„Mindannyiunk munkája közösségteremtő élménypedagógia”

Milyen szabadidős programokkal jelentkeztek a KOMA pályázatára?

Szucsik Ágnes: Pályázati anyagunkat az ország különböző középiskoláiban tanító, tanórán kívüli programokkal és neveléssel foglalkozó nyolc kolléga állította össze. Szabadidős tevékenységek szervezését segítő módszertani anyag valamikor a hetvenes években jelent meg utoljára „A megvalósítás útján” címmel. Szabadidő-szervezőket segítő módszertani szakanyagot kívánunk összeállítani a KOMA által nyújtott támogatás segítségével. Az elkészítendő anyag két részből áll: egyrészt a gyakorlati tudnivalókat tartalmazó szakanyagot frissítjük fel a tanórán kívüli nevelés teljes körében; ilyen a szakköri napló, a törvényi ismertető, a munkatervi minták, az iskola nevelési tervében megjelenő szabadidő-szervezési tervek. A másik rész segédanyagot foglal magában, műsorok, rendezvények konkrét forgatókönyveit és ajánló bibliográfiát talál az érdeklődő, amelyet felhasználhat, aki saját programot akar készíteni. Azért tartjuk hiánypótlónak és korszerűnek ezt a munkát, mert az előbb említett kiadvány is és az azóta megjelentek is inkább csak műsorterveket és programokat tartalmaztak, de ilyen átfogó jellegű kiadvány már jó néhány évtizede nem jelent meg. Miután sem megyei, sem országos szinten nem épültek ki még olyan módszertani segédközpontok, amelyek segíteni hivatottak a kollégák munkáját, úgy gondoljuk, hogy aktuális a vállalt feladatunk.

Farkas Edit: Már működtek szabadidős programok az iskolánkban, amikor Ludasi György kollégámmal létrehoztunk egy filmklubot. Iskolánk átlagos intézmény, az első kerületben van, de diákjaink Budapest szinte valamennyi kerületéből, az elővárosokból és vidékről is érkeznek. Már évek óta tanúi vagyunk annak, és ezzel nem vagyunk egyedül, hogy gyerekeink értéktelen dolgokkal, felületes módon töltik el szabadidejük jelentős részét. Sokan közülük céltalanul kallódnak, a divat és még sok más, szerte a világban, a televízióban, a toplisták élén megfigyelhető trend hatására. Fiataljaink egy része kulturálatlan, kevésbé érdeklődő, problematikus szociális értelemben is. A „Láss, ne csak nézz” című filmsorozatunkkal létrehozott filmklub segítségével megpróbálunk erényt kovácsolni a negatívumokból, értékhordozóvá próbáljuk formálni azt az időt, amit a gyerek amúgy is a tévé előtt ülve töltene el. Ha a kor tendenciáit nem is tudjuk megváltoztatni és gyerekeinket az olvasás felé fordítani, arra vállalkoztunk, hogy színvonalas, erkölcsi, művészi és emberi értékeket tolmácsoló képi kultúrát kínáljunk. Arra törekszünk, hogy olyan műveket válasszunk a klub programjába, amelyek részint az egyetemes és magyar filmművészet klasszikusai, részint napjaink kifejezetten a korosztályhoz szóló alkotásai. Ez utóbbiak vetítésétől azt reméljük, hogy minél többen bejönnek az előbbiek vetítésére is, és alkalmunk nyílik megbeszélni velük az őket foglalkoztató kérdéseket. A vetítések után mindig megbeszéljük a filmben felvetett problémákat, hogy ezáltal segítsük a fiatalok jártassá válását társadalmi, korosztályi viszonylatokban, illetve reményeink szerint serkentjük őket a véleményalkotásra és a vitára. Szerencsés földrajzi elhelyezkedésünk is segített terveink megvalósításába, hiszen iskolánkkal szemben található a Tabán mozi, ahol nagy vászonra, hagyományos keretek között vetíthetünk. A vetítést rövid, lényegre törő bevezető előzi meg, utána pedig műhelybeszélgetést tartunk, ahol önkéntes a részvétel és a hozzászólás is. Meghallgatjuk egymást. Tantestületünk lelkes és önkéntes tagjai is eljöttek a beszélgetésekre, ki-ki az általa ismert, kedvelt, netán ajánlott alkotáshoz kapcsolódva. Mindnyájunknak – tanárnak-diáknak egyaránt – nagy élmény, ha új, a szaktárgyhoz nem feltétlenül kötődő szerepben ismerhetjük meg egymást. A KOMA támogatásának köszönhetően a filmszakma kiváló képviselőit is elhívhattuk a vetítésekre, beszélgetésekre.

