„Nem akarunk semmit tiltani, csak az információk átadása a célunk”

A Szülészeti–Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság iskolai szexuális felvilágosító programot indított, amelynek az a célja, hogy szakorvosok bevonásával minél szélesebb körben világosítsák fel a 14–18 éves korosztályt. A különböző felmérések, még inkább a fiatalok körében szerzett tapasztalatok arra utalnak, hogy a mai tizenévesek egyre korábban kezdik meg a szexuális életet, s ezért egyre korábban lenne szükség felvilágosításukra, a nem kívánt következmények elleni védekezés módjainak megismertetésére, a felelősségérzet felkeltésére. A fiatalokért felelősséget érző szülész-nőgyógyász orvosok ezért határozták el egy olyan széles körű program indítását, amely az iskolában ad lehetőséget a sokszor, sokak által kényesnek érzett, ám nagyon is mindennapi kérdések megválaszolására.

Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a program irányítóit, hogy elmondják az első szakasz tapasztalatait az iskolai fogadtatásról, a hatékonyságról.

A beszélgetés résztvevői: dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, a Szülészeti–Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság titkára, a program egyik megalkotója; dr. Lakatos Erika, az iskolai program vezetője;dr. Németh Tünde gyermekgyógyász-pszichoterapeuta, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa; valamint dr. Nagy Nándor, a mátészalkai területi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának orvosa.

Miért szánta rá magát az önök alapvetően tudományos célok érdekében működő társasága, hogy egy prevenciós programot indítson?

Szőnyi György: A társaság nevében szerepel a prevenció fogalma, az orvoslásban ugyanis a tudományos tevékenységtől elválaszthatatlan a megelőzés. Magának a programnak a gondolata úgy vetődött fel bennem, hogy a Schöpf-Merei Kórház- és Anyavédelmi Központban dolgozva iskolába járó fiatalokkal kerültem kapcsolatba, szembesültem a korai szexuális életből eredő problémákkal, mindenekelőtt a fiatalkorúakon elvégzett abortuszok nagy számával. Más kollégákkal együtt 2001 októberében azért alakítottuk meg a Szülészeti–Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaságot, hogy egy szakmai szervezet keretein belül kezdjük meg egy olyan országos programnak a kidolgozását és végrehajtását, amely több más prevenciós cél mellett a tizenévesek felvilágosítását, a korai szexuális élet negatív következményeinek az enyhítését is célul tűzte ki. Több jeles szakembert sikerült a programunk mellé állítani. Megrettentett bennünket a fiatalkorúak körében elvégzett abortuszok rendkívül magas száma. 2001-ben valamivel kevesebb mint százezer szülés volt Magyarországon. Az elvégzett abortuszok száma meghaladta az ötvenhatezret, ennek 10%-át 18 év alatti fiatalokon végezték el. Ehhez az adathoz hozzá kell kapcsolni azt a közismert tényt, hogy ma a fiatalok döntő hányada 16. és 17. életéve között kezdi el szexuális életét, továbbá azt a több vizsgálat által is megerősített adatot, hogy a fiatalok első szexuális aktusa több mint kilencven százalékban védekezés nélkül történik. Sok kezdeményezést ismertünk az országban, amelyekben szülész-nőgyógyász kollégák kórházakban, különböző intézetekben öntevékenyen megpróbáltak felvilágosító tevékenységbe fogni, megpróbáltak tenni valamit annak érdekében, hogy a fiatalkori abortuszok száma csökkenjen, s hogy a fiatalok felkészültebben, több felelősségérzettel közelítsenek a szexualitáshoz. Éreztük, hogy ezek az egymástól elszigetelt törekvések akkor tehetők hatékonyabbá, ha országos szinten koordináltabbá válik a különböző helyeken működő szakemberek munkája, ha egységes szemlélettel, egységes tematika alapján fordulnak a megcélzott rétegekhez. A középiskolás korosztálynak szántuk a programot, s nagyon fontosnak tartottuk, hogy ne száraz, tankönyvízű szöveggel, gondolatmenettel közelítsünk a fiatalokhoz. Az a tapasztalatunk ugyanis, hogy a felvilágosítás akkor jut el igazán a fiatalokhoz, ha azon a nyelven szól, amelyen ez a korosztály kommunikál. Az orvoskollégák számára ennek a korosztálynak a megszólításához akartunk igazában segítséget nyújtani, mégpedig annak érdekében, hogy ebben az érzékeny témában képesek legyenek bizalmat ébreszteni, olyan légkört teremteni, amelyben megnyílnak a 16-18 évesek.

