Konferencia az Övegesben

Ezzel a címmel tartott ez év márciusában konferenciát^[1] az Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola,^[2] közös szervezésben a Magyar Pedagógiai Társaság Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztályával.

Az igazán figyelemfelkeltő és gondolatébresztő főcímet Mudri Zsuzsának, könyvtáros tanárnőnknek köszönhetjük. Az alcímmel azt kívántuk kifejezni, hogy ezen a konferencián a hangsúlyt nem a tanulói problémákra helyezzük, hanem a pedagógus ezekre adott válaszaira. Milyen feladatokat és terhelést ró rá, hová fordulhat segítségért, hogyan éli meg, ha tanulási nehézséggel vagy zavarral küzdő tanítványai vannak?

A regisztráció során minden vendégünk kapott egy dossziét, amelyben többek között két információs füzetet is talált. Ezek egyike arról szólt, miképpen szolgálják a jogszabályok a tanulási problémák leküzdhetőségét, a másik a diszlexiások főbb tulajdonságait, és a számukra ideális iskolai környezet jellemzőit taglalta. Előbbit Mészárosné C. Szabó Edit, utóbbit én állítottam össze.

A tornaterembe belépve mindenki megnézhette azt a kis kiállítást, amelyet Darvasné Décsi Andrea kolléganőnk tervezett és állított össze. Ez a kiállítás olyan „övegeses” diákokat mutatott be, akik hátrányaik ellenére valamiben kimagaslottak, és közösségünk számára fontos teljesítményt nyújtottak.

A délelőtti plenáris ülést Mudri Zsuzsa moderálta. A szervezők nevében Perkó László igazgató úr és Gombis B. Judit, az MPT Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztályának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Perkó László kiemelte, hogy iskolánk húsz éve foglalkozik diszlexiás gyermekek szakmához vagy érettségihez juttatásával.

Gyakran hallani: a tanár becsukja maga mögött az ajtót, és egy szál maga áll szemben az osztállyal. Minden döntés és felelősség az övé. A délelőtt folyamán folyamatosan visszatért a gondolat: a problémás gyerekekkel való pedagógiai munka terheit egyedül viselni túlságosan nehéz. Muszáj összedolgoznunk! Támogatni egymást a feladatok és a lelki terhek megosztásával, segíteni egymást a szemléletmód és a módszertani fogások kialakításában.

A nyitó előadásban Pergel Júlia (magyartanár és pszichológus) pár szóban bemutatta az Öveges József Középiskolát, majd átfogó és sok tapasztalattal átitatott képet festett arról, milyen problémákkal találkozik szaktanári és osztályfőnöki munkája során, illetve hogyan tudja kezelni ezeket. Elmondta, hogy a frontális órákat a tanulási problémákkal küzdő tanulók esetében egyáltalán nem tartja hatékonynak. Kifejtette, hogy újfajta tanári szemlélet és eszköztár használatát látja szükségesnek. Ez nagyobb rugalmasságot, mélyebb önreflexiót és teamben való együttműködést kíván a pedagógusoktól.

Halmos-Kovács Zsuzsa (magyartanár és logopédus) nemcsak hasznos információkat osztott meg velünk, hanem érzéseit és dilemmáit is. Elmesélte, hogyan választotta a változtatás, a kísérletezés, a kutatás útját. Egy olyan – általa kidolgozott és kipróbált – programcsomagról számolt be, amely a kilencedik osztály első félévében a magyartanítás alapozó szakaszaként szolgál. A kitűzött cél egy olyan gondolkodásmód kialakítása, amely képessé teszi a diákot a magyar irodalom és nyelvtan területén való könnyebb eligazodásra, s ezáltal az érettségi tananyag könnyebb megértésére és megtanulására.

