„Mintha az iskola a kelleténél kevesebbet foglalkozna az élet értelmével”
Beszélgetés dr. Kovács Ildikóval, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium iskolaorvosával
Kovács Ildikónak, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium iskolaorvosának a közelmúltban jelent meg fiataloknak szóló könyve[1] Sápkór és bőrpír címen, amelyben a legfontosabb betegségek, egészséggel kapcsolatos fogalmak rövid magyarázatát adja. Egyfajta glosszárium ez a könyv, amelyből az érdeklődő olvasó megismerheti a leggyakrabban előforduló betegségtüneteket, az egészségmegőrzés legfontosabb tudnivalóit. A kötet kapcsán a mai gyerekek egészség-magatartásáról és az iskolaorvos ebben játszott szerepéről beszélgettünk.
A könyvet olvasgatva számos olyan betegségmeghatározással találkoztam, amelyet nem tudtam volna ilyen pontosan körülírni, s így joggal merül fel a kérdés: kinek szól ez kis könyv, a fiatal korosztálynak vagy esetleg mindenkinek, aki lényegre törő magyarázatokat akar kapni bizonyos testi tünetek okairól, hátteréről?
Valójában a 12–18 éves korosztály tagjainak szól, akik a gyerekkor és az ifjúkor közötti átmeneti periódusban élnek, de szól azoknak a felnőtteknek is, akik még emlékeznek életüknek erre a korszakára, s ma már tudják, hogy az egészséggel kapcsolatos kamaszkori kérdéseik elkísérik őket egész életükön át, és természetesen szól a tanároknak is, akik tanítják, nevelik a gyerekeket. A könyvvel arra szerettem volna felhívni a figyelmüket, hogy milyen sokféle kérdés merülhet fel a gyerekekben saját egészségükkel kapcsolatban, és a testi problémák nem kis mértékben befolyásolják a gyerekek mindennapjait.
Hogy alapvetően kamaszoknak írta ezt a könyvet, azt abból is érzékelheti az olvasó, hogy azokról a problémákról, amelyek iránt ez a korosztály kifejezetten érdeklődik – szexualitás, drog, alkohol, általában a mentális egészség –, sokkal bővebben ír, mint az általános egészségi kérdésekről. A könyvnek ezt a súlyozó szemléletét jól mutatja az is, hogy a pubertás egyenetlen növekedési jellegzetességeiből adódó egészségproblémákkal – például az erre a korra jellemző keringési rendellenességekkel – is nagyobb terjedelemben foglalkozik. Az is kitűnik, hogy az egyes szócikkekben nem akar egészségre nevelni, a szív- és keringési problémák leírásánál nem utal arra, hogy ezek egyik legfőbb kiváltó oka a kamaszok mozgásszegény életmódjából ered. Ez tudatos volt, vagy esetleg mellékes körülmények, terjedelmi korlátok miatt nem vált egészségnevelési könyvvé?
