Súlyosan-halmozottan fogyatékos felnőttek figyelmi és emlékezeti működésének elemzése zenehallgatás közben

^[1] [2]BEVEZETÉS

Márkus (2005) kiegészítése alapján ez a definíció „tovább finomítható azzal, hogy az adott pillanatban a súlyos értelmi fogyatékosság tüneti képét mutat(hat)ja a vizsgált személy” (45. o.).

A súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek kognitív funkcióinak objektív vizsgálata a beszéd hiánya és a manipuláció, valamint a fixálás gyengesége miatt hagyományos tesztekkel a legtöbb esetben nem megvalósítható. A gyógypedagógiai gyakorlatban a PAC tesztet, a Fröhlich-féle fejlődésdiagnosztikai lapot és a Straßmeier-fejlődési skálát használják, amelyet gyakran nem az érintett személy közvetlen vizsgálatával, hanem a szülő vagy a gondozó kikérdezése alapján töltenek ki. Ezek az eljárások nem tekinthetőek tesztnek, mert a vizsgált személyt nem helyezik egy általános skálára az elért pontszámai alapján. A szemlélet és a definíció változásai lassan válnak a gyakorlat részévé; Márkus 2005-ben leírt szavai a mai állapotot is jellemzik.

Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy több szakma képviselőinek egyetértése szerint a standardizált tesztek súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek esetén nem megbízhatóak, a diagnózis felállítása, különösen felnőttek esetén, ma is az említett BNO-10 protokollja szerint történik. A sok esetben csak becsült IQ pontszám továbbra is mint diagnosztikus kritérium szerepel az orvosi dokumentációban (F72, súlyos mentális retardáció – IQ 20–34 között, illetve F73 igen súlyos mentális retardáció, IQ 20 alatt), megerősítve a korábbi pesszimista attitűdöt.

KUTATÁSUNK ELŐZMÉNYEI, CÉLKITŰZÉSEI

Kutatásunk tíz év gyakorlati tapasztalaton alapul. Ipolytölgyesen, a Szent Erzsébet Otthonban a lakóknak 2007 óta van lehetőségük Kokas-foglalkozásokon részt venni. Kokas Klára módszere az individuum spontán, sajátos, zene indította mozgásait használja (Kokas, 1992; 1999). Korábbi videóelemzések alapján elmondhatjuk, hogy a zenehallgatás közben spontán megjelenő mozdulatok, gesztusok, mimikai változások közvetlen kapcsolatban vannak a hallgatott zenemű formai, szerkezeti, metrikai sajátosságaival (Szűcs-Ittzés és Tiszai, 2016); többszöri meghallgatás esetén a mozdulatok egyre pontosabban követik a zenei változásokat. Tapasztalt zenehallgatók gyakran először hallott zenére is pontosan mozdulnak, és bizonyos zenei motívumokat megjegyeznek, például várják egy-egy zenei részlet visszatérését, mosollyal jelzik várakozásuk beteljesülését, a zenei csúcspontot vagy zárlatot.

Pásztor Zsuzsa videóelemzései Kokas Klára zene-mozgás programjáról

Kokas Klára Pásztor Zsuzsát kérte fel az óráin készült videófelvételek elemzésére, aki rögtön meglátta a zene és a gyermekek mozgása közötti mélységes kapcsolatot. Arra a következtetésre jutott, hogy a mozgásos zenehallgatás már egészen fiatal életkorban a zene teljes befogadásához juttatja el a gyermekeket, akár évekkel a módszeres zenetanulás megkezdése előtt. Megfigyelte a mozgásrögtönzések zenei összefüggéseit, a tempók, ritmusok, dallamok, harmóniák, formák, érzelmek és gondolatok tükröződését a kisgyermekek mozgásaiban.

Megfigyelte, hogy a zene által kiváltott reflexes, ösztönös mozgások idomulnak az elhangzó zeneművekhez: a gyerekek a zene frazeálását, ritmikai, formai elemeit, a periódust, rondót, visszatérést, a kisebb és nagyobb zenei formákat megjelenítik a mozgásban, mindezt virtuóz ügyességgel (Pásztor, 2003; 2016).