Miért az orvosokra alapozza ez a program az iskolai szexuális felvilágosítást? Miért nem kívánták bevonni a pedagógusokat a prevencióba, hiszen ők jól ismerik a megcélzott korosztály életkori sajátosságait, nyelvét, kódrendszerét?

Szőnyi György: Az orvos szembesül elsősorban a felelőtlenül megkezdett szexuális élet minden következményével, azzal a drámai gonddal, amikor egy 16-17 éves lány első terhességét meg kell szakítani, amikor egy parányi élőlényt, egy magzatot el kell távolítani. Az orvos számára is megrázó élmény egy-egy terhességmegszakítás, ezt a negatív élményt sohasem mondjuk ki direkt formában szavakkal, de a személyiségünk ezt valahogy sugározza a velünk kapcsolatba kerülő fiatalok felé.

Németh Tünde: Ennek a programnak hosszú távon az a célja, hogy a fiatalok felismerjék, mennyire fontos, hogy a terhesség akkor következzen be, amikor azt akarják, amikor várják. Gyermekgyógyászként gyakran foglalkozom a „középső gyerek” tünetegyüttessel, azaz azoknak a gyerekeknek a problémáival, akik két abortusz között születtek. Az anyán végzett terhességmegszakítások ugyanis nem maradnak nyom nélkül. Egy terhességmegszakítás kihat az anya egész lelki életére, fizikailag és nőgyógyászatilag is nyomokat hagy benne, és a később születendő gyerekre, sőt az egész családra is hat. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok pedagógus menekül attól a feladattól, hogy a szexualitásról, a szexuális élet gyakorlati problémáiról beszéljen az osztályában. Számos ilyen felvilágosító foglalkozást tartottam, s szinte mindig az iskolák meghívására. Nagyon szívesen beszélek ezekről a kérdésekről a kamaszkorú fiatalokkal, amit tudok, elmondok, és megpróbálok minden kérdésükre válaszolni, de hangsúlyoznom kell, ez nem olyan feladat, amely egy orvos egyszeri jelenlétével megoldottnak tekinthető. Ez a felvilágosítás akkor hatékony, ha sorozatban történik, mivel akkor alakul ki olyan kapcsolat, bizalmi légkör, amelyben a fiatalok is meg tudnak nyílni. Végtére is ez a program igazi célja.

Ennyi tapasztalat birtokában hogyan látja, a pedagógusnak vagy a kívülről érkezett orvosnak nyílnak meg jobban?

Németh Tünde: A pedagógusoknak nem biztos, hogy megnyílnak, egy külső embernek sokkal inkább. Szinte mindig őszinteséget tapasztalok, és igényt arra, hogy megnyílhassanak, elmondhassák a szexualitással kapcsolatos problémáikat. A pedagógus a szexuális felvilágosítóóra után visszamegy matematika- vagy biológiaórára az osztályba, a gyerekek bizonyos értelemben függnek attól, hogy miként ítéli meg őket a tanáruk. A megítélés befolyásolhatja a későbbi iskolai sorsukat.

Nagy Nándor: Annyit tennék hozzá, hogy nekem kicsit pedagógusi vénám van, érzem, hogy milyen problémákkal kell megküzdeni, amikor a szexuális életről, a védekezésről beszélgetünk a fiatalokkal. Sokat gondolkodtam azon, hogy ki is valójában az ideális felvilágosító. Vajon feltétlenül az orvos-e az, aki leginkább el tud jutni a fiatalokhoz. Meggyőződésem, hogy a szülész-nőgyógyász orvosok mellett a védőnők, a kortárs oktatók, a szociális segítők és a pedagógusok is felkészíthetők erre a feladatra.

Kiket ért kortárs oktatókon?

Nagy Nándor: Azokat az orvosegyetemekre vagy a bölcsészkarok pszichológia szakára járó fiatalokat, akik korban közel állnak a középiskolásokhoz, de megfelelő képzéssel, a témában való elmélyedéssel meglehetősen sok információval rendelkezhetnek. A kortárs oktatók könnyen találják meg a hangot a náluk néhány évvel fiatalabb diákokkal, könnyebben alakul ki bizalom irántuk.

