Neurológiai harmónia és diverzitás a digitális korszakban

Vida Gergő írásához csatlakozva fontosnak tartom kihangosítani, hogy a diagnosztika fő célja a „kliensek” ellátásának megalapozása; a diagnózisnak a fejlesztő/terápiás terv kidolgozásához szükséges információként van értelme. Az ellátásnak a gyógypedagógiai/pedagógia/pszichológiai mellett törvényi aspektusai is vannak. Ezért a különböző szakmai/törvényi szempontok szerinti diagnosztikai kategóriáknak legalább köszönőviszonyban kellene lenniük egymással, ami jelenleg nincs így.

Mostanra sikerült teljesen kaotikussá tenni a szokásostól eltérő fejlődésű gyerekek ellátásának rendszerét. A szakmai/törvényi kategóriák össze-vissza keverése miatt a szakemberek többsége nem tudja biztosan, hogy egy adott kategóriába ki tartozik. Felemás kritériumok szerint sorolják be a az egyes kategóriákba a gyerekeket, tanulókat. Például az SNI besorolásnak az egyik kiemelt, a BTMN kategóriától megkülönböztető kritériuma, hogy a besorolás alapját jelentő zavar az egész életre kiható legyen. Számos BTMN kategóriába sorolt esetben látjuk azonban, hogy a gyermeknél egész életre kiható zavar van jelen. A BTMN besorolás egy teljesen elhibázott megközelítés eredménye, csupán az SNI kategória megcsonkításához kapcsolódó látszatmegoldás. Nem véletlen, hogy más országokban nem is létezik.

Az olvasás, írás és számolás elsajátításának zavara például lehet olyan eltérés vagy sérülés következménye, amely az egész életen át megakadályozza ezeknek a készségeknek a kialakítását, és csak speciális terápiákkal érhető el, hogy képességeket sikerüljön kialakítani ezeken a területeken. Ez a súlyos formája a tanulási zavaroknak, amely a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia elnevezést kapja, és SNI kategóriába kerül. A mi BTMN kategóriánkba a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia olyan formái tartoznak, amelyek megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljanak.^[2]Az iskolai készségek elsajátítási zavarainak ezek a formái – a neurológiai eltérés mellett – a nem megfelelő tanítási módszerek hatására válnak súlyosabb, és így akár az egyén egész életére kiható zavarokká.

A három vagy négy betűvel jelölt gyerekek, tanulók azok, akik megkapták a besorolást, azonban legalább kétszer ennyi az írás, olvasás, számolás terén zavarokkal küzdő tanuló. A hiperaktivitás/figyelemzavar esetében pedig nagyjából az esetek 10%-a kerül szakemberhez, a többiekkel ellátás és támogatás nélkül küzd a család és az iskola.

Közben a szakértők is szenvednek a tisztázatlanság miatt. Különösen visszás helyzet, hogy nem egységesek a döntések, szakértői bizottságonként is jelentősen különböző lehet a diagnózis.

Ahogy az elnevezés is jelzi, ezek a zavarok elsősorban az iskola és a tanulók össze nem illése miatt alakulnak ki. Megszaporodásuk oka, hogy a megváltozott technikai-kulturális környezetben a gyerekek fejlődése is a korábbiaktól eltérővé vált, az iskolai tanítás azonban nem követte ezt a változást. Ez vezet a rendszerszintű zavarokhoz, és a diagnosztika jelenleg nem a megoldást támogatja, hanem a saját káoszával tovább bonyolítja a helyzetet.

Ha pedig lehet még növelni a bajt, akkor ott van a friss törvény,^[3]amely a BTMN-nel címkézett tanulóktól elveszi a felmentéseket. A helyzet ezzel persze nem oldódik meg, csak a zavar lesz nagyobb. Az atipikus fejlődésű gyerekek nem fognak megtanulni írni, olvasni vagy számolni attól, hogy megbuknak vagy gyenge osztályzatokat kapnak, ha továbbra sem hatékony módszereket alkalmazó oktatásban részesülnek. Jó eséllyel sokan sajátos nevelési igényűvé válnak, és ezzel tovább terhelik az amúgy is túlterhelt ellátórendszert.