Ludasi György: Olyan alkotókat vagy filmhez értő szakembereket hívunk meg, akik az adott film mélyebb rétegeit, szempontjait is be tudják mutatni. Csillag Ádám, Huszárik Kata, Pályi András, Singer Péter tartott beszámolókat, amelyek a gyerek számára még közelebbivé, még hitelesebbé tették az alkotást. A film utáni beszélgetések sikerén túl azt tartom fontosnak megemlíteni, miben tér el a filmélmény a videó és a televízió által nyújtott képtől. A moziban vetített film egy celluloidcsíkról másodpercenként 25 kockányi, vászonra kivetített műalkotás, amely úgy viszonyul a tévébeli filmhez, mint egy eredeti festmény a poszterhez, a reprodukcióhoz. A mozi tükröz, a televízió sugároz. A mozifilm formanyelvi eszközei más szimbólumokkal, más megnyilatkozási formákban, más módon hatnak az emberre, és ezeket próbáljuk feltárni. Nagy élmény számunkra, ha a gyerek egy következő filmben már felfedezi azokat az elemeket, amelyekre korábban egy másik film kapcsán mi hívtuk fel a figyelmét. Vagyis nem kevés szakmaiságot is próbálunk becsempészni a programokba, természetesen anélkül, hogy iskolás módon visszakérdeznénk ezeket, hiszen nem elég csak nézni a filmet, hogy értelmezzük a látványt, szükség van bizonyos háttér-információkra. Ezt a törekvésünket támogatja az a tény, hogy a közelmúltban ugrásszerűen megnőtt a kommunikáció, a média, a filmelmélet, a filmtörténet iránti érdeklődés, és a programunk pályaorientációt és szakmai fejlődést is nyújthat a diákok számára. Reményeink szerint a klub működése tanulságokkal és tapasztalatokkal szolgál majd a kötelező jelleggel bevezetendő média tantárgy oktatásához is. Nehéz azonban beszerezni azokat a minőségi filmeket, amelyek nemcsak a szabadidős programokban, hanem a tanórán is hasznosíthatók lehetnének. Mi ebben is próbálunk segítséget nyújtani a kollégáknak és a gyerekeknek is. Különböző a gyerekek motiváltsága: vannak, akik ilyen irányban tanulnak tovább, és szinte követelik a klasszikusok közé tartozó filmeket, mások élvezetből, a társaság kedvéért jönnek el, és vannak, akik – miközben alig ütik meg az elégséges szintet egyes közismereti tárgyakból – értékesnek és igen tehetségesnek tudhatják magukat a klubban való megszólalásukkal, részvételükkel.

Albert Lászlóné: Iskolánkat a 4500 lelket számláló Zsámbékon 1995-ben alapította a Katolikus Főiskola. Építkező iskola vagyunk, 2006-ra leszünk tizenkét évfolyamosok. Ennek következtében kissé másként történik a szabadidő-szervezésünk. Figyelembe vesszük, hogy alsó tagozaton a gyerekek egész napos programban vesznek részt, melynek keretén belül életmód- és mentálhigiénés szolgáltatást is kapnak. Szem előtt tartottuk azt is, hogy a főiskola hallgatóinak mintát adjunk a szabadidő-szervezéshez, hiszen a tanítóképzés tantervéből hiányzik ennek a pedagógiai háttere, és még az oktatáshoz közvetlenül kapcsolódó kiszolgáló tevékenységekre, például a napközis foglalkozásra való elméleti és gyakorlati felkészítés is csak érintőlegesen van jelen. Az iskola hitbeli elveken történt alapítása meghatározza azt a hagyományrendszert és kultúrkört, amelyen nevelési rendszerünk nyugszik. A gyerekek több mint ötven százaléka hívő, vallásos közegből jön, a többi család vagy azért íratja be hozzánk a gyerekét, mert itt reméli megtalálni a számára szimpatikus értékrendet, vagy azért, mert ez egy kicsiny, gyakorlóintézmény, elvileg sok pedagógussal, viszonylag kevés gyerekkel. A társadalom felől érkező igényekre csak úgy tudtunk válaszolni, hogy nem színtiszta katolikus kultúrhagyományokon épülő programot alakítottunk ki. A szabadidős programok keretén belül már az év elején egy évkörrel indítottunk, amelyben a „jeles nap” és a „liturgikus nap” váltakozó rendszerét dolgoztuk ki. Mivel túl megterhelő lenne, hogy minden pedagógus megszervezze az osztályában a rendszer minden eseményét, ezért azt a megoldást választottuk, hogy korosztályonként más-más körbe kapcsolódnak be a gyerekek, és így az általános iskola befejezéséig minden programban részt vehetnek. Mivel már két ilyen ciklus körbejárt, elmondhatjuk, hogy felépítettünk egy teljes nevelési hatásrendszert, mely a szokásokban, igényekben, kommunikációban, a befogadói és az alkotói magatartásban megfigyelhető változások alapján mutatható ki. Alulról építkezünk, ami azt jelenti, hogy ahogy nőnek a gyerekek, úgy alakulnak ki a gimnáziumi osztályaink. Kezdetben nagy kihívás volt számunkra, hogy az alsó tagozaton elért eredményeket megismételjük a felső tagozatos és a gimnáziumi csoportokban is. Ha ugyanazon a szervezési, tartalmi elveken haladunk, ugyanazokkal a mechanizmusokkal nem tudjuk megérinteni a nagyobbakat. Újragondoltuk a kicsiknek szánt programjainkat, és az évkörök eseményeit új formában kínáltuk a nagyobbaknak. Elemi szinten az erős érzelmi kötődésre alapoztunk, felsőbb tagozaton szembesültünk azzal, hogy az addig jól működő programot elutasítják és ezer másikat akarnak. Ez akár traumaként is érhetett volna bennünket, de ebben a négyévi munkánk eredményét is igazolódni láttuk. Jól választottak a lehetőségekből, meg tudták fogalmazni az igényeiket. Ennek hatására megnéztük, melyek azok a tartalmak, amelyek további érdeklődésre tarthatnak számot, hogyan tudjuk beemelni ezekbe a községi vagy az iskolai hagyományápolás és hagyományteremtés szerintünk fontos értékeit. A várban van az iskolánk, ezért kissé misztikusnak tűnik a zártságunk, ennek oldására olyan hagyományokat ápolunk, amelyekkel a község és a többi iskola kulturális életéhez, a gyülekezethez és a fenntartó főiskolához kapcsolódhatunk. Ilyen a Szent Márton-nap, amikor hat-nyolcszáz ember vesz részt a programjainkon. A nagy érdeklődés miatt két részben zajlik a Szent Cecília-nap, az őszi koncertadó-zenei ünnep, külön a kisiskolásoknak, külön a nagyoknak. Ezen a befogadói és az alkotói nevelés egyaránt hangsúlyos. Az adventi ünnepkört azért tartjuk fontosnak megrendezni és erre meghívni a családokat is (az ide járó gyerekek több mint felének három vagy több testvére van), mert ma már ez az ünnep nem a hit jegyében zajlik a legtöbb helyen. A sekélyes ünneplést segítjük „feldíszíteni”, tartalommal megtölteni, illatokkal, közös koszorúkészítéssel, beszélgetésekkel, fényekkel, zenével, áldással, hangulatkeltéssel. A hagyományőrzés mellett fontos feladatunknak tekintjük a gyerekek kommunikációs technikáinak javítását, ezért drámapedagógiai csoportokat működtetünk. Az osztályok informális csoporttá alakulását úgy támogatjuk, hogy évente két-három egész osztályos produkció megrendezésére biztatjuk őket.

