Abstract
Azokban a felsőoktatási intézményekben, ahol általános iskolai vagy középiskolai tanárképzés legalább kettő szakon folyik, a tanárképzés szakmai, tartalmi, szervezeti és tudományos feladatainak összehangolása, valamint az elméleti és gyakorlati képzés szervezése céljából, a 2011-ben hatályba lépett nemzeti felsőoktatásról szóló törvény tanárképző központ létrehozását írja elő.
A tanulmány arra keresi a választ, hol a helyük, és milyen szerepet tölthetnek be a tanárképző központok a megújuló tanárképzés akkreditációs – és ezzel összefüggésben a képzés minőségének javítását célzó – folyamataiban. A vizsgálat fókuszában elsősorban azok az eljárási és igazgatási szabályok állnak, amelyek a hazai felsőoktatás jelenlegi akkreditálási rendszerének meghatározó elemei. A hatályos eljárások elemző értékelésével néhány – a pedagógusképzés jövőbeli akkreditálási eljárásrendjére vonatkozó – forgatókönyvet azonosít.
Az elemzést megalapozó kutatás eredményeire támaszkodva a tanulmány megállapítja, hogy a létrehozott tanárképző központok működése rendkívül heterogén. Ebben a formában konzisztens külső értékelés (akkreditáció) lefolytatásának intézményi hátterét a tanárképző központok jelenleg nem képesek biztosítani.
A tanulmány összegző ajánlása, hogy a jövőben a tanárképző központ és a pedagógusképzési programok együttes értékelése, az intézmény „pedagógusképzési akkreditációja” jelenjen meg új, de a jelenlegi rendszer szerves részét képező elágazásként a hazai felsőoktatás akkreditációs palettáján. Ennek megvalósításában a tanárképző központnak – feladatköre újrafogalmazását követően – meghatározó szereplővé kell válnia.
