Majzik-díj 2016

Lapunk szerkesztőbizottsága tavaszi döntésével a 2016 évi évfolyamban megjelent írásaik alapján a következő szerzőinknek fejezte ki a díjjal elismerését:

K. NAGY EMESE (Milyen oktatást szeretnénk, 2016/3–4., Látószög rovat)

„Amellett szeretnék érvelni, hogy a tanár szakos hallgatókat akár éveken át tartó, az elméleti képzéssel párhuzamosan szervezett, aktív tanítási gyakorlaton készítsük fel a pedagóguspályára.”

GYÖRGYI ZOLTÁN (Közoktatás-irányítási változatok, 2016/5–6., Tanulmányok rovat)

„Mindezen folyamatok mögül hiányzik az iskolarendszer differenciáltságának terepére, annak mértékére vonatkozó szakmai, társadalmi vita, s az ennek révén kialakuló konszenzus, amely mentén az oktatási kormányzat hitelesen beavatkozhat a rendszerbe, s az egyes társadalmi rétegigények is megtalálják helyüket.” 

VESZPRÉMI ATTILA (Beszélgetés Glósz Nórával, 2016/5–6., Műhely rovat; Egy élhető forradalom filozófiájáról ‒ Prievara Tibor A 21. századi tanár című kötetéről, 2016/9–12.,  Értelmezések, viták rovat; Az Első Digitális Témahétről, 2016/9–12., Pedagógiai jelenetek rovat; Gondoltál valamire, ugye? Beszámoló a Pesti Magyar Színiakadémia március 15-i ünnepi előadásáról, 2016/7–8., Szemle rovat;
Tamás Aladárné Szűcs Ilona, 2016/7–8., Napló rovat; Közoktatási innovációkról – Konferencia-beszámolók Tóth Terézzel közösen, 2016/7–8., Napló rovat)

[Prievara Tibor könyvének] „legnagyobb ajándéka a pedagógusoknak az az adaptálható, továbbgondolható értékelési (és munkaszervezési) rendszer, amely a meglévő iskolai kereteken belül képes biztosítani egy pedagógiai forradalom »hasznosíthatóságát«.”

A díjat 2017. szeptember 18-án adta át az 5‒6-os lapszám bemutatóján a díjalapító Majzik Katalin, Majzik Lászlóné lánya és Trencsényi László, a lapbemutató házigazdája, a szerkesztőbizottság tiszteletbeli tagja. Takács Géza, a lap főszerkesztője méltatta az írásokat, a szerzők igényességét és szakmai bátorságát.