Új Pedagógiai Szemle, 2008/8-9

A tanulmány a hazai kvalitatív kutatásban kevésbé ismert abdukció fogalmának értelmezésére vállalkozik. A külföldi példákból kiindulva elemzi, miért jelent az abdukció bizonytalansági tényezőt, ugyanakkor mitől válik a kvalitatív kutatás nélkülözhetetlen elemévé. Tárgyalja az abdukció és a retrodukció bonyolult kapcsolatrendszerét, párhuzamot állít a dedukció, az indukció és az abdukció között, hangsúlyt helyez az intuíció abduktív következtetésekben elfoglalt helyének elemzésére. Felhívja a figyelmet az abdukció tárgyalásához szükséges logikai, filozófiai, pszichológiai előismeretekre, valamint nyomatékosítja azt az igényt, hogy az abduktív következtetések megértése egyes fogalmak újraértelmezését követeli meg a kutatótól.

A magánerőforrások korábbinál nagyobb mértékű bevonása a felsőoktatásba a világ valamennyi régiójában megfigyelhető folyamat, amely három szinten értelmezhető: rendszer-, intézményi és hallgatói szinten. A felsőoktatásban tanulók létszáma az 1960-as évek óta nagymérvű emelkedést mutat az egész világon. Az elit felsőoktatást felváltotta a tömeges oktatás, amit a felsőoktatás intézményrendszerének differenciálódása és diverzifikálódása kísért. A felsőoktatás terén bekövetkezett a privatizáció. A magánintézmények is kapnak az állami finanszírozásból. Ennek veszélye: a felsőoktatási intézmények autonómiájának csökkenése. A magánintézmények teljesítményére a finanszírozáson kívül nagy hatással van a specifikáció.

A testkulturális jártasság és szokásrendszer kihagyhatatlan a 21. század kihívásainak megfelelő, egységes műveltségkép felvázolásakor. Főként igaz ez, ha az iskola műveltség tartalmát, a teljesítőképes tudás kulcskompetenciáit határozzuk meg. Sajnálatos, hogy a Nemzeti alaptanterv 2007-es változatában a kulcskompetenciák között nem találhatók meg önálló fejezetben a fizikai és mentális egészségre, az egészséges életvitelre vonatkozó ismeretek. A szerző releváns érveket sorakoztat fel a testkulturális értékeket megjelenítő kulcskompetencia szükségessége mellett.

A szakirodalomban nem nagyon található arra vonatkozó instrukció, hogy milyen képességszinthez milyen tanulmányi teljesítményminimum köthető. Például: a magasan átlag feletti IQ-hoz akár az „ötös” osztályzatot köthetnénk. Különös módon azonban olykor még a tehetséges tanulók által könnyedén szerzett színötös bizonyítvány mellett is beszélhetünk alulteljesítésről, hiszen lehet, hogy képességei alapján a diák még ennél is többre képes. Ha valaha az alulteljesítő tehetséges tanulók szűrésére is alkalmas, legalább országos szinten egymással összevethető adatokból építkező „tehetségbankot”, adatbázist vagy legalább fogalmi rendszert kívánunk kialakítani, akkor az alulteljesítő tehetséges tanulók esetében (is) konkrét viszonyítási alapot kell létrehoznunk. A szerző e probléma megoldására irányuló, vitaindító jellegű felvetését teszi közzé.

A PISA-vizsgálatok értékelésekor is szóba kerültek azok a teljesítményeltérések, amelyek egy-egy országon belül a bevándorolt családok gyermekeinek tanulmányaiban mutatkoznak meg főként a nyelvi-nyelvhasználati különbségek miatt, melyek mögött többnyire kulturális és vallási különbségek húzódnak. Ennek hatása általában akkor kezd a többségi társadalom tagjai számára is jól érezhetően felerősödni, amikor a – korábban politikai, később főként gazdasági menekültként az egyes célországokba érkezett – családok identitáskeresésének sikertelenségére reagálva a második-harmadik generációk tagjai ennek épp az ellenkezőjét teszik: a még mindig idegennek érzett környezetben vissza akarnak térni őseik vallásához, kultúrájához. Ez a folyamat nem problémamentes, és erre az iskoláknak is valamilyen – mindkét fél számára előnyös – megoldást kell találniuk.

