Óvodai intézményrendszer, óvodai nevelés az ezredfordulón

^[1]Az Oktatási Minisztérium megbízásából 2001 tavaszán az Országos Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV), az Országos Közoktatási Intézet (OKI) és az Oktatáskutató Intézet (OI) közreműködésével nagyszabású óvodai vizsgálatsorozat zajlott Magyarországon.^[2] Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának hatása az óvodákra címet viselő projekt keretében megvalósuló kutatássorozat elsődleges célja annak vizsgálata volt, hogy az óvodai nevelés legfontosabb dokumentumaiban (a helyi nevelési programokban, csoportnaplókban, a gyermekek fejlődését dokumentáló személyiséglapokon) mennyiben tükröződnek az alapprogram irányelvei, és az óvodai nevelés napi gyakorlatában hogyan valósulnak meg az óvodák tartalmi munkáját szabályozó központi dokumentum fő célkitűzései. A kutatás tapasztalatait két tanulmányban mutatjuk be. Szerzőik más-más szempontok szerint elemezték a feltárt adatokat, egymást kiegészítő nézőpontokból vizsgálták az óvodai nevelőmunkát.

A kutatás céljai

A megrendelő kérésére kiemelt téma volt annak vizsgálata, hogy a mostanáig gyermekközpontúnak ismert és elismert magyar óvodai nevelésben érzékelhetők-e az iskolásítás jelei, valamint az egyre inkább a helyi igények kielégítésére törekvő óvodák nem válnak-e a túlságosan teljesítményorientált szülők vagy a bevételorientált intézmények mohóságának hatására (a fenntartók érdektelensége vagy asszisztálása, esetleg kifejezett biztatása mellett) tanfolyamokat, különórákat szervező és lebonyolító „vállalkozásokká”.

A kutatás további célja volt információkat szolgáltatni a központi és helyi döntéshozóknak, az óvodapedagógusoknak és a nagyközönségnek az iskola előtti nevelés rendszerének legfontosabb intézményi adatairól, működéséről, a szervezési megoldásokról, a nevelési programok megszületéséről és végrehajtásáról, a bevezetés személyi (gyereklétszám és összetétel, óvodavezetés, óvodapedagógusok és egyéb személyzet) és tárgyi feltételeiről.

A kutatás tervezésében fokozottan érvényesítettük a közoktatási rendszer magasabb szintjeinek vizsgálatánál a nemzetközi gyakorlatban már relevánsnak bizonyult megközelítéseket; ezért bízunk benne, hogy a kutatás adatbázisai, módszertani, óvodapedagógiai és okatásszociológiai eredményei elősegítik, hogy Magyarország aktívabban bekapcsolódjon az OECD, az UNESCO és egyéb szervezetek iskoláskor előtti nevelésre is egyre inkább kiterjedő adatszolgáltatási, -értelmezési networkjeibe. Mindez lehetővé teszi a magyar óvodai nevelés nemzetközi megmérettetését a legfontosabb indikátorok tekintetében, és reményeink szerint elindítójává válik egy – a korai intézményes nevelésről folyó – intenzív szakmai kommunikációnak.

Nagy hangsúlyt helyeztünk annak feltárására, hogy az óvoda mint a helyi közszolgáltatás része milyen erőtérben működik, mik a tipikus fenntartói elvárások, milyen a fenntartó-intézmény viszony, illetve hogyan értékelik a fenntartók a vizsgálati mintánkban szereplő intézményüket. A szülői elvárásokat óvodánként tíz szülő véleményének írásbeli kikérésével kívántuk feltérképezni^[3], mert feltételeztük, hogy a két elvárásrendszer (fenntartói, szülői) elemzéséből egyértelműen kideríthető, működnek-e olyan helyi kényszerek, amelyek az óvodákat az új központi tartalmi szabályozással ellentétes irányba, az iskolásítás felé nyomják.

Végezetül a magyar oktatáskutatás nagy adósságát is megpróbáltuk törleszteni a komplex megközelítésre kiválóan alkalmas óvodai projekt keretében, amikor vállalkoztunk arra, hogy megvizsgáljuk a közoktatásban dolgozók meghatározó – több mint harmincezres – csoportját alkotó óvodapedagógusok, illetve közvetlen segítőik (a dajkák) élet- és munkakörülményeit. Tudomásunk szerint hazánkban először került sor e foglalkozási csoport átfogó szociológiai vizsgálatára^[4], amelyet reprezentatív intézményi mintánkon, véletlenszerű személyi kiválasztással végeztünk.

A kutatás módszerei

A kutatás gerincét alkotó kérdőíves vizsgálat 10 százalékos reprezentatív intézményi mintán, 469 óvodában zajlott. A vizsgálatba bevont óvodák a település jellege, az igazgatási típus és a csoportszámot jelző intézménynagyság szerint országosan reprezentálják az iskola előtti nevelés hazai intézményrendszerét. A minta részhalmazát alkotta az a száz óvoda, amelyben a három háttérintézet munkatársai által felkészített óvodai szakértők csoportos interjút készítettek az óvodapedagógusokkal és a dajkákkal, illetve intézménylátogatást, dokumentumgyűjtést és egész napos – egy óvodai csoport valamennyi tevékenységére kiterjedő – megfigyelést végeztek olyan gyerekcsoportban, amely már az új nevelési program szerint dolgozott.^[5]

Az OKI gondozásában kérdőív készült^[6] az óvodavezetők, az óvodapedagógusok és dajkák, valamint az intézményfenntartók számára olyan kérdésekkel, amelyek lehetővé tették a különböző szerephelyzetű és érdekeltségű kérdezettek véleményének ütköztetését egy-egy fontos óvodapedagógiai szakmai vagy irányítási kérdésben. A kutatás során a kérdezőbiztosok^[7] minden óvoda vezetőjét és fenntartóját felkeresték, és személyes lekérdezéssel vették fel a kérdőívet az óvodánként véletlenszerűen kiválasztott egy-egy óvodapedagógussal és dajkával.

Az óvodai dolgozók nagyfokú érdeklődését és együttműködési hajlandóságát jelzi, hogy bár a kutatás híre kezdetben rendkívül nagy riadalmat keltett az érintettek körében^[8] – mert minden igyekezetünk ellenére valamiféle átvilágításként, ellenőrzésként értelmezték azt –, végül egyetlen korábbi kutatásunkban sem tapasztalt, kiugróan magas válaszadási arányt sikerült elérnünk.

1. táblázat A kérdezettek és a válaszadók száma, illetve aránya az óvodakutatásban

	A kérdezettek száma	A válaszadók
		száma	aránya (%)
Intézményvezető	469	469	100
Óvodapedagógus*	463	459	99
Dajka	463	463	100
Fenntartó*	364	361	99

* Mindösszesen négy óvónő és három óvodafenntartó tagadta meg a kérdőív megválaszolását.

Az intézményvezetőinél kisebb alminták kialakulásának okai:

A kisebb óvodákban (különösen a magánóvodákban) előfordult, hogy az óvoda vezetője, fenntartója, illetve óvodapedagógusa egy személyben az óvoda alapítója volt. Ilyenkor az instrukciónak megfelelően a kérdezőbiztosok intézményvezetői minőségben kérdezték meg az érintett személyt, csakúgy, mint azokat a tagóvoda-vezetőket, akik vagy egyedüli óvodapedagógusként dolgoztak, vagy volt ugyan másik óvónő is intézményükben, de az éppen beteg volt.

Az óvodák alig több mint egy százalékában nem volt teljes állású dajka; vagy azért, mert nincs ilyen státus, vagy van ugyan, de éppen nincs betöltve, vagy be van töltve, de a dajka éppen betegállományban volt.

A fenntartói minta azért kisebb, mint az intézményi, mert egy fenntartóhoz több, nem ritkán kettő-négy, egy esetben hat olyan óvoda is tartozott, amely véletlen kiválasztással bekerült a kutatásunkba.

Az óvodavezetői kérdőív felvétele kettő, az óvodapedagógusi és -fenntartói egy-egy órát vett igénybe, a dajkák lekérdezése átlagosan fél óráig tartott. Az adatok SPSS-fájlok formájában állnak rendelkezésre a fenti sorrendben 770, 458, 230, 218, azaz összesen 1676 változóval.

