Új Pedagógiai Szemle, 2005/12

Timár János és Polónyi István 2001-ben jelentette meg Tudásgyár- papírgyár című nagy vitát kiváltó könyvét, amelyben keményen bírálták a felsőoktatás rohamos méretű kiterjesztését, mivel úgy látták, hogy ez egyrészt diplomás munkanélküliséghez vezet, másrészt tovább devalválja a diplomák értékét, rontja az értelmiség szakmai minőségét. Vargáné Pók Katalin tanulmányában vitába száll a Timár-Polónyi szerzőpáros megállapításaival. Álláspontja szerint a hosszabb képzési idő, a felsőoktatási expanzió hosszú távon javítja az oktatásba bekerülők szocializációjának, képzésének feltételeit, tágítja az egyéni mobilitás esélyeit. A tanulmány széles áttekintést ad az elmúlt másfél évtized közoktatási történései és a mobilitási esélyek összefüggéseiről, tények sokaságával bizonyítja, hogy a társadalmi mobilitás meghatározó tényezője a magasan képzett népesség arányának gyors növekedése.

A tanulmány arra a sokakat foglalkoztató kérdésre keres választ, hogy valójában kinek a feladata az önismeret és jelenismeret tanítása, milyen új vonásokkal gazdagítja a pedagógusszerepet az ehhez kapcsolódó új tartalmak iskolai megjelenése/megjelenítése, milyen személyiségjegyeket, képességeket feltételez az ezzel járó összetett feladatok ellátása, célzott fejlesztése, illetve miből áll(hat) a modernizációs tartalmakkal együtt járó szerepelemeket szereprepertoárjukba beépítő „új arcú pedagógusok” eszközrendszere.

Az alábbi tanulmány négy angolszász ország – Kanada, Ausztrália, az Egyesült Államok és Anglia – gyakorlatáról ad áttekintést a multikulturális nevelés terén. Mind a négy ország jellegzetesen befogadó, ebből következően etnikailag és kulturálisan sokszínű, és így gondot okoz annak megvalósítása, hogy a kisebbségek az iskolai oktatásban megőrizzék saját kultúrájukat, identitásukat. Az áttekintés azt mutatja, hogy mind Kanadában, mind Ausztráliában az őslakos, bennszülött népesség iskoláztatása jelenti a legnagyobb nehézséget, mivel mára a bevándorlók alkotják a többségi társadalmat. A multikulturális nevelés terén Anglia mutatja a leginkább pozitív képet, itt a nemzeti kisebbségeknek módjuk van úgy integrálódni a társadalomba, hogy közben megőrizzék nyelvüket és eredeti kultúrájukat.

A mai magyar és európai pedagógiai módszertani irodalomban gyakorta szó esik a kooperatív tanulási formák fontosságáról, lényegesen kevesebbet foglalkoznak azonban tanórai alkalmazásukról. A cikk rövid elméleti áttekintés után a legfontosabb kooperatív tanulási formák gyakorlatába vezet be konkrét példák segítségével, amelyek a Bielefeldi Egyetem „Tanulásfejlesztés és iskolai képzés” elnevezésű szemináriumához készültek a 2005-ös tanév első félévében. A gyakorlatok természetesen nemcsak a főiskolai oktatásban alkalmazhatók, hanem átalakíthatók az általános, illetve középiskolai tanórákon is.