Nőnevelésről egy új korban
KÉRI KATALIN: LEÁNYNEVELÉS ÉS NŐI MŰVELŐDÉS AZ ÚJKORI MAGYARORSZÁGON (NEMZETKÖZI KITEKINTÉSSEL ÉS NŐTÖRTÉNETI ALAPOZÁSSAL). KRONOSZ KIADÓ, PÉCS, 2018.
[1]„Századunk – és napjaink – új problémái elindították a tömegoktatás, az alfabetizáció, a leánynevelés (nemek különböző nevelése), a tanárképzés történetének kutatását.” E gondolatok Kéri Katalin 1997-ben közreadott, s mindmáig a neveléstörténet alapkérdéseit átfogóan tárgyaló, alapműnek számító kötetében olvashatók (Mi a neveléstörténet?, 63. o.), melyben a szerző rávilágít – többek között – a nőneveléskutatások relevanciájára, a nőnevelés mint problématörténeti csomópont alapos vizsgálatának és az új kutatási irányok kijelölésének szükségességére.
Jelen recenzióban tárgyalt kötet háttérkutatása, a szerző ezirányú vizsgálódásai a fent idézett sorok megírásának idején már mintegy tíz éve folytak, s e kutatási (elő)szakasz után további húszévnyi tudásgyarapítás és kutatói gyakorlat vezetett el a Leánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon című könyv megszületéséhez.
A pécsi Kronosz Kiadónál 2018-ban megjelent mű kéziratát Németh András, Kelemen Elemér és Mann Miklós lektorálták, a kiadás fő támogatói pedig a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kulturális Alap. A keménykötésű, vaskos, impozáns kötet 745 oldalas, s monumentalitása nem csak az oldalak számában mérhető. A mű 2733 lábjegyzetet tartalmaz, melyhez igen tekintélyes forrás- és irodalomjegyzék társul. E listát látva – puszta kíváncsiságból – részletesen is áttekintettük a szakirodalmi csomópontokat, azok csoportosítását. Összesen 1305 másodlagos munkát használt fel a szerző, melyből az idegen nyelvű könyvek száma 520, a magyar nyelvű könyveké 367, az idegen nyelvű könyvfejezetek, tanulmányok és szócikkek száma 117, míg a magyar nyelvű könyvfejezeteké, tanulmányoké és szócikkeké 301.
A rendkívül gazdag forrásbázis feltárásának hazai helyszínei közül érdemes megemlíteni a legjelentősebbeket: Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára, illetve annak Klimo Könyvtára, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum, Fejér Megyei Levéltár, Baranya Megyei Levéltár, Pécsi Püspöki Levéltár. A külföldi elsődleges források főbb helyszínei között kiemelkedik a Madridi Autonóm Egyetem Nőkutató Központja és a Bölcsészkar Központi Könyvtára, a Salamancai Egyetem Tanárképző Karának Könyvtára és a francia Roueni Egyetem Neveléstudományi Kutatóközpontja.
A kutatás primér forrásai között szerepel a magyar nyelvű sajtó témába vágó cikkanyaga, így például a Tudományos Gyűjtemény, a Felső Magyar Országi Minerva, a Családi Lapok, a Nemzeti Nőnevelés, a Magyar Paedagogia, valamint a Vasárnapi Újság, az Erdélyi Múzeum, az Élet, a Pécsi Közlöny, a Borsszem Jankó, a Kerékpáros Hölgyek Lapja, a Magyar Lányok, az Élet, a Nő és Társadalom, a Magyar Iparművészet, a Zalai Közlöny, a Néptanítók Lapja, illetve divatlapok és más „női lapok” cikkei. Kiemelt további forrást jelentettek a II. Egyetemes Tanügyi kongresszus jegyzőkönyvei; az 1880–1910 közötti népszámlálási adatsorok tételei; valamint jogi dokumentumok (törvények és rendeletek).
A kötet – ahogy azt a szerző magas minőségű tudományos közleményeinek nyomán megszokhattuk – szintézisteremtő neveléstörténeti vizsgálódás, hiánypótló alapmű. A kutatás térbeli dimenzióját Magyarország és Erdély, míg az időbeli dimenziót az újkor időszaka, kiemelten a 18. század fordulójától a 20. század elejéig terjedő bő két évszázad adja. A tematikus dimenziót tekintve a szerző a leánynevelés, a női művelődés kérdéskörére fókuszál (főként a közép- és felső társadalmi rétegekhez tartozó lányok és nők nevelés- és művelődéstörténetéről szól). Feltétlenül hangsúlyozni szükséges azt is, hogy – miként a kötet alcíme is utal rá, és a fenti forrásjegyzék-szemle is mutatja – Kéri Katalin kutatását széles körű nemzetközi beágyazottsággal és összehasonlításokkal végezte. Ki kell emelnünk azt is, hogy a kötetben fókuszba emelt témakör kifejtése nőtörténeti alapozással indul.
