Nemzeti ünnepek az iskolában

Bevezetés

A nemzeti ünnepeknek kettős arcuk van: egy múltat és egy jelent idéző.^[1] A múlthoz is, a jelenhez is fűznek. Az ünnepekhez való viszony elválaszthatatlan a megidézett eseményekhez, de az ünneplő jelenhez való viszonyunktól is. A megidézett történelmi eseményhez való személyes viszonyunk ismereteink, érzelmeink, értékrendünk, érdeklődésünk és érintettségünk függvényében alakul, és szerepet játszik abban, hogy mit jelent számunkra az ünnepi emlékezés.

Az iskolai ünnepek két szempontból is fontosak lehetnek a gyermekkori szocializációban.

(1) Hatással lehetnek a kollektív identitásokra. Az ünneplés révén a gyerekek az együvé tartozó (fizikailag vagy szimbolikusan jelen lévő) ünneplő közönség részévé válhatnak. Egyfajta beavatási szertartások ezek, a közösségbe való bevonódás alkalmai, amelyek sikerében vagy sikertelenségében a dramaturgiának, a verbális és vizuális üzeneteknek, a részvételnek, az esztétikai élménynek és nem utolsósorban az ünneplő közönségnek szánt (alá- vagy mellérendelő) szerepnek egyaránt jelentőségük van.^[2]

(2) Hatással lehetnek a történelmi azonosságtudatra. Az iskolai nemzeti ünnepek a történelemoktatással együtt a történelmi emlékezet forrásai. Önazonosságunkban az emlékezet különböző formái (az önéletrajzi, a történelmi és a kollektív emlékezet) meghatározó szerepet játszanak. Az eredeti események megidézését és a jelenhez való kapcsolását a történelmi azonosságtudat egyik tényezőjének, a történelemhez vezető egyik útnak tekinthetjük. Az ünnepek a történelmi tudat konstrukciójának pillérei. Mivel az ünneplés egyúttal történelmi emlékezés is, rajta keresztül magához az eseményhez is kiépítjük személyes viszonyunkat.^[3]

Ünneplésből ünnep

Legalább két feltétele van annak, hogy a megünneplés ünneppé is váljon: érvényesüljön szocializációs funkciója, valamint egyértelmű legyen az ünnep tartalma és az ünneplés társadalmi háttere.

(1) A múltidézés erősítse a kollektív identitást. A nemzeti ünnepek lehetőséget kínálnak a mindenkori nemzeti közösség kohéziójának erősítésére. Miközben a múltat idézzük, közösségi időélményünk gazdagodik. Az egykori eseményekre való emlékezés építheti a múltból a jelenbe vezető utat. Összekötjük a múltat a jelennel, és megpróbáljuk kiolvasni belőle a mának szóló „üzenetet”. A múltnak az ünneplő közösség által elvégzett „rekonstrukciójától” függ, hogy a jelen számára mennyire válik értelmezhetővé a napjainkig érő történelmi idő. Az ünneplések vállalható érzelmi töltése, a közös együttlét, a nemzeti szimbólumok intenzív jelenléte és közelsége hozzájárulhatnak ahhoz, hogy – újra és újra átélve a jelenhez vezető közös történelmi fordulókat – személyes és kollektív nemzeti identitásunkban megerősödjünk, és a közösségi szolidaritás élményében részesüljünk.

(2) Az ünnep értelmezésében legyen társadalmi konszenzus. Ahol a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban társadalmi konszenzus van – például a nyugati világ országaiban –, az ünnep egyúttal a kollektív tudat rendszeres megerősítésének élménye is, mivel a szocializációban szerepet játszó tényezők – a család, az iskola, a média, a politikai pártok és szervezetek – az ünnep lényegében és jelentőségében egyetértenek: nem próbálják meg felülírni egymás hatásait, és nem közvetítenek ellentétes tartalmakat. Társadalmi konszenzus mellett az évről évre ismétlődő ünneplések szinte bevésik a felnövekvő nemzedékek tudatába a közös múlt értékeit, jelentőségét és az együvé tartozás szempontjából megfogalmazható tanulságait. Ha azonban ez a konszenzus hiányzik, az ünneplések éppen ellenkezőleg: a múltról beszélők hiteltelenségét és a jelen intézményei iránti gyanakvást erősítik.

Magyarországon az ünnepekkel kapcsolatos társadalmi konszenzus csak formálódóban van. Kialakulását nehezíti, hogy egyes ünnepek gyakran az aktuálpolitikai csatározások folytatásának alkalmaivá válnak.^[4] Az ünneplések tétje tehát nagy, hiszen – láttunk már ilyet – ki lehet őket vagy szimbólumaikat sajátítani, kétségbe vonva más politikai tényezők jogosultságát az ünnepek jelképezte értékekben való részesedésre.

Az iskolai ünneplések néhány sajátossága

A nemzeti ünnepek iskolai megünneplése az állampolgári kultúra fontos eleme minden országban. Erre a kultúrára Magyarországon rányomja bélyegét, hogy az ünnepek többségével kapcsolatban nem kristályosodhattak ki társadalmi tradíciók.^[5] Egyes ünnepek (például március 21-e, április 4-e és november 7-e) a rendszerváltással megszűntek. Más ünnepek (például augusztus 20.) átalakultak: jelentésrétegeik a politikai változások nyomán vagy kiestek, vagy módosultak. Arra is találunk példát, hogy valamely ünnep (például május 1.) hangsúlyai megváltoztak. Tudjuk azt is, hogy bizonyos nemzeti ünnepek (például október 23.) viszonylag új keletűek. Az olyan eseményekre pedig, amelyek hatalmi-politikai értékelésében a rendszerváltás gyökeres fordulatot hozott, és az értékelés „előjele” az ellenkezőjére változott (ráadásul még aktuálpolitikai csatározások is tépázzák az emlékét), a közgondolkozás végképp nem kap stabil fogódzkodókat az emlékezéshez. Az események értelmezésében bekövetkezett gyökeres fordulatok után általában el kell telnie valamennyi időnek ahhoz, hogy a társadalom különböző csoportjaiban kikristályosodjon a jelentőségük.

