Konferencia az Iskolai Közösségi Szolgálatról

2015. február 20-án, a budapesti Tündérpalotában, az OFI Pedagógiai Könyvtár és Múzeum dísztermében rendezte meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Iskola- és Módszertanfejlesztő Központ az Iskolai Közösségi Szolgálat: kutatási eredmények és jó gyakorlatok című konferenciát. A rendezvényre 120 érdeklődő pedagógus regisztrált, akik mindannyian el is jöttek, megtöltve a dísztermet.

Délelőtt többek között az iskolai közösségi szolgálattal (IKSZ) kapcsolatos kutatási eredményeket, az életkori sajátosságokból adódó lehetőségeket és a várható nehézségeket, a fogadó intézmények szempontjait, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar monitorprogramját ismertették az előadók. Az előadások diasorai, illetve az alább ismertetett jó gyakorlatok prezentációi elérhetőek az OFI honlapján.^[1]

A jó gyakorlatok ismertetése a délutáni szekcióban kapott helyet. A közösségi szolgálatot hazánkban intézményi szinten az elsők között a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium szervezte meg. A fenntartó pedagógiai szándékának megfelelően a diákok elsősorban a szociális területen teljesítenek szolgálatot; kiemelten fontos eleme a szeretetszolgálat-programnak a bizalmon alapuló személyes kapcsolat, például az idősek látogatása során. Az iskolát Szalóki Mihály programfelelős és a diákok képviselték.

Ahogy mi látjuk, tapasztaljuk címmel Glatzné Gyömörei Irén, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium igazgatóhelyettese tartott előadást az iskolában tanuló diákok és a közösségi szolgálat kapcsolatáról. A statisztikai adatok elemzése mellett kitért a problémákra is, végül vázolta, hogyan sikerült az iskola profiljának megfelelő IKSZ-es tevékenységeket megszervezni.

Papp Ágnes, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének (ÉTA) igazgatóhelyettese és szakmai program-koordinátora a fogadó szervezetek oldaláról, ám egy ritkább szemszögből adott képet a program eddigi tapasztalatairól. Az ÉTA ugyanis közvetlenül nem fogad diákokat, hanem mint önálló szervezetek szövetsége, védőernyőként és szakmai koordináló szervezetként segíti a közösségi szolgálat szervezését.

Meszleny Eszter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális munkatársa, az iskolai közösségi szolgálat koordinátora bemutatta a Teajárat-ot, a Kelenföldi pályaudvaron napi rendszerességgel megvalósított ételosztó programot. Beszélt az iskolákkal való kapcsolattartás mikéntjéről, illetve arról, hogy a hajléktalan-ellátás extrém terepén szolgálatot végzőknek milyen nehézségekkel és milyen – ezekkel arányos – lehetőségekkel kell és lehet számolniuk.

Egy fogadó intézmény életébe kapcsolódott be komplex módon Krizsán Mihályné IKSZ-programja. „Közelebb mentünk!” – szólt a Teadélután mottója, és valóban közelebb kerültek a békéscsabai tizedikesek az idősotthon lakóihoz sokféleképpen, nem csak közös teázással: kóstoló délutánon ismertettek különleges gyümölcsöket, nótázós alkalmat tartva oldották a gátlásokat és idézték fel az idősekben a talán 50-70 éve nem énekelt dalokat. Mivel a Szent-Györgyi Albert Gimnázium egészségügyis diákjairól van szó, szűréssel egybekötött egészségmegőrző alkalmat is tartottak, csakúgy, mint mozgós-tornáztatós, légzőgyakorlatokkal tűzdelt délutáni programot is, hiszen „mozgás az élet”. Minden alkalom olyan téma köré szerveződött, ami vagy kedves emlék volt az időseknek, vagy fontos a jelenben. Az „állatos délután” feladatait az idősek oldották meg, a fiatalok az íródeák szerepét vették át, majd beszélgetés következett a régi idők állattartásáról. A beszélgetés, az egyre oldottabb együttlét örömteli kísérője volt minden közös programnak. „Látni a világot, látni a szépet” – az idősotthonból való kimozdulás ezúttal a Munkácsy Mihály Múzeum megtekintését jelentette, majd közös városnézést. Végül saját házuk táján tevékenykedtek közösen: az idősotthon kertjében „számolták fel a tél nyomait”.

