Olvasási idő: 
50 perc
Author

Nagy László beszámolója az iskolareform, a gyermekvédelem és a gyermektanulmányozás ügyeiről – 1919 augusztus

[1]A gyermektanulmányozók reformterveit ismeri a pedagógus-közvélemény, ám arról, hogy ezekből mit és hogyan próbáltak megvalósítani a Tanácsköztársaság 133 napja alatt, eddig kevés hiteles információval rendelkeztünk. A Ráday Levéltárban megőrződött egy dokumentum, amelyben Nagy László a népbiztosság munkatársaként beszámol részlege tevékenységéről, a Tanácsköztársaság oktatáspolitikájáról, a gyermektanulmányozók elképzeléseinek hatásáról, valamint a gyakorlati megvalósításukra tett vagy tervezett intézkedésekről (utalással az abban játszott szerepére). Tanulmányában a szerző közli a dokumentumot, elemzi annak tartalmát s a gyermektanulmányozók szerepét.

A 150 éve született Nagy László és a gyermektanulmányozók reformtervei széles körben ismertek a pedagógus-közvélemény előtt, elemezték azt a téma jeles szakértői (Kemény Gábor, Mérei Ferenc, Ballér Endre, Köte Sándor és mások),[2] ám arról, hogy e tervekből mit és hogyan próbáltak megvalósítani a Tanácsköztársaság 133 napja alatt, eddig kevés hiteles információval rendelkeztünk. A Ráday Levéltárban, Imre Sándor államtitkári iratai között megőrződött egy korábban ismeretlen dokumentum, amelyben Nagy László – aki akkoriban valószínűleg a Közoktatásügyi Népbiztossság (KN) „elemi reformügyekkel, tantervvel és utasítással” foglalkozó osztályának vezetője volt, a többi minisztériumban dolgozó osztályvezetőhöz/munkatárshoz hasonlóan[3] – 1919. augusztus 13-án beszámolót, „leltárt” írt részlege tevékenységéről. Ebben széles körű áttekintést adott a Tanácsköztársaság oktatáspolitikájáról, a gyermektanulmányozók elképzeléseinek hatásáról, valamint a gyakorlati megvalósításukra tett vagy tervezett intézkedésekről (utalással az abban játszott szerepére).

„A Közoktatási Népbiztosság által létesített intézmények, tervek”[4]

„Magyar Gyermektanulmányi Társaság
Budapest, VIII., Üllői út 16.B.

Létesített vagy tervezett intézmények, szervezetek s tervek

Iskolaszervezet[5]

I. Kisdedóvó „játékiskola” címen 4–6 éves korú gyerekek számára.

II. Egységes népiskola 6–14 éves gyerekek számára, nyolc évfolyammal. A népiskola 1. és 2. osztályai átmenetül szolgálnak a játékiskolából a rendes oktatás számára „kezdő iskola” címmel. Kötelező elvileg és gyakorlatilag.

III. Líceum, oly 14–19 éves korú gyermekek számára, akik a főiskolán, illetőleg a főiskolai szakiskolákban kívánják tanulmányaikat folytatni. 5 évfolyammal s a tanulmányok szerinti fokozatos elágazásokkal.

IV. Munkásképző szakiskolák, 14–18 éves serdültek számára a termelés ágai szerint kötelező azokra nézve elvileg, akik líceumba nem járnak. A munkásképző szakiskolák tanulói is felvehetők a főiskolákba egyévi előkészítő tanfolyam után.

V. Főiskolák nemei

a) Szakiskolák, önállók vagy egyetemekkel kapcsolatosak.
b) Tudományegyetemek.
c)
 Munkásegyetemek.

Tantervek[6]

1. Átmeneti tanterv a népiskola 1. és 2 osztályai, a kezdő iskola számára. Készen van.[7]

2. Átmeneti tanterv a népiskola 3 és 4 osztályai számára. Készen van.[8]

3. Átmeneti tanterv a népiskola 5 és 6, 7. és 8. osztályai számára. A vázlat s az előadói javaslatok kevés kivétellel, együtt vannak.[9]

4. Átmeneti tanterv az ötosztályú líceum számára. Előmunkálatok megtörténtek.

5. Átmeneti tanterv a kereskedelmi iskolák számára. Készen van.

6. Tanterv a munkásképző iskolák számára. Előmunkálatok.

Iskolák pedagógiai berendezése

1. Iskolai egyéniségi lapok szerkesztése. Az előmunkálattal a Magyar Gyermektanulmányi Társaság bízatott meg. Közel van a befejezéshez. 6-féle egyéniségi lap készült.[10]

2. Iskolai bizonyítványok reformja. Nem egyéb, mint az 5. számú egyéniségi lap.[11]

3. Külön oktatása a bármi tekintetben visszamaradt (megbukott) tanulóknak.

4. Az 1918–19. isk. év végén „meg nem felelt” tanulókról való intézkedés; külön csoportosításuk és oktatásuk.[12]

5. A tanulók csoportosítása előmenetelük, tehetségük és patologikus lelki tünetük szerint. Egyelőre a nyelvekből, számtanból, s a produktív és művészi munka tárgyaiból. Ideges gyermekek iskolája.

6. A tanulók társas életének szervezése az iskolai élet keretében. Önbíráskodás, önfegyelmezés, kölcsönös segítés, az élet különböző ágainak szabályozása, sport és egyéb szakegyesületek.

Speciális intézmények

1. Kísérleti iskolák új módszerek létesítése és kipróbálása a tanítói továbbképzés céljaira.[13]

a) A M. Gyt. T. által létesített Új Iskola, 8 osztállyal s egy internátussal (Bánffy-utcai gyermekotthon) összekapcsolva. Gyermektanulmányi alapon álló kísérleti iskola. Az internátus szolgál a gyermekek társas életének szervezésére alapított nevelés módszerének kipróbálására.[14]

b) Egy másik „Új Iskola” a Karácsonyi-palotában főleg a tanítók továbbképzése céljaira.

c) A Nemesné-féle családiskola a Tigris utcában főleg a kertészeti oktatással kapcsolatos 8 oszt. népiskolai kísérleti berendezésére.

d) Egy másik egészen közönséges felszerelésű 8 oszt. népiskola szintén Nemesné[15] vezetése alatt a munkaiskola, főleg a kollektív munka eszméjének megvalósítására.

Mind a négy iskola a M. Gyt. T. közvetlen felügyelete alatt áll.

Jegyzet. A két első iskola (Új Iskola) már államosítva van. A Nemesné-féle Családiskolára nézve ez még nem vitetett keresztül.

2. Iskolaügyi és Gyermektanulmányi Múzeum. Ez a Gyermektanulmányi Múzeumból s részben a Tanszermúzeumból építtetik ki.[16]

a) A Gyermektanulmányi Múzeum államosíttatott.[17] Igazgatója Ballai Károly.[18]

b) A Gyermektanulmányi Múzeum elláttatik 1. gyermektanulmányi, 2. pedagógiai, 3. néprajzi, 4. gyermekvédelmi, 5. pedagógiai higiéniai, 6. gyermekvédelmi,[19] 7. gyermekkriminalitási osztályokkal;

c) Továbbá 1. statisztikai, 2. iskolaépület-berendezési és 3. tanszertörténelmi osztályokkal;

d) Lélektani és pedagógiai kísérleti laboratóriumokkal;

e) Előadótermekkel a szakközönség, a laikus közönség, főleg a nép (munkások) számára.

f) A tanszermúzeum átalakul Tanszergyárrá különböző laboratóriumokkal a pedagógusok, szakemberek számára.[20]

3. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és a főváros Pedagógiai Könyvtárának egyesítése.[21]

4. Az ideges gyermekek állami iskolája átalakíttatott a nép és középiskolai tanulók kerti iskolájává. Lényege megmaradt.

Tanítóképzés[22]

1. Játékiskolai tanítóképzés. A líceum második osztályára felépített 3 évfolyamú tanítóképző a kisdedóvó és a kezdő iskola (népiskola 1. és 2. osztálya) számára (4–8 éves korú gyermekek tanítói számára).[23]

2. Tanítóképző Akadémiák három évfolyammal a népiskola 3–8. évfolyamai számára.[24]

3. Tanítóképző Főiskolák, az egyetemmel kapcsolatosan a líceumi tanítók számára. Alsó- és

középfokú gyakorló iskolák. Hospitálás. Gyakorlatok. Gyermektanulmányi, gyermekvédelmi és kriminál-pedagógiai tanszék.[25] (Tervezet megvan.)