A program fő elemei a következők:

• Tantárgyi alaptudás elsajátítása, illetve megszilárdítása – az irodalom és a nyelvtan fontos alapfogalmainak megismerése és összefüggéseinek feltárása, a két tantárgy határterületeinek hangsúlyozása, rendszerben láttatása.
• Kompetencia alapú feladatlapok – megoldásuk a tanulótól nem egyszerűen a tananyag felidézését kívánják meg, hanem a megtanultak gyakorlati alkalmazását, és a diák hétköznapi tudásának, tapasztalatainak beillesztését a tantárgy keretrendszerébe.
• Öndifferenciálás – a tanulónak a feladatlapok feladatai közül csak megadott számút kell kiválasztania és megoldania. Így lehetősége nyílik saját erősségeinek és gyengeségeinek jobb megismerésére, s ezeket figyelembe véve több sikerélményhez juthat.

A program kipróbálása még zajlik, de a kezdeti tapasztalatok nagyon biztatóak, s várhatóan más tantárgyakra is alkalmazhatóak.

Mészárosné C. Szabó Edit (logopédus) bemutatta, milyen terepei és módjai vannak annak az együttműködésnek, amelyet az iskolánkban dolgozó pedagógusok és segítő szakemberek végeznek diákjaink segítése érdekében. Ennek fő területei a dokumentálás (szakvélemények, kérelmek, felmentések stb. intézése), a konzultációk, a fejlesztés és a módszertani munka.

Iskolánk inkluzív intézményként definiálja magát. Meglehetősen magas a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő és a hátrányos helyzetű tanulók aránya. Tisztában vagyunk vele, hogy ők nehezen alkalmazkodnak a mai iskolai követelményekhez, ezért nekünk kell hozzájuk igazítanunk a körülményeket és elvárásokat, figyelembe véve az egyéni eltéréseket, adottságokat, problémákat.

C. Szabó Edit előadásának mottója ez volt: „Egyedül nem megy”. A hétköznapok során újra és újra megtapasztaljuk, hogy rengeteg a közös pont, ahol össze kell fognunk, és egy-egy tanuló „ügyében” egyeztetnünk kell álláspontjainkat, vagy közösen kell kiötlenünk a megoldást. Egy megbeszélés és intézkedés „szereplői” között ott lehet az osztályfőnök, a szaktanár, a gyermekvédelmi felelős, az iskolapszichológus, a logopédus vagy fejlesztőpedagógus, de akár a gazdasági ügyintéző és gyakran az igazgató vagy annak helyettese is. Minél többen egyeztetünk és ötletelünk, aztán viszonyulunk hasonlóan a problémához, annál eredményesebbek vagyunk.

Magam (az intézmény iskolapszichológusaként) egy általam tervezett és kivitelezett vizsgálatról számoltam be. Ennek fő kérdése az volt: mennyire és miben különbözik az átlagos pedagógushoz képest annak a tanárnak a munkaterhelése, aki tanulási problémákkal küzdő diákokat tanít. Az országos szintű vizsgálatból kiderült, hogy ez a munka sok elemében egészen egyedi. A tanulási zavarral küzdő gyerekeket is tanító pedagógusok úgy tapasztalják, hogy ilyenkor eltérő nehézségekkel találják szembe magukat, másfajta attitűddel és pedagógiai eszköztárral lehetnek eredményesek, mint az átlagos tanulók tanításakor. Ez több energiabefektetést, nagyobb tudatosságot és önreflexiót igényel, és összességében nagyobb érzelmi megterheléssel jár.

Érdekes eredmény, hogy miközben nagyobb az érzelmi és intellektuális megterhelés, ezek a pedagógusok nincsenek az átlagnál jobban kitéve a kiégés veszélyének. A vizsgálat eredményei azt sejtetik, hogy fel tudják őket tölteni tanítványaik sikerei, és tudnak örülni a kisebb eredményeknek is – talán ez szolgál védőfaktorul a kiégésük ellen.

Külsős előadóink más oldalról fogták meg a kérdést. Az iskolát rendszerként szemlélve mutattak rá anomáliákra és fejlődési lehetőségekre.