A zene-mozgás program egyszerre tanulás is: a gyermekek mozgáskompozíciói többszöri meghallgatás során folyamatosan fejlődnek, finomodnak, az elsőre meglepő zenei fordulatokat – pl. hirtelen tempóváltást, generálpauzát, a darab végét jelző zárlatot – megjegyzik, és a többszöri meghallgatás során ehhez alakítják mozgáskompozíciójukat (Kokas, 2003). A modern kutatók közül többek között Marc Leman (2007) foglalkozik a mozgás és a zene kapcsolatának feltárásával. Teóriáját, amely sok közös vonást mutat Pásztor Zsuzsa magyarázatával, az Embodied Music Cognition Meditation Technology című könyvében foglalta össze. Elmélete szerint a zenei folyamatok során az emberi test közvetítőként vesz részt az információközlés folyamatában: az emberi agy a zene értelmezéséhez mozdulatokat használ, amely egyszerre tekinthető tanult és született kogníciónak. A gesztusok és mozdulatok elengedhetetlen részét képezik a zene befogadásának, fontos szerepük van a kognitív és az emocionális feldolgozás összetett belső hálózatában. A kifejezés több, mint a zene hatására végzett cselekvés: sokkal inkább tekinthető a zene értelmezésében elengedhetetlen eszköznek. Leman (2007) konklúziója, hogy a zenét mozgással értjük meg, melynek három szintje van: a mozgásnak a zene ritmusával, tempójával, időbeli egységeivel való összehangolódása (synchronisation), a mozgás komplex zenei jelenségekre való válasza (embodied attuning) és a zenehallgatás érzelmi összetevője (empathy).

Kokas Klára módszerének adaptációja

Kokas Klára módszerét a cikk egyik szerzője adaptálta az otthon lakóinak igényeihez. (A másik szerző, aki a mozgások kódolását végezte, a vizsgálat előtt nem ismerte a kutatás alanyait.) Az intézményben van egy kizárólag erre a célra használatos szoba, melynek berendezése az évek során fokozatosan alakult ki. A zenehallgatásra használt terem bútorzata gumimatracokból és gumifotelekből áll. A levegővel telt matracok több zenehallgató kedvelt helyévé váltak, így újabb, hasonló bútor került a szobába. E matracok kettős funkciója a mozgás segítése és a zene hullámainak közvetítése. A speciális bútorok rugalmasságukkal segítik a mozgást, a saját testről való proprioceptív tapasztalatok^[4]szerzését. A levegővel telt közeg az akusztikus élményt fizikailag érezhető rezgésekké alakítva teszi teljessé a zene élvezetét. A vibroakusztikus terápiák is ezt a jelenséget használják ki: a hangvibráció olyan ingereket stimulál, melyek újabb reakciókat válthatnak ki, ezzel hatva több érzékszervre is (Fekete, 2009). Tíz év tapasztalatai azt mutatták, hogy a résztvevők élvezik ezeket az alkalmakat, figyelemkoncentrációjuk zenehallgatás közben megnövekszik. Az évek során az agresszív reakciók szinte teljesen megszűntek, a zenére való odafigyelést gyakran a zenével összehangolt mozgások megjelenése, míg más esetben éppen a sztereotip mozgások, az autostimuláció, autoagresszió zenehallgatás közbeni csökkenése vagy megszűnése jelzi. Szűcs-Ittzés és Tiszai (2016) megfigyelései szerint nagyon beszűkült mozgásrepertoár esetén nem jelennek meg új mozgások, viszont a gyakran végzett sztereotip mozgásminták összehangolódnak a zenével.

Zenei anticipáció^[5]

A zenei anticipáció a zenehallgatás egyik sokat kutatott területe: a zenehallgatás a dopaminrendszerhez kapcsolható, a zenei jutalom pedig a függőségekhez hasonlóan működik (Salimpoor, 2011). Gebauer, Vuust és Kringlebach (2012) szerint a dopaminrendszert a zenei anticipáció hozza működésbe. Vagyis elképzelünk egy zenei szerkezetet, jelenséget, ami az agyunkban a függőségekben jellemző sóvárgás állapotát idézi elő, a várt harmónia meghallása pedig beteljesíti a várakozást: dopamin termelődik, amit jutalomként érzékelünk. Például egy fúgában várjuk a téma újraindítását, egy rondó formájú zenében a téma újabb és újabb visszatérését, bizonyos harmóniák esetén a zárlatot. Olyankor, amikor nem az elképzelt módon folytatódik a zene, két eset lehetséges: vagy tetszik a zenehallgatónak, hogy a zeneszerző „megviccelte”, vagy sem. Az utóbbi esetben semmi nem történik, ám az első esetben szintén dopamin termelődik, sőt, ez az állapot, amelyet a szakirodalom „positive prediction error”^[6]-nek nevez, erőteljesebb zenei jutalomként funkcionál, mint a várakozás beteljesedése. Megfigyeléseink szerint zenehallgatóink, különösen L. gyakran válaszol mosollyal egy-egy zenei részletre, többszöri meghallgatás során a kedvenc részei előtt gyakran mosolyog. Megfigyeltünk mosolyokat olyan zenei meglepetéseknél is, ahol a zeneszerző eltért az addigi rendszertől, és valamilyen váratlan fordulatot alkalmazott (tipikusan ilyen az álzárlat jelensége, vagy az addigi metrumérzet ideiglenes megváltozása, pl. hemiolák^[7] esetén).