Ebben nagyon tudatosan érvényesült a szemléletem. Tíz éve vagyok iskolaorvos az AKG-ban, de húsz éve felnőtt háziorvosként is praktizálok, ahol a tizennégy év feletti korosztállyal már betegként találkozom. Maga a könyv az említett korosztályról szerzett tapasztalataim alapján készült. Megismertem, hogy általában milyen jellegzetes bajaik, betegségeik vannak, s ezekre orvosi értelemben milyen terápiákkal lehet megoldást találni. Megpróbáltam és próbálom folyamatosan megismerni a gyerekeket, megérteni a problémáikat, igyekszem úgy közelíteni hozzájuk, hogy beleélem magam a helyzetükbe. Igyekszem átélni, hogy egy-egy gyereknek mit jelent a saját egészségi problémája, az, hogy hosszabb-rövidebb ideig együtt kell élnie egy testi, egészségi problémával. Alapvető szemléletem, hogy a beteg, különösen az ebbe a korosztályba tartozó gyerek kezelése akkor lehet eredményes, ha megérti betegségének a lényegét, az okokat, s ha maga is részese annak a döntésnek, amellyel a betegség lehetséges kezelési módjai közül kiválasztjuk a legjobbat. Azt vallom, hogy orvosként ebben a folyamatban kell a betegnek segítséget adni. A segítség éppen olyan fontos, mint maga a kezelés, a gyógyszer. Az orvosi megközelítés és a beteg oldaláról történő közelítés más-más feladatot, gondolkodásmódot igényel. Nagyon fontos, hogy a fiatal beteg – persze az idősebb is – megértse betegsége lényegét, tisztában legyen az okokkal, a tünetekkel, a gyógyuláshoz vezető lehetséges utakkal. A könyvben azért jelennek meg hangsúlyosabban bizonyos betegségek, mert tapasztalataim alapján fontosnak tartottam részletesen kifejteni ezeket. A fiatal korosztály esetében különös jelentősége van a betegségek kezelésének, mivel ha ebben az életkori periódusban nem sikerül gyógyulást elérni, amint azt sok statisztika mutatja, a későbbi életszakaszokban sok betegség súlyosbodhat.
Nagyon közérthetőek a könyv szócikkei. Betegségleírásai az orvosi ismeretterjesztés legjobb hagyományait követik.
Csak akkor lehet bevonni a beteget a kezelésbe, ha közérthetően, mégis szakszerűen mondjuk el az állapotára és a kezelésére vonatkozó tudnivalókat. A könyvet is úgy próbáltam megírni, ahogy iskolaorvosként vagy háziorvosként beszélek a hozzám forduló betegekkel.
Az iskolaorvosról szinte mindenkiben élnek képek. Nekem Németh László, a Medve utcai polgári kutató, felméréseket elemző, egészségtant tanító iskolaorvosa jut eszembe. Vannak halvány emlékeim iskoláskoromból az oltást adó, különböző rutinvizsgálatokat végző, egy-egy gyerekre másodperceket szánó, egyikünket soha meg nem kérdező ideges, valószínűleg túlterhelt, orvosi táskájával mindig rohanó doktor néniről. Milyen ma az iskolaorvosok helyzete? Mennyire mélyedhet el egy orvos olyan mértékben egy-egy iskola világában, hogy végül megírjon egy gyerekeknek szóló, alapvetően a megelőzést, az egészségtudatos magatartást segítő könyvet?
Az iskolaorvoslás nem számít népszerű területnek az orvosláson belül, éppen azért, mert általában nincs meg a lehetősége annak, hogy a gyerekek egyéni problémáival módszeresen foglalkozzék az orvos. Egy nagyon régi törvény rendelkezik az iskolaorvos és a védőnő feladatairól, amelyet a megszületése óta persze többször módosítottak. Az iskolaorvos feladata szigorúan meghatározott, valóban sok adminisztratív elemet tartalmaz, hiszen a szűrések végzése, statisztikák készítése központi helyet foglal el a munkájában. Ugyanígy feladat az oltások adása, az iskola-egészségügyi, higiéniai szemlék végzése. Kifejezetten hivatali munkaként is értelmezhető ez a szerep. Bármilyen furcsa, de a törvény nem írja elő az együttműködést a pedagógusokkal, s ami ennél is fontosabb lenne, a gyerekekkel. Természetesen nem becsülöm le az említett feladatokat, de a gyerekek egészségének biztosítása, a megelőzés, az esetleges betegségek felismerése nélkül az iskolaorvos nem töltheti be igazi orvosi szerepét, hivatását. Az iskolaorvosok nagy része háziorvos, s a körzetében lévő iskolában kötelező jelleggel kell ellátnia az iskolaorvosi munkát, amelyet nem feltétlenül önként vállal, hanem az önkormányzatok által rájuk rótt kötelezettségként. Ebből következik, hogy nem örülnek ennek a szerepkörnek, s nem is igazán fektetnek bele annyi energiát, mint amennyit valójában megkövetel.