4. A Tanítóképző Főiskolák kiegészítése gyógypedagógiai tanfolyammal.

Gyermekvédelmi s egyéb gyermekszociális intézmények[26]

1. Az iskolagyámi intézménynek az összes iskolafokozatokra és fajokra való kiterjesztése és országos szervezése.[27]

2. Napközi otthonok a kisdedóvók/játékiskolák mellett.

3. Tanoncotthonok a munkásképző szakiskolák mellett.

4. Általában az iskolák oly berendezése, hogy a tanítók[28] azokban egész napjukat eltölthessék. Végső cél: hogy az iskola vegye át a gyermekek nevelését.

5. Állami gyermekmenhelyek. Minthogy a társadalom minden munkásáról teljesen gondoskodik, azért az elhagyott gyermekeknek családoknál való elhelyezése fokozatosan megszüntetendő, illetőleg ez önmagától megszűnik.

6. A pszichopatikusan terhelt, az erkölcsileg debilis, vagy bármi tekintetben védtelen gyermekek számára a társadalom, az országban mindenféle nagyszabású kerti internátusokkal gondoskodik.

7. A „javítóintézetek” megszüntetendők, illetőleg átalakítandók nevelőintézetekké.

8. Abból a célból, hogy a gyermekek testi és lelki egyéni hibáik, bajaik, tulajdonságaik szerint szétoszthatók legyenek a különböző internátusokban, átmeneti otthonok létesítendők lélektani laboratóriumokkal.

9. Erdei iskolák és gyermekszanatóriumok létesítendők jó levegőjű helyeken. Eddig a fővárosban 2 erdei iskola és 2 gyermekszanatórium létesült a budai hegyeken.

10. Gyermektanulmányi alapon álló kísérleti nevelőintézet létesítendő az erkölcsileg terhelt ún. nehéz nevelésű gyermekek számára. (Ilyen a „Nógrády”-féle intézet, mely államosítás alatt állott.)

11. A gyermekbíróságok átalakíttattak gyermekbiztosságokká. A gyermekbiztosi állás és működéspedagógiai kvalifikációhoz köttetett. Úgyszintén a gyermekbiztosi kutató tisztviselői állások is. (Igazságügy.)[29]

12. „Szociális tanfolyamok” létesíttettek a társadalmi alkalmazottak számára a következő csoportokkal:[30]

a) Szociálpedagógiai csoport (iskolagyámok, gyermekmenhely-felügyelők, gyermekbiztosok, gyermekbírák), kutató tisztviselők, gyermekkörök, pályaválasztási tanácsadó irodák vezetői számára.

b) Egészségügyi csoport: anya- és csecsemővédők, kisded és gyermekotthon felügyelők, kórházi alkalmazottak számára.

c) Szociális csoport a különböző társadalmi alkalmazottak, közös konyhák, háztartások, házfelügyelők és látogatók, munkásbiztosítási hivatalok, bélyegsegélyző (Sic!)[31] pénztárak tisztviselői stb. kiképzése számára.

E tanfolyam július 1-jén nyílt meg mind a három csoporttal. Persze megszűnt.

d) A hallgatók felvétele pszichológiai (intelligencia) vizsgálat alapján történt. (Magam végeztem.[32])

13. Pályaválasztási tanácsadó irodák szervezése a 14. évet elért tanulók pályaválasztásának szabályozására és támogatására az egész országban a központi helyeken, lélektani laboratóriumokkal s egy központi intézettel, amelyből az egész pályaválasztás tudományosan igazíttatik. Ez meg is nyílt a Markó utcában.

14. Lélektani laboratóriumok létesültek.[33]

a) A tehetségek kiválasztására.[34] Ez az egyetemen működik Révész Géza[35] alatt.

b) A fővárosi és országos gyermekvédelmi központtal kapcsolatosan a Pedagógiai Szemináriumban van. (Nemes Lipót az igazgatója.)[36]

c) A kriminál-pedagógiai intézetben[37] (Máday István dr.[38] vezetése alatt).

d) A gyógypedagógiai intézetek céljaira is létesült egy laboratórium (Révész Margit dr.[39] vezetése alatt).

15. A gyermekek etikai és esztétikai irányú szórakoztatására külön központi intéző szerv létesült (Ferenciek tere I.).[40]

Osztályai:

a) Mesedélutánok.

b) Mozgófénykép előadások.

c) Színi előadások.

d) Zenei előadások.

16. Tehetséges gyermekek internátusa. Megnyílt július közepén Bánffy-utcai otthonban. Kiválogatás történt a lélektani laboratóriumban.

Testnevelés[41]

1. A Nemzeti Tornacsarnokban fennálló, a német torna művelésére alapított s elméletileg is elégtelen színvonalú „tornatanárképző tanfolyam” április hóban megszüntettetett. A tanfolyam államosíttatott s modern irányban újjá szerveztetett (játék, sport, atlétika, ritmikus torna, embertan, egészségtan, gyermektanulmány, mozdulattan). Május 1-jén nyílt meg, s július végén fejeződött be igen szépsikerű Képesítő vizsgálattal.[42]

2. Testnevelő (tornatanító-képző) akadémia. A testnevelők képzésének színvonalát az elméleti tárgyak oktatóinak kiképzési színvonalára kell emelni. Felvétel, évfolyamok száma azonos a líceumi tanítók kiképző főiskolájával. Fő a modern testedzésekben, az esztétikában, a kézimunkában, a kerti munkában, az egészségtanban, a lélektanban, gyermektanulmányban (elmélet és laboratórium), etikában való kiképzés. Külön akadémiai épület és sporttelep. Az általános tervezet elkészült.[43]

3. A sürgős szükségletek kielégítésére átmenetileg 2 éves tanfolyam rendeztetik be a Ludovika Akadémiában. Elkészült a részletes tanterv is. Előadó tanárok kijelöltettek.

4. Minden iskolai tantervben az első helyet a testnevelés foglalja el.[44]

Produktív munka

1. Az összes iskolai oktatás gerincévé a produktív munka (testi és szellemi) tétetett.[45]

2. Az összes iskolai tantervek ebben a szellemben készültek.

Művészeti nevelés

1. A művészeti nevelés a testneveléssel és a produktív munkával együtt s ezekkel szorosan egybekapcsolva előkelő helyet foglal el az iskolai oktatásban.[46]

2. Ezen szempontnak érvényesülnie kell az összes tantervekben.

Az I. ún. Kultúrpolitikai csoport szervezete

Ide tartoztak az összes általános oktatásügyi és pedagógiai kérdések. Elvi természetű rendeletek ennek útján és hozzájárulásával adattak ki. Ez az osztály pedig a legfontosabb kérdésekben meghallgatta a szakszervezeteket.

Ennek a csoportnak a szervezete az utolsó időkben a következőképpen alakult ki:

1. Osztály: Iskolai oktatás és nevelés

Alosztályok:

a) Tankönyvek, tanszerek stb.

b) Tanterv és pedagógia.

c) Testnevelés.

d) Művészeti nevelés.

e) Produktív munka.