A gyerekek, adottságaiktól függően különbözően, de mind érintettek az idegrendszer érését befolyásoló környezeti hatások okozta változások által. Az idegrendszer érettsége, a neurológiai harmónia az intelligenciától független, viszont nagy jelentősége van az iskolai készségek fejlődésében. A környezeti hatások megváltozása a gyerekek idegrendszeri fejlődését is megváltoztatta, és az érés sok kisgyerek esetében megkésik. Számukra az iskolai készségek tanulása szinte egyenes út a tanulási zavarokhoz.

A technika – különösen az ember társas-szellemi működése szempontjából meghatározó infokommunikációs technika – fejlődése gyorsul. A társadalomtudományok, a pszichológia és a pedagógia is lemaradásba került. Jelenleg még az események követése sem sikeres, pedig a felnövekvő generációk ellátásában már a megváltozott környezetnek megfelelő módszerekre és szabályozásra lenne szükség.

A társadalom ma még magára hagyja a gyerekeket a rendkívül gazdaggá vált infokommunikációs közegben. A hivatalos intézmények a legjobb esetben is gyanakodva, de inkább elutasítással vagy régi reflexekkel reagálnak az infokommunikációs-digitális kultúrára és a gyerekekre, akiknek a fejlődését nagyon erősen befolyásolja a környezeti változás.

Az atipikus fejlődés egyre gyakoribb lesz. A tanulási, figyelem-, hiperaktivitás és autizmus spektrum zavarok kialakulásának közös idegrendszeri gyökerei vannak, de ugyanezek a különlegességek a tehetség fejlődésében is szerepet játszanak. Elsősorban az idegrendszer érettségének megfelelő tanítási gyakorlat segíthet, hogy az atipikus fejlődésből ne zavarok, hanem kiemelkedő teljesítmények legyenek. Ehhez pedig az eltérések megismerése mellett szükséges, hogy a diagnosztikát és a törvényi szabályozást a fejlesztés szolgálatába állításuk. Az alábbi szakmai elemzéssel ehhez szeretnék hozzájárulni.

ATIPIKUS FEJLŐDÉS

A diszlexia, diszgráfia, diszpraxia, diszkalkulia, illetve a figyelem-, hiperaktivitás és autizmus spektrum zavarokról tudjuk, hogy nem teljesen különálló eltérések, hanem jól bizonyított módon közös idegrendszeri sajátosságokon alapulnak. Nagyon gyakori – különböző kombinációjú – együttes előfordulásuk is jelzi neurológiai rokonságukat.

Richardson és Ross (2000) vizsgálatai szerint a gyakori együtt járás okai az agyi idegi átvitelben fontos szerepet játszó zsírsavak termelődése terén mutatkozó abnormalitások.

Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a mozgástervezés és -koordináció, a szekvencialitás,^[4]a ritmus- és időtartás problémái egyaránt jelen vannak a diszlexia, figyelemzavar és hiperaktivitás zavar, valamint az autizmus spektrum zavar esetén, ugyanúgy, ahogyan a gátlási és végrehajtó funkciók deficitje is, mely funkciók a viselkedés szabályozásában kapnak nagy szerepet (Denckla és mtsai, 1985; Schonfeld és mtsai, 1989; Barkley és mtsai, 1997; Greenspan és Wieder, 1999; Piek és mtsai, 1999).

Pauc (2005) szerint az együtt járás olyan gyakori, hogy a tünetcsoportot közösen, megkésett fejlődés szindrómaként lehet azonosítani. Robert Melillo (2009) a „Disconnected Kids” elnevezéssel élt. Elmélete szerint a két agyfélteke közötti csökkent idegi szinkronizációs aktivitásban jelenik meg a zavar.