Dr. Gyarmathy Éva és Dr. Lénárd Sándor lehangoló véleményt fogalmaztak meg a ma iskoláiról. Szerintük nem elég motiválóak és hatékonyak. Ahelyett, hogy memóriagyakorlatokat végeztetünk tanulóinkkal – hiszen elsősorban ismeretek felhalmozását várjuk tőlük – egyszerűen csak „helyzetbe kellene hoznunk őket”. Olyan helyzetekbe, amikor önirányított, és belülről, a tevékenység öröme által motivált tanulás jöhet létre.

Dr. Gyarmathy Éva (a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, pszichológus) ehhez jól használható és az interneten könnyen elérhető, sőt zömében ingyenes oktatóprogramokat mutatott be.

Rendkívül érdekes gondolatot vetett fel a tanulási zavarral diagnosztizált gyerekekről: nem velük van a baj, hanem az oktatás egészével. Ezek a gyerekek csak jelzik számunkra, „hol fog kipukkanni a lufi”, mivel ők a legérzékenyebbek rá. Valójában ők segítenek tovább minket a fejlődés irányába.

„Mottóként” a Pink Floyd egyik számát játszotta le nekünk, A fal című albumról: Another brick in the wall (Egy másik tégla a falban). Az utalás kemény kritikát fogalmaz meg a mai tömegoktatással szemben. Nem az egyén van előtérben, hanem a merev elvek és a tananyag, sablonokban gondolkodva próbálunk mindenkit egyformára alakítani. Gyarmathy Éva ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ebben a rossz rendszerben is a pedagógus a kulcsszemély: csakis rajta múlik, hogy ilyen körülmények és lehetőségek között sikerre tudja-e vinni tanítványait.

Dr. Lénárd Sándor (az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának adjunktusa) kifejtette, hogy az iskola messze nem fejlődik együtt a világ változásaival. Ő is az egyéni adottságok figyelembevételét és a pedagógus újfajta szerepét emelte ki. A tanárnak ma már nem az ismeretek átadása és visszakérdezése a dolga. Abban kell segítenie diákjait, hogy azok végighaladjanak egy úton – a saját útjukon. A pedagógus sokféle érdekes feladathelyzetbe hozza diákjait, s míg azok dolgoznak, ő kérdésekkel és sok visszajelzéssel segíti őket.

Lénárd Sándor a siker lehetőségét három elemben látja: pozitív tanár-diák kapcsolat, tanulói siker (kompetencia-érzés, sok dicséret és bátorítás) és autonómia átélése (kezdeményezés, befolyás, felelősség). Az adaptív oktatás alapelvei szerint nem címkékben, hanem egyéni adottságok és szükségletek mentén kell gondolkodnunk.

Vendégelőadóink nehéz helyzetbe hoztak minket. Mi is érezzük, hogy messze nem ideális körülmények között dolgozunk. Csakhogy – akarjuk, nem akarjuk – ezek között a körülmények között kell helytállnunk. Ezzel együtt jó, ha kívülről is látjuk azt a rendszert, amiben a napjainkat töltjük, és szerencsére kaptunk útmutatót ahhoz is, hogyan tudunk folyamatosan megújulni.

Délután, a szekcióülések során már gyakorlatiasabb kérdések kerültek terítékre. Kollégáink betekintést nyújtottak abba, hogyan dolgoznak a mindennapok során. Hét szekció, hét helyszín, hét téma. Mindegyik kétszer, hogy a résztvevők két programon is részt vehessenek.

Logopédusaink beszámoltak azokról a módszerekről, amelyeket sikeresen alkalmaznak a középiskolás korú diszlexiás diákoknál. Paveszka Dóra elmondta, hogy erre az életkorra elsősorban a helyesírás terén mutatkoznak a legmarkánsabb „maradványtünetek”. Az iskolánkban alkalmazott Nyelvi-zenei helyesírásjavító módszer, ötvözve a logopédiai gyakorlatból átemelt beszédészlelés-, fonológiai tudatosság-fejlesztéssel, lehetővé teszi, hogy változatos és élvezetes módon, több észlelési terület bekapcsolásával fejlesszük a tanulók helyesírási készségét, anélkül, hogy valójában írniuk kellene. Így motivációjuk nő, együttműködők a terápia során, és szinte számukra is észrevétlen módon tisztul belső beszédük, mely a jó helyesírás elengedhetetlen feltétele.