Ezek tematikailag meghatározott produkciók?

Albert Lászlóné: Igen, idén például az érzelmeket választották fő témának. Lehet mesejáték, karácsonyi tartalmú történet – nem feltétlenül regölés –, betlehemi történet. A farsangot sem úgy rendezzük, hogy otthon felöltözik a gyerek valaminek, mi egy számot aggatunk rá, és azzal jön-megy egész este, hanem az osztályok terveznek egy táncos vagy mozgásos bemutatkozást, amelyhez a témát, a díszletet és a jelmezeket is maguk tervezik.

Makkainé File Edit: Sajátosan alakult a mi munkánk is, hiszen egy kis zsákközségben élünk, a Naszály lábánál, a Dunakanyarban, ahol nincs átmenő forgalom. Ilyen élettérben kell közösséget teremtenünk és szabadidőt szerveznünk. Intézményünk nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szervez programokat. A Modernizációs Közalapítványhoz már működő programmal pályáztunk. A nagyközösségeket megmozgató eseményeink a pünkösdi falunap, a szüreti felvonulás, az adventi koncertsorozat, az irodalmi teaház, az általános iskolásoknak szervezett népi kézműves tábor, a hagyományőrző programunk, a játszóházi foglalkozások, a lovagi hagyományokat őrző események. Az ifjú korosztálynak egy szociálpedagógus és egy mozgásterapeuta kolléga is segít a gyerekek igényei szerint öszszeállított, újdonságnak számító programokat szervezni az ifjúsági klub keretén belül. Ha témák szerint csoportosítom a programokat, akkor a hagyományőrzés, -ápolás és -átadás, a közösségteremtés szerepel első helyen, ezekkel iskolai hagyományt és ünnepeket is szeretnénk teremteni, hiszen ezek fontos szeletét képezik az életünknek. Az idei programunk egyik kiemelkedő eseménye az iskola épületének huszonöt éves jubileumi évfordulója. Erre az alkalomra olyan nagyszabású ünnepséget tervezünk, ahol nemcsak az iskola diákjai, hanem a kistérség intézményeinek meghívott előadói (tánccsoport) is fellépnek, illetve a faluban élő tehetséges versmondókat, zenészeket is meghívjuk. Közösségi iskolaként a falu művelődési fóruma is vagyunk, változatos programokat kell kínálnunk, hogy minél többen aktív résztvevői legyenek a falu kulturális életének. Az a célunk, hogy az iskola a lakóterület oktatási és kulturális központjává váljon. Igyekszünk felkutatni környezetünk igényeit, és személyes kapcsolatok kialakításával igazi közösséget szeretnénk létrehozni. Néhány kollégámmal már negyedik éve mi szervezzük a pünkösdi falunapot is. Lassú, de reményeink szerint stabil közösségépítő folyamat indult el.

Miért érezheti fontosnak a pedagógus, hogy ezt a munkát is magára vállalja?

Makkainé File Edit: Anyagi nehézségek miatt 1997 óta nem működik a falu kulturális életének színteret biztosító intézmény, ezért a kulturális és szabadidős programok szervezését részben az iskola vállalta fel. A közösségteremtés izgalmas kihívásnak tűnt. Napjainkban az alkotók, nevelők legáthatóbb közvetítő ereje abban a klasszikus magatartásban rejlik, amelynek hagyományosan tanúi lehetünk községünkben. Az átadó magatartás igazi öröme sajnos kikopott az elmúlt évtizedekből. Úgy gondoljuk, hogy mentenünk és raktároznunk kell a pillanatok varázserejét, amely erősítheti bennünk egy közösséghez tartozásunkat. Nem nézhettük tétlenül, hogy az iskolából már kikerült fiatalok a buszmegállók padjain kis verebekként felsorakozva töltik el a szabadidejük nagy részét. Ehelyett értelmes elfoglaltságot szerettünk volna nyújtani, ezért kiterjesztettük a munkánkat, és a szervezés szerteágazó feladataiból jelentős hányadot magukra a fiatalokra bíztunk, így érdekeltté váltak a programok sikeres megvalósításában is.

Mi történik az említett rendezvényeken?