Intézményi jellemzők

Az óvodák fenntartói körében lényegesen meghatározóbb az önkormányzatok súlya, mint az iskolai szférában^[9], és ebben a tekintetben lényeges átrendeződések nem is várhatók^[10], mert az egyházak mostanra már elindították, illetve visszakapták óvodáikat; és anyagi okok miatt is csak szerény és többnyire meglehetősen speciális igény jelentkezik az alapítványi és magánóvodák iránt.

2. táblázat Az óvodák megoszlása az intézményfenntartók szerint

Fenntartók	N	%
Helyi (kerületi) önkormányzat	434	93
Fenntartói társulás	17	4
Megyei (fôvárosi) önkormányzat	6	1
Egyház	1	0
Alapítvány	2	0
Magánszemély, gazdasági társaságok (bt., kft.)	7	2
Egyéb	2	0

* A kerekítések miatt a második oszlop értékei nem mindig adják ki a 100%-ot.

Az óvodák majdnem pontosan fele található városokban, de a településtípusok közül a legnagyobb arányban a nagyobb községekben működnek óvodák. A települések népességmegtartó képességének alakulásában az iskolához hasonlóan kulcsszerepet betöltő óvodákhoz a végsőkig ragaszkodnak a kisebb, 500-nál is kevesebb lélekszámú falvak lakói és önkormányzatai. A kutatás előkészítő szakaszában készült esettanulmányok szerint markáns különbségek mutatkoznak a nagyvárosok és községek óvodáinak működése, feltételrendszere között, ezért a településtípust a későbbi elemzések legfontosabb háttérváltozójaként kívánjuk alkalmazni.

3. táblázat Az óvodák megoszlása a településtípus szerint

Településtípus	n	%
Főváros	55	12
Megyei jogú város	71	15
Egyéb város	113	24
Község, 1000 főnél több lakossal	139	30
Község, 500–1000 lakossal	61	13
Község 500 fő alatti lakossal	27	6

A közoktatási statisztika és kutatásunk adataiból egyértelműen megállapítható, hogy az iskoláskor előtti nevelés intézményrendszerében a kilencvenes években és napjainkban is elsősorban az óvodák igazgatási státusában történnek változások. Bár minden típusú és előjelű változásra akad példa, de a trend egyértelműen az önálló óvodák arányának csökkenése, kisebb településeken az óvoda és az iskola közös igazgatás alá vonása, a több ilyen intézményt működtető településeken – a nagyobb községektől a főváros több kerületéig – egy-egy központi óvodához nemritkán 5-6 tagóvoda hozzákapcsolása. Ma már az óvodahálózat 94 százalékát kitevő önkormányzati intézményeknek kevesebb, mint a fele önálló.

4. táblázat Az óvodák megoszlása a különböző igazgatási típus szerint

Igazgatási típusok	n	%
Önálló óvoda	225	48
Központi óvoda	55	12
Tagóvoda	96	21
Óvoda és általános iskola	68	15
Általános Muvelődési Központ (ÁMK)	10	2
Egyéb	14	3

Az összevonásoknak köszönhetően országos átlagban a gyermeklétszám fogyása ellenére alig csökken az átlagos intézménynagyság. A férőhelyek száma az általunk felkeresett óvodákban átlagosan nyolcvannyolc volt, legnagyobb gyakorisággal a száz főre méretezett óvodák szerepeltek a mintában. Bár csupán a vizsgált intézmények negyedének befogadóképessége haladja meg a száz főt, illetve 5 százalékuk képes kétszáz vagy annál is több gyereket felvenni, rendkívül riasztó, hogy közös igazgatásban működnek háromszáznál is több kisgyermeket (maximumérték 495!) „családias környezetben” nevelő „óvodagyárak”. Az óvodák szakmai munkájának színvonalára aligha van pozitív hatással, ha egyetlen felelős vezető irányítja az egymástól távol levő telephelyeken működő 10–15 vagy még annál is több óvodai csoport, 30–40 óvónő, összesen 60–80 közalkalmazott tevékenységét és közel félezer olyan gyerek fejlődét, akik közül talán egyet sem ismer személyesen.

Bár az óvoda-összevonások az intézményrendszernek már egyharmadát érintették, a mintákba bekerült intézmények további 10 százaléka néz hasonló változások elé a következő egy-két évben. Eközben az óvodák alig tizedének sikerült önállóvá válnia, növelnie szakmai, gazdasági autonómiáját. A rapid szerkezeti átalakulások – túl azon, hogy feszültségeket keltenek elsősorban az óvodapedagógusok és a szülők körében, és megterheli az óvodák és fenntartójuk közötti viszonyt – megnehezítik a helyi nevelési program bevezetését. Az új helyzethez való alkalmazkodás folyamatában az óvodák a már működő program átigazítására, esetleg gyökeres átírására kényszerülnek, elindult fejlesztési folyamatok megszakadnak, a szakmai munka színvonala legalábbis átmenetileg mindenütt visszaesik.

5. táblázat A legjellemzőbb intézményi (és az azzal együtt járó személyi) változások előfordulási aránya (%) az óvodákban elmúlt években, és a következő évekre prognosztizált változások aránya (%) az intézményvezetők véleménye szerint (n=469)

Változások	Volt ilyen változás	Nem volt ilyen, de várható	Nem volt ilyen, nem is várható	Nem tudja
A fenntartó változása	7	2	92	–*
Az óvoda összevonása más óvodával	19	6	74	–
Az óvoda összevonása iskolával	14	4	83	–
Az óvoda önállóvá válása	11	2	84	3
Az óvoda megszüntetése	3	4	92	1
Az egész napos nyitva tartás csökkentése fél naposra	3	1	96	0**
A fél napos nyitva tartásról egész naposra való áttérés	2	1	94	2
Az óvodai csoportok számának csökkenése	15	9	76	1
Az óvodai csoportok számának növekedése	9	6	84	1
Óvodapedagógus-státus elvonása	17	8	75	1
Dajkastátus elvonása	18	9	73	1
Új óvodapedagógus-státus létesítése	8	7	84	0
Dajkastátus létesítése	5	6	90	–
Óvodavezető-váltás	15	7	75	4

– * Egyetlen személy sem adott ilyen választ.
0** Egy vagy két személy adott ilyen választ, de a lefelé kerekítés miatt a százalék akkor is nulla.

Hozzáférés az óvodai ellátáshoz

Míg óvodabezárásokra elsősorban a szülők heves tiltakozása miatt viszonylag ritkán került sor, a költségtakarékos gazdálkodásra törekvő helyi önkormányzatok – a gyereklétszám folyamatos csökkenésekor – gyakran folyamodtak egy-két óvodai csoport megszüntetéséhez, amely mindig együtt járt óvodapedagógusok, dajkák elbocsátásával. Igaz, helyenként az óvodai csoportok számának emelésére is sor került, elsősorban ott, ahol a megszüntetett óvodákból gyerekeket (csoportokat) kellett átvenni; ezek az akciók azonban nem mindenütt tudták kompenzálni a férőhelyek csökkenését. Alapvetően ezzel magyarázható, hogy a több éve tartó demográfiai hullámvölgy ellenére a felkeresett óvodavezetők közül minden negyedik jelezte, hogy kénytelenek a hozzájuk jelentkezők egy részét visszautasítani.

Magyarországon a 3–6 éves gyerekek 92 százaléka óvodás, ami nemzetközi összehasonlításban egészen kiváló arány, ugyanakkor fel kell figyelni arra, hogy bár évente közel tízezerrel csökken a jelentkezők száma, helyhiány miatt körülbelül ötezer kisgyereket minden évben elutasítanak az óvodák.

6. táblázat Az óvodai neveléshez való hozzáférés főbb indikátorainak alakulása

	Az óvodások száma	Az óvodáskorúak %-ában	Helyhiány miatt elutasított
1997/98	394 327	91,0	5052
1997/98	383 486	90,9	4993
1998/99	374 867	91,4	4733
1999/00	365 704	92,0	4845

Forrás: OM-statisztikák.