2. osztály: Gyermekszociális osztály

a) Gyermekvédelem. Internátusok. Erdei iskolák. Szanatóriumok. Iskolai gyermekvédelem.

b) Szociális tanfolyamok.

c) A Magyar Gyermektanulmányi Társaság ügyei és intézményei (Múzeum, Új Iskolák, tanfolyamok).

*

A maga nemében páratlan dokumentum a hozzácsatolt bőséges jegyzetekkel „önmagáért beszél”, legalábbis a jelen dolgozat címzettje, a neveléstörténetben otthonosan mozgó olvasó számára. Ezért is csak néhány olyan reflexióval, kiegészítéssel szolgálunk, amelyek egyéb források, összefüggések révén segíthetik az értelmezésben.

  • Ha bárki kézbe veszi a KN 1919. júniusi jelentését a népbiztosság működéséről, első ránézésre nyilvánvaló lesz számára, hogy a közölt dokumentum – az utólag ráírt címtől eltérően – nem a KN egészének munkájáról, hanem Kultúrpolitikai Csoportjának tevékenységéről számol be. Méghozzá arról is – a hivatali felépítéstől valamelyest eltérve tudósít – a különféle témákat olyan a mértékben kibontva, amilyen mértékben Nagy Lászlónak, illetve közvetlen munkatársainak, a gyermektanulmányozóknak részük volt abban.
  • Ebből a részleges átstrukturálásból (s a KN jelentéssel való összevetésből) követhető Nagy László ottani munkájának (beszámolójának) logikája, s az alig néhány hónap alatt kibontakozott (tervezett) tevékenységük komplexitása.
  • Előbb a javasolt iskolaszervezet egészéről; majd az egyes iskolatípusokhoz elkészült tantervekről; az „iskolák pedagógiai berendezésével” kapcsolatos intézkedésekről; a fentiek megvalósítását előkészítő, módszereit kipróbáló „speciális intézményekről”; végül az eddigiekben nyert pedagógiai (“iskolaügyi és gyermektanulmányi”) tapasztalatok összegyűjtésének, rendszerezésének, közkinccsé tételének intézményeiről számol be, nem feledkezve el – az iskolai nevelés-oktatás valódi reformja szempontjából döntő – pedagógusképzésről sem.
  • Ezt követően – a hivatali beosztástól eltérve, ám – a gyermektanulmányozók alapelveihez híven, „a gyermekvédelmi és gyermekszociális” intézményekben történteket tekinti át: az iskolagyámi intézménytől kiindulva, a kisdedóvók és munkásképző szakiskolák melletti otthonok létrehozásáról referálva, deklarálja az akkor általánosan kívánatosnak ítélt célt: a tanulók egész napos iskolai foglalkoztatása révén elérni, „hogy az iskola vegye át a gyermek nevelését”.[47] Erre törekedtek az állami gyermekmenhelyekkel, „a pszichopatikusan terhelt és erkölcsileg debilis vagy bármi más tekintetben védtelen” gyermekek számára szánt „kerti internátusokkal”, a javítóintézetek helyett létrehozandónak ítélt nevelőintézetekkel is. Ezt követően Nagy László az átmeneti otthonokról, az erdei iskolákról, szanatóriumokról, „erkölcsileg terhelt, ún. nehéz nevelésű” gyermekek kísérleti nevelőintézetéről számolt be, majd a gyermekbíróságoknak „gyermekbiztosságokká” alakítására utalt, s arra, hogy annak munkatársai a jövőben csak pedagógiai kvalifikációval rendelkezők lehetnek. Biztosításukra „szociális tanfolyamokat” létesítettek szociálpedagógiai, egészségügyi és szociális profillal.[48] A témát záró 13–16. pontokban pedig a fentiekben (az azokat kezelni próbáló intézmények kapcsán) közvetetten felmerült, a gyermekeket veszélyeztető rizikófaktorok csökkentésére s egészséges fejlődésük esélyeinek javítására szolgáló intézmények felsorolását találjuk: a pályaválasztási tanácsadó irodák, a különböző célú lélektani laboratóriumok, „a gyermekek etikai és esztétikai irányú szórakoztatása” formáinak s a „tehetséges gyermekek internátusának” említésével.[49]
  • A tartalmi beszámoló végén az iskolai nevelőmunkát, tanterveket meghatározó három aspektusról: a test(i)nevelésről, a produktív munkáról s a művészeti nevelésről olvashatunk igencsak különböző terjedelemben, mélységben. (Ezekben viszonylag új elemeknek tekinthetők a testnevelő akadémia tantervéről s az átmeneti kétéves tanfolyamról írottak.)
  • A dokumentum az ún. Kultúrpolitikai Csoport szervezetének vázlatával zárul. Az általa felügyelt-irányított tevékenységek felsorolásából s a munkába bekapcsolódott gyermektanulmányozók nagy számából[50] érzékelhetjük: Nagy László és munkatársai valamennyi felsorolt ügyosztály munkájához hozzájárulhattak valamivel. Ugyanakkor e struktúra ismeretében sem egyértelmű számunkra, hogy vajon Nagy László formálisan mikor, melyik ügyosztályhoz, milyen beosztásban tartozott, illetve milyen változás történt ebben a tanácskormány ideje alatt. A fentiekben idézett 1919. július 8-i lemondólevelében „az 1. ügyosztályban betöltött előadói tiszte” alóli felmentését kérte,[51] ami azt jelentheti, hogy akkor már az „iskolai oktatás és nevelés osztály” „tanterv és pedagógiai” alosztályán tevékenykedett. Ezt valószínűsíti az Imre Sándor hagyatékában ránk maradt KN ügybeosztási lista is,[52] amelyre közvetlenül a Tanácsköztársaság bukása után rávezették, hogy mely témák milyen régi/új osztályokhoz kerüljenek, s kivel mi történjen az ottani vezetők közül. Ezen a listán másképp tüntették fel a KN I. Kultúrpolitikai Csoportjának felépítését.Csoportvezetőként Halász Adolf szerepel. Az osztályok és vezetőik felsorolása: „1. Az elemi reformügyek (tanterv és utasítás). Osztályvezető: Nagy László [mellé kézzel ráírva: „beadja, egyelőre maradjon”].[53] 2. Az iskolai tankönyvek, taneszközök és ifjúsági könyvtárak. Osztályvezető: Roboz Andor. 3. Testnevelési és egészségügyi kérdések. Osztályvezető: Halász Adolf. 4. Művészi nevelés kérdései. Osztályvezető: Halász Adolf. 5. Kultúrstatisztika és iskolaszervezési ügyek. Osztályvezető: Pogány Frigyes”. (E listából tehát hiányzik a Nagy László által említett „Produktív munka” alosztály s a Gyermekszociális osztály egésze, ezek a KN más csoportjainál sincsenek feltűntetve.) Forrásaink tehát igencsak valószínűsítik, de nem bizonyítják, hogy Nagy László a Tanácsköztársaság utolsó hónapjá(ai?)ban az elemi iskolai reform ügyeivel foglalkozhatott „előadói” vagy „osztályvezetői” besorolásban.[54]
  • A szovjet-orosz munkaiskola-koncepció hatására született magyar iskolareformterv[55] nyomai érezhetők az egységes nyolcosztályos népiskola leírásában, amikor is az 1. és 2. osztályok átmeneti jellegének jelzésére visszaköszön a beszámolóban a „kezdő iskola” fogalma, s a játékiskola két felső osztályával való összefüggésük jeleként, új elemként, megjelenik a líceum 2. osztályára épülő, hároméves „játékiskolai tanítóképzés” a 4–8 éves gyermekek pedagógusai számára. Talán abban sem tévedünk, hogy a most elemzett dokumentumban felsorolt „speciális intézmények” bizonyos vonásai sem egészen függetlenek az „iskolareformterv” átmeneti intézkedései 5–6. pontjaiban leírtaktól.[56] Ez arra utalhat, hogy a rövid életűnek bizonyult magyar elképzelés nem maradt hatás nélkül Nagy László és munkatársai tevékenységére.[57]
  • A pedagógusképzéssel kapcsolatosan részben visszacseng az anyagban Nagy Lászlónak a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesületének választmánya 1918. december 7-i ülésén tett javaslata. Ebben elválasztotta az akadémiákon képzendő népiskolai tanítókat az egyetemen folyó „középiskolai tanítóképzéstől”.[58] Ugyanakkor a pedagógus-szakszervezet szorgalmazására az eredetileg négy évre tervezett akadémiai képzést három évre csökkentette, amit annál könnyebben megtehetett, mivel „a játékiskolai tanítóképzés” tervével[59] a népiskolai képzésnek csak a 3–8. osztályokra kellett felkészítenie.
  • Figyelemre méltók az elkészült és készülő tantervek felsorolásai, valamint a készültségi fokukra utaló megjegyzések is.[60]
  • „A Gyermek” 1919/1–3. számából származó információinkhoz képest bizonyos új elemeket találunk az „Iskolaügyi és Gyermektanulmányi Múzeumról” szóló beszámolóban is. A folyóiratban, illetveBallai Károly igazgató 1919. június 3-i, a KN-hoz intézett felterjesztésében a múzeum addigi gyermektanulmányi, pedagógiai és néprajzi osztályából öt osztály: „a gyermek fejlődése”, „a gyermek lélekfejlődése”, „az alkalmazott gyermektanulmány” osztály mellett javasolták „a gyermektanulmány, pedagógia és didaktika történeti fejlődését” vizsgáló osztály felállítását. Negyedikként „a könyvtárat, a vizsgáló laboratóriumot és feldolgozó műhelyeket” magában foglaló „történeti” osztályt nevezték meg. Ehhez járultak volna – a felterjesztés szerint – az Iskolaügyi Múzeum profiljába vágó témák, amelyek „felölelnék a nevelés és az oktatás összes külső vonatkozásait, az épületet, a felszerelést, a berendezést, az iskolaügyi statisztikát stb. Így a modern iskola-higiénia és pedagógia követelményeinek megfelelő iskolaépületeket tan- és előadótermeket mutatnák be tervrajzokban, modellekben, képekben és mintatermekben. Bemutatnák továbbá az iskolatermek, folyosók és kertek helyes és okszerű díszítését; az iskolatermek jó berendezését és kívánatos felszerelését stb. Az ajánlható tanszerek, taneszközök, szemléltető képek[61] és modellek készíttetése és az iskoláknak ilyenekkel való ellátása szintén az Iskolaügyi Múzeum feladata” – lett volna a javaslat szerint.[62] Nagy László – a nyilvánvaló elírásból/félreértésből származó ismétléstől eltekintve – az eredeti három osztály mellett gyermekvédelmi, pedagógiai higiéniai, gyermekkriminalitási osztályokat, valamint az iskolaügyi részlegben statisztikai, iskolaépület-berendezési és tanszertörténelmi osztályokat említett, lélektani és pedagógiai kísérleti laboratóriumokkal, tanszergyárral,[63] s „előadótermekkel a szakközönség, a laikus közönség, főleg a nép (munkások) számára”. Utóbbiak jelentőségét hangsúlyozta a „Fáklya” 1919. április 29-i számában a témáról megjelent cikkét zárva is: „A KN-nak... az a szándéka, hogy ezeket a múzeumokat a proletárszülők számára jól megközelíthetővé tegye. Ezekben szemléltető előadásokat fognak tartani a proletárszülők számára. A népbiztosság a gyermekkultuszt mélyen bele akarja oltani a nép lelkébe. Eddig csak a polgári társadalom számára írtak pedagógiát, a népbiztosságnak az az eszméje, hogy a proletárságban terjessze el a pedagógiai műveltséget. Ennek a messzemenő célnak szolgálatába fognak állani a fővárosi és vidéki gyermektanulmányi és pedagógiai múzeumok is” – írta Nagy László.[64] Késői olvasóira marad, hogy eldöntsék: vajon az ilyen megfogalmazásban őt belső meggyőződés, vagy az éppen érvényesíteni kívánt gyermektanulmányi projekt „eladásának”, az aktuális hatalom számára kedves „hangszerelésének” szándéka vezette-e?

Végül e dokumentumelemzés lezárásaként reflektálnunk kell egy olyan fontos mozzanatra is, amellyel nem találkozunk a jelentésben. Forrásaink szerint sem Nagy László, sem a gyermektanulmányozók többsége nem vállalt exponált szerepet „a szocializmus állami propagandájában”, s a részvételükkel zajló pedagógus-továbbképző vagy „szociális” tanfolyamokon[65] is az érdeklődésükhöz közel álló gyermektanulmányi, gyermekvédelmi témákról tartottak előadásokat. Ezért Nagy László beszámolójában joggal nem történik említés a KN munkájában igen nagy súllyal szereplő politikai-világnézeti propagandáról.A Tanácsköztársaság alatti munkájuk túlnyomóan szakmai-professzionális jellegű volt egy olyan iskolarendszer korszerűsítése érdekében, amelyet – Kun Béla szavaival – már hatalomra jutásuk előtt „nyíltan a szocializmusra-nevelés szolgálatába állítandónak”[66] ítéltek a hatalom gyakorlói. A rendszer ilyen ideologikus jellege, uralkodó légköre lehetetlenné tette a KN munkatársainak (még ha szándékukban lett volna is), hogy szakmai-professzionális munkájukat „sterilen” elválasszák a radikális társadalomátalakítást motiváló értékrendtől s a hivatalos céltételezésektől.

Ennek illusztrálására egy manapság eminensen szakmainak tekinthető terület, az óvodai nevelés példáját ajánljuk az olvasó figyelmébe. A KN júniusi jelentésében a „játékiskolákról” írva leszögezték: „A kommunista állam sokkal nagyobb részt fog kérni az ember neveléséből, mint a régi állam. Mindazt, ami a felnőttek mai nemzedékének neveléséből hiányzott, meg kell kapnia a most felnövő gyermeknemzedéknek.Ha mi még a kapitalista légkörben nőttünk fel, ők olyan légkörben kell, hogy felnőjenek, ahol magától terem meg a szocialista világnézet, és ahonnan ki vannak zárva azok a kapitalista fogalmak, amelyek ma még többé-kevésbé valamennyiünket nyomasztanak. A KN tudva azt, hogy az új irányú nevelés munkáját nem lehet elég korán kezdeni, gyorsan és erőteljesen hozzákezdett az óvodák ügyének rendezéséhez. Egy új ügyosztály szervezi a játékiskolákat (mert az óvodák feladata általánosabb lesz, mint eddig volt), amely, részben új feladatok előtt állva, sokszor a semmiből volt kénytelen teremteni.”[67]

Részt venni az új intézményrendszer kialakításában, a (kisgyermekkori) nevelés tartalmi, szervezeti, módszerbeli megújításában, hálózatának kiépítésében, vagy – tekintettel a rendszer diktatórikus jellegére s az általa preferált értékrendre – félreállni (esetleg az ellenforradalmi mozgalmak valamelyikéhez csatlakozni). Ez volt a nevelésügy megújítását szorgalmazók dilemmája, melyre ki-ki a maga módján adta meg a választ. A gyermektanulmányozók ügyét távolról, némi szkepszissel figyelő, az egyetemre való bejutásukat nemkívánatosnak tartó Fináczy Ernő – aki nem kereste az együttműködést a tanácskormánnyal[68] (erre amúgy sem lett volna reális lehetősége), s akit még az egyetemről is „szabadságoltak” a tanév hátralévő részére[69] – a magyar közoktatás e négy hónapjáról elmélkedve 1919 végén úgy vélte: „a Tanácsköztársaság közoktatásügyi kormányzatának leginkább kiemelkedő jellemvonása az, hogy nemcsak lehetőnek, de szükségesnek is tartotta a politikának normatív szerepét a közművelődés egész területén és összes viszonylataiban, mégpedig nem is a politikáét általában, hanem a pártpolitikáét, a maga végletes egyoldalúságában és kizárólagosságában. ... [N]em volt Magyarországon közoktatási kormány, melynek égisze alatt ez a pártpolitikai irányítás oly leplezetlenül és erőszakosan érvényesült volna, mint amikor a proletárság intézte [?] népbiztosai útján a közművelődést” – konstatálta Fináczy Ernő. Majd saját óhajaként deklarálta: „Az iskola... sohasem válhat hatalmi törekvések martalékává; feladatát a közösség és az egyén javára a pedagógia szabja meg. Nem szabad lennie pártnak, mely mást vár az iskolától. Sem a klerikalizmus..., sem a liberalizmus, sem a konzervativizmus, sem a szocializmus, mint politikai pártok, nem támaszthatnak jogot arra, hogy a ‘lelkek átformálására’ lefoglalják magát az iskolát. ... [Márpedig] a tanácskormány a proletárdiktatúra eszközévé fokozta le a köznevelés intézményeit.” Következésképp, a gyermekek ügyét, a pedagógia étoszát magáénak valló komoly pedagógusnak – Fináczy szerint – távol kell(ett volna) tartania magát a diktatúra szolgálatától. „Mindig akként vélekedtem, hogy magyar tanítónak [a pártpolitika támogatása helyett – D. P.] csak egyféle politikája lehet: a maga körében mindent megtenni, hogy a nemzet értelmi és erkölcsi ereje gyarapodjék.”

De mit tegyen a gyermekek ügyét ugyancsak a pártpolitikától független, humánus, ám másként absztrakt vízió jegyében képviselő pedagógus, ha úgy érzi: „a nemzet értelmi és erkölcsi ereje” csak a gyermektanulmányozás elvei alapján végbemenő, gyökeres reformok révén gyarapítható, s ha – Fináczyval ebben egyetértve – maga is úgy véli, hogy Eötvös József óta nem volt még kormányzat, amely „a közoktatást olyan egységesen fogta volna fel és oly egységben látta” volna, mint a pártpolitikai motívumok által vezérelt népbiztosság? Még inkább, ha abban is osztja a jeles neveléstörténész álláspontját, hogy „amikor a nemzeti nevelést akarjuk elvszerűen megszervezni, (...) nem szabad a részletreformokkal beérnünk, (...) hanem tekintetünkkel át kell fognunk a művelődés egész területét, s a nemzeti szellemmel telített műveltség biztosítására oly tanügyi szervezetet kell felépítenünk, melynek minden része befejezi a megelőzőt, és megalapozza az utána következőt.”[70]

Különösen, ha úgy értékeli a helyzetet, ahogy a minisztériumból (népbiztosságról) 1919. április 14-től eltávolított s polgári iskolai tanárképző főiskola igazgatói posztjára visszahelyezett[71] Imre Sándor látta – a Tanácsköztársaság alatt magának készített – feljegyzéseiben: „Eddig a tudatos nevelők munkája csekély sikerű küzdelem volt a társadalom nevelő hatásával; most mód lehet arra, hogy egyirányúvá legyen a két hatóerő. Evégre azonban a nevelésnek alkalmazkodnia kell a mai helyzethez: meg kell állapítania miben áll a mai társadalom gondolatvilága, hogyan nevel az szükségképpen, s ehhez kell simulnia! Mindent megcsinálni, ami a szocialisták pedagógiai gondolkodásában nem pártpolitikai!”[72]

Márpedig, ha hihetünk a KN csoportvezető Fogarasi Béla értékelésének: a VAOSZ, a pedagógus-szakszervezet, a gyermektanulmányozók stb. által készített reformtervek alapján elindult, az egységes nyolcosztályos népiskolára felépített oktatási reform kevéssé felelt meg annak a koncepciónak, amelyet a valóban szocialistának tekintett orosz-szovjet „egységes munkaiskola” koncepció képviselt. A kommunista vezető szerint a magyar törekvés „nagy lépés volt előre, de csak reform” volt, mert „nem csinálhatunk forradalmat”, amelynek technikai eszközeivel nem rendelkezünk, s amelynek célja, a gyermek – a forradalmi iskolában szerzett tudás, készségek, képességek alapján – nem találhatná helyét az átalakulásban lévő magyar társadalomban.[73]

Ezért a – gyorsan megvalósítandónak, de (ha nem is rövid időre) átmenetinek gondolt – reformmunkákhoz szélesebb szakértői körre volt szükség, olyan partnerekre, akiknek a szemlélete s az általuk képviselt pedagógiai, társadalmi értékek eltértek, nem egy vonatkozásban szemben álltak az addig uralkodó iskola és nevelésfelfogással, amiért készséget mutattak az együttműködésre. Nagy Lászlónak s a gyermektanulmányozóknak pedig anyagi és politikai támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy eszméik szélesebb teret nyerhessenek a társadalomban, s hogy az iskolareform, a pedagógusképzés, a gyermekvédelem és gyermektanulmány ügyét „kint az életben” is hatékonyan képviselhessék.[74] Mindkét félnek lehettek fenntartásai a másik iránt, ám a rövid életű együttműködés létrejött.[75]

Nagy László s nem egy kollégája szakértői munkát vállalt a tanácskormánynál, amely cserében – legalábbis átmenetileg – a pedagógus-szakszervezet mellett őket nyilvánította az egyetlen, számára posszibilis pedagógus szakmai szervezetnek, s erejéhez képest támogatta az intézményrendszerük kiépítésére irányuló törekvéseiket. „Útitársak” voltak, nem elvtársak, céljaik és törekvéseik részben – ha nem is viták nélkül s vélhetően csak átmenetileg – összeegyeztethetőnek bizonyultak,[76] miért is Nagy László és a gyermektanulmányozók tapasztalhatták, mit jelent, ha valaki a(z oktatás)politika világába lép: ha az éppen aktuális kurzus előbb lassan, parciálisan elfogad,[77] majd néhány hónapra viszonylag jelentős befolyáshoz, pénzhez juttat,[78] hogy azután – éppen e rövid főszerepért – hosszú időre újra epizódszerepekbe kényszerítsen.[79]

Irodalom

A Forradalmi (1919/I. II., III. IV) Kormányzótanács és a népbiztosságok rendeletei. I. füzet, 1919. március 21. – április 9., II. füzet, 1919. április 10. – április 30., III. füzet, 1919. május 1. – május 21., IV. füzet, 1919. május 22. – június 9. Tanácsköztársasági Törvénytár. Szerkeszti: Pongrácz Jenő. A Magyarországi Szocialista Párt, ill. A Szocialista-kommunista Munkások Magyarországi Pártjának Kiadása, Budapest.

Az egység (1919) okmányai. A szociáldemokraták és kommunisták egyesülésének előzményei. Kun Béla levele a kommunizmusról és a proletáregységről. Weltner Jakab elvtárs bevezetésével. A Közoktatásügyi Népbiztosság Kiadása, Budapest.

Az Iskolai Reformbizottság (1919) munkálatai. A testnevelési albizottság reformjavaslata. A VAOSZ Tanítói Szakosztálya, Budapest Főváros Házinyomdája, Budapest.

Ballér Endre (1970): Elmélet és gyakorlat egysége Nagy László munkásságában. Pedagógiai közlemények 13. ELTE Neveléstudományi Tanszék – Tankönyvkiadó, Budapest.

Balogh László (1980): Fináczy Ernő az egyetemen. In Mészáros István (szerk.): Tanulmányok a magyar nevelésügy XVII–XX. századi történetéből. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Diószegi István (1989): A két forradalom időszaka. Az ellenforradalmi korszak. In Diószegi István (1989, szerk.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története 1635–1985. ELTE, Budapest.

Donáth Péter (2001): A „tanítóképző akadémiák” kérdése 1908, 1938., 1958 – azonosságok és különbségek. In Kovátsné Németh Mária (szerk.): Tanulmánykötet. Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar, Győr, 219–234.

Fináczy Ernő (1919): Négy hónap a magyar közoktatás történetéből. Magyar Pedagógia, 28. évf. 92–114.

Fináczy Ernő (2000) Tudós tanárok – tanár tudósok. Sorozatszerk.: Jáki László. OPKM, Budapest.

Fogarasi Béla (1919): Kommunista politika – kommunista kultúra. Előadásai a tanítók előadóképző tanfolyamán. A Közoktatásügyi Népbiztosság Kiadása, Budapest.

Glatz Ferenc (1995): Jelenkortörténet és jelentörténet. In Valuch Tibor (1995, szerk.): Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben. Osiris Kiadó, Budapest.

Gratz Gusztáv (1921, szerk.): A bolsevizmus Magyarországon. Franklin Társulat, Budapest.

Imre Sándor (1921): Népoktatás: kisdednevelés, népiskolák, tanítóképzés, a felügyelet. Szakoktatás. In Gratz Gusztáv (1921, szerk.): Jelentés (1919) a Közoktatásügyi Népbiztosság működéséről. Budapest, 1919. június havában.

Kelen Jolán (1968): Az Iskolai Reformbizottság 1918–1919. Pedagógiai Szemle, 18. évf. 10. sz. 879–900.

Kemény Gábor (1931): A pedagógus Nagy László. In Kemény Gábor (1966) válogatott pedagógiai művei.Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Köte Sándor. Tankönyvkiadó, Budapest, 89–93.

Kemény Gábor (1943): Egy magyar kultúrpedagógus. Nagy László életműve. Budapest.

Kemény Gábor (1986) A pedagógiai tudat kialakulása Magyarországon. Neveléstörténeti tanulmányok. Szerk.: Kemény Katalin. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kiss Dezső (1918–1919, szerk.): Testnevelés és sport Magyarországon a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején 1918–1919. Iratok a magyar testnevelés és sport történetéhez VI. k. Kézirat, Testnevelési és Tudományos Tanács, Budapest. 1970.

Köte Sándor (1979/a): A Tanácsköztársaság közoktatás-politikai és pedagógiai törekvései. Tankönyvkiadó, Budapest.

Köte Sándor (1979/b): A szocialista munkaiskola kezdetei 1917–1920. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Köte Sándor (1983): Egy útmutató pedagógus. Nagy László élete és munkássága.

Mérei Ferenc (1967): Nagy László élete és munkássága. In Tanulmányok a neveléstudomány köréből 1966.Szerk.: Kiss Árpád et al. Akadémiai Kiadó, Budapest, 373–421.

Nagy László közoktatási (1918) reformterve. Szerk.: Váczi Miklós. OPKM, Budapest, 1982.

Nagy Péter Tibor (2002): Oktatástörténet és taneszköz-politika. Educatio, 11. évf. 4. sz. 539–555.

Nagy Péter Tibor (2004): Az alternativitás formái a magyar oktatástörténetben. Educatio, 13. évf. 1. sz.

Pásztor József (1959, szerk.): Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság iskolai reformtervezete. Fővárosi Pedagógiai Szeminárium, Budapest.

Petrák Katalin (1969): Az első magyar munkáshatalom szociálpolitikája 1919. Táncsics Kiadó, Budapest.

Petrák Katalin – Milei György (1959/a, szerk.): A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája.Válogatott rendeletek, dokumentumok, cikkek. Gondolat Kiadó, Budapest.

Petrák Katalin – Milei György (1959/b, szerk.): A Magyar Tanácsköztársaság szociálpolitikája. Válogatott rendeletek, dokumentumok, cikkek. Gondolat Kiadó, Budapest.

Rendelet (1918) az Orosz Szocialista Szövetségi Köztársaság Egységes Munkaiskolájáról. A Tanácsok Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságának 1918. október 16-án kelt dekrétuma. Pedagógiai Szemle, 17. évf. 1967. 11. sz. 983–987.

Welker Ottó (1919–44): A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (Közoktatásügyi Népbiztosság) szervezete, ügybeosztása és vezető tisztségviselői, 1919–1944. Kézirat, é. n.

