Olvasási idő: 
68 perc

Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről

2003. tavasz

Egy nevelési-oktatási intézmény társadalmi környezete

Választmányi ülés (2003. március 27.)

2003. március 27-én, Kecskeméten tartották a Magyar Pedagógiai Társaság esedékes választmányi ülését. A rendezvény színhelye a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet volt. Miután Ádám György professzor úr, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke megnyitotta az ülést, a pedagógiai intézet igazgatóhelyettese,Krajcsovics Ágnes köszöntötte a mintegy negyvenöt-ötven fős közönséget.

Az ülés fő témája Császár Cirill, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola igazgatójának előadása köré összpontosult. Először bemutatta intézményének társadalmi környezetét, amely nagyjából olyan, mint egy „szokványos” városi iskola valahol Magyarországon; talán éppen csak annyival különb, hogy a Nahalka István és kutatócsoportja által vizsgált tanulók szülei között a szakmunkás-bizonyítvány volt a legalacsonyabb iskolai végzettség. Előadásának kezdetén bemutatta: a 49 pedagógus és 710 diák túlnyomó többsége egészen más, „beszélgetős”, demokratizálódott családból érkezett, amellyel nem lehet szembeállítani egy erősen tekintélyelvű, korlátozó iskolát, hiszen a szülők többsége városi körülmények között igenis képes válogatni a neki – és gyerekének – megfelelő oktatási intézmények között.

A Vásárhelyi Pál Általános Iskolában ugyancsak beigazolódik a pedagógiai szakirodalomban régóta hangoztatott tény: a csonka családból vagy a munka nélküli szülő gyermekeként érkező tanulóknak látványosan rosszabbak az érdemjegyei, mint szerencsésebb társaiknak. Az viszont határozottan az iskola erőfeszítéseinek tudható be, hogy a különféle iskolai végzettségű szülők gyerekei között nincs számottevő érdemjegybeli különbség! Császár Cirill ezzel azt kívánta igazolni, hogy iskolája ténylegesen kiegyenlítő szerepű lehet a különféle háttérrel érkező tanulók esetében. Ehhez persze szükség van az átgondoltan alkalmazott, ún. hátránykompenzációkra, valamint a sokoldalú és differenciált személyiségfejlesztésre. Nagy gondot fordítanak a prevencióra és a fejlesztő pedagógiára – igaz, utóbbihoz a mindösszesen egyetlen szakképzett kolléga kevésnek bizonyul. Érdekesség, hogy az ún. „követő fejlesztés” ebben az iskolában minden egyes tanítónak és tanárnak magától értetődő kötelessége. Fontos pedagógiai értéket tulajdonítanak annak, ha súlyosan sérült gyerekek is együtt járnak az iskolába a többi, egészséges gyerekkel – jelenleg négyen szorulnak fokozott gondoskodásra. A tanulók fejlesztését nyomtatott kiadványokkal, saját készítésű segédletsorozattal is segítik.

A tehetséggondozás inkább áttételesen történik: mindig kell valaki – ez a személy lehet tanuló vagy visszajáró, egykori tanítvány is (!) –, aki megszervezi az adott tevékenységet, és ehhez a szinte „bármilyen” irányú foglalatossághoz a megfelelő feltételek biztosítása az igazgató feladata. Így lett az iskolának például bajnok vízipólócsapata – pedig a közelben nincsen uszoda –, vagy diákjaik több ízben sikeresen teljesítették a Bécs–Budapest szupermaratoni futóversenyt. (Utóbbinál egy idő után nem tudták fizetni a költségeket, ezért „saját” maratoni futást szerveztek, amely azóta ugyancsak nemzetközivé nőtte ki magát.)

Kiemelt hangsúlyt fektetnek a tanulók helyes önértékelésének kialakítására. Ehhez már az első évfolyamtól kezdve önismereti füzeteket vezetnek, amelyekben a kezdeti állatfigurás bebélyegzésektől kezdve a rajzoláson át fokozatosan jutnak el a felső tagozatos szöveges önértékelésekig.

Nagyon fontosnak tartják az ún. átmenet problémáinak megfelelő kezelését. Éppen emiatt a gyerekeket az óvónő is elkíséri az iskolába, az emlékezetes pécsi óvodaiskola-kísérlet mintája nyomán. Nem a klasszikus napköziben gondolkodnak: az egész napos iskolát az alsó tagozaton két tanítóval szervezik, akik – páronként eltérő munkamegosztásban – végig jelen vannak a tanulók mindennapjaiban. A folyamatosságot később is megpróbálják biztosítani, ám a hatodikig „feltanítók” esetében kifejezetten rossz tapasztalataik vannak: úgy érzik ugyanis, ha a tanítónő éppen a serdülőkorban hagyja el tanítványait, az a gyermekeknek sokkal komolyabb támaszvesztést jelent, mintha erre korábban került volna sor. Emiatt inkább a felső tagozatos tanárok segítenek be a negyedik évfolyamon.

Noha az előadás végig tartalmazott minőségi elemeket, a szervezett iskolai minőségbiztosítással szemben – annak járulékos terhei miatt – igen sok fenntartás alakult ki.

Az értő, színvonalas, látványos, projektor segítségével kivetített prezentációkkal támogatott előadást igen sok hozzászólás – tíz szakember kb. 25 problémafelvetése, kiegészítése, illetőleg kérdése – követte. Ezek közül csupán néhányat emelünk ki: Vizely Ágnes a gyermeki psziché fölösleges megterhelésétől óvott (egy vitatható mondatot kifogásolt: az igazgató úr kiragadott példáját a fasizmus „eljátszatásáról”); Füle Sándortöbbek között a szülők pedagógiai kultúráját fejlesztő programjáról tett említést, méltatta a napközi otthon szerepét; Harangi László elismerően szólt a Vásárhelyi Pál Általános Iskola igazi „európai” színvonaláról, a „lifelong learning” nézőpontját hangsúlyozva, valóságos „közösségi iskolát” (Community schoolt) látva az intézményben. Laurenszky Ernő a közösségfejlesztés fontosságáról értekezett – példái közt a csepeli Nagy Imre ÁMK többgenerációs közéleti, illetve közművelődési programjai, az Aga utcai iskola történései szerepeltek; Trencsényi László néhány mondatban összefoglalva az előadás lényegét, megpróbálta a „narratívák” irányából visszaterelni a beszélgetés fonalát a kérdésfeltevések felé – kiemelvén a társadalmi környezet értelmezése szempontjából fontos „komprehenzivitást”, illetve a „community school”-jelleget, valamint a tényt, hogy a Vásárhelyi-iskola a „bővített iskola” (Mihály Ottó kifejezése) koncepciójával válaszol a társadalmi kihívásokra, érdeklődött az iskola civil kapcsolatai iránt. Környeiné Gere Zsuzsatöbbek között a „készségtárgyak” még mindig közkeletű lebecsülését kérte számon az előadón (miközben méltatta az iskolában zajló vizuális nevelés igényességét), majd helytelenítve megjegyezte, hogy „vannak tanítók, akik nem mosolyognak”. Makai Éva Császár Cirill kistérségi együttműködési programját, az „Iskolatársulást” méltatta, Szentjóbi Szabó Tibor az iskola által nyújtott, átlagos körülmények közötti kiemelkedő példáját, teljesítményét emelte ki, szakképzésből vett esetpéldája a diákok szülőhelye és az alma mater közti kapcsolatépítésnek volt ihletett módszere: az egyik településről érkező diákok hagyományosan olyan tablóval ékesítik intézményük falát, mely lakóhelyük értékeit mutatja be, emlékeztetett a gyermekvédelmi szolgálatokkal alakuló kapcsolat fontosságára. Novák Pál az impozáns program forrásigényét feszegette. Sugár János a fenntartót mint a társadalmi környezet fontos ágensét emelte ki.

Az ülés témájához szorosan kapcsolódott Horváth Judit szakosztályi elnök bemutatkozása, aki az MPT új szakosztályát, a „Segítők műhelyét” mutatta be (a műhely a családvédelem, gyermekvédelem, prevenció találkozási pontján az ún. segítő foglalkozások képviselőit fogja össze). Laurenszky Ernő bejelentette, hogy a Mozgalompedagógiai Szakosztály hagyományos kitüntetését, a Vasvári-diplomát 2003-ban posztumusz Bodolay Géza irodalomtörténész, a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége alapító elnöke, illetve Réthei Prikkel Lajos szentendrei ifjúsági vezető, egykori népi kollégista, cserkészvezető, úttörővezető, a kollégiumi mozgalom örökifjú aktivistája kapja.

Ádám György elnök ismertette a májusi küldöttgyűlés várható programjait, bejelentette, hogy ennek jegyében (bár vélhetően nagy változások nem lesznek) „személyi kérdéseket előkészítő bizottság” alakultKöpf Lászlóné vezetésével. Zárószavaiban méltatta az ülés színvonalát, megköszönte a házigazdák vendégszeretetét.

Eleven hagyományok

Az egri Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudományi Tanszéke, a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum és az Úttörők Baráti Köre tanácskozást szervezett a pedagógusképző intézmények hallgatóinak a gyermek- és ifjúsági szervezetekben végezhető tevékenységre, szabadidős programok szervezésére, közösségfejlesztésre irányuló felkészítéséről, e felkészítés hiányairól.

