Szokásrendszer és pedagógia?

Tanárnak tanultam, de nem emlékszem, hogy valaki az egyetemen a pedagógiával kapcsolatban szokásrendszerről beszélt volna nekünk. A könyv, amelyet most olvasok, „a társaslélek akarati működésén”belülre helyezi el a „szokásrendszert és pedagógiát”. A társaslélek akarati működését meg „a pedagógia társaslélektani alapjai” között szerepelteti.

Nyilvánvalóan terminus technicusokról van szó, csak nem közismertekről. A terminus technicus – szerényebben szólva „szakkifejezés” – jellemzője, hogy mindenki egyformán érti, egy konkrét fogalmat jelöl: egyjelentésű. Így nézve a dolgot az ember akaratlanul is jobban elgondolkozik ezen: társaslélektan, akarati működés, szokásrendszer. S azon, hogy ha csakugyan van a társasléleknek akarati működése, akkor van-e érzelmi működése, és beszélhetünk-e a társaslélek értelmi működéséről is? Vagy ha vannak a pedagógiának társaslélektani alapjai, akkor vajon vannak-e társaslogikai és társasfilozófiai alapjai is? S ha igen, mi mindent sorolnak ide a szokásrendszeren kívül? Egyáltalán: ilyen nézőpontból mi mondható el a szokásrendszerről?

Aki ezekre és az ezek nyomán felvetődő újabb és újabb kérdésekre keresné a választ, vegye kézbe Karácsony Sándor Ocsúdó magyarság című könyvét. Könnyed olvasmányra viszont ne számítson. Karácsony Sándor stílusa olvasmányos, élvezetes, de a könyv nem királyi út a pedagógiához. Ő ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek a tagjai még értelmük szerint használták a szavakat. Más szóval: sok általunk köznapinak ismert kifejezést egyértelműen meghatározott egyjelentésű jelként értettek és tettek érthetővé. Karácsony Sándor esetében ettől válik világossá, érthetővé a „mű”. A mű, amely több mint a Karácsony Sándor által írt könyvek összessége.

Jó tudni, hogy Karácsony Sándor elsősorban pedagógus volt, így tanítványainak tanítványaiban él tovább a műve. Az írások csak emlékeztetők, a tanítványokkal küldött üzenet kiegészítései. Hál’ istennek több is van belőlük, így a közvetlen tanítványok romló emlékezete elegendő mankóra lelhet bennük. A belív szövegéből kiderül, majd az előszóban olvashatjuk, hogy egy sorozat részét tartjuk a kezünkben, logikai rendben a hetedik könyvet, időrendben az ötödiket. Ez az eltérés is jelzi, hogy már az egész mű készen volt, legalábbis szerkezetét nézve, amikor a Magyar nyelvtan társaslélektani alapon 1938-ban megjelent. A korábbi könyvek témája a nyelvi, irodalmi, világnézeti, az Ocsúdó magyarságé a társadalmi nevelés. Azokban csakugyan megtaláljuk a társaslélek érzelmi és értelmi működésére vonatkozó gondolatokat. A neveléstudomány társaslogikai alapjait A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja című könyvében olvashatjuk, amely először 1939-ben jelent meg, de a nyolcvanas években új-ra kiadták. A tételes filozófiai alapokat még meg nem jelent könyvében véljük felfedezni.

Az Ocsúdó magyarságot 1942-ben adták ki először. Ez a második kiadás fele olyan vastag, ízléses kivitelezésű. Néhány apró, zavaró momentumtól eltekintve csaknem egyenértékűnek mondható az eredetivel. A népmesei fordulat jut eszembe: lehet, hogy szebb az új, de jobb a régi. Bár abban sem szerepelt, hasznos lett volna egy név- és tárgymutató. Sokat segít viszont az olvasónak emebben a dr. Kövendi Dénes által írt függelék.

Nem sok értelme volna a könyvből részleteket bemutatni, mint ahogy kevés haszonnal jár egy irodalmi mű tartalmának ismertetése. Különösen komikus lehet ez utóbbi, ha például irodalomórán egy rövidke vers szó szerinti felmondása helyett annak tartalmát ismertetjük. Korlátozott szókincsünkkel és stílustárunkkal reprodukáljuk a verset, éppen a lényegétől fosztva meg ezáltal. Hogy valamiféle tartalmi dolgot mégis megemlítsek, a szakkifejezésekből választok.