A társadalmi konszenzus kialakulásának az sem kedvez, hogy az elmúlt évtizedekben a hagyományosan megünnepelt és a kollektív identitásokban mélyen élő események (például március 15-e) értékelésében is sok változás volt.^[6] Az ünnepek jelentésének átírása mögött nem történettudományi okok húzódtak meg, hanem politikai törekvések.^[7] Az új politikai kurzusok rendszerint igyekeztek magukat visszamenőleg is legitimálni a múltban és a saját szerepükkel összekapcsolni a nemzeti ünnepekben megidézett eseményeket.

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy vannak olyan nemzeti ünnepek, amelyek megítélésében nincsenek nagy különbségek (március 15. és október 6.). Az idő múlásával minden bizonnyal meg fog indulni az a kristályosodási folyamat is, amely a rövidebb múltra visszatekintő ünnepekkel való azonosuláshoz szükséges.

Az ünnepek kapcsán meg kell említenünk egy újabb problémát is. 2000 óta Magyarországon az iskolákban kötelező két emléknapot is tartani: a holokauszt-emléknapot és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Az előbbi emléknappal a magyar közoktatás európai standardokhoz kíván igazodni, az utóbbihoz azonban végképp nincsenek minták. Köztudott az is, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapját a holokauszt-emléknap apropójából folytatott belpolitikai csatározások eredményeképpen fogadta el a magyar parlament.^[8] Az emléknapoknak Magyarországon nem voltak hagyományai. Azt, hogy pontosan mit is jelent az „emléknap”, sok iskolában csak most tanulják.

Az ünneplések recepciója – egy ötödik osztály példája

A következőkben nézzük meg egyetlen iskolai osztály példáján, hogyan zajlanak az ünnepek az iskolai gyakorlat szintjén! Mit jelentenek a gyerekek számára ezek az évről évre visszatérő alkalmak?

Az egyik kecskeméti általános iskola – a város egyik legjobb iskolája – ötödik osztályában 2002. novemberben néhány kérdést tettünk fel a nemzeti ünnepekről, amelyekre írásban válaszoltak a gyerekek. Bevezetésképpen elmondtuk, hogy nem dolgozatról van szó, hanem arról, hogy szeretnénk megismerni, mit gondolnak az ünnepekről.

Kérdések • Először a gyerekek ismereteire voltunk kíváncsiak. Azt kértük tőlük, hogy soroljanak fel legalább négy nemzeti ünnepet, és írják melléjük, hogy mit ünneplünk az adott napon. Ezután az ünnepekkel kapcsolatos véleményüket firtattuk. Arra kértük őket, hogy válasszák ki a legfontosabb ünnepet, és erről írjanak részletesen is. Írják meg, miért választották ezt az ünnepet, hol találkoznak vele, mit gondolnak róla, illetve a megünnepléséről. Írják meg, amit szeretnek benne, és azt is, amit nem. Végül arra is lehetőséget adtunk, hogy ha akarják, fejtsék ki, hogyan ünnepelnének felnőttkorukban. Kérdéseinket a táblára írtuk. Mind a 29 jelen lévő gyerek válaszolt a kérdésekre.

A módszer • Annak, hogy egyetlen osztály tanulóinak véleményét elemezzük, módszertani előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Az itt kapott eredmények nyilvánvalóan csak jelzésértékűek lehetnek más iskolák számára – de fontos jelzések. Ugyanakkor az, hogy szűk körben vizsgáljuk az ünnepekhez való viszonyt, kiváló lehetőséget is rejt magában arra, hogy az ünnepek gyermeki felfogásában mutatkozó sajátosságokat a maguk intenzitásában vizsgáljuk. Az is előny, hogy azonos korú, az együtt töltött évek alatt összeszokott gyerekekről van szó, akik ugyanazokról az ünnepélyekről szerezték benyomásaikat.

Ebben az életkorban a gyerekek világképe már elég tág ahhoz, hogy olyan témákról is véleményük legyen, mint amilyen az ünnep és az ünneplések témája. Az ötödik osztályosok már különösebb nehézségek nélkül fejezik ki magukat írásban. Ahogy majd látni fogjuk, szívesen, sokan nagyon árnyaltan fogalmaznak. Tetszett nekik, hogy véleményt formálhatnak valamiről, és örültek, hogy kíváncsiak a véleményükre.^[9]

Nemzeti ünnepek – mik is azok?

Először nézzük meg, milyen ismereteik vannak az ötödik osztályosoknak: mit tartanak nemzeti ünnepeknek, és milyen események vagy alkalmak ünnepének tudják őket. Kérdésünk a következő volt: „Hány nemzeti ünnepet ismersz? Sorolj fel legalább négyet! Írd melléjük azt is, hogy mit ünnepelünk ezeken a napokon!”

A gyerekek átlagosan 2,9 ünnepet említettek, így összesen 92 válasz áll rendelkezésünkre. Ezeknek azonban csak alig valamivel több mint a fele (52,1%-a) volt jó válasz. Az említések 9,8%-át pontatlan válaszok alkották, további 38%-ukat pedig egyéb (társadalmi, vallási, családi) ünnepek.