A tanácskozás keretei között adták át az MPT Mozgalompedagógiai Szakosztálya által alapított elismerést, a Vasvári-diplomát. A Vasvári-diploma a közösség saját elismerése olyan személynek, aki hosszú időn át kiemelkedő munkát végzett a mozgalmi pedagógia módszereinek kutatásában, fejlesztésében és a gyermek-, illetve ifjúsági szervezetek gyakorlati vezetésében. Anyagi juttatás nem jár vele, értékét a közösség megbecsülése adja. Hasonlatos a Karinthy-gyűrűhöz, Ruttkai-gyűrűhöz és más közösségi elismerésekhez.

Vasvári nevét azért választották az alapítók, mert a hősi halált is vállaló egykori márciusi ifjú személyében egyesítette a pedagógiai tevékenységet és a forradalmi szervezőmunkát. A diplomát az alapító levél szerint évente egy személy kapja (mint emlékezetes, az alapítás évében Rikker József, a fővárosi-dunai ifjúsági víziélet legendás kapitánya vehette át). 2003-ban ettől eltérően két diplomát adományozott a szakosztály. Dr. Bodolay Géza kollégánk halála okán posztumusz elismerésre került sor, az esedékes diplomára pedig Réthei Prikkel Lajos vált érdemessé.

Dr. Bodolay Géza (1922–2002) a pápai református kollégiumból indult: tanulmányai mellett lelkes önképzőköri tag és regöscserkész volt, budapesti bölcsészhallgatóként Eötvös-kollégista, kiváló nyelvésszé és irodalomtörténésszé képezte magát. Már egyetemista korában intenzív neveléstörténeti kutatómunkát folytatott a 19. századi diáktársaságok, önképzőkörök tevékenységéről. A tanulságokat a gyakorlatban is alkalmazta a regöscserkészek körében. Tagja lett a Magyar Cserkészszövetség szélesebb körű országos vezetőségének. Itt olyan, később híressé vált fiatal egyetemistákkal dolgozott együtt, mint Göncz Árpád, Klaniczay Tibor. 1944 őszén egyik szervezője volt az antifasiszta nemzeti ellenállás Görgey-zászlóaljának. A Börzsöny hegységben folytatott partizántevékenységét szovjet hadifogság követte. Innen hazatérve folytatta tanulmányait, mellette a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége regös vezetőtisztjeként tevékenykedett, 1947-ben vezetője volt a magyar delegáció regöscsoportjának a franciaországi cserkész-világtalálkozón, a Béke-Dzsemborin. Diplomájának megszerzése után a debreceni egyetem oktatója lett. Egy kollegiális beszélgetés véleményeit rosszindulatúan félremagyarázva, koholt vádak alapján többéves börtönbüntetésre ítélték. Rabmunkásként a várpalotai bányában dolgozott. Szabadulása után, mivel kitűnő szakember volt, lassanként visszaengedték a tudomány és az oktatás területére. A „puha diktatúrában” kiküldetéseket is kapott: hosszabb ideig dolgozott magyar nyelvi lektorként a varsói, majd a berlini egyetemen. És írta nyelvészeti, irodalomtörténeti, neveléstörténeti tanulmányait, segítette több irodalmi társaság munkáját. A rendszerváltás éveiben egyik kezdeményezője volt a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség (MANESZ) és a Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége (MCSCSSZ) megalakításának. Az előbbinek több éven át főtitkára, az utóbbinak ügyvezető elnöke, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Cserkészvezetőként sokat fáradozott az 1990 után alakult különböző cserkészszervezetek együttműködése, hosszabb távon egyesítése érdekében. Sajnos, kevés eredménnyel. Mintegy négy éve súlyos betegség vetett véget a társadalmi tevékenységnek. De Géza barátunk nem adta meg magát. Mikor csak kicsit is javult az állapota, lakásához kötve, ha csak két-három órán át is, dolgozott megkezdett munkáin, és megérte, hogy a múlt évben szép kiadásban megjelent kiváló tanulmánya a zárt „e” használatáról a köznyelvben és a magyar költészetben. Látogató barátaival beszélgetve figyelemmel kísérte az ifjúsági szervezetek életét. Példamutató, teljes élet volt Bodolay Gézáé. Nem fogjuk elfelejteni.

Az 1924-ben született Réthei Prikkel Lajos a kecskeméti tanyavilágból indult – édesapja tanyasi tanító volt. A középiskolát a kecskeméti református kollégiumban végezte, már ebben az időben aktív regöscserkész volt, csapaton kívüli feladatokat is megoldott. Budapesti bölcsészhallgatóként tagja volt a Magyar Cserkészszövetség szélesebb országos vezetőségének. 1944 őszén egyik szervezője az antifasiszta nemzeti ellenállás „Táncsics” egyetemi zászlóaljának, egyik bevetésükön súlyosan meg is sebesült.

1946–49 között a NÉKOSZ Szabó Dezső Kollégiumának igazgatója. Az ötvenes években a Budapest VIII. kerületi Tanács tanácselnök-helyettese, majd megbízott tanácselnöke volt. Az 1956-os forradalomban aktív szervezőmunkát végzett különböző forradalmi bizottságokban, ezért többéves börtönbüntetést szenvedett. Szabadulása után több éven át csak segédmunkásként, betanított munkásként dolgozhatott. A diktatúra enyhülése során megengedték, hogy pedagógusként dolgozzon, ekkor a gyerekek iránti szeretettől vezetve az egyik kőbányai iskolában vállalta az úttörőcsapat vezetését, később a vízi szakbizottságot segítette. Bekapcsolódott a Hazafias Népfront védőszárnyai alatt szerveződő civil szervezetek, irodalmi társaságok munkájába, elsősorban a leányfalui Móricz Zsigmond Társaság vezetésébe. 1972-ben az egykori népi kollégisták megalakították a „Fényes Szellők” Baráti Kört a NÉKOSZ pozitív hagyományainak a reformmozgalmakba való beépítésére. A rendszerváltás óta a baráti kör jelentős tekintélyre tett szert, ma a Fényes Szellők Magyar Kollégiumi Társaság hagyományápolásában felöleli a több évszázados magyar kollégiumok történetét, a jelen kérdéseiben a jelenlegi aktív kollégiumi nevelők szervezetével együttműködve segíti a kollégiumok nevelőmunkáját, határainkon innen és túl. Ennek a munkának mindmáig motorja a társaság ügyvezető elnöke: Réthei Prikkel Lajos. A rendszerváltás évében újjáalakuló cserkészmozgalomnak Réthei Prikkel Lajos alapító vezetője, a Magyar Cserkészcsapatok Szövetségének országos intézőbizottsági tagja lett. Vezetőként a többi cserkészszövetséggel és a többi demokratikus gyermekszervezettel (úttörők, gyermekbarátok, Magyarország Felfedezői stb.) való együttműködést szorgalmazta. Ezt egyes alapközösségek (csapatok) szintjén sikerült megvalósítani, országos és regionális szinten csak igen korlátozottan. Az utóbbi négy-öt évben a kollégiumi ügyre és az irodalmi társaságok ügyére koncentrálta figyelmét, munkáját, de közvetve segíti a gyerekszervezeteket is. Köszönjük az eddigi áldozatos munkát, és kívánjuk Lajos bátyánknak, gondozza egészségét, és kívánjuk, hogy csatlakozzanak hozzá új, hozzáértő fiatalabb munkatársak a részfeladatok megoldására.

* * *

A Magyar Pedagógiai Társaság a zenei nevelési hagyományairól, ifjúsági zenekaráról nevezetes Szent István Gimnáziumban rendezett emlékülést a zenepedagógus-kutató Csillagné Gál Judit tiszteletére. Bíró Katalinegyetemi docens méltatta az 1928 és 1987 közt ívelő, korán megtört életutat. A polgári család nyújtotta biztonságos gyermekkort az üldöztetés, a másodrendű állampolgárrá válás, a háborús rettegés ideje követte, az eszmélés a marxizmushoz s a baloldalhoz kötelezte el a fiatal zenetudóst, a pálya csúcsán a Budapesti Tanítóképző jeles oktatójaként működött hiteles személyiséget. Laczó Zoltán egyetemi docens, Gál Judit egykori, a zenepedagógia reformvilágában jelentős kandidátusi disszertációjának opponenseként a kutatást idézte fel: a zenei élmények, a zenehallgatást követő tetszés összetevőinek meghatározása és elemzése mindmáig fontos tanulságokkal szolgál. Szőnyei Tibor főiskolai tanár az életút társadalmi-történelmi hátterét vázolta fel, feszegetve a történetietlennek tűnő, bár drámai kérdést: vajon miképp élte volna meg a politikai demokrácia és a feszítő társadalmi egyenlőtlenségek bonyolult mai korszakát. Újfalussy Józsefakadémikus az életmű mély filozófiai kultúrájára, megalapozottságára hívta fel a figyelmet, Donáth Péteregyetemi tanár a pedagógiai progresszió és a baloldali eszmék összekapcsolódása filológiájának fontosságáról szólt, Réti Anna főiskolai docens fiatal kollégaként emlékezett a nagy munkabírású és mindvégig az emberi kapcsolatok fontosságát igazoló személyiségre. Szép színfoltja volt a rendezvénynek az érdi iskolások kis koncertje Rápli Györgyi vezényletével.

A Magyar Pedagógiai Társaság folytatja a hagyományápolásban vállalt feladatait. Júniusban Csillebércen „Staféta-táborában” ad lehetőséget a tapasztalt kollégák és fiatal pedagógusok tapasztalatcseréjére. Ősszel – hagyományainak megfelelően – választmányi ülésén köszönti, mintegy „kollektív tantestületi ülésként” jubilánsait.

Szeptemberben Békéscsabán, szülőhelye vidékén Gáspár László emlékére szerveznek felolvasóülést. Itt kerül sor a szaksajtóban a legutóbbi hetekben lezajlott, róla szóló heves vita „élő” megismétlésére.

Laurenszky Ernő
tanár, szakosztályi elnök

Szakmai érdekvédelem

E A Magyar Pedagógiai Társaság megerősítette tagi viszonyát a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szervezetek Egyesületében, a NEGYISZ-ben. Bízunk abban, hogy a politikai megosztást meghaladó új ernyőszervezet valóságos partnere lehet a kormányzatnak.

  • A Napközi Otthoni Nevelési Szakosztály várja a választ arra a javaslatra, melyet a napközi otthoni nevelőmunka koncepciózus védelmében fogalmazott a télen, s az oktatási miniszternek küldött el. A szakosztály egyúttal felhívást intéz valamennyi iskolához, saját székhelyükön méltó módon emlékezzenek meg a magyarországi napközi otthonok létrehozásának 100 éves évfordulójáról. Legyen az évforduló alkalom a napközis nevelőmunka és a napközis gyermekek ügyére fordított társadalmi közfigyelem felhívására. (A szakosztály elnökével, Füle Sándorral egész oldalas interjút készített a Vas Megye című napilap április 26-án.)
  • Új Győrffy Kollégium. Perel az Új Győrffy Kollégium azért a jogáért, hogy a népi kollégiumok hagyományait őrző és a megújításra alkalmas Budapest, XI. kerületi Zsombolyai úti egykori épületét visszaszerezze. Mint ismeretes, a per tárgya az a titokzatos – és értéken aluli eladási akció –, mely az előző oktatási kormányzat és a kerületi önkormányzat közt ment végbe, a felperes kollégiumi érdekvédők szerint szabálytalanul.
  • Roma családgondozók. A Családpedagógiai Szakosztály is oroszlánrészt vállal a Roma Nővédelmi Közhasznú szervezet keretei közt induló „családpedagógiai mentor” képzésben.
  • AHA! Az AHA Klub kezdeményezésére folyik a társaságban idős tagtársainkkal való törődés szervezetettebb formáinak kimunkálása. Ez lesz a Naplemente-program.
  • A szakmai érdekvédelem jegyében alakult két új szervezeti egységünk, a Fővárosi Tagozat Csillag Ferenc vezetésével, s a Segítők Műhelye Horváth Judit vezetésével.

Kiadvány

A Felnőttoktatási- és Képzési Lexikon megjelenésének széles körű nyilvánossága után új, az MPT közreműködésével megjelent kiadványra hívjuk fel olvasóink figyelmét.

Mintegy száz éve vetődött fel a művészeti és művelődéstörténeti értékű millenniumi kiadvány megjelentetése, de megvalósulása – a világháborúk, a társadalmi élet viharos évek okozta gondok és halálesetek miatt – évtizedeket vett igénybe. Az egyetlen kézirati példány, Gyulai Ágost és a Népiskolai Könyveket Intéző Bizottság munkája kordokumentum. Kiadását a világháború idején tervezték, de ez elmaradt. Az egyedi értékőrző kiadvány napjainkban jelenhetett meg a kor, a 20. századforduló ismert művészeti alkotásainak applikációit is tartalmazva. Az ismeretterjesztő, művészi alkotásokat felidéző kiadvány a nemzeti múlt hagyományait tárja fel. A képek és a magyarázó szövegek az elektronikus információszerzés világában is érdekes ismereteket nyújtanak a nemzeti hagyomány néhány fontosabb eleméről. A kísérőszöveget, magyarázatokat a kéziratot gondozó Lányi Katalin neveléstörténész egészítette ki és szerkesztette. A Fekete Sas Kiadó és a Magyar Pedagógiai Társaság közös kiadásában látott napvilágot a kötet. Támogatók: a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány, Oktatási Minisztérium, Hungaro-Kábel Rt. (Történelmi szemléltetőanyag az első világháború korából, 102 oldal)

Adatok és tények a Magyar Pedagógiai Társaság két küldöttgyűlés közötti tevékenységéről, 2002/2003

Szervezeti egységek száma

• Szakosztály: 29

• Tagozat: 19

Regisztrált tagok száma

• 1925 fő

Ebből 2003. évre tagdíjat fizetett

• 612 fő

Választmány ülései

• Salgótarján, 2002. október 14. Napirenden: A pedagógusok esélyei – a gyerekek esélyei.

• Kecskemét, 2003. március 27. Napirenden: Az iskola társadalmi környezete (Vitaindító: Császár Cirill).

• 2002. június 7. Napirenden: a küldöttértekezlet határozataiból adódó feladatok, egyéb aktuális kérdések megbeszélése.

• 2002. szeptember 4. Napirenden: határozathozatal az MPT Ráció Alapjáról, őszi rendezvények előkészítése, pénzügyi helyzetünk, egyéb aktuális kérdések megbeszélése.

• 2002. november 20. Napirenden: a 2002. év lezárásával, a 2003. év indításával összefüggő feladatok, egyéb aktuális kérdések.

• 2002. december 20. évzáró ülés, aktuális kérdések megbeszélése.

Az elnökség ülései

• 2003. február 7. Napirenden: a szervezeti egységvezetői tanácskozás értékelése, a 2003. év programjának egyeztetése, a 2003. évi Tanulás ünnepe – Művelődés hete rendezvényen való részvétel megbeszélése, egyéb aktuális programok, kérdések megbeszélése.

• 2003. február 28. Napirenden: a március 27-i választmányi értekezlettel összefüggő feladatok megbeszélése, a személyi kérdésekkel foglalkozó bizottság felkérése, egyéb aktuális kérdések.

• 2003. április 4. Napirenden: a választmányi értekezlet értékelése, a május 30-i küldöttgyűléssel kapcsolatos feladatok megbeszélése.

Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottsági ülése

• 2002. október

• 2003. május

Központi szakmai rendezvények

• A tömegképzés pedagógiai kihívásai a felsőoktatásban című országos konferencia ez ELTE-n – 2002. szeptember 27.

• Nyílt Fórum a Tanulás ünnepén – 2002. szeptember 30.

• A Felnőttoktatási és -képzési lexikon sajtóbemutatója a Foglalkoztatáspolitikai Minisztériumban – 2003. március.

• Csillagné Gál Judit-emlékülés – 2003. április.

Publikációk, kiadványok

• Nóvum periodika, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet és az MPT Nógrád Megyei Tagozata közös kiadásában.

• Felnőttoktatási és -képzési lexikon – közösen az OKI Kiadóval és a Szaktudás Kiadóval.

• Történelmi szemléltetőanyag az első világháború korából – közösen a Fekete Sas Kiadóval.

• Hajdú-Bihar megyei pedagógusok arcképcsarnoka – a megyei tagozat közreműködésével.

• Esélyteremtés a családpedagógia módszereivel 2002 konferenciakötet – Családpedagógiai Szakosztály.

• A hátrányos helyzet felszámolásának lehetőségei a felnőttoktatásban és a közművelődésben – konferenciakötet a TIT Stúdióval és az OKI-val közösen.

• Tájékoztató a Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységéről – Hírlevél az Új Pedagógiai Szemlében (2002. november).

Felhívások, állásfoglalások

• A Kisgyermeknevelési Szakosztály állásfoglalása a közoktatási törvény tervezetéről.

• A Marcali Múzeummal közösen felhívás iskolatörténeti gyűjtemények regisztrációjára.

• A Napközi Otthoni Nevelési Szakosztály állásfoglalása a napközi otthonok fejlesztése tárgyában.

A társaság képviselete fontosabb hazai rendezvényeken

• Sulibörze – 2002. szeptember.

• Civiliáda – 2002 október.

• II. Neveléstudományi Kongresszus – 2002. október (a Felsőoktatási Szakosztály önálló szimpóziumot vállalt, részt vett a Kerekgedei Makó Pál Szakosztály is).

• A Tanulás ünnepe (Corvin téri központi és vidéki rendezvények Baktakéken, Salgótarjánban, Szarvason, Békéscsabán, a fővárosban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Nógrád megyei, Békés megyei tagozatok és a Felnőttoktatási, Napközi Otthoni Nevelési, Családpedagógiai Szakosztály szervezésében) – 2002. szeptember 27. – október 1.

• Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Szövetség alakuló közgyűlése 2002. augusztus, illetve 2003. február.

• A Pikler-Lóczy Társaság Nevelés erőszak nélkül című nemzetközi konferenciája – 2003. március.

• Tavaszi Pedagógiai Napok – Budapest, 2003. április (Felnőttoktatási Szakosztály, Gyermekvédelmi Szakosztály, Hagyományoktatási Szakosztály, Napközis Nevelési Szakosztály).

Részvétel nemzetközi rendezvényen

• Poltava, Nemzetközi Makarenko Konferencia

A szakosztályok fontosabb rendezvényei

• Kisgyermeknevelési Szakosztály – 35. születésnapi ülése, 2002. november, Budapest.

• Kisgyermeknevelési Szakosztály – Szabadi Ilonka alapító elnök köszöntése, 2003. február, Budapest.

• Kisgyermeknevelési Szakosztály ülése az óvodai egészségnevelésről, 2003. április, Salgótarján.

• Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály – a magyartanítás kérdéseiről, 2002. október, Budapest.

• Általános Iskolai és Gimnáziumi Szakosztály – Gyerekek és tananyag a kezdőszakaszban, 2003. április, Budapest.

• Napközis Nevelési Szakosztály – Ajánlások vitája, 2003. április, Budapest.

• Kollégiumi Nevelési Szakosztály – a kollégiumi nevelési programról, 2002. december, Budapest.

• A hátrányos helyzet felszámolásának lehetőségei a felnőttoktatásban és a közművelődésben, 2002. október, Budapest.

• Felnőttoktatási szakosztály – programismertető összejövetel és a Felnőttoktatási és -képzési lexikonbemutatása, 2003. február, Budapest.

• AHA Klub (felnőttoktatók) – A tanulás új útjairól, 2003. február, Budapest.

• AHA Klub az időskori memóriáról, 2003. április, Budapest.

• Családpedagógiai Szakosztály–Napközi Otthoni Nevelési Szakosztály – Esélyteremtés a családpedagógia módszereivel konferencia, 2002. szeptember, Budapest.

• Felsőoktatási szakosztály – szakosztályi ülés, Budapest, 2002. december.

• Felsőoktatási Szakosztály – Az egyetemmé válás konferencia, 2003. január, Szombathely.

• Felsőoktatási Szakosztály – országos konferencia a pedagógusképzésről, 2003. április (az MTA Pedagógiai Bizottságával), Budapest.

• Felsőoktatási Szakosztály – A felnőttoktatás és a felsőoktatás, 2003. május, Szarvas.

• Gyermekvédelmi Szakosztály – Hátrányos helyzet a Lenhossek utcában, 2003. április, Budapest.

• Dyslexiás Szakosztály – Nemzetközi Konferencia, 2002. október, Budapest.

• Segítők Műhelye Szakosztály – Alakuló ülés, 2003. február, Budapest.

• Mozgalompedagógiai Szakosztály – Csipkés György emlékezete, 2002. november, Budapest.

• Mozgalompedagógiai Szakosztály – A Györffy Kollégium hagyományairól, 2002. december, Budapest.

• Mozgalompedagógiai Szakosztály (Az Apáczai Kiadóval közösen) – Egy új mozgalom, a Szépen emberül, 2003. március, Budapest.

• Mozgalompedagógiai Szakosztály (együtt az Eszterházy Főiskolával és az OPKM-mel) – Pedagógusképzés és mozgalompedagógia, a Vasvári-diploma átadása, 2003. április, Budapest.

• Közlekedéspedagógiai Szakosztály – bemutató programok (Földesen és Debrecenben), 2002. ősz.

• Borsod Műhely Szakosztály – szakosztályi ülés a közösség jövőjéről, 2003. január, Kazincbarcika.

• Makarenko Munkabizottság – Pataki Ferenc előadása a Makarenko-életmű vitatott kérdéseiről, 2002. november, Budapest.

• Neveléstörténeti Szakosztály – felolvasóülés az MTA Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Szakosztályával, 2002. december, Budapest.

• Hagyományismeret Szakosztály – Somogyi táncok, 2003. január, Budapest.

• Hagyományismeret Szakosztály – Neuwirth Annamária új könyve, 2003. február, Budapest.

• Hagyományismeret Szakosztály – Palóc játékok, 2003. március, Budapest.

• Hagyományismeret Szakosztály – Parasztolimpia, pünkösd, 2003. május, Budapest.

• Szakképzési Szakosztály – szervezeti kérdésekről, 2003. április, Budapest.

• Vizuális Nevelési Szakosztály – Módszertani Tanakodó – Műalkotáselemzés-művészetismeret tanítása, 2002. október, Budapest.

• Vizuális Nevelési Szakosztály – Kocsi Miklós, Fábián Rózsa kiállítása, 2003. október, Budapest.

• Vizuális Nevelési Szakosztály – Módszertani Tanakodó – A tárgy és környezetkultúra tanítása, 2003. február, Budapest.

• Vizuális Nevelési Szakosztály – Pest környéki csavargások, Balogh Jenő-emlékülés, 2003. április.

• Vizuális Nevelési Szakosztály – a Körúti Rajziskola meglátogatása, 2002. május, Budapest.

• Összehasonlító Pedagógiai Szakosztály – felolvasóülés, tisztújítás, 2003. május, Budapest.

Tagozatok fontosabb rendezvényei

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat az iskolások egészségvédelméről, 2002. október, Baja.

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat a nyelvi kommunikációról – Dános Kornél és Pap István előadása, 2002. október, Baja.

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat a műszaki szakkönyvekről, a Kaotikus mozgások dinamikájáról – 2002. december, Baja.

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat – Aáry Kovács Lajos, oktatásjogi biztos fogadása, 2002. október, Baja.

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat (a Rotary Klubbal) – Sipos János helyettes államtitkár fogadása, 2003. február, Baja.

• Bács-Kiskun Megyei Tagozat a Rotary klubok programjairól, 2003. április, Baja.

• Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozat – A tanulás ünnepelni tudása – programsorozat a Tanulás ünnepén, Baktakék és körzete, 2002. szeptember, Baktakék.

• Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozat – tisztújító gyűlés, 2002. június, Miskolc.

• Békés Megyei Tagozat – rendezvénysorozat a Tanulás ünnepén (a TIT-tel közösen), 2002. szeptember–október, Békéscsaba, Szarvas.

• Heves Megyei Tagozat – főiskolai programok, Eger.

• Nógrád Megyei Tagozat – Tanulásheti rendezvények Baglyasalján, 2002. szeptember, Salgótarján.

• Nógrád Megyei Tagozat – Családon belüli erőszak a segítő szakemberek szemszögéből – konferencia, 2003. február.

• Veszprém Megyei Tagozat – az MPT jövője, 2002. május, Veszprém.

• Veszprém Megyei Tagozat az Önfejlesztő iskolákról, 2002. október, Pápa.

• Budapesti Tagozat – újjáalakuló ülés, 2003. február, Budapest.

• Budapesti Tagozat – Oktatáspolitikai aktualitások a fővárosban, 2003. május, Budapest.

Budapest, 2003. május.

Közhasznúsági jelentés 2002

Elmondható, hogy egyesületünk a 2002. esztendőben tagdíjbevételből, célzott és működési támogatásokból, 1%-os adófelajánlásból biztosította működésének feltételeit. Fő támogatóink: Országgyűlés, Oktatási Minisztérium. További célzott támogatást kaptunk a főváros közalapítványaitól, főhatóságoktól (pl. ISM), gazdálkodó szervezetektől (pl. Hungaro-Kábel, Matáv, ADU stb.). E támogatásokkal rendben elszámoltunk. Működési bevételeinkkel együtt mindezt az MPT cél szerinti, közhasznú tevékenységére fordítottuk. Vállalkozói tevékenységet nem folytattunk.

Az MPT szakmai rendezvényeit nyilvánosság előtt hirdette meg, e programokon – határainkon innen és túl – részt vettek széles körben a társasághoz nem tartozó szakemberek is. Kiemelkedett a Tanulás ünnepével összefüggő rendezvénysorozat 2002 őszén, illetve az elhatározott tervek szerint a választmány üléseihez kapcsolódó előadások (pl. a pedagógusok és a gyerekek esélyeiről). A tagozatok és a szakosztályok többsége az év során két-három rendezvénnyel fejezte ki aktivitását.

A nyilvánosság tájékoztatására adta közre folyóiratának hasábjain két ízben hírlevelét. Megjelentünk awww//maped.ini.hu honlapon.

Az egyesület tisztségviselői koordináló-vezetői tevékenységükért semminemű jövedelemben nem részesültek. A kiadásokat a szervezeti egységekkel, illetve tagtársakkal folytatott írásos, telefonos, valamint elektronikus kommunikáció jelentette, továbbá az iroda működtetése (egy részmunkaidős irodavezető foglalkoztatásával), a könyvelés költségei, a jubiláns tagtársak szerény könyvjutalma, továbbá a testületi ülésekkel járó költségek (elsősorban útiköltség). Testületi üléseken élveztük a Szent István Gimnázium (Budapest) s a salgótarjáni Polgármesteri Hivatal vendégszeretetét. Az egyesület vezető testületei az alapszabálynak megfelelően működtek. Rendszeresen ülésezett a választmány, az elnökség lényegében havonta ülésezett.

Az egyesület működése megfelelt a közhasznú szervezetekről szóló törvény előírásainak.

Budapest, 2003. április.

Trencsényi László
főtitkár

Gondolatok egy tanácskozáson

A napokban tanácskozott azon pedagógusok egy csoportja, akik felelősséget éreznek a gyermekek fejlődésében jelentős helyet betöltő érdeklődésre, közös tevékenységre vagy lakóhelyre épülő kortárs közösségek létéért, működéséért.

Társadalmi és pedagógiai tapasztalataink alapján érdemes végiggondolni a gyermekek helyzetét. A családbabeleszületnek, nem választhatják meg szüleiket, testvéreiket, alig befolyásolhatják életvitelüket. Az iskolábahat-hét éves korukban kötelezően beíratják, osztályba, csoportokba sorolják őket. Több évig kénytelenek együtt élni. Készen kapják időbeosztásukat, a tanrendet. A vonzó külsőségekkel, változatos tevékenységi formákkal működő gyermekszervezetekbe, egyesületekbe szabad elhatározásból, önként léphetnek. Önállóan alakíthatják programjukat. Maguk tervezhetik, szervezhetik életüket. Meghatározhatják együttélésük rendjét. Hagyományt teremtenek. Jó esetben felnőtt segítőiket is maguk választhatják. Ezek a kortárs közösségek a gyerekeknek lehetőséget adnak szellemi és fizikai képességeik összehasonlítására. Gyakorlatban alkalmazhatják ismereteiket, működtethetik készségeiket. Elért eredményeik újabb cselekedetre késztetik őket. Tapasztalatot szerezhetnek. Közös tevékenységük során érvényesül a kortárs minta.

A kitűnően funkcionáló család, a legjobban működő iskola sem pótolhatja az olyan önkéntes, önálló, öntevékeny gyermekszervezeteket, egyesületeket, amelyeket a gyermekek sajátjuknak tekintenek, magukénak éreznek. Tapasztalható, hogy a család és iskola között magukra maradt gyermekek spontán csoportokat, bandákat, galeriket alkotnak. Akik találkoztak ilyen csoportosulásokkal és alaposan feltárták életüket, a következő jegyekkel találkoztak: az összetartozásnak volt valami külső jele (testrajz, hajviselet, ruhadarab, kitűző); megállapodást, „szerződést” kötöttek az együttélésre (lehetett vérszerződés is); alkalmaztak valamilyen titkos jelet (fütty, dallam, kézjel stb.); kiválasztottak titkos találka- vagy búvóhelyet. Hallgatólagosan elfogadnak egy-két vezért, de minden tagnak jut állandó vagy alkalmi „szerep”. Tartósabb célt vagy ad hoc programot fogadnak, határoznak el. Ami a legveszélyesebb, „befogadnak” a csoportba idősebb korú – legtöbbször – deviáns személyt, akinek tetszik a társadalmi különállása, egyéni „stílusa”. Ezekben a csoportosulásokban megtalálhatók a jó anyagi körülmények között és a nehéz anyagi helyzetben élő családok gyermekei. A drága különórákra járatás, lovastáborba befizetés nem pótolja a kortárs közösségekben kapható élményt. A jegyekben nem nehéz felismerni a jól szervezett úttörő, cserkész, Magyarország felfedezői és más gyermekszervezetek jól működő primer közösségeinekegyüttélését. Ezzel megválaszolhatjuk a sokszor feltett kérdést: a mai modern technikán nevelődő gyermek igényli-e a kortárs közösséget? Igen, legfeljebb az összetartozás, együttélés jegyeiként nem cserkészkalapot vagy úttörőnyakkendőt óhajt.

A rendszerváltás következtében ezt az alapvető nevelési tapasztalatot sajnos szegre akasztották. Egy szűk, de hangos küldetéstudatos kör – a média egy részének felhasználásával – koncentrált támadást indított az új körülmények között helyüket kereső, elbizonytalanodott 3200 úttörőcsapat ellen. Korábbi, rövid ideig tartó vagy szűkebb körben ható hibáit felnagyították, eltorzították, működése egész idejére kiterjesztették. Meglévő fogyatékosságait hangsúlyozták, értékeit elhallgatták. Áldozatkész vezetőit elbizonytalanították, indokolatlanul elmarasztalták, gyakran hátrányosan megkülönböztették. Az úttörőcsapatokat jelentős anyagi eszközeitől megfosztották, az iskolákból gyakorlatilag kitiltották. Állami támogatásukat megvonták, majd minimálisra csökkentették. A támadást vezénylők és jóindulatú megtévesztett segítőik nem számoltak tetteik következményeivel. A természetes, illetve szervezett átmenet megakadályozásával sokat ártottak az alakuló, fokozatosan szilárduló újabb gyermekegyesületeknek, mozgalmaknak, végső soron a gyermekeknek.

A gyermekmozgalmi tevékenységhez kitűnően értő nevelők nemcsak az úttörőközösségek „vezetését” nem vállalják, hanem tartózkodnak más kortárs gyermekközösségekben való munkálkodástól is. Félnek a nyíltan fellépő vagy rejtetten meghúzódó ideológiai háttértől, politikai befolyástól. Óvakodnak az esetleges következményektől. A gyermekmozgalom-ellenesség, közömbösség és méltánytalanság következtében a több tízezres vezetői gárda felmorzsolódott, keresi a helyét. Egy generáció 80–85%-a úgy nő fel, hogy életéből kimarad a testi és szellemi fejlődést szolgáló, érzelmi életét, élményeit gazdagító gyermekszervezet. A felnőttek törekvéseinek, kényszerhelyzetének hálójában vergődve, közömbösen, életideál nélkül érkeznek az ifjúkorhoz.

Az egészet tetézi, hogy a jövő tanárainak nem lesz kortársközösségi, gyermekmozgalmi élményük. A veszteség halmozódik. Nem lesznek olyan fiatalok, akik természetesen belenőnek a vezetői tisztségekbe, olyan tanárok kerülnek az iskolákba, akiknek nincsenek gyermekmozgalmi élményeik, és hivatásuk teljesítéséhez minimális, gyermekek közötti gyakorlattal rendelkeznek. Zánkai két évtizedes igazgatói működésem idején sok fiatal kezdő tanárral találkoztam. Érkeztek szakmájukat jó szinten elsajátítók, de felkészülésük során gyerekekkel alig találkoztak. Jöttek középiskolás korukban ifivezetők, majd a tanárképzés során úttörőkabinetekben, úttörőházakban gyerekekkel együtt élő „kezdő” tanárok. Rendkívül nagy volt a két csoport közötti különbség.

Az utóbbiak értékeiből érdemes néhányat felsorolni

  • Gyakorlatuk alapján jól ismerték a gyermekek megnyilvánulásait. Különös képességgel rendelkeztek az egyes gyerekek gyors megismerésében, egyéniségük feltárásában. Értettek a bizalmuk elnyeréséhez, képesek voltak önmaguk gyors elfogadtatására. Kitűnően együttműködtek a gyermekcsoportokkal.
  • Megértették a gyermekek „apró” gondjait, szinte ellesték szándékaikat, vágyaikat. Tekintetükkel, néhány szóval megnyitották őket. Ügyesen építettek belső indítékaikra. Könnyen megtalálták egy-egy csoport kezelésének módját.
  • Számukra természetes volt a gyerekek pozitív megközelítése, társként fogadása. Építettek értékeikre.
  • Tevékenységükben kiemelt helyet kapott a gyermekek véleményének meghallgatása, értelmes javaslatainak érvényesítése, motivációs bázissá alakítása.
  • A cselekedtetést, problémamegoldásra ösztönzést könnyedén oldották meg. Az eredmény minősítésével együtt figyelmet fordítottak a hozzá vezető út, az indítékok számbavételére is.
  • Számukra természetes volt, örömöt jelentett az iskolán kívüli tevékenység. A kirándulást, táborozást együtt élvezték a gyerekekkel. Daloltak, ha boldogok voltak. Önfeledten játszottak, élvezték a szellemi és fizikai vetélkedőket, bátorságpróbát.
  • Szenvedélyesen szerették a gyerekeket. Érzelmeik viszonzása örömet szerzett, könnyű volt felfedezni hivatásszeretetüket. Áthatotta őket a példaként élés felelőssége.

Naponta éreztük, az úttörőközösségekben folytatott többéves gyakorlat – ha úgy tetszik, terepmunka – miként szolgálta a tanárképzés eredményességét. Ezek a fiatalok belenőttek a nevelői hivatásba. Személyiségükbe szervesültek a jó tanár tulajdonságai. Az úttörőközösségekben, intézményekben folytatott többéves gyakorlat megrövidítette a pályakezdés idejét. A gyermekközösségekkel való együttélés megtakarította a pályakezdés gondjait, bizonytalankodásait.

Az oktatási kormányzatnak, a tanárképzést végző intézményeknek érdemes lenne végiggondolni, a tanárok felkészítésébe miként lehetne beilleszteni a gyermekmozgalmak, egyesületek helyzetéről, szerepéről szóló tájékoztatást és a gyakorlat lehetőségét. Értelmes számvetéssel a pályakezdés tényleges költségei és a megtakarított tanári, tanulói károsodás eszmei értékei anyagiakra átalakításával gyarapítani lehetne a jelenlegi szűkmarkú támogatást.

Veszprém, 2003. április 14.

Nádházi Lajos

Halottaink

Tisztelettel búcsúzunk Bodolay Gézától, Csiby Sándortól, Erdősi Ferenctől, Kékesy Antaltól, Koncz Jánostól, Kovásznai Józsefnétől, Kozel Leónétól, Lábai Lászlótól, Majoros Imrénétől, Marx Györgytől és Tóth Attilánétól. Emléküket megőrizzük.

Támogatóink 2003-BAN

Oktatási Minisztérium, Nemzeti Felnőttnevelési Intézet, GYISM, Miniszterelnöki Hivatal.

„Felülfizető tagtársaink” 2003-BAN

Ács Katalin, Ádám György, Ágoston György, Albert Béláné, Andricsek Gombás Edit, B. Lakatos Margit, Bakonyi Pál, Bakonyiné Vincze Ágnes, Bán Ervin, Bárdos Jenő, Báthory Zoltán, Buday Lajos, Burzuk Imréné, Czira Mihályné, Csapó Benő, Csillag Ferenc, Csire Gézáné, Csiszárik Jánosné, Csongrády Béláné, Daubner Béla, Demeter Katalin, E. Szabó Zoltán, Endre Katalin, Fábry Béla, Fazekas Sándorné, Fényi András, Ferencz Gyuláné, Forrainé Pollner Erika, Frissné Enger Éva, Fülöpné Böszörményi Alíz, Gaál Gabriella, Gallasz Ildikó, Gyülingné Schindler Rózsa, Hajdúné Kucsora Judit, Hamar Pál, Hunyady Györgyné, Huszár Lászlóné, Imre György, Kaltenecker Andrásné, Karlovitz Tibor, Kelemen Elemér, Kovalcsik Mária, Lányi Andrásné, Loránd Ferenc, Málnási Gábor, Marthos Pálné, Márványkövi Ferencné, Mészáros Ilona, Mihály Ottó, Molnár Sándor, Nagy Vilmosné, Ollé János, Pais István, Pálfi Sándor, Papp Zoltán, Patkós András, Peleiné Vesza Judit, Petőfi Sándor Általános Iskola, Pilhoffer Ferenc, Rádi Ildikó, Rémai László, Rimai Rudolfné, Sára Lászlóné, Sebőkné Vizely Ágnes, Szabóné Molnár Anna, Szarka József, Szauder Erik, Széchy Éva, Szentjóbi Szabó Tibor, Takács Dóra, Taskó Mária, Thodory Csaba, Tóthné Csorba Mária, Tölgyesi József, Tölgyesi Józsefné, Trencsényi László, Vedovatti Anildo, Villányi Györgyné, Vincze Sándor.