Lehet ezt a munkát külső kényszerből jól csinálni?
Ezt a munkát a formális kötelezettségek teljesítésével is el lehet látni, nem kötelező életet vinni bele, nem kell feltétlenül szeretni. Nagyon jól meg lehet felelni a törvény előírásainak így is. Kérdés, hogy érdemes-e így csinálni, mint ahogy az is kérdés, hogy eléri-e ez az orvosi szerep a kívánatos hatást. Érdekes módon ma már a családorvostól elvárják, hogy kísérje figyelemmel a gyerekek életét a születéstől a felnőtté válásig, illetve azon túl élethosszig. Elvárják továbbá, hogy ismerje a körzetében lévő családok helyzetét, egészség-magatartási, életviteli szokásait. Ugyanezt semmilyen törvény nem várja el az iskolaorvostól. Szakmai szempontból a legalkalmasabbnak a házi gyermekorvosok tűnnek az iskolaorvosi feladatra, ez azonban csak ott valósítható meg – többnyire Budapesten és a vidéki nagyvárosokban –, ahol van házi gyermekorvosi hálózat, vagy a körzetben van ilyen képzettségű szakember. Ahol ez nincs, ott az önkormányzat jelöl ki erre a feladatra – rendszerint a háziorvosok köréből – egy szakembert. A magánintézmények esetében az intézmény vezetője köteles gondoskodni arról, hogy legyen iskolaorvos. Választhat, hogy gyermek- vagy háziorvost kér fel, de akár szakrendelőből is hívhat szakembert, akivel szerződést köt.
Milyen a jó iskolaorvos?
Aki főmunkája kiegészítésének, egyfajta továbbképzési lehetőségnek tekinti az iskolaorvoslást, az jól végzi ezt a munkát. Ha csak kötelezettségnek tekinti, akkor nagy valószínűséggel nem tudja jól ellátni ezt a feladatot. Szakmai ambíció kell ahhoz, hogy módszeresen megismerje az összes tanulót, feltérképezze az egészségi állapotukat, a kiszűrt beteg gyerekeket elküldje a megfelelő szakorvoshoz, s folyamatosan figyelemmel kísérje állapotuk alakulását.
A Bőrpír-sápkór kötet szemlélete, magának a könyv létrehozásának a ténye arra utal, hogy Ön sokkal többet tesz iskolaorvosként, mint amit a jogszabályok előírnak. Mit tesz másként, mint az iskolaorvosok általában?
Tevékenységemet meghatározza, hogy az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban dolgozom. Az iskola szellemisége számomra nagyon rokonszenves. Ez a szellemiség megkönnyíti az együttes munkát az iskola igazgatójával és a pedagógusokkal. Nagy szabadságom van abban, hogy a kötelezően előírt tevékenységhez képest mit vállalok még. Az átlagosnál jobbak a munkafeltételeim, mivel önálló rendelőm van. Minden hozzám kerülő gyerekkel négyszemközt, intim körülmények között foglalkozom. Nálam nem úgy zajlik az iskolaorvosi vizsgálat, mint ahogy az ma még szokásos, azaz a rendelőben a gyerekek nem állnak sorban, arra várva, hogy megvizsgáljam őket. Minden gyerekkel egyénileg egyeztetek időpontot, s egyesével jönnek be a rendelőmbe. 12 éves koruktól kezdve megszokják, hogy az orvosnál – még az iskolaorvosnál is – négyszemközt beszélhetnek magukról, esetleges gondjaikról, betegségeikről. Ez a szűrések esetében is így történik. Nagyon fontos mozzanat ez, így épül ki a gyerekekben a bizalom az orvos iránt. Sajnos ezt a bizalom kialakulása szempontjából nélkülözhetetlen feltételt gyakran nem teremtik meg az egészségügyben sem a gyerekek, sem a felnőttek esetében. Az egész szituáció azt sugallja, hogy a gyerek egészségi állapotára, a problémáira, az életmódjára vonatkozó információk titkosak, s azok rá és azokra tartoznak, akikkel ő hajlandó közölni. Törekszem arra, hogy bizalmat keltsek, hogy azt sugalljam, nekem mindent el lehet mondani. Ám erre egyetlen személyt sem lehet kötelezni. Ez sajátos minta, s maga az egész szituáció a későbbi életút szempontjából is meghatározó. Bevésődik a gyerekekbe, hogyan lehet viselkedni egy ilyen kapcsolatban, hogyan lehet élni a felkínált lehetőséggel.