Lakatos Erika: A kortárs oktatókat más témákban, például drogprevencióban is alkalmazzák, van is számukra képzés.

Szőnyi György: Szükség van az oktatói kör bővítésére, mivel hosszú távon úgysem fogjuk bírni, hogy magunk jussunk el Magyarország összes középfokú intézményébe a tananyaghoz illeszkedő rendszeres foglalkozásokat tartani. Mindenképp egészségügyi szakemberekben gondolkodunk, ezért a programba szeretnénk bevonni a védőnőket, akik ott vannak a területen, ismerik az iskolákat, a tanárokat. Sőt azokat a tanárokat is szívesen fogadnánk, akikben van ambíció, hogy elmélyedjenek a témában, képzésen vegyenek részt. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézettel együttműködve dolgozunk egy olyan képzési anyagon, valamint egy módszertani ajánláson, amelyben a felvilágosítás legfőbb ismereteit és a módszereket is leírjuk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a programban részt vevő szakembereknek ne csak a közvetítendő információkat írjuk le, hanem megtanítsuk őket azokra a kommunikációs technikákra, amelyekkel eredményesen lehet eljutni a fiatalokhoz. Nagyon jó lenne gyorsan sok embert kiképezni, megtanítani és egy nagy szakembergárdával elindulni, mivel a fiataloknak minél szélesebb körét kellene szakszerű módszerekkel és tartalmakkal elérni. De tudomásul kell venni, hogy a program terjesztésének szervezés- és feltételrendszer-beli korlátai vannak.

Hogyan fogadják a középiskolák az önök által megtervezett szexuális felvilágosító programot? Mennyire adottak iskolán belül a program megvalósításának feltételei?

Lakatos Erika: Miután az ország összes középiskolájával felvettük a kapcsolatot, eléggé pontos áttekintésünk van. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a programot nagyon pozitívan fogadták. Ennek kapcsán szeretnék visszatérni ahhoz a problémához, hogy a pedagógusok mennyire kívánnak részt venni a szexuális felvilágosításban, a védekezésre, a szexuális élet megkezdésére történő felkészítésben. Tapasztalataink szerint örömmel vették tudomásul, hogy kész programot kaptak – részben azért, mert az e téren meglévő ismereteik, konkrét tárgyi tudásuk nem hasonlítható össze egy szülész-nőgyógyász vagy egy pszichiáter tudásával, felkészültségével. Konkrét tapasztalataink vannak arról is, hogy milyen mélységig nyíltak meg a mi programunkban részt vevő gyerekek az általunk felkért szakemberek előadásait követően.

Volt-e olyan iskola, amely elzárkózott a programban való részvétel elől, ahol az igazgató azt mondta, hogy az iskola nevelési programjával nincs összhangban egy ilyen program befogadása?

Lakatos Erika: Ilyen nyíltan nem utasította el egyetlen intézmény sem a részvételt, olyan azonban akadt, amelynek az igazgatója azt mondta, hogy köszöni szépen, de nem kéri a segítségünket, mivel van saját szakembergárdájuk: orvos, védőnő, pedagógus, akik évek óta együtt végzik a mi programunkban szereplő felvilágosítómunkát. Arra is volt példa, hogy a programot meghirdető plakátot nem engedték kitenni az iskolában, mert féltek attól, hogy mit írnak rá a gyerekek. Kétségtelenül éreztük az intézmények kisebb hányadában, hogy fenntartásaik vannak programunk befogadásával kapcsolatban, de ezek az intézmények sem álltak ellen, nem gördítettek akadályokat a munkánk elé. A program keretében mindig nagyobb csoportoknak tartottunk előadást, megismertettük a program lényegével a diákokat, felhívtuk a program internetes elérhetőségére a figyelmüket, és tudatosítottuk, hogy oktatóorvosaink a későbbiekben visszatérnek az iskolába, s akkor kiscsoportban vagy egyénileg lehet velük beszélgetni.

