Korok és gyermekek
Pukánszky Béla: A gyermekkor története. Pedagógus könyvek. Budapest, 2002, Műszaki Kiadó, 201.
"A gyermekkortörténet olyan új keletű megközelítési mód a történettudományon belül, amelynek kibontakozása a 20. század hatvanas éveire datálható. Kialakulása és fejlődése ahhoz a - történetírásban lezajló - szélesebb folyamathoz köthető, amely az ember személyes kapcsolatrendszerének, gondolkodásmódjának és az ezzel összefüggő hétköznapi viselkedésének történetére irányította a kutatók figyelmét" - írja Pukánszky Béla A gyermekkor története című, e recenzió tárgyát képező - könyvében.
A gyermekkortörténet első kiemelkedő művelője Philippe Aričs francia történész (1914-1984) volt, akinek híres - Gyermek, család, halál című - könyve magyarul is megjelent. A gyermekkortörténet-kutatás másik klasszikusának Lloyd DeMause amerikai pszichológust tartják. Kettejük munkássága olyan kiindulópont, amelyet e tárgy mai művelői sem mellőz(het)nek.
A gyermekkortörténészek táborát megosztó vitás kérdéseket Vajda Zsuzsa három pontban foglalta össze. Az évszázadok során voltak-e lényegi változások a szülő-gyermek kapcsolatokban? Mik voltak e változások előidézői? Fejlődésnek tekinthetők-e a szülő-gyermek kapcsolatokban létrejött változások? (Pszichológia,1997. 3.)
A hazai pedagógiai szakirodalomban a gyermekkortörténet tematikája Szabolcs Éva révén a kilencvenes évek elején jelent meg először. Már a Pukánszky-Németh-féle neveléstörténetben (Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994-től hat kiadásban), majd annak "továbbfejlesztett" változatában (Mészáros István-Németh András-Pukánszky Béla: Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. 1999, Osiris Kiadó)a gyermekkortörténet hangsúlyos szempontként szerepel. Jelen kötet előzményének tekinthető az ugyancsak A gyermekkor története címet viselő szemelvénygyűjtemény, Vajda Zsuzsa és Pukánszky Bélaszerkesztésében (Eötvös Könyvkiadó, 1998).
Pukánszky Béla mostani könyve a gyermekekkel kapcsolatos elképzelések, viselkedési formák, elsősorban a szülői attitűdök és a gyermeknevelési szokások történetét állítja középpontba viszonylag rövid, közérthető formában. A Bevezetést nem számítva a kötet anyaga hét fejezetre oszlik.
Az elméleti kérdésekkel foglalkozó fejezet megrajzolja a gyermekkortörténet helyét a történettudományon belül, bemutatja Aričs, DeMause, Linda Pollock és mások főbb nézeteit, az elméleteket alkotó tudósok egymással folytatott vitáit. Az ismertetett modellek, koncepciók előrevetítik az olvasó számára azt, hogy a további fejezetek mely problémák köré fognak csoportosulni.
A gyermekek helyzete az ókori civilizációban című fejezet a rituális gyermekáldozat szokásától - amely egyáltalán nem volt ritka a görögöknél, a rómaiaknál fejletlenebb népeknél - a korai kereszténység gyermekképének felrajzolásáig áttekinti a gyermekek helyzetét, a felnőtteknek a gyermekek iránti attitűdjét. A fejezet tárgyalja több ókori filozófus (Platón, Arisztotelész, Szent Ágoston stb.) nézeteit a gyermekkor egyes szakaszairól és a nevelésről.
A középkor és a reneszánsz gyermekszemléletéről szóló fejezet a középkori gyermekfelfogásról folytatott viták áttekintésével kezdődik. A szerző a középkori gyermekkép pozitív elemeit mutatja be, hangsúlyozza, hogy Aričs és DeMause feltételezését - miszerint a középkori ember nem ismerte volna a gyermekkort - ma már sok kutató nem tartja igaznak. A továbbiakban foglalkozik a kisgyermekek korabeli életkörülményeivel, utal a gyermekkor szakaszairól alkotott elképzelésekre, illetve az anya-gyermek kötődés bizonyítékaira. Képzőművészeti alkotásokon keresztül elemzi a gyermekek családon belüli helyzetét és az iskola megnövekedett szerepét. Az anyagrész a humanisták nevelési nézeteinek, illetve a "testi fenyíték" középkori szerepének ismertetésével zárul.
A reformáció és a kora újkor gyermekképét tárgyaló fejezet először a lutheri és kálvini tanokból gyökerezett protestáns életideál, illetve az Angliából kiindult puritanizmus gyermekfelfogását mutatja be. Ezt követően a korabeli nevelési útmutatók és illemtankönyvek szerzőinek - köztük Comenius és Locke - gyermeknevelési nézeteivel ismerkedhetünk meg. A fejezet teret szentel az alapfokú iskoláztatás térnyerésének, illetve annak a szülői attitűdnek az érzékeltetésére, amelyet "a szigor és engedékenység, a kötődés és a távolítás ambivalenciája" jellemez. Végül a korabeli holland és magyar gyermeknevelés gyakorlatából kap ízelítőt az olvasó.
A "nevelés évszázadának" nevezett 18. század gyermekszemléletét tárgyaló fejezet először az életkörülmények javulásának demográfiai hatásaival, a dajkaság intézményének elterjedtségével foglalkozik. A század második felétől bekövetkező szülői, nevelőimentalitás-változás okait Pukánszky Béla a családok szerepének megváltozásában, az egyéniség újra fontossá válásában, továbbá a gyermek szerepének felértékelődésében látja. A fejezet felvázolja még a felvilágosult abszolutizmus gyermekképét, illetve kitérRousseau nézeteire és hatására.
