Iskolánk, a Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola Budapesten, a Róbert Károly krt. 49–51 sz. alatt található. Amint az a nevében is benne van, a többségi pedagógia mellett gyógypedagógiai tagozat is működik az intézményben.
A 9. és a 10. osztályok órarendjében hangsúlyozottan, magas óraszámmal szerepel a szakmai alapozó tantárgy. Ezeken a foglalkozásokon a gyógypedagógiai tagozaton tanított rész-szakképesítésekről tudhatnak meg bővebbet a diákok. A tanulók sajátos nevelési igényű, enyhe fokban értelmi fogyatékos vagy testi fogyatékkal élő fiatalok. Vannak közöttük autisták, hiperaktívak és egyéb tanulási zavarral küzdők.
Az iskolában jól felkészült gyógypedagógusok tanítják a gyerekeket közismereti tárgyakra és szakmákra egyaránt. A pedagógusok fontosnak tartják, hogy a diákok a munka világát már a szakma tanulásának megkezdése előtt megismerjék, ne legyen idegen tőlük a szerszámok használata a kilencedik, tizedik osztályban. A lányok főleg a könnyűipari szakmákra jelentkezhetnek, a fiúkat inkább a gépészeti és az építőipari szakmák felé terelgetik a tanárok.
Szerencsére a tágas iskolaudvar és a nagy iskolaépület bőven ad lehetőséget arra, hogy a szakmaválasztás előtt álló diákok a különböző munkafogásokat kipróbálhassák ezeken a szakmai alapozó órákon. A jól felszerelt iskolai tanműhelyek, ahol a szaktanárok és szakoktatók felügyelete alatt ismerkedhetnek a tanulók a munka világával, szintén segítik az oktatást.
Nem elég azonban csak szóban ismertetni a lehetőségeket a tanulókkal, oda is kell vinni őket a munka színterére, ahol érezhetik minden egyes szakma hangulatát, élményvilágát, illatát. Nem lenne teljes ez az oktatásforma, ha nem engednénk oda a választás előtt álló tanulót az őt érdeklő szakma szerszámaihoz.
A szakmai alapozó tantárgy keretében ezt a lehetőséget biztosítjuk a kilencedik és a tizedik évfolyamoknak.
Iskolánkban ezek a lehetőségek rendelkezésre állnak. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, hogy mindez még kevés.
Arra gondoltam, legjobban az adott szakmát azok tudják az útkeresőknek bemutatni, akik már ezt tanulják az iskolában. Felvetettem diákjaimnak, hogy bújjanak bele egy szakoktató bőrébe, ha csak egy tanórára is. Mutassanak be néhány olyan dolgot a szakmaválasztás előtt álló diákoknak, ami szerintük felkelti az érdeklődésüket az adott hivatás iránt. Természetesen mindezt tanári felügyelet mellett. A szakmai alapozóra érkező 10. osztálynak pedig elmagyaráztam, hogy a mai foglalkozáson a szakképzős tanulók fogják őket megtanítani a szakma néhány fogására. Az ötletet szakképzős részről is, a tizedikes tanulók felől is élénk lelkesedés és érdeklődés fogadta.
Az elgondolás engem igazolt. Példaértékű összefogást és egyetértést tapasztaltam a diákok részéről. A szakképző osztály „szakoktatói” nagy odaadással tanították újdonsült tanítványaikat. Figyelmük mindenre kiterjedt, a szerszámok használatától kezdve egészen a munkavédelmi eszközök helyes használatáig. Felelősségteljesen viselkedtek, az osztályban nyoma sem volt a rendbontásnak, fegyelmezetlen magatartásnak. Az amúgy is kifogástalanul dolgozó szakképzős tanulók most különösen odafigyeltek munkájukra, és legalább annyira a „tanítványaikéra”. A tizedikesek pedig jó tanítványnak bizonyultak. Érdeklődve figyelték a munkafolyamatokat, sokat kérdeztek az éppen használt szerszámról és a végzett folyamatról. Amikor olyan kérdés merült fel, amire nem tudott valaki válaszolni, kikérték a tanár véleményét. Az is motiválta őket, hogy az elkészült munkadarabokat az intézet konyhájában fogják használni. (Edényalátéteket készítettek ezen a foglalkozáson.)
A tanóra végén szokás szerint megbeszéltük az órán tapasztaltakat. A tizedikes tanulók lelkesen, egymás szavába vágva mesélték egymásnak a foglalkozáson szerzett élményeiket. Az elkészült munkadarabok pedig végképp eloszlatták minden kétségemet. Azok a tanulók, akik egyéb esetben erősen közepes munkát produkáltak, ezen az órán egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A diákok úgy érezték, bizonyítaniuk kell, és bizonyítottak is.
Említésre méltó még az a tény is, hogy a diákok emberségből is jelesre vizsgáztak. Senki sem idegenkedett a hozzá beosztott tanulótól, és a „beosztottak” sem emeltek kifogást „oktatójukat” illetően. Igazi inkluzív, vagyis befogadó pedagógiának voltunk tanúi.
Azt is megemlítették a diákok, hogy több ilyen órát szeretnének, ahol kézzelfoghatóan ismerhetik meg a szakmákat. Dönteniük is könnyebb lesz majd ezek után a szakmaválasztásról.