Egyre erősebb a nemzetközi és hazai szakmai konszenzus az óvodáztatás társadalmi integrációt erősítő és iskolai pályafutást befolyásoló lehetőségeinek elismerésében. Éppen ezért nem mindegy, hogy kik és milyen okok miatt szorulnak ki az óvodákból, kiknek van lehetőségük 3-4 évet óvodába járni, és kik azok, akiknek be kell érniük a megfelelő iskolakészültségi szint eléréséhez csak kivételesen – kedvező családi háttér és jó egyéni képességek esetén – elegendő egyéves óvodai fejlesztéssel.

A visszautasítás indokaira vonatkozóan ugyanazokat a kérdéseket tettük fel az óvodavezetőknek, mint azoknak a fenntartóknak, akik jelezték, hogy maguk is adnak szempontokat az óvodáknak ahhoz, hogy kiket vegyenek fel. A helyhiánnyal küzdő óvodák fenntartóinak 45 százaléka beleszól az óvodai felvételi prioritási sorrendjének kialakításában (válaszaikat zárójelbe tettük a 7. táblázatban), 55 százaléka viszont az óvoda belügyének tekinti azt.

7. táblázat Az óvodai jelentkezés elutasításának legjellegzetesebb és leggyakoribb okai az intézményvezetői és -fenntartói válaszok tükrében (%)

Azok jelentkezését utasítják el?	Választotta	Nem választotta	Nem tudja
akiknek a szülei nem dolgoznak	46 (31)	54 (66)	– (3)
akiknek az édesanyja kisebb testvérrel otthon van	58 (66)	42 (34)	– (–)
akiknek otthon is biztosítva van a fejlôdése/fejlesztése	18 (21)	82 (79)	– (–)
akik csak félnapos ellátást igényelnek	5 (7)	95 (90)	– (3)
akik fiatalabbak (3-4 évesek)	38 (45)	62 (55)	– (–)
akik másik óvodai körzethez tartoznak	31 (17)	69 (83)	– (–)
akik nem beszélnek jól magyarul	– (–)	99 (100)	1 (–)
akik súlyosan fogyatékosak	16 (3)	84 (97)	– (–)
akiknek a családjáról (testvérek óvodáztatása kapcsán) rossz tapasztalatokat szereztek	– (–)	100 (97)	– (3)

A családdal való konfliktus miatt nem diszkriminálják a jelentkező gyerekeket, és a magyar nyelv használatának (főleg a roma gyerekek egy részére jellemző) hiányosságai sem vonják maguk után a felvétel elutasítását, meglehetősen problémás azonban, hogy a visszautasítás második leggyakoribb indokaként a szülők munkanélküliségét jelölték meg az óvodák vezetői. Az óvodában való felvételeknél nem elutasítani, hanem éppen hogy előnyben kellene részesíteni a könnyen feszült légkörűvé váló, rossz anyagi helyzetbe került családokból jelentkező gyerekeket. Az OECD-országok kisgyermekkori nevelésre vonatkozó irányelvei között kiemelt helyen szerepel, hogy az óvodai ellátásba a lehető legnagyobb arányban vonják be a speciális ellátást igénylőket (pl. az alacsony jövedelmű családok gyermekeit, a speciális nevelési szükségletű gyerekeket, az etnikai, kulturális és nyelvi kisebbségi környezetben nevelkedőket).

Súlyosbítja a hazai helyzetet, hogy vizsgálatunk szerint a gyerekek visszautasítására kényszerülő óvodák fele^[11] kistelepülésen található, ahol különösen nagy problémát jelent, ha a települési hátránnyal is küzdő, sokgyerekes, szegény családok nem részesülhetnek az esélyteremtésben kulcsszerepet játszó óvodai szolgáltatásokból. Mivel a roma családokban a gyermekáldás és a munkanélküliség egyaránt többszöröse az országos átlagnak, feltehetőleg ők is kárvallottjai a jelenlegi óvodai felvételi gyakorlatnak.

Az óvodai nevelés tervezésének új eszköze: a helyi nevelési program

A készítés folyamata

Mint azt korábbi, nem reprezentatív adatgyűjtések is megmutatták, az óvodák többsége – az óvodavezetők szerint 56 százaléka – teljesen saját fejlesztésű, 34 százaléka adaptált nevelési programot készített, melyekben a nevelőtestületek tagjainak átlagosan 81 százaléka vett részt. Az intézmények egytizedében nem folyt érdemi programírás, ez az arány láthatólag csekély, mégis problematikus, mert a nevelésben kevésbé lehet adaptálás nélkül mintákat átvenni, mint az oktatásban. A fejlesztő tevékenység egyetlen releváns kiindulópontja az óvodában a gyerekek személyisége, s ahol nem történt meg a programoknak az óvoda sajátos gyerekösszetételéhez igazítása, ott a program nem válhat a tervezés eszközévé, és még kevésbé orientálhatja a nevelőmunkát.

A készítés közbeni történésekre némileg másképp emlékeznek a folyamat legfontosabb szereplői: az intézményvezetők és a fenntartók (8. táblázat), de abban egységesek az álláspontok, hogy a fenntartók nem használták fel a programelfogadással kapott jogosítványaikat az óvodák szakmai autonómiájának korlátozására. Az elfogadási procedúra általában problémamentes volt, a helyi programokat többnyire érdemi megvitatása után az esetek 90 százalékában elsőre elfogadta a fenntartó (önkormányzat). Nyilvánvaló hatásköri túllépést jelent ugyanakkor, hogy a programokat véleményező szakértőktől az esetek háromnegyedében nem csupán törvényességi észrevételeket, hanem szakmai (sőt interjúkból tudjuk, pénzügyi) értékelést is kértek a fenntartók. Maguk az óvodák azonban ezt nem érezték igazán sérelmesnek, illetve csak olyan esetekben tették szóvá, amikor programjukat nem óvodai, hanem iskolai közoktatási szakértők értékelték, egy másik pedagógusszakma eltérő kritériumai szerint. (Iskolai szakértő véleményezte az óvodai programok 6–18 százalékát.^[12])

Figyelmet érdemel, hogy a nevelési programok felmenő rendszerben megindult bevezetése óta eltelt másfél év alatt a fenntartók milyen sok óvodában (az óvodavezetők szerint az intézmények több mint harmadában, a fenntartó képviselője szerint majdnem felében) végeztettek szakértői vizsgálatokat a programok megvalósításáról.

8. táblázat

A fenntartó?	Óvodavezető	Fenntartó
szakmai támogatást nyújtott az óvodának	32	50
anyagi támogatást nyújtott az óvodának	32	78
nem rendelkezett közoktatás-fejlesztési koncepcióval	30	19*
elôzetesen meghatározta az óvoda feladatait	23	39
elozetesen megszabta, hogy az új program bevezetése nem járhat többletköltséggel	22	23
támogatta az óvodapedagógusok részvételét a helyiprogram-készítô tanfolyamokon	69	84
munka közben értékelte a nevelési program készítésének folyamatát	20	48
elsôre nem fogadta el az óvoda helyi programját	13	10
korlátozta az óvoda szakmai autonómiáját	1	1
a szakértôktôl nemcsak törvényességi észrevételeket, hanem szakmai értékelést is kért	73	74
nem tárgyalta érdemben az óvoda nevelési programját	19	16
pluszköltségvetést biztosított az új programhoz	27	39
Szakértôi vizsgálatokat végeztetett az új program megvalósításáról	37	49

* A fenntartóknál jelzett arány a jelenlegi helyzetre vonatkozik, nem pedig a programkészítés évére, így itt megengedhető az a feltételezés, hogy azóta valóban ennyit javult a helyzet. A többi kérdés tartalmilag azonos volt a fenntartói és az óvodavezetői kérdőívben.

Sokkal ellentmondásosabb kép rajzolódik ki a helyi nevelési programok előkészítő szakaszáról. Mint a NAT-implementációt nyomon követő vizsgálatokból^[13] is kiderült, a közoktatási rendszer minden szintjén kevés szakmai támogatást tudtak nyújtani intézményeiknek a helyi programok készítéséhez a fenntartók, többségük az óvodák feladatainak meghatározásával is adós maradt.