Footnotes

  1. ^ Dolgozatunk az Adalékok Nagy László pályájához 1918–1922 című, az OTKA T 046693. számú kutatása keretében készült dokumentatív elbeszélés része.
  2. ^ Kemény Gábor 1931, 1945; Mérei Ferenc 1967; Ballér Endre 1970; Köte Sándor 1983. 
  3. ^ Általános utasítást erre később Huszár Károly adott 5283/1919. eln. sz. rendeletével. Magyar Országos Levéltár (MOL) K 46-605-II/5. b.
  4. ^ Ezt a címet Imre Sándor szerint Nagy László utólag írta rá az itt közölt dokumentumra. A kezdetben egy írnok által leírt dokumentum utolsó oldalain Nagy László s egy harmadik személy kézírását találjuk, néhány helyen utólagos beszúrásokkal. Az eredeti szövegben aláhúzott szavakat itt döntve közöljük. (Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára (RL) C/39 22/a cs.) – Beszámolóját Nagy László Imre Sándor helyettes államtitkárhoz intézte, aki az ideiglenesen megbízott hivatalnokkormányban, az ún. első Friedrich-kormányban 1919. augusztus 7-től 5-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízott vezetője volt, s akit felmentésekor, adminisztratív államtitkárrá neveztek ki. Lásd: Welker Ottó 1919–1944, 27.
  5. ^ Vö.: Nagy László közoktatási 1918 reformterve, melléklet; A Gyermek (AGY.) 13. évf. 4–10. sz. 210–220.; Jelentés 1919; Petrák Katalin – Milei György 1959/a, szerk. 7–117.; Kemény Gábor 1986, 254–257. 
  6. ^ Jelentés 1919, 5. Vö.: Kelen Jolán 1968/10. 886–896.; Ballér Endre 1970, 83–87. 
  7. ^ Egy hatásköri és koncepcionális viták tüzében keletkezett 1919. július 8-i lemondólevelében Nagy László ezt írta: „A kezdőiskola első osztályának tantervét elkészítettem. ... A tanterv alapvető elveit megállapítottuk, s az első osztály tantervének kb. felét letárgyaltuk. (Gyönyörű tanterv, mellyel nem vallottunk volna sehol szégyent.) A második osztály tantervének elkészítésével megbíztuk Nemesnét [Müller Mártát].” (RL C/39. 24. a.) 
  8. ^ Imre Sándor hagyatékában megőrződött egy gépelt, a végén vélhetően Nagy László kézírásával kiegészített 14 oldalas tervezet a népiskola 1–4. osztályaihoz. (RL C/39. 27. cs.) 
  9. ^ V. ö.: AGY, 14. évf. 1–5. sz. 29–70., 6–10. sz. 130–170. 
  10. ^ Vö.: AGY, 13. évf. 117.; Fáklya (F) 10. évf. 1919. május 13. 5. 
  11. ^ Vö.: Köte Sándor 1979, 195–197. 
  12. ^ Vö.: a 28., 30. és 31. KN. számú rendeletekkel: Petrák Katalin – Milei György 1959/a, szerk. 59–60. és 84–86. 
  13. ^ Vö.: Jelentés 1919, 16–17. 
  14. ^ Domokos Lászlóné Új Iskolája 1915-től 1949-ig működött. Igazgatója akkoriban a Gyermektanulmányi Társaság vezetőségének tagja volt. Vö.: AGY, 10. évf. 1. sz. 22–31., 2. sz. 285–294., 13. évf. 118. 
  15. ^ Nemes Aurélné, Müller Márta a Családi Iskolát 1915-ben hozta létre Budapesten. Akkoriban a Gyermektanulmányi Társaság igazgatótanácsának tagja. Vö.: AGY, 13. évf. 116–118. 
  16. ^ Jelentés 1919, 18.; AGY, 1–3. sz. 113–115.; Ballai Károly 1919. június 3-i előterjesztése a KN-hoz, RL C/39 24/a. cs. 
  17. ^ AGY, 13. évf. 113–114. 
  18. ^ Ballai Károly Nagy László közvetlen munkatársa, 1911-ben együtt szervezték a Gyermektanulmányi Múzeumot, melynek – igazgatói kinevezéséig – titkára, a gyűjtőmunka irányítója volt. Vö.: AGY, 13. évf. 116–118. 
  19. ^ A szövegben a „gyermekvédelmi” szó kétszer a 4. és 6. pontként is szerepel. 
  20. ^ Vö.: Jelentés 1919, 6. Bővebben lásd erről az alábbiakban. 
  21. ^ Vö.: Ballai Károly igazgató 1919. június 3-i, a KN-nek írt előterjesztésével. RL C/39. 24/a. cs. 
  22. ^ Az államosított, a tanítói követeléseknek megfelelően középiskolára építendőnek vélt tanítóképzés helyzete akkoriban igen képlékeny volt. Vö.: Fogarasi Béla 1919, RL C/39. 24/a. cs.; Imre Sándor 1921, 649–652. 
  23. ^ Magyar Tanítóképző (MT) 34. évf. 28–31. 
  24. ^ Jelentés 1919, 5. A történelmi kontextushoz: Donáth Péter 2001, 219–234. 
  25. ^ A Kriminál-pedagógiai Intézet létrehozását az egyetemen kezdeményezték. Vö.: Gratz Gusztáv 1921, szerk., 693. 
  26. ^ Vö.: A Forradalmi 1919/II. 40–47.; 1919/IV. 9–10., 55.; Jelentés 1919, 15-20.; Petrák Katalin – Milei György 1959/b, szerk., 114–141.; Imre Sándor 1921, 642–643.; Petrák Katalin 1969, 146–171. 
  27. ^ Vö.: Fogarasi Béla 1919, 62. 
  28. ^ A szövegben ez áll, bár a tanulókra utalás logikusabbnak tűnne. 
  29. ^ A zárójelben szereplő szó utólag beírva, s a szöveg mellé írva: „A rendeletet az igazságügyi és közoktatásügyi népbiztosok együtt adták ki.” Vö.: AGY, 13. évf. 117. és az Igazságügyi Népbiztosság 1919. június 18-i rendeletével: Tanácsköztársaság, 71. sz. 2–5. 
  30. ^ Vö.: Jelentés 1919, 17.; Imre Sándor 1921, 643. 
  31. ^ Valószínűleg helyesen: betegsegélyző. 
  32. ^ Kelen Jolán visszaemlékezése szerint az iskolagyámok részére tartott tanfolyamra jelentkezőknek a felvételi vizsgán két kérdésre kellett írásban válaszolniuk: 1. Mi volt a háború legmegrendítőbb következménye? 2. Mi ragadta meg legjobban a Tanácsköztársaság intézkedései közül? Az előadók között szerepelt Nagy László is. Vö.: Petrák Katalin 1969, 155–156. 
  33. ^ Vö.: Fogarasi Béla 1919, 62. 
  34. ^ Az igazgatótanács 1919. április 30-i ülésén Nagy László „a proletárgyermekek közül a tehetségesebbek kiválasztásáról” szólt „lélektani tesztekkel”, mely munkát „Révész Géza vezetésével körülbelül 12 pedagógus-pszichológus fogja ellátni”. AGY, 13. évf. 116. 
  35. ^ Révész Géza, a kísérleti pszichológia első professzora hazánkban, 1918. szeptember 28-tól a budapesti egyetem rendkívüli, december 31-től nyilvános r. tanára. 1909. december 15-től a Gyermektanulmányi Társaság tagja, az 1919. április 30-i ülésről készült beszámoló szerint igazgatótanácsának tagja. A Tanácsköztársaság idején az általa alapított kísérleti lélektani intézet igazgatójává nevezték ki, tagja lett az egyetem adminisztratív ügyeinek legfőbb vezetésével megbízott hattagú bizottságnak. MOL P 1659. 2. t. tagnyilvántartó; AGY, 13. évf. 116.; Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára RH 1884. és 1914/1919–1920., 4923. s 6105/1920–21., 1412. és 1466/1921–22., valamint 8. BTK 4923/1920/21.; RL C/39. 31–35. d. Imre Sándor levelezése.
  36. ^ A zárójelben szereplő megjegyzés kihúzva. – Nemes Lipót a hazai gyermekvédelem úttörője, a Gyermektanulmányi Társaság titkára, a második országos tanácskozásuk főtitkára, az igazgatótanács/direktórium tagja. A Tanácsköztársaság alatt az állami gyermekvédelem újjászervezésének egyik irányítója. AGY, 13. évf. 116–118.; MT, 34. évf. 19. és 25. 
  37. ^ Vö.: az Igazságügyi Népbiztosság 1919. június 18-i rendeletének 27. §-ával: Tanácsköztársaság, 71. sz. 5. 
  38. ^ Vö.: AGY, 13. évf. 117–118. 
  39. ^ Révész Margit orvos, gyermekpszichológus. Ranschburg Pál tanítványa, vele a Gyermektanulmányi Társaság kísérleti lélektani szakosztályának vezetője. AGY, 13. évf. 116–118. 
  40. ^ AGY, 13. évf. 118. 
  41. ^ Testnevelés (T) 1. évf. 2. sz. 46–51., 4. sz. 107–111.; Kiss Dezső 1918–1919, szerk., 166–167. 
