Mag hó alatt – avagy út a „Kockás mozgalomig

^[1] Míg az 1990 körüli politikai rendszerváltást a pedagógusszakmában az egyesületek, civil szervezetek alakulása, újjáalakulása jellemezte, addig az „új rendszerváltást” hirdető szakmai közösségek a hálózatosodás stratégiájában bíznak.

Emlékezzünk a rendszerváltás időszakára: az 1967-ben újjáalakulni engedett Magyar Pedagógiai Társaság monopóliumát a rajztanárok törték meg: Csőregh Éva feltalált egy olyan alapító okiratot, amelyre hivatkozva már 1988-ban bejegyezhették (még a minisztérium felügyelete alá) a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületét, és ugyanebben az évben megtartotta első, alakuló ülését a Magyar Drámapedagógiai Társaság is. A jogászok példáját követve színre lépett a Független Pedagógus Fórum (Beke Kata, Hoffmann Rózsa, Zsolnai József neve fémjelzi a gyülekezőket). Azután a magyartanárok és a történelemtanárok progresszív szárnyai váltak le a korábbi – főként az akadémiai, egyetemi szféra pártfogolta – tudós egyesületekről, és váltak önállóvá a Magyartanárok Egyesülete és a Történelemtanárok Egylete (TTE) keretei közt.

A nemzetközi kapcsolatokkal bíró alternatív pedagógiai egyesületek különbözőképpen vállalták a civil szerveződés útját. A montessoristák a nemzetközi szervezethez csatlakoztak, a waldorfosok és jenaplanosok saját egyesületet hoztak létre, míg Freinet követői sohasem akartak önálló mozgalmat, szervezetet. Nem sikerült önálló táborrá szerveződni a korczakistáknak (meghúzódtak a Magyar Pedagógiai Társaság öbleiben, hasonlóképpen a makarenkóistákhoz, akiket fogyatkozó aktivitás és elszunnyadó nemzetközi kapcsolatok jellemeztek). Karácsony Sándor nevével az országban több egyesület is színre lépett, Földestől Debrecenen át Pécelig. Petrikás Árpád, Páldi Jánossal szövetkezve, a keleti régióban hozta létre az Alkotó Pedagógusok és Műhelyek Egyesületét.

Az iskolafenntartás pluralizálása életre hívta a nem-állami fenntartókat integráló Alapítványi és Magániskolák Egyesületét (AME). Az alapítók egyike, Horn György Iskolaszövetség néven is alapított egyesületet, a délkeleti végeken Gáspár László utolsó erejével még létrehozta a Kemény Gábor Iskolaszövetséget. Hasonló névvel több regionális egyesülés is működött, főleg a keleti országrészben, melyek közül a Rétközi Iskolaszövetség volt talán a legjelesebb. A Magyar Tehetséggondozók Társasága a szegedi tehetséggondozók Farkas Katalin alapította szegedi alapítványából (Tehetségekért Alapítvány) nőtt ki ‒ később Gefferth Éva, Czeizel Endre, Báthory Zoltán, ma Balogh László elnökletével áll helyt a szakmában. Loránd Ferenc pedig megszervezte a ma már nem működő Az Iskolai Esélyegyenlőségért Egyesületet. A kazincbarcikai „Hasznosidő Központ” (ma Don Bosco Otthon) akkori igazgatója, Lukács Barnabás lett az elnöke.

Azután tovább tagolódott a szakma. Szakértők, tanácsadók, további tantárgyak szakemberei (földrajztanárok, fizikatanárok, kémiatanárok, számítástechnika-tanárok, táncpedagógusok, tanítók, zenepedagógusok, médiatanárok, etikatanárok, filozófiatanárok, gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, nevelési tanácsadók stb.) tömörültek egyesületbe, képviselendő szakmai érdekeiket. Így a ’90-es évek első felében zajló NAT-vitákban már számos szerveződés hallatta a hangját. A gyermekvédők nemzetközi szervezet, a FICE^[2] védelme alá rendeződtek. Azután iskolatípusok, iskolavezetők hozták létre az intézménytípusnak megfelelő egyesületeket. A népművelők egyesületéről leváltak és önálló egyesületet szerveztek az ÁMK-k (Általános Művelődési Központok) szakemberei. Egyesületet alkottak az osztályfőnökök is. A kisgyermekek neveléséért is több szervezet vállalt felelősséget, a legtekintélyesebb a MOE (Magyar Óvodapedagógiai Egyesület) volt.