Feltűnő, hogy az óvodavezetők lényegesen kevésbé érzékelték és/vagy kevesebbre értékelték azt az irányítási aktivitást, amit a fenntartók tulajdonítottak maguknak. A felek véleménykülönbsége az anyagi támogatás megítélésében a legjelentősebb, ami feltehetően azzal magyarázható, hogy az intézményvezetők kizárólag a programkészítéshez kapcsolódó óvódapedagógusi pluszmunka honorálását tekintették anyagi támogatásnak, a fenntartók képviselői viszont a továbbképzések költségeinek fedezését, valamint az új programok többletköltségeinek biztosítását is idesorolták.

Az óvodák nehezményezték, hogy bár a nevelőtestületek tagjainak átlagosan több mint 80 százaléka részt vett a programkészítés érdemi munkáiban, az anyagi elismerés több helyen elmaradt, illetve egyenetlen volt. Az intézmények közel felében minden közreműködőt díjaztak valamilyen formában (pénzjutalommal, túlóradíjjal, munkaidő-kedvezménnyel), 16 százalékában senkit, az óvodák további 15 százalékában a programalkotók kevesebb mint harmada, a többi helyen átlagosan fele kapott valamilyen honoráriumot. A többletmunka elismerésének módjai közül legjellemzőbbnek a pénzjutalmat említették az intézményvezetők.

Az óvodák a programkészítésben kitüntetett partnerként kezelték a szülőket. Míg az iskolákban tapasztaltaknál^[14] jóval intenzívebb kommunikáció folyt a helyi programról a szülők és az óvodapedagógusok között, addig a horizontális intézményi kapcsolatokra kevésbé építettek az óvodák.

9. táblázat Az óvodák és partnereik közötti kapcsolattartás gyakorisága a helyi nevelési program készítése közben az óvodavezetők véleménye alapján (%)

Kapcsolat-tartás	Gyakran	Néha	Soha	Nincs ilyen	Nem tudja
Más óvodával, óvodákkal	26	36	29	6	2
A fenntartóval	21	44	31	1	3
Az iskolával (iskolákkal)	13	37	44	3	2
A szülőkkel	51	40	7	0	3
Szakmai szolgáltatók-kal, szaktanács-adókkal	39	43	15	1	2

A helyi nevelési programok értékelése

Az új központi tartalmi szabályozó bevezetésétől pozitív irányú változásokat vár az óvodavezetők többsége. Úgy érzik, hogy az Óvodai nevelés országos alapprogramja komoly elvárásokat támaszt az óvodapedagógusokkal szemben, így a helyi programra való átállással az óvónők terhelése várhatóan jelentősen nőni fog, miközben a gyerekek terhelése lényegében változatlan marad. Annak ellenére, hogy az irányított foglalkozások helyett az alapprogram a játékra, a spontán tanulásra helyezi a hangsúlyt, az óvodapedagógusok nem tartanak attól, hogy a gyerekek iskolakészültsége csökken, sőt 62 százalékuk kifejezetten javulást prognosztizál ezen a területen. Az intézményvezetők többsége feltételezi, hogy az óvodák egyre jobban kielégítk az óvodahasználók igényeit, nyitottabbakká és eredményesebbé válnak, ennek azonban az lehet az ára, hogy növekedni fognak az óvodák közötti különbségek.

10. táblázat Az Óvodai nevelés országos alapprogramja bevezetésének hatása az óvodákra az intézményvezetői vélemények tükrében (%)

	Csökkenni fog	Nem változik	Noni fog	Nem tudja
A nevelőmunka színvonala, eredményessége	2	23	73	1
Az óvodák szakmai autonómiája	2	29	68	2
Az óvodák nyitottsága	1	21	77	2
Az „óvoda-használók” igényeinek kielégítése	1	20	78	2
A gyerekek iskolakészültsége	2	34	62	2
Az óvodafenntartók ellenőrzési tevékenysége	2	51	42	5
A gyerekek terhelése	14	67	18	2
Az óvodapedagó-gusokkal szembeni elvárás	1	11	88	1
Az óvodák közötti különbség	2	24	72	2
Az óvodák munkájának átláthatósága	7	28	62	4
Az óvoda-pedagógusok terhelése	1	16	81	2
Az óvodák munkájának összehangoltsága	10	45	40	5
Az óvodák és iskolák munkájának összehangoltsága	4	45	48	3
Az óvodai és a családi nevelés összhangja	1	26	71	2

A kutatás eredményei megerősítették, hogy a vezető beosztásban dolgozó és beosztott óvodapedagógusok, illetve fenntartók képviselőinek egybehangzó véleménye szerint a helyi nevelési programok minden igényt kielégítenek, elsősorban a gyerekekét, az intézményfenntartóét, a nevelőtestületét, a szülőkét, de még meglehetősen nagy arányban a gyerekeket fogadó általános iskolák elvárásainak is eleget tesznek. A kérdőívet kitöltő három csoport válaszai erősen korrelálnak egymással.

11. táblázat A helyi nevelési programok megfelelése*az óvodahasználók igényeinek az óvodavezetők, a beosztott óvónők és az intézményfenntartók válaszainak tükrében (%)

Megfelel a ... ?	Óvodavezetők átlaga	Óvónők átlaga	Fenntartók átlaga
nevelőtestület igényeinek, lehetőségeinek	4,78	4,75	4,75
fenntartó elvárásainak	4,81	4,74	4,75
szülők igényeinek	4,72	4,70	4,64
általános iskolák igényeinek	4,51	4,44	4,59
gyerekek igényeinek	4,88	4,86	4,78

* A megfelelést 1-től 5-ig terjedő skálán mértük (1=egyáltalán nem felelt meg, 5=nagyon jól megfelelt).

Külön is érdemes megemlíteni, hogy egyetlen olyan fenntartó sincs, amelyik elégedetlen lenne intézménye tartalmi munkájának dokumentumával. Mindössze nyolc fenntartó! (2%) értékelte közepesre, minden ötödik pedig négyesre a program megfelelőségét, miközben 77 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy az új nevelési program a fenntartó elvárásainak tökéletesen megfelel.

Általános megelégedettség jellemzi a helyi nevelési programok gyakorlati beválásának értékelését is. Mindhárom megkérdezett csoport szerint a helyi dokumentum elfogadása, bevezetése óta eltelt másfél év igazolta a programokban rögzített célok, feladatok helyességét és a megvalósításhoz választott módszerek adekvátságát (az osztályzatok átlaga 4,51; 4,54 és 4,55). Különösen értékes a nem is annyira „kívülálló” fenntartók elégedettsége, annál is inkább, mert összesen csak tízen nyilatkoztak úgy, hogy nem tudják megítélni ezt a dolgot. Szignifikáns a kapcsolat a település jellege és a programmal való elégedettség között
(r= –, 238**). A kisebb települések óvodavezetői kritikusabbak, mint városi kollégáik. Míg a fővárosi intézményvezetőknek háromnegyede úgy értékelte, hogy helyi programjuk nagyon jól bevált, addig a községekben a teljesen elégedettek aránya nem érte el az 50 százalékot.

Az elégedettséggel függ össze, hogy rövid távon az érintetteknek alig több mint harmada látja szükségesnek a nevelési program módosítását, ami azt jelenti, hogy a felmenő rendszerben bevezetett program egy ciklusban (3 év alatt) történő megmérettetését a többség nem tartja elégségesnek a változtatások irányának meghatározásához. A nyugodt nevelőmunkához elengedhetetlen feltételnek tartják a stabilitást azok az óvodapedagógusok és fenntartók (13-15%), akik csak több mint öt év múlva érzik szükségesnek a helyi programok átdolgozását.

A legszélsőségesebb vélemények szerint egyáltalán nem lesz szükség az óvodák helyi nevelési dokumentumának átdolgozására. Ennek a nézetnek a hívei szignifikánsan nagyobb arányban vannak jelen a beosztott óvónők között, mint az óvodavezetők és még inkább a fenntartók között. Ezek a személyek nem csupán túlságosan elégedettek, hanem feltehetőleg a program lényegét félreértve egyszeri „kampányfeladatnak” tekintették a helyi nevelési dokumentum megalkotását, esetleg úgy érzik, hogy a tágabb társadalmi és szűkebb helyi vagy közoktatási, szakmai változásoktól elzárható/elzárandó a legkisebbek nevelését vállaló intézmény, az óvoda.

12. táblázat A helyi nevelési programok megváltoztatásához szükségesnek ítélt időintervallumok az óvodavezetők, a beosztott óvónők és az intézményfenntartók válaszainak tükrében (%)

A program megváltoztatása szükséges	Óvodavezetők	Beosztott óvónők	Fenntartók
1-2 éven belül	35	31	31
5 éven belül	35	29	42
Több mint 5 év múlva	12	13	13
Nem lesz rá szükség	15	22	9
Nem tudja, válaszhiány	3	5	6

Bár a városi intézmények úgy ítélték meg, hogy programjuk szinte tökéletesen bevált, a program átdolgozásáról a települések nagyságuktól függően eltérő elképzelésekkel rendelkeznek. A megyei jogú városokban szignifikánsan magasabb a programot átdolgozni soha nem kívánó, és alacsonyabb a gyors revíziót sürgető intézményvezetők száma, mint a fővárosban vagy a kisebb vidéki városokban. A helyi nevelési dokumentum beválásával elégedetlenebb községi óvodavezetők nem akarják elkapkodni a programkorrekciót, leginkább 5 éven belül látják ezt célszerűnek.

A helyi programok módosításának indokai közül szinte azonos arányban jelöltek meg kettőt a helyi oktatásirányítók és a vezető óvónők. Az Óvodai nevelés országos alapprogramjának felülvizsgálata, módosítása a fenntartók 65, az intézményvezetők 67 százaléka szerint vonja majd maga után a helyi program módosítását; ugyanakkor a két csoportnak egységesen alig több mint harmada valószínűsíti, hogy fenntartói kezdeményezésre kellene változtatni a helyi nevelési terven.

A „belső kontroll” attitűd erősödését jelzi, hogy az óvodavezetők háromnegyede említi az önkorrekció szükségességét, azaz a szakmai érvekkel indokolható, az óvoda saját kezdeményezésére történő változtatásokat. Az, hogy az óvodavezetők az intézményfenntartóknál nagyobb arányban sorolják fel a tágabb és a helyi társadalmi igények változását a programmódosítások lehetséges okaként, mindenképpen az óvodák nyitottabbá válását jelzi.

13. táblázat A helyi nevelési programok megváltoztatásának okai az óvodavezetők és az intézményfenntartók igenlő válaszainak tükrében (%)

A program módosítását szükségessé teszi ... ?	Óvodavezetők	Fenntartó
a szülői igények módosulása	57	43
általában a társadalmi igények változása	63	59
a fenntartói kezdeményezés	36	34
szakmai okokból az óvoda saját kezdeményezése	75	59
egy esetleges beválásvizsgálat eredménye	64	46
az új (módosított) Óvodai nevelés országos alapprogram kiadása	67	65
egyéb ok	13	9

Az óvodai nevelés tárgyi feltételei

A kilencvenes évek közepétől a települések nagy részében a mai napig is tartó restrikciós intézkedések – óvodapedagógusok és dajkák elbocsátása és az óvodabezárások mellett – jellemző módon az épületfelújítások elmaradását, a beszerzések visszafogását jelentették. Az intézményvezetők az óvoda felszereltségének 14 elemével kapcsolatos elégedettségüket ötfokú skálán fejezték ki.

14. táblázat Az óvodavezetők elégedettsége intézményük eszközeivel és felszereléseivel ötfokú skálán* értékelve

	Átlag		Átlag
Vezetékes vízellátás	4,62	Sportszerek	3,77
Futés	4,37	A csoportszobák bútorzata	3,68
Csatornázás	4,19	Az udvar felszereltsége	3,64
Szakkönyvek	3,9	Kültéri játékok	3,58
Beltéri játékok	3,87	Szakmai folyóiratok	3,58
Gyerekkönyvek	3,79	Hangszerek	3,55
Fejlesztő eszközök	3,79	Az óvoda épületének átlaga	3,38

* 1=egyáltalán nem elégedett… 5=teljes mértékben elégedett

Az eredmények azt mutatják, hogy a vezetők összességében meglehetősen elégedettek intézményük infrastruktúrájának színvonalával, a fejlesztő eszközökkel és a beltéri játékokkal való ellátottságukkal. Értékelésük szerint az utolsó helyre került az óvodaépület állaga, azaz az óvodavezetők leginkább az épületek jelenlegi állapota miatt aggódnak. Úgy tűnik, a kisebb ráfordítással járó fejlesztésekre az óvodák működtetőinek még jut pénze, az épületek bővítése, átépítése, felújítása azonban akkora ráfordítást igényelne, melynek összegyűjtésére az önkormányzati intézményfenntartók többségének a következő években is kevés reménye van.

Az elégedettség mértéke meglehetősen szubjektív, ezért tényszerűen is megkérdeztük az óvodavezetőket, hogy rendelkeznek-e olyan helyiségekkel és eszközökkel, amelyek szerepelnek az óvodák kötelező felszerelésjegyzékében, illetve amelyek a nem is olyan távoli jövőben minden bizonnyal nélkülözhetetlenné válnak majd az iskoláskor előtti nevelés intézményeiben is (pl. számítógépes kapcsolat).

15. táblázat Az óvodák ellátottsága 2001-ben a kötelező felszerelési jegyzéken szereplő helyiségekkel és eszközökkel (az óvodavezetők igen válaszainak aránya, %)

Van az óvodában	%	Van az óvodában	%
angol WC	100	közös nevelői és vezetői szoba	37
vizesblokk melegvízzel	98	tornaszoba	33
telefon	98	speciális fejlesztő, foglalkoztató szoba	29
konyha	92	étkezô	22
színes tévé	77	telefax	17
videomagnó	75	külön betegszoba, elkülönítő	16
külön vezetôi szoba	58	külön orvosi szoba	11
fénymásoló	47	közös orvosi és betegszoba	11
külön nevelői szoba	46	számítógépes kapcsolat	10
számítógép	41

Komoly eredményként kell értékelnünk, hogy az ezredfordulóra sikerült az óvodákban biztosítani a mosdó- és WC-használat kulturált feltételeit és a telefonos elérhetőséget, mert ezeken a területeken még a nyolcvanas évek közepén-végén is jelentős volt az elmaradás. Az óvodai intézményhálózatot jól ismerőket is meglepte, hogy az óvodák több mint 40 százalékában van már legalább egy számítógép, és mint majd a későbbiekben látni fogjuk, akad kompetens személy is működtetéséhez. Minden érintett abban bízik, hogy a 2003-ban érvényben lévő eszköz- és felszerelési jegyzék előírásainak teljesítése után a többi területen is elérhetik az óvodák azt az ellátottsági szintet, amely a minőségi nevelőmunkához elengedhetetlen tárgyi feltételrendszert biztosítja.

Bár a fenntartókat erősen foglalkoztatja az óvodák állagának, bizonyos eszközellátottságának jelenlegi kedvezőtlen helyzete, és döntő többségük (72%) elkészítette a rendelet teljesítéséhez szükséges fejlesztések ütemtervét, jelentős (11%) számban vannak óvodafenntartók, akik három hónappal az eszközpótlási ütemterv határidejének lejárta előtt még hozzá sem fogtak a munkához.

A tervek megvalósításának esélyeiről egyaránt pesszimistán nyilatkoznak azok, akik már korábban felmérték a helyzetet és a halogatók is. Az óvodák fenntartóinak fele (49%) nem bízik abban, hogy saját erőből és külső, pályázati támogatásból képes lesz a hátralévő két évben előteremteni a hiányzó feltételeket, de ugyanennyien képesnek érzik magukat a törvény előírásának teljesítésére; sőt 13 százalékuk kijelentette, hogy a fenntartásukban működő óvodák máris megfelelnek a felszerelési jegyzék követelményeinek. Ez utóbbi arány nem túl magas, de annyit mégis bizonyít, hogy nem teljesen irreálisak, azaz nem teljesíthetetlenek a rendelet előírásai.