Két kifejezést is megtanultam Karácsony Sándortól. Egyik az elrejtezés, másik az ildom. Az ildomról a korábban említett, még meg nem jelent könyvében írja, hogy nem tévesztendő össze az illemmel, és a talpraesett ember rátermettségét, mai kifejezéssel élve adekvát viselkedését jelenti. Az elrejtezést ebben a könyvében, az előszóban magyarázza a Toldira hivatkozva. Sok köze nincs az elrejtőzéshez, rejtőzködéshez, talán csak a hasonló hangzása. A rejtőzködő ugyanis idővel előbújik, vagy megtalálják. Az elrejtezett ember viszont felébred. Az elrejtezés tehát inkább alvásszerű révület, amelyből az ember magához térhet, felocsúdhat. Mit értsünk a magyarság ocsúdásán? Az előszóban találjuk a magyarázatot: „Európa-, sőt világszerte nevelés folyik: az öregebb generációt átképzik, az ifjúságot meg már az új világrendben iparkodnak felnevelni. (...) A társadalom: szokások tettrendszere. Tenni csak akkor lehet és kell, ha az érvényes törvények, a tudomány jelrendszere már nem funkcionálnak. Nem hatékonyak, érvényük iránt kétely támad. Ilyenkor tudományos exlex állapot áll be, kísérleti stádiumba kerül az élet, reformokat kínálnak, új szokásokat, amelyeknek törvényszerű érvényét csak ezentúl lehet megállapítani. E reformok leglelkesebb propagálói a hivatott és hívatlan ťmesterekŤ, legönfeláldozóbb, legengedelmesebb és legőszintébb közönsége a tanítványsereg, elsősorban az ifjúság. A tett, a tettrendszer, a reform, az iskola, az ifjúság, a nevelés és a társadalom így kerülnek filozófiailag közös nevezőre.” Ahogy olvasok, a magam elé tett papiros lassan megtelik szavakkal, ábrákkal, jelekkel. Egymás alá és mellé kerülnek rendre: fogalom, ítélet, következtetés, jelkép, jel, tett, szokás, nyelv, művészet, társadalom. Egy ismeretlen gondolatvilág építőkövei.

A könyv fejezeteiben a szerző életének egy-egy fordulatát, tapasztalatát és az azok nyomán kelt gondolatait olvashatjuk. Logikailag szigorú, következetes rendben sorakoznak az egyes fejezetek, alfejezetek, témák, de aki nem hajlik túlzottan a rendszerezésre, annak a számára is sok érdekes gondolatot sugallnak. A pesti gyerek falun című részben például pesti tanítványai földesi nyaralásán keresztül, a másság megtapasztalásából a magunk jobb megismerésére tanít.

Az Ocsúdó magyarság tartalmát tekintve szóba kerülnek benne a nevelés előfeltételei, lélektani, logikai és filozófiai lehetősége, valamint tere, ideje és módja, szóba kerül a nevelés alanya és tárgya, a nevelés külső körülményeivel kapcsolatban pedig, hogy hol, mikor, hogyan nevelünk. A nevelés történetében a tér, idő, okság, valamint a jövő kérdése.

A könyvet idővel el is lehet olvasni. Szemelgetni is lehet belőle, egy-egy érdekes fejezetcím alapján. A képvázlat aztán egyre több részlettel gazdagodik, és idővel nemcsak teljessé válik, de valósággal meg is elevenedik. Könnyebb persze azoknak, akik otthonosak Karácsony életművében. Negyedik, ötödik olvasás után lassan megmutatkozik, hogy nem is könyvet forgatunk, hanem Karácsony Sándor életüzenetének egy részét kaptuk meg. A megértésen túl vezérlő programunkká, iránytűnkké válhat, de legalábbis tájékozódásunk segédeszközeinek egyikévé. Felismerhetjük, hogy azok az örök vezérlőelvek hatnak a mi életünkben is, amelyeket Karácsony Sándor a magáéban felismert és életművében számunkra megüzent. És ha majd annak alapján, de legalábbis ahhoz viszonyítva kezdjük élni az életünket, akkor megvalósul Karácsony Sándor próféciája a magyarság ocsúdásáról.

Karácsony Sándor: Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia. Budapest, 2002, Széphalom Könyvműhely.