Szőnyi György: Bármilyen program iskolába történő bevitele nagy felelősséggel jár, ezért rendkívül gondosan készültünk fel a program megtervezésére. Azzal is tisztában voltunk, hogy egy intézmény vezetője számára is felelősséggel jár a program elfogadása, beengedése, ezért megpróbáltuk úgy megfogalmazni a tájékoztató csomagunkat, hogy abból minden kiderüljön. Nagyon jól felkészítettük az oktatóorvosainkat az iskolavezetéssel, a pedagógusokkal való kommunikációra, együttműködésre. Ugyanis tisztában voltunk azzal, hogy egy rossz kapcsolatfelvétel, egy nem kellő körültekintéssel megtartott foglalkozás akárcsak egyetlen iskolában alá tudja ásni az egész program hitelességét. Követtünk el néhány ilyen hibát, például egy egyházi iskolában az oda delegált oktatónk nem az egyházi iskola szellemiségének megfelelően beszélt az abortuszkérdésről. Szakmailag korrekt volt, amit mondott, de mégsem felelt meg az egyházi iskola e kérdésben vallott felfogásának. Utána bizony nagyon kemény bírálatot kaptunk az adott intézménytől.

Valójában mi a konkrét program, amellyel megkeresik az iskolát?

Szőnyi György: A program alapvetően három részből tevődik össze. Az egyik eleme az iskolai oktatás. Ezzel kapcsolatban célkitűzésként azt fogalmaztuk meg, hogy a 2002/2003-as tanév során Magyarország összes középiskoláját legalább egyszer felkeressük. Ez persze nem valósult meg teljesen, mert rá kellett döbbennünk arra, hogy a rendelkezésünkre álló oktatóorvosi körrel az iskolák felébe lehet eljutni. Hozzávetőlegesen 150 kolléga járja az iskolákat, előadást tart, s aztán többször visszatér. A program másik fontos eleme a weboldal. Itt egyrészt nagyon sok ismeretet közlünk a fiatalokkal, másrészt az internet adta interaktív lehetőségeket kihasználva sok kérdést tehetnek fel a szexualitással, fogamzásgátlással, szexuális higiéniával kapcsolatban. A válaszokat szintén oktatóorvosaink válaszolják meg. Az internetoldalt sokan látogatják, sok kérdést tesznek fel. Úgy érezzük, hogy ez a kommunikációs lehetőség épp a személytelensége révén nagyon hatékony.

Lakatos Erika: Nagyon sok tényezőtől függ, hogy mennyire sikeres az iskolai foglalkozás. Fontos, hogy előzetesen ismerjék az iskolák igazgatói a programunkat, ebben sokat segített a média, a televíziók és az írott sajtó. Függ olyan helyi feltételektől is, mint például az iskola adottságai, van-e olyan előadóterem, ahova sok érdeklődő gyerek befér.

Nagy Nándor: Mátészalkán két középiskolában tartottam ilyen foglalkozást. A sikerességét talán az jelzi legjobban, hogy a harmadikba is hívnak, szeretnék, ha mielőbb elkezdődne ott is a program. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanárok örülnek annak, hogy külső szakember foglalkozik ezzel a témával, mert érezhetően zavarban vannak, ha erről beszélniük kell. Hogy ezt meg kell tenniük, számukra sem kérdés már, de bevallják, hogy nincsenek erre felkészítve. Őszintén bevallom, öt évvel ezelőtt nőgyógyász létemre magam is zavarban voltam, ha nyilvánosság előtt kellett a szexuális élet különböző problémáiról beszélnem. Az emberek kerülik ezeknek a témáknak a megbeszélését. Hozzá kell tennem, hogy bár sokat tanultam a szexuális felvilágosításról, a programban sok ismeretet, kommunikációs technikát tanultam meg, ennek ellenére vannak hiányosságaim. El tudom képzelni, hogy milyen gondot, feszültséget okozhat ez egy tanárnak, aki egyrészt az ismereteket tekintve sem igazán tudott felkészülni, de különösen nem készülhetett fel arra, hogy erről 15-18 éves fiatalok előtt beszéljen. A nagyvárosi középiskolákban, ahol a gyerekek kicsit lazábbak, szabadosabbak, sokszor próbálkoznak meg azzal, hogy zavarba hozzák az előadót. Vidéken, ahol zárkózottabbak a gyerekek, ezt kevésbé érezni.

Elképzelhető, hogy egy szülész-nőgyógyász szakorvos zavarba tud jönni ezeknek a témáknak a kapcsán a gyerekek magatartásától, esetleges rázós kérdéseitől?