Mindezek a zavarokként azonosított sajátosságok azonban nagyon sok tekintetben az erőteljes tehetségfejlődésnek is alapját képezhetik, tehát az atipikus fejlődés körébe tartozik a tehetségfejlődés is (Gyarmathy, 2009), amely szintén gyakoribbá vált az utóbbi évtizedekben.

A zavarokként diagnosztizált különlegességeknek egymással és a tehetségfejlődéssel is összefüggésbe hozható megjelenése és a közös idegrendszeri háttérfolyamatok egymást átfedő fejlődési sajátosságokat jeleznek.

AZ ATIPIKUS FEJLŐDÉS FORMÁI

Az atipikus fejlődés eltérő formáinak hátterében közös idegrendszeri sajátosságokat találhatunk; ezek határozzák meg a szindróma alapjait. Ugyanakkor az egyéb belső és külső tényezők hatására különböző hangsúllyal és kombinációban jelenhetnek meg a kognitív eltérések az olvasásban, számolásban és írásban, illetve a figyelem és a viselkedés tartásában, az észlelésben és az információfeldolgozás konkrét folyamataiban vagy éppen a kiemelkedő kognitív fejlődésben (1. ábra).

1. ábra
Az atipikus fejlődés megjelenési formái

                                                                                                        Forrás: saját szerkesztés

Az atipikus fejlődés mindegyik formájára igaz, hogy

• a szokásostól eltérő idegrendszeri működésen alapul,
• az egész életre kiterjedően előnyei és hátrányai vannak,
• az intelligenciától csak részben függ,
• erőteljesen függ a környezettől.

Ez utóbbi kitétel miatt érthető, hogy a 21. század jelentősen hatott az atipikus fejlődés megjelenésére. A környezeti hatások következtében gyakoribb megjelenése miatt előtérbe került mindegyik különlegesség, és így a vizsgálatuk is. Egyértelművé vált a rokonságuk, és az is, hogy a neurológiai harmónia központi szerepet játszik abban, hogy az atipikus működéseknek az előnyei és ne a hátrányai kerüljenek előtérbe.

Ezért rendkívül fontos megismerni az idegrendszer fejlődését befolyásoló és az utóbbi évtizedekben nagy mértékben és sokrétűen megváltozott környezeti hatásokat, valamint idegrendszeri működéseket és fejlődési folyamatokat.

FIZIKAI ÉS BIOLÓGIAI KÖRNYEZETI HATÁSOK

Ha nem is tudjuk pontosan a vegyszerekről, gyógyszerekről, tisztítószerekről, adalékokról vagy a benzingőzről, az ólomról stb., hogy milyen hatással vannak a fejlődő idegrendszerre, azt tudjuk, hogy hatással vannak rá. Sokféle toxikus anyaggal kerül kapcsolatba az ember, amelyeket szervezetének védelmi rendszere többé-kevésbé hatástalanítani tud. A megnövekedett és természetellenes terhelésekkel szemben azonban már olykor védtelen. Számos szakember hívta már fel erre a veszélyre a figyelmet.

A szintetikus anyagokat tartalmazó élelmiszerek és a fejlődési zavarok kapcsolatának hosszú kutatási története van már (például Feingold, 1974; Rowe, 1988).

Healy (1990) Endangered Minds című könyvében a modern civilizáció mérgeit mutatja be. Az egyik ilyen mindennapi mérgünk, az Aspartam nevű édesítőszer fenil-alanint tartalmaz, ami átjut a vér-agy gáton,^[5]és nagy mennyiségben felhalmozódva fenilketonuriát^[6]okoz. Az újszülötteknél szűrik, hogy a fenil-alanin lebontására alkalmas enzim termelődésének genetikai okokból nincs-e akadálya, mert a fejlődő idegrendszert károsítja a fenil-alanin, és értelmi fogyatékosság alakulhat ki. Ezért, ha a lebontás nem biztosított, szigorú diétával védik meg az agyat. Ugyanakkor a fenil-alanin a pezsgőtabletták és más termékek édesítéséhez nyakló nélkül használt vegyi anyag.

