Szerkesztés közben

Napjainkban különös aktualitása van Alberto Manguel művelődéstörténeti, olvasásszociológiai és olvasás-lélektani könyvének, Az olvasás történetének. A szakértők egyre gyakrabban utalnak arra, hogy a ma felnövő gyerekek információszerzésében egyre kisebb szerepet játszik a könyvolvasás, s ennek következtében egyre több gyereknél nem alakul ki a lassú, sorról sorra követő, lineáris, értelmező olvasás képessége, a szöveg megértéséhez szükséges figyelemkoncentráció. Elsősorban azzal magyarázzák ezt, hogy a mai gyerekek hosszú időt töltenek klipszerű, gyors vágásokból álló képsorok nézésével. A szövegértés egyik legnagyobb gátja, hogy olvasás közben nagyon sok gyerek - és tegyük hozzá sok felnőtt - figyelme oszcillál, elkalandozik.

Manguel a könyvében egyrészt bemutatja, hogy az elmúlt évezredek, különösen a legutóbbi fél évezred során az olvasó ember milyen nehezen tudott ezzel a korántsem új keletű problémával megküzdeni. Másrészt utal arra, hogy az olvasásmegértéssel foglalkozó ókori és középkori tudósok - többek között Epikurosz, Arisztotelész, Leonardo da Vinci és mások - milyen fontosnak tartották, hogy a szöveg elsődleges megértése után az olvasó a frissen elolvasott gondolatot a korábban olvasottakhoz illessze, töprengjen el azon, mely gondolatokhoz kapcsolódik a megértett gondolat az elméjében, emlékezetében. Az olvasástudomány nagy arab művelője Al-Hajszam kifejezetten hasznosnak tartja, ha egy adott mű olvasásával egy időben más könyvek, forrásművek is a kezünk ügyében vannak, s a nem egészen világos gondolatoknak más művekben is utánanézünk.

A modern olvasáspszichológiai kutatások, amelyekről részletesen beszámol a könyv, megcáfolják azt a sokakban élő tévhitet, mely szerint olvasás közben tekintetünk folyamatosan, megszakítás nélkül siklik végig a sorokon. Emil Javal francia szemész egy évszázaddal ezelőtt fedezte fel, hogy szemünk másodpercenként háromszor-négyszer ugrál az oldalakon. Valójában csak a szemmozgások közötti rövid szünetekben "olvasunk". Eszerint az olvasás neurofiziológiai okokból nem folyamatos tevékenység. Persze ezt a ciklikusságot egy érdekes, izgalmas cselekményekkel teli regény esetében kevésbé érzékeljük, mint egy szakmai könyv böngészésekor.

Az interneten történő szövegolvasáskor, a szövegbe épített linkek (más honlapokhoz történő kapcsolódásra lehetőséget teremtő utalószavak) mintegy rá is kényszerítik az olvasót a szakaszos, nem folytonos szövegolvasásra. Épp ezért az internetes szövegek korántsem idegenek az olvasás, az ehhez szükséges figyelemkoncentráció neurofiziológiai természetétől. Bárcsak minél többet olvasnának gyerekeink ilyen oszcilláló módon, linkről linkre haladva a világhálón!

Egy adott tudományos problémát tárgyaló internetes szöveg kapcsolódási pontjai az adott tudással összefüggő más ismeretek gyors felidézésével ugyanis lehetőséget adnak arra, hogy az olvasóban széles asszociációs mező alakuljon ki, érdeklődése intenzívebbé váljék, és az adott probléma kapcsán ismeretek sokasága épüljön be gondolkodásába.

Sokan ezért úgy vélik, hogy a hagyományos lineáris, sorról sorra követő olvasási technikára épülő könyv - legalábbis az ismeretterjesztő és a tudományos témák esetében - egyre inkább eltűnik az életünkből. Ebben kevéssé hiszek, hiszen az információtechnikai fejlődés felgyorsulása óta annyiszor próbálták eltemetni a könyvet, a hagyományos olvasást.

Már csak azért sem teljesülhet be ez a jóslat, mert az internet által "neki dobott" kesztyűt a könyvkiadás felvette: egyre több olyan könyv jelenik meg, amelyet a benne lévő "linkszerű" utalások révén az internetes szöveghez hasonlóan, ide-oda "szörfölve" lehet olvasni. A napokban olvastam bele James Burke ilyen szellemben és technikával megírt új könyvébe, amely jellemző módon a Tudásháló címet viseli. A könyv - a szerző megelőző, Biliárdeffektus címen megjelent könyvéhez hasonlóan - kilenc lineárisan megírt utazás keretében vezeti végig az olvasót különböző tudományos problémák történetén, mai értelmezésén a visszacsatolástól, az energiaproblémákon és evolúcióelméleten át a fenntartható fejlődés problémáiig. A könyvoldalak margóján egy-egy gondolat, név, fogalom mellett a szerző jelzi, hogy a könyv mely más oldalain talál az olvasó az adott témához kapcsolódó egyéb szövegrészeket. Vagyis a margón lévő oldalszámok az internet linkjeihez hasonlóan az olvasó számára alkalmat adnak a nem lineáris olvasásra. A könyv ezzel a sajátos utalási rendszerrel is elő szeretné segíteni azt, hogy az egyes fejezetekben leírt ismeretek hálózatot alkossanak, szervesen összekapcsolódjanak, mivel ez alkalmazásukat is nagymértékben katalizálja.

Fontos üzenetet tartalmaz Burke Tudáshálója az olvasás átalakulóban lévő természetéről, még inkább a tudományok egykori elkülönülését még mindig leképező iskolai tudás átalakításának szükségességéről. Olyan tantárgyi szerkezetre, olyan tantervekre van szükség, amelyek képletesen szólva kapcsolódási pontok sokaságával segítik azt, hogy az iskolába járó gyerekek fejében létrejöjjön az a tudásháló, amely nélkül egyre kevésbé értelmezhető a világ.

Tehát nem az a baj, hogy olvasás közben gyerekeink kalandozó figyelemmel követik lineárisan írott könyveink, újságjaink szövegét, hanem ha nem alakulnak ki bennük azok a képességek, amelyek az olvasottakat értelmezhetővé, hálóba szervezhetővé teszik.

Ezért fontos, hogy minden most felnövő gyerek megtanulja az értő és a szellemi kalandozások örömét átélni engedő olvasás technikáját.