Király Katalinnak köszönhetően egy éve bevezettünk egy új módszert is, amely az Alapozó Terápiára épül. Az Alapozó Terápia és Fejlesztés elsősorban a beszéd- és mozgásproblémás, s az írás alaki részével küzdő gyerekeken segít. Ez egy komplex, mozgásfejlesztésen alapuló idegrendszer-fejlesztő terápia, amellyel hatunk az emberi agyban a verbalitás működéséért felelős területekre is. Az iskolánkban végzett fejlesztéseken az úgynevezett homloklebeny-gyakorlatokon van a hangsúly, amely hatékonyan fejleszti a gyerekek figyelmi és koncentrációs képességét is.

Fejlesztőink nagyon fontosnak tartják a játékosság és oldott hangulat megteremtését a diákokkal végzett munkájuk során. Bemutatták azokat a fejlesztő játékokat, amelyekkel dolgoznak a mindennapok során. Ezek kiválóan alkalmasak a sikeres tanuláshoz szükséges iskolai készségek könnyed javítására.

A mai középiskolás generáció folyamatos összeköttetésben áll az okostelefonjával, laptopjával, és egyéb, számára nélkülözhetetlen „kütyüvel”. Ezeken számtalan olyan alkalmazás futtatható, amelyek előnyösek a diszlexiások számára, és sikeresen alkalmazhatók tanulásuk során.

Az idegen nyelvi szekcióban Gombis B. Judit mutatott be egy ilyen digitális lehetőséget: a Caldys2 projektet. Ennek fejlesztésében és kidolgozásában egy nemzetközi pályázat keretében tanáraink, így ő maga is részt vett. A ­www.caldys2.eu honlapon olyan számítógépes játékok érhetők el, amelyek diszlexiások számára megkönnyítik a nyelvtanulást. Nagy előny, hogy a játékok nyelvi tartalma személyre szabható, bármikor változtatható. Így a diszlexiás gyermekekkel foglalkozók maguk is készíthetnek számítógépes játékokat tanulóik számára. Többféle játéktípusból lehet választani, ezeket vendégeink maguk is kipróbálhatták.

Diákjaink körében legkedveltebb a Hangman. Ez egy klasszikus „akasztófa” játék: betűnként kell kitalálni az elrejtett szavakat. A játékos hét betűt tévedhet, mielőtt kiesik a játékból. Az instrukcióban megadhatjuk a szavak témakörét, ezzel is segítve a játékost.

A Lettris játék a Tetris mintájára készült. A játékos egy szót lát esni lefelé. Feladata, hogy a szóhoz tartozó választ begépelje (például egy angol szó magyar megfelelőjét vagy fordítva, adott melléknév ellentétét vagy egy ige múlt idejű alakját), mielőtt a szó földet ér. Ha sikerül, a szó eltűnik, ha nem, akkor a tartály alján marad, és láthatóvá válik a helyes megoldás. A játék addig tart, amíg a felhalmozódott szavak el nem érik a tartály tetejét.

Simkó-Várnagy Judit egy diasorozat segítségével mutatta be az idegen nyelvű szövegek feldolgozásának egy sajátságos, diszlexiásokkal általa eredményesen alkalmazott módszerét. Ebben a komplex és mégis egyszerű, könnyen követhető folyamatban fontos szerepet kap a multiszenzorialitás, a tevékenykedtetés, a mindkét agyféltekét egyszerre igénybe vevő feladatok adása, a vizualitás, a színek funkcionális használata és a fokozatosság: megfelelő grádiensek és sok ismétlés alkalmazása.