A jó gyakorlat ismertetése alapján úgy tűnik, több történt itt, mint pusztán „pedagógiai célok megvalósulása”: a tanév végére igazi kapcsolatok alakultak ki a diákok és a bentlakók között. Az eredeti cél is kifejezetten egyetlen intézmény felkarolása volt, és ez a szándék eredményezte azt, hogy az együttműködés az idősotthon életének minden területére kiterjedt.

Mint elhangzott, az induláshoz kellett a 2011-es TÁRS-pályázat is; ez jelentette az ösztönzést, és ez biztosította az első szakasz anyagi feltételeit, a megvalósult program pedig belső igényt szült a folytatásra. Ma az IKSZ révén tartják a kapcsolatot az idősotthonnal.

A komplexitás másik példája − amikor egy iskola életét szövi át minden területen a közösségi szolgálat − a balatonfűzfői Öveges Iskola esete. Az IKSZ bevezetésekor Mézes József igazgatónak komoly gondjai voltak. Először is, a diákság összetétele nem mondható átlagosnak. Az 527 fős létszámból 257-en SNI-sek, ami a közösségi szolgálat gyakoribb tevékenységei közül többet eleve megnehezít. 170 a kollégisták száma, akik számára például a lakóhelyen végzett szolgálat akadályokba ütközik, de sok a messziről bejáró tanuló is.

Számolni kellett a tantestület idegenkedésével is. A nehéz körülményekből fakadó mindennapi pedagógiai problémák és az IKSZ-szel kapcsolatos kezdeti információhiány együttesen oda vezettek, hogy az igazgatónak fel kellett tennie a kérdést: „Hogyan tudnám bevonni a kollégákat?” Hiszen a diákokat csak akkor lehet megnyerni a programnak, ha az nem egyedül az intézményvezető és a felkért koordinátorok ügye. Az iskolához közeli fogadó szervezetet kellett keresni (a bejárók, kollégisták miatt), az iskola sajátosságaihoz, a diákok adottságaihoz illeszkedő programmal, mely egyúttal az érintett kollégák számára is vállalható. Jó választásnak bizonyult a TÁMASZ Idősek Otthona. Itt a gyerekek kézműves délutánokat szerveztek. Hátrányos helyzetükből fakadóan fokozott érzékenységgel fordultak az idősek felé, a kézműves foglalkozásoknál pedig semmiféle „disz-” nem jelentett hátrányt. Az igazgató azt a kollégát kérte fel koordinátornak, aki egyébként is szervezte a kreatív foglalkozásokat, műsorokat az iskolában. Egy-két alkalom után már nem csak elvégzendő feladat volt számára a segítés. A Te szedd! – fűzfői módra a Fűzfőgyártelep megtisztítását jelentette; ez elsősorban a bejáró diákok feladata lett, és lényegesen javította a környék lakóinak véleményét a diákokról: már nemcsak a reggel és délután átvonuló, hangos fiatalok voltak a szemükben. És maguk is máshogy néztek a környékre, ahol naponta áthaladtak. Szenvedélyes állatbarát kollégákat kértek fel a közeli menhelyen a kutyasétáltatás megszervezésére, így a feladatot itt is hamar „túlteljesítették”, ami akár vasárnapi sétáltatást is jelentett, lelkes diákokkal. A testnevelő tanárok – lévén Fűzfő korábban kosárlabda-nagyhatalom – nem tudtak nemet mondani a felkérésre, hogy a nyáron szenior kosárkupát rendezzenek, ahol a „nagy öregek” is indulnak. A diákok számára tanáraik lelkesedése külön élmény lett. Az az érdeklődés azonban még az igazgatót is meglepte, amit az informatikatanárok által koordinált helyi Kattints rá, Nagyi! keltett, vagyis a diákok által, időseknek tartott informatikaképzés. A kezdés napján derült ki, hogy az informatikaterem helyett a könyvtárat kell megnyitni az összegyűlt hetvenvalahány résztvevőnek. A kezdeményezés nagy siker volt, és tervezik a folytatást.

Az Öveges Iskola programja nemcsak kivitelezésében jó gyakorlat, hanem példaértékű abban is, ahogyan a helyi adottságokkal számolva és azokra építve fokozatosan megnyerte a résztvevőket.