  42. ^ Vö.: Jelentés 1919, 6.; Kiss Dezső 1918–1919, szerk., 166–167., 192–193., 224. és 233. 
  43. ^ Vö.: Kiss Dezső 1918–1919, szerk., 166–167., 192–193., 224. és 233. 
  44. ^ Az Iskolai Reformbizottság 1919. 16.; Kiss Dezső 1918–1919, szerk., 131–132. és 179–183. 
  45. ^ Vö.: Fogarasi Béla 1919, 51–54. és 61. 
  46. ^ Vö.: Fogarasi Béla 1919, 54. és 61. 
  47. ^ Ez – az akkoriban hangoztatott elképzelések szerint – a gyakran alultáplált, felügyelet nélküli, beteg gyermekek fizikai és erkölcsi egészségének védelmét, a róluk való szakszerű gondoskodást célozta. Tette ezt a szülői befolyás csökkentésének szándékával egy olyan iskolarendszer keretében, amely az iskolarendszert is „a szocializmus állami propagandája” eszközének tekintette, ami pedagógiai és politikai-világnézeti szempontból egyaránt problematikus volt. Jelentés 1919, 14–16.; vö.: Rendelet 1918, 983–985. 
  48. ^ Vö.: Jelentés 1919, 17. 
  49. ^ Vö.: Jelentés 1919, 18. lásd a témához a 14–17. oldalakat is! 
  50. ^ Az említetteken kívül Répay Dániel tanítóképző intézeti tanár, a társaság titkára, majd főtitkára (1919-ben a direktórium főtitkára), „a ruszkakrajnai népbiztossághoz osztatott be szolgálattételre, ahol az oktatási osztály vezetésével bízatott meg”. AGY, 13. évf. 116. 
  51. ^ RL C/39 24/a. cs. 
  52. ^ Melyen a keletkezésének körülményeire, dátumára vonatkozó utalást nem találunk, ezért eldönthetetlen, hogy vajon mikori, s hogy valós állapotot tükröz-e. A mellétűzött korábbi ügybeosztás valószínűsíti, hogy a lista a Tanácsköztársaság alatt keletkezett, de erre nincs bizonyítékunk. (RL C/39. 25. cs.) 
  53. ^ Kiemelés tőlem: D. P. A „beadja” talán éppen az elemzett beszámolóra vonatkozik. 
  54. ^ A Nagy László KN-beli helyzetével kapcsolatos bizonytalan megfogalmazásunk a források hiányosságaiból adódik. Welker Ottó, aki a változó nevű közoktatásüggyel foglalkozó országos irányító hatóság ügybeosztását három kötetben leírta, a Tanácsköztársaság időszakáról szólván elbizonytalanodott: „A KN szervezetéről, személyi és ügybeosztásáról nehéz pontos képet rajzolni. A fellelhető iratok egy részén nincs dátum, a legtöbb adatot a Tanácsköztársaság bukását követő retrospektív jelentések tartalmazzák, amelyekben összemosódik a 133 nap.” Tegyük hozzá: meg sem említi Nagy Lászlót, s a fentiekben említett ügybeosztások egyikét sem. Welker Ottó 1919–1944, 17. (Kiemelés tőlem: D. P.)
  55. ^ Lásd erről az Adalékok Nagy László pályájához 1918–1922 című dokumentatív elbeszélés 3.1. fejezetében.
  56. ^ Ebben olvashatjuk, hogy minden új iskolatípusra „felállíttatnak oly iskolák, melyek egy hónappal a rendes tanítási idő kezdete előtt munkájukat a jövő évre szóló átmeneti tantervvel kezdik. Ezek az iskolák kidolgozzák a részletes heti tanmeneteket, s minden iskolát ezzel ellátnak,... [amelyek] kötelesek magukat nagyjában ezen tanmenethez tartani. Azon felül minden iskolatípusban megindulnak a mintaiskolák a végleges tantervvel, ezen tanterv kipróbálására...” RL C/39. 22. a. cs.
  57. ^ Vö.: Köte Sándor 1979/a, 94–116.
  58. ^ MT, 34. évf. 8.
  59. ^ Vö.: Jelentés 1919, 14–15.
  60. ^ Vö.: Jelentés 1919, 5–6.; Pásztor József 1959, szerk.; Kelen Jolán 1968, 885–900.
  61. ^ Vö.: Nagy Péter Tibor 2002, 539–553.
  62. ^ RL C/39 24/a. cs.; AGY, 13. évf. 114–115.
  63. ^ Vö.: Jelentés 1919, 6.
  64. ^ F, 10. évf. 1919. április 29. 4. (Kiemelés tőlem: D. P.)
  65. ^ Lásd erről, pl.: a KN 1919. június 10-i, 39. sz. rendeletét „a proletárlelkeket szocialista világnézettel átitató” „szocialista propaganda tanfolyamok” szervezéséről, június 18-i 44. sz. rendeletét a a „tanítóalkalmazottak” végleges alkalmazásához szükséges marxista vizsgájáról. Tanácsköztársaság, 64. sz. 2., 71. sz. 2.
  66. ^ Az egység 1919, 13.
  67. ^ Jelentés 1919, 14. (Kiemelés részben tőlem: D. P.)
  68. ^ A népköztársaság idején Fináczy Ernő még nem utasította el az együttműködés lehetőségét: elfogadta a 20 tagú bölcsészkari reformbizottságba való jelölését. Vö.: Diószegi István 1989, 77.
  69. ^ Egy 1919. április 3-i KN leirat értelmében Fináczy Ernő részére, szóban előadott kérelmére, az 1918/1919. tanév második félévére, összes illetményeinek érintetlenül hagyásával szabadságot engedélyeztek, s ahogy ő látta: „a végelbánás hátsó gondolatával rendelkezési állományba helyezték”. Vö.: Fináczy Ernő 1919, 109.; Fináczy Ernő 2000, 124–125.; Jelentés 1919, 27.; Balogh László 1980, 239.
  70. ^ Fináczy Ernő 1919, 92–102. (Kiemelések részben tőlem: D. P.)
  71. ^ MOL K 502-1929-1931-612-51-2.; RL C/39. 13. cs.
  72. ^ RL C/39 XIV. k. – Fináczy Ernő memoárjában így írt Imre Sándor akkori szerepéről, attitűdjéről (kulcsot adva számunkra Nagy László szerepvállalásának értékeléséhez): „Imre a Berinkey-kormány idejében és utóbb egy ideig Kunfi alatt egészen ártatlanul és jóhiszeműen működött közre a tanügyi kormányzatban. Igazán azt hitte, hogy a haza ama kétségbeejtő állapotában neki mintegy kötelessége az új utakon haladókat felvilágosítani, a megmenthetőket megmenteni, a magyar köznevelés ügyét teljes erejével támogatni. Ő sohasem volt forradalmár; ő csak az okos evolúciónak volt híve. Tetőtől talpig becsületes férfi, aki nem értett a görbe utakhoz, s talán túlzott idealizmusának lett áldozata”. Fináczy Ernő 2000, 134–135. (Kiemelés tőlem: D. P.)
  73. ^ Fogarasi Béla 1919, 51–58. 
  74. ^ Kemény Gábor 1931, 39. 
  75. ^ „Dramaturgiai” okból eltekintettünk attól a lényeges körülménytől, hogy „mindkét” oldal maga is meglehetősen tagolt volt. A Tanácsköztársaság vezetői két párt reprezentánsaiból kerültek ki, s a gyermektanulmányozók pedig – pedagógiai-pszichológia nézeteik hasonlósága mellett is – politikai-világnézeti szempontból igen heterogén társaság voltak: soraikban konzervatív beállítottságúak (Quint József, Molnár Oszkár), polgári radikálisok (Dénes Lajos, Nemes Lipót) s szocialisták (Lechnitzky Gyula) is megtalálhatók voltak. MOL P 1659. 2. t. tagnyilvántartó; MT, 34. évf. 19–21., 25.; AGY, 13. évf. 239–240. 
  76. ^ Történeti tanulmányaim során hőseim drámájának megértésére, hiteles közvetítésére törekszem, s az olvasóra hagyom, hogy kialakítsa a maga álláspontját Nagy László és munkatársai ilyen „útitársi” szerepvállalásáról. A 20. század pedagógusait szorító kényszerek világát kutató történészként, s több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkező tanáremberként, egyaránt elegendő okom van „a hamari ítéletektől” való tartózkodásra s az „az vesse rá az első követ...” igazságának megszívlelésére. Vö.: Glatz Ferenc 1995. 18., 23. és 25. 
  77. ^ Nagy Péter Tibor 2004, 91–92. 
  78. ^ Mint mindenben, úgy ebben is – a fentiekben kifejtettek mellett – szerepe lehetett az esetleges személyes kapcsolatoknak is: egyebek között Révész Géza iskolatársi kapcsolatának Gönczy Jenővel, s baráti kapcsolatának Kármán Tódorral. 
  79. ^ Lásd erről az „Adalékok Nagy László pályájához 1918–1922” címmel a Trezor Kiadónál megjelent kötetben.