Idegen nyelvek tanulása siketek és nagyothallók körében

^[1]Bevezetés

Napjainkban mindenki számára nyilvánvaló az idegen nyelvek ismeretének jelentősége. Megtapasztalják ezt az iskoláskorúak, akik középiskolai vagy egyetemi felvételhez gyűjtik a pluszpontokat, valamint az egyetemi hallgatók, akiknek a diploma megszerzéséhez szükséges a nyelvvizsga letétele. Az álláskeresők itthon is gyakran igazolni kénytelenek nyelvtudásukat, és már nem csak multinacionális cégeknél vagy külföldi munkavállalás esetén. Aki tehát nem jut hozzá, hogy egy vagy több idegen nyelvet elsajátítson, az egyre gyakrabban kerül hátrányba a többiekkel szemben. Különleges helyzetben vannak a hallássérültek, akik az első beszélt nyelvet is számtalan nehézség árán sajátítják el, és akiknek a szükségleteire a nyelvtanárképzés és az idegen nyelvi tankönyv- és taneszközpiac sem készült fel. A kérdéssel tehát feltétlenül foglalkoznunk kell, mert minden további halogatás az érintettek esélyegyenlőségének újabb csorbulásához vezet (Kontráné Hegybíró 2008).

Az Új Pedagógiai Szemle hasábjain is beszámoltunk már az ELTE „Esélyegyenlőség a nyelvtanulásban” kutatócsoportjának a tevékenységéről, amikor a diszlexiás nyelvtanulók problémáinak kutatásáról adtunk számot (Kontráné Hegybíró–Kormos 2008). A kutatócsoport munkájának másik fontos területe a hallássérültek nyelvtanulásának vizsgálata, amely egyrészt a jelenlegi helyzet feltárására irányul, másrészt a lehetséges módszerek és tananyagok kidolgozását célozza meg. Ebben a cikkünkben egy kérdőíves adatgyűjtés eredményeiről számolunk be, melyet magyarországi siketek és nagyothallók körében folytattunk 2008 tavaszán. A kérdőív egy része a jelnyelv használatára vonatkozott, erről a témáról egy más orgánumban jelentetünk meg tanulmányt (Kontráné Hegybíró–Csizér–Sáfár, megjelenés alatt), míg a kérdőív másik része az idegennyelv-tanulással kapcsolatos tapasztalatokra és igényekre kérdezett rá. Jelen cikkünk ennek a kérdőíves kutatásnak a nyelvpedagógiai vonatkozású eredményeit mutatja be.

Idegen nyelvek tanulása hallássérültek körében

Vasák (2005) a magyarországi siketek helyzetét bemutató könyvében arról számol be, hogy a hallássérültek, különösen pedig a siketek rendkívül aluliskolázottak a társadalom egyéb csoportjaihoz képest, noha teljesen nyilvánvaló, hogy mind a társadalmi, mind a gazdasági felemelkedés egyik legfontosabb útja az iskola. A szerző elmondja, hogy Magyarországon hét településen összesen nyolc általános iskola van a hallássérült gyermekek számára, és mindössze egy olyan középiskola létezik, mégpedig a fővárosban, ahol a siketek képzése szervezetten folyik, s ahol megszerezhető mind a szakmunkás-, mind pedig az érettségi bizonyítvány. Az érettségi vizsgára felkészítő osztályokban bevezették az idegen nyelv tanítását is. A világhálón a cikk írásakor mindössze öt, hallássérülteket fogadó iskola honlapja érhető el, ezek közül kettő tünteti fel, hogy az intézményben folyik idegennyelv-oktatás (http://siketekbp.co.hu; www.siketek.szeged.hu, letöltve 2008. október 31.).

A felsőoktatásba siket és súlyosan nagyothalló fiatalok igen kevesen jutnak be, 2002-ben például 50 hallássérült, felsőoktatásban tanuló hallgatót tartottak nyilván (Kósa–Lovászy–Tapolczai 2005). Az alacsony felvételi arány egyik oka a nyelvvizsga-bizonyítvány hiánya miatt elmaradó többletpont. A felnőtt hallássérültek többsége az általános iskolában nem tanult idegen nyelvet, a hallók középiskoláiban pedig gyakori a siket és a súlyosan nagyothalló tanulók felmentése az idegennyelv-tanulás alól, mert „ez a tanárnak és a diáknak egyaránt kényelmesebb” (Vasák 2005, 162.). A Vasák által elmondottakat egy budapesti, siketek és nagyothallók körében folytatott interjús kutatás eredményei is alátámasztják (Kontráné Hegybíró, megjelenés alatt). Guti és Szépe (2006) rámutatnak arra, hogy az idegennyelv-oktatás megoldatlansága a súlyos fokú hallássérülteknél mind az oktatásban, mind az értelmiségi szintű munkavállalásban hátrányokat okoz, és csökkenti az érintettek társadalmi presztízsét is.

A hatályos törvények a siketek számára lehetővé teszik az idegen nyelvek tanulását, de nem írják elő, hanem az iskolákra bízzák a döntést. A 23/1997 VI. 4. MKM-rendelet, amelynek szövegét a 2/2005 (III. 1.) számú OM-rendelet a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásáról változatlan formában megtartotta, az alábbiakat mondja ki:

IV/3.3. A siket tanulók oktatásában az élő idegen nyelv műveltségi terület tanítása az intézmény pedagógiai programja, helyi tanterve alapján szervezett keretekben, a nyelvi fejlettségi szint függvényében történik. Az oktatás folyamatában jelentős hangsúlyt kap az írásos forma.

A hallássérültek idegennyelv-oktatására nem könnyű megoldást találni. Az enyhébb fokban nagyothallók jobban elboldogulnak akár a nagyothalló, akár a halló osztályokban, hiszen hallókészülékük segítségével érzékelik az akusztikus inputot, és ha a tanár jól artikulál, sokat ír a táblára, továbbá a tankönyv is tartalmaz magyar nyelvű magyarázatokat, a motivált és szorgalmas tanuló tudja követni a tananyagot. Egészen más azonban a helyzet a siketekkel. Az ő idegennyelv-tanulásuk kérdése anyanyelvi problémákra vezethető vissza, ugyanis az idegennyelv-tanulás fontos feltétele egy biztos anyanyelvi/első nyelvi alap, melyre az idegen nyelv tanításakor építeni lