Author

Reziliencia és SNI – Tanulási zavarral küzdő középiskolások lemorzsolódásának háttérváltozói

ÖSSZEFOGLALÁS

A hazai kutatások rámutatnak arra, hogy az SNI tanulók a középiskolákban és ennek következményeként a felsőoktatásban is alulreprezentáltak. Emellett a lemorzsolódásban is halmozottan veszélyeztetettek lehetnek a statisztikai adatok alapján. A vizsgált adatok azt mutatják (KSH, 2018), hogy az SNI diákok 1,58%-a kerül olyan pályára, ahonnan potenciálisan felsőoktatásba vezet az út. Indokolható tehát ennek az 1,58%-nak a vizsgálata.
A kutatás eredményei arra utalnak, hogy az SNI populáció lemorzsolódása vagy éppen rezilienciája nagyon hasonló a tanulási zavarral nem küzdő tanulók csoportjáéhoz. Azon kevés reziliens SNI tanuló vizsgálata, aki ellenáll ezeknek a hatásoknak, kvantitatív eszközökkel is elvégezhető.

Jelen kutatás azt vizsgálja, hogy a középiskolákban, köztük a hagyományos gimnáziumban tanuló SNI, tanulási zavarral küzdő diákokat vajon mi teszi – mi teheti – rezilienssé a lemorzsolódással szemben.

Fontos, hogy a reziliencia kifejezést e tanulmány kontextusában és az elvégzett mikro-kutatás hatókörét tekintve a neveléstudomány területén értelmezzük, tehát a káros hatásokkal való sikeres megküzdést (Ceglédi, 2012) értjük rajta, mint amilyen a leszakadás, a korai iskolaelhagyás elkerülése. A háttérváltozók feltárására irányuló kutatás rámutatott, hogy a sajátos nevelési igény megállapítása során vizsgált tényezők kevéssé hangsúlyosak a felsőoktatásba jutás során. A lemorzsolódás pedig sajátos területi mintázatot mutatott az elvégzett kutatási területen. Ez megerősít korábbi elméleteket, és rámutathat a már más irányokból korábban feltárt diszfunkciókra, melyek az SNI-integrációt a kutatás ideje alatt továbbra is terhelik, és az általános iskola elvégzése után is folytatódnak.

A kutatásban az SNI (sajátos nevelési igény) kategóriát a tanulási zavarokra szűkítve használjuk.