Makkainé File Edit: A kétnapos pünkösdi falunapok színpompás forgataga szórakoztatja a résztvevőket. Van kézműves foglalkozás, meseház, sportrendezvény, népdaléneklési verseny, a paraszti kultúra hagyományos eszközeit és anyagait használó csoportos ügyességi verseny, kiállítás. A teaházi program nagy népszerűségnek örvend, drámajátékok, meseházi produkciók, vetélkedők és zenés irodalmi összeállítások gazdagítják, tervezzük egy iskolagaléria létrehozását is a gyerekek és a faluban élő művészek munkáiból. Az adventi koncertek négy héten át tartanak, melyek során már együtt énekelnek az anyák a lányaikkal, és a különböző felekezeteket összefogja a közös ünnepvárás. A Lovagi Hagyományőrző Kör a középkori magyarországi lovagrendek szellemi hagyatékából táplálkozik. Éjszakai túráink, bátorságpróbáink a jelek szerint nagy hatékonysággal vonják magukra az akció- és horrorfilmek világán nevelkedett figyelem- és magatartás-zavaros fiatalok figyelmét. Azok a fiatalok, akiknek a támasz, a kapaszkodás úgymond „ciki”, a barlangi túráinkon egymás kezét keresve haladnak. Az ifjúsági klubban működő mozgásszínházi csoportunkba 14 éves kortól járhatnak a gyerekek, itt a vidéki gyerekek számára ez idáig szinte ismeretlen világgal találkozhatnak az érdeklődők.

Külföldön a gyerekek és a felnőttek körében divatos szabadidős programok sikerlistája élén a sport- és az egészségmegőrző tevékenységek állnak. Önök szerint mi az oka, hogy nálunk ez a tevékenységtípus még nem nyert olyan nagy teret a szabadidő-szervezési programokban?

Szucsik Ágnes: A Sportminisztérium által támogatott diáksportkörök tevékenysége valamelyest eltér a mi szakkörünktől, ez a fajta tevékenységkör fogalmilag nem tartozik annyira a szabadidő-szervezés hatáskörébe, mint az imént említett egyéb tevékenységek.

Albert Lászlóné: Inkább az igénykeltés és a motiváltság a célunk, a túrázás is ezt szolgálja. A sport területileg és szervezetileg is elkülönül az iskolai szabadidős programoktól. Infrastrukturális lehetőségeink sem nagyon vannak. Programjaink nagy részében megjelenik a mozgás és az egészséges életmódra nevelés, az, hogy hogyan táplálkozzon a fiatal, hogyan szervezze a napját, hogy korrekt mentálhigiénés állapotba kerüljön.

Makkainé File Edit: A pályázati programunkban nem szerepel ugyan a sport és egészségmegőrzés, mert nem arra szerettünk volna támogatást kérni, de szerepel a mindennapjainkban. Van egészség- és sportnapunk, ahol a gyerekek kedvük és érdeklődésük szerint választhatnak sportágat, a program végén pedig az általuk készített salátákat fogyasztják. A napot bajnokságok zárják, évszaktól függően napirenden van a túrázás és a szánkózás is.

Több pályázat programja a hagyományos értékrendszerekre épít, többek között a közösségépítésre, szemben a kimutatható elidegenedési hullámmal. Értelmezhetjük-e ezt úgy, hogy a jelenkori társadalom nem tud olyan életmódbeli programokat kínálni, amelyeket átvehetne az iskola?

Albert Lászlóné: Amit régen megkapott a gyerek a családban, a kisközösségben, a családi szocializációban, az ma óhatatlanul az iskolára hárult. Ha színházba megyünk, a legalapvetőbb dolgokat meg kell velük beszélnünk. Például azt, hogy a befogadói magatartás nyitottságot kíván. A kisgyerekkel megértetjük, miért öltöztetjük testünket, lelkünket ünneplőbe az ilyen alkalmakkor. Ezekre a programokra rá kell hangolódni, rá kell készülni, viszont egy multiplexes mozi esetében tudja a gyerek, hogy ezzel neki nincs dolga, egy egyszerű jegyvásárlással rá lehet „hangolódni”. Ugyanez vonatkozik a diszkóra is. Nincs igényformálás. Értékek közvetítése és igények beépítése a szabadidős programok során is a mi feladatunk.

Szucsik Ágnes: Gimnáziumi szinten már csak szeletekben lehet változtatni, tizenéves gyerek értékrendjét, igényszintjét már nem lehet kiépíteni. A tanítási idő kötelező érvényű, a fennmaradó időben nevelő erejű programot kínálunk. Azt tartom fontos felismerésnek, hogy nemcsak a hetedikes, nyolcadikos gyereket kell megszólítanunk, hanem a testvérét, sőt a szüleit is. Amint tudjuk, hiányoznak a közösségek, és a családi közösség is oly mértékben esett szét, amelyet vagy az iskola tud pici morzsáiban pótolni, vagy akinek adatik, hogy egy falu vagy egy nagyobb iskola köré rendezze ezeket a programokat, akkor meg kell tennie. Ezzel talán meg lehet előzni az elidegenedést.

Farkas Edit: Ugyanakkor azt a felelősséget is érzékeljük, hogy az utolsó pillanatokban vagyunk, amikor még beleszólhatunk olyan folyamatokba, amelyek mentén a gyerek majd éli az életét.