Az élő szervezet működését befolyásoló anyagok közvetve is hatással lehetnek az agy fejlődésére. Például az antibiotikumok használatával megszaporodnak a bélműködési zavarok miatt kialakuló neurobiológiai eltérések. A (gyakran vegyi anyagok okozta) emésztési zavarok  felelősek lehetnek mentális zavarokért, ezt a kapcsolatot a „Gut and Psychology Syndrome” szakkifejezés írja le (Campbell-McBride, 2005, 2010).

Az antibiotikumok tönkreteszik a bélflórát, így a bélrendszer mérgező anyagokat termel és juttat az agyba. Megszületéskor a gyerek az anya abnormális bélbaktériumait kaphatja meg, és ez újszülött kortól kezdve ártalmas bélflóra fejlődéséhez, és az agy korai toxikációjához vezethet. Az erre hajlamos gyerekeknél ez megnövelte a fejlődési zavarok kialakulásának veszélyét (Wender és Kalm, 1983; Ward, 2001; Campbell-McBride, 2005, 2010).

A mobiltelefonok és egyéb mesterséges sugárzások, az egyre növekvő számú elektromos eszközök, amelyek mágneses és elektromos teret gerjesztenek, fiziológiai hatással vannak az agy fejlődésére (lásd például Cotgreave, 2005; Ferreri és mtsai, 2006). Emellett az infokommunikációs eszközök megváltoztatták a szellemi környezetet, a kultúrát is, ami meghatározó a gyerekek fejlődésében.

A sok és gyorsan elérhető információ, a gazdag kommunikációs tér átalakította a mindennapokat. Kivéve az iskolai tanításban/tanulásban töltött időt, ami megmaradt a 14. századi kolostorokban elindult módszereknél.

MOZGÁS ÉS ÉSZLELÉS

A könnyen elérhető információ és tudás azt a látszatot kelti, hogy szükségtelenek a valódi tapasztalatok, pedig az emberi idegrendszer számára meghatározó a környezettel való közvetlen, aktív kapcsolat.

Az észlelésünk alapjait a mozdulatok képezik. A mozgásszerveződés sikeressége kihat a gondolkodás szerveződésének hatékonyságára. Az intermodális kalibráció, az észleletek és a mozgás összerendezése sok tekintetben nemcsak a kognitív funkciókat alapozza meg a testséma és a világ precíziós észlelésén keresztül, hanem az én észlelését is (Morgan és Rochat, 1997; Murata és Ishida, 2007).

A test és a testrészek helyzetének változásával változó vizuális kép jut az agyba a tárgyakról. Az alak- és formaállandóság az ujjak mozgása és a vizuális leképezés mellé a testhelyzet, a fej és lényegében az egész poszturális (tartási) és proprioceptív (testérzékelő) rendszer együttműködése kell. Az egyensúlyt is megalapozó vesztibuláris rendszer a mozdulatok és az észlelés összehangolásában alapvető (O’Regan és Noë, 2001; Phillips-Silver és Trainor, 2005).

A szenzomotoros szinkronizálás, a neurális adaptáció és az automatikus feldolgozás a ritmustartás felépülésén keresztül fejlődnek (Repp, 2005). A ringatás és a ritmusos tevékenységek a hatékony idegrendszeri információfeldolgozás kialakulásában és fenntartásában meghatározóak.

A mozgásélmények korlátozottsága a kisgyerekeknél különösen nagy károkat okoz, mert a szenzomotoros integráció, amelyet az egyensúlyrendszer működése erősíthet, nem alapul elégséges tapasztalatra; az inaktivitás miatt számos fejlesztő tevékenység hiányzik a kisgyerekek életéből.

