Olvasási idő: 
9 perc

Magyari Beck István: Érték és pedagógia

Egy máig is hiányzó pedagógiai értéktan körvonalai: mire és miért neveljünk?

Nagy érdeklődéssel fogtam hozzá Magyari Beck István új könyvének az olvasásához. Pedagógiai kutatóként főként az érdekelt, vajon a neves pszichológus, az alkotáselmélet (kreatológia) létrehozója miként foglal állást az értékek és a pedagógia viszonyáról, milyen új szempontokat tud beemelni a pedagógiai axiológiába a demokratikus átalakulás óta eltelt másfél évtized társadalmi fejleményeinek elemzéséből. Bár az értékek a pedagógia egyik örökzöld témája, a demokratikus átalakulás – vélhetnénk – ugyancsak megváltoztatta korábbi értékeink tartalmát, és új értékek is megjelentek nemcsak a rendszerváltás, hanem például a globalizáció ürügyén. Miként érintették az elméleti pedagógiát és alakították tanáraink és tanítóink pedagógiai szerepfelfogását ezek a változások? Izgalmas és aktuális kérdések, melyek az aktuális politizálástól mentes, átgondolt válaszokra várnak. (Csak példaként idézném fel a jászladányi szegregációs vitát, a drogkérdés iskolai helyzetét vagy a pedagógus titoktartási kötelezettségét, és akkor még nem szóltam arról, ami a kilencvenes évek elején parlamenti téma is volt, hogy létezik-e értékmentes pedagógia.) Érdeklődésemhez az a körülmény is hozzájárul, hogy ismerem a szerző néhány korábbi munkáját, és tudom, szívesen tesz kirándulásokat a pedagógia más területeire, sőt a pedagógiával rokon területekre is. Igazi interdiszciplináris kutató, aki a sokak által némileg szűknek tételezett pedagógiai tájképről tág, társadalmi rálátással rendelkezik. És ezáltal a pedagógiát hitelesíti.

A könyv szerkezete, tartalmi építkezése logikus és jól érthető. Vagyis nemcsak okos, hanem olvasmányos is, megfogja az ember figyelmét. Azzal kezdeném az elemzést, hogy kijelentem, szerintem a mondanivaló tetőpontja a középső rész, pontosabban az ötödik fejezet, mely az oktatás és a nevelés három alapértékét – a munkaerő-piaci felkészítést, a személyiségfejlesztést és a szocializációt – tárgyalja. Előtte van a téma felvezetése, majd lineárisan emelkedve a tetőpontra jutunk, ahonnan aztán kis lejtőszöggel a leszálló ágban a három értékfunkció kifejtésére kerül sor. Recepciós görbéje tehát – legalábbis az én „műszerem” szerint – a normál eloszlásra hasonlít, de attól eltérően kissé aszimmetrikus. A tartalom felhajtó ereje kétségtelenül a pedagógiai mondanivaló, és csak részben a pszichológia és szinte alig a filozófia. (Ez utóbbi körülményt a szerző is jelzi: értékkoncepciója nem filozófiai.)

A bevezető részben csupa megnyugtató tétellel találkozunk. Úgy értem a „megnyugtatót”, hogy emberközpontú. Érvelésében mindig az emberre reflektál. Értékkoncepciójának alaptétele szerint az emberi érték evolúciós termék, mely a túlélés fontos eszköze. Az „…alapértékek túlélésünk nem elhanyagolható garanciáit hordozzák” – írja (19. o.). Ebből következik aztán az értékek hasznosságáról szóló tétel. Erről azt írja: „Felfogásunk szerint az értékek az ember szabályozásának és önszabályozásának a szolgálatában állnak, és ennyiben mindenekelőtt a hasznosság fogalmához kapcsolódnak.” (23. o.) Ez bizony evolúciós szemlélet a javából, amit talán Csányi Vilmos is méltányolna.[1]

A bevezető, felvezető rész után a könyv tetőpontján kerül sor az értéktriád tömör bemutatására, mely aztán a továbbiakban a narratíva vezérfonalát képezi. Az értéktriád pedagógiai szempontból két körülmény miatt érdemel figyelmet: az egyik a sorrend, a másik a tartalmi tömörség. A sorrend azért, mert a konvencionális neveléselméleti munkákban szinte csak a perszonalizáció és a szocializáció kérdéseivel foglalkoznak, míg a munkaerő-piaci felkészítést mint értéket gyakran elfelejtik vagy bagatellizálják. A kultúraátadáshoz (enkulturáció) képest valamiféle vulgáris és mellékes célnak tételezik. Pedig – milyen érdekes! – éppen napjainkban derült ki, hogy az OECD által kezdeményezett PISA-vizsgálatsorozatban[2] a munkaerő-piacinak nevezett tudáselvárásokat, -attitűdöket s nem az akadémikus tudást kérték számon a 15 éves tanulóktól, és ebben a magyar iskolások sajnos igen gyengén szerepeltek. Aztán az is kiderült (némi késéssel), hogy az élethosszig tartó tanulás korának tudásfelfogása radikálisan megváltozott, és ebben a folyamatban jelentős rész jutott a munkaerő-piaci elvárások megváltozásának. Magyari Beck István értéksorrendje tehát megerősíti azok nézeteit, akik a tudásfelfogás pragmatikus fordulatát komolyan veszik, és annak konzekvenciáit igyekeznek levonni a gyakorlati pedagógiában is. Itt talán röviden utalhatnék arra, hogy ez a hatás már jól észrevehető a Nemzeti alaptanterv új változatán és az érettségi vizsga kompetencia alapú javaslatán.