A kötet – a Bevezetésen túl – összesen hat fejezetből áll. Az első a nő- és leánynevelés-történet historiográfiájába és főbb forrásaiba enged betekintést az olvasónak. Fókuszba kerülnek a nőtörténeti kutatások, azok produktumai, a leánynevelés-történet külföldi és hazai kutatásának tendenciái és eredményei, továbbá a nőtörténet és leánynevelés-történet forrásai. A második fejezet a kutatás kereteit rajzolja fel, itt tehát az újkor társadalom- és nőtörténeti vázlatát foglalja össze a szerző. A harmadik fejezet a kora újkori és felvilágosodás kori leánynevelés, illetve női élet világába kalauzolja el az olvasót. A nők tanulásáról, művelődéshez való jogáról szóló legfontosabb francia, angol, itáliai, német és spanyol műveket veszi górcső alá, s természetesen a hazai munkák és viták sem kerülik el a figyelmét, azoknak is teret enged. A legterjedelmesebb fejezet a negyedik, mely a „hosszú 19. század” leánynevelését tárgyalja. Ennek részeként a nő és a nő hivatása megítéléséről, illetve a leányneveléssel kapcsolatos hazai és külföldi vitákról és véleményekről tájékoztat. A fejezet meghatározó része még a nők 19. századi iskoláztatási adatainak feltárása, az iskoláztatás különböző szintjeinek reflektív áttekintése, melynek révén helyzetképet kapunk a lányok 19. századi alsófokú iskoláztatásáról, a középszintű lánynevelésről, valamint a nők egyetemi képzéséről.
Az ötödik fejezet problématörténeti megközelítéssel él, és három csomópontot jár körül. Az egyik a háztartási, gazdasszonyi teendőkre nevelés, a másik az anyai szerepre való felkészítés problematikája, míg a harmadik a testművelés és egészségnevelés kérdésköre. A hatodik fejezet tulajdonképpen a sokrétű kutatási eredményeket összegzi, köztük hangsúlyozottan kitérve a hazai nő- és leánynevelés fejlődéstörténetének főbb jellemzőire, valamint a kutatás további lehetőségeire.
A szerző deklarált jövőbeni tervei között szerepel, hogy jelentősebb mértékben kitekintsen az Európán kívüli területek leánynevelés-történetére, ezen túl pedig további források, például tankönyvek és tantervek, illetve a hazai sajtó elmélyült, szisztematikus elemzését irányozza elő – izgalmas lehetőségek tárházát kínálva fel a témában nem csupán az olvasás szintjén elmélyülni kívánó kutatóknak.
A szerző végső megállapítása, hogy „az újkori magyarországi és erdélyi leánynevelés és női művelődés története szerves része volt az európai neveléstörténetnek” (619). Továbbá világossá teszi, hogy a leányiskoláztatás „fejlődéstörténete – különösen közép- és felső szinten – sajátos, és nem általánosítható történet” (619).
Kéri Katalin kutatásai, valamint az általa feltárt és közreadott nóvumértékű tudományos megállapítások hazai és nemzetközi szakmai berkekben egyaránt visszhangra találnak. Jelen keretek között csupán egy példát említve: a szerző egyik fő kutatási területén kikristályosodó vizsgálati eredmények a Pécsi Tudományegyetemen, illetve a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézetében is éreztetik hatásukat, hiszen a nőtudomány a pécsi bölcsészkaron folyó tanárképzésben, valamint a Pécsi Tudományegyetem „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola oktatástörténeti programjában is aktívan jelen van, számos hallgatót, kutatót inspirál nőnevelés-történeti kutatások kezdeményezésére – ehhez pedig alapvető segítséget jelent e kötet áttekintése, az eredmények konstruktív adaptálása.
Footnotes
- ^ A szöveg eredeti formájában elhangzott a XIX. Országos Neveléstudományi Konferencia keretében, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett A Pécsi Szál – a pécsi neveléstudományi műhely a PAB Pedagógiai Munkabizottságban című kötetbemutatón, 2019. november 7.-én, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán