Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században

Hasznos és fontos sorozatot indított Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára. A levéltár tudományos műhely is, ahol eddig is értékes forráskiadások és kiadványok jelentek meg. Az új sorozatban Turbuly Évaigazgatónő Dominkovits Péter társszerkesztővel a megyei levéltári szervezet munkatársainak doktori disszertációit teszi közzé. A sorozat első munkája Németh Ildikó doktori dolgozata Sopron középfokú és középszintű iskoláiról. A kezdetet érthetően a Ratio Educationis (1777) dátuma adja meg, és az 1921-es soproni népszavazás zárja a kerek századhoz nem köthető időszakot.

A dolgozat szerzője a Soproni Levéltár főlevéltárosa. A bibliográfia tanúsága szerint a 19. századi soproni tanügyet összegző könyv megírása előtt számos tanulmányt közölt választott témájáról. Írásai jelentek meg szülővárosa középfokú nevelőintézeteiről, tanulmányban összegezte a város magánintézeteinek működését (Iskola és társadalom tanulmánykötetben), és egy közigazgatás-történeti gyűjteményben a győri tankerület szervezetének történetét elemezte 1777-től 1935-ig. Újabb írásában többek között a város diákjainak etnikai megoszlását jellemezte, egy fontos gyűjteményes kötetben (mely Sopron szabad királyi város 725 évéről jelent meg 2002-ben) pedig megrajzolta az „iskolaváros”, nevezetesebb tanárainak portréját. Elmondhatjuk, hogy „felkészült” választott témája alapos megírására.

Sopron iskolatörténetével foglalkozni nem egyszerű feladat. Müllner Mátyás 1857-ben két nyelven megjelent iskolatörténete óta a helytörténeti hagyomány 1557-re teszi az evangélikusok latin iskolájának megalapítását. Ez persze csak ún. kisgimnázium lehetett volna Mészáros István iskolatörténeti kronológiája szerint is (Középszintű iskoláink kronológiája. 1988). Levéltári források szerint az „illuste gymnasium” kialakulása Lackner Kristóf humanista polgármester fáradozásai nyomán az 1620-as években történt. A jezsuiták 1636-os soproni betelepülése nyomán megszületett a katolikus jezsuita (majd 1802-től a bencés) gimnázium. A fenti évszámot a könyv szerzője is leírja. A felekezethez nem kötődő városi főreáliskola, ma Széchenyi István Gimnázium, 1698-ban alakult meg háromosztályos alreáliskolaként.

Németh Ildikó összegezte a korábbi kutatásokat, ugyanakkor iskolatípusonként rendszerezte és számos esetben alapkutatással kiegészítette a korábbi, sokszor ünneplő jellegű írásokat. Levéltárosként jól ismerte forrásait, a feldolgozott „száz év” önmagában is csaknem százötven évre nyújt adatokat.

Nem kerülhette el az elemi iskolák érintőleges említését, mert például még a Laehne-féle magánintézetbe is felvettek elemista tanulókat. A „legrégibb és legtekintélyesebb” iskolákról külön fejezet szól. A 19. század második felében kialakultak a reáliskolák és a kereskedelmi szakoktatás formái, mindegyikről alapos fejezet készült. A polgári iskolák történetét tárgyalva rámutathatott, hogy ezek létrejöttét Sopronban külön igény segítette elő. Az eredetileg hatosztályosra tervezett intézet – megvalósulásakor – Sopronban is négyosztályos iskolává zsugorodott. (Az iskolaformában rejtező lehetőségeket Németh László A Medve utcai polgári című könyvében siratta el.)

Kimunkált fejezet foglalkozik a város tanítóképzésével. Németh Ildikó ezt a fejezetet is a Ratio Educationisig, majd Sopronban az Evangélikus Mesterképző Intézetig (1829) vezeti vissza. Király József Pál, az evangélikus líceum igazgatója Kolbenheyer Mór evangélikus lelkésszel „végigkoldulják” – a legjobb értelemben – a protestáns Nyugatot, és 1858-ban megnyílik az evangélikus tanítóképzős fiúk iskolája a későbbi Deák téren. A katolikus tanítóképzőt Zalka János győri püspök székvárosába telepítette át. 1855-től csak mintegy negyven évig működött Sopronban. Annál eredményesebb munkát folytatott a tanítóképzés területén – a szerző kutatásai szerint – a két női szerzetesrend, az Orsolyita Nővérek és az Irgalmas szerzetesrend, népszerű nevükön a „szürke nővérek”.

Sopron példaadó módon támogatta az 1903-ban megnyílt Siketnéma Intézet felállítását is. Külön fejezet foglalja össze a város szerepét a katonai nevelőintézetek és a tiszti leánynevelde megteremtésében.

Két fontos területre szeretném felhívni a figyelmet. Külön alfejezetben szerepel az iskolai egyesületi élet mint a tanításon kívüli tevékenység színtere. A szerző bemutatja az önképzőkörök, a segélyegyletek, a diákegyesületek soproni világát, itt is számba véve a rendelkezésére álló anyagot. A leggazdagabb önképzőköri élet az Evangélikus Líceum 1790-ben alapított önművelő egyletében folyt. (A felsorolt irodalmat kiegészíthetjük még az 1940-ben megjelent Emlékfüzet a Magyar Társaság 150. évfordulója alkalmával című szép kiadvánnyal. Szerkesztője Csaba József. Az 1940. évi Nyugati Őrszem 4–6. száma helyett kapták a licista diákok.) Keveset szólhatott a cserkészet jellemnevelő intézményéről a szerző. Az evangélikus líceumnak, a bencés gimnáziumnak és a főreáliskolának is volt cserkészcsapata. Például Tompos Ernő, az ismert soproni heraldikus diákkorában cserkészfutárként teljesített szolgálatot a soproni népszavazás idején. Ezt nemrég leánya, Tompos Lilla közölte édesapja jegyzetei alapján a Soproni Szemlében.

A disszertáció fontos alfejezete A tanárok iskolán kívüli tevékenysége. Az 1877-ben alapított Soproni Irodalmi és Művészeti kört valójában a soproni középiskolák tanárai teremtették meg. Nevüket a szerző gondos jegyzékben felsorolja. Érdemes megemlíteni, hogy ugyanez a tanári közösség adta ki a Külföld című irodalmi havi folyóiratot. A főreáliskola tanára, Újvári Béla a francia irodalomról írt, Bella Lajos, a későbbi nevezetes régész a német irodalmat ismertette. A líceum tanára, a rövid életű Moller Ede számos írását őrzi az egy éven át megjelent folyóirat. A soproni ipari szakoktatásban is szerepet vállaló Fialowsky Lajos pedig a kortárs lengyel irodalmat mutatta be a folyóiratban. Fialowsky neve egyébként szerepel a szerzőtől mintavételnek nevezett tanári életrajzgyűjteményben is, a Nevelőintézetek fejezet alpontjaként (Adatok a jelesebb középiskolai tanárok életrajzához).

A tanári életrajzokkal jó címszavakat előlegez Németh Ildikó egy majdan elkészítendő soproni lexikonhoz. Itt is szükségszerűen „átlép” az önmaga által megszabott 1921-es időhatáron. Például Bella Lajos 1937-ben hunyt el Sződligeten, Ágoston Ernő lemondott ugyan tanári állásáról a Laehne Intézetben, szabad művészként azonban 1957-ig alkotott Sopronban.

Szellemi értéket képviselnek az értekezésben szereplő soproni tanárszerzők az 5. Adattár fejezetében. Az iskolai évkönyvek ugyanis sokszor rejtett kincsestárak. Az Evangélikus Líceum évkönyveiben az író Vojtkó Pál A reformáció kora irodalmának hangulatáról értekezik 1898/99-ben. Érdekes a szerző nélkül felsorolt ún. Nagy könyvtár többes példányainak jegyzéke. Az előttem fekvő értekezés név szerint nem említett szerzője talán az akkor könyvtároskodó Bancsó Antal. Szerző lehetett talán az 1889-ben nyugdíjba vonult Müllner Mátyás is, aki évtizedeken át a könyvtár gondos őre volt. (Talán ő lehet a szerzője az 1896-ban megjelent kétkötetes nyomtatott könyvtárjegyzéknek is. Mindig e gazdag jegyzékből tájékozódom, ha Sopronban használt 16–17. századi könyvet keresek.)

Az adattár mindenkor közli az iskolák rövid történetét. Az adatsorok, a kis iskolatörténetek itt sem zárulnak 1921-nél. A líceum történeténél adatolja a szerző az 1948-as államosítást, és a nagynevű intézmény újra evangélikussá válását is említi 1992-ben. Mindenkor hasznos támpont, hogy megtaláljuk az igazgatók névsorát, a bencés gimnáziumban az utolsó említett igazgató a kiváló matematikus, Borossay Dávid. A néprajzos Szeder Fábián (igazgató 1813 és 1816 között) nevét az életrajzgyűjteményben is örömmel olvastam volna. Az 1948-as államosítás után még egy évig Fényi Gyula Gimnázium névvel működött, egy vékonyka értesítője is megjelent. Tanulóit valóban „szétosztották” a Széchenyi és a volt Evangélikus Líceum intézményei között. Az Evangélikus Tanítóképző keletkezéséhez további adatokat szolgál Király József PálErinnerungen című gyűjteménye, melyben a 2. Reiseerlebnisse fejezet a szerző és Kolbenheyer Mór németországi és svájci gyűjtőútját írja le, melynek eredményeképpen 1858-ra felépült majdan a II. világháború rongálásai nyomán elpusztuló épület. T. Schneider Grázban megjelent metszete az egykori épület a Volks Lehrer Seminar utcai és udvari homlokzatát találó metszettel mutatja be. Az Adattár minden iskolai portréja a levéltári anyag alapos összegzésével zárul.

Gazdag az egyes iskolák tablóiról, néhai tanárairól látható illusztrációs anyag is. Hajdani tablók, tanári arcképek reprodukciója, sokkal itt találkoztam először. (Kiegészítésként megemlítem, érdemes lenne a Soproni Levéltárnak a mostani Bencés Idősek Otthona folyosóján látható tablókat is begyűjtenie reprodukció formájában. Az épület helyreállításakor kerültek elő ezek a tablók.)

A Soproni Levéltár Dissertationes Sopronienses kötetét a bírálók (dr. Kelemen Elemér és dr. Timár Lajos) „summa cum laude” osztályzattal minősítették – olvashatjuk a könyv előszavában. Ezt az osztályzatot a soproni iskolatörténetet érdeklődve olvasó recenzens is megerősíti. Szeretném a szerzőt arra biztatni (Petőfi Sándor biztatta így Arany Jánost a Toldi bírálatában), hogy írja meg a mű „hiányzó részeit” is, a kezdetektől 1777-ig, majd 1921-től az 1990-es fordulatig. Egy készülő soproni várostörténetben, amelynek munkálatai már megindultak, fontos helye van az iskolatörténetnek is. (Az 1921 utáni részhez érdemes lenne Becht Rezső Bűvös henger, Bakó József Feljebb a kaptafánál és Kónya Lajos Soproni évek fejezeteit is felhasználnia. Igaz, hogy ezek szépirodalmi művek, de egyben dokumentum értékűek is.)

A szépen megírt kötet valóban igazolja, hogy Sopron ősi iskolaváros. Csaknem 150 évét összegezte a szerző, érdemes folytatnia a munkát.