A ’90-es évtized előrehaladtával nemzeti, keresztény arculatot vállaló egyesületek is létrejöttek. Ezek később felekezetek szerint is tagozódtak.

Eközben a szakszervezetek is „osztódtak”: a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének harcos, szabadságharcos kiállásának mintáját követve létrejött a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), azóta is vitában a „hagyományos” Pedagógusok Szakszervezetével, miközben ágazati érdekvédelmi szervezetek is működésbe léptek. Voltak kísérletek kamarák létrehozására is, ám ezt a formációt törvény nem legitimálta.

Emeljük ki a témánk szempontjából fontos szerveződést, a Vekerdy Tamás kezdeményezte Tanszabadság Társaságot, illetve az ide kapcsolódó Európai Fórum a Tanulás Szabadságáért egyesületet.

E szervezetek működése hullámzott; függött az állami támogatás mértékétől, de az állami odafigyelés politikai ciklusoktól nem független hullámzásától is. A NAT reformjának háttereként hozta létre Báthory Zoltán az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaságot (mely nem tévesztendő össze a korábban létrehozott Eötvös József Cigány–Magyar Pedagógiai Társasággal).

Mindenesetre több mint 100 szervezetet tart számon ma is az EMMI „lobbylistája”; jogszabályalkotásnál ők kapják – igaz, egyre ritkábban – véleményezésre a tervezeteket.

2010 nem csupán az oktatáspolitika történetében volt mérföldkő, de a szervezetek működésében, tevékenységében is.
A 2011. évi ősz volt a stratégiaváltás éve.
A kormányzat közzétette az új törvény tervezetét. Ez egyébként a civil szerveződéseket is érintette, hiszen ebben jelent meg a nagy korporáció, a kötelező tagsággal járó, jóformán kizárólagos tárgyalópartnerként megjelenített Nemzeti Pedagógus Kar terve. De a törvény más, tartalmi elemei is kihívást jelentettek a szervezett pedagógusok számára.

Így 2011. november 11-én a Kossuth Klubban megalakult a Hálózat a Tanszabadságért (HAT). Programjában ugyan a törvénytervezet több pontjával szemben fogalmazott meg kritikát, de elnevezésében tudatosan utalt a Vekerdy Tamás szervezte elődegyesület nevére. Ám szervezetét illetően „hálózattá” nyilvánította magát. Az alakuló ülés dokumentumai szerint^[3] képviseltette magát a Magyartanárok Egyesülete, az Equity – Méltányos Közoktatásért Egyesület, az AME, az MPT, a TTE, Az ESHA Hungary,^[4]a PDSZ, illetve magánszemélyek. Az alakuló ülésen a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) képviselője is jelen volt, ám elnökségi felhatalmazás hiányára hivatkozva az alapító nyilatkozatot nem írták alá. Igen aktívan közreműködött viszont, ahogyan az előzetes szervezkedésben is, a Szülői Hálózat nevű csoport, melynek tagjai jeles művész-értelmiségiek voltak, ám a HAT létrejötte után nem sokkal visszavonultak a közéletből. A hálózatnak hamar megnőtt az ázsiója, a csatlakozók száma hirtelen 300 fölé nőtt. Az alapítók egyetértettek a törvénytervezet kíméletlen kritikájában; vita közöttük azon folyt, hogy kritikájukat – az egyenlő távolság elvét gyakorolva – hasonló intenzitással terjesztik-e ki a ’93-as törvény elemzésére is.

