A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány pályázatot hirdetett a természettudományok oktatásának korszerűsítésére. A KOMA olyan tartalmak és módszerek felszínre kerülését várta a pályázattal, amelyek segítségével kezelhetővé válik az az egyre súlyosabb ellentmondás, amely a természettudományi ismeretek növekedése és a rendelkezésre álló időkeretek következtében állt elő. Összeállításunkban a KOMA két kurátorával, Dobos Krisztinával és Kovács István Vilmossal közlünk interjút a természettudományi nevelés előtt álló feladatokról, az imént jelzett problémák megoldási módjáról. Továbbá nyertes pályázók mondják el, milyen célok jegyében fogalmazták meg modernizációs elképzeléseiket, illetve hogyan látják a természettudományi tárgyak oktatásának helyzetét és perspektíváit.
KOMA-melléklet
A melléklet a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány és az Új Pedagógiai Szemle Szerkesztősége között létrejött együttműködési megállapodás alapján jelenik meg. Célja a KOMA pályázatainak utógondozása, a sikeres pályázatok bemutatása, illetve a hazai közoktatási pályázati kultúra fejlesztése.