A 2003. évi küldöttgyűlés rövid krónikája

2003. május 30-án került sor a Magyar Pedagógiai Társaság küldöttgyűlésére.

Ádám György professzor, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke köszöntötte a résztvevőket. Megállapította: a küldöttgyűlés a megismételt összehívás technikáját gyakorolva határozatképes. Bemutatta azOktatáspolitikai várakozások és feladatok című referátummal szereplő két előadót, Szabó Zoltánképviselőt, a Magyar Országgyűlés Oktatási Bizottságának alelnökét, illetve Szenes Györgyöt, az Országos Köznevelési Tanács alelnökét, aki egyúttal a budapesti Bolyai Szakközépiskola igazgatója is. Bevezetőjében szólt az igazoltan távol maradó társasági tisztségviselőkről.

Szabó Zoltán bevezetésképpen tisztelettel adózott a rendezvény színhelyéül szolgáló alma maternek, hiszen 1974-ben az István Gimnáziumban érettségizett. Előadásában a versenyképes tudásról beszélt, amely a kormányprogram fontos részét alkotja. A versenyképes tudást a munkaerő minősége határozza meg, amelyet oktatással, képzéssel, tudományos kutatással, át- és továbbképzésekkel, továbbá az élethosszig tartó tanulással lehet jobbítani. Hogy mit jelent a versenyképes tudás fogalma, azt egyértelműen a piac határozza meg. Ennek alapján négy fő elemét különböztethetjük meg: érettségi, angol nyelvi tudás, számítógépes ismeretek, jogosítvány. Természetesen egy-egy munkahely betöltésének további képzési feltételei is lehetnek. Mindezekkel szemben napjainkban súlyos problémát jelent a tömeges funkcionális analfabetizmus, amelyet kommunikációs problémák, illetőleg szövegértési nehézségek súlyosbítanak. Az elvárások és a hátráltató tényezők közötti ellentmondások feloldását törvénymódosítási kísérlettel próbálják meg elősegíteni. Ennek jegyében hosszabbítják meg az általános iskola alapozó szakaszát a hatodik évfolyamig, vezetik be a „nulladik” évfolyamot a középiskolákban (ezekben 40%-ban idegen nyelvet, 25%-ban informatikát, 35%-ban pedig a többi tárgy tudásának szinten tartását és tehetséggondozást végeznek majd; mivel ez az iskolafenntartókat jelentős mértékben megterhelheti, talán lesz majd külön normatívája is, hogy „érdemes” legyen ilyeneket indítani). A kétszintű érettségi vizsga eszközével megtörténik a felsőoktatási felvételi rendszer módosítása – a közoktatásétól elrugaszkodott követelmények miatt (vizsgálatokban kimutatták, hogy a felvételire készülő diákok átlagosan 15 különórát vesznek hetente). Mivel a felsőoktatási intézmények érdekeltek a hallgatói létszám növelésében, az emelt szintű érettségivel lehetne majd bekerülni a felsőoktatásba. Az oktatáspolitikai változásokat némi kétely is övezi. Léteznek bizonyos félelmek, hogy az új szabályozás nem lesz-e egyfajta „lopakodó iskolaszerkezeti változást” előidéző tényező. – A válasz erre az, hogy az 1996. évi közoktatási törvénymódosítás előírta a tankötelezettség kiterjesztését 18 éves életkorig, így az általános képzés már 18 éves életkorig tart, ebből következően nincs értelme az általános és a középiskola megkülönböztetésének. A másik kételyt a pedagógus-munkanélküliségtől való félelem táplálja. A pedagógusok elhelyezkedési esélyei ugyanakkor sokkal inkább a demográfiai változásoktól függnek, semmint a törvény módosításától. A harmadik, a kistelepülések iskoláinak tömeges bezárásáról szóló rémhírek, amelyek egyébként teljesen megalapozatlanok, hiszen azt látjuk, hogy valójában a fővárosi kerületi, valamint a vidéki közepes városok vonnak össze és zárnak be iskolákat. Szabó Zoltán értelmezte azt a jelenséget, hogy az önkormányzatok ciklusuk első szakaszában végzik el az intézményátalakítási stratégiai lépéseket.

Szenes György bevezetőjében a közelgő pedagógusnap alkalmából köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően rátért az Országos Köznevelési Tanácsnak (OKNT) az utóbbi időszakban felértékelődött szerepére, amely elsősorban a közoktatás-szabályozás tartalmi kérdéseiben jelent vétó-, illetve egyetértési jogot. Vitáikról korrekt módon tájékoztatják a pedagógiai kérdések iránt érdeklődőket. Kifejezte ugyanakkor azt is, hogy nincs nagyobb stabilitás és nyugalom a korábbiaknál. Kiemelte, hogy az Oktatási Minisztérium átgondolt fejlesztési stratégiát alkotott. Kiállt amellett, hogy legyen konszenzuson alapuló, kormányzatokon átívelő közös közoktatás-fejlesztési programja az országnak. Szólt az érettségi vizsgákatérintő lényeges változásokról. Noha viszonylag korán, a 100/1997. sz. kormányrendeletben került sor első ízben a kétszintű érettségire való áttérés vázolására, azonban időközben a felsőoktatási környezet is igen lényeges változásokon ment keresztül. Utóbbi esetében figyelembe kell venni az ún. „bolognai folyamatot” is. Hiába az emelt szintű érettségi tervezése – mint a felsőoktatási tanulmányok külön felvételi vizsga nélkül történő elkezdéséhez szükséges végzettség megszerzése –, ha az egyetemek megelégszenek majd a középszintű érettségivel is, hiszen a lépcsőzetes, többszintű képzés segítségével amúgy is megtörténik a felsőoktatáson belüli szelekció. Szenes György kiemelten fontosnak tartotta az elektronikus kommunikációlehetőségét. A Nemzeti alaptantervvel (NAT) kapcsolatos vitákra utalva a jelenlevők figyelmébe ajánlotta az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság ajánlásait. Úgy vélte, nincsen szükség a NAT-ban részletes követelményrendszerre. Érdemes kidolgozni viszont közbenső szabályozási elemet, elemeket. Utalt arra, hogy Vass Vilmos ún. „hatos” bizottsága teszi le ehhez a javaslatot. Késésben vannak. Ugyanakkor „minek” is a sietség? – Korrekt szakmai munkát, sok vitát kellene lefolytatni egy valóban hatékony, tartós, szakszerű tantervi alap reményében. Az előadó fontosnak tartotta a piacképes szaktudás elemeinek alapozását. Szakiskolai fejlesztések indítását sürgette. Véleménye szerint nem annyira a tehetséggondozás „elsorvadása”, hanem sokkal inkább a felzárkóztatás lehetőségének vészes beszűkülése miatt éri hátrányosan a közoktatásügyet az óraszámcsökkentés. Szerinte a pedagógusképzés reformra szorul; fellépett az egyszakúság ellen, kiállt az újabb módszerek alkalmazásáért, illetőleg az új tantárgyi modulokra történő felkészítésért.

