[1] A konferencia előadásait követően beszélgetőkörben ültek össze az egykori barátok, kollégák. A beszélgetésnek nem volt előírt témaköre, szabadon szólaltak meg a résztvevők.
Bernáth József pécsi egyetemi tanár levele nyitotta az emlékezések sorát. A professzor áttekintette a lorándi életmű fontos mozzanatait, mely az ő kortársi pályájával is egybefonódott. Ezt követően Hortobágyi Katalin olvasott fel néhány gyermekkori dokumentumot, melyek a vészkorszak árnyékában, a felszabadulás lelkületében eszmélkedő gyermek, majd ifjú jellegzetes, a későbbi, érett Lorándot idéző lenyomatai. Ezek közül felidézzük az 1940. április 21-én íródott versét, Loránd Ferenc ekkor kilenc és fél éves volt.
Épp akkor fogták el, mikor lopott
Bámulják őt mostan a gyerkőcök
Pedig ruhája is nagyon kopott.
Nem hallgatják vallomását rögtön
Először a szegényt kinevetik
Mint sínylődik a sötét tömlöcön.
Szigorúan néznek rá, hogy féljen
S aztán felszólítják kegyetlenül
Hogy most csakis igazat beszéljen.
De mégis vannak, akik imádnak
Van egy nő és három piciny gyermek
Kik este otthon kenyérre várnak.
Nem volt annyi, hogy ruhát vehessek
Ilyen piszkosan hogy ajánlkozzam?
Bármi munkát így hogyan keressek?
Ahová beléptem, kinevettek
A piszkos helyekről is kilöktek.
Mondják urak, pénzt így hogy keressek?
Sovány, éhező arcokat látok
Csak kenyérért sírnak a gyerekek
Így élnek ők, akiket imádok.
Nem henyéltem, munka után néztem
De nem tudtak szegények mit enni
S ily módon a bűn útjára léptem.
S ők odahaza ételért sírnak.
Nem segíti őket már senki sem
Éheznek tovább, amíg csak bírnak.”
Ne éhezzenek többé a gyerekek!
Pénzt adok, hogy ruhát vegyen magának
S kenyeret kereshessen a családnak.
A család több tagja is megszólalt, Loránd Gergely, az unoka, nagyapja morális helytállását idézte fel, felesége, Loránd Vera elmondta, hogy az „önreflexió kötelességét” tanulta Loránd Ferenctől.
Makai Éva, aki a Róbert Károly körúti nevelőintézetben volt munkatársa, felidézte a közös küzdőtárs, Templom Józsefné emlékét, majd a „Róbert-sztori” tanulságairól szólt: a gyermeki jogok, a tanulói részvétel, a diákönkormányzat nélkülözhetetlenségéről. Szigeti Lajos komlói tanár a piacgazdaság igényelte új emberkép megvalósításáról beszélt, elmondta, hogy egy ilyen iskola alapításához, működtetéséhez kapott nélkülözhetetlen segítséget Lorándtól. Mészárosné Segesdi Zsuzsa a kaposvári Toldi Iskola (Szentlőrinc követő iskolája) „tündökléséről és bukásáról” szólt drámaian. A közös alkotás, a közös innováció élményéről beszéltek a salgótarjáni Petőfi Iskola (az Iskolatársulás 12 tagja) egykori tanárai, igazgatója, Czene Gyula és Diósiné Taracsák Judit.
Neubauer István „szervezett szülő” a magyar pedagógiai progresszió kiemelkedő jelentőségét, s benne Loránd szerepét méltatta. Kraiciné Szokoly Mária egyetemi oktató, andragógus az iránymutató egykori hősök iránti hiányérzetről szólt. Trencsényi Borbála, az Eleven Emlékmű Beszélgetőkör képviseletében hozzászólásában azt feszegette, szükségszerű-e, hogy a „szembenézésben” e konferencián is oly nagy hangsúlyt kapott a holokauszt, a vészkorszak emberi próbatétele, s úgy vélte, hogy igen.
Wagner Éva, aki az egykori KOMP-csoport tantervszerzője volt, a bátorság és félelem erkölcsi drámájáról szólt, napjaink közalkalmazottainak fenyegetett helyzetéről. A rendszerkritika betetőzését Halász Tibor vállalta magára: egy „új” tankönyv megjelenésének és tartalmának botrányos körülményeit bizonyította, melyek közül egyik az, hogy a könyv nem is új, hanem egy korábbi tankönyv – egyébként igazolhatóan jelentősen rontott – változata, új szerző s évek óta elhunyt lektorok nevével, míg a másik, hogy szakmai hibái miatt valósággal használhatatlan.
Zárszavában a moderátor a lorándi életmű tanulságaként először József Attilát idézte: „Légy egy fűszálon a pici él /
S nagyobb leszel a világ tengelyénél”. Nos, ez a kategorikus imperatívusz az egyike a 20. század nagy félrevezető utópiáinak, melynek nagyhatású mágusként, „pozitív Cipollaként” Loránd is közvetítője volt. Inkább érvényes – mondta az „apakereső” hozzászólásokra reflektálva – a Radnóti-verssor: „Hol azelőtt az angyal állt a karddal, – / talán most senki sincs.”
A beszélgetés után a résztvevők együtt nézték meg Zsámba László 2010-ben készült riportfilmjét, melynek munkacíme: Halálosan demokrata (a film a Magyar Pedagógiai Társaság honlapjáról letölthető).
Footnotes
- ^ A beszélgetés moderátora és az összefoglaló jegyzet készítője: Trencsényi László