IRÁNYÍTÓ FUNKCIÓK

A tevékenységek során tapasztalja meg a kisgyerek a saját határait, lehetőségeit – ez az önirányításának, a fékrendszerének és általában a végrehajtó funkcióinak fejlődését segíti elő. A folyamatba bekerülő akadályok és hiányok az erre hajlamos személyeknél már az egész életre kiható zavarokat okozhatnak.

A vizsgálati eredmények jelzik, hogy a környezeti ingerekkel interakcióban ható gének felelősek a kontrollfunkciókban mutatkozó eltérésekért is (Wallis, Russel és Muenke, 2008).

A megváltozott környezeti hatások és a virtuális világ mind több tevékenységre való kiterjedése egyre többek számára a szükséges aktív tapasztalatokban való hiányhoz vezet, így kialakul a kontrollfunkciók zavara, amit a neurológiai alapú teljesítményzavarok egyik fő okaként tartunk számon.

INGERGAZDAGSÁG

A környezet ingergazdagsága korrelál a képességfejlődéssel. Minél ingergazdagabb a környezet, annál erősebb fejlődés jön létre. Emiatt azok a gyerekek, akik hozzájutnak az infokommunikációs korszak vívmányaihoz, korábban elképzelhetetlen tudásokat szereznek már kisgyermek korukban. Nyilvánvaló, hogy azok az agyak, amelyek az ingerekre bármilyen okból fogékonyabbak, most különösen lubickolhatnak az ingergazdagságban, és fejlődésük másokhoz képest is jelentősen gyorsabb, sőt átütő lehet (Gyarmathy, 2014).

Sokak számára azonban nem elérhetők az infokommunikációs eszközök, így a korábbinál nagyobb lemaradásba kerülhetnek széles rétegek, miközben a megváltozott környezet rájuk is hat. A többi fiatalhoz hasonlóan, de jelentősen kevesebb tudással, az idegrendszeri zavarok náluk is kialakulhatnak.

A gyorsan változó információk feldolgozására szocializálódó fiatalok idegrendszere nehezen viseli a statikus, ingerekben szegényebb helyzeteket. A megszokott, vagyis normális az lett, ha egyszerre több feladatot végeznek és változó helyzeteket kell kezelniük.

FIGYELEM ÉS FÓKUSZ

A nagyon sok inger feldolgozása a rövid távú memória működéshez kapcsolódik az agyban. A jelen digitális infokommunikációs környezet ennek kedvez, míg a fókuszált, kevés ingert feldolgozó működés a hosszú távú megjegyzést erősíti.

Minél gazdagabb az információ, annál kevesebb az egységnyi tartalomra jutó figyelem. Vagyis sok inger esetén a felületes információfeldolgozás lesz a jellemző. Ráadásul eltérő idegrendszeri működések felelnek a több és a kevesebb inger feldolgozásáért.

A striatum^[7]a nagymennyiségű inger feldolgozásáért és a rövidtávú memóriáért felelős, és elsősorban az elmélyült gondolkodást nem igénylő, mechanikus feladatokat irányítja. A hippocampus^[8] döntő szerepet játszik a hosszú távú emlékezeti folyamatokban, és ez a rendszer akkor működik, amikor kevés ingert kell kezelni. Sok inger esetén és több feladat végzésére váltva, az agyi tevékenység súlypontja áttevődik a hippocampusról a striatumra, ennek minden következményével együtt (Simon, 1971).

A sok és változó inger világában a striatum van edzésben, és így nem az elmélyült figyelemre, hanem a multitaskingra, vagyis az egyik feladatról a másikra váltásra áll rá az idegrendszerünk. A kisgyerekek fejlődő neurológiai működései esetében mindennek sokkal mélyebb nyomai és következményei vannak.