Az értéksorrenddel kapcsolatban megemlíthetjük azt is, hogy a magyar szerzőket egyrészt elfoglalta az értékmonizmus válsága a nyolcvanas évek közepétől, másrészt az értékpluralizmus értelmezése a kilencvenes években. Sok fontos elemzés született különösen Mihály Ottó munkássága révén.[3] Mások az oktatás és a gazdaság kapcsolatait tárták fel.[4] Zsolnai József és munkatársai kidolgozták az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógia alapjait, és iskolafejlesztéseket kezdeményeztek az ország különböző pontjain. Azonban a munkaerő-piaci megfelelés mint érték még náluk sem előzte meg a perszonalizációt és a szocializációt. Nem beszélve arról, hogy F. W. Kron több mint 500 oldalas, reprezentatív Pedagógiája (németül 1994-ben, magyarul 1997-ben jelent meg) a neveléssel kapcsolatban meg sem említi a munkaerőpiacot.

Most, a 21. század elején már nem ismételgethetjük, hogy az értékmonizmus évtizedei még mindig bénítóan hatnak az értékpluralizmus értelmezésére. Az igazság inkább az, hogy a pedagógiai céltételezésben is alaposan lemaradtunk a modernizációban élen járó, nyugati országokhoz képest. A jelenlegi értékfelfogás jól tükrözi az ebből eredő zavart mind az oktatáspolitikusok, mind a pedagógusok fejében. Szerzőnk figyelmeztetése idejében érkezett.

Az értéksorrendnek tulajdonított fontosság érvényességét minősíti, hogy miként gondolkozunk a munkáról mint emberi tevékenységről. A szellemi és a fizikai munka konvencionális szembeállítását Magyari Beck István radikálisan meghaladja, és bevezeti a játszó ember és a dolgozó ember kettősségét. A játszó ember – állítja – rosszul strukturált problémákat old meg, míg a dolgozó ember jól strukturált problémákkal küszködik (69. o.). A jól strukturált munkához olyan értékek rendelődnek, mint például a kockázatkerülés, a monotóniatűrés, a hibakerülés, az intelligencia (?). Míg a rosszul strukturált munka értékei: a sikertelenség és a frusztráció tűrése, optimizmus, „egy bizonyos komolytalanság vagy játékosság, az újrakezdésre való állandó készenlét és mindenekelőtt sok energia” (75. o.). De a fő érték kétségtelenül a kreativitás és „édes testvére”, a divergens gondolkodás. Persze, tegyük hozzá, a kreativitás mint érték körül rendeződő értékrendszer relevanciája már mások gondolkodását is megkísértette, de az elméleti megalapozás Magyari Beck érdeme.

A könyv egyik fontos koncepcionális és kommunikációs érdemét abban látom, hogy a „munka”, „munkaerő”, „munkaerőpiac” kifejezések sokszor negatív konnotációját „a munka mint játék”, „a munka mint kreativitás” fogalmak ellensúlyozzák. „Eredetileg minden termelő tevékenységet játék indított útjára” (69. o.) – írja szerzőnk. Így válik érthetővé a pedagógusoknak és a pedagógia iránt vonzódóknak, hogy a munka mint érték korunkban valójában mit is jelent, jelenthet. Semmi esetre sem csak lélektelen rutint, kizsákmányolást vagy éppen elidegenítő hatást.

Mondanom sem kell talán, hogy milyen örömmel üdvözöljük a pedagógia felől ezt az értékrendszert, mely kiválóan illeszkedni látszik egy olyan iskolai nevelésfelfogáshoz, mely – reformpedagógiai előzményekre alapozva – tanulóbarát és konstruktív iskolát akar létrehozni. És boldogan tapasztaljuk, ahogy a sui generis pedagógiai reformok találkozhatnak egy rokon terület – esetünkben a pedagógiai axiológia – törekvéseivel. Ez bizony ritka élmény egy pedagógiai kutató számára.

Mégis, okfejtésünk lezárásaként azt kell mondanunk, hogy ez a meglepetéseket és örömöket tartalmazó gondolatmenet a jelenleginél részletesebb indoklást és strukturáltabb kifejtést érdemelne. Nem tudom leküzdeni azt az érzésemet (mely többször megérintett a könyv tanulmányozása során), hogy egy nagyobb szabású könyv előkönyvét tartom a kezemben. A szerző is ígéri a befejező sorokban, hogy a jelen tanulmány előrevetíti egy részletes pedagógiai értéktan megírását. Reméljük, tiszteletre méltó szándéka rövidesen megvalósul.

 

Magyar Beck István: Érték és pedagógia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.

Footnotes

  1. ^ Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Vince Kiadó, Budapest, 1999.
  2. ^ Vö.: Vári Péter (szerk.): PISA-vizsgálat 2000. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003. Az adatfelvétel ideje: 2000.
  3. ^ Például: Mihály Ottó: Az emberi minőség esélyei. Okker Kiadó, Budapest, 1999.
  4. ^ Például: Halász Gábor: A magyar közoktatás az ezredfordulón. Okker Kiadó, Budapest, 2001. De említhetnénk a háromévente kiadásra kerülő Jelentéseket. A legutóbbi 2003-ban jelent meg.