Zenehallgatóink az először hallott műveknél is gyakran a mozgás megváltoztatásával jelzik a szerkezeti egységeket, új zenei gondolatokat. Ezen jelenségek felismerése absztrakció révén lehetséges: a zenehallgató tudja, hogy egy adott stílusban mi „szokott” történni, vagyis induktív módon szabályt alkot, és ez alapján az adott helyzetben elképzeli az ilyenkor szokásos folytatást. Pásztor Zsuzsa megfogalmazásában:

A Kokas-foglalkozások az intézmény legfelső emeletén található teremben folynak, viszonylag messze a mindennapos zajoktól. Ebbe a matracos terembe kísértük eltérő időben, külön-külön az alanyainkat, és kényelmesen leültettük őket egy jól látható helyre, az egyik gumifotelbe. A zenefoglalkozások során megszokott szobában ismerős és ingerszegény környezet fogadta őket, így csak a zenére koncentrálhattak. Az elején elmondtuk, hogy egy új zenedarabot hoztunk meghallgatásra, és kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire tetszik nekik. Nem volt új a helyzet, hiszen máskor is segédkeztek hasonló vizsgálatok során. Elhelyeztük a kamerát velük szemben. Amikor elhelyezkedtek a nyugalmi pozícióban, megkezdődött a felvétel. Azokat a mozgásokat is rögzítettük, amikor még nem szólt zene (hogy elemezni lehessen a legelső mozdulatoktól, attól a pillanattól, amikor meghallják a hangokat). Többször meghallgattattuk velük az a-moll keringőt. L. négyszer hallgatta meg a zenét, E. a harmadik meghallgatás után kilépett a vizsgálati helyzetből, így csak három meghallgatást rögzítettünk. A lejátszások között nem tartottunk szünetet, csak annyit, amíg újra elindítottuk a darabot. Az elemzéshez összesen 30 percnyi videóanyag állt rendelkezésünkre.

A vizsgált személyek bemutatása

Vizsgált alanyaink L. és E. Mindketten kezdettől résztvevői a Kokas-foglalkozásoknak. Kutatásunk során azért esett rájuk a választás, mert mindketten szinte folyamatosan mozognak a zenére. L. a teljes zenei folyamatot mozgással szokta követni, míg E. mozgása szakaszos, de kifejező.

L. 33 éves nő, 30 éve az otthon lakója. Mozgáskorlátozott, segítséggel vagy kapaszkodva jár, izmai spasztikusak (feszesek, görcsösek). Gégekanülje van, verbálisan nem kommunikál. Diagnózisa „retardatio psychomotorica”, 2003-ban kelt pszichiátriai szakvéleménye szerint „éber tudatú, kontaktusba nem vonható”. Értelmi képességeiről ezt olvashatjuk: „igen súlyos fokban mentálisan retardált”, „IQ 20 alatt”, és „2 éves kor alatti gyermek szellemi szintjének felel meg”. 2017-ben készült elmeszakértői véleménye szerint „a legegyszerűbb utasításokat sem érti, nem teljesíti”, „kritikusan alacsony, idiotia szintű szellemi fogyatkozás jellemzi”. A pedagógiai dokumentációból megtudható, hogy súlyos értelmi fejlődésbeli elmaradottsága mellett vak, beszélni nem tud, folyamatos felügyeletre, ápolásra, gondozásra és teljes ellátásra szorul. Pozitívumként azt említik, hogy szobatiszta, az elé tett ételt képes egyedül elfogyasztani, és szívesen hallgat zenét. Tapasztalataink szerint is szeret zenét hallgatni, a zenét mozgásával akár egy órán át is folyamatosan, nagy pontossággal követi. Jellemzően törzsével mozog, hintázik, kiegészítve ezt a kezek, illetve leginkább a kézfejének és lábfejének, sőt nyáron, szandálban lábujjainak mozgásával.

E. 32 éves nő. Diagnózisa minden részletezettség nélkül „mentális retardáció”, szakértői véleményéből kiderül, hogy gyengénlátó. 2003-ban kelt pszichiátriai szakvéleménye szerint „egy-egy szót mond, kommunikálni nem lehet vele”, „súlyos fokú mentális retardáció IQ: 30”, „szellemi kor 4 évesnek felel meg”. 2017-ben kelt elmeszakértői vélemény szerint „egyetlen artikulált szó tőle nem nyerhető”, „figyelme nem kelthető fel és nem irányítható”, „súlyos szellemi elmaradottsága miatt semmiféle fejlesztő foglalkozásban nem képes részt venni”. Tapasztalataink szerint E. szereti a zenét, a hallott zenére mozog. Mozgásában nem korlátozott, zenehallgatás közben ülő és álló testhelyzetben is a leggyakrabban törzsével, fejével, karjaival követi a zenét.

Az elemzés módszerei

A kutatás módszereként a videóelemzést választottunk. Wosch és Wigram (2007) összefoglaló gyűjteménye mutatja be a zenére adott mozgások, gesztusok és tekintetek elemzését: a mikroanalízis módszereit és alkalmazási lehetőségeit a zeneterápiában. Magyarországon Dr. Pásztor Zsuzsa végzett Kokas Klára felkérésére hasonló kutatásokat. Jelen kutatásban Pásztor Zsuzsa tanácsait követve választottuk ki az elemzés szempontjait. Megfigyeltük a vizsgált személy testhelyzetét, a gerinc ízületeinek elmozdulását. A következő szempont a fej helyzete: a fej leszegése, felemelése vagy oldalra fordulása érzelmi állapotokról árulkodik. Végül megfigyeltük, hogy a végtagok egyes ízületeiben, a vállban, könyökben, csuklóban, ujjakban, illetve a csípőben, térdben, bokában, lábujjakban milyen elmozdulások történnek; leírtuk ezen mozgások irányát, sebességét, erőkifejtését, súlyozását, szimmetriáját, aszimmetriáját. Az arckifejezésekre külön hangsúlyt fektettünk. A kutatás során többször visszanéztük a felvételeket, a lényeges mozdulatokat lejegyeztük.

Az elemzés megkönnyítéséhez a darab kottaképét használtuk, és a keringőt négy részre osztottuk fel. Ezeket A, B, C, Av betűkkel jelöljük. A reakciókat ütemről ütemre elemeztük. Minden mozdulatot, arckifejezést, kézmozdulatot összeegyeztettünk a kottában szereplő hanggal, és jelöltük a helyét. Ezt megismételtük minden meghallgatásnál, majd összehasonlítottuk a reakciók helyét, intenzitását, előfordulásuk gyakoriságát. A különbségeket, egyezéseket, változásokat és folyamatokat rögzítettük.

Első vizsgálat: L. reakciói

Az első hallgatásnál a vizsgált személy, L. nyugalmi pozícióban ült, szokás szerint már várta, hogy zeneszót halljon. Enyhe ringatózó mozgást végzett.

Első meghallgatás

Amint elkezdődött a darab, rögtön megváltozott mozgásának ritmusa, és összehangolódott a keringő egyenletes lüktetésével. Minden hangra pontosan mozdult, akárcsak egy metronóm. Az 5. hang után, azaz a második ütemben hajszálpontosan sikerült visszaadnia a tempót. Egész testével rugózó mozgást végzett egészen az utolsó ütemig.

Amint meghallotta a B és C részek ismétléseit, észrevehetően sokat nyúlt az arcához. Ilyet vélhettünk felfedezni a B rész ismétlés végén a 23–24. ütemben, amit azután a C részben már sokkal tovább megtartott, itt volt a legintenzívebb az archoz érése több ütemen keresztül. A részek közötti váltásnál mindig letette a kezét, így pl. a 40–41. ütem között; mintha ezzel jelezte volna, hogy valami más fog következni, pedig még sosem hallotta a darabot.

Az utolsó hangoknál, az 55. ütemben pedig észrevehetően leengedte a vállait, egyfajta jelzésként a zárásra (1. táblázat).

1. táblázat
 Az első meghallgatás eredménye, L.

                                                                                                   FORRÁS: saját szerkesztés

Második meghallgatás

Ahogy másodjára elindult a darab, L. felvette a lüktetést a 3. ütemtől, de az előzőhöz képest most felezve a tempót. A felismerés volt az első reakció. Amint meghallotta a felütést a darab elején, azonnal elmosolyodott és az arcához nyúlt, ahogyan azt korábban tette – ez eltartott egészen az 5. ütemig.

A továbbiakban újra több helyen megjelentek mosolyok. A 12. ütemben egy trillánál mosolyodott el, majd elsősorban ott, ahol magasabb hangokat hallott. A B és C részekben nagyon sok trilla és magas hang hallható. L. mosolygott a 17–19. ütemig, a 28–30.-ig, a 34.-ben és 36–40.-ig is. Majdnem az összes trillát mosollyal jelezte. A C rész ismétlésénél a mosolyogás mellett arcsimogatás is megjelent egy rövid időre.

A C és Av rész között, a 40. ütem (C rész) utolsó hangja egy felütés, ami átvezet az Av részre, a 41. ütemre. Ez a zenei rész megegyezik a darab legelső ütemével. Ezt ő is felismerte, mosolygott. Az utolsó ütemben (56. ütem) az utolsó hangnál az első meghallgatáshoz hasonlóan megjelent a vállak leeresztése, jelezve a zárást (2. táblázat)

2. táblázat
A második meghallgatás ereménye, L.

Harmadik meghallgatás

A harmadik hallgatás során jegyeztük fel a legtöbb érzelmi reakciót. Teljesen eltűntek az archoz nyúlások, L helyette mosolygott, illetve vigyorgással reagált. Az A résznél mosolyokat láthattunk. Becsukta a szemét és látszott az arckifejezés változásain, hogy mennyire átszellemülve hallgatta a harmóniákat.

A B rész ismétlődik. Első játszáskor a B rész végén, pontosabban a 23–24. ütemben L. elmosolyodott. Ismétlés alatt eltűnt a mosoly az arcáról. A B rész ismétlés végén, a 23–24. ütemben megint elmosolyodott. A C résznél intenzívebb lett a mosolygás. Az Av rész kezdeténél újra mosolygott, amint meghallotta azt a felütést a 40. ütemben, ahogyan az egész darab is kezdődik.

Negyedik meghallgatás

Ez alatt a meghallgatás alatt L. sokkal szabadabbnak látszott, itt már nem tűnt olyan feszültnek, mint az első hallgatások alkalmával. A negyedik meghallgatás során a 40. ütemben a felütés előtt elmosolyodott. A 41. ütemtől tovább mosolygott (3. táblázat).

3. táblázat
A negyedik meghallgatás eredménye, L.

                                              FORRÁS: saját szerkesztés

Első meghallgatás

Az első meghallgatás során E. türelmetlenül várta, hogy megszólaljon a zene. Négy lábmozgatással indult a reakció a negyedik ütemben. Kettőt tapsolt a hetedik ütemben, jelezve az egyenletes lüktetést. Ugyanez a zenei anyag megismétlődik a 11. ütemben. Ugyanazon a helyen tapsolt kettőt, ugyancsak jelezve az egyenletes mérőt.

Ujjaival kezdett el játszani. A 21–24. ütemben végig az ujjaival játszott, lejátszott minden hangot, majd kézlegyintéssel jelezte az ütemváltásokat. A B rész lezárásánál még az ismétlés előtt ezzel a játékkal megállt, feltételezéseink szerint ezzel jelezve, hogy most más fog történni, új szerkezeti részhez érkeztünk. A B rész ismétlésnél, a 21–24. ütem között az egyenletes lüktetésre kezdett el teljes törzzsel előre-hátra dülöngélni. Ekkor az ujjaival kezdett játszani a gumifotelon a lábai között, miközben lehajolt, s ebben a pózban maradt egészen a 31. ütemig. A 32. ütemben történik egy zenei váltás, ekkor összezárta a lábait és tartott egy szünetet, egy pillanatra megállt, majd a trillák hallatán a 34. ütemtől újra előre-hátra dőlt az egyenletes lüktetésre (lábai zárva), kezével közben mozgást végzett. Amikor az előredőlt pozícióból felemelkedett, jobb kezével a combjától jobbra, a testétől távolodó, integető mozgást végzett, majd vissza, a teste felé a combjához, közben előre-hátra dőlt. A 40. ütemben van egy szünet, ekkor összezárta a kezét.

A C rész ismétlésénél, a 25. ütemtől újra dülöngélt az egyenletes lüktetésre, közben bal kezét forgatta ritmusra, csuklóból (tenyér felfelé néz, majd lefelé). A 30. ütemben ő is megállt a kitartott hanggal, hátradőlt, lelassult a mozgása, majd a 31. ütemben az első hanggal újra együtt mozdult meg, ekkor kezet váltott és visszatért az integető mozgás (4. táblázat).