A HAT megpróbált ellenállni a tengerárnak, és a kétharmados kormánypárti többségű parlament épülete elé szervezett folyamatos figyelemfelhívó demonstrációkat. Ez volt a Fogadóóra. A hatóságok az állandó sátorozást nem engedélyezték, így hóban-fagyban, nap mint nap kiálltak a tér közepére zászlóikkal a HAT-aktivisták, és a járókelőket próbálták a törvény elleni fellépésre szólítani. (Valljuk meg őszintén, a belváros kutyasétáltató úriasszonyai nem kifejezetten erre az agitációra vártak…) A Fogadóóra makacs kiállása mégis növelte a hálózat népszerűségét, felfigyelt rá a sajtó, sikerült fontos személyeket nyilvános megszólalásra bírni a téren, a hálózat vezető tagjainak elemzései pedig rendre napvilágot láttak. Harcmodorkeresőben próbálkozott a Hálózat más módszerekkel is. Ebből a 2011. decemberi flashmob emelkedett ki, melyet a Mammut üzletházban szerveztek meg csúcsforgalom idején, transzparensekkel, maszkokkal.^[5]

A törvény december 19-én elfogadtatott. Az LMP az elfogadás éjszakájára szervezett egy viszonylag népes demonstrációt a Kossuth térre – a HAT nevében, régi küzdelmeket idézve, a törvény ellen tiltakozva Miklósi László, a TTE elnöke beszélt.

Mi történt ezután? A HAT csatlakozott minden megmozduláshoz, a PSZ próbálkozott többször is harcba hívni az iskolaügy érdekében jelentős társadalmi csoportokat, főként a Szalay utcai minisztériumi épület elé. Pedagógusnapra is mintegy 5000 ember gyűlt össze.

A HAT további akciókat szervezett: beadványok, nyilatkozatok, apró gesztusok következtek: bizonyítványosztás, krétaadományozás a minisztériumnak, tiltakozás a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, később a kaposvári Toldi Lakótelepi Gimnázium és Általános Iskola és más intézmények bezárása ellen a Duna-parton, majd szeptember elsején emléktábla kihelyezése a megszűnt intézmények kapujára, „Itt demokratikus iskola működött” szöveggel. (A Budai Középiskola kapuján ez a tábla napokig kint is maradt). Ezek az akciók jelezték a HAT létét, de az alapvető tevékenység online üzemmódban folytatódott. Ennek megfelelően megindult a 300-as létszámú közösség eróziója is.

Erre válaszolt Lázár Júlia tanár, műfordító a Hívatlanul Hálózat létrehozásával. Erőteljesebb hangot, több akciót ígért. A Hívatlanul ma is jelen van az utcákon, emellett sikeres tematikus összejöveteleket szervez más civil szervezetekkel együttműködve.^[6]

A 2012. január 2-i, Operaház előtti nagy erejű tömegdemonstráción ott voltak a hálózatok. A hálózatosodást mások is követték: 2012. februárban létrejött a Hallgatói Hálózat (HaHa), mely intézményfoglalási kísérleteivel hívta fel magára a figyelmet.^[7] 2013. évi „székházfoglalási” akciójukat (melyben az azóta elhunyt aktivista Rózsa Milán is részt vett), a kormánypárti média Soros György által pénzelt, Bajnai Gordon által támogatott akciónak minősítette,^[8] míg más hírcsatornák Gyurcsány Ferenc, illetve az LMP háttérszerepét emlegették.^[9] 2013 márciusában nagy lendülettel vett részt a HaHa az alkotmánymódosítás elleni tömegdemonstrációban, azután mintha kifulladt volna. Az egyetemfoglalások idején MSZP-kezdeményezésre szerveződött Éhségmenettel egy időben tartottak demonstrációt, de az együttműködésről hallani sem akartak; a két harag nem találkozott. Sőt, a HaHa a HAT-tal sem kívánt barátkozni, mert a HAT ez időben kereste a demokratikus (értsd: ellenzéki) pártokkal való közös fellépés lehetőségeit.