1. táblázat • Nemzeti ünnepek említése

Ünnepnap	Említések száma	Minek az ünnepe?	Válaszmotívumok
Március 15.	23	Nemzeti ünnep	6
		Szabadságharc	13
		A szabadság kikiáltása	1
		A szabadság ünnepe	2
		Forradalom	4
		Aradi vértanúk	1
Október 6.	14	Aradi vértanúk	11
		Széchenyi	1
Október 23.	5	Forradalom	1
		Köztársaság	1
		A köztársaság kikiáltása	3
Augusztus 20.	6	A kenyér napja	1
		Szent István király	3
Összesen	48

Érdemes megnéznünk azokat a válaszokat is, amelyek pontatlanok voltak, de utaltak valamilyen ünnepre vagy történelmi eseményre. Minden tizedik említés (összesen kilenc) ilyen volt. Rendszerint a dátumot tévesztették el a gyerekek. Ketten azt nem tudták pontosan, hogy az aradi vértanúkra október melyik napján emlékezünk, a többiek pedig dátum nélküli válaszokat adtak. Ketten csak annyit írtak a kérdésre, hogy „nemzeti ünnep”, és olyanok is voltak, akik csak valamilyen eseményre utaltak: „a köztársaság kikiáltása”, „szabadságharc”, „forradalom 1948 (!)” vagy éppen „Millennium”.

Az említések majdnem kétötödének (35 említés) semmi kapcsolata nem volt a nemzeti ünnepekkel. Ezeket társadalmi, vallási, családi ünnepek alkották. A leggyakrabban a karácsony (11 említés), a húsvét és a Mikulás (6-6 említés), valamint a szilveszter (4 említés) jutott a gyerekek eszébe nemzeti ünnepként, de előfordult a válaszok között a halottak napja, május 1., a gyermeknap, a névnap, az anyák napja és a születésnap is.

A válaszokból levonhatunk néhány következtetést.

(1) Ebben az életkorban láthatóan még nem egyértelmű a „nemzeti ünnep” fogalma, és az sem, hogy egy ünnep miért „nemzeti”. Az, hogy négy említési lehetőséget kínáltunk fel, kedvezett annak, hogy a nemzeti ünnepeknél szélesebb körre, általában az ünnepekre gondoljanak. Senki nem tudott négy nemzeti ünnepet említeni, és hármat is mindössze öten tudtak. 14 gyerek (48%) válaszai tartalmaztak csak nemzeti ünnepeket. 13 tanuló (44,7%) válaszaiban keveredtek a nemzeti ünnepek egyéb ünnepekkel, ketten pedig csak egyéb ünnepeket említettek. A gyerekek fele nem tesz különbséget a nemzeti és az egyéb ünnepek között, azaz nincs tisztában azzal, hogy a nemzeti ünnep sajátossága az, hogy ilyenkor a nemzet történelmében legjelentősebb eseményekre, fordulatokra emlékezünk – olyanokra, amelyek együvé tartozásunk szempontjából most is fontosak.

(2) Megállapíthatjuk azt is, hogy az ötödik osztályosok nem ismerik eléggé az összes nemzeti ünnepet. Arra a kérdésre nehéz válaszolni, hogy mennyire „kell” ismerniük a nemzeti ünnepeket. Az azonban biztos, hogy azokat, amelyek a tanév időtartamára esnek, minden évben megünnepelték az iskolában – tehát legalább ilyen alkalmakkor hallottak róluk.

Az ünnepek hierarchiája

Egy-egy ünnep fontosságát jól érzékelteti, hogy (az első, második, harmadik vagy negyedik helyen) összesen hányan említették. A táblázatból kiderül, hogy a legtöbben (23-an) március 15-ét említették. Négyen ugyan nem írták oda, hogy ez minek az ünnepe, egy gyerek pedig az aradi vértanúk ünnepének gondolta, de a többi válaszból látjuk, hogy számukra ez a szabadságharc ünnepe. 16 említéssel a legfontosabb kulcsszó a szabadságharc, illetve a szabadság (időnként: „szabatság”). Elgondolkoztató, hogy a forradalom kevésbé asszociálódik március 15-éhez, mint a szabadságharc. Második helyen hat említéssel a „nemzeti ünnep” áll. Eszerint március 15-e nem valaminek a nemzeti ünnepe, hanem maga a megtestesült nemzeti ünnep.

A második leggyakrabban említett ünnep 14 említéssel október 6-a volt. Bár erről sem írták meg ketten, hogy minek az ünnepe, egyvalaki pedig Széchenyi nevével kapcsolta össze, 11 gyerek egyértelműen az aradi vértanúk ünnepeként határozta meg. Ezután augusztus 20-a következett hat említéssel. Két esetben erről sem tudtuk meg, hogy minek az ünnepe, de a táblázatból úgy tűnik, többen gondolnak róla Szent Istvánra, mint az új kenyérre. Október 23-át csak öten említették, és alapvetően a köztársasághoz, a köztársaság kikiáltásához kapcsolták.

A gyerekeknek tehát elsősorban március 15-e, majd október 6-a jut az eszükbe, ha a „nemzeti ünnepek” fogalmát hallják – az előbbi sokuk számára egyenesen azonos is ezzel a fogalommal. A két másik ünnepet (október 23-át és augusztus 20-át) együttesen sem említették annyian, mint október 6-át. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy ezekről nem is tudnak, de azt mindenképpen, hogy a rájuk vonatkozó tudásuk jóval passzívabb.

Az említésekben tapasztalható különbségeket kézenfekvő lenne azzal magyarázni, hogy az iskola nem játszik egyforma szerepet megünneplésükben. Augusztus 20-át valóban nem ünneplik az iskolában, mivel az a nyári szünetre esik, október 23-át azonban már igen. Ráadásul kérdéseinket éppen pár héttel az október 23-ai ünnepség után tettük fel. Mégis azt láttuk, hogy ez utóbbit említették a legritkábban, míg a másik őszi ünnepre, október 6-ra viszonylag sokan utaltak.

Az ünnepek fontosságának másik mutatója az, hogy a válaszokban a lehetséges négy említésből hányadik helyen szerepelnek. Ebből a szempontból is március 15. áll az első helyen: az ezt az ünnepet említő 23 diák 17 esetben az első helyen említette (kettőben a második, háromban a harmadik, egy esetben a negyedik helyen). Október 6-át viszont a 14 említésből csak két esetben találjuk az első helyen (viszont hat esetben a másodikon, három-három esetben a harmadik, illetve a negyedik helyen). Megállapíthatjuk tehát, hogy mind az említések gyakoriságát, mind a rangsorban elfoglalt helyet tekintve március 15-e a legfontosabb ünnep a vizsgált ötödik osztályban.

A legfontosabb nemzeti ünnep

Nézzük meg a kiválasztott ünnepekről írott fogalmazásokat! Miért emelték ki a gyerekek az egyik vagy a másik ünnepet, mi a véleményük róla, és miért szeretik vagy nem szeretik? A legtöbb fogalmazás – összhangban a nemzeti ünnepek említésének gyakoriságával – március 15-éről és október 6-áról szólt. Az előbbiről 17, az utóbbiról 15 gyerek írt.^[10] Október 23-áról^[11] és augusztus 20-áról^[12] mindössze egy-egy gyerek írt, azonban ők sem említették ezeket az ünnepeket az első helyen.

A továbbiakban először azt nézzük meg, hogy a gyerekek szerint mit ünnepelünk március 15-én és október 6-án, majd azt, hogyan ünnepelünk, és hogyan kellene ünnepelnünk. Végül az ünnepekhez fűződő személyes viszonyukat vesszük közelebbről is szemügyre, függetlenül attól, hogy melyik ünnepet tartották a legfontosabbnak.

Mit ünnepelünk március 15-én?

A fogalmazások ismerettartalma viszonylag szegényes, ugyanakkor bővelkednek érzelmi momentumokban. A tartalmi elemek két részre oszthatók: a történelmi esemény fogalmi kategorizálására és konkrét mozzanataira. A kulcsfogalmak a szabadságharc^[13] és (ritkábban) a forradalom; harc és szabadság; a konkrét mozzanatok pedig alapvetően Petőfi Sándor személyével kapcsolatosak.

Forradalom és szabadságharc

Az ötödikeseknek érzékelhetően nehézséget jelent a forradalom és a szabadságharc megkülönböztetése. A két fogalmat egymás szinonimáiként használják, jelentésüket egymásba mossák. Számukra mindkettőnek önértéke van, de a szabadságharc fogalmának elemeit („szabadság” és „harc”) etimológiailag informatívabbnak érzik. Az, hogy a Pilvax kávéházban „felkeltek” az ott lévők, szintén etimológiai magyarázatnak („felkelés”) tűnik.

Azt nem tudják, hogy mitől forradalom a forradalom és mitől szabadságharc a szabadságharc, de – ahogy a következő részletek is mutatják – március 15. leginkább a „jó, igazságos háború” képét idézi fel bennük.

Harc és szabadság

A szabadságharc értelmezésében a szabadság hiányával és a rabságtól való megszabadulás gondolatával egyaránt találkozunk. A szabadságharc olyan háború, amelynek eredménye a szabadság. Mi a szabadság? A fejlődés és az „emberek megbízhatóságának” feltétele. De a szabadság egyfajta szünet is (fegyverszünet) két háború között. Talán etimológiai fejtegetés ez is, hiszen a felnőttek szabadsága is valaminek a szüneteltetése.

Az, hogy amire március 15-én emlékezünk, valaminek a kezdete, több fogalmazásban is felbukkant. Az azonban, hogy ez október 6-ával végződött, csak egy fogalmazásban fordul elő: „Amikor kimondják, hogy március 15, akkor én az aradi vértanúkra gondolok. De amikor az aradi vértanúkat mondják ki, akkor én március 15-re gondolok.” (fiú)

Petőfi Sándor

Az 1848–49-es események legfontosabb alakja az ötödikesek szemében Petőfi Sándor. Ezt nemcsak azzal magyarázhatjuk, hogy még nem tanultak összefüggően az ünnepekben felidézett történelmi eseményekről, hanem azzal is, hogy ebben az életkorban az elvont fogalmak helyett a konkrét személyek alkalmasabbak egy korszak felidézésére. Petőfi verseivel már találkoztak, és életéről is hallottak.

Petőfi Sándor tehát megszemélyesíti március 15-ét: harcolt a forradalomban, verset írt, megírta a 12 pontot, és másokkal együtt harcolt a hazáért. A személyével kapcsolatos képek rögzülésében nyilvánvalóan az iskolai ünnepek a legfontosabb források.

Március 15-e megünneplése

Az ünneppel való találkozás elsődleges helyszíne az iskola. Többen is írták, hogy csak az iskolai ünnepélyeket ismerik, és hogy az iskolában találkoztak először március 15-e megünneplésével. Ahogy az egyik fiú fogalmazott: „Első osztályban ismerkedtem meg vele március 15-én.”

Az ünneplés – úgy tűnik – a személyes jelenlét műfaja. A televízió nem játszik szerepet benne. Mindössze egy fiú említette a tévét: „A tévében az ilyenekről szólókat mindig megnézem, mert érdekelnek.” A városi rendezvények sem érik el az ötödikeseket. Csak egy fogalmazásban bukkant fel a művelődési ház: „Meg akkor mindig elmegyünk a művelődési házba” – írta egy másik fiú. A többes szám itt talán a családot jelenti. A család még egy fiú fogalmazásában előkerült. Ő általában emlegette a városi rendezvényeket: „A városban ilyenkor rendezvények szoktak lenni. Ilyenkor megemlékeznek szomorúan. Otthon anyukám nem szokott kiöltözni, de ő is a szíve mélyén megemlékezik.”

Az ünnep formai elemei

Fehér-fekete ünneplőruha, kokárda, nemzeti zászló, feldíszített iskola, sorakozó: nyolc órakor kezdődik az ünnepi műsor. A formai elemek ebben az életkorban még elsősorban a külvilág szabályaiként jelennek meg. A hozzájuk való viszonyt azok a tartalmak alakítják – esetünkben az ünneplés módja, megformálása, gondolati és érzelmi értékei –, amelyeknek kereteket adnak. Leginkább az ünnep és az ünneplőruha közötti kapcsolatot fogadják el a gyerekek, az ünneplőruhát az illem és a tisztelet fogalmaihoz kötik.

Az ünnepi formák elutasítása

Vannak, akiket éppen a formális szabályok idegenítenek el az ünnepektől. Ha a formális elemekhez nem kapcsolódnak a gyerekeket megérintő tartalmak, és nem járnak együtt a részvétel élményével, nyűggé válnak. A formák puszta megkövetelése ellenérzéseket vált ki, és az ünnepben csak az lesz a jó, hogy az első óra elmarad.

Az ünnepek tartalma

A felidézett momentumok műfaji és formai szempontból egyaránt változatosak, és a megfogalmazásokból az is kitűnik, hogy hatottak íróikra. Ugyanakkor senki sem írt arról, hogy valamikor közreműködött volna az ünnepi műsorban, miközben többen is utaltak arra, hogy a nagyobbak szerepeltek benne.

Ünneplés – túl az iskolán

Az ünneplések értékeléséből is az derül ki, hogy a gyerekek számára fontosak, annak ellenére, hogy ezeknek sokkal inkább „tárgyai”, mint „alanyai”, és hogy formai elemeiket sokszor öncélúaknak érzik. Az ünnep otthoni felidézéséről senki nem írt. Az iskolai ünnepek mintegy kiváltják az otthoni megemlékezéseket. De arról ketten is írnak, hogy gyermekeiknek beszélni fognak az általuk kiemelt ünnep fontosságáról.

Az eseményekhez fűződő személyes viszony

A fogalmazások leggazdagabb, legszebb részei azok, amelyekben az ötödikesek azt írják le, hogy nekik mit jelent március 15-e, és hogy milyen kapcsolatot látnak az akkori események és a jelen között. Ahogy láttuk, ehhez a naphoz elsősorban a szabadságharcot kapcsolják: harcokat és halált. A történések lényege, hogy a hősök, akiket tisztelnünk kell, akikre emlékezünk, meghaltak. A halállal, a háborúval, a harcokban való részvétellel felnőttként sem könnyű szembesülni, nemhogy gyermekként. Kérdés, hogyan dolgozzák fel, hogy a legkiválóbbak meghaltak.

A kulcsfogalmak ezekben a fogalmazásrészletekben is a szabadságharc, a hős, a halál, a szabadság – és a mi életünk. A személyes viszonyulások három típusa rajzolódik ki előttünk. Az elsőben a közösség nézőpontjából elvégzett értékelésekkel találkozunk, a másodikban a múlt eseményeinek, jeleneteinek és szereplőinek elképzelésével és átélésével, a harmadikban pedig az „én mit tennék a hősök helyében” dilemmájával. A leggyakoribb kulcsfogalom a büszkeség, majd a hősiesség és az önfeláldozás. Ezeket követi a hűség a hazához, a tisztelet, a hála és a bátorság.

Tisztelet a hősöknek, akik életüket áldozták

Azok, akik az események jelentőségét a magyar nép szempontjából értékelték, egyfajta összegzésre törekedtek. Ennek megfelelően nem írtak részletekről: gondolataik középpontjában különböző értékkategóriák állnak. Hangsúlyozzák a harcok és a hősiesen harcolók fontosságát, kiemelik a hősök nagyságát, és kifejezik a közösség nevében érzett büszkeséget, tiszteletet, köszönetet.

Többen közvetlen kapcsolatot teremtettek a szabadságharcban meghaltak és a mai élet között: megmentettek minket; azért haltak meg, hogy mi ne haljunk meg; nekik köszönhetjük életünket.

Elmélyedünk a múltban

A múltat felidéző fogalmazásrészletek olyan személyes viszonyulásról tanúskodnak, amelynek középpontjában a hős mint ember áll. A múltra való emlékezés sajátos időutazás: a gyerekek elképzelik azokat az eseményeket, amelyeket az ünnep felidéz, érzékenyek a részletek iránt, és megpróbálják átélni, mit érezhettek az események szereplői.

A múltat idéző fogalmazásrészletek az emlékezés plasztikus példái. Ezekben is összekapcsolódnak az események a jelennel, de ez kiegészül a korszak hősei iránti emberi érdeklődéssel. Az emberek, sorsok, családok, érzések, drámák megjelenítésében láthatóan nagy szerepük van az iskolai ünnepélyeknek, illetve az irodalmi műveknek.

Szerencsére ma már nem kell hősnek lenni

A személyes viszonyok harmadik típusának középpontjában is a szabadságharcban részt vevő személyek állnak. Ezekben az esetekben is összekapcsolják a gyerekek a jelent a múlttal, kiemelve a forradalom és a szabadságharc jelentőségét a mai élet szempontjából. Az itt következő megfogalmazások etikai érdekessége azonban mindenekelőtt az, hogy tovább is mennek: szembesítik magukat azzal a kérdéssel, hogy ők mit csinálnának hasonló helyzetben.

Sajátos morális dilemmák tükröződnek ezekben a gondolatokban. Sajnálják azokat, akik meghaltak a szabadságharcban, úgy érzik, sokat köszönhet nekik az ország, ugyanakkor örülnek, hogy ők nem akkor éltek, és nem kellett részt venniük a harcokban. Mindössze egy fiú írt arról, hogy – ellentétben a felnőttekkel – ő szívesen harcolna.^[15]

Mit ünneplünk október 6-án?

Az ötödikesek nem értik igazán, hogy mi is történt 1849. október 6-án, és nem tudják, hogy pontosan kik is voltak azok, akiket ezen a napon kivégeztek. Ezúttal is felbukkannak olyan értékelő motívumok, amelyekkel már a március 15-éről szóló fogalmazásokban is találkoztunk (szabadságharc, harc a szabadságért, hősök). Ismerős számunkra az október 6-i események jelennel való közvetlen összekapcsolása is (feláldozták magukat értünk, nekik köszönhetjük a békét). Elgondolkoztató azonban, hogy az ünnepek kapcsán előkerülő, súlyos szavak: halál, kivégzés, vér elsősorban önmaguk szörnyű üzenetei, amelyeket nem rendeznek el a gyerekek számára konkrét történelmi események. Figyelemre méltó, hogy akár általában beszélnek az október 6-i eseményekről, akár konkrétan, a vértanúk megnevezésére vagy a „hősök”, vagy a „vértanúk” szavakat használják. Nem említik, hogy milyen szerepük volt a szabadságharcban.

Feláldozták magukat értünk

A legáltalánosabb megfogalmazások a hősök önfeláldozásáról szólnak.

Arra is látunk példát, hogy az aradi vértanúk a törökök ellen harcoló Álmos vezér kortársaiként jelennek meg. A gyerekek úgy írnak harcról, hősiességről, önfeláldozásról és szabadságról, hogy ezeknek a fogalmaknak csak a pátoszát ismerik, a kontextusait nem.

Vértanúság

A megfogalmazások második részét az 1849. október 6-án történtek megnevezésének nehézségei jellemzik. Jól látszik belőlük, hogy a vértanúság fogalmát sokan nem értik.

A fogalmazások kevés konkrétumot tartalmaznak. Úgy tűnik, az ötödikesek nem értik igazán, hogy kik és miért végeztették ki azokat, akikre ezen a napon emlékezünk, és hogy a hazaszeretet és a vértanúság között pontosan milyen összefüggés is van.

Vérszerződés

Az események leírásának harmadik típusát azok alkotják, amelyekből az derül ki, hogy az ünnep kapcsán a „vér” szó egészen más történelmi eseményt idéz fel: a vérszerződést.

Az aradi vértanúk és a honfoglaló magyarok képe egy ópusztaszeri kirándulás és Feszty Árpád körképe jóvoltából kapcsolódik össze. Ez az összekapcsolódás kizárja annak a kérdésnek a feltételét, hogy „miért haltak meg”. A történéseket a „csak” logikája – a szükségszerűségek logikája – szervezi: így cselekedtek, így történt.

Október 6-a megünneplése

Az ünnep formai elemei

Október 6-a kapcsán is találkozunk az ünneplés ismerős formai elemeivel. A formákhoz való viszonyt ezekben a megfogalmazásokban is az iskolai „kell” logikája irányítja. Érdekes azonban, hogy a fogalmazások egyikében felbukkan egy önként, belső motivációból kialakított gesztus: az ünneplő fiú az ünnep után „mindig” magához vesz egy piros-fehér-zöld papírzászlót.

Akik nem szeretik az ünnepet

Az ünneplés formáihoz való viszonyról többet tudhatunk meg azoktól, akik nem szeretik ezt az ünnepet. Az ötödikesek az október 6-i ünnepségeknek is passzív szereplői. Csöndben kell állniuk és sokat, miközben mások verset mondanak és gyertyát gyújtanak.

Az ünnepek tartalma

Október 6-a megünneplésében a felsőbb osztályosok működnek közre. A legfontosabb üzenetet a gyertya hordozza.

Ünneplés – túl az iskolán

Az iskolán kívül még leginkább a tévében találkoznak a gyerekek október 6-i megemlékezéssel. Egy családban beszélnek arról, hogy mi történt ezen a napon. Van, aki úgy látja, később még kevesebben fogják családi körben szeretni ezt az ünnepet, mivel ekkor – ellentétben a karácsonnyal – nem kapnak ajándékot.

Az eseményekhez fűződő személyes viszony

Négyen írtak pozitívan arról, mit jelent számukra az október 6-i ünnep. Megfogalmazásaik arról tanúskodnak, hogy a megemlékezés azoknak is inkább valamiféle tagolatlan összkép, akik szeretik. Fontos ez az ünnep, írják ketten is. Mint a többi ünnep is, folytatja egyikük. És hozzáteszi: nagyon sok ünnep van.

Befejezés helyett

Az ötödikesek nemzeti ünnepekhez fűződő viszonya alapvetően érzelmi viszony. Kevés, töredékes, képszerű ismeretelemmel rendelkeznek az általuk kiválasztott ünnepekről. Valószínűleg a korszakhoz kapcsolódó versek és dalok hordozzák számukra a legfontosabb üzeneteket. Az eseményeket nem tudják elhelyezni a történelmi idő folyamatában. Elsősorban konkrét képek ragadnak meg bennük: egy-két név, fegyverek, harc, vér, halál.

A múlthoz, jelenhez, közösséghez való viszony hétköznapi koordinátái hiányoznak a gyerekek iskolai ünnepléseiből. Az ünnepekről emelkedett kategóriákban (hősök, szabadság, önfeláldozás, véráldozat stb.) gondolkoznak; olyan kategóriákban, amelyek mögött nem látnak valóságos folyamatokat, és amelyeknek az átélése ebben az életkorban és a harmadik évezred Magyarországán egyáltalán nem könnyű.

Az iskolai ünnepélyek a gyerekek érzelmi szocializációjában vesznek részt, anélkül azonban, hogy valóságos ismeretekkel egészülnének ki a közvetített érzelmek, és anélkül, hogy befogadásuk a korabeli helyzet megértésével, a cselekvési kényszerek felismerésével és a körülmények belátásával egészülne ki. A fogalmazások arról tanúskodnak, hogy az ünnepélyek közvetített érzelmei önmagukban törékenyek; kívül maradnak mindennapi életvilágukon, és könnyen kiürülnek.

A lineáris történelemoktatás gyakorlata az ünnepekhez való viszonyban is visszaüt, jelentősen csökkenti az iskolai ünnepek hatékonyságát a kollektív identitások alakításában. Az ünneplések paradoxona az, hogy a gyerekek ugyan bizonyos nemzeti ünnepekről (például március 15-éről) már óvodáskoruk óta hallanak minden évben, és maguk is részt vesznek az ünneplésben, azonban magukról az eseményekről, amelyekre ilyenkor emlékezünk, még nem tanultak összefüggően, legfeljebb néhány tudásmozaikkal rendelkeznek róluk. Ezek forrását néhány versen és rövid elbeszélésen kívül éveken át az ünnepi programok jelentik.

Az eddigiekhez tegyük hozzá gyorsan: elvileg iskolán kívüli forrásokból is szerezhetnek ismereteket a gyerekek; olvashatnak az adott korról, láthatnak filmeket, részt vehetnek megemlékezéseken, vagy figyelemmel követhetik ezeket a televízióban. Természetesen a család is közvetíthet ismereteket. Kérdés azonban, hogy a történelemhez való viszony kiépítésében milyen szerepet játszik, játszhat a család. Azok, akiknek a történelmi szocializációja maga is ellentmondásos volt, kevéssé tudják gyermekeiket segíteni a történelemben való eligazodásban és a történelemhez való viszonyuk kiépítésében.^[19] Bár nem kétséges, hogy a családi szocializáció meghatározó az állampolgári kultúra elsajátítása szempontjából, valamint hogy a családi identitásminták érzelmi kötöttségük révén is nagy jelentőségűek a gyerekek életében, a múlthoz való viszony kiépítésében nem lehet megkerülni az iskola szerepét.

Az iskolai ünneplésekkel kapcsolatos kérdéseket áttekintve megállapíthatjuk, hogy tartalmi, dramaturgiai és állampolgári szempontból sem könnyű a nemzeti ünnepek megünneplése. Annak ellenére így van ez, hogy az elmúlt években kedvező változásoknak lehettünk tanúi az iskolákban ezen a téren is.

(1) Tartalmi problémák • Az ünnepek változásai a huszadik század sajátos magyar társadalomtörténetében gyökereznek. Az események bizonytalan értelmezésében a történelem többszöri politikai „átírásának”^[20]máig élő öröksége érhető tetten. A politikai fordulatok egy-egy ünnep megszűnésével vagy „árfolyamának” megváltozásával jártak. Az elmúlt évszázadban ünnepek szűntek meg, alakultak át és keletkeztek. A mögöttük lévő események értelmezésében az iskolák nem támaszkodhattak a közgondolkozásban jelen lévő, általánosan elfogadott, kikristályosodott, a szocializációban továbbadott értelmezési mintákra és viszonylag stabil értékekre, hiszen a szülők nemzedéke gyakran egészen más ünnepek szellemében szocializálódott iskoláskorában, mint a gyermekeké. Bár az iskolák önállósága ma minden téren kétségtelenül nagyobb, mint valaha is volt Magyarországon – a nemzeti ünnepek értelmezése és megünneplése terén is –, és remélhetőleg nem élünk már meg több radikális politikai cikcakkot, a felülről szabályozott, politikai elvárások mentén lebonyolított, politikai visszacsatolásokban bővelkedő ünneplések hagyománya mélyen rögzült, és gyakran túlélte a politikai fordulatokat is.

(2) Dramaturgiai problémák. • Az iskolai ünneplések lebonyolításában Magyarországon sok pattern és sok sablonos minta él. Keményen tartja magát az ünnepléseknek a direkt (verbális vagy vizuális) pátosz abszolút elsőbbségén nyugvó hagyománya, amellyel nehezen fér össze a megidézett eseményeket kísérő félelem, szorongás, kétely, bizonytalanság, dilemma, konfliktus, megalkuvás, esendőség vagy tévedés megidézése. Még csak most formálódik az az ünnepi kultúra, amelyben a tartalomnak, a korszerű, mához szóló gondolatoknak, az érzelmi közösséget a ünneplésben való aktív részvétellel építő dramaturgiának, a hétköznapokban gyökerező ünneplésnek és a letisztult formáknak egyaránt helyük van.

(3) Az állampolgári szerepekkel kapcsolatos problémák. • Végül azt a felfogást említhetjük meg, amely szerint „nem az ünnep van a gyerekekért, hanem a gyerekek az ünnepért”. E felfogás hátterében nem nehéz felfedeznünk a diákok és a tanárok közötti egyenlőtlenségek kiterjesztését az ünneplés területére, egy olyan területre, ahol pedig ugyanahhoz az állampolgári közösséghez tartozóként teljesen egyenlőek. E hierarchikus iskolai viszonyokra épülő felfogás szerint az ünnep elsősorban az iskola és a tanárok ügye, amit a gyerekek „fogyasztásra készen” kapnak. Az ünnepi folyamatoknak – a koncepciótól a gyűjtőmunkán és a készülődésen át a megvalósulásig – a gyerekek nem annyira alanyai, mint inkább tárgyai, akikre „irányulnak” az ünnepek, és akik jobbik esetben csak elviselik, de a rosszabbik esetben elszenvedik ezeket. Ezekben az esetekben a részvételen alapuló demokrácia egyik lehetséges gyakorlási alkalmából rekesztődnek ki a diákok.

Footnotes

1. ^ „Az ünnep mindig aktuális jelene jövő felé fordított emlékezésként értelmeződik. Másképpen fogalmazva: az ünnep felbontja múlt, jelen és jövő konvencionális viszonyát, és egy olyan intenzív jelent teremt, amely önmagában egyszerre hordozza a múltat és a jövendőt.” Beke Judit: A néven szólítás ünnepe. Iskolakultúra, 2003. 6–7. sz. 5.
2. ^ „De az ünnep reprezentativitása nem történhet meg az ünneplő közösség összegyülekezése és cselekvő részvétele nélkül.” Beke Judit: i. m. 5. 
3. ^ „Az ünnep ugyanis általában valamely alapító esemény drámai formában történő újra-jelenvalóvá-tétele, azaz reprezentációja. Az ünnepi szertartásban tehát a múltat ismételjük meg, ezáltal válik átélhetővé az éppen aktuális ünnep jelene, amely egyben magában hordozza a jövőbeli ünnep ígéretét.” Beke Judit: i. m. 5.
4. ^ A társadalmi konszenzust nehezíti, hogy a rendszerváltás előtti időszakban a kutatások szerint a közgondolkozás egyfajta „kettős könyveléssel” kezelte a társadalmi-politikai ünnepeket: elkülönítették a saját életükben legfontosabbnak tartott ünnepeket a politikai szempontból legjelentősebbnek tartott ünnepektől. Dögei Ilona: Társadalmi, politikai ünnepeink. Részvétel a FIN ünnepein. Kézirat, 1979.
5. ^ Ez a megállapítás a legkevésbé március 15-ére és október 6-ára igaz, amelyekkel kapcsolatban a családi szocializáció hatásai is a legerősebbek, és amelyek minden politikai fordulatot és politikai manipulációt túlélve megőrizték erőteljes érzelmi töltésüket. 
6. ^ Volt időszak, amikor március 15-e fontosságát azzal is bagatellizálták, hogy ezen a napon nem volt tanítási szünet; hogy csak az osztályokban lehetett megemlékezni róla. Arra is volt példa, hogy olyan félelmetes jelentőséget tulajdonítottak neki, hogy még a feltűzhető kokárdát is szabályozták. 
7. ^ Például a Horthy-korszakban a tankönyvek óvakodtak attól, hogy a március 15-i eseményeket forradalomnak nevezzék, és inkább az áprilisi törvények elfogadásának jelentőségét hangsúlyozták. Annak ellenére így volt ez, hogy március 15. hivatalos ünnep volt. 
8. ^ „Nem látni a politikától a történelmet” – fogalmazott egy középiskolai tanár. Czigány Szilvia: Középiskolai emléknapok és demokratikus szocializáció. Kézirat, Budapest, 2002. 
9. ^ Az osztályban pár héttel később egy óra keretében beszélgettek a fogalmazások néhány megállapításáról. 
10. ^ Ez összesen 32 fogalmazás, mivel három gyerek nem csak egy ünnepet választott. 
11. ^ Az október 23-áról író fiú volt az egyetlen, aki három ünnepről is írt: március 15-éről, október 6-áról és október 23-áról. Október 23-áról a következőket írta: „A köztársaság kikiáltása. Az emberek gyülekezete. Parancsokat adtak ki. És azért volt jó Magyarországnak, mert így szabályok, törvények alakultak. Mindezt könyvekben írták, fogalmazták. A törvények szabályozták a rendet és a bűntényeket. A bűntények létrehozását a szabályok határozták. Örülök, hogy vannak törvények.” A válasz a maga sutaságában is szépen fogalmazza meg a békés rendszerváltás értékét („parancsokat adtak ki” és „szabályok, törvények alakultak”), valamint a törvényesség fontosságát.
12. ^ Az augusztus 20-áról író lány március 15-e mellett, másodikként említette meg ezt az ünnepet. A következőket írta róla: „A kenyér ünnepe. Egy szokás maradt fenn, az, hogy a kenyeret osztogatják, és mielőtt szelnének kenyeret, azelőtt a kenyér hátuljára keresztet rajzolnak késsel. Utána lehet egy jót zabálni.” 
13. ^ Mind a 19 fogalmazásnak a címében szerepelt a szabadságharc szó. 
14. ^ A fogalmazás más részeiből tudjuk, hogy akkor kezdődött a szabadság, amikor a szabadságharc véget ért. 
15. ^ Külön tudásszociológiai vizsgálat tárgya lehetne, hogy a pacifista gondolkozásmód általánossá válásával, a sorkatonaság eltörlésével, az európai békés évtizedek kézzelfogható eredményeivel és a háborúk és harcok borzalmait bemutató képek általánossá válásával hogy lehet közelíteni a múlt forradalmi eseményeihez. 
16. ^ Valószínűleg Batthyány Lajos miniszterelnökről van szó. 
17. ^ Feszty Árpád körképét, A magyarok bejövetelét. 
18. ^ A „nem” szó be van keretezve. 
19. ^ Itt csak utalnék arra, hogy a család történelmi emlékezésben való részvételét Magyarországon az elmúlt évtizedekben számos tényező nehezítette. Ilyenek a politikai fordulatok után a politikai közbeszédben és az oktatásban átértékelődő korábbi korszakok; a hatalom által preferált társadalom- és politikaképek változásai; az eseményekben való személyes részvételek (részben a személyes részvételek a megelőző korszakok hatalmi-politikai struktúrájában, részben a különböző kollektív élmények: a deportálások, a koncentrációs táborok, a munkaszolgálat, a hadifogság, illetve kitelepítés, a beszolgáltatások, az államosítás, a téeszesítés, az 1956-os forradalomban való részvétel stb.) kollektív feldolgozásának, nyilvános „kibeszélésének” elmaradása vagy megkésettsége. Az érintettek számára rendszerint csak az emlékek elfojtása, a magántörténelem családi hajszálcsöveinek elvágása maradt, a társadalom jelentős rétegei számára pedig csak a kollektív felejtés. Részletesen is lásd erről: Szabó Ildikó: A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2000.
20. ^ Ahogy a klasszikus pedagógusvicc fogalmazott a nyolcvanas évek derekán a történelemtanároknak tartott továbbképzések lényegéről: „Mától kezdve minden másképpen volt.”