Ez nem kevesebb, mint a bizalom tanulása.
Ez az AKG alapfilozófiájából ered, a személyiség-központúság sajátos megnyilvánulása. Más helyzetekben mindig a szülő kíséri el az orvoshoz a gyereket, a szülő mondja el, hogy mi baja van. Tudatos pedagógiai törekvés eredménye az, hogy az én rendelőmben egyedül, önállóan kell elmondani az egészségre, az esetleges problémákra, betegségekre vonatkozó tapasztalatokat. Ahhoz, hogy el tudja mondani a panaszait, az egészségével kapcsolatos elégedettségének a szintjét, oda kell figyelnie önmagára. Ez is tanulási szituáció. Fontos képesség, hogy egy ember képes legyen az egészségéről, a testi és lelki helyzetéről beszélni egy orvossal. Az iskolaorvoslás egyik fontos funkciója ennek az együttműködésnek, kommunikációnak a tanítása lenne. Ez azért is tekinthető tanulási folyamatnak, mivel a gyereknek kétévenként akkor is találkoznia kell az iskolaorvossal, ha közben semmi problémája nincs. 13, 15 és 17 éves korban mindenkinek részt kell vennie szűrővizsgálaton. Ennek keretében a megelőző szűrés eredményeire építve meg tudjuk beszélni a változásokat.
Betegségekkel, gyógykezelési igénnyel jelentkeznek-e a gyerekek?
Elég ritkán keresnek fel ezzel. Sokkal inkább a szűréseken felfedezett betegségek gondozására adódik lehetőségem. A kiszűrt betegeket rendszerint továbbküldöm a megfelelő szakorvoshoz vagy a háziorvoshoz. Arra oda kell figyelnem, hogy a felfedezett betegségeket egyensúlyban tartják-e. A szűrés nagyon fontos eleme, hogy az egészséges gyerekekkel is végigbeszélem, milyennek látják az egészségi állapotukat. Nagyon fontos, hogy az egyén is átéli-e az egészség élményét. Jól ismert, hogy sok egészséges ember azért nem elégedett az állapotával, mert különböző problémákat betegségként él át, mintegy abba menekül.
Mennyire vesznek részt a tanárok a gyerekek egészségi problémáinak a felismerésében, mennyire közvetítenek Ön és a gyerekek között?
Többnyire a tanárok ismerik fel a gyerekek problémáit, és együtt keresnek fel, vagy a patrónusok – az AKG-ban ők az osztályfőnökök – szólnak nekem, s küldik hozzám a gyerekeket. Az iskolaorvosi rendelő nem olyan hely, ahol sorban állnak a páciensek. Heti egy alkalommal rendelek, az akut problémákat gyorsan meg kell oldanom, a krónikus betegségeket a szülővel és a patrónussal együtt kell kezelni.
Olyan nem fordul elő, hogy a gyerek magától jön a rendelőbe?
Előfordul, hiszen említettem, hogy a szűréseken kialakul egyfajta bizalmi kapcsolat. De ez nem olyan gyakori, mint a szokásos orvosi rendeléseken. Jellemzőbb az előjegyzéssel, tanári ajánlással, előkészítéssel hozzám érkező gyerek.
Mennyire váltak érzékennyé az AKG tanárai az egészségi problémák iránt?
Nagyon gyakori, hogy a patrónussal együtt jönnek a gyerekek, mert a patrónus látja, hogy valami nincs rendben a gyerekkel. Ez a patrónusi szerepből fakad, ami az AKG pedagógiai programjának a jellegzetessége. A tanárok mindegyikének, de a patrónusoknak különösen személyre szólóan kell foglalkozniuk a gyerekekkel. Munkaköri leírásukban szerepel, hogy a gyerekek minden problémájára figyeljenek oda. Ettől függetlenül orvosként én is megadom azt a lehetőséget, hogy bármikor, bármilyen problémával egyedül is megkereshetnek.
A szavaiból azt érzékelem, mintha túlzottan erős lenne a patrónus szerepe. Hogyan érvényesül így az a pedagógiai cél, hogy az orvos–gyerek relációban is működjön a szociális tanulás, amellyel a gyerek felkészül az egészségéről, problémáiról való kommunikációra?
A patrónus addig van jelen, amíg megszervezi, hogy a gyerek eljusson hozzám, amikor a vizsgálat előtt beszélgetni kezdünk, már kettesben vagyunk, és ott már minden úgy zajlik, ahogy azt a pedagógiai célok megkívánják. Egyébként a hozzám forduló gyerekek fele az esetleges újabb problémák jelentkezésekor magától jön vissza. Különösen azok a gyerekek jönnek egyedül vissza, akiknél a szűrővizsgálat során tisztáztuk, hogy fejfájása, szemészeti problémája, vérszegénysége, vérnyomásproblémája miatt vissza kell jönni. Ezek a gyerekek rendszeresen jönnek. Ha nem kiszűrt probléma jelentkezik, akkor szervezi meg a vizsgálatot a patrónus.
Milyen jellegű egészségproblémák ezek az utóbbiak?
Tornaórai sérülések, esések, olyan problémák, amelyek nem igényelnek olyan intimitást, mint a krónikus betegségek vagy a pszichés problémák. Hozzá kell tennem, hogy van az AKG-ban pszichológus, akivel szoros együttműködésben dolgozunk.
Mennyit csatol vissza a szűrések eredményeiből, illetve az egyéni megkereséseken jelentkező problémákból?
Megtehetem, hogy a patrónusok értekezletén elmondom, mit találtam egy-egy évfolyamon, milyen jellegzetes egészségügyi, orvosi problémák tapasztalhatóak a diákoknál. Ha szükségét érzem, akkor személyre szólóan is elmondok annyit, amennyit az orvosi titoktartás szabályai és a gyerekek személyiségi jogai megengednek. Vannak problémák, amelyekről a tanároknak, főleg a patrónusoknak tudniuk kell. El kell mondanom, hogy egy gyerek asztmás, hogy olyan mozgásszervi, ízületi betegségei vannak, amelyeket igenis szem előtt kell tartani a közösségi életben, osztálykirándulásnál, versenynél, a nagy igénybevétellel járó feladatok szétosztásánál. Épp a személyre szabott pedagógiai szemléletmód követeli meg ezek figyelembevételét.
Megkeresik- e a tanulók nagyon bizalmas, nem is mindig testi, hanem esetleg mentális, pszichés problémáikkal?
Nagyon gyakran keresnek meg a családi háttérből, az iskolai konfliktusokból eredő, nem feltétlenül szervi betegségekre visszavezethető tünetekkel is. Sokszor ők maguk nem is tudják, hogy a tünet, a probléma hátterében lelki problémák, a stressz, a környezetben adódó konfliktusok miatti feszültségek állnak. Az AKG-ban, amint említettem, velem párhuzamosan dolgozik, rendel egy pszichológus. Van, amikor őt keresik meg ilyen gondokkal, s ő jelez nekem, van, amikor engem keresnek fel, s én kérem az ő segítségét. Nagyon gyakran együtt dolgozunk a problémák megoldásán. Gyakori, hogy a pszichológus azért hoz át gyereket hozzám, mert a gyerek nem tud megfelelően figyelni, esetleg összeférhetetlen, antiszociális, sőt az is előfordul, hogy a tolerálhatónál intenzívebben fordul az élvezetek felé, sőt esetleg már bizonyos mértékű alkohol- vagy kábítószer-függősége is kialakult. Az iskola szemléletéből következik, hogy a pszichológussal közösen próbáljuk kezelni az ilyen jellegű problémákkal küzdő gyerekeket.
