Olvasási idő: 
22 perc

„…Játszani is engedd…!”

Játékok az iskolai tananyagban

A tanulmány áttekintést ad a játék pedagógiai szerepének értelmezéséről, az egyes korok játékfelfogásáról. Érinti a játék fejlődésben betöltött szerepének pszichológiai, pedagógiai értelmezését, továbbá szól arról, hogy a játék miként válhat az iskolai nevelés egyik fontos pedagógiai eszközévé. A tanulmány egyik érdekes megállapítása, hogy a tehetségesebb, tanulásban sikeresebb gyerekek inkább a szellemi játékok iránt vonzódnak, s kevésbé szeretik a fizikai erőfeszítést igénylő játékokat. A tanulmány megismertet a bridzs és a sakk hasznosíthatóságának lehetőségeivel a tanításban, a gondolkodásfejlesztésében.

A különféle játékok felhasználása az iskolai – és bármiféle – oktatás során egyáltalán nem új jelenség; már az ókorban[1] felismerték, hogy a játéktevékenység közbeiktatása hatékonyabbá teheti a tanítást és a tanulást.Platónon kívül – aki szerint a szabályjátékok alkalmazásának óriási szerepe van a törvénytisztelő emberek kinevelésében – Arisztotelész is említést tett a játék fontosságáról; ő elsősorban olyan játékok megtanítását ajánlotta a gyerekeknek, melyeket felnőttként majd komolyan fognak csinálni. A latin Quintilianus pedig a játékban az emberi természet megismerésének páratlan lehetőségét látta. Jó néhány évszázaddal később a porosz hadsereg katonáinak a képzésében szimulációs jellegű háborús játékokat is alkalmaztak; a viktoriánus Anglia iskoláiban pedig a földrajz oktatásához használtak játékos elemeket, főleg különféle kirakós rejtvények formájában.

A Pestalozzi-tanítványként ismertté vált Fröbel ugyancsak kivételes nevelési lehetőséget látott a játéktevékenységben, és kisgyermekek – elsősorban óvodáskorúak – számára maga is játékok és játékos foglalkozások egész rendszerét állította össze. (Hasonlóképpen járt el a magyar Kiss Áron is játékgyűjteménye létrehozásával.) A pszichoanalízist megteremtő Freud a játékot az ideges gyermekek kezelésében eredményesen alkalmazható módszerek egyikének tartotta, mert – mint magyarázta – a játék lehetőséget ad arra, hogy a gyermek nyíltan is kifejezhesse érzelmeit.[2] (Ezt a tulajdonságát a pszichológusok azóta is felhasználják a diagnosztikus céllal alkalmazott Világjáték során.)

homo ludens jellegzetességeit kutató Huizinga véleménye szerint tulajdonképpen a játék régebbi jelenség, mint amilyen a kultúra, mert – s itt minden bizonnyal a csoportos-társas játékokra gondolt – a játéktevékenység egyfajta, „a barátság által féken tartott harc és ellenségeskedés” megnyilvánulása. APiaget svájci pszichológus által kidolgozott játékelmélet szerint viszont a játéktevékenység alakulása lényegében a gyermek értelmi fejlődésének sajátos magyarázataként tekinthető: ő ugyanis megkülönböztette a fejlődésben az asszimiláció (a hasonulás) és az akkomodáció (az idomulás) szintjeit, s meglátása szerint a fejlődésben a játéktevékenység elsősorban az asszimiláció egyik meghatározója.Vigotszkij sokszor és sok vonatkozásban idézett gondolatmenete szerint a játék hatással van az egyén fejlődésére[3] éppúgy, mint ahogy befolyásolja az oktatás hatékonyságát is.