A következő fejezet címe A változások kora: a 19. század. A szerző szerint e század uralkodó gyermekattitűdje a gyermek szocializációja, társadalmasítása köré rendeződik. A nők fő tevékenységi köre továbbra is a családon belül marad, legfontosabb feladatuk az otthon harmóniájának megteremtése. A polgári lakásokban ekkor jelenik meg először a gyerekszoba, gyerekágy. A fejezet külön tárgyalja az anyák és az apák szerepének változását. Felidézi az iparban és a mezőgazdaságban széleskörűen alkalmazott gyermekmunka intézményét. Pukánszky Béla ezután a "fekete pedagógia" (a gyerek kiszolgáltatott helyzetével visszaélő, a nevelést a gyermek rovására érvényesítő törekvés) és a testi fenyítés kapcsolatát elemzi, majd összefoglalja a századvég azon társadalmi változásait, amelyek a reformpedagógia kialakulásához vezettek.
A könyv utolsó fejezetének kérdőjeles címére - A "gyermek évszázada"? - a szerző maga adja meg a választ. "A svéd reformpedagógus-publicista [Ellen Key] patetikus stílusban felvázolt jövőképét ma már nyugodtan a megvalósulatlan vágyálmok körébe sorolhatjuk. A mögöttünk álló viharos évszázad egészében véve sokkal ellentmondásosabb volt annál, hogysem egyértelműen a diadalmaskodó gyermekkultusz időszakának nevezhetnénk." A fejezet bemutatja a századforduló, majd a behaviorizmus gyermekképét, megismertet a "szófogadó gyermek", illetve - Benjamin Spock munkásságából kiindulva - az "önérvényesítő gyermek" fogalmával. Végül felvillan a második világháború utáni Magyarország gyermekfelfogása Pikler Emmi és mások műveinek elemzése kapcsán.
E jobbára "tárgyszerű", mintsem "tartalmi" ismertetés is képes volt talán érzékeltetni, hogy Pukánszky Bélakönyvében kettős célt valósított meg: egyrészt megírta - főként a szülő-gyermek kapcsolatra helyezve a hangsúlyt - a "gyermekkor történetét", másrészt alapos problématörténeti áttekintést adott. Másként megfogalmazva A gyermekkor története egyaránt tekinthető neveléstörténeti, illetve gyermekkor-történeti munkának.
A mű egyszerre törekszik a történeti folyamatok és a változás csomópontjainak bemutatására. Újszerűen, problématörténeti megközelítés alapján vázolja fel a neveléstörténet nagyjainak a gyermekről alkotott - sok esetben (pl. Comenius, Rousseau) ellentmondásos - képét.
A szerző a könyv egyes fejezetein belül változatos módon kapcsolja össze a neveléstörténetet és gyermekkortörténetet. Merít, de csak a kellő mértékben korábbi neveléstörténeti munkáinak ismeretanyagából, ütközteti a szakirodalom eltérő vélekedéseit, illetve - a gyermekkortörténet más kutatóihoz hasonlóan - kép- és naplóelemzéseket alkalmaz. Figyelembe veszi azt a kevés számú magyar kutatási eredményt, amely a gyermektörténet tárgykörében született.
A feldolgozott - magyar, német és angol nyelvű - szakirodalom mennyisége hatalmas. A könyv szövege és a terjedelmes bibliográfia bizonyítja, hogy a gyermekkortörténet-írás mennyire szerteágazó irodalmi bázisra épít.
A gyermektörténet-kutatás gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézeteit tekintve Pukánszky Béla véleménye mentes a túlzásoktól. A szerző a szélsőséges álláspontok közötti egyfajta "mediátori szerepre" törekszik, de mindig - sokszor csak "közvetett" módon, az irodalmi hivatkozások elrendezésén keresztül - az olvasó tudomására hozza a véleményét.
A könyv kiválasztott vezérmotívumához hűen - a gyermekek iránti felnőtti (szülői) attitűd alakulása - nyomon követi, értelmezi a különböző történelmi korok gyermekfelfogását, ahol lehet, magyar anyagot is hoz. Legplasztikusabb fejezetei a 18. és a 19. századról szólóak. (A 20. századi rész - a terjedelmi korlátokkal együtt is - kissé vázlatosnak tűnik, a többi fejezethez képest.) Érdekfeszítő a dajkaság intézményével, illetve a testi fenyítés szerepével foglalkozó problématörténeti szál. A kiválasztott illusztrációs anyag igen érdekes, sokrétű, egy része - a képelemzések révén - közvetlenül is szolgálja a mondanivaló kifejtését. A történetírás ("mesélés") és a problématörténet-írás (vélemények ütköztetése) különbözőségéből adódó stilisztikai problémát Pukánszky Béla jól oldotta meg: a gördülékeny, olvasmányos stílust választotta.
A gyermekkor története című kötet a témakör első szintetizáló jellegű összefoglalásának tekinthető hazánkban. Gondolatébresztő "időutazás" is, szembesít azzal, hogy a gyermekeinkről alkotott mai nézeteink sokszor mennyire nem új keletűek, milyen nagymértékben táplálkoznak a régebbi korok szemléletéből.
Pukánszky Béla: A gyermekkor története. Pedagógus könyvek. Budapest, 2002, Műszaki Kiadó, 201.