2014-ben létrejött a HaHa „kistestvére”, a középiskolások hálózata (KIHA). 2013. január 19-ét, az I. Országos Középiskolai Fórumot tekintették az alakulás eseményének. A Baross Gábor szakkollégiumban tartott fórumon, a sajtó tudósítása szerint,^[10]a részt vevő mintegy száz-százötven diák arról is határozott, hogy a KIHA „a pártokon kívül minden demokratikus szervezettel együttműködik.” A vidéki és fővárosi diákok döntöttek még arról, hogy csatlakoznak a Hallgatói Hálózat azon ultimátumához, amelyet a szerveződés korábbi követelései kapcsán február 8-i határidővel a kormányhoz intézett. A diákok elé eredetileg egy 11 pontos nyilatkozatot is terjesztettek, de végül ebből csak 3 pontot fogadtak el. Ezek szerint követelik a felsőoktatás átfogó reformját és azt, hogy a felsőoktatásban történő változásokat felmenő rendszerben vezessék be. Követelik továbbá, hogy állítsák vissza legalább a 2011-es felvételi keretszámokat, és biztosítsák a pénzügyi hátteret. Követelik a közoktatás átfogó reformját is, és a tankötelezettség 18 éves korig történő visszaállítását. Ezt követően a többi pont megtárgyalása helyett hosszas, ellentmondásokkal teli vita alakult ki, és a folyamatosan fogyatkozó létszámú résztvevők arra jutottak, hogy a Facebookon külön oldalt hoznak létre, ott beszélik át részletesen a követeléseiket. A felszólaló pécsi és szegedi középiskolások a korábbi tiltakozó akcióikat felidézve többek között azt hangoztatták: ők a jövő, és az összefogásban rejlik az igazi erő. Közölték, eljött az idő, hogy egységesen felemeljék a hangjukat, és békésen, határozottan elmondják: nem akarnak „Egyenfalván, egyenruhában masírozva egyeniskolákba” járni. Piróth Kinga a fővárosi szervezők nevében azt mondta: alapvető céljuk, hogy középiskolai közösségeket, az intézményeket összefogó szervezetet hozzanak létre. Úgy érzik, jelen pillanatban Magyarországon az oktatásügy sok sebből vérzik. A rendezvényen megjelent Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke és a Hallgatói Hálózat több tagja is.

E korosztálynak erőteljesebb, a mozgalmakhoz sikeresebben integrálódó hajtása a Független Diákparlament,^[11]mely bázisalapú szerveződésével szélesebb legitimitást szerzett magának. Saját kezdeményezései mellett jelen vannak a fontosabb megmozdulásokon is. 2016. évi belső választásaikra 10 000-re kívánják növelni választóik létszámát.

2012. február 17-én adott hírt megalakulásáról az OHA, a magyar egyetemi oktatók kezdeményezésére megalakult Oktatói Hálózat. „Kezdeményezésünket az új felsőoktatási törvény és a felsőoktatás működését érintő kormányzati intézkedések miatti aggodalom szülte. Fő célunk a magyar felsőoktatás demokratikus megújítása, értékeinek megőrzése. Alapértéknek tartjuk a felsőoktatási intézmények autonómiáját, az oktatás és kutatás szabadságát.”

A hálózatok integrációját és társadalmi elismertségét szolgálta, hogy rendre megjelentek a nagyobb demonstrációkon, szót kértek és kaptak. Beszélgetőtársak voltak a Szabadság téri „emlékműves” tiltakozó csoportok^[12] körében is.

Az Agóra Oktatási Kerekasztal 2012. márciusában alakult meg, miután a Hálózat a Tanszabadságért kezdeményezésére tizenhat szakmai szervezet együttműködésre hívta azokat a szakembereket és laikusokat, akik a közoktatási rendszer modernizációjáért tenni kívánnak.^[13]Az Agóra nem kevesebbet vállalt, mint hogy olyan integráló oktatáspolitikai programot hoz létre, melyet a választási győzelemre (!) készülő demokratikus pártok is vállalhatnak. Hosszú vitákon alakult ki az Agóra ügyrendje. A résztvevők „jobbra” zártak, azaz a Jobbik érdeklődését nem voltak hajlandóak elfogadni, és bonyolult szabályok vigyázták mondatról mondatra a megszülető szöveg demokratikus döntésre alapozott voltát.