Nevelő hatásának felismerésénél sokkal régebben megjelent azonban a játék az ember életében.Egyiptomban ugyanis már az i. e. 4000–3500 körül ismerték a játéktáblát; Kínában ugyancsak akkortájt alakult ki a ma is népszerű táblás játék, a go. A dél-mezopotámiai Urból fennmaradt régészeti emlékek között is fellelhetőek voltak játéktáblák. A mára már világkarriert befutott sakk pályafutása is valahol a régi perzsa birodalomban kezdődött, onnan – valószínűleg – arab és bizánci közvetítéssel jutott el 900 körül Kelet-Európába, majd ezt követően folytatta diadalmas útját a mai Nyugat-Európa területére is.[4] A kártyajáték megjelenését a 9. századtól kezdődően követhetjük nyomon, a Távol-Keleten ugyanis nemcsak ezzel kapcsolatos dokumentumok maradtak ránk, hanem különféle irodalmi alkotásokban olvasható hivatkozások is. Európában a 14. századtól tudunk kártyajátékok jelenlétéről;[5] eszerint tehát a kártyázás is már több mint 600 esztendeje szerepel az emberek társas szórakoztatását biztosító tevékenységi formák között. Egy felmérés szerint 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokban ez volt a lakosság körében a legkedveltebb játék. Érdemes megemlíteni e vizsgálat kapcsán még azt is, hogy a kártyakedvelők közel fele abridzset szerette a legjobban.

Játékpedagógiai hagyományok

E néhány példából is látható tehát, hogy a játék pedagógiai szerepét mára több évszázados tapasztalatok tették közismertté. Éppen ezért napjainkban már minden, óvodapedagógusokat, általános iskolai tanítókat és tanárokat képező oktatási intézményben oktatnak játékpedagógiát; a téma szakirodalma is hatalmas, és az érintett pedagógusok nemcsak tankönyvekből ismerhetik meg a különféle – mozgásos, ügyességi, fejlesztő, társas stb. – játékok nevelési értékeit, hanem hazai és nemzetközi szakmai rendezvényeken, konferenciákon, különféle kampányok révén is. (Az UNESCO által 1979-ben meghirdetett „Gyermekek Nemzetközi Éve” alkalmából is számos ilyenfajta rendezvényre került sor szerte a világban.)

A kisgyermekek domináns tevékenységének tekintett játék ugyanakkor az utóbbi évtizedekben óriási üzletté is vált; a gyermekek maguk alkotta, illetve a szülők és a pedagógusok által tudatosan létrehozott játékok helyett ma már egész iparág foglalkozik a különféle játékok előállításával és üzletszerű terjesztésével. Így azon sem lehet csodálkozni, hogy szakemberek[6] már negyedszázaddal ezelőtt felfigyeltek arra, hogy a divatos játékok és az adott társadalom jellege sok szempontból összefügg, s ez a kapcsolat leginkább a társadalom által legjobban kedvelt stratégiai játékok alapelveiben és szabályaiban jelenik meg. (Innen nézve viszont a sakk, a bridzs és a monopoly mostanában tapasztalható, töretlenül növekvő népszerűsége egyértelműen egy üzleti szemléletű társadalom alapjaira vezethető vissza.)

Ezen szakmai előzmények ellenére is feltűnő, hogy a 20. század hatvanas éveiben milyen nagymértékben kezdett átterjedni a játékok (elsősorban a különféle stratégiai és szimulációs játékok) beépítése a nagyobb gyermekek és a fiatal korosztályok oktatásában alkalmazott oktatási és nevelési módszerek közé is. A játékpedagógia divatja akkoriban az Amerikai Egyesült Államokból indult „hódító” útjára, és alig egy évtized múlva már Nagy-Britannia és az európai kontinens országainak iskoláiban is megjelent. Ma már tehát nemcsak a kisiskolás gyerekek alkalmaznak egyre több helyen, például, szójátékokat, hanem a nagyobbak is – akár limonádé-, akár fagylaltárusokként – a számítógép szimulációs játékai révén játékosan ismerkednek a gazdaság mégoly elvont alapfogalmaival; arról nem is beszélve, hogy mind több helyen a nevelők játékosan gyakoroltatják a tanulókkal a különféle elsajátítandó kompetenciákat. A szakmai divat pedig természetesen magával hozta a téma szakirodalmának folyamatos gyarapodását is; az 1960-as évek óta észrevehetően egyre több közlemény foglalkozik a stratégiai és a szimulációs játékok oktatásban és képzésben hasznosítható értékeivel.

