira nyomasztónak a társadalmi elvárásokat, hogy ez befolyásolná a véleményüket.

5. kérdés: Mit gondolsz, az információk hány százalékát szerezzük vizuális úton?
(30%, 50%, 80%)

A dolgozat szempontjából fontos az a kérdés, amelyben a vizuális úton szerzett információk mennyiségét kellett megbecsülni százalékos megoszlásban. A nemek megoszlása szembetűnő ebben a kérdésben. A lányok 4 százaléka azt válaszolta, hogy az információk 30%-át vizuális úton szerezzük, a fiúk 6 százaléka ugyanezt az értéket (30%) választotta. Az összes megkérdezett fiú 58 százaléka és a lányok 24 százaléka az 50%-ot választotta, a lányok 38 százaléka a 80%-ot, a fiúk 70 százaléka a 80%-ot választotta. A 12-13 éves korosztály 66%-a értékelte úgy, hogy a szerzett információk 80%-a vizuális úton jut el hozzájuk. A 15-16 évesek 21%-a, a 16-17 évesek 57%-a és a 17-20 évesek 54%-a gondolta helyesen (80%) a vizuális úton szerzett információk mennyiségét.

A válaszok arra engednek következtetni, hogy az információszerzés módjával nem foglalkoznak eléggé az iskolai oktatásban, figyelmen kívül hagyják a vizuális média előtt (PC, tv, internet) eltöltött órák mennyiségét, a reklámok dömpingjét.

6. kérdés: Más tantárgyak tanulásakor (matematika, biológia, történelem, földrajz stb.) tudod-e hasznosítani a rajzórán szerzett ismereteidet?

A lányok 27%-a, a fiúk 32%-a szerint a rajzóra azonos megítélést kap a többi tárggyal. A megkérdezett tanulók véleménye a rajz és vizuális kultúra mint tantárgy megítélésében megegyezett az általunk feltételezettel. A tanulók 29%-a érzi úgy, hogy ez a tárgy a többi tárggyal azonos megítélést kap. Ezzel szemben 71%-uk „készségtárgyak” leértékelt kategóriájába sorolják a rajz és vizuális kultúra tárgyat.

7. kérdés: Előfordult, hogy a rajzaidban az érzéseidet is kifejezted?

A lányok 77%-a és a fiúk 51%-a fejezi ki az érzéseit rajzban.

8. kérdés: A munkáid értékelésekor rajztanárod szívesen veszi a szokásostól eltérő, egyéni kreatív megoldásokat?

A lányok 73%-a, a fiúk 59%-a szerint engedik a kreativitást a rajzórán. Mind az érzelmek kifejezésének lehetősége, mind a kreativitás kibontakozása és megítélése erősen függ az iskolától és a pedagógustól. A 12-13 éves korosztályban, de különösen a gimnáziumi osztályokban gyakori a kreativitás tiltása, a 17-20 éves korosztálynál ez valamelyest csökken. Ezzel szemben a szakmunkásképző iskola 9. és 10. osztályában kiemelkedő a kreativitás pártolása és az érzelmek rajzban történő kifejezése.

A hipotézisek igazolása

Előzetes feltevéseinkből kiindulva a vélemények elemzése arra enged következtetni, hogy helyreállítható a rajz és vizuális kultúra presztízse a társadalomban.

Az új tanterv bevezetésének fő törekvése az volt, hogy a reprodukáló oktatás helyett alkotó, meglátó, felfedező, kreatív gyerekeket neveljen az iskola, akik a vizuálisan érkező információk összefüggéseit értelmezik, eligazodnak a képi információk sokaságában. Mindezek eléréséhez új pedagógusi attitűdre van szükség. Olyan pedagógusi hozzáállás szükséges, amely nem irányító jellegű, hanem felismeri e műveltségi területben rejlő lehetőségeket, bátorítja a gyerekeket az új dolgok létrehozásában.

