Szerkesztés közben

A társadalomtudományok egyik leggyakoribb bibliai eredetű metaforája a Máté-effektus, amelyet az „akinek van, annak adatik, kinek nincs, attól elvétetik” alapszövegre építve olyan jelenségek leírására alkalmaznak, amikor az előnyös helyzetű csoportok az intézményrendszerek hatásaként további előnyökhöz jutnak, míg a hátrányban lévők hátrányai tovább nőnek. Az oktatás világában számos vonatkozásban tetten érhető a Máté-effektus, elég utalni arra, hogy az iskola többnyire a jobban tanulók teljesítményeit tudja növelni, míg a hátrányban lévők jelentős hányadának teljesítménye – minden törekvés ellenére – tovább romlik. Jól mutatja ezt a PISA 2000 vizsgálat, amelyből kiderül, hogy a vizsgálatban részt vevő országok közül Magyarország esetében a legnagyobbak a tanulók közötti teljesítménykülönbségek, azaz az iskolák jelentős része nem csökkenti, hanem növeli az eltérő szociokulturális helyzetből adódó különbségeket.

A Máté-effektus egyik újabb megnyilvánulását fedeztem fel a néhány napja kezembe került Jelentés a magyar közoktatásról 2003 című kötet olvasása közben. A tanuló társadalom hazai megvalósulását elemezve arra kerestem adatokat, hogy a magyar felnőttek, azaz a 24-62 év közöttiek milyen arányban vesznek részt valamilyen tanulásban, továbbá mekkora a már diplomával rendelkezők aránya a képzésben részt vevők között. Az adatokból kiderült, hogy a magyar felnőtt lakosság jóval csekélyebb mértékben kapcsolódik be valamilyen képzésbe, mint a gazdaságilag fejlett országok polgárai, s a diplomával rendelkezők nyolcszor nagyobb arányban tanulnak felnőttkorukban, mint az alacsonyabb képzettségűek. Nyugat-Európa országaiban korántsem törvényszerű az, hogy a diplomás felnőttekben ennyivel erősebb legyen a tanulásra való hajlandóság, mint a középfokú vagy a szakmunkás végzettségűekben. Az adatok ugyanis arra utalnak, hogy a gazdaságilag fejlett európai országokban – különösen a skandináv társadalmakban és Hollandiában – minden iskolázottsági csoportban nagyjából ugyanolyan arányban kívánnak részt venni a felnőttek a tanulás valamilyen formájában. S amíg nálunk a diplomások nyolcszor nagyobb arányban vesznek részt felnőttkorukban valamilyen tanulási folyamatban, addig az említett országokban ez alig éri el a kétszeres arányt.

Magyarországon tehát a felnőttkori tanulásban is erőteljesen megjelenik a Máté-effektus, ami sok szempontból kedvezőtlen. A magasan kvalifikáltak ugyanis sokkal nagyobb arányban ismerik fel a tanulás szükségességét, s sokkal erősebb bennük az erre való késztetés, mint az alacsonyan képzett s ezáltal egyre rosszabb munkaerő-piaci esélyekkel rendelkező csoportokban. Akinek van, annak adatik, kinek nincs, attól elvétetik – írta egykoron az evangelista.

Ha ez a kettészakadtság fogja jellemezni a 21. század első évtizedének Magyarországát, akkor jelentős nagyságú társadalmi csoportok szorulnak ki a tanulás társadalmából, a tudás alapú gazdaságból, s minden esélyteremtő törekvés ellenére megmaradnak, sőt esetleg tovább nőhetnek a társadalmi egyenlőtlenségek.

Régóta gondolkozom azon, hogy milyen okok játszanak szerepet a tanulási motivációban tapasztalható különbségek kialakulásában. A szociokulturális háttér eltérései mellett szerepe lehet a gyermekkori iskolai élményeknek, az iskolai sikernek, avagy sikertelenségnek, a tanuláshoz fűződő érzelmek pozitív vagy negatív jellegének. Minden esetleges kivétel ellenére, aki gyerekként kudarcokkal élte végig az általános iskolát, végigbukdácsolta a szakmunkásképzőt vagy a szakközépiskolát, minden bizonnyal kevésbé lesz motivált arra, hogy folyamatosan újabb és újabb ismereteket szerezzen, önállóan tanuljon.

Ma egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés, hogy a közoktatásnak milyen módon kell felkészítenie az élethosszig tartó tanulásra. A leggyakoribb válasz az, hogy az ismeretek közvetítése mellett nagyobb hangsúlyt kell helyezni a képességek fejlesztésére, továbbá mindenkit meg kell tanítani tanulni. E mellett szükség van a sikerélményekre, annak átélésére, hogy a tanulás lehet örömforrás is. Természetesen tanuláson korántsem csak a hagyományos iskolai, zömében frontális tanári magyarázatra alapozott ismeretszerzést kell érteni, hanem a tanulás számos egyéb formáját, az egyénileg vagy csoportban végzett projektmunkától az önálló kutatómunkán, internetes információgyűjtésen át egészen a valóságos szituációkban végzett – munkatevékenységgel összekötött – tapasztalatszerzésig.

Utaltam rá, hogy a gazdaságilag fejlett országokban korántsem csak a magasan kvalifikált rétegekbe tartozó felnőttek mutatnak affinitást a tanulás valamilyen formája iránt. Ez többek között azzal is magyarázható, hogy ezeknek kívül sokféle formában zajlik tanulás, a gyerekek rendkívül változatos tevékenységformákban szereznek információkat, tapasztalatokat a világról, változó szituációkban alkalmazzák ismereteiket, készségeiket. A tanulás része az önkéntesen végzett szociális munka, amely egészen fiatal kortól lehetőséget ad a különféle élethelyzetben, anyagi viszonyok között élő emberek megismerésére, a velük való kommunikációra. De tanulási folyamatként értelmezik a gyerekeket körülvevő társadalmi környezet, az abban élő különböző kultúrájú emberek életének megismerését, a helyi társadalom szereplőivel való ismerkedést, a mindennapi életben való eligazodás tevékenységeken keresztüli gyakorlását.

A tanuló társadalom világában a tanulás a legszélesebben értelmezett alkalmazkodás a folyton változó társadalmi, gazdasági környezethez. Épp ezért a tanuló társadalomnak nincs alternatívája. Az innen kirekesztődők ugyanis egyre inkább életesélyeiket vesztik el. Tanulni muszáj, nem biztos, hogy feltétlenül azt, amit ma az iskola tanít, de azt, ami a létezéshez szükséges, mindenképp!

Persze lehet, hogy a sokak által feleslegesnek, ünnepnapinak tartott tudások vezetnek ahhoz a rugalmasan alkalmazkodó személyiséghez, amely identitását megőrizve képes alkalmazkodni az egyre gyorsabban változó, nem mindig emberléptékű világhoz.