Az igazán nagy formátumú tudósokat a közvélemény nem elsősorban szűkebb kutatási tevékenységük, sokkal inkább közéleti szerepük alapján ismeri meg. Marx György igazán ilyen tudósként élt köztünk. Nagyon sokan ismerték, akik vajmi keveset tudtak arról, hogy valójában mi a kutatási területe. Az átlagember nem az erőterek kvantumelmélete vagy a kozmikus meteorológia terén elért jelentős nemzetközi tudományos eredményei, a róla elnevezett egyik csillag kapcsán ismerte, hanem azért, mert közérthetően és magával ragadóan tudott szólni a 20. század utolsó évtizedeinek világproblémáiról, a tudósok felelősségéről, a globalizáció veszélyeiről.
Sokak számára a hatvanas évek közepén megjelent Gyorsuló idő című esszéje villantotta fel először azt, hogy az emberiség egy más korszakba érkezett, amelyben felgyorsult az élet, amelyben egységnyi idő alatt lényegesen több történik, mint akár egy évszázaddal korábban. Ebben a sokat idézett tanulmányában fogalmazódtak meg először az oktatás jelentőségével, megváltozott szerepével kapcsolatos gondolatai. Marx György írta le talán először, hogy az ismeretek „felezési ideje”, azaz elavulása exponenciálisan gyorsul, épp ezért az iskolának, az oktatásnak nem a lezárt tudás átadására, hanem az ismeretek megújításának képességére kell törekednie. Rendíthetetlenül hitt abban, hogy létezik olyan tananyag, olyan műveltség, amely képes felkészíteni az önmegújításra, a folyamatos tanulásra.
Közéleti tevékenységének, publicisztikai munkásságának évtizedek óta egyik központi magja volt az oktatás és a tudás megváltozott szerepének elemzése. Talán ezért is dolgozott olyan nagy intenzitással a hetvenes években az Akadémia Elnöki Közoktatási Bizottságában, ahol kemény harcot vívott a megcsontosodott tantárgyi rendszer átalakításért, a különböző tudományok ismereteinek integrált tanításáért. Az ő nevéhez fűződik a hetvenes-nyolcvanas évek talán legjelentősebb, s tegyük hozzá, leginkább előremutató természettudományi nevelési kísérlete. Nagyon korán felismerte azt, hogy a diszciplínákra szabdalt természettudományi oktatás nem segíti a természet jelenségeinek megismerését, s ami ennél is fontosabb, mély megértését. Ezért szorgalmazta az integrált természettudományi oktatás iskolai elterjesztését, olyan természettudományi tanárok képzését, akik otthon vannak mindegyik természettudományi diszciplínában. Az utókorra vár, hogy Marx György ezzel kapcsolatos tervei megvalósuljanak, hogy a magyar gyerekek valóban olyan ismereteket kapjanak a természetről, a „kimeríthetetlen anyagról”, amelyek révén megértik mindazt, amit világunkról az elmúlt évezredekben felhalmozott a tudomány.
Utolsó interjújában 2002 tavaszán megkérdezték tőle: miben hisz, mi ad erőt neki az élethez. Azt válaszolta, hogy a tudomány, a megismerés határtalanságában hisz. Ezért optimista saját betegségét illetően is bízik abban, még megéri, hogy a génsebészet képes visszaállítani a sejtjei működésében beállt zavarokat, s a tudomány képes meggyógyítani őt.
A remény bizonyosan utolsó tudatos percéig élt benne, míg végül is beteljesedtek a természet törvényei. Ennek ellenére a 21. században felnövő generációknak tanítani kell azt a hitet, amely egész életében munkált benne, s amely meghatározta tevékenységét, gondolkodását.