Az információs technológiák egyre több szálon kapcsolódnak az oktatáshoz, annak minden szintjéhez. A NAT módosítása nyomán az általános iskola bevezető, de leginkább kezdő szakaszában elindul a tudatos informatikai fejlesztés, ez komoly szakmai és módszertani kihívást jelent a pedagógusoknak. A cikk egy kutatás eredményei alapján támpontot kíván nyújtani az érintetteknek, hogy milyen eszköz- és szoftverhasználati szokások alakultak ki a második, negyedik és hatodik osztályos tanulóknál. Célja, hogy a pedagóguspályára készülő hallgatókat tájékoztassa a tendenciákról, továbbá beszélgetésre ösztönözze az informatika pedagógiájával (is) foglalkozó tanítókat és tanárokat.

A játék, a játszadozás különböző formái – bevallva vagy bevallatlanul – végigkísérik egész életünket. Szórakoztató időtöltésnek tartjuk, miközben erkölcsi tartást ad, alakítja a jellemet, fejleszti a tudást, mélyíti az érzelmeket, közösségi érzést plántál belénk. A gyerek – a családban és a szervezett közösségekben – azzal és úgy tölti az idejét, ahogyan azt tőlünk, szülőktől, tanároktól látta, tanulta. Játszanak-e eleget? Betölti-e a velük töltött mindennapjai(n)kat a játékosság? Kihasználjuk-e – tudatosan! – ezt az ölünkbe hulló lehetőséget a nevelésben, az oktatásban? Játsszunk velük!

A tanulmányban ismertetett kutatás célja a középiskolás diákok életmódjával, szabadidős tevékenységével kapcsolatos információk szerzése, a diákok közérze­tének, állapotának szubjektív felmérése, valamint káros/kóros szokásainak megismerése. A felmérésben részt vett fiataloknak csupán kis csoportja sportol, és az általuk választott szabadidős tevékenység nem hat pozitívan sem a testükre, sem a szellemükre. Étkezési szokásaik is több rizikótényezőt tartalmaznak, melyek növelhetik a különböző betegségek kialakulásának kockázatát.

A francia neveléselméleti gondolkodás Montesquieu–Rousseau–Tocqueville-Durkheim–Foucault–Bourdieu–Lyotard fellépésével bemutatható irányai, fogalom- és problématörténet-centrizmusa az európai pedagógiai gondolkodás legfontosabb állomásait jelenítik meg a Francia Köztársaság és intézményrendszere, az emberi jogok, a civilizációkritika és a kulturális relativizmus profiljaiban. Reflexióik, összehasonlító elemzéseik példaértékűek és sok esetben aktuálisak minden, demokratikus alapelveken nyugvó köztársaság intézményrendszere és polgárai számára. Ekképp a francia nevelés elméleteinek elévülhetetlen profilja mint gondolkodástörténeti folyamat hozzájárulást jelenthet a hazai neveléselméleti diskurzusok, profilok alakításához.

A projektmódszer elméleti megalapozójának egyértelműen John Dewey-t fogadta el a pedagógiai szakma. Van azonban egy Dewey-hoz hasonló nagyságú nevelő, Tessedik Sámuel, aki egy évszázaddal megelőzve Deweyt és jócskán megelőzve korát, egyértelműen a projektoktatás alapelvei szerint tanított az általa létrehozott intézményben. A tanulmány a két pedagógiai géniusz nevelésfilozófiai gondolatainak, illetve az általuk létrehozott iskolák jellemzőinek az összevetésével kíván rámutatni nevelésről vallott nézeteik azonosságára.

Az elmúlt két évtizedben változtak az oktatáspolitika iskolastruktúrával kapcsolatos preferenciái, a tartalmi szabályozásról kialakított elképzelései, a különböző tantervi koncepciókból deriválható gyermek- és jövőképe. E változások többször próbára tették a pedagógusok önbecsülését, a szakmához és az iskolához való viszonyát, illetve egy meghatározó hányadukban fokozatosan kialakították az

A három fiatal szerző műve a Typotex Kiadó jóvoltából valóban a (természet)tudomány határterületeire kalauzol minket, ahol az érvelés és bizonyítás megszokott módjai sokszor nem érvényesek, pontosabban éppen az a kérdés, hogy mely módszerekben milyen határokig bízhatunk meg. Az első meglepetés akkor éri az olvasót, amikor rádöbben, hogy ezzel az elvontnak, életidegennek tűnő kérdéssel a