A deklarált cél az volt, hogy lehetőség nyíljon a magyarországi oktatásra vonatkozó legkülönfélébb álláspontok, vélemények, nézetek kifejtésére, és ezek egyeztetése eredményeként létrejöjjön egy, a szükséges pontokon a megoldások eltérő változatait felvonultató, nagy és sokoldalú támogatottságot élvező szakmai dokumentum, oktatáspolitikai koncepció. A felhívás hatására több mint kétszáz tag regisztrált az Agórába, akik többsége a munka valamelyik szakaszában részt vett a vitákban, a dokumentumok létrehozásában. A tagok a közoktatásban érintettek széles spektrumát képviselték, a szülőktől az óvodapedagógusokon, általános, közép- és szakiskolai tanárokon, szakoktatókon, pszichopedagógusokon, iskolaigazgatókon, a tanárképzésben dolgozókon, tankönyves szakembereken át oktatáspolitikusokig, neveléstudományi kutatókig. Ehhez társult a 2000 főt meghaladó létszámú Facebook-csoport. Az Agóra létrehozóinak és tagjainak meggyőződése, hogy „Magyarországnak hosszú távon működőképes, a politikai választások viharainak nem kitett, stabil alapelveket tartalmazó, a politikai erők által elfogadott oktatáspolitikai stratégiára van szüksége”.^[14]

Az Agóra létével demonstrálni kívánták, hogy az oktatáspolitika nem egy politikai elit belső ügye: lehetséges széles társadalmi párbeszédben érvényes elképzeléseket megfogalmazni és ezeknek bizalmi elven épülő támogatást szerezni; a széles értelemben vett szakmánk képes és hajlandó a konstruktív gondolkodásra. Ennek megfelelően, az Agóra plénuma részletes viták után úgy döntött, hogy nyitott diskurzusok során, a tagság minél szélesebb körének részvételével létrehoz egy elemzéseket és ajánlásokat tartalmazó dokumentumot, mellyel 2013 őszén „megkínálja a választásokra készülő ‒ politikaiprogram-alkotó ‒ demokratikus pártokat”. Az üzenetben egyfelől a „szakma” álláspontját, másfelől a minél szélesebb társadalmi konszenzust kívánta az Agóra hangsúlyozni.

Szinte a teljes tagság aktívan részt vett egy módszertanilag alaposan végiggondolt, a valódi demokratikus részvételt biztosító munkafolyamat során annak a tematikának a kidolgozásában, amely a későbbi munka alapját képezte.

Hasonló módszerrel határozták meg az Agóra által legfontosabbnak tartott értékeket, amelyek egyrészt a további munka során iránymutatóul szolgáltak, másrészt azt a minimumot fejezték ki, amely különféle együttműködésekben feltételül szabható.

A tematika egyes elemeinek kidolgozására munkacsoportok jöttek létre.

A tagság a következő tématerületek kidolgozásában egyezett meg:

1. Elvárt, kívánatos nevelési-oktatási eredmények
2. Jó kormányzás
3. Tartalmi szabályozás
4. Intézményi minőségirányítás és rendszerszintű minőségértékelés
5. Pedagógusok és a közoktatás további szakmai szereplői
6. Szakképzés a közoktatásban, a közoktatás és a munka világa
7. Méltányosság
8. Fejlesztéspolitika, értékmegőrzés és modernizáció
9. Együttműködés, tudás- és tapasztalatcserék a közoktatásban érintett csoportok között
10. Diákszerep, diákrészvétel, netgeneráció
11. A közoktatás és a munka világa: életút-támogató pályaorientáció
12. Iskolaszerkezet

A tematika sajátos logikát tükröz, mely eltér a hagyományos oktatáspolitikai dokumentumok algoritmusától. Kifejezésre jut benne az Agóra tagjainak (szakembereknek és laikus érdeklődőknek) gondolkodásmódja. Az Agóra vállalta ezt a struktúrát, mert úgy vélte, hogy ez a tematizálás tükrözi a pedagógiai „mikrofolyamatokban” helytálló, feszültségeket és fejlesztendő területeket észlelő érintettek problématérképét. Ezt a tematizálást az elkészült dokumentumban mint lehetséges probléma- és feladatstruktúrát ajánlják fel mindazoknak, akik professzionális politikusként oktatáspolitikai programot készítenek. Ez a tematika útbaigazító lehet, hogy az oktatáspolitikai lépések milyen támogatásra számíthatnak.