A kutatás eredményei sajnos azt mutatják, hogy ezen a téren nem történt igazi változás. Sem a diákok körében, sem a pedagógustársadalomban nem látunk esélyt arra, hogy a rajz és vizuális kultúra visszakapja méltó helyét a tantárgyak között. Ennek oka a társadalomban keresendő. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek egyike sem nevezte annak tárgyunkat, sajnos még mindig az a nézet uralkodik, hogy a rajz készségtantárgy. Amíg az oktatási rendszerben sokkal nagyobb elismerést kapnak a humán és reáltárgyak, mint a művészetek, addig nem is várható lényeges változás ebben a tekintetben. A gyerekek sem tehetnek arról, hogy a rajzot mint tárgyat nem a helyén kezelik. Ők igyekeznek megfelelni azoknak a társadalmi, szülői, pedagógusi elvárásoknak, amelyeket mi támasztunk velük szemben. Ebben pedig nem sok hely jut a rajzolásnak. Sokkal inkább preferáljuk azokat a tárgyakat, amelyek matematikai, logikai összefüggéseken, lexikális tudáson alapszanak. Pedig szavak nélkül, vonalak segítségével is megérthetjük a másik embert és megértethetjük magunkat. Ha rajzolunk egy fát, akkor az a világ minden nyelvén ugyanazt jelenti. Amíg mindennek a jelentőségét nem érezzük át, nem várható lényeges javulás a tárgy megítélésében. Ebben talán az a „felnövekvő” pedagógustársadalom lesz segítségünkre, amelyik olyan szemlélettel áll majd a katedrára, mint az általam megkeresett testnevelő, aki nem fetisizálta a saját tárgyát.

Csak akkor tudunk a gyerekek nézetén is változtatni, ha a saját hozzáállásunk a rajzhoz hiteles, példamutató. Ha mi magunk nemcsak elismerjük a rajz személyiségformáló szerepét, hanem annak megfelelően adózunk az általa nyújtott lehetőségek előtt.

A gyerekek többsége nincs tisztában a vizuális úton szerzett információk mennyiségével és fontosságával. Valószínűsíthető, hogy a diákok nem gondolták végig a választ, mert akkor eszükbe jutott volna, hogy mennyi vizuális inger éri őket az iskolában, az utcákon, mennyi időt töltenek el a tévékészülékek előtt, nem beszélve az elektronikus úton szerezhető információk forrásáról. A látvány pedig formálja ízlésünket, alakítja véleményünket, szerteágazó tudásra tehetnek szert a befogadásával.

A gyerekek próbálnak megfelelni a szülői és a pedagógusi elvárásoknak, ezért hanyagolják el az általuk fontosnak tartott vizuális kultúrát. Az első kérdéscsoportban arra kerestük a választ, hogy alsó tagozatos diákként, illetve jelenleg szereti-e a rajzórát, valamint növelné-e az órarendben ezeknek az óráknak a számát. A megkérdezett gyerekek 86%-a alsó tagozatos korában szerette a rajzot, míg jelen helyzetben ez az arány 69%-ra módosult. A 12-13 éves korcsoport (jelenleg 6. osztályosok, akik most készülnek a 6+6 osztályos gimnáziumi felvételre) 90%-a szerette a rajzórákat alsó tagozatos korában. Jelenleg ez az arány 55%-ra módosult. Az óraszámot a megkérdezett gyerekeknek csak 42%-a növelné. A gimnázium végzőseinek 90%-a jelölte meg, hogy szerette az órákat. Jelenleg 66%-uk szeret/szeretne rajzolni, de az óraszámot a megkérdezettek 23%-a növelné.

Ez az adat azért is meglepő, mert tudjuk, hogy rajzból is lehet érettségi vizsgát tenni. Az érettségi vizsgakövetelmények pedig nagyon komoly felkészülést igényelnek. A felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésnél a hallgató választottként is megjelölheti ezt a tárgyat, amely ugyanolyan hangsúlyos szerepet kap, mint bármely másik megjelölt tárgy. A diákok azonban inkább előnybe részesítik a „pontszerző” tárgyakat annak ellenére, hogy elismerik az általunk vizsgált tantárgy személyiségfejlesztő hatását. Nagy többségük úgy nyilatkozott, hogy a rajz alkalmas az érzések kifejezésére, de kevesen ismerték fel a vizuálisan szerzett információk jelentőségét.