A játéktevékenység szerepe a gyermeki fejlődésben

Már a csecsemő is játszik; kezdetben ugyan csak azt látjuk, hogy – mintegy önmaga szórakoztatásaként – bizonyos mozdulatokat ismételget, ezeknek köszönhetően azonban átélheti a belőlük adódó funkcióörömet is. Kisgyermekként először a magányos játék, később – közösségben – a társak jelenlétét is feltételezőpárhuzamos játék jellemzi tevékenységét, és az iskoláskor közeledtével mindinkább fogékonnyá válik azegyüttműködő játék élményei iránt is. Ennek a játékformának az öröme elsősorban abból adódik, hogy miközben a játékosok együttműködnek egy közösen elfogadott szabályrendszer alapján, a jó eredményért, a nyerésért egymással egyidejűleg versenyezni is kényszerülnek.

Játék közben egyébként a meghozott döntések hatása, a tettek következménye is azonnal láthatóvá válik, aminek nagy szerepe van nemcsak az aktuálisan helyesnek tekinthető magatartás és a valóban eredményesnek bizonyuló cselekvési formák felismerésében, hanem azok rendszeres megerősítésében is. Eközben – mint Susanna Millar kifejti – „a szervezett, szabályszerű társasjáték azzal az előnnyel (is) jár, hogy alaposan lecsökkenti a csoporton belüli súrlódást, mivel a játékosok számára meghatározó szerepeket és viselkedési szabályokat állapít meg”. E szerepek és szabályok megismerése és elsajátítása pedig a gyermek számára a társadalmi környezetbe való sikeres beilleszkedést is könnyebbé és hatékonyabbá teszi.

Az elmondottak kapcsán viszont külön is meg kell említeni az ún. „szimulációs játékok” pedagógiai jelentőségét; ezek ugyanis egy rendszernek vagy szervezetnek egy másik rendszerre vagy szervezetre való leképezését foglalják magukban úgy, hogy az eredeti rendszerhez lényegében hasonló viselkedési elemeket tartalmaznak. A szimulátor természetesen jóval egyszerűbb, mint az általa szimulált rendszer, emiatt elemzés és kezelés céljaira sokkal megfelelőbb is.[7] Vagyis ez a fajta játék olyan, valóságos esetekből kiválasztott adatokon alapszik, amelyek alkalmasak arra, hogy a gyermeknek, fiatalnak helyesen tudjunk bemutatni egy speciális jelenséget, vagy pedig hatékonyan tudjunk gyakoroltatni vele egy-egy különleges döntési eljárást. (A készségfejlesztő játékok nyíltan vállalt célja viszont egyértelműen az, hogy közvetlenülaz iskolai vagy a szakmai tanulást segítsék.)

A játékpedagógia legátfogóbb célja tehát az, hogy segítse az egyént különböző képességeinek fejlesztésében, ehhez számára megfelelő tereket és feltételeket biztosítson, továbbá hogy – a játéktevékenység dominanciája utáni életszakaszokban is – fenntartsa a gyermek (s később a felnőtt) sok szempontból gyümölcsöző kapcsolatát a játékkal, erősítse azt, és újabb játékokra ösztönözzön.[8] A játék tehát nemcsak a tanulás kezdetének tekinthető bizonyos értelemben; hanem alkalmat ad – egyebek között – arra is, amit főként az iskola előtti és a kisiskolai oktatás annyira lényegesnek tart: vagyis hogy létrejöjjön a pedagógusnak a gyermekkel és a gyermekeknek egymással való közvetlen kapcsolata. Ugyanakkor a játék segíti a bármilyen korú gyermeknek az iskolai tevékenységben és a tanulásban való aktívabb részvételét is. Ezáltal pedig biztosítja a fejlődés „proximális kondícióit” ,[9] kapcsolódik a gyermek domináns érdeklődéséhez, és optimális körülmények között megfelelő eszközöket kínál(hat) számára a cselekvéshez és a gondolkodáshoz. Nem kevésbé lényeges azonban az sem, hogy a különféle társasjátékok gyakoroltatják a gyermekekkel a nyerni és/vagy veszteni tudás képességeit is; ezek birtoklására ugyanis nem csak az iskolában, az életben is nagy szükségük lesz.