A munkacsoportok különböző intenzitással és különböző mértékű nyilvánosság mellett dolgoztak, és munkájuk eredmé-
nyeképp az Agórában egyesült tudást tükröző részdokumentumok születtek, melyekre alapozva az Agóra koordinációs bizottsága úgy döntött, hogy Oktatáspolitikai alapvetések^[15] címmel, egységes koncepcióként adja közre eredményeit: az Agóra-értékeket, az oktatáspolitika részletes témalistájának bemutatását és a téziseket (oktatáspolitikai javaslatokat), valamint szerzőik nevével közzéteszi az önmagukban is komoly értéket képviselő műhelytanulmányokat. Ezt a tudást kínálta fel az Agóra Oktatási Kerekasztal az oktatáspolitikáról gondolkodó politikai erőknek, illetve az oktatáspolitika iránt érdeklődő pedagógusoknak, szülőknek, a társszakmák képviselőinek.

Az Agóra küldetését az adott pillanatban teljesítette. Adott infrastruktúra, nyilvánossági viszonyok és társadalmi-politikai helyzet közepette az Agórában egyesült tudás és akarat ennyivel volt képes hozzájárulni ahhoz, hogy

• érvényes (valódi szükségletekre valódi válaszokat kínáló) oktatáspolitika jusson esélyhez,
   
• a „politikai elit” és a közoktatási intézmények mindennapi világa közötti átjárás elve fokozottabban megnyilvánuljon,
   
• a társadalmi-szakmai kontroll elve egyre erőteljesebben érvényesüljön.

A tényekhez hozzátartozik, hogy a heti rendszerességgel száz főt is megmozgató ülésezéseken kifáradtak a munkacsoportok, a végső szöveg megalkotásán és nyilvánosságra hozatalán már csak tucatnyi szakember dolgozott. (Ez a munka minőségéből nem von le semmit; az Agóra konszenzuskereső tevékenysége példamutató volt, de be kell látni, hogy a közéletet nem dinamizálta az oktatásügy iránt.) Kísérlet történt az eredmények vidéki bemutatására is: Debrecen, Eger és Tata volt fogadókész tematikus beszélgetésre.

2014 tavaszán a közoktatás civil mozgalmai újra erőteljes megszólalásokkal jelentkeztek. Egyesítették erőiket a hálózatok: a koordináció jegyében létrejött a humán szolgáltató szakmák törekvéseit integráló, szervezetként is bejegyzett Humán Platform. Ennek ernyője alatt jelentek meg március 15-én a hálózatok képviselői, és az évforduló tartalmát megidéző jelszavakkal járultak hozzá a tiltakozáshoz.

Legyen béke, szabadság és egyetértés!

1. Szabad és független oktatást! 2. Forrásokat a minőségi oktatáshoz! 3. Jövőt az ifjúságnak! 4. Szakszerűséget! 5. A tudás megbecsülését!

Március 24-én Vádirat címmel tartottak nagyobb sajtótájékoztatót. Nyilvánosságra hozták a hálózatok által közösen készített Vádirat a kormány oktatáspolitikája ellen^[16] című dokumentumot, amely az Orbán-kormány köz- és felsőoktatásra vonatkozó, 2010 és 2014 között hozott intézkedéseinek hatásait tárgyalta 12 pontban.

A fő vádpontok:

1. a magyar oktatási rendszer egészének elsorvasztása,
2. az oktatás területén végrehajtott minőségrombolás, versenyképességünk lerontása,
3. az intézményi autonómiák felszámolása, a politikai célú központosítás,
4. az oktatási stratégia szakszerűtlensége és a kaotikus oktatásirányítás,
5. a társadalmi párbeszéd mellőzése,
6. az oktatás egész rendszerének átideologizálása,
7. jogtalan előnyök és monopóliumok adományozása, a verseny felszámolása,
8. a tudás és a szakértelem lejáratása,
9. a pedagógusok és a kritikai értelmiség megalázására tett kísérletek,
10. jogkorlátozó és a jogbiztonságot veszélyeztető intézkedések,
11. a társadalmi felemelkedés lehetőségeinek eltorlaszolása,
12. a magyar nemzet jövőjének aláásása.