Ezek olyan alapelvek, amelyeket – továbbiakkal együtt – feltétlenül szem előtt kell tartanunk, hogy megkönnyítsük a diszlexiások tanulását. Hogyan alkalmazzuk ezeket a tanórákon, a különböző humán és reál tantárgyak tanítása során, milyen nehézségekkel találják magukat szemben diákjaink és pedagógusaink, hogyan működünk együtt egy-egy konkrét esetben – erről lehetett hallani és beszélgetni a szekcióüléseken.

A konferencia délelőtti előadásait több mint 180-an hallgattuk végig, 150-en más iskolákból és egyéb intézményekből (nevelési tanácsadók, kollégiumok, stb.) érkeztek. Nemcsak Budapestről, hanem összesen tizennyolc településről. Ezek többsége Pest megyében található, de érkezett egy nyolcfős csoport Gyuláról is.

Ez a nagy érdeklődés azt mutatja, hogy olyan problémakörrel foglalkoztunk, ami egyrészt sokakat érint, másrészt sok bizonytalanság övezi. Jól érzékelhető, hogy a kollégák „ki vannak éhezve” az információkra, és azt érzik, hogy valamit (vagy sok mindent) másképpen kellene csinálni.

A konferencia utáni hetekben összegeztük az élményeket és tapasztalatokat, elemeztük a résztvevők visszajelzéseit. Beigazolódott számunkra, amit már menet közben is egyre inkább éreztünk: a széleskörű témaválasztás (minden, amivel a diszlexiásokkal való foglalkozás során a pedagógus szembekerülhet) egyszerre volt előny és hátrány. Azt hiszem, nincs olyan területe ennek a témának, amit ne tárgyaltunk volna, és akik eljöttek, biztosan kaptak olyan információkat, amelyek újak voltak számukra. Lett volna azonban igény arra is, hogy hosszabban foglalkozzunk egy-egy kérdéssel, adjunk mélyebb rálátást a munkamódszereinkre, láthassanak tanórákat, fejlesztő foglalkozásokat, és legyen idő több beszélgetésre. Összességében kifejezetten pozitív mérleggel zártunk, a rendezvény rendkívül lelkesítően hatott ránk, és újabb gondolatok, tervek fogantak meg bennünk.

Újra és újra megkeresnek minket mint „diszlexiás bázist”. Tanáraink a tanév folyamán a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézettel együttműködve tartanak egy műhelysorozatot Különleges bánásmódot igénylő gyermek az osztályban címmel.

Gyarmathy Éva vezetésével szerződésben állunk a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjával: egy nemzetközi projekt keretében csatlakoztunk egy internetes portál teszteléséhez. Utóbbi a diszlexiás fiatalokat segíti az e-tanulásban és a társadalmi beilleszkedésben, rendkívül hasznos tartalmakat kínálva számukra (www.literacyportal.eu).

Felkérést kaptunk arra, hogy tavasszal a kerület pedagógusai számára tartsunk egy szakmai napot. Ezen újra a tanulási zavarral küzdő tanulókkal kapcsolatban felvetődő kérdések kerülnek majd napirendre.

Bizonytalanságaink természetesen nekünk is vannak. Gyakran érezzük úgy, hogy jobban kellene csinálnunk, és hogy a világban és az oktatásban zajló gyors változások, az egyre halmozódó elvárások közepette szétforgácsolódunk. Belső és külső elvárások sorozatos terhe nehezedik ránk, és nincs olyan pillanata az évnek, amikor elégedetten hátradőlhetnénk. De éppen ez az, ami előbbre visz minket, új lendületet és a fejlődés lehetőségét adja számunkra.

Lábjegyzet

1. ^ Köszönöm Gombis B. Juditnak, Paveszka Dórának és Király Katalinnak a beszámoló elkészítésében nyújtott segítségüket. 
2. ^ Az Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola a főváros XI. kerületében található, de országos beiskolázású intézmény. 1994-ben felvállalta a tanulási nehézségekkel és zavarokkal, elsősorban diszlexiával küzdő tanulók oktatását – érettségihez és szakmához segítését. Ezt az akkori igazgató, dr. Köpf Lászlóné kezdeményezte, aki a mai napig aktívan ápolja ezt a missziót.