A PISA-vizsgálat eredményeinek elemzéséből világosan kiderült, hogy azoknak az országoknak a diákjai teljesítik jól a nemzetközi mérésben megjelenő követelményeket, amelyekben az elmúlt évtized során az akadémikus tudás közvetítésének dominanciáját felváltotta a problémamegoldó, felfedeztető tanítás. Mindez pedig együtt járt a műveltségről, az iskola funkcióiról, még inkább a releváns tudásról alkotott korábbi felfogás átalakulásával. A paradigmaváltás nem csupán azt jelenti, hogy az iskolának meg kell tanítania a megszerzett tudás alkalmazását, hanem azt is, hogy fel kell készítenie a diákokat a gazdaság, a társadalom világában bekövetkező gyors változásokhoz való alkalmazkodásra, a sokat emlegetett élethosszig tartó tanulásra. Mindehhez szükséges a megszerzett alapismeretek folyamatos bővítése, valamint az, hogy az egyén képes legyen a változó feltételeknek megfelelően újraszervezni ismereteit, folyamatosan "újratermelni" azt a tudáskészletet, amely a felmerülő problémák megoldásához, a bekövetkező új helyzetek kezeléséhez kell.
A tanulás új értelmezésével, a műveltségkép megváltozásával, az iskola funkcióival kapcsolatos szemléletváltást meglehetősen hosszú és éles viták kísérték szerte a világban. Különösen érezhető volt ez Nyugat-Európa társadalmaiban, ahol sokan féltették a pragmatikus tudás dominanciájától az európai hagyományok őrzését biztosító klasszikus műveltségi kánont, az irodalmi-történeti stúdiumokat meghatározó kronologikus szemléletet vagy a természettudományok tanításában alkalmazott diszciplináris alapú tananyagszervezés értékeit.
A PISA-jelentés kapcsán nálunk is hasonló jelenségeknek, reakcióknak lehetünk tanúi. Sokan akadtak, akik megkérdőjelezték a PISA-mérés létjogosultságát, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy mérési eszközei nemcsak és nem is elsősorban az iskola által közvetített tudás elsajátításának szintjét mérik, hanem a megszerzett tudás alkalmazását változó problémaszituációkban, a meglévő ismeretekből új tudást
teremtő képességek fejlettségét. "Nem lehet olyan kérdéseket feltenni egy mérésben, amelyekre nem készít fel az iskola, nem lehet olyan feladatokat adni, amelyeket előzetesen nem gyakoroltak a tanulók" – fogalmazzák meg sokan a kritikát. Más vélemények szerint a sokat emlegetett paradigmaváltás az uniós csatlakozásból fakadó kényszer, amely sok szempontból idegen a magyar pedagógia hagyományaitól.
A PISA-vizsgálat egyik legfontosabb üzenete, hogy megrendelést fogalmaz meg a magyar oktatásügy számára arra vonatkozóan, hogy a magyar iskola akkor tud felkészíteni a tudás alapú információs társadalomra, ha a tanításról alkotott elképzelésekben végbemegy az évtizedek óta sürgetett, de mindmáig megvalósulatlan váltás, amely az iskolában a tudás átadásáról a tanulás megtanítására, az ismeretek puszta közvetítéséről azok felhasználására, alkalmazására, az új tudás önálló megszerzésére helyezi a hangsúlyt.
A váltás megvalósulásának tétje nem csekély. Gazdasági integrációnk sikeressége, versenyképességünk növelése sokban függ attól, hogy a 21. század első évtizedében sikerül-e teljesítményképesebb tudással felruházni a diákokat.
A fordulat azonban nem jelenti, nem jelentheti a magyar oktatás tradicionális értékeinek tagadását. Az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek tudatos alakítását előtérbe helyező - számos OECD-országban sikeresnek bizonyult - program nem jelenti valamilyen nemzetek feletti európai tanterv követésének kényszerét. Az Európai Unió dokumentumaiban mindig hangsúlyosan jelenik meg az a gondolat, hogy a kulturális sokszínűség megőrzésében fontos szerepet tölt be a közoktatás. Ennek jegyében fogalmazódtak meg a "közös Európa Ház" és a "Tudás Európájának" felépítéséről szőtt nagy ívű tervek, amelyek felhívták a kormányok figyelmét a közös európai tartalmak közvetítésének fontosságára, ugyanakkor azt is deklarálták, hogy az európai értékrend és kultúra nem valamiféle nemzetek feletti "objektiváció", hanem az egyes nemzetek kulturális hagyományaiból építkező tartalom.
A gazdaságilag fejlett országokban bevált reformok elemeinek átvétele akkor tekinthető eredményesnek, ha lehetőséget teremt a magyar kulturális kánon újragondolására, az iskola által közvetítendő nemzeti műveltség olyan szempontok szerinti rendszerezésére, amely a ma felnövő, sok szempontból gyökeresen más értékeket előtérbe helyező nemzedékek számára is befogadhatóvá teszi a nemzeti örökség és az európai, valamint az egyetemes kultúra fontos elemeit.
Csak így nőhetnek fel olyan nemzedékek, amelyek tagjai autonóm európai polgárként képesek felmutatni múltunk és jelenünk értékeit európai társaiknak.
Ehhez elengedhetetlen az a fordulat, amelynek megvalósítását a PISA-jelentés jelzi számunkra.
A fordulatnak néhány hete jobbak az esélyei. Kertész Imre irodalmi Nobel-díja igazolja, hogy a magyar kultúra tud adni Európának, a világnak. Kertész Imre és a magyar kultúrának a világszerte ismert és tisztelt követei jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a világ megismerje értékeinket.
Az Európai Közösséghez csatlakozó Magyarországon az iskolának autonóm, önálló véleményt formálni képes, önértékeit tudó fiatalokat kell kibocsátania, akik otthonosan mozognak Európában, akik elhiszik, és el tudják hitetni másokkal is, hogy jó magyarnak lenni, hogy lehet magyarként európainak lenni.