Ludasi György: Míg az egyik oldalon elsorvadnak a hagyományo mozik, megszűnnek a klubhálózatok, addig a másik oldalon egyre nagyobb teret hódít a fogyasztó kinevelését megcélzó propagandisztikus média. S nem kevés keserűséggel azt is bevallhatjuk, hogy sikeres a térhódítás, beválik a szisztéma. Nincs tudatos néző, csupán élvezők vannak. A horrorfilmet kikölcsönző fogyasztó például nincs tisztában a műfaj sajátosságaival, nem tudja, mit „álmodott meg” Hitchcock. Ha azonban ismerem a film formanyelvi eszközeit, képes vagyok egy reklámfilmben is érzékelni a manipulációt, akkor képes vagyok a hatásai ellen is védekezni. Ne válasszuk le a szabadidőt az egyéb tevékenységekről! Minden pillanatban az életet éljük – mi is, a gyermekeink, a tanítványaink is –, nincs próbafelvétel, nincs gyakorlás, aztán pedig valamikor jön az élet! És azt sem gondolnám, hogy nekünk, magyaroknak őrült tempóban hamis trendeket követve masíroznunk kellene valami felé. Elég felhoznunk példának a magyar filmművészetet – amelyet a fiatalok alig ismernek, s talán némi averzióval is fogadnak –, hogy helyünk van Európa filmművészetében. Mindezek miatt tudatosan sok magyar alkotást vettünk a a programunkba. Rengeteg olyan momentum van, amely „elszipkázhatja” a gyereket az iskola hatása alól. A médiaidőt említem példának, hiszen a rádió és a televízió mai ritmusa más sebességgel működik, mint az élő előadásé. Ahhoz, hogy a gyerek felfogja az értékeket, egy-másfél óráig tartó színdarabban, zeneműben, filmben megélje azt a szívdobogtató katarzist, amely az előadással jár, idő és ráhangolódás kell. Ha ő egyébbel telített, akkor a mi partizánakcióink valóban csekély ellenhatást fejtenek ki a média és a számítógép elszívó erejével szemben. Az oktatásnak a társadalmi változások előtt kellene járnia, ehhez képest ma mögötte jár, csak követni tudja, legalábbis a nagyobb településeken. Ezzel szemben a kis településeken, mint itt is láthattuk, profetikus szerepe van a pedagógusnak.

Milyen anyagi, esetleg szervezési nehézségek terhelik a szabadidős programok működtetését?

Makkainé File Edit: A programok szervezésének oroszlánrészét a tantestület lendületes és vállalkozó szellemű fiatal pedagógusai vállalták, míg a hagyományőrzés feladatait két népi- játszóház-vezető és egy népművelő irányítja, szervezi és fogja össze. A folyamatos működést a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány segítségével és más pályázatok, valamint az SZMK pénzügyi támogatásából (jótékonysági bál nyeresége, a papír- és vasgyűjtés jelentősnek mondható bevétele) és a Kosd Község Fejlesztéséért Közalapítvány felajánlásaiból biztosítottuk. Az eddigiekből talán érzékelhető az is, hogy a szabadidős foglalkozások sokszínűsége a vezetők hozzáállásán, szándékán, elkötelezettségén múlik, ez élteti még ma is a csoportokat. Azt azonban határozottan állíthatom, hogy a túlvállalás, a nevelés pszichés terhei a pedagógusok szellemi kifáradásának veszélyeit is előrevetítik, különösen egy olyan kis létszámú tantestületben, ahol nem lehetséges egészséges munkamegosztás.

Farkas Edit: A tanárok önkéntes szabadidő-szervező tevékenységétől nem lehet többet elvárni pillanatnyilag az órakeretek miatt. Az iskola rendjében sem fér el több, és a gyerekek túlterheltsége miatt sem. Az ilyen munkát végző pedagógusok megtartásáról és biztató megőrzéséről magasabb szinteken is gondolkodni és beszélni kellene. Hiszen mindannyiunk munkája közösségteremtő élménypedagógia. Fel kell ismernünk, hogy nem hagyhatjuk alaktalan tömeggé manipulálni önmagunkat és gyerekeinket. A család mellett az iskoláé az a társadalmi alapfeladat, hogy olyan értelmes, felelősen gondolkodó embereket neveljenek, akik a maguk mikro- és makroközösségeiben, itthon és a tágabb világban is tudják, mi a dolguk. A mi beszélgetésünket meghaladó szinteken kellene továbbgondolni mindezt olyan értelemben, hogy milyen jogosítványokat kaphat az iskola, miképpen kellene a tanítási napokat oly módon strukturálni, hogy beleférjenek ezek a rendkívül fontos, nem tantárgyak mentén megfogható nevelési helyzetek. Nem pusztán tantervi kérdések ezek, hanem komplex stratégiai koncepcióról van szó, amelyben a jövendő emberképről, az új pedagógusnemzedék képzéséről, az oktatás unióbeli helyzetéről és még sok másról kellene állást foglalni.

Albert Lászlóné: Munkánkat nem az segíti, hogy oktatáspolitikai szinten megfogalmazzák, milyen oktatási, képzettségi és képességbeli elvárások jelennek meg az Unióhoz kapcsolódás nyomán, miközben mindennap megküzdünk azzal, hogy irdatlan mennyiségű lexikális tartalmat tanítunk. Nem tudunk ebből kilépni, mert sem finanszírozás, sem eszközstruktúra nem áll a rendelkezésünkre. Franciaországban néhány iskolában tapasztalhattam, hogy szerdán nincs tanítás. Erre a „szabadnapra” egy teljes intézményhálózatot építettek ki, szabadidő-központokkal, sok szabadidő-szervezővel, ahol különböző ismereteket és készségeket, például a környezetvédelmi tudnivalókat és praktikus ismereteket elsajátíthatják a gyerekek szakemberek segítségével. Ezekbe az intézményekbe vagy a szülő viszi el a gyereket, vagy az intézményből keresik fel a családot és hívják a programokra. Amikor cserekapcsolataink során az iskolai szabadidősávról érdeklődtünk a németországi kollégáktól, csodálkozva néztek, ugyanis a tanító pedagógus feladatkörébe nem tartozik a tanítási órák utáni programok szervezése, erre külön struktúra van kiépítve. Mi egységes rendszerben próbálunk hatni a gyerekre, mert a mi feladatunk lett az egész.

