Szerkesztés közben

Talán a freudizmussal való ismerkedésemkor tudatosodott bennem először, hogy a személyiség alakulása szempontjából meghatározó szerepe van az első néhány évnek, pontosabban azoknak a hatásoknak, amelyek ebben a korban érik a gyereket. A személyiségfejlődési zavarokkal küzdő felnőttek élettörténetének pszichológiai, pszichiátriai elemzése többnyire mindig rámutat a kezdeti életszakasz érzelmi traumáira, az anya-gyerek kapcsolat, illetve a családi közösségi kapcsolati hálók zavaraira. Szociálpszichológiai kutatások sora igazolta, hogy a kultúra elsajátításához szükséges készségek, az úgynevezett kulturális eszköztudás fejlesztése ebben a korai életkorban a leghatékonyabb. Éppen ezért a későbbi iskolai és életvezetési kudarcok, deviáns magatartásformák személyiségen belüli okai döntően ebben az életkorban alakulnak ki. A szociokulturálisan hátrányos rétegekbe tartozó családok gyermekei között jóval gyakoribbak a beszédfejlődési rendellenességek éppúgy, mint a különböző kognitív képességek fejlődésének részleges zavarai, a diszlexia, a diszgráfia. A témát kutató szakemberek régóta tudják, hogy a rendellenességek az esetek nagy hányadában nem organikus okokra, hanem az ingerszegény környezetre, a családi interakciókban rejlő fejlesztési lehetőségek kihasználatlanságára, a gyerekek érzelmi elhanyagolására vezethetők vissza. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy a korai gyermekkorban elmaradt intenzív fejlesztés nélkül a kedvezőtlen családi háttérből érkező gyerekek túlnyomó többségének olyan súlyos hátrányai vannak az iskoláskor kezdetén, amelyeket az iskola nem tud kompenzálni.

 

A PISA-vizsgálatok és a kompetenciamérések eredményei is azt mutatják, hogy a ma iskolába járó tanulók több mint egynegyede hiányos tudással hagyja el az iskolát, és ez gátolja azoknak a kompetenciáknak a megszerzését, amelyek nélkülözhetetlenek a munkaerőpiacra történő belépéshez, az önálló egzisztencia megteremtéséhez. Mivel ma már világosan látható, hogy a kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekek eredményes hátránykompenzálására is csak akkor van esély az iskolai kezdő szakaszban, ha azt megelőzően olyan intenzív személyiségfejlesztés kezdődik, amely egyszerre irányul a kognitív alapkompetenciák fejlesztésére, az érzelmi-motivációs bázis erősítésére és a családi szocializáció hiányainak kompenzálására. Ennek a felismerésnek a jegyében fordul a hátránykompenzációval foglalkozó, különböző diszciplínákat képviselő kutatók figyelme a korai fejlesztés és az óvoda, illetve általában az iskoláskor előtti nevelés problémái felé.

 

Nemrégiben a Roma Education Found (Roma Oktatásért Alapítvány) sajtótájékoztatóján a gazdasági hatékonyság, illetve a megtérülés oldaláról elemezték a korai fejlesztés problémáját. Kertesi Gábor és Kézdi Gábor – mindketten oktatás-gazdaságtannal foglalkozó közgazdászok – egy több évtizede futó sikeres amerikai óvodai program kapcsán azt elemezték, hogy a kisgyermekkori fejlesztésbe fektetett beruházások milyen konkrét megtérülési haszonnal kecsegtetnek. Az elemzés szerint a hátrányos helyzetű gyerekek iskoláskor előtti felzárkóztató fejlesztésére irányuló programok azon kevés társadalompolitikai kezdeményezés közé tartoznak, amelyek nemcsak a méltányosságot és a társadalmi igazságosságot segítik elő, hanem a társadalom működésének hatékonyságát is előmozdítják.

 

A már említett High Scope Perry elnevezésű amerikai óvodai program keretében a halmozottan hátrányos helyzetűek kisgyermekkori fejlesztésére az átlagos óvodai költségek többszörösét, megközelítően évi 15 ezer dollárt fordítottak. Az első résztvevők most negyven év körüliek. Az amerikai oktatás-gazdaságtani elemzők kimutatták, hogy a többletráfordítások nemcsak eszmei haszonban (a résztvevők eddiginél jobb szocializáltságában, sikeresebb életpályájában, pszichés, mentális problémáinak alacsonyabb szintjében, zökkenőmentesebb társadalmi beilleszkedésében) mérhetők, hanem konkrét pénzügyi, gazdasági mutatókban is.

 

A kisgyermekkori intenzív fejlesztés nyomán ugyanis jelentősen javult a résztvevők körében az iskolaérettségi arány, a kívánt szintre fejlődtek a tanuláshoz szükséges kompetenciák, s ennek következtében a kísérleti mintában jóval magasabb lett az érettségit és felsőfokú végzettséget szerzett fiatalok aránya. Az amerikai kutatók kimutatták azt is, hogy az óvodai programba fektetett pénz sokszorosa térült meg azáltal, hogy a résztvevők mintegy hatvan százaléka olyan magasabb iskolai végzettséget szerzett, amely lehetővé tette, hogy eséllyel induljon az egyébként kiélezett munkaerő-piaci versenyben. Ennek következtében jelentős adó- és járulékbefizetőkké váltak, szemben a kontrollcsoport tagjaival, akik között kiugróan magas volt a folyamatos segélyre szorulók aránya. A magasabb társadalmi státusba került fiatalok jobb életminőségi feltételek között élve a középosztályhoz közelítő fogyasztási mintákat követnek, ennek következtében megnő az általuk fogyasztott termékek utáni forgalmi adókból származó költségvetési bevétel. Számokban mérhető bevételeket jelent az is, hogy a Perry-programban szocializálódott amerikai polgárok körében nagymértékben csökkent a deviáns magatartásúak és a bűnözők aránya, ami társadalmi szinten jelentős költségmegtakarítással jár, mivel esetükben a bűnüldözési, börtönfenntartási költségek nagy hányada megtakarítható. Az amerikai elemzők szerint a korai fejlesztésbe befektetett minden egyes dollár a résztvevők aktív életszakasza alatt 17 dollárnyi költségmegtakarítást jelent az államnak.

 

A magyar kutatók szerint a hazai viszonyok között ugyan nem számolhatunk ilyen megtérülési aránnyal, de a hátrányos helyzetű kisgyerekek fejlesztésére fordított minden egyes forint a legpesszimistább becslések szerint is három-négy forint költségvetési megtakarítást hoz.

 

A Nemzeti Fejlesztési Terv második ciklusának tervezési időszakában megfontolásra érdemesek ezek a számítások. Ugyanis Magyarország foglalkoztatási helyzetében csak egy hasonló, hosszú távú befektetés hozhat gyökeres változásokat. Vigyázó szemünket tehát vessük a hátrányos helyzetű gyerekek óvodai fejlesztésére. Amint az amerikai példa mutatja, az ide juttatott pénz az egyik legnagyobb társadalmi hasznot hozó közösségi befektetés. Mindez persze akkor igaz, ha az óvodai program folytatódik az iskolában is, és hosszú ideig gondot fordítanak a kulturális kompetenciák fejlesztésére.