A 2014/15-ös tanév is gyakran csalta az utcára a tiltakozókat. Ott voltak a József Nádor téren az októberi netadó elleni tüntetéseken a pedagógus-hálózatok is. Kiemelkedik a 2014. november 17-i Közfelháborodás napja a Kossuth téren. Itt szólalt meg először igen hatásosan a későbbi pedagógusdemonstrációk szónoka, Nagy Emília, a budapesti Leövey Klára Gimnázium tanára.^[17]

2015 áprilisában, Sándor Mária első fellépéseit követően és ezekhez csatlakozva fekete szalag viselésére szólítottak fel a pedagógus-hálózatokhoz tartozó szervezetek.

2015 nyarán az OHA szervezett a Kossuth téren látványos tiltakozást. Ez volt a Halotti torna,^[18]ahol a szimbolikus focimeccsen, a „lejtős pályán” a kormány csapata letarolta az értelmiségiek válogatottját.

2016 januárjában azután új hangon szólaltak meg a miskolci „Hermanosok”,^[19]és a nyílt levélhez csatlakozókból létrejött a Tanítanék Mozgalom^[20]– többek mellett a budapesti Teleki Blanka Gimnázium és a Kölcsey Ferenc Gimnázium kiemelkedő tanárszemélyiségeinek aktivitása nyomán. A mozgalom mögé felsorakozott a 2016. február 16-án a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium által biztosított helyszínen, 45 szervezet csatlakozásával létrehozott Civil Közoktatási Platform. Az alakuló ülésen, a sajtó tudósítása szerint,^[21]Radó Péter oktatáskutató, az ülés levezető elnöke a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztalra utalva kiemelte, a platform új kezdeményezés, nem alternatív kerekasztal. Célja, hogy a résztvevők megvitassák, hogyan tudják az elindult folyamatokat továbblendíteni, és megfelelő támogatást nyújtani a különböző kezdeményezéseknek és törekvéseknek.

Azt javasolta, induljanak ki abból, hogy mindenki tisztában van a közoktatás problémáival, és inkább a közeljövő operatív teendőire koncentráljanak, végül pedig jussanak el egy közös követeléslistához. Hangsúlyozta, nem szeretné, ha „panasznappá” alakulna az ülés.

A jelen lévő szervezeteket Radó Péter három csoportba sorolta: tiltakozó mozgalmak, szakmai szervezetek és szakszervezetek. Közülük kettőt emelt ki, a közoktatás rendszerével szemben kritikus Tanítanék mozgalmat és a szakszervezetek sztrájkbizottságát, és azt mondta, akkor lesz sikeres a találkozó, ha biztosítani tudják nekik a megfelelő támogatást.

Pilz Olivér, a közoktatás problémáiról nyílt levelet megfogalmazó miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke azt mondta, új közoktatási rendszert kellene létrehozni, új közoktatási törvényre van szükség, és a Nemzeti alaptantervhez is hozzá kellene nyúlni. Az ülésen megjelent Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is.

A további történések már ismertek az Új Pedagógiai Szemle olvasói előtt. Az „előtörténet” szereplői, a HAT, a Hívatlanul és az OHA a saját fórumain, és szavazások során kialakított döntései nyomán a más okokból (is) szerveződő tüntetéseken kívánta az oktatás helyzetét ismertetni, és az országra, a magyar állampolgárokra váró jövőt mint az oktatásügy függvényét bemutatni. Az oktatási szervezetek sikere, hogy ez sikerült, és az oktatás jövője közüggyé vált. Ebben a sajtó egy része segítőkész volt, és az oktatás különböző képviselőivel készült interjúk országos visszhangot keltettek. Úgy vélem: e küzdelmes hat esztendő tanulságai, tapasztalatai jelennek meg és integrálódnak a „Tanítanék” mozgalom energiáiban.