4. táblázat
Az első meghallgatás eredménye, E. – az első 40 ütem

                                                                                               FORRÁS: saját szerkesztés

A 40. ütemben a felütésre összezárta combjait, majd a 41. ütemben az első hangra kinyitotta és folytatta az előző mozgáskombinációt. Az 51. ütemben, ahol eltért az A résztől az A variáns, a 4. hangnál felemelte a fejét, kiegyenesedett, megigazította a haját, majd teljesen lelassult a mozgása a zárás előtt. A darab utolsó két ütemében pedig lehajtotta a fejét és újra dülöngélt, az előzőnél lassabban. Amikor megállt a zene, a két meghallgatás közötti csendben ő is megállt és felnézett (5. táblázat).

5. táblázat
Az első meghallgatás eredménye, E. – a 40. ütemtől

Második meghallgatás

A mutatóujjával combját ütötte az egyenletes lüktetésre a második ütemtől az 5. ütemig váltott kézzel. Ezután intenzív kézjáték következett. A 7. ütem 5. hangjára tapsolt és a 8. ütem első hangjára is tapsolt egyet. A 13. ütemtől bal kezével a gumifotel felületét simította végig az egyenletes lüktetésre. Ezt folytatta, majd a 16. ütemben bekapcsolódott a jobb kézfej mozgatása felváltva a bal kézzel, egészen a B rész ismétlésig. Az ismétléskor a 18. ütemben maradt a simító mozdulat duplázott tempóval, a 20. ütemig. Az utolsó szakaszban az Av résznél újra az egyenletes lüktetésre dülöngélt, közben ujjaival játszott, fejét lehajtotta. Felnézett, amikor már nem hallotta a zenét (6. táblázat).

6. táblázat
A második meghallgatás eredménye, E.

Harmadik meghallgatás

Az első hangtól kezdve simító mozdulatot végzett a bal kezével, az egyenletes lüktetést jelezve. Fejét lehajtotta. Ezt a mozgást folytatta a B résznél, majd a trillák hallatán jobb kezének ujjaival apró, finom mozdulatokkal jelezte a trillák helyét. A 33. ütemtől, ahol megjelennek a trillák és a magas hangok, fejét jobbra-balra lengette a lüktetésre, közben jobb kezével játszadozott a dallam intenzitására egészen a C rész ismétlés 36. ütemig. Ezután kezeivel, ujjaival ismét szabadon követte le a B rész zárlat dallamvonalát (7. táblázat).

ÉRTEKELÉS, ÉRTELMEZÉS

L. minden hangra pontosan mozdult, akárcsak egy metronóm. Ez azért különleges teljesítmény, mert még egy zenében jártas embernek is szüksége van valamennyi időre ahhoz, hogy hallás alapján (mit sem tudva a darabról) felvegye az egyenletes lüktetést, vagyis megvalósuljon a Marc Leman által synchronisation-nak nevezett jelenség. Neki elég volt öt hang az első meghallgatás során. Szokatlan, hogy valaki ennyire összehangolódjon már elsőre egy általa sohasem hallott darabbal. E. első reakciója a zenére intenzív volt, rögtön megmozdult a keze a megszólaló dallamra, és követte az egyenletes lüktetést a combján ütve. Bár a zenét nem követte az elejétől a végéig mozgásaival, a tekintetéből, mimikájából és mozdulatlan testhelyzetéből figyelmének összpontosítására következtettünk.

Figyelemkoncentrációra utal, hogy a hosszabb mozdulatlan periódus után kezeinek mozgása mindig pontosan hangolódott össze a darab ritmusával, karakterével, esetenként frazeálásával; volt, hogy egy-egy zenei gondolatot vagy motívumot kísért a mozgásával. Daniel Stern pszichológus és csecsemőkutató a mozgás és a hang ezen ősi kapcsolatát a vitalitási affektusok jelenségével magyarázza, melyeket a csecsemővel való interakció alapvető összetevőinek tart. A vitalitási affektus olyan belső, szubjektív tapasztalás, amely a stimulus időkontúrját kíséri (a stimulussal egyidejűleg zajlik), s amelyet leggyakrabban mozdulattal és hangadással fejezünk ki. Stern (2012) a jelenséget fiziológiás és interperszonális történésekre vezeti vissza. A hang és a mozgás kölcsönösen megfeleltethető elemei az intenzitás, a tempó, a ritmus, a hangsúly és az alak. A zenetanulás során ezek a reflexek tanult folyamatokkal együtt válnak a zenész eszköztárának fontos részévé, például a karmester a mozdulataival rávezeti a zenekar tagjait a kívánt zenei karakter intenzitásának, tempójának és más összetevőinek kifejezésére. Bár nem hivatkozik közvetlenül a vitalitási affektusokra, Pásztor (2003) igen hasonló szavakkal írja le a zenebefogadó mozgásokat: „a dallam rajza, karaktere, a harmónia változásai, a modulációk, a hangszínkülönbségek, a dinamikai rajz kifejeződik a mozgás hajlékonyságában vagy szögletességében, erőkifejtésében, tempójában, terjedelmében, irányváltásaiban.” (4. o.) Marc Leman idézett elméletében az embodied attuning kifejezést hasonló tartalommal használja.