16. táblázat Az óvodafenntartók véleményének megoszlása (%) településtípusonként abban a kérdésben, hogy képesek lesznek-e az eszköz- és felszerelési jegyzékben foglalt feltételek megteremtésére

Már most megfelelnek az előírásoknak*	%	A törvényes határidôig nem tudnak megfelelni az előírásoknak	%
Budapest	25,0	Budapest	28,6
Megyei jogú város	8,3	Megyei jogú város	66,7
Egyéb város	6,0	Egyéb város	57,1
1000-nél több lakosú község	13,7	1000-nél több lakosú község	43,6
500–1000 lakosú község	16,1	500–1000 lakosú község	44,6
500-nál kevesebb lakosú község	11,1	500-nál kevesebb lakosú község	66,7

* A harmadik válaszlehetőség az volt, hogy most még nem, de a törvényben rögzített időpontig, 2003 nyaráig eleget tudnak tenni eszközellátási kötelezettségüknek. Ennek a lehetőségnek a választási arányaival adják ki a 100%-ot az azonos településtípushoz tartozó fenntartói vélemények.

Ebben a kérdésben is jelentős a településtípusok közötti eltérés. A fenntartók véleményének tükrében a budapesti óvodák helyzete átlagban sokkal kedvezőbb a többieknél, a vidékiek közül a legnagyobb és legkisebb települések önkormányzati fenntartói viszont kétharmad részben megoldhatatlan feladatnak látják óvodáik megfelelő átépítését és felszerelését. Az okok között a települési önkormányzatok forrásainak szűkössége áll az élen. Az óvodák működésének biztosítására kötelezett fenntartók évente átlagosan 37-38 százalékkal egészítik ki az óvodai normatívát, de ez az összeg osztályzataik szerint csak közepesen (átlag=3,15) fedezi a tárgyi eszközök pótlását és még annál is gyengébben (átlag=2,77) az épületek állagmegóvási költségeit.

Az általános pénzhiány mellett azok a fenntartók vannak a legnehezebb helyzetben, amelyeknél az óvodaépület adottságai, telekproblémák stb. miatt nem oldható meg az épület bővítése, azaz az óvodák döntő többségében ma még hiányzó étkező-, torna- és fejlesztőszoba, nevelői/vezetői iroda, elkülönítő, orvosi szoba kialakítása. A megkérdezettek közül minden hetedik önkormányzati óvodafenntartó szembesül ezzel a problémával, és elsősorban a kisebb településeken olyannyira kevés az önkormányzat tulajdonában lévő épület, hogy az óvoda másik telephelyre költöztetése sem lehetséges. A nagyvárosokban ugyanakkor az ún. lakásóvodák megszüntetése, átköltöztetése okoz gondot.

17. táblázat Az óvodafenntartók véleményének megoszlása (%) az eszköz- és felszerelési jegyzékben foglalt feltételek megteremtésének korlátjairól (n=175)

Pénzhiányos a település	80
Pénzhiányos az óvodafenntartó	74
Az óvodaépület nem bővíthető	29
Az óvodaépület állaga rendkívül rossz	27
Az óvoda felszereltsége szegényes, elhasználódott	40
Az óvoda a prioritási sorrend végén szerepel	3
Egyéb ok	13

Az óvodák lehetőségeihez mérten maguk is törekednek feltételeik javítására. Az intézmények átlagos költségvetése 2000-ben 19 825 eFt volt (225 eFt/gyerek), amit átlagosan 1870 eFt saját bevétellel egészítettek ki. Minden második óvodának volt pályázati bevétele, és az intézmények 36 százalékának anyagi támogatást nyújtanak a szülők csoportpénz, alapítványi befizetés és egyéb címeken. Az óvodapedagógusok a legtöbb helyen kitűnő kapcsolatokat ápolnak a helyi cégekkel, amelyektől pénz mellett természetbeni támogatás vagy ingyenmunka is érkezik.

18. táblázat Az intézmények saját bevételeinek forrása az óvodavezetők válaszai alapján (%)

	Van	Nincs, de tervezik	Nincs és nem is tervezik	Nem tudja, válaszhiány
Óvodai alapítványba történő befizetés	27	8	32	34
Pályázaton elnyert összeg	50	12	5	33
Saját gyerekeknek tartott foglalkozásokért kapott bevétel	9	2	56	34
Külső gyerekeknek tartott foglalkozásokért kapott bevétel	1	1	64	34
Ingatlan/rész bérbeadásából származó bevétel	3	1	62	34
Szülőktől kapott egyéb támogatás	36	2	29	33
Cégektől, vállalkozóktól kapott egyéb támogatás	29	6	32	34
Egyéb támogatás	13	1	43	43

* A nem tudom válaszok magas arányát elsősorban az magyarázza, hogy a tagóvodáknak többnyire nincs elkülönült bevételük, a „nagy kalapba” befolyó összegekről pedig nem rendelkeznek pontos információkkal a tagóvodát vezető óvónők.

A tanfolyamok szervezésével egyértelműen az intézményükbe járó gyerekek szüleinek igényét elégítik ki az óvodák körülbelül 10 százalékában, ahol pénzért nyújtanak ilyen többletszolgáltatást. A saját bevételek többsége támogatások, illetve pályázatok révén kerül az intézményekhez, s elenyésző részük származik csupán vállalkozás jellegű tevékenységekből (tanfolyam, bérbeadás stb.). Semmiképpen sem állítható tehát, hogy a szolgáltató jelleg téves értelmezése nyomán az óvodák napjainkban átalakulnának (oktatási) vállalkozásokká.

Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a szülők nem csupán a többletszolgáltatások igénybevételéért, hanem – az óvodák 3 százalékát leszámítva – valamilyen formában az alapellátásért is fizetnek. Csakúgy, mint a többi oktatási, egészségügyi szolgáltatás, bizonyos értelemben az óvoda sem ingyenes Magyarországon. A legtöbb óvoda néhány órányi munkát (parkosítás, festés, mázolás, játékkészítés, -felújítás) kér a szülőktől, de az intézmények legalább kétharmada már mindenképpen pénzkiadással járó hozzájárulást (kellékanyagok, tisztálkodási szerek megvásárlását), illetve harmada egyértelműen pénzbefizetést vár el a családoktól.

19. táblázat A szülőktől kért hozzájárulások különböző típusainak előfordulási aránya (%) az óvodavezetők válaszai alapján

Az óvoda által kért hozzájárulások	%
Eszközök, kellékanyagok megvásárlása (pl. tisztálkodási szerek, rajzeszközök, játékok)	65
Pénzbefizetés („csoportpénz”, alapítványi hozzájárulás)	36
Adomány a gyerek étrendjének gazdagításához (gyümölcs stb.)	52
Önkéntes munka az óvoda szépítéséhez, fejlesztéséhez	79
Egyéb hozzájárulás	13
Nem kér hozzájárulást	3

Vélhetően semmilyen szankciót nem von maga után, ha a szülők nem teljesítik ezeket a kéréseket, de ez a tény önmagában még nem megnyugtató. A szülők a korántsem egyenrangú óvoda-család viszonyban kényszerként élhetik meg ezeket az „önkéntes” hozzájárulásokat, és a gyermekük elleni retorzióktól, esetleg egyszerűen csak az óvodai személyzet vagy a többi szülő „leszólásától” félve adakoznak, akik pedig végképp képtelenek fizetni, azok szoronganak és szégyenkeznek.

Az óvodai nevelés személyi feltételei

Az óvodavezetők átlagosan 6-7 óvodapedagógusból álló nevelőtestülettel, 3-4 dajkával és 2 főnyi egyéb személyzettel működtetik intézményüket. Az intézményvezetők felének van saját óvodai csoportja, a többiek munkaidejét a vezetői feladatok ellátása tölti ki. Az óvodavezetők egy százalékának csak középfokú végzettsége van, két százalékuk pedig nem óvodapedagógusi, hanem valamilyen egyéb pedagógusdiplomával rendelkezik.

A hetvenes évek intézményi expanziója miatt az óvodákba nagy számban bekerültek képesítés nélküliek. Ők, illetve a képesítési követelmények kilencvenes évekbeli változása miatt a korábban szakképzettnek számítók, akik óvónőképző szakközépiskolai végzettséggel dolgoztak, általában munka mellett szereztek óvodapedagógusi főiskolai diplomát.

