A Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara a Tudomány Ünnepe alkalmából évente konferenciát szervez. Ebben az évben – a reformáció 500 éves jubileumára is készülve – országos neveléstudományi konferenciára került sor a Magyar Pedagógiai Társaság, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Nagykőrös Város Önkormányzata, a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma és az Óvó- és Tanítóképzők Egyesülete támogatásával 2016. november 10-én. A konferencia Nagy Sándor professzor életművét és szellemi örökségét tárgyalta születésének 100. évfordulója alkalmából. Az egész ország területéről érkeztek előadók, vendégek és érdeklődő pedagógusok, hallgatók.
Nagy Sándor (1916. április 26. – 1994. november 14.) a hajdani Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézetben végezte tanulmányait 1930 és 1934 között. A kiváló prepáról a nagykőrösi képző évkönyvei számos információval szolgálnak. A Baranya megyei Zalátán született szegény sorsú diák aktív közösségi munkát végzett, közéleti, egyházi tevékenysége egyaránt dicséretes volt. Kitűnő osztályzattal, osztályelsőként fejezte be tanulmányait. További tanulmányok, tanárság, hadifogság, tanítóképzői, tanárképzői oktatói állások után 1952-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított pedagógiai tárgyakat 1986-os nyugdíjba vonulásáig. Több ezer pedagógus volt a tanítványa az évtizedek alatt, akik közül sokan a mai napig szolgálják a köznevelés ügyét.[1]
A délelőtti plenáris ülésen prof. dr. Falus Iván, a neveléstudományok MTA doktora, dr. Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) ügyvezető elnöke és dr. Szenczi Árpád dékán méltatták és mutatták be Nagy Sándor tudományos életművét. Az előadásokból a szépszámú közönség megismerhette Nagy Sándor életének fontosabb mérföldköveit, Didaktika című főművét, melyet több éven át tartó átgondolt munkával készített olyan korábbi klasszikusokra támaszkodva, mint Comenius, Herbart és Fináczy, és hatással volt rá Imre Sándor, Nagy László, Prohászka Lajos munkássága is. Egy Falus Iván által 1986-ban készített interjúban Nagy Sándor a következő ma is aktuális gondolatokat fogalmazta meg:
A délelőtt folyamán a pedagógia, a neveléstudomány több területére is betekintést nyerhetett a hallgatóság. Dr. Molnár György, a BME APPI tanszékvezetője, az MPT didaktika szakosztálya elnöke a szakképzésben folyó munkáról beszélt. Eszterág Ildikó, a Móra Kiadó szerkesztője és az MPT Pest megyei Tagozata elnöke „Többkönyvesség hatása a tanulásra” címmel tartott előadást. Dr. Bárdi Árpád, a Főiskolai Kar docense pedig a tanösvényeket mutatta be szemléletes formában.
A rendezvény szervezői Nagy Sándor tiszteletére emléktáblát avattak a Tanítóképző Főiskolai Kar épületén. Kora délután a tudományos konferencia folytatásaként könyvbemutatóra kerül sor. Egy rendkívüli tanulmánykötetet mutatott be főszerkesztőként Dr. Méhes Balázs dékánhelyettes. A Lelki arcunk című könyv dr. Szenczi Árpád dékán úr 60. születésnapjára készült ajándékként.
A délután folyamán a társzervezők és az ifjúság szekcióüléseken vitatta meg az aktuális pedagógiai kérdéseket. Ennek keretében került sor a kar Tudományos Diákköri Konferenciájának házi versenyére is. A zsűri elnöke dr. Trencsényi László volt. A zsűri tagjai: dr. Erdélyi Erzsébet, az ELTE nyugalmazott docense, Szabóné Irházi Zsuzsanna, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottságának elnöke, dr. Fruttus István Levente docens, a Filó Lajos Alapítvány ügyvezető elnöke és Szontagh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója. Négy pályamunka jutott az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Bordás Ráhel és Klemán Tünde, Fazekas Elek, Simon Márton, valamint Tapoti Antal kutatását és előadását értékelte legjobbnak a zsűri.
A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Pedagógiai Szekciója és az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének közös ülésén a pedagógia különböző szakágairól hangzott el néhány vitaindító előadás. Az MPT Didaktikai Szakosztálya és az MPT Pest Megyei Tagozata ülésén Simon Kata klinikai szakpszichológust látták vendégül. Eszterág Ildikó moderálásával szekcióbeszélgetés zajlott az agresszió természetéről és kezelésének módjairól óvodapedagógusok, tanárok, tanítók és hallgatók részvételével. A Hittanoktató- és Kántorképző Intézet délutáni ülésén teológiai témájú előadásokat hallgathattak az érdeklődők.
A Nagy Sándor Emlékkonferencia minden résztvevője számára tartalmas, számos új információban bővelkedő együttléttel szolgált, s egyúttal lelki feltöltődésre is jó alkalom volt.
Footnotes
- ^ Emlékezés lapunkban: Nagy Sándor professzorra emlékezünk. Pedagógiai Szemle, 1995/7-8. sz. 107-109. Tiszteletére, emlékére 2007. november 16-án az ELTE PPK fszt. 4-es termét Nagy Sándor Teremmé avatták. A teremben Nagy Sándor életének és munkásságának emlékei, dokumentumai találhatóak.
- ^ Letöltés: http://eotvoskiado.hu/site/kiadvanyok/182 (2017. 01. 30.)