Nagy Nándor: Más a helyzet, ha a rendelőben beszélget az orvos egy pácienssel, és egészen más egy nagy előadóteremben, 50-100 kamasz előtt. Ma már megszoktam ezt a feladatot, de idő s gyakorlat kellett hozzá. Amikor többször visszatértem egy-egy osztályba, akkor már teljesen oldottnak éreztem magam és a kapcsolatot a diákokkal.

Németh Tünde: Fontosnak tartom a tanárok részvételével kapcsolatban megjegyezni, hogy az általunk tanított ismeretek jelentős hányada a biológia-tananyag része, ennek ellenére kevés iskolában tanítják meg. Nagyon sok iskolában tapasztaltam, hogy nincsenek meg azok a biológiai alapok, amelyekre építeni lehetne a felvilágosító program ismereteit.

Nagy Nándor: Sajnos, én is ezt tapasztalom, minden előadásomon felidézem a biológiai alapokat. Meg szoktam kérdezni, hogy melyek azok a feltételek, amelyek a teherbeeséshez szükségesek. Nem mindig tudják.

Szőnyi György: A mai tizenévesek nagyon sok dologról hallanak, sok felületes információjuk van, amelyet a médiából, az internetről, a filmekből szereznek, de ezek nem rendeződnek egybe. Ezért tűnnek tájékozatlannak a fiatalok. Nagyon fontos, hogy elmélyítsük a felületes ismereteiket, például a nemi szervek működéséről, a termékenység hormonális szabályozásáról. Mindezt persze úgy kell tennünk, hogy a szerelem, a szex varázslatossága ne tűnjön el, ne váljék pusztán biológiai tények sokaságává.

Mi az oka annak, hogy az iskolai természettudományi, mindenekelőtt a biológiaoktatás nem rendszerezi ezeket az ismereteket?

Németh Tünde: Mert ez nagyon sok pedagógus számára kellemetlen téma. Ismét el kell mondanom, hogy az orvos által végzett nemi felvilágosításnak azért örül az iskola, mert megszabadul ennek a terhétől. Ugyanakkor ezek az ismeretek korántsem csak a szexualitásról szólnak, hanem hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekekben kialakuljon a testkép, a tudás önmagukról. Ez tehát jóval túlmutat a szexualitáson, a védekezési technikák megismerésén. Sokkal inkább az önismeretről szól, amelynek része a test ismerete, mindannak tudása, hogy miként működnek a szerveink.

Erre a beszélgetésre készülve elolvastam néhány olyan újságcikket, interjút, amelyben tizenévesek beszéltek szexuális életükről, sőt átnéztem egy erre vonatkozó szexológiai kutatás eredményeit is. A fiatalok, akik – amint arról már beszéltünk – 16-17 éves korukra megszerzik első szexuális tapasztalataikat, azt állítják, hogy számukra a szexuális életről az iskola nem tud igazán fontos információkat nyújtani. Az iskola által közvetített ismeretanyagon, „túl vannak” már, s a tanárok döntő többségét nem tekintik olyan személynek, akihez bizalommal fordulhatnak szexuális problémáikat illetően. Az interjúkban többnyire megmosolyogják az őket önmérsékletre, önmegtartóztatásra, felelősségérzetre figyelmeztető tanáraikat. Milyen ebből a szempontból az iskolába belépő felvilágosító orvos helyzete, megítélése?

Szőnyi György: A mai tizenévesek valóban így vélekednek az iskola szexuális felvilágosító tevékenységéről és a tanáraik szemléletéről, de sok tekintetben ugyanígy vélekednek a szüleikről is. S eközben érdemes megnézni a honlapunkon a kérdéseiket, a chat-témákhoz való hozzászólásaikat, amelyekből kiderül, hogy korántsem tudnak mindent, sőt sok tekintetben nagyon tudatlanok. Ezt az ellentmondásos helyzetet, motivációt tudomásul kell vennünk, alkalmazkodnunk kell hozzá. Ezért szükséges odamenni hozzájuk, elmondani mindazt, amit tudniuk kell, lehetőséget adni arra, hogy csoportban vagy egyénileg kérdezhessenek.

Mindezeket az általános információkat ennek ellenére meghallgatják önöktől?

Szőnyi György: Ha belépek egy osztályba, akkor néhány perces ráhangolódás, ismerkedés után elkezdenek komolyan kérdezni a fiatalok, s nem is érdektelen témákat. Gyakran szólnak közbe: Na, ne papoljon doki! A lényegről beszéljen – mondják. A szexualitás lényegi, technikai kérdéseiről is tesznek fel kérdést: olyanokról például, hogy mi a véleményem az anális szexről, hogyan lehet megnyújtani az orgazmust, s más ilyen, a szexuális életük szempontjából fontos kérdést szegeznek nekem. Véleményem szerint ilyenkor át kell venni az ő hangulatukat. Én nem térek ki a válaszolás elől, mondom a magam véleményét, s akkor egy nem túl hosszú idő után vissza lehet terelni a beszélgetés menetét az eredeti mederbe. A felcsigázott, morgó, zsibongó osztályban a nyílt válaszok nyugalmat, figyelmet teremtenek, elhalkulnak a gyerekek, figyelni kezdenek, s egyszerre csak az orvos kezében van újra a beszélgetés fonala, az irányítás lehetősége.

Nagy Nándor: Nekem is hasonlóak a tapasztalataim. Annak érdekében, hogy el tudjam mondani a fontos alapinformációkat, a beszélgetés kezdetén jelzem, hogy mi az, amiről feltétlenül beszélni szeretnék, s ezt követően, ha marad idő, lehet kérdezni bármit. Egyébként sok diák az elején nem is érti, hogy mi ezeknek a beszélgetéseknek, foglalkozásoknak a funkciója. Sokakban van eleinte gyanakvás, „mit akar itt ez a szexológus” – mondják magukban. Aztán oldódik ez az állapot, s a végére már bizalmas kérdéseket is fel mernek tenni, persze többnyire nem a nyilvánosság előtt, hanem személyesen az óra végén. Többször próbálkoztam azzal, hogy előre is lehet kérdéseket eljuttatni hozzám, ha kényes a téma, akkor névtelenül. Érdekes módon ezeken a papírokon többnyire nőgyógyászati problémákat és kevésbé szexuális jellegűeket vetnek fel.

Németh Tünde: A program leírásából is kitűnik, hogy az oktató orvoskollégák nem akarják meggyőzni a gyerekeket, hanem információhoz akarják juttatni őket, egyfajta partneri helyzetet közvetítenek számukra. Ennek lényege az, hogy információt nyújtunk nekik, de a döntés joga az ő kezükben van.

Szőnyi György: Mi semmit nem akarunk tiltani. Az alapkoncepciónk lényege, hogy véletlenül sem akarunk abban a színben feltűnni, hogy tiltanánk, elítélnénk a korai szexuális életet. Egyetlen gesztussal sem utalunk arra, hogy nem szabad azt tenni, amit egyébként tesznek a fiatalok. Mi azt mondjuk nekik, hogy lehet, de a szerelem, a szex akkor értelmes, ha biztonságosan történik, ha tisztában vannak a következményekkel, ha megtanulják a nem kívánt terhesség elleni s természetesen a szexuális úton terjedő betegségek elleni védekezés technikáit is. Ez a filozófia abból indul ki, hogy mivel semmilyen eszközzel nem lehet megtiltani a fiatalok számára azt, hogy szexuális életet éljenek, ésszerű felkészíteni őket mindarra, ami ennek a biztonságos folytatásához szükséges. Arra törekszünk, hogy egy fiú vagy egy lány számára legyen természetes, hogy óvszert használ, ne kelljen azt eldugni. A mi ideálunk az az anyuka lenne, aki ha a fia nadrágjának a zsebében talál egy bontatlan óvszercsomagot, akkor nem leteremt, hanem éppen ellenkezőleg, megdicséri, hogy ilyen felelősségteljesen él.

Németh Tünde: Amint az előbb jeleztem, a program partneri helyzetet kíván teremteni ezzel a nem tiltó, a döntést a fiatalokra bízó attitűddel. Nagyon fontos, hogy a későbbiekben a pedagógusok is átvegyék ezt a szemléletet azért, hogy a gyerek akárkihez fordul, ugyanazzal a szemlélettel találkozhasson.

Mennyire tekintik a program részének a pedagógusok meggyőzését, szemléletük alakítását? Mennyire akarják elfogadtatni a programnak azt az alapfilozófiáját, amelynek lényege, hogy a program információkat ad át, de nem tilt meg semmit, adottnak veszi azt a tényt, hogy a felnövő nemzedékek zöme jóval korábban érik, s ezáltal korábban kezdi meg szexuális életét?