20. táblázat Különböző tagozatokon végzettséget szerzett vezető és beosztott óvodapedagógusok aránya (%)

Tagozatok	Óvodavezető	Beosztott óvónő
Nappali	34	34
Esti	7	10
Levelező	59	55
Nem válaszolt	1	0

A hagyományosan kevésbé értékesnek tartott esti és levelező diplomák magas aránya miatt nem szabad sommásan alulképzetteknek tekinteni az óvodapedagógusokat, már csak azért sem, mert sokan közülük több diplomával (tanító, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus) rendelkeznek, illetve jelenleg is felsőoktatási tanulmányokat folytatnak. Ennek a szakmacsoportnak meglehetősen magas a továbbképzési aktivitása is.

21. táblázat A más diplomával is rendelkező vagy jelenleg is felsőfokú tanulmányokat folytató vezető és beosztott óvodapedagógusok aránya (%)

	Óvodavezető	Beosztott óvónő
Rendelkezik más diplomával is	53	33
Nem rendelkezik, de most tanul	8	7
Továbbképzésen vett részt az elmúlt 5 évben	95	88
Háromnál több továbbképzésen vett részt 5 év alatt	54	39

Végzettsége és egyéb kompetenciái okán az óvodapedagógusok több mint felének jónak mondható a felkészültsége. Az óvodapedagógus-hivatást választók (és a pályán rendszerint meg is maradók) csak kevesebb mint harmada beszél idegen nyelvet, viszont más pedagóguscsoportokhoz viszonyítva is meglepően sokan használnak számítógépet. Az 1996/1997 fordulóján végzett utolsó hazai reprezentatív tanárkutatás eredményei szerint az iskolaigazgató nők 40,3 a tanárnők 41,8 százaléka tudta használni a számítógépet, ennél jobbak az óvodapedagógusok hasonló adatai, s ennek a jelentőségét az sem csökkenti igazán, hogy eltelt közben öt év.

22. táblázat A vezető és beosztott óvodapedagógusok aránya a számítógép-használat szintje és a számítógép-használattal kapcsolatos attitűdök szerint (%)

	Óvodavezető	Beosztott óvónő
Tudja használni	58	46
Nem tudja, de tervezi, hogy megtanulja	35	36
Nem tudja, és nem is tervezi, hogy megtanulja	6	17
Nem válaszolt	1	1

Az óvodapedagógusok körében nem jellemző a részmunkaidős foglalkoztatás, de a pedagógiai munkát segítők negyede és az egyéb dolgozók egy része is csak 4-6 órában dolgozik. Az óvodák 12 százalékában van legalább egy képesítés nélküli óvónő, 21 százalékában pedig előfordul, hogy egy vagy több dajkát alkalmaznak a munkakör betöltéséhez elvárt végzettség nélkül. Az oktatási intézményekben, különösen a kistelepülési óvodák és iskolák körében kezd elterjedni a közhasznú munkások foglalkoztatása. Az óvodák 7 százalékában alkalmaznak ilyen módon olcsó munkaerőt, közülük 21-en dajkaként dolgoznak. A közhasznú munkások dajkaként való alkalmazása a szakképzettség hiányán túlmenően azért is aggályos, mert körükben igen nagy a fluktuáció, ami veszélyezteti a kisgyermekek biztonságos kötődésének kialakulását, betanításuk pedig rendkívül nagy terheket ró az óvodai kollektívákra.

Az óvodai személyzet minden tagja panaszkodik az anyagi megbecsülés hiányára, és sokan közülük mezőgazdasági termeléssel vagy különböző szolgáltatásokkal kénytelenek kiegészíteni havi fizetésüket, amely nem egy esetben így is a családi összjövedelem meghatározó részét képezi. A családi összjövedelmen belüli arányok különösen jó mutatói a rendkívül alacsony magyarországi bérszínvonalnak, hisz a lényegében minimálbérért dolgozó dajkák a család havi bevételének felét viszik haza, a szintén rendkívül nyomott óvodapedagógusi fizetések pedig döntő módon meghatározzák a család jövedelmét.

23. táblázat A vezető és beosztott óvodapedagógusok, illetve a dajkák jövedelmével kapcsolatos adatok

	Óvodavezető	Beosztott óvónő	Dajka
Havi bruttó jövedelem (pótlékkal) forint	104 832	68 486	42 475
Ez a család összjövedelmének ... %-a	60	54	49
Rendszeresen pótlékot kap (%)	92	66	17
Az elmúlt hónapban túlóradíjat kapott (%)	13	28	15
Van óvodán kívüli jövedelme (%)	18	14	11
őstermelői igazolvánnyal rendelkezik (%)	16	14	19

Az alulfizetett, kiegészítő jövedelmeket hajszoló óvodapedagógusok nyilvánvalóan kevésbé tudják a gyerekek nevelésére, a dokumentumok írására, az alapprogram által szorgalmazott új szemlélet és módszerek alkalmazására fordítani a figyelmüket. Döbbenetesen magas azoknak az aránya, akik rendszeres mezőgazdasági munkával, „piacozással” tudnak csupán elfogadható életszínvonalat biztosítani családjuknak.

Az óvodákban dolgozók – méltatlanul alacsony jövedelmük ellenére – elkötelezettek hivatásnak tekintett munkájuk iránt, a jövővel kapcsolatos elképzeléseik között 2-3 százalékban jelenik meg a pályaelhagyás és 3-4 százalékban a közoktatás eggyel magasabb szintjére, a valamivel nagyobb presztízsű tanítói pályára lépésnek a gondolata. Ezekbe a jövőképekbe a hivatás szeretete mellett nyilván belejátszik az a sajátos hátrány, hogy az óvodapedagógusok több mint a fele községekben él, ahol az értelmiségimunka-vállalás lehetőségei korlátozottak, ráadásul a diplomájuk is kevésbé konvertálható, mint a tanári vagy akár a tanítói. A több diplomával rendelkezők meghatározó arányára gondolva mégis nagy megtartó erőnek kell tekintenünk, hogy a vezetők átlagosan 4,92-re, a beosztott pedagógusok 4,91-re értékelték az óvónői foglalkozás szeretetét ötfokú skálán.

Adalékok az iskolásítás vizsgálatához

Az iskolásítással kapcsolatosan perdöntőek az OKÉV által irányított egész napos megfigyelések eredményei és az elemzett óvodai dokumentumok tartalmai, de úgy gondoltuk a kérdőíves vizsgálatból is nyerhetünk értékes információkat.

24. táblázat Az egyetértés különböző szintjeinek százalékos aránya a vezető és beosztott óvónők, illetve a fenntartók körében az alábbi állítással kapcsolatban: „Az iskolai követelmények emelkedése miatt az óvónők egyre jobban rákényszerülnek az óvodai élet iskolásítására.”

	Egyáltalán nem	Részben	Teljesen	Nem tudja
Óvodavezető	64	24	12	–
Beosztott óvónő	55	31	14	–
Az óvoda fenntartója	30	37	32	1

Az intézmény munkáját irányító, szellemiségét meghatározó óvodavezetők egyértelműen elutasítják az állítást, kétharmaduk pedig egyenesen tagadja, hogy az iskolásítás egyáltalán megjelenhet az óvodákban. A fenntartók véleménye egyenletesen oszlik el a három válaszlehetőség között, azaz ugyanannyian gondolják, hogy az óvodák rákényszerülnek az iskolásításra, mint ahányan ezzel egyáltalán nem értenek egyet. A gyerekekkel ténylegesen foglalkozó óvónőknek már alig több mint fele tagadja csak teljes egészében ezt a hatást, minden harmadik részben, minden hetedik óvónő pedig teljes egészében érzékeli ezt a nyomást az iskolák, sőt nyilván a szülők részéről is.

Az iskolásítás indirekt mutatójaként használtuk a kérdőívekben a gyerekek előre való tanítását, tanfolyamok szervezését, amelyek sokszor egyértelműen egy-egy tantárgyhoz kötve jelennek meg az óvodákban.

Az óvodák 62 százaléka kínál jelenleg legalább egy tanfolyami foglalkozást az odajáró gyerekeknek, ami egy átlagos óvodai napnak ma még csupán 6 százalékát teszi ki, de a gyerekek változó csoportját érintő, nemegyszer külső foglalkozásvezetők irányításával zajló foglalkozások megszervezése már ma is komoly problémákat okoz az óvónőknek.