Szucsik Ágnes: A tanórák mellett azokat a szabadon felhasználható órakereteket lehet figyelembe venni, amelyek szakköri tevékenységekre fordíthatók. Ennek eredményeként az én iskolámban, ahol 1200 gyerek van, 20–25 szakkört működtetnek a kollégák, ami nincs túlfizetve, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt vesz igénybe a szervezés. Az ezen felül szervezett programokat csak pályázatok és újabb pályázatok útján lehet támogatni.

Farkas Edit: Már beszéltünk az iskolánkban erről, de még nem valósult meg az az elképzelésünk, hogy olyan élménysávok legyenek az iskolai napba beépítve, amelyek megszervezése nemcsak lehetőségünk, hanem jogosítványunk is, amelynek keretén belül kreatív foglalkozásokat tartunk, verset olvasunk, vagy vendégül látunk valakit.

Albert Lászlóné: Sajnos, ez még vagy már nem számít értéknek a külvilág szemében. Még mi is azt tapasztaljuk, szerencsére elenyésző mértékben, hogy a szülő egy ilyen alkotó foglalkozásba belenézve azt gondolja, hogy ott a gyereke nem tesz semmit, hiszen nem „tanul”. Akkor várható a szemlélet változása, ha a közmegegyezés, a köztudat, a tömegkommunikáció is alátámasztja a törekvéseinket.

Az a vád éri néha az iskolát, hogy nem elégé nyitott a gyerekeket érdeklő modern zenék, stílusok, foglalatosságok iránt.

Ludasi György: Miből indul ki a gyerek esetleg értékzavaros igénye? Én egyféle értékrendet kínálok a gyerekeknek, a mellettem tanító kolléga esetleg egy ettől eltérőt, hiszen nincs kialakult közös nevelésfilozófia, legalábbis az állami iskolákban. Ezt csak tovább kuszálja a gyerek iskolán kívüli élete is. Én megmutatom az élet egy szeletét, azon a résen keresztül, amivel én egyetértek. A korábbi iskolámban rendeztünk diszkót is, kiképeztem magam a divatos slágerekből, vagyis lehetett alternatív programokat kínálni, de már túlnőtt minket a világ. A játéktermekben főleg gyerekeket lehet látni, jelenleg is sok ezer gyerek cselleng Budapesten.

Makkainé File Edit: Egy kis faluban talán védettebbek vagyunk a civilizációs ártalmakkal szemben. Minden öntevékeny csoportfoglalkozásunk éves munkája közös ünnepléssel zárul. A falu kulturális életében erőteljesen jelen van a régi időszakot idéző báli mulatság, szigorúan alkalmazkodva az advent és a böjt időszakához. A felszabadult szórakozás iránti igény a falu minden korosztályát érinti.

Szucsik Ágnes: Ha elfogadott igényként próbálnám vállalni a gyerek programjait, akkor sem tudnám megvalósítani, mert nincsenek meg hozzá a szükséges technikai és egyéb eszközeim. Azt a fajta „kultúrát”, amely szerint este tizenegykor kezdődik és hajnali négykor ér véget egy diszkó, az iskola nem alkalmas vállalni. Viszont rendeztünk olyan többórás vetélkedőt, amelyen 180 gyerek vett rész, és volt benne minden a sminkversenytől a palacsintasütésen és a bordásfalmászáson át a szellemi totózásig. Ha el tudja érni a szabadidő-szervező vagy a pedagógus a személyén vagy a felkínált programon keresztül, hogy a gyerek bejöjjön az énekkari foglalkozásra, akkor a gitárkísérettel előadott rockopera mellett a karácsonyi énekeket is szeretettel fogja énekli.

Farkas Edit: Igyekszünk megtalálni a közös nyelvet, mert tudjuk, hogy mindaz, amit mi ma bajnak érzékelünk a világban, közös probléma. Amit a család, a társadalom ma bajként hordoz, azt a mi gyerekeink is hurcolják, és senkivel nem tudják megbeszélni. Lehet, hogy egy óvóbb, kisebb közösségben, ha vannak értő szemek és fülek, jobban vigyáznak a gyerekekre, de a nagy városokban akkumulálódnak a gondok, jobban elveszhet a gyerek, nagyobb a veszély a személytelenség miatt. Ezért lenne jó, ha olyan kis közösségek alakulnának, amelyek megtalálják a közös hangot, és megélhetik az együtt cselekvés sikerét és megtartó erejét. Halaszthatatlan, hogy arról is beszéljünk, legyen joga, lehetősége a pedagógusnak – az egzisztenciája elvesztése nélkül – pihenő, töltekező időszakra, amikor – akár egy-két éven át – az oktató-nevelő munka más területén dolgozhat vagy tanulhat, regenerálódik. Mert tudomásul kell venni, hogy a magyar pedagógustársadalom derékhada elfáradt. A kiégést nemcsak a szakirodalomból ismerjük.

Szucsik Ágnes: A tanórán kívüli foglalkozásokon tudjuk csak a gyereket igazán megismerni és megszólítani, mert ott van rá idő és lehetőség. Azok a gyerekek csellengnek, plázáznak, kerülnek játéktermekbe, akiket nem tudunk ily módon sem megszólítani.