A játék nevelő szerepe azonban nem csak az iskolában érvényesülhet: komoly szerephez jut a családi nevelésben is. Olyannyira, hogy a családban preferált játéktevékenység megismerése szakemberek számára egyszersmind megfigyelhetővé tesz bizonyos, a családot jellemző szülői attitűdöket is.[10] Pszichológusok észrevették ugyanis, hogy az engedékeny légkörű családokban a gyerekek sokkal konstruktívabb játékokkal játszanak, mint amilyenekhez a korlátozó légkörű családok gyermekei hozzájuthatnak. Sőt, még további – statisztikailag szignifikáns – összefüggések is kimutathatók a leggyakrabban játszott játékok és a gyermeknevelés családban megfogalmazott célrendszere között. Ahol ugyanis elsősorban a testi ügyességet fejlesztő játékokat és a sportot favorizálják, ott a család nyilvánvalóan nagy jelentőséget tulajdonít a gyermek által elérendő sikernek, a teljesítménynek; ahol pedig láthatóan a stratégiai játékoké az elsőbbség, azokban a családokban rendszerint a gyermek engedelmességre nevelését vagy éppen a függetlenség megtanítását tartják fontosnak a szülők. A szerencsejátékok családon belüli dominanciája viszont a gyermek számára olyan rejtett üzenetet hordoz, hogy a családnak valamilyen formában szüksége van az ő munkájára is.

Azt is megfigyelték, hogy a játék iránti igények tekintetében a gyermekek igencsak különböznek egymástól; a tanulmányaikban tehetségesnek tartott gyermekeket jobban érdeklik a szellemi tevékenységet igénylő játékok, mint a fizikai tevékenységhez kapcsolódóak; egy – 1920-ban elvégzett – vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy a fiúk – legalábbis akkor – sokkal inkább kedvelték a versenyjátékokat, mint a lányok. (Vajon ma milyen eredményeket hozna egy ugyanilyen vizsgálat?)

A hanghordozók és a videoprogramok megállíthatatlan terjedésével, a számítógépek és az elektronikus játékok megjelenésével a családi otthonokban azonban – legalábbis sokak szerint – veszélyes mértéket kezd ölteni a gyerekek elmagányosodása. Ezek a ma divatos szórakozási és játékformák ugyanis – mondják az aggodalmaskodók – egyedül is élvezhetők. Ráadásul a családon belüli gyerekszám csökkenése miatt otthon egyébként sem nagyon lehetne a gyermekek számára a különféle társas tevékenységeket rendszeresíteni. Ezért e téren is egyre nagyobb felelősség hárul tehát az óvodára és az iskolára: úgy tűnik, játszani is leginkább az intézményekben kell megtanítanunk a gyerekeket.

Speciális játékok a mai curriculumban: a bridzs és a sakk

A bridzset elkötelezett hívei – sok egyéb közt – nagyon alkalmasnak tartják arra is, hogy a tanulókban játékos keretek között bizonyos szellemi képességeket (tervkészítés, fejszámolás, lényeglátás, analízis, értékelés stb.) és praktikus-szociális képességeket (előrelátás, időbeosztás, együttműködés) fejlesszen ki.

Nyilvánvalóan ennek tulajdonítható, hogy a bridzs iskolai oktatása ma már nagyon sok helyen – különösképpen az USA-ban, Nagy-Britanniában, Hollandiában – meglehetősen elterjedt. Alkalmazói nemcsak hatékony, hanem igen reális tanítási eszközt látnak benne. Oktatását ugyanis már igen korán, 8-10 éves korban meg lehet kezdeni (az ilyen életkorban azonban még csak a bridzs egyszerűbb formáját, az ún.minibridzset használják); 12-13 esztendős korban azonban a tanulók oktatása már a valódi játék szabályai szerint haladhat. Brit szakemberek állítják: a bridzs jótékony hatása – az említetteken túl – még a szándékos figyelem készségének fejlődésében, valamint a tanulók jobb matematikai eredményeiben is megmutatkozik. Kutatók azt is megállapították, hogy a bridzsjáték rendszeressé tétele következtében a matematika tantárgyban 35 százalékos teljesítményjavulás volt tapasztalható az érintett tanulók körében.

A bridzs egyébként arra is alkalmas, hogy a kevésbé „ügyes” tanulók számára is versenylehetőségeket teremtsen és nyerési lehetőségeket kínáljon; ebben a játékban ugyanis – s ugyanez vonatkozik a sakkra is – a siker nem függ a pszichomotoros készségektől.

A Bridzs Világszövetség és az egyes országok szövetségei maguk is igyekeznek ezt a játékkultúrát az oktatási intézményekben népszerűsíteni: oktatóprogramokat és programcsomagokat állítanak össze az iskolák számára, felkészítik a pedagógusokat, és megszervezik a gyerekek hazai és nemzetközi versenyeken való részvételét. Némelyik projektjükről az interneten is hírt adnak: így értesülhetünk például az Amerikában, az 1998/99-es tanévben nagy sikerrel végigvitt kétéves portsmouthi programról, egy chicagói peremkerületi iskola tanulóinak kitűnő szerepléseiről vagy éppen az egyik angliai „bridzs tagozatú” általános iskola gyermekeinek kiváló tanulmányi eredményeiről.[11] Kanada Victoria államának egyik iskolájáról megtudhatjuk, hogy náluk a bridzset speciális kulcskompetenciákat fejlesztő csomag részeként oktatják; az Ontario államban lévő Kingstonban pedig már arra is odafigyelnek, hogy iskoláikban ezt is akkreditált tanárok tanítsák. Nem csoda tehát, ha tanulóik kiváló teljesítményeket nyújtanak a versenyeken. Az indonéziai Dzsakartában pedig a bridzs középiskolai oktatásában a városi hatóságok illetékesei azt szeretnék elérni, hogy 2006-ra már legalább hatezer tanulójuk vegyen részt ebben a programban.

A bridzs azonban nemcsak az iskolai tananyag része lehet: kitűnő lehetőséget nyújt a tanítás utáni órák eltöltéséhez, sőt, a különféle iskolai szervezésű bridzsklubok létrehozatala révén egyidejűleg a felnőttkori szabadidő-kultúra és a társasági rutin megszerzésének kereteit is meg lehet teremteni. Egy dologra azonban szinte minden szakember figyelmeztet: a játékfoglalkozások nem lehetnek megterhelőek a tanulók számára; ezért egy-egy foglalkozást nem szabad 70-80 percnél hosszabbra tervezni. Arra sem árt ügyelni, hogy elsősorban a versenyeken részt vevő tanulókat ne veszélyeztesse a játékszenvedély, ez ugyanis egy csapásra minden addig elért pozitív hatást semmissé tehet.

*

Sok helyütt igen népszerű a sakkjáték bekapcsolása az iskolai oktatásba. Iskolai alkalmazásának első adatai a volt Szovjetunió oktatási gyakorlatát idézik; ott ugyanis a sakkjáték oktatása több mint negyven éven át az iskolai tananyag része volt. Szakemberek szerint ezzel nemcsak világszínvonalú sakkversenyzőik szaktudását alapozták meg, hanem a legjobbak kiválasztásához szükséges hatalmas merítési bázis állandó utánpótlását is. Mai közlemények szerint pedig már több mint harminc ország tantervében szerepel a sakk. Az Amerikai Egyesült Államokban például évek óta sikerrel működik a „Chess for Youth” program; ennek alapján a kutatók olyan vizsgálati eredményeket publikáltak, melyek szerint a sakkjátékot is tanuló iskolások matematikában elért eredményei 70-80 százalékkal jobbak az átlagnál. „A gyerekek számára a sakk egyfajta metaforikus kapcsolatot kínál fel a világgal” – magyarázzák.[12] Dallasban, San Franciscóban ugyancsak több mint száz helyen szerepel a sakk az iskolai tananyagban.

Northwest Washington sakk tagozatú iskolájában a 3. és 5. osztályosok körében végzett felmérés a gyerekek kiemelkedő olvasási teljesítményeit tulajdonítja a sakkozás gyakorlatának. Oktatáspszichológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a sakk és az olvasás tulajdonképpen ugyanazokat a kognitív folyamatokat – a dekódolást, a megértést, az elemzést és a döntéshozást – veszi célba; az egyik tevékenység gyakoroltatása tehát egyidejűleg a másikat is erősítheti. Belgium iskoláiban különféle felmérések azt igazolták, hogy a sakkozó gyerekek feltűnően jobbak a tesztek kitöltésében. Venezuelában végzett vizsgálatok pedig a sakkoktatásra koncentráló „Tanuljunk gondolkodni!” projekt eredményeit a tanulók IQ-jának megnövekedésében regisztrálták, míg a Zairében sakkot is oktató iskolákban mérhetően jobbaknak bizonyultak a gyerekek téri tájékozódásának, számértésének mutatói.

Szakemberek az elmondottakon kívül a sakk erényei között még a küzdeni akarás, a józan logika fejlesztését is megemlítik, a gondolkodás hatékonyságára, a koncentrálóképesség növekedésére gyakorolt hatásaival együtt. Különösen fontosnak tartják azt is, hogy a sakk megtanítja a gyerekeket a harcban, küzdelemben, az egészséges vitában kialakult versengés intelligens feldolgozására is, miközben pedig – természetesen – értelmes és hasznos játék marad a számukra.

A sakk iskolai oktatásában szerzett tapasztalatok közzététele számára egyébként már külön szakmai folyóiratot is létrehoztak, ez a negyedévenként megjelenő Journal of Chess in Education. Ennek egyik cikkében[13] a sakkjáték további pedagógiai hasznával is megismerkedhetünk. Ez a játék fegyelemre szoktat, fejleszti a memóriát, az önismeretet és a problémamegoldó képességeket, a gyerekek minden egyes lépésére azonnali visszajelzést – büntetést vagy jutalmat – ad (ezt a bridzs esetében is nagyra értékelték), és hogy a rendszeres sakkozás az iskolában – de a családban is – olyan tanulási környezetet teremt, amely általában pozitív hatással van a gyerekek ismeretszerzéssel-tanulással kapcsolatos attitűdjére.

Footnotes

  1. ^ Handbook of Educational Ideas and Practices. General Editor: Noel Entwistle. Routledge, London and New York, 1990.
  2. ^ Susanna Millar: Játékpszichológia. Fordította: Koós Anna. Maecenas Kiskönyvtár, 1997.
  3. ^ The International Encyclopedia of Education. Second Edition. Editor in Chief: Torsten Husén and T. Neville Poslethwaite. Pergamon 1994. Vol. 8.
  4. ^ Tansay – Unwin: Simulation and Gaming in Education. Methuen educational.
  5. ^ Lásd Kártyalexikon. Szerk.: Berend Mihály – Jánoska Antal. Budapest, 1983.
  6. ^ L’ enfant et le jeu. Approche théoretiques et applications pédagogiques. Etudes et documents d’ éducation. No. 34. UNESCO, 1979.
  7. ^ Lásd Tansey – Unwin: i. m. 
  8. ^ Jürgen Fritz: Theorie und Pädagogik des Spiels: Eine praxisorientierte Einführung. Weinheim, München. 1999, Juventa.
  9. ^ Van Oers: La pédagogie du jeu aux Pay-Bas. Une approche vigotskienne. Revue Français de Pédagogie, 1999/129.
  10. ^ Lásd Susanna Millar: i. m. 
  11. ^ Magyarországon a bridzset a Lauder-iskolában tekintik a képességfejlesztő munka egyik nagyon hatékony elemének.
  12. ^ Marcel Milat: The Role of Chess in Modern Education.
  13. ^ Phil Shapiro: Some Thoughts on the Educational Merit of the Game Chess. 1990.