Németh Tünde: Egy-egy iskolai személyes beszélgetés még nem tud változtatni a pedagógus szemléletén, ehhez hosszabb idő kell, szükség van arra, hogy mindez bekerüljön a pedagógusképzésbe, a továbbképzésekbe. Ez lassú folyamat.

Van ugyanis egy félelmem: el tudom képzelni, hogy az önök által megfogalmazott filozófiával, alapszemlélettel sok pedagógus nem ért egyet, de legalábbis ambivalensen viszonyul hozzá. Ezért tartanám fontosnak, hogy a pedagógusok körében is szemléletet formáljanak.

Szőnyi György: Egyelőre nem szembesültünk ezzel. A programunk ismertetése nem váltott ki az iskolákban ellenérzést, sehol nem dobáltak meg kővel bennünket.

Lakatos Erika: Inkább pozitív a fogadtatás. Egy jó nevű pesti középiskola kapcsolattartó tanára hívott, hogy az egyik diákjuknak szüksége lenne segítségre, s ebben kérte a közvetítésemet. A tanár bizalmat érzett a programunk iránt, mivel megnyerte a szimpátiáját az ott járt oktatóorvosunk. Ennek a tanárnak a hangjából, a magatartásából éreztem, hogy elfogadta a programunk szellemiségét. De más esetben is előfordult, hogy vidéki iskolákból megkerestek bennünket a pedagógusok, hogy bajban lévő tanítványaiknak orvost keressenek.

Szőnyi György: A mi programunk, más korábbi prevenciós és szűrőprogramokkal szemben, nem tekinti lezártnak a folyamatot azzal, hogy megtörtént a prevenciót szolgáló előadás. Oktatóorvosaink megadják a lehetőséget a fiatalok számára, hogy előadásaik után kapcsolatban maradjanak velük. A program akkor lesz eredményes, ha az iskolai találkozás után egy-öt-tíz-száz gyerek azt mondja magában: „de jó fej ez a kockás inges doki, elmegyek hozzá tanácsért, gyógyszerért a rendelőjébe”. A program kapcsolatot akar kiépíteni az egészségügyi ellátóhely és az iskola között. Az a cél, hogy a fiatalok érezzék az orvos segítségének értékét, érezzék a lehetőséget.

Németh Tünde: Egy tapasztalt szülész kolléga azt kérte a felvilágosító előadáson, hogy adják egymásnak tovább az ott hallottakat. Ehhez persze nagyon fontos, hogy az orvos személyisége megnyerő, vonzó legyen. A kortársak meggyőző erejét használhatja így ki az orvos. Van olyan tapasztalatom, hogy az orvos érdekes felvilágosító előadása után a következő előadásra több lány elvitte a párját, a vele együtt járó fiút.

Lakatos Erika: Hadd egészítsem ki Németh Tündét azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok számára milyen fontos az orvos személyisége. Internetoldalunkon a legtöbb kérdés úgy végződik, hogy „csak azt ne tanácsoljátok, hogy forduljak nőgyógyászhoz”. Ha azonban az iskolai foglalkozáson egy olyan nőgyógyásszal találkoznak, aki megnyerő számukra, akiben megbíznak, akkor oldódik az orvosokkal, a nőgyógyászokkal szembeni félelmük. Ez hosszú távon fontos.

Önöket hallgatva egyre erőteljesebben vetődik fel bennem a kérdés, hogy mennyire képes elfogadni az iskola, a szülők az önök alapfilozófiáját, mivel a gyerekektől érkező jelzések arra utalnak, hogy az iskola, a pedagógusok jelentős hányada nem akar tudomást venni arról, hogy a fiatalok zöme iskolásként több-kevesebb rendszerességgel szexuális életet él. A szülők nagy hányada szintén homokba dugja a fejét, sokan féltik gyerekeiket a korán megkezdett nemi élet esetleges következményeitől. Nagyon sokan próbálkoznak a tiltással, de ezzel csak azt érik el, hogy gyerekeik nem tudnak bizalommal fordulni hozzájuk. Mennyire tekinti a program céljának a pedagógusok és a szülők szemléletének formálását?