Elgondolkodtató az óvodai alaptevékenységek időráfordításával kapcsolatos vezetői vélemények megoszlása. A legtöbb óvodavezető (22%) a szabadban töltött játékidő növelését szeretné elérni, de a második legnépesebb csoport (15%) a tanfolyami foglalkozásokra kíván több időt átcsoportosítani. Ráadásul ebben a kérdésben nem is mertek egészen őszintén véleményt mondani a vezető óvónők, erre utal a „nem tudom” válaszok páratlanul magas (13%-os) aránya.

25. táblázat Az óvodai alaptevékenységek időarányaival való elégedettség- elégedetlenség a vezetői válaszok tükrében (%)

Napi tevékenységek	Kevesebb is elég	Elég	Több kellene	Nem tudja válaszhiány
Irányított tanulás (kezdeményezés, foglalkozás)	2	89	6	3
Játék az udvaron (a szabadban)	1	75	22	2
Játék a csoportban (a csoportszobá-ban)	2	85	12	2
Fejlesztő (tanfolyami) foglalkozás (szolgáltatás)	1	71	15	13
Pihenés	1	95	2	3
Étkezés	–	97	1	2
Tisztálkodás	–	96	1	2

Az intézményvezetők pontosan tudják, hogy a központi oktatásirányítás elvárásaival és az alapprogram elveivel ellentétes a tanfolyamok szervezése, növeli az esélykülönbségeket, a partnerek elégedettsége azonban közvetlen és azonnali hatással van az óvoda helyzetére, így az óvodahasználói igények felülírják a központi szabályozókat. Az óvodavezetők ambivalenciáját tükrözi a nem tudom válaszok, illetve a nem válaszolások nagy aránya.

Bár az óvodák anyagilag is érdekeltek a tanfolyamok működtetésében, a láthatóan kiterjedt különóra-kínálat állandó növelésében azonban nem a pénz és végképp nem az iskolák nyomása játssza a főszerepet, hanem egyszerűen csak az óvodai férőhelyek feltöltésének bármiáron való biztosítása. A gyerekek megszerzéséért folyó versenyben az óvodák kiszolgáltatottakká válhatnak a szülői elvárásoknak, más vélemények szerint viszont csak az óvodák hatalmi pozíciója vész el, és szimmetrikusabbá válik végre a professzionális nevelőintézmény és a családok kapcsolata.

A legkisebb gyakorisággal a direkt iskola-előkészítő foglalkozások szerepelnek az intézmények kínálatában (a városokban nemegyszer az iskolák szerveznek ilyeneket), legnagyobb gyakorisággal a hittan mellett egyértelműen a gyerekek mozgásigényének kielégítésére alkalmas tanfolyamok szerveződnek. Az úszás és az idegennyelv-oktatás a legtöbb helyen pénzbe kerül, igazi meglepetés viszont, hogy a közel 40 óvodában folyó számítógépes foglalkozások teljesen ingyenesek, mint ahogy az is, hogy létezik pénzdíjas hittanoktatás.

A gyermekük sikeres iskolai pályafutását minél korábban megalapozni kívánó szülők nyomására vagy az óvónők személyiségéből fakadóan előfordulnak/előfordulhatnak iskolásításra utaló jelenségek az óvodákban, de a gyerekek általános túlterheléséről, egyoldalú kognitív fejlesztéséről semmiképpen sem beszélhetünk. Az óvodákban eddig is uralkodó gyermekcentrikus, nevelésközpontú gyakorlatot az alapprogram megerősítette, s ennek nyomán ez a szemlélet hatja át a helyi nevelési programok többségét is. Úgy ítéljük meg, hogy az óvodapedagógusok többségének szerencsére nincs igazán „hajlama” az iskolásításra, tanfolyamok indítására is leginkább csak „erős kényszer” hatására vállalkoznak akkor, ha a gyerekek vészes fogyása miatt az intézmény fennmaradása a tét.

26

	Van	Ingyenes	Pénzdíjas	Nem tudja
Vízhez szoktatás, „úszás”	61	19	79	2
Óvodai sportfoglalkozás (pl. külön torna, balett)	39	37	61	2
Ének-zene	31	50	50	0
Egyéb muvészeti foglalkozás	33	54	45	1
Játékos idegennyelv-oktatás	36	32	67	1
Ismerkedés a számítógéppel	8	100	–	–
Külön iskola-előkészítő foglalkozás	6	81	13	6
Hittan	43	94	4	2
Egyéb	27	57	42	1

 

Footnotes

1. ^ Az Országos Közoktatási Intézet Intézeti Szakmai Napjára (2002. április 18.) készített tanulmány.
2. ^ A projekt koordinálását a fővállalkozó, az OKÉV Kelet-magyarországi Területi Irodája végezte, az Országos Közoktatási Intézet és az Oktatáskutató Intézet alvállalkozóként látták el kutatási feladataikat.
3. ^ A kutatás ezen részének koncepcióját és a vizsgálati eszközt az Oktatáskutató Intézet munkatársai készítették, az adatfeldolgozást és -elemzést is ők végezték el.
4. ^ Köszönettel tartozunk a kutatás megrendelőinek azért, mert támogatásuk révén a központi oktatásirányítást közvetlenül érdeklő, akut problémák feltárásán túl vállalkozhattunk egy tágabb szakmai horizontú – a kilencvenes évek második felében a közoktatási rendszer más szintjein végzett intézményi és pedagógusvizsgálatokkal összehangolt –, a tervezetthez képest lényegesen extenzívebb empirikus kutatás elvégzésére.
5. ^ Az interjúterveket, dokumentumelemzési szempontokat az OKI, a megfigyelési szempontokat az OKÉV dolgozta ki az Oktatáskutató Intézetnek a kutatás előkészítő szakaszában készített óvodai esettanulmányai alapján. 
6. ^ A kérdőíveket Vágó Irén készítette Imre Anna, Nagy Mária, Simon Mária és Villányi Judit értékes közreműködésével. 
7. ^ Az adatfelvételt a Szonda Ipsos kérdezőbiztosai végezték. 
8. ^ Az óvodai szféra nyugtalanságát, az óvodai dolgozók egzisztenciális szorongásának, kiszolgáltatottságérzetének magas fokát jelzi az értesítő levelek kézhezvétele után a kutatásban érintett mindhárom háttérintézményhez befutó telefonos érdeklődések példátlanul magas száma és tartalma. Ez utóbbi egyértelművé tette számunkra, hogy ebben az esetben nem elsősorban az újtól, az ebben a szférában szinte ismeretlen kutatástól való idegenkedésről, szorongásról van szó, hanem – az esetek többségében – az utóbbi évtizedben klienseink által már többször tapasztalt, óvodabezárástól, összevonástól, leépítéstől való – a kérdőíves eredményei alapján is indokoltnak látszó – jogos félelem motiválja az óvodavezetőket.
9. ^ Ezért az óvodai intézményhálózatról az önkormányzati fenntartók vonatkozásában tudunk igazán érvényes megállapodásokat tenni, mert a többi fenntartó aránya túlságosan csekély. 
10. ^ Mindössze az intézményvezetők 2%-a jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy óvodájuk a továbbiakban más fenntartóhoz kerül (lásd 2. táblázat). 
11. ^ Másik fele a fővárosi agglomerációban és kisebbrészt Budapest külső kerületeiben. 
12. ^ A kérdésben nyilván kevésbé tájékozott óvodavezetők 6 százaléka állította ezt, míg a szakértőket felkérő és fizető fenntartóknak 18 százaléka. 
13. ^ Helyitanterv-felmérés (1999): A Nemzeti alaptanterv bevezetése, az iskolák helyi tanterve 1998 őszén. Kézirat. Szocio-Reflex Kft. – OKI Kutatási Központ. 
14. ^ A különböző iskolatípusoknak átlagosan 39 százalékában egyáltalán nem vonták be a szülőket a pedagógiai program készítésének folyamatába. Vágó Irén Közoktatási modernizáció – intézményi reagálások. In Balázs Éva (szerk.): Iskolavezetők a 90-es években. Budapest, 1998, OKKER Kiadó – OKI Kutatási Központ.