Néhány hónappal ezelőtt roma gyerekeket nevelő pedagógusokkal beszélgettem, akik olyan ösztöndíjpályázat nyertesei voltak, amely kifejezetten a roma gyerekek felzárkóztatásában részt vevő tanárok számára biztosított ösztöndíjat. Mindegyikük történetében közös az, hogy akkor tudtak sikereket elérni, akkor tudtak közel kerülni tanítványaikhoz, amikor bele tudtak helyezkedni abba az életvilágba, szokásrendszerbe, amelyben a roma gyerekek döntő többsége él.
A magyarországi roma értelmiség képviselői régóta hangot adnak annak, hogy a roma oktatás alapkérdése az, nő-e a roma származású, roma nyelvet beszélő, a sajátos roma kultúrát, archaikus társadalmi szokásrendszert, hierarchiát belülről ismerő cigány pedagógusok aránya, mivel ők saját életútjuk, értelmiségivé válásuk, nemritkán éppen tanulási nehézségeik, hátrányaik leküzdése során szerzett tapasztalataik felhasználásával tudnának a legtöbbet segíteni a ma felnövő roma nemzedékeknek. Mint tudjuk - minden támogatás, pozitív diszkriminációs törekvés ellenére -, nagyon lassú a roma értelmiség számának, így a roma pedagógusok számának a növekedése. Egyre égetőbb feladat a roma gyerekek tanítása, társadalmi integrációjukat meghatározó műveltséghez, szakképzettséghez juttatása. A tudás alapú társadalomban, a versenyre épülő piacgazdaságban még inkább nőnek évtizedek óta érzékelhető gazdasági és kulturális hátrányaik, amelyek a legnagyobb szerepet játsszák leszakadásukban s - tegyük hozzá - a velük szemben egyre élesebben jelentkező kirekesztő előítéletekben.
A roma életvilágot, életmódot, kultúrát belülről ismerő roma pedagógusok mellett nagy szükség lenne olyan pedagógusokra, akik felkészültek a roma gyerekek tanításával együtt járó speciális feladatokra, akik ismerik fejlesztésük pszichológiai, szociológiai, pedagógiai hátterét és azokat a speciális fejlesztő módszereket, amelyek a cigányság körében meglévő sajátos nyelvi, illetve általában a szociokulturális hátrányok kompenzálásához szükségesek. A cigányság körében folytatott etnológiai, etnopszichológiai kutatások igazolták, hogy e gyerekek megszólításához, iskolához kötésükhöz, tanításuk motivációs bázisának kialakításához mennyire fontos saját, gyakran már elveszni készülő tradicionális kultúrájuk felhasználása. A roma gyerekek tanításával foglalkozó pedagógusok számára ezért lenne szükséges, hogy ismerjék az önmagában is sokszínű roma kultúrát, a mesevilágot, dallamkincset, folklórt, amely ma már a cigánycsaládok jelentős részében csak töredezetten, többnyire az idősebb generációkban él. A roma népesség identitástudatában jelentkező zavarok többek között e kultúra lassú elvesztésével magyarázhatók. Az iskola ilyen irányú törekvései tehát nem egyszerűen csak a roma gyerekek tanulás iránti attitűdjeinek erősítését, hanem a személyiségük kiteljesedését, társadalmi integrációjuk egyik fontos feltételének a megteremtését: kettős identitásuk megerősítését is szolgálhatják.
Néhány napja került a kezembe Bordács Margit és Lázár Péter most megjelent - régóta várt - fontos könyve a Kedveskönyv, amely Lázár nyírtelki kísérletének, A Kedvesház pedagógiájának a tapasztalatait összegzi. Mint ismeretes, e romapedagógiai módszer lényege az, hogy a cigány gyerekek a tudás világa felé saját kultúrájuk, nyelvük, identitásuk erősítése felől indulnak. A módszer terjesztésének egyik legfontosabb feltétele, hogy legyenek olyan pedagógusok, akik ismerik, önmaguk számára is belsővé teszik ezt a sokszínű, gazdag kultúrát, akik épp e kultúrán keresztül tudják megérteni, megérezni a roma gyerekek személyiségének sajátos vonásait.
A könyv egy fontos tanulsággal szolgál. A leírt pedagógus-továbbképzési program ismereteit, főleg a játékokat, meséket, verseket befogadó pedagógusok sajátos érzelmi átalakuláson mennek át. Saját bevallásuk szerint oldódnak - esetleg még meglévő - előítéleteik, olyan gondolkodás indul meg bennük egy, amely a roma gyerekek magatartási, érzelmi reakcióinak megértését tűzi célul maga elé.
Régóta foglalkoztat, hogy egy társadalomban miképpen oldhatók az előítéletek, hogyan bonthatóak le a kirekesztéssel mesterségesen emelt falak és oldhatók békévé a különböző etnikai, vallási csoportok sokszor véres háborúkba torkolló konfliktusai. Hiszek abban, hogy különböző csoportok kultúrájának a megismerésén át vezet út az érzelmi, életvitelbeli másságok megértéséhez. Épp ezért tartanám fontosnak, hogy a ma felnövő gyerekek - és persze felnőttek - közül minél többen ismerjék meg a velük élő kisebbségek, mindenekelőtt a cigányok kultúráját. Másként tekint roma társára az a gyerek, szembesül a cigány folklór alkotásaival, aki megismerkedik a világhírű cigány festők - Péli Tamás vagy Balázs János - képeinek gazdag színvilágával, a cigányság érzelemvilágát kifejező sajátos szimbólumrendszerrel, a cigány mesékből kirajzolódó családképpel. De ez egy másik történet, a többségi társadalom bevezetése a kisebbségi kultúrák világába.
Ha szép számmal lesznek olyan pedagógusok, akik belülről értik e sok gonddal küzdő etnikai csoport életét, törekvéseit, mentalitásbeli, érzelmi másságát, talán egyre több roma gyerek szeret majd iskolába járni, tanulni, s ezen keresztül képes lesz kilépni a ma még sokszor tömeges peremlét kirekesztő kalodájából.