Németh László a már idézett A Medve utcai polgári című könyvében leírja, hogy az iskolaorvos akkor tudja betölteni hivatását, ha a tantestület részévé válik. Ő ezért is vállalkozott arra, hogy egészségtant tanítson. Így ugyanis nem kívülállóként kezelték az iskola tanárai, hanem befogadták. Ön a beszélgetésben utalt arra, hogy rendszeresen részt vesz a patrónusok értekezletén, elmondja orvosi tapasztalatait a gyerekek fejlődéséről, és jelzi a problémáikat. Ennek ellenére jogosnak érzem a kérdést: orvosként mennyire vált a tantestület részévé? Az AKG tanárai mennyire tekintik partnernek?
Miután én háziorvos is vagyok, tehát felnőtteket is kezelek, a tanárok inkább orvosnak tekintenek, mint kollégának. Ezért a gyerekek problémáin kívül saját egészségi problémáikkal is megkeresnek. Én tehát egy másik szakma képviselőjeként vagyok jelen az iskolában. A gyerekekről szóló beszélgetésekbe bevonnak, jelzik a problémákat, de nem tekintenek a tanári kar részének. Ez nem baj. Ugyanakkor érzem, hogy az én munkám is része az iskola életének, minden ismertetőben feltüntetik, hogy én vagyok az iskola orvosa, s leírják, milyen feladatokat látok el. Tehát megmaradok a szakterületemen, de ez beépült az iskola mindennapjaiba. Semmiképpen nem tekintenek külső, idegen személynek.
Eddig annyi pozitívum hangzott el az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumról, hogy az olvasó számára úgy tűnik, nem is a Sápkór és bőrpír című könyvnek, hanem az iskolának csinálunk reklámot. Mi az, amit orvosként hiányol ebből a nagyon jó szellemű, toleráns, gyermekközpontú iskolából?
Nem az AKG-ból, hanem általában az iskolából hiányolom, hogy nem foglalkozik eleget az élet fontos kérdéseivel, többek között az egészséggel. Ez a mai ember életszemléletéből fakad. Az emberek nem vagy csak nagyon esetlegesen foglalkoznak az élet értelmével, az élet és a halál kérdésével, nem érintik meg őket igazán a szegények, a nagyon mélyen lévők gondjai, kevés bennük az együttérzés, kevéssé izgatja őket a világ leszakadt térségeiben élők sorsa. A világ a tudatos létre koncentrál, a tudatos lét problémái uralnak mindent. Pedig az embernek van érzelmi élete is. A világ ma úgy tesz, mintha mindenre lenne racionális magyarázatunk, mindennek lenne eleje és vége. Ha problémánk adódik, azt gondoljuk, hogy a szakember kitalálja a racionális megoldást, s ezzel tovább is léphetünk. Ebben az életszemléletben nem igazán várható el az iskolától, hogy másképpen gondolkozzon, legyen olyan tantárgy, amelyben az ember érzelmi, nem mindenben tudatos, intuitív lényként is megjelenik. Jó lenne, ha ez a nem racionális emberi lét is teret kapna az iskolában, mert akkor esély lenne arra, hogy életszemléletünk megváltozzon. Így valószínű, hogy kevesebb gondunk lenne a testünk s még inkább a lelkünk egészségével.
Footnotes
- ^ Dr. Kovács Ildikó Lenke: Sápkór és bőrpír. Független Pedagógiai Intézet, Budapest, 2004.