Albert Lászlóné: Az összes készségtárgy tanításában, amely kultúraközvetítő, élményadó, töltekező, ugyanezek a gondok. Borzasztó nehéz motiválni egy gimnazista gyereket ének-zene-, vizuális kultúra órán, hogy valóban befogadó legyen és érzelmileg ráhangolódjon. Hatalmas távolságot kell átlépni az általa hallgatott zenei élményvilág és az általunk tanítottak között, és csak a felkészült és rátermett pedagógus tudja ezt megtenni. Ugyanezt másvalaki vagy egy iskolán kívüli esemény pillanatok alatt szétrombolja. Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, hogy egy óriási hatásmezőben dolgozunk, amelyben ha a jó iskolai hatás nem kap folyamatos megerősítést, akkor egy ellenhatás kiolthatja a küszködésünk nyomán feléledt szikrákat.

Farkas Edit: Abban bízunk – mert más reményünk nem lehet –, hogy a tizenkét iskolai év után ezeknek a pozitív, megerősítő folyamatoknak az eredményeiből valamennyi beépül a személyiségbe, cselekvési filozófiává, értékrenddé kristályosodik. Abban bízunk – amiről Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regénye szól, vagy amit Hamvas Béla üzen nekünk, hogy a jó, a magasabb rendű kerekedik felül az emberben. Ehhez természetesen a rátermett, a felkészült tanár, az egészséges, sugárzó személyiség kell. És itt a kör bezárul: mindaddig, amíg a pedagógustársadalom nem örvend sem valóságos köztiszteletnek, sem olyan anyagi megbecsülésnek, amely megengedi, hogy – másodállások, mellékkeresetek nélkül – a pályából megéljen – ezt sajnos a külvilág számára imponálóan hangzó béremelés ellenére is el kell mondanunk –, addig irreális hiteles, szakmailag, emberileg magas színvonalon képzett pedagógusokról álmodozni, olyanokról, akikre érdemes odafigyelni.

A mesterré válásban oly fontos önképző-fejlesztő munkát a pedagógusok a szabadidejükben tudják elvégezni. A gyerekek szemszögéből nézve a szabadidő kínálta rekreációs és aktív tevékenységi formák eredményesebbé teszik az iskolai tevékenységet?

Albert Lászlóné: A gyerekeknek szükségük van ezekre a tevékenységekre. És ha ehhez pályázatokat hirdetnek meg, akkor ezekre a forrásokra kell támaszkodnunk, mert amúgy sajnálatra méltóan keveset költ az ország oktatásra; ez az eszközellátottságunkon is látszik, sok más egyéb mellett. Ha kellően felszerelt iskolák működnének, és az ott dolgozók is meg lennének fizetve, szakembereket alkalmazhatnánk az egyes feladatokra, és nem a tanítónak kellene egy személyben drámapedagógusnak, logopédusnak stb. lennie, akkor a támogatásokat valóban kiemelkedő szakmai programokra lehetne felhasználni.

Szucsik Ágnes: A szakiskolai képzésben tanuló egyik diákunk esetét szeretném példaként elmondani arra, hogy egy tanórán kívül szervezett tevékenység milyen hatással lehet egy közösségbe beépülő gyerekre. Egy színművész és az irodalom szakos kolléga által vezetett irodalmi színjátszó körre eljött egy dadogós gyerek. „A néma leventé”-ben a vitéz szerepét osztották rá, és további főszerepeket is kapott, anélkül, hogy igazán meg kellett volna szólalnia. Másfél év múlva a színpadon dadogás nélkül beszélt, színpadon kívül is csak akkor dadogott, ha ideges volt. Viszont ha egy 1400 fős iskolában csak a gyerekek húsz százalékával tudok foglalkozni valamilyen szakkörön vagy egyéb szabadidős programon, miközben a többieknek ugyanolyan, ha nem nagyobb szükségük volna rá, akkor további gondok merülnek fel.

Ludasi György: Mivel még mindig az ember, a tanár személyisége a legfontosabb a kréta-tábla-pedagógus felállásban, akkor tudok igazán hatni, ha mesterként tudok jelen lenni az eseményen. A filmklub attól lesz hiteles, ha kapcsolati láncszem tudok lenni a gyerek és a kínált program között, ha tudatosan irányítom az érdeklődését. A világ dinamikus és fejlődik, badarság lenne ennek gátat vetni. Mesterség alatt azt értem, hogy ezt a változást is tudjam követni. Ezért figyelni kell arra, hogy az értékmegőrzés mellett szem előtt tartsuk azt is, hogy például egy betyár által faragott bot egész kozmológiájával, világképével és a természethez való viszony megjelenítésével hogyan tud múzeumi tárgyból értékhordozó lenni. A sci-fit idéző űrbázisszerű plázákkal szemben ez segíthet a természettel való kapcsolat megteremtésében.

Makkainé File Edit: Akár kézműves, akár drámapedagógiai tevékenységeket végzünk, szemléletükben, környezettel szembeni igényességükben, kreativitásukban, személyiségükben mindenképpen formálódnak a gyerekek. Ezekben a helyzetekben másként is nyilvánulnak meg, mint a kötött időkeretű szigorúbb szabályokhoz alkalmazkodó tanórai rendben, szabadabban és kötetlenebbül beszélgethetünk, és ezáltal önkéntelenül is olyan információkat tudunk meg, amelyben a segítségnyújtás, a fejlesztés útja és módja is adottá válik.

Albert Lászlóné: Mivel nem tudunk minden tanórán olyan szituációt teremteni, hogy minden gyereket motiváljunk, segítségünkre lehetnek a szabadidős foglalkozások. A történelemtanításban nehéz, hogy például élménygazdag, esetleg tanterven kívüli, technikatörténeti kitekintés is biztosítva legyen. Ezen a helyzeten segítendő a kollégáim elkezdtek a gyerekekkel közösen egy társadalomépítő projektet, melynek során dramatizált játékok segítségével a társadalom alapjainak, szerepeinek építésétől kezdve haladnak a demokratikus intézmények megalkotásáig, begyakorolva, hogyan lehet egy iskolában diákönkormányzatot működtetni, illetőleg hogyan építkezik egy demokratikus társadalom. De ez az élményközpontú, belső úton haladó nevelődés nem lehet minden tanítási óra szerves része, nem is rendelkezik minden pedagógus azzal a módszertani kultúrával, hogy ezt megvalósítsa. És mint már említettem, az eszközök is nélkülözhetetlenek ennek kivitelezésében. Nagy eredménynek látom azt is, hogy a gyerekek képi vagy kommunikációs önkifejezési technikákat sajátíthatnak el újságszerkesztés, meseírás vagy projektvégrehajtás közben, amire a tanórán ugyancsak nincs sok lehetőség. Az a jó, ha a tanórák és a szabadidősprogramok szerves egységben működnek. A szocializációt is jobban segítik, mint a padsorokba ültetés a tanteremben. A nevelőtestületek közösségeit, az informális kapcsolatrendszer létrejöttét is segítik a szabadidős tevékenységek, feloldva a szakmai kényszerközösségek határait.

Farkas Edit: Két dologról is szeretnék szólni az oktatáshoz való visszacsatolás kapcsán. E pályázat segítségével lehetőségünk van olyan – a diákok számára ingyenes – vetítésekre, melyek kifejezetten tantárgyakhoz, az aktuális tananyaghoz kötődnek. A munkaközösségekkel egyeztetve választjuk ki hol a történelem-, hol az irodalom-, hol a biológia-tananyaghoz illeszkedő alkotásokat. Szerveztünk már ünnepi alkalmat filmalkotás köré március 15-e alkalmából. Ezeknek igen jó visszhangjuk volt eddig, hiszen mély, egymást felerősítő élményeket nyújt együtt film és könyv, lexikális tudás és képi ismeret. A másik tapasztalat, hogy milyen nagy élmény nekünk a filmklub vetítéseit követő elemző beszélgetés. A diákok nemcsak tanári szerepkörben látnak bennünket, hanem olyan embereknek, akik tudásuknál, koruknál fogva másként látják a filmet, esetleg olyan értékelést, véleményt fogalmaznak meg, amilyet ők tinédzserként még nem tudnak megfogalmazni. Mi pedig akkor csodálkozunk rájuk, ha ők a film általunk fel nem fedezett elemeire mutatnak rá. A gyerekek kiváló megfigyelők, bámulatos a vizuális memóriájuk. Megtapasztaljuk, hogy a jó műalkotásban semmi sem véletlen, minden összefügg mindennel, nincs önmagában földrajz, kémia, irodalom és történelem. Azt hiszem, ez a felismerés délelőttönként is, a tanórákon is ráfér mindnyájunkra. És persze a filmklub sem önmagáért van: azt szeretnénk, hogy a gyerekek az életet lássák műalkotássá szerkesztve, felismerjék benne önmagukat és a problémáikra választ adó, számukra szükséges szeleteket kiemeljék. Megrendítő, konkrét élményeink vannak arról, hogyan hatnak a gyerekekre sorsok, helyzetek, és mennyire szeretnék egymással megosztani is a látottakat: beszélnek, megszólalnak egymás előtt, közönsége van a megnyilatkozásaiknak, meg kell formálniuk a gondolataikat. Ez nem kis dolog! Hiszen jól tudjuk, baj van az emberi kapcsolatokkal, a viselkedési kultúrával, a helyesen kódolt emberi beszéddel. Reméljük, előbb-utóbb egyre több kollégánk tapasztalja meg e tevékenység pozitív kisugárzását, ami nekünk nagyon nagy öröm.

Ludasi György: Az élet és az iskola viszonyában a számítástechnika tanítását hoznám fel példának. Tanórán a gyerek unottan ül, gombokat ütöget a gép előtt, a szülő pedig komoly összeget fizet azért, hogy ugyanazt a gyerek délután megtanulja különböző tanfolyamokon, vagy papírt kapjon róla. A mennyiségi, a technikai, a lexikális tudás és a élettel való kapcsolat megteremtése, ezek összekapcsolása még csak föl sincs vázolva. Az idők folyamán az egyes társadalmak pontosan kifejezték, hogy mit várnak el az iskolából kikerülő gyerektől, azaz, hogy katona, pap vagy államférfi legyen. Ma az elvárások nagyon fellazultak, sem humán, sem természettudományos irányba nem mutatnak, nem fér meg köztük a szabadidő, a sport iránti igényesség, leginkább csak egy jövőbeli „karrier” építése. Ezért rengeteg bizonytalan ember kerül ki az iskolákból. A szabadidős tevékenységek megjelenése az iskolai palettán, valamint minősége a közeljövőben előreláthatóan iskolaválasztási szempont is lehet, hiszen a gimnáziumi oktatás kiterjesztésével versenybe kényszerülnek a gyerekekért. Tehát fokozott figyelmet érdemelne ennek a fejlesztése és kiterjesztése.