Gál András hozzászólásában megemlítette, hogy nyugdíjba vonulása előtt iskolaigazgató és tanszékvezető is volt. Szerinte elsősorban a tanárképzés tartalmában kellene változásokat eszközölni, így a tanárjelölteket tanítani kellene az emberismeret tudományára és alkalmazására, bizonyos pénzügyi ismeretekre, a személyiség megismerésére, az iskolaszervezet és az iskolavezetés mibenlétére, valamint a nevelésben és az oktatásban jelentkező minőségfejlesztésre. Tiszavölgyi István szerint számottevő változások következtek be az utóbbi időszakban. Igen jelentősek az egészségügyi ártalmak. A túljelentkezés miatt továbbra is szükségét látja a jelenlegi felsőoktatási felvételi rendszer fenntartásának. Úgy gondolja, továbbra is fenn kell tartani a versenyt, hogy a legjobbak kerüljenek be az egyetemekre, és ne az eltömegesedés jellemezze a felsőoktatást. Azért is el kell kerülni a változtatásokat, hogy a továbbiakban se kerüljön sor tömeges pályamódosításra. Patkós András hozzászólásában hangsúlyozta a felsőoktatás együttműködését a közoktatási intézményrendszerrel. A felsőoktatás tömegesedésének elsődleges okaként azt jelölte meg, hogy a középfokú végzettség a munkaerőpiacon ma már nem elég. Noha az Oktatási Minisztérium részéről a lemorzsolódással a felsőoktatásban mind a mai napig mindösszesen 5%-kal számolnak, ez az arány valójában kb. 30–40%-os, következésképpen átalakulásra van szükség a felsőoktatásban, mégpedig annak is a bevezető szakaszában, ahol középiskolai tanárok tömeges megjelenésére lehet számítani. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy új karrierpályákat kell a felsőoktatásban megnyitni. Ezt új kutatásfejlesztés-programmal lehet alátámasztani, ami akár önálló oktatásfejlesztési irányzattá is kinőhetné magát. A tanárképzés területén ugyancsak szükség van lényeges reformra, hiszen manapság „kész tanárt” bocsát ki a felsőoktatás, és szinte teljesen hiányzik egy követő-segítő mentori rendszer. Működik ugyan tanártovábbképzési rendszer, azonban ez funkcionálisan összeépítetlen az alapképzéssel. Mindenféleképpen elő kell tehát segíteni a tanárok élethosszig tartó tanulási rendszerének kiépítését. Szakáll Istvánné véleménye szerint a versenyképes tudás megszerezhetősége ellen hat a pénzügyi-megtakarítási indíttatású óraszámcsökkentés. Így például az igazgatása alatt álló iskolában csak a kilencedik évfolyamra 18 órás csökkentés jut. Emiatt szó sem lehet a továbbiakban sem tehetséggondozásról, sem pedig felzárkóztatásról. Kitért arra, hogy az önkormányzatokkal (iskolafenntartókkal) szemben az iskolák teljes mértékben kiszolgáltatottak. Kifogásolta, hogy a kétszintű érettségi miatt a középiskola orientálatlan maradt. Végül megemlítette, hogy az oktatáspolitikának – az átfogó intézkedések előtt – el kellene fogadtatnia a törekvéseit, készülő rendelkezéseit a gyakorló pedagógusokkal. Villányi Györgyné kifogásolta, hogy az óvodai nagycsoportokban és az első évfolyamon gyakran 25-30 gyerek van. Szerinte ennél kisebb létszám lenne az optimálisan fejlesztő hatású. Németh Ákos szerint alul- és túlképzés mutatkozik egyidejűleg a tanári pályán, amelyek elhelyezkedési problémákat vetnek fel – az ő személyes életében is. Mannfeld Andrásné a kollégiumok és a kollégiumi nevelők érdekében szólalt fel. Utóbbiaknál a közoktatási törvény aktuális módosítása lehetővé teszi, hogy akár érettségivel is lehessen kollégiumi felügyelőnek lenni. Szerinte ez rövid időn belül diplomás, több évtizede a pedagóguspályán levő emberek elbocsátását jelentheti, hiszen a fenntartóknak jobban „megéri” a képzetlenebb, következésképpen olcsóbb munkaerőt alkalmazni.

Szabó Zoltán válaszában kifejtette, hogy az iskolarendszer hirtelen változtatása nem lehetséges, a felsőoktatás funkcionális átalakítása viszont megléphető. Elismerte, hogy az egyetemeken és a főiskolákon sok hallgató úgy van jelen, hogy igazából nem kellene ott lenniük; kb. 15–20%-os arányúra tette az ún. „vatta” hallgatóság jelenlétét, akiket a felsőoktatási intézmények a fejkvóta reményében vesznek fel. Az óraszámcsökkentés meglátása szerint egy sajátos alku eredménye volt: az oktatási tárca illetékesei nagyon is sok mindent elértek, ám kellett némi áldozatot is hozniuk. Az oktatásügy továbbra is prioritást élvez a központi költségvetésben, bár újabb források már aligha mozgósíthatók. A közalkalmazotti béremelésekre az önkormányzatoknál ott van (megvan!) a fedezet, más kérdés, hogy bizonyos érdekellentétek miatt ezt esetleg csak „fogcsikorgatva” adják oda. Iskolát fenntartani nem kötelező, de ha már megvan a közoktatási intézmény, akkor egy sor jogszabályt be kell tartani. A kollégiumi felügyelőnek – ez a törvénytervezetbe foglalt új munkakör – a munkahét negyvenórás csakúgy, mint bármely más dolgozónak. A pedagógusoknak – szaktanároknak és tanítóknak – a jogalkotó elismeri a tanórákra történő felkészülési, továbbá a gyerekekkel vagy az ő ügyeikkel a tanórán kívül eltöltött időt, ezért nem kell a heti negyven órát csak az iskolában tölteniük. Mi a pedagógus többletmunkája a kollégiumi felügyeletben? – tette fel a kérdést. Mivel a kollégiumi éjszakai ügyeletben stb. nem mutatható ki a pedagógiai többletmunka, ezért nem méltányos a kollégiumi felügyelőkért mondott panasz. A tanulói, illetőleg óvodai létszámhoz ugyancsak kérdéseket fűzött: Mennyi lenne az ideális létszám? Erről a szakirodalomban is megoszlanak a vélemények. Ám mennyi a pénzügyileg megvalósítható? Végül kiállt a minőségi munkáért és annak megbecsüléséért. Szenes Györgya válaszokhoz még azt tette hozzá, hogy a pedagógusképzésben „abszolút anomáliák” vannak, ezért az OKNT-n belül önálló albizottság működik e tárgykörben; az óraszámcsökkentés megtörtént ugyan, de mégiscsak nagyon nagy szükség lenne a több órára; a túlképzés kérdésfeltételével összefüggésben pedig: az ember tanár legyen elsősorban, és elég, ha csak egyetlen diplomája van.

Az előadói válaszokat követően Ádám György elnök úr megállapította, hogy 87 fő van jelen. Bemutatta a jegyzőkönyvvezető Karlovitz János Tibort és a jegyzőkönyv-hitelesítő Villányi Györgynét, majd külön-külön megszavaztatta a jelenlevőkkel, elfogadják-e őket jegyzőkönyvvezetőnek, illetve jegyzőkönyv-hitelesítőnek. A közgyűlés mindkét személyt külön-külön, egyhangúlag elfogadta, megszavazta, majd a mandátumvizsgáló és szavazatszámláló bizottság tagjait is (Fauszt Dezsőnét, Lányi Katalint és Fábry Ilonát).

A szünetet követően a levezető elnöki teendőket az időközben megérkezett Fábry Béla titkár úr vette át. Megállapította, hogy 82 érvényes szavazat gyűlt össze a mandátumszámláló bizottság részére. Mivel a közgyűlés nem volt határozatképes, Trencsényi László főtitkár úr bejelentette a közgyűlés feloszlatását, majd újbóli összehívását. Az újból összehívott közgyűlésen először a Magyar Pedagógiai Társaság közhasznúsági beszámolójának előadására, majd pedig az előző közgyűlés óta végzett munka beszámolójára került sor. A közhasznúsági beszámoló lényeges részét a pénzügyi beszámoló képezte. Itt Klaics Zsuzsakönyvelő adataira támaszkodva történt a téma felvezetése – a jelenlevők áttekintették a regisztrációkor kapott táblázatokat, adatsorokat. A Magyar Pedagógiai Társaság 2002-ben 200 000, 2003-ban pedig 850 000 Ft támogatást kapott az Oktatási Minisztérium társadalmi szervezeteket támogató, pályázati úton elnyerhető pénzügyi alapjából. A tagdíjfizetés adatai ugyancsak kedvezően alakultak, csakúgy, mint a társadalmi szervezetek javára rendelkezett, 1%-os mértékű adóalapokból. A tevékenységekről szóló beszámoló sokszínűségébe ugyancsak a regisztrációkor kapott anyagok alapján lehetett beletekinteni. Említésre került ugyanakkor a Társaságon belül jelen lévő ún. „szürke zóna”, illetve a „halódó” tagszervezetek „fehér lapja” is. Előbbibe a jelenleg ugyan nem működő, de még „újraéleszthető” tagszervezetek tartoznak, utóbbiaktól azonban semmiféle „életjelet” nem lehet kapni. Közvetlenül a küldöttgyűlés előtt mondott le a Szolnok Megyei és a Neveléselméleti Szakosztály elnöke, másfelől késlekedik a Pest Megyei Tagozat újjászervezése, fájó hiány a Nemzetiségi-nevelési Szakosztályé. Örvendetes viszont, hogy beindult a Fővárosi Tagozat, s új szakosztály alakult, a Segítők Műhelye. Jellemző a Magyar Pedagógiai Társaság jelenléte a közoktatás-politika felszíni és „mélységi” folyamataiban. Meg kell azonban fogadni Meláth Ferenc tagtárs figyelmeztetését, amely az egyensúlyelv fokozott betartatására irányul. Trencsényi főtitkár úr a társaság „kipörgésgátló” funkcióját hangsúlyozta, amely nem indokolja, sőt fékezi a direkt politizálást. A közvetlen politizálás kerülése nem akadályozta ugyanakkor a Magyar Pedagógiai Társaság Napközis, Kisgyermeknevelő, illetőleg Kollégiumi Szakosztályainak konkrét szakmapolitikai petícióit, véleményeit, sőt, segítette ezeknek a címzettekhez történő eljuttatását. Trencsényi főtitkár úr a stratégiai jelentőségű, a társaság létét és jelenlétét demonstráló közeli programok gyanánt bejelentette a nyári Staféta-tábort (amely négy téma köré fog szerveződni: reformtörténet, jövőkép, „romlik-e a gyerekanyag?”, pedagógusként az Európai Unióban). Szeptember végén kerül sor a Tanulás ünnepének (hetének) rendezvényeire, amelyekből a Magyar Pedagógiai Társaság a szakosztályai révén veszi ki a részét. Külön felhívta a figyelmet a III. Országos Neveléstudományi Konferenciára, melynek a Magyar Pedagógiai Társaság a társszervezője. Vizely Ágnes személyében a társaság részt vesz annak szervezőbizottságában.