AZ IDEGRENDSZER ÉRETTSÉGE

A fentiek gyors és közel sem teljes betekintést nyújtanak a digitális korszakban felnövekvő gyerekek fejlődési sajátosságaiba. Ennyiből is kiderül azonban, hogy a napjainkra jellemző, és messze nem a korábbi évszázadokban megszokott – az idegrendszeri folyamatokat a módszeres információfeldolgozásra felkészítő – ingerkörnyezetben az idegrendszer érése megkéshet, sőt egész életen át tartó hiányok és eltérések alakulhatnak ki.

A zavar első jelei akkor észlelhetők, amikor a szokásos nevelési-tanítási eljárásokkal fordulunk a gyerekek felé, és nem személyre szabottan, de még csak nem is a jelen generációjára optimalizált módszerekkel. A tanulási, beilleszkedési és viselkedésbeli zavarok ennek következtében alakulnak ki.

A közösségben való tevékenységnek és az iskolai készségek elsajátításának sikerességét is a neurológiai érettség, az idegrendszer állapota és működése határozza meg. Ezért az idegrendszer érettségéhez mérten lehet feladatokat és elvárásokat állítani a gyerekek elé.

Az iskolai készségek elsajátítását csak az erre érett idegrendszerrel szabadna elkezdeni. A legfontosabb részképességek, a mozgás-észlelés összhangja, a két agyfélteke közötti kapcsolat, az irányító és automatizáló folyamatok működésének felépülésével jut el a gyermek oda, hogy – hatékony információfeldolgozó rendszer birtokában – zavarok kialakulása nélkül tudjon komplex készségeket elsajátítani.

Az olvasáshoz, íráshoz és számoláshoz szükséges részképességek nyolcéves korig fejlődnek, de nagyon nagy eltérések lehetnek. Van, aki már háromévesen kisdiákokat túlszárnyaló részképességekkel és képességekkel rendelkezik, de vannak, akiknél sokkal hosszabb ideig tart az érés. Az adottságoktól és a környezeti hatásoktól is függ a fejlődés. Az értelmi képességek csak részben játszanak szerepet az iskolai készségek fejlődésében, legfőképpen a megérett funkciók kidolgozásának tekintetében jelent előnyt az intelligencia.

A gyerekek a korábbinál jelentősen több, a tudást és intelligenciát fejlesztő ingerhez juthatnak, viszont sokkal kevesebb az idegrendszer érését támogató szenzomotoros aktivitás. Így, bár növekszik a nagyon okos és intellektuálisan kiemelkedő fejlődést mutató kisgyerekek aránya, több lett a neurológiai alapú teljesítményzavarokkal küzdő kisdiák is. Ráadásul ez a két populáció eléggé nagy átfedést is mutat.

A kultúra változása nem okozna ennyi zavart, ha a megváltozott körülmények között jellemző idegrendszeri fejlődésnek megfelelő környezetet alakítanánk ki. Ehhez a feladathoz azonban felül kell bírálni a „normalitásról” és a „tipikus fejlődésről” meglévő nézeteinket.

KULTÚRAVÁLTÁS ÉS DIVERZITÁS

A könnyen elérhető információk korában a gyerekek már óvodáskorban is önállóan kielégíthetik az érdeklődésüket és élményigényüket, miközben persze számos korábban szokásos tevékenység kimaradhat, ami könnyen hiányokhoz vezethet. Ráadásul az egyéni fogékonyságuknak megfelelően válogathatnak a gyerekek az ingerek és tevékenységek között, ami azt jelenti, hogy a fejlődésük a korábbiaknál sokkal színesebbé válik.

Az ember kikerült az információszűkösség korlátja alól, és megjelent a fejlődési utak sokfélesége. A jelen generáció elsősorban abban különbözik a korábbiaktól, hogy sokkal diverzebb: a természetes sokféleség jobban megmutatkozik, mint korábban, és a korábbi homogenitásra építő egységes tanítás most már végképp nem megfelelő.

Sliwka (2010) szerint (2. ábra) az eltérések szemléleti módjának változása változtathat a gyakorlaton.

2. ábra
A homogenitás, heterogenitás és diverzitás