Érzelmi bevonódás – empathy

L. esetében a bevonódás, érzelemkifejeződés testi jelei fokozódtak a zenehallgatás során. A kezdeti reakció (archoz nyúlás) érzelemhordozó gesztusnak tűnik: átérezve, egyfajta előkelőséggel simította meg az arcát azoknál a részeknél, amelyek kedvesek neki. Jobb kézzel mindig csak az orca egy részéhez nyúlt. Szembetűnő változások jelentek meg a második hallgatásnál, hiszen felezte a mozgás tempójának gyorsaságát. Míg első hallgatásnál a tempó volt az első zenei paraméter, amire reakciót mutatott, másodjára már felismerte a darabot, ezt mosollyal jelezte. Ebből következtetünk arra, hogy itt emlékezeti működésről van szó. Bár nem tudjuk, hogy milyen mértékben, vagy pontosan mennyi információt, mennyi időre tud elraktározni, a zenehallgatás és videóelemzés módszere ebben az esetben alkalmasnak tűnik a memóriafunkciók alaposabb feltérképezésére. Az egyik kulcs lehet a mosolyok megfejtése, amelyek nagyon sokszor megjelennek a felvételeken. L. esetében a harmadik meghallgatás során körvonalazódott a kedvenc része. A B rész megismételődik. Első játszáskor a B rész végén, pontosabban a 23–24. ütemben L. elmosolyodott, feltehetőleg jelezve ezzel, hogy ő már várja a C részt, hogy folytatódjon a darab. De amint meghallotta, hogy nem a C rész folytatódik, hanem előtte a B rész ismétlődik, akkor hirtelen abbahagyta a mosolyt és csalódottság volt megfigyelhető az arcán. Majd újra elmosolyodott a 23–24. ütemben, és amint folytatódott a C rész, ez a mosoly sokkal intenzívebb volt, és egészen a motívum végéig tartott. Ebből arra következtettünk, hogy ez a kedvenc része, hiszen az Av rész kezdeténél újra mosolygott, amint meghallotta azt a felütést, ahogyan az egész darab is kezdődik. Tehát a főtéma, a fődallam a kedvence. Ebből a reakcióból arra következtethetünk, hogy (mint gyakorlott zenehallgató) feltételezte, hogy a zárlat után a szerző meg fogja ismételni az első témát. E. bevonódásáról elsősorban arckifejezéséből következtettünk, már az első pillanatban átadta magát a zenének. Feje megemelkedett, tekintete koncentrációt mutatott. Átszellemülve, magáról is megfeledkezve mozgatta testrészeit a zene lüktetésére és a dallam változásaira az ismétléseknél.

A zenei jutalom és a dopaminrendszer kapcsolata tágabb perspektívába helyezi a leírt viselkedést, új kutatási távlatokat nyitva a kognitív képességek vizsgálatában, hiszen az anticipációhoz zenei mintázatokat kell felismerni (jelen esetben alanyunk a zárlat után várta a dallam újbóli megjelenését), ez pedig az absztrakt gondolkodás egy sajátos nonverbális formájaként is értelmezhető. A dopaminrendszernek a figyelmi és emlékezeti működésben is fontos szerepe van, ami magyarázhatja a zenehallgatók hosszas koncentrációját, s emellett új távlatokat nyithat a tanulás folyamatának megsegítésében.

Tanulási folyamat

Elsősorban L reakcióiból tudtunk tanulási folyamatra következtetni. A 40. ütemet szeretnénk ebből a szempontból kiemelni. Ebben az ütemben található a C rész utolsó hangja, egy szünet és az Av rész felütése. Minden meghallgatásnál volt lényeges reakció ennél az ütemnél, ami folyamatot alkot a negyedik meghallgatásig.

L. az első hallgatás során jelezte kezeivel a lezárást. Egyszerűen letette a kezét az ölébe az arcsimogatás után. Második meghallgatásra, miután meghallotta a felütést, rögtön mosolygott. A harmadik meghallgatás alkalmával együtt mosolygott a felütés hangjával, teljesen egyidőben. Ez azt jelenti, hogy a fejében, gondolatban már számítania kellett arra, hogy ez következik. A negyedik meghallgatás során viszont szemmel láthatóan előre mosolygott a szünetben, a felütés előtt, itt is anticipációt véltünk felfedezni. Már ennyi meghallgatás után tudta, megtanulta, hogy mi is várható a C rész lezárása után: a kedvenc dallam motívumának a kezdete. Tehát egy tanulási folyamatot kísérhettünk figyelemmel.

Csikszentmihályi Mihály a zenehallgatás három módját ismerteti velünk: az első, ami az érzékszerveinket hozza mozgásba. Ez az a fázis, amikor a kellemes hangokra, dallamokra koncentrálunk. A második mód a hallgatás analóg módja. Ebben az állapotban megtanulunk a hangminták alapján érzéseket és képeket előhívni magunkból. A zenehallgatás egy magasabb fokának tartja, amikor már analitikusan is képesek vagyunk zenét hallgatni. Ekkor szinte eggyé válunk a zenedarabbal, igazán élvezzük azt. Felismerünk különböző akkordokat, harmóniákat, egy-egy zenei részletet teljesen a magunkévá teszünk és a zeneszerzővel is azonosulhatunk. Belemerülünk a tevékenységbe és minden figyelmünket összpontosítjuk, ezáltal összehangolódunk a zenével, és kiaknázzuk a birtokunkban lévő képességeink lehetőségeit. A zenedarabot már kritikus érzékenységgel hallgatjuk. Ha ezt a zenehallgatási készséget elsajátítjuk, jobban tudjuk élvezni a zene adta élményeket (Sziklai, 2014). Bár a súlyosan-halmozottan fogyatékos állapotot a figyelemkoncentráció súlyos zavaraival társítjuk, a vizsgált személyek – különösen L. – a zenehallgatás során látható jelét adták a zenére való figyelemnek (a zenével összehangolódó pontos mozdulatok arra utalnak, hogy L. a kibontakozó zenei folyamatra végig odafigyelt). A figyelmét látszólag kevésbé koncentráló E. is pontosan mozdult, az általa először hallott zenemű szerkezeti váltásaival teljesen egyidőben.

Következő lépések

A tíz év tapasztalatát megerősítő videóelmezések alapján levont következtetéseket a kutatás következő szakaszában műszeres vizsgálatokkal (hordozható EEG eszközzel) szeretnénk ellenőrizni. Kutatási kérdéseink között szerepel a figyelem, az emlékezet és az anticipáció mozgások és gesztusok alapján feltételezett összefüggésének vizsgálata, illetve ezen funkciók EEG-vel kimutatható megléte és a látható reakció kapcsolata.

ÖSSZEGZÉS

A kutatás során olyan eredményeket kaptunk, melyek hasznosak lehetnek a gyógypedagógia, a pedagógia és a zenetudományok területén. Megfigyeléseinkre további kutatásokat építünk. Vizsgált személyeink kitartóan, koncentrálva, hosszú ideig hallgatták a zenét, reakcióik összetett kognitív funkciókra engednek következtetni. Pásztor Zsuzsa szerint „a zenei mozgáselemzés olyan titokfejtés, amely eddig ismeretlen törvényeket tár föl egy újonnan fölfedezett zenei megismerési és elsajátítási folyamatról” (Pásztor, 2003. 1. o.). A zene-mozgás program súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek esetén is hatékony. Tanulmányunk elején Frim Jakab munkásságát idéztük, aki az 1800-as évek végén hazánkban úttörő módon hirdette a súlyosan-halmozottan sérült gyermekek képezhetőségét, és hitt a zene nevelő erejében. Az azóta megjelent kutatások és tanulmányok, például Daniel Stern elmélete a vitalitási affektusokról, Marc Leman „embodied music cognition” elmélete, illetve a zenei jutalom idegrendszeri hátterének feltérképezése erőteljes alapot adnak arra, hogy a megfigyelt jelenségeket behatóbban vizsgáljuk, és a súlyosan-halmozottan fogyatékos felnőttek életét jelenleg is meghatározó pesszimizmussal szembeszállva, gondolkodásuk megismeréséhez a Kokas-módszer segítségével új utakat keressünk. A videóelemzés módszere csak közvetett bizonyítékokat szolgáltat a zenebefogadás során megjelenő komplex kognitív folyamatok jelenlétére, bizonyosságot valószínűleg az agy működését közvetlenül vizsgáló eljárások adhatnak. Gyakorlati szempontból elmondható, hogy a szabad improvizációra épülő zene-mozgás program súlyosan-halmozottan fogyatékos személyek esetén is hatékony; fontos, hogy az igényes zene befogadására való nevelés részévé váljon a pedagógiai gyakorlatnak.