A főtitkári beszámolók végeztével a szó Pilhoffer Ferenchez, a Magyar Pedagógiai Társaság Etikai Bizottságának elnökéhez került, aki az Etikai Bizottság nevében tartotta meg éves beszámolóját. Elmondta, hogy leálltak a korábban az FPF által bemutatott pedagógus etikai kódex reflexióinak munkálataival, miután a veszprémi választmányi ülésen Mihály Ottó előadásában felhívta a figyelmet a téma ellentmondásaira. A pedagógus etikai kódex készítésének nehézségeivel valószínűleg mások is találkoztak, hiszen ez a téma lekerült a napirendről; nem tudni arról, hogy bárhol is az országban ilyen jellegű munka előkészületeivel foglalkoznának. Máskülönben alapszabályt sértő tevékenységről az elmúlt esztendő folyamán bejelentés nem érkezett.

Novák István, a Felügyelő Bizottság elnöke távollétéban Tiszavölgyi István, a Felügyelő Bizottság tagja tartotta meg az ellenőrző bizottsági beszámolót. Kiemelte a folyamatos munkavégzést – amelyet az Okker Oktatási Iroda külső szakértőjével vizsgáltattak felül – és a történeti hagyományokhoz méltó működést. Gratulált Ádám György professzor úrnak a tavalyi magas állami kitüntetéséhez. Megállapította, hogy az elmúlt évben a működés az alapszabálynak megfelelően folyt. Örvendetesnek találta a nők és a fiatalok arányos jelenlétét a társaság életében. A számvitel és a kettős könyvvitel is „lelkiismeretesen vezetett”, amely pénzügyi tevékenységet csupán a tavalyi költségvetési támogatás „elégtelen” mértéke árnyékolt be. Sajnos, még mindig csak 40% körüli a tagdíjfizetők aránya. Kitért a félállású dolgozó jelentős mennyiségű munkavégzésére. Megfelelőnek találták a tagszervezetek informálását az aktuális pályázatokról. Felhívta a figyelmet Füle Sándor konferenciatervezetére, amely a Magyar pedagógia az Európai Unióban címet viselné. Végül javasolta, hogy az állami kitüntetések adományozásának előkészítésében a Magyar Pedagógiai Társaság az eddigieknél jelentősebb mértékben vegye ki a részét.

A beszámolókat vita követte. Először Balogh László szólt hozzá. Kifogásolta, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya az elmúlt években – egy-egy társszervekkel rendezett felolvasóülésen kívül – semmiféle szakmai tevékenységet sem folytatott. Úgy vélte, ennek személyi okai vannak. Javasolta jelenlegi vezetőjének tisztségében történő megerősítését, a tagság összehívását, fiatalítását, az elvégzett munka megbecsülését. Füle Sándor vázolta a Magyar pedagógia az Európai Unióban címet viselő „akció” tervét, amelyen belül szakosztályonkénti összegzést lehetne készíteni, hogy ti. „mit vigyünk vagy ne vigyünk az Európai Unióba”, majd az összegyűlt javaslatokat önálló kötetben lehetne publikálni. Ütemtervet is készített hozzá. Vizely Ágnes a III. Országos Neveléstudományi KonferenciaEurópai tanulási tér és a magyar pedagógia című rendezvényt népszerűsítette – mint elnökségi, egyúttal szervezőbizottsági tag is –, amelyen majd a tanárképző műhelyek élveznek előnyt. A hallgatóságot arra biztatta, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a konferencián, nemcsak mint résztvevők, hanem mint előadók is.

Fábry Béla felszólította a jelenlevőket, hogy – amennyiben szükségét látják – fogalmazzanak meg szöveges határozattételi javaslatokat.

Harangi László, a Felnőttnevelési Szakosztály elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi oktatásügynek az Európai Unióhoz igazodó megfeleltetése terén még vannak tennivalók – ez jól kitapintható a nemzetközi felmérések tükrében. A gazdasági fenntartható fejlődés ugyanakkor csakis az alapkészségek és a versenyképesség együttes meglétével érhető el. Uniós támpont az aktív állampolgárok (szellemi) szinten tartása csakúgy, mint az együttélés és a másokkal történő élés megtanulása. Laurenszky Ernő, a Mozgalompedagógiai Szakosztály elnöke elmondta, hogy szakosztálya a közelmúltban az egri tanárképző főiskolával és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeummal együttműködve az ifjúságszervező munkáról rendezett sikeres konferenciát, melynek „lenyomata” egy hamarosan megjelenő kiadványban lesz olvasható. Azt tervezik, hogy Király Gyulával együtt Egerben egy mozgalompedagógiai könyvgyűjteményt hoznak létre, hiszen az ifjúsági szervezetek létrehozása és megerősítése hatékony eszköz lehet a devianciák megelőzésében, leküzdésében, kezelésében. Villányi Györgyné, a Kisgyermeknevelési Szakosztály elnöke és az MPT elnökségi tagja hangoztatta, hogy a szervezet szakosztályai és tagozatai tudnak csak szakmai érdekekért harcolni, ezért nagy ezeknek a tagszervezeteknek a felelőssége. Novák Pál,a Békés Megyei Tagozat titkára bejelentette, hogy Gáspár László halálának ötödik évfordulóján, szeptember 19–20-án konferenciát rendeznek a tiszteletére.

Az elhangzottakra reagálva Trencsényi László felszólította a választott testületeket az új feladatok elemzésére s elvégzésére; azt ajánlotta a tagszervezeteknek, hogy „kapcsoljanak magasabb fokozatba”. A szeptemberi választmányi ülésen Patkós András fog beszámolni a felsőoktatás minőségéről, illetve szakosztályának elmúlt két évéről. Végül megemlékezett a Magyar Pedagógiai Társaság közelmúltban elhunyt tagjairól.

Ezt követően Fábry Béla elfogadásra ajánlva, szavazásra bocsátotta a beszámolókat. A közgyűlés mind az éves szakmai beszámolót, mind a közhasznúsági jelentést, mind az Etikai Bizottság beszámolóját, mind pedig a Felügyelő Bizottság jelentését (beszámolóját) egyhangúlag, ellenszavazat nélkül elfogadta. Megállapította, hogy más határozati javaslat nem érkezett. Szóban javasolta ugyan egy olyan ajánlás megfogalmazását, mely szerint a Magyar Pedagógiai Társaság a szakmai-szakmapolitikai szervekkel dialógust igen, de aktív oktatáspolitikát ne folytasson, s a nyugodt, stratégiai léptékű oktatáspolitikáért, a higgadt reformért szálljon síkra, ám e gondolatot a küldöttgyűlés nem foglalta határozatba.

A következő teendő az Alapszabály azon pontjának szellemében történt, amely szerint a lemondott elnökségi tagokat a következő Küldöttgyűlésen pótolni kell. Ezért Fábry Béla Köpf Lászlónénak, a személyi kérdéseket előkészítő bizottság (jelölőbizottság) elnökének adta meg a szót. Beszámolóját és javaslatait elnökségi felkérésre készítette el, mivel Bérczi Sándor lemondott elnökségi tagságáról. Bemutatta jelölőbizottságának tagjait: Füle Sándort, Szabó Istvánnét és Szentjóbi Tibort. Beszámolt arról, hogy a Társaság április 25-i elnökségi ülésén ehhez a munkához iránymutatást kaptak. Az egyes szervezeti egységektől nem kaptak személyekről szóló belső, írásos javaslatot. Időközben, 2003. május 14-én lemondott elnökségi tagságáról Málnási Gábor is. Szakáll Istvánné, illetve Pilhoffer Ferenc jelölését támogatták, ám ezt a tisztséget a két érintett nem tudta vállalni. A jelölőbizottság végül Gyurcsó Gyulánét(Stattmüller Zsuzsannát) és Csillag Ferencet javasolja. Ezt követően bemutatták a két jelöltet, ismertették szakmai életútjukat. Előbbi jelenleg a Budapest XI. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ megbízott igazgatója, utóbbi pedig a Fővárosi Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese. A jelenlevők kérdéseket intézhettek a jelöltekhez, mivel azonban ilyen nem volt, nyílt szavazással Gyurcsó Gyuláné jelölőlistára kerülését a jelenlevők két tartózkodás mellett megszavazták. Csillag Ferenc jelölőlistára kerülését a jelenlevők egyhangúlag megszavazták. A jelölőlistára újabb személyi javaslat érkezett: Villányi Györgyné Pilhoffer Ferencet javasolta, azonban azt az érintett nyílt színen nem vállalta. Gyurcsó Gyuláné és Csillag Ferenc vállalták a jelöltséget. Ezt követően Villányi Györgyné visszavonta javaslatát. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, hogy Köpf Lászlóné és bizottsága folyamatosan végezze a személyi ügyekkel kapcsolatos feladatokat a két év múlva esedékes tisztújításhoz. A levezető elnök megállapította, hogy 61 fő van jelen. A bejelentések és észrevételezések lehetőségének felvetése után a levezető elnök szavazást rendelt el. Gyurcsó Gyuláné választmányi tagságára 63-an szavaztak, ebből 52 volt az „igen” és 11 a „nem” szavazat. A választás tehát sikeres. A jelölések lezárása után az új elnökségi tagokra lehetett szavazni. Ennek eredménye: 51 szavazatból 49 volt érvényes; Gyurcsó Gyuláné 41 „igen” és nyolc „nem” szavazatot kapott, Csillag Ferenc pedig 48 „igen” és egy „nem” szavazatot. A választás tehát sikeres.

A szavazást követően Fábry Béla bejelentette, hogy az idő elhúzódása miatt nem kerül sor a tervezett választmányi megbeszélésre. Végül 14.00-kor a közgyűlést berekesztette.

Karlovitz János Tibor