Összegzés

A kutatás során bebizonyosodott, hogy deklaráltan hangsúlyos szerepet kap a rajz és vizuális kultúra, de a gyakorlatban sem a pedagógusok körében, sem a gyerekektől nem kapja meg a neki járó kitüntetett szerepet. A rajzot, vizualitást a pedagógusok rendszeresen használják a saját órájukon, arra ösztönzik a gyerekeket, hogy használják az érzékszerveiket, igyekeznek az órán úgy prezentálni, hogy az minden érzékszervre hasson, ugyanakkor a rajzot mint tárgyat nem tartják elég fontosnak a tantárgyak között. Ez a véleményük akaratlanul is megjelenik a gesztusaikban, elszólásaikban, a rajzhoz való viszonyukban. A gyerekek pedig a saját véleményük ellenére igyekeznek az elvárásoknak megfelelni. Az 1978-ban megjelent tanterv nem hozott forradalmi áttörést a rajzhoz való pedagógusi attitűdben. Hiába váltak általánosan ismertté olyan kísérleti módszerek, amelyek hivatottak voltak visszaállítani a rajz fontosságát, hierarchiában elfoglalt helyét, az iskolák nagy részében nem ismerték fel ennek jelentőségét, vagy nem állt rendelkezésre megfelelő oktatói, pedagógusi gárda, amely ennek jelentőségét felismerve változtatott volna a rajz fontosságának megítélésén.

A rajz és vizuális kultúra presztízsét a tantárgyak között nem lehet növelni, javítani viszont lehet, és kell is.

Társadalmunkban az írás, a könyvolvasás jelentősége egyre inkább csökken. Nő a funkcionális analfabetizmus. A gyerekek nem értik a szöveges feladatokat, nem tudják értelmezni az olvasott szöveget, és a beszédkultúrájuk is „átalakulóban” van. A felnövekvő nemzedék az információk jelentős részét filmekből, internetről szerzi, fennáll az a veszély, hogy a megfelelő vizuális kultúra hiányában nem tudja értelmezni azok lényegét, nem ismeri fel az értékeket a vizuális szennyel szemben. Tapasztalat az is, hogy a gyerekek nem képesek figyelni az órákon, nem tudnak hosszabb ideig koncentrálni. A rajzórák ezekre a hiányosságokra is megoldást jelenthetnének. Ezeken az órákon a gyerekek megtanulhatják a kitartást, a koncentrációt, hiszen a megfelelő óraszervezés alkalmas mindezek fejlesztésére. Kooperatív órák szervezésével pedig lehetőséget adhatunk a diákoknak arra, hogy figyeljenek egymásra, megbecsüljék a másik társ munkáját, ráirányíthatjuk a figyelmüket, hogy érdemes a többi diák felé fordulni, hiszen ezeknek az óráknak a lényege éppen abban rejlik, hogy a gyerek csak társai közreműködésével kerül közelebb a célhoz.

A rajzórákon nincs rossz megoldás! Mindenki képes rajzolni! Mindenki szert tehet sikerélményre! A feladat az, hogy ezeket a felismeréseket minden pedagógus magáévá tegye, az óráin „elvárt” vizuális ismereteket ne becsülje alá, a vizuális úton szerzett információk mennyiségét helyénvalónak értékelje. Amíg a pedagógusok szemléletében nem történik változás, amíg a rajz szakos tanár „csak” rajzot tanít, míg a másik pedagógus szakterülete a matematika, addig nem várható komolyabb változás a tantárgy megítélésében.

Pedig gondoljuk csak végig, hogyan is kezdődik az első osztályban az olvasás! Figyeljük meg – mondja a tanító néni –, rajzoljuk le, szól a következő instrukció. Hogyan is folytatódik mindez a felső tagozatban? Rajzolj egy háromszöget, rajzold be a vaktérképen az országhatárokat! Hol helyezkedik el a térképen Európa? És még sorolhatnánk azokat a kérdéseket, amelyekre adott válaszok a vizuális ismeretekre épülnek.

Csak akkor lehetséges áttörés a tárgy megítélésében, ha a pedagógusok szemében is méltó megítélést kap, az hat a gyerekek szemléletére, hatással lesz a szülői magatartásra. Amíg a pedagógusok magasabb rendűnek ítélik a saját tárgyaikat, és nem kezelik azonos értékűnek a rajz és vizuális kultúra oktatását, addig nem kell csodálkozni azon, ha a szülő a gyerek rajzjegyét a következő megjegyzéssel illeti: Jó, de miért nem matematikából kaptál ötöst? Pedig a gyereket ez az osztályzat sikerélményhez juttatta, a szaktanár elismerte a munkáját, amit az osztály tanulói is hallottak!

Felmérésünkkel rá kívántunk világítani arra, hogy ez a tárgy nagyon sok kihasználatlan lehetőséget kínál a felzárkóztatás és a személyiségfejlesztés területén. A gyerekek alkotótevékenységének kibontakoztatása alkalmat adhat a szabadidő hasznos eltöltésére, az érzékszervek fejlesztésére. A tárgy fontos szerepet tölthet be a hagyományaink őrzésében, kultúránk fejlesztésében.