Szőnyi György: Ez a szemlélet nem fog gyorsan terjedni, bár a problémák, a valóság rá fogja kényszeríteni a szereplőket, az iskolák vezetését, a pedagógusokat és a szülőket is arra, hogy szembenézzenek a tényekkel. Ezért fontos, hogy legyen program, hogy az orvosok minél felkészültebben tudjanak foglalkozni a fiatalok felvilágosításával, minél több lehetőség legyen az egyéni problémák kezelésére.

Lakatos Erika: Be kell láttatni, hogy hogy nem néznek szembe a problémával, ha struccként viselkednek, attól még azok léteznek, s ha így tesznek, az esélyét is elveszítik annak, hogy segíthessenek azokon a fiatalokon, akikért felelősek.

Nagy Nándor: Valóban hasznos lenne, ha mielőtt belépünk egy iskolába, a tanároknak tartanának egy előadást, ahol ezeket a szemléletbeli elképzeléseket megvilágítanánk előttük. Az én gyakorlatomban volt már erre igény. Hasznos lenne néhány alapvető dolgot elmondani, bár nem hiszem, hogy a pedagógusok nincsenek tisztában a valós helyzettel, nyilván ők is tapasztalják a tanítványaik problémáit. Inkább az egészségügyi statisztikák idevágó adataival, illetve az orvosi következményekkel nincsenek tisztában. Ezeket kellene elmondani nekik.

Németh Tünde: A szexuális felvilágosítás szükségességét csak saját élményeken keresztül lehet igazán mélyen belátni, felismerni. Én akkor köteleztem el magam a felvilágosítás és a megelőzés mellett, amikor egy hétvégi ügyeleten gyerekgyógyászként egy sebész kollégával egy 12 éves alhasi fájdalmakkal behozott kislányt vizsgáltunk. Orvosilag semmi megfoghatót nem találtunk ennél a gyereknél. Bent tartottuk, s a hétfői referáló vizitnél a főorvosnő megkérdezte, hogy látta-e nőgyógyász. Mire én naivan azt válaszoltam, hogy minek, még csak tizenkét és fél éves. Elküldtem a nőgyógyász kollégához, aki megállapította, hogy félidős terhes. Ez volt az a pont, ahol gyermekgyógyászként elköteleződtem minden ilyen jellegű kezdeményezés iránt.

Lakatos Erika: A pedagógusokat is érzékennyé kell tenni a probléma iránt. Minden megkeresett iskola igazgatójának címezve megküldtük a program leírását, amely tartalmazza azokat a tényeket, amelyek fontossá, nélkülözhetetlenné teszik, hogy az iskolában foglalkozzanak a szexuális felvilágosítás problémájával. Természetesen az iskolákban szinte mindig kijelölnek egy kollégát, aki tartja velünk a kapcsolatot. Gyakorta fordul elő, hogy ennek a pedagógusnak számos kérdése van, mielőtt igent mond az iskola programban való részvételére. Volt olyan pedagógus, akivel hetekig leveleztünk, mert mindig felmerült valamilyen újabb kérdés. Előfordult, hogy a tantestülettel, a különböző munkaközösségekkel is meg kellett előzetesen vitatni, hogy konkrétan mit tartalmaz a program. Ezeket az igényeket komolyan kell venni, természetesnek kell tekinteni. A program hitelességét növeli, hogy kezdeményezésünket támogatja az Oktatási Minisztérium, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium is.

Szőnyi György: A program sikerének valóban az az egyik kulcsa, hogy mennyire sikerül felismertetni az iskolákkal, a pedagógusokkal, hogy nem dughatjuk homokba a fejüket. Nem nézhetjük tétlenül a fiatalkorúak körében végzett abortuszok számának növekedését, valamint azt, hogy miközben egyre több fiatal él szexuális életet, aközben sokuknak nincs ismerete arról, miként lehet és kell védekezni a terhesség, a fertőzések, a szexuális úton terjedő betegségek ellen. Tovább kell azonban lépni, szükséges az oktatóhálózatot kiterjeszteni, ez jelentős felkészítő képzéseket igényel. Ennél is fontosabbnak érzem, hogy minden lehetséges eszközzel felhívjuk a közfigyelmet a probléma lényegére, tiltások, megbélyegzések helyett megpróbáljunk segíteni a ma felnövő nemzedéknek abban, hogy felelősségteljes módon közelítsen a szexualitáshoz, a szerelemhez.