Mátyus Alíz: "A szép Ida"

„Ha Bürgnerék megvártak volna minket Pápán, mire megérkeztünk anyával Zalából, anyának nem lett volna a Somlai út csak a parasztok és az utca végi cigányok utcája. Hisz a legkevesebb, amihez anya hozzászokott Zalalövőn, most a nagy vendégeskedésekről, társaságokról nem beszélek, az a falunak a Somlai útnál feltétlenül sokfélébb világa volt, jegyzővel, kereskedőkkel, tanítókkal, miegyebekkel, s Pápán a Somlai útról akkorra már minden más hiányzott a parasztokon és a cigányokon kívül. Anya körül hosszú időre bezárult a kör a családdal. A miénkkel és apa családjával, s amikor Géza nagyapa és Amál nagymama el kellett, hogy jöjjenek Zalalövőről, mert kuláklistára kerültek, ők tartoztak még bele a körbe, kiszolgáltatottan és lehetetlenné téve, amíg arra kényszerültek, hogy nálunk lakjanak, s megbélyegezve, amikortól gondnoki állást vállaltak, hogy legyen hol lakniuk. Milyen igazságtalan dolog a sorstól, hogy anyának a neki ismeretlen Bürgnerék csak gondot okoztak, mert a házuk és házhelyük tulajdonjogát nem volt egyszerű megszerezni. Pedig azt végül is muszáj volt, mert Gizus nagymama még akkor se hitte el, hogy kiirtották a Bürgneréket, amikor már mint zsidó deportáltak házának és házhelyének eladásával megbízott ügyvéd foglalkozott. S akkor nem hagyta nyugodni Móric nagyapát, hogy vegye meg. Kell az még majd a Rózsiéknak. S így aztán apa ezerkilencszáznegyvennyolcban a házépítési tervéhez végül ezt a házhelyet kapta meg. Romos épületekkel és a közben beköltözött cigányokkal, akiknek a kilakoltatása legalább annyi időt és energiát emésztett fel, mint amennyit anya bosszúságára a tulajdonjog megszerzése. Ennyit kapott anya Bürgnerékből. Nagyanyja meg attól a pillanattól kezdve, hogy felépült a házunk, nem ejtette ki a Bürgnerék nevét. Mintha ő lett volna bűnös abban, hogy nem jöhettek vissza. Úgy viselkedett, mint egy újonnan férjhez menő feleség, aki csak papírt kapott férje haláláról, de nem temette el, s a lelkiismerete csak úgy tudott megnyugodni, ha kitörölte őt az emlékezetéből. Maradt a szép Ida a mesékben és a pékség, mert az különálló történetként is megállt a lábán.”

(Az fenti sorokat – a Holokauszt emlékév zárásaként – a szerző: Anya meghalt kötetének Ida című fejezetéből idéztük. A könyv 1992-ben jelent meg a Széphalom Könyvműhely gondozásában.)