Szerkesztés közben

A több mint másfél évtizede működő alternatív iskola tanárnője mesélte a közelmúltban, hogy milyen nehéz az iskola fenntartása, és mennyire átalakult az intézmény korábbi szellemisége. Az iskola finanszírozhatósága érdekében ugyanis olyan oktatási tartalmat s főleg olyan pedagógiai szemléletmódot kell közvetíteniük, amelyet a korábbitól sok szempontból különböző fizetőképes szülői réteg hajlandó megvásárolni. Ez azonban egyre kevésbé esik egybe az intézmény létrehozásakor kitűzött célokkal, pedagógiai értékekkel. A gyerekek egyéni sajátosságaihoz illeszkedő, a személyiségük kibontásának teret adó, nem teljesítmény-központú iskolával szemben ma egyre több ismeretet kénytelenek bevinni a programjukba, s iskolájuk kezd hasonlítani arra az iskolamodellre, amelynek a tagadásaként hozták létre mintegy másfél évtizede. Az említett iskolában egyre korábban és egyre magasabb óraszámban kénytelenek idegen nyelvet és számítástechnikát oktatni, s egyre több ponton kell feladniuk az integrált szemléletű, műveltségtömbökben történő tanítást. Emiatt kevesebb idő jut olyan jellegű tevékenységekre, amelyekben a gyerekek nem a hagyományos tanórai keretekben, hanem projektekben tapasztalják meg a valóságot, sajátítanak el észrevétlenül rengeteg ismeretet, s közben sokféle élethelyzetben próbálják ki magukat, alkotnak képet önmagukról, társaikról.

Másfél évtizeddel ezelőtt az alternatív iskolák létrejöttével csendes forradalom kezdődött a magyar közoktatásban. Sorra alakultak – részben a reformpedagógiai modellek nyomdokain, részben pedagógusok, szülők saját iskolakoncepcióira alapozva – a közoktatás egyeniskoláitól sok tekintetben eltérő, gyermekközpontú, szabadabb légkörű intézmények. Az alternatív iskolák létrejötte szorosan kötődött a rendszerváltás körüli általános társadalmi közhangulathoz, a szabadság élményének megéléséhez, az állampolgárok közösségei által kontrollálható intézményrendszer megteremthetőségébe, az állami monopóliumok lebonthatóságába, a civilszféra által megfogalmazott igények és a szakmaiság összehangolhatóságába vetett hithez. A szabadság viszonylag rövid ideig tartó eufóriájának részeként különös varázsa volt, amint szülők és tanárok közéleti emberekkel, az iskola világa iránt nyitott értelmiségiekkel együtt – hagyományokat őrizve, de mégis a gyökeres újítás szándékával – iskolakoncepciókon, nevelési rendszereken, saját tanterveken dolgoztak. Közösségek teremtődtek, amelyek szerveződésének középpontjában egy-egy új, a hagyományos iskolától alapvetően különböző, a gyerekek érdekeit sokféle módon érvényesítő, élhető iskolavilág létrehozása állt. Ezek a közösségek azonban összehasonlíthatatlanul más értékek mentén szerveződtek, mint a korábbi iskolai közösségi holdudvarok, az egykori iskolai szülői munkaközösségek bázisán létrejövő baráti társaságok, amelyekben a gyerekekkel többnyire spontán módon együtt kiránduló családok közé odakerült néhány lelkes pedagógus is. Ezek a közösségek ugyanis meglehetős tudatossággal próbálták értékrendjüket érvényesíteni, s alakították ki az általuk létrehozott iskolák arculatát, konkrét programjait.

Jó pillanatok voltak ezek. A nyomásgyakorló értelmiség, az oktatásról felvilágosodott módon gondolkodó polgárság néhány évre szövetséget kötött a pedagógusok innovatív csoportjaival, s kísérletet tettek egy olyan iskolamodell kifejlesztésére, amely nemcsak azért jelenthetett értéket a társadalom számára, mert néhány száz vagy ezer gyereknek humanizált tanulási környezetet biztosíthatott, hanem azért is, mert a maga kevésbé szabályozott közegében létrejött pedagógiai innovációkat adaptálható modellként felkínálhatta egy szélesebb intézményi kör számára is. Az alternatív iskolák épp ez utóbbi törekvés jegyében váltak fejlesztő műhelyekké, szélesebb intézményi kört megtermékenyítő mozgalmakká szerte a világon.

Az alternatív iskolák létrehozóinak euforikus lelkesedését azonban viszonylag hamar lehűtötték az iskolák napi működtetésének gondjai, a megfelelő épületek hiánya, a finanszírozási nehézségek. Ennél is nagyobb dilemmát jelentett azonban számukra az, hogy egy olyan társadalmi térben kellett – és kell mindmáig – elfogadtatni és piaci termékként eladni önmagukat, amelyben a politika minden törekvése ellenére az oktatás világát is áthatja a verseny, a teljesítménykényszer. A rendszerváltás idején a szabadság világáról sokféle illúziót tápláló értelmiségi elit viszonylag rövid idő után felismerte, hogy nyomásgyakorló szerepének megőrzéséhez be kell szállnia az életét átszövő versenybe. E felismerés jegyében arra is rádöbbent, hogy az alternatív iskolák pedagógiai közegének gyermekközpontúságot preferáló luxusát csak az iskolai kezdőszakaszban engedheti meg gyerekeinek, ezt követően – tetszik, nem tetszik – engedni kell a társadalomban uralkodó értékrendnek, teljesítményképes tudással kell nekivágni a kurrens egyetemi szakokra való bejutásért folytatott küzdelemnek.

Az alternatív iskolák alapító klientúrája az elmúlt másfél évtized alatt kicserélődött, és ebben a versenyelv elfogadásán túl szerepe lehet annak is, hogy jó néhány intézmény szakmai értelemben nem váltotta be az iskolát teremtő közösség egykori céljait, reményeit. Igazán csak azok az intézmények váltak – pedagógiai és piaci értelemben – sikeressé, amelyek vagy az iskolai kezdőszakasz gyermekközpontúvá tételére koncentrálták tevékenységüket, vagy amelyek indulásukkor is képesek voltak együtt kezelni a tanulási környezet humanizálását a teljesítményképes tudás nyújtására irányuló törekvésekkel. Ezek mellett talán azok az alternatív iskolák tudták megőrizni eredeti pedagógiai ethoszukat, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek tanítását, társadalmi integrációjának segítését tekintették az intézmény céljának. Ezek az intézmények ugyanis keletkezésük pillanatától kezdve elementáris társadalmi szükségleteket akartak kielégíteni, és pedagógiai céljaik szervesen kapcsolódtak közvetlen környezetük valóságához.

Az alternatív iskolamozgalmak hazai története sokféle tanulsággal szolgál, ezek elemzése még várat magára. Az azonban már ma is látszik, hogy a hagyományostól eltérő iskolamodellek létrehozásának nélkülözhetetlen feltétele az iskolát övező környezet és a pedagógiai innovátorok tartós érdekszövetsége.