Szerkesztés közben

Néhány napja rendszeresen belépek az interneten olyan oldalakra, amelyeken érettségire készülő diákok chatelnek, illetve fejtik ki gondolataikat, aggodalmaikat az új kétszintű érettségiről, a felkészülés nehézségeiről, a tanárok új érettségihez való viszonyulásáról. Javaslom mind a tanároknak, mind a vizsgafejlesztőknek, hogy mélyedjenek el a diákoldalak szövegeiben. Régóta nem olvastam ilyen pontos állapotrajzot a magyar közoktatásról, a vizsga, az értékelés funkciójáról, az iskola által közvetített tudás problémáiról.

A diákoktól származó szövegek nemritkán sokkal bölcsebbek, mint a sajtóban napvilágot látó egynémely pedagógusi, szülői, sőt oktatáspolitikusi megnyilvánulások. Egy fizika iránt érdeklődő érettségiző leírja, hogy nem lenne semmi baj az érettségi feladatokkal, ha négy évig nem egészen mást tanultak volna a gimnáziumban. „A tanárok sem szeretik az ilyen puha kérdéseket, nekik tisztább, ha a feladatgyűjteménybeli példákat oldatják meg velünk.” Egy másik vélemény: „Szerintem ebből a történelem-feladatsorból csak azok tudnak jól érettségizni, akik nem leckéről leckére tanulnak, hanem beszélgetnek, gondolkodnak ezekről a problémákról. Én kifejezetten élveztem a próbaérettségit, pedig orvosira akarok menni. A magolósoknak az esszés feladatoknál végképp befellegzett.” Diákok sora kér tanácsot, hol találhat gyakorló feladatsorokat a különböző tantárgyakhoz, s amint felbukkan egy találékony társ a neten, hirtelen felgyorsul a chatoldalak mozgása, áradnak a hálás köszönő üzenetek. Tiki írja: „Azt sem tudom, hogy készüljek így fel fizikából. A neten nem találok normális fizikatételeket, a SULINET e-fizika részlege meg nem működik. Kinek írjak, hogy szedjék már össze az e-fizikát? Nagyon kellene!” Erre az üzenetre Határ az alábbiakat válaszolja: „Az OM honlapján található egy tanároknak szóló érettségi feladatsor, de jó szívvel ajánlhatom minden diáknak, mert megtalálhatja benne mindenki az elbírálás módját is. Tantárgyanként tudjátok előhívni, sajnos minden tantárgy előtt egy jó hosszú felesleges dumával, de utána jönnek a mintafeladatok pontozási útmutatóval.” Majd megadja az OM-honlapon az adott webhely teljes címét. Török Szofi válasza: „Határ, téged aranyba kellene foglalni, ezt keresem már több mint egy hete az OM honlapján.” S még egy érdekes párbeszéd – D4kj5 ezt írja: „Hali! A minap azt hallottam, hogy a felvételi tárgyakat középszinten ki lehet váltani egy projektmunkával. Ki tudja, mi az a projektmunka? A tanárom nem is hallott ilyesmiről a suliban. Aki tud cikket, linket, küldje el!” Bywatch válaszol: „A projektmunkáról annyit tudok, hogy ott nem könyvből kell tanulni. Bioszból konkrétan tudom, hogy egy kísérletezős, kutatásos munkán kell több hónapon át bebizonyítani, hogy megtanultad az anyagot. Nem felelni kell, hanem dolgozva, kutatva tanulni. Szerintem ez érdekesebb, mint a biosztanárt hallgatni.” Kata beleszól a vitába: „Amikor erről beszéltünk, a kémiatancsi idegrohamot kapott, s azt mondta, hogyha ezt bevezetik, akkor felmond. Mi az, hogy nincs tétel és példamegoldás…”

Idézhetném tovább az internetoldalakról összegyűjtött szövegeket, de talán ez a néhány szemelvény is jól érzékelteti, hogy az új érettségi fogadtatása vegyes. A próbaérettségi feladatsorai a diákok és a tanárok jó részét is meglepték. Elsősorban azért, mert az ismeretek puszta reprodukálását kívánó hagyományos feladatok mellett számos összetett, gondolkodást igénylő feladat is bekerült. A nyilvánosságban és a hétköznapi közbeszédben ezt a paradigmaváltást nehezményezik azok a szülők, tanárok, akik nem értenek egyet az új érettségi koncepciójával.

Az érettségi reformja kapcsán kibontakozó vita csak kisebb részben szól magáról az érettségiről, tárgya sokkal inkább az iskola által közvetített tudás, az ennek megszerzéséhez vezető tanulási út. A hagyományos érettségi fenntartása mellett érvelők attól féltik az iskolát, az ott tanuló diákokat, hogy a kompetenciák összetett fejlesztésére, a problémamegoldásra, az ismeretek alkalmazására koncentráló tanítás háttérbe szorítja az ismeretek közvetítését, súlytalanná teszi az iskola történetileg kialakult funkcióját.

Ez a vita sokban hasonlít a PISA-vizsgálat eredményeinek értelmezése körül zajló polémiához. A PISA-eredményeket sokan épp a vizsgálat alapkérdése miatt fogadták kételkedve, vagyis azért, mert nemcsak az iskola által közvetített konkrét tananyag elsajátításán keresztül mérte a tanulók teljesítményét, hanem az ismeretek mobilizálását, alkalmazását is mérhető teljesítményként értelmezte. Vagyis az érettségiről és a PISA-vizsgálatról szóló vitáknak a tárgya nem más, mint hogy mi legyen az iskola jövőbeni tudásstratégiája, mennyire épüljön be az ismeretközvetítő funkció mellé a kompetenciák fejlesztése, mégpedig úgy, hogy e váltás közben az iskola klasszikus műveltségi kánonja alapjaiban ne sérüljön.

Már a PISA 2000 vizsgálat kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy azoknak az országoknak a diákjai teljesítenek jól, amelyek idejében felismerték, hogy a műveltségközvetítés és a tudás gyakorlati alkalmazására történő felkészítés nem feltétlenül mond ellent egymásnak.

Az érettségiről szóló viták egyik leggyakrabban felvetett kérdése: szabad-e, lehet-e ilyen radikális változtatást végrehajtani a középiskolai tanulmányokat lezáró vizsga tartalmában? Lehet-e olyan feladatok sokaságát beépíteni az érettségi feladatsorokba, amelyek eddig nem igazán jelentek meg a tanítási órákon?

A vitában kerülgetünk egy sokak által jól ismert problémát: nevezetesen azt, hogy a közoktatásban szükséges tartalmi reformokat egyre kevésbé lehet a bemeneti oldalról, tantervi reformokkal kikényszeríteni. A vizsgák, külső mérések által megjelenített követelményekhez alkalmazkodó iskola jelenti az igazi garanciáját annak a paradigmaváltásnak, amelynek szükségességére mindkét PISA-vizsgálat eredményei nyomatékosan figyelmeztetnek. Az első PISA-mérést követően azok az országok tudtak teljesítményjavulást elérni, amelyek képesek voltak bátran meglépni a kompetenciák fejlesztését előtérbe helyező reformokat. A 2005-ös érettségi mindenképp ilyen lépésnek minősíthető.

Ha a leendő érettségizők üzenetváltásait nézzük, van esély az új érettségihez történő alkalmazkodásra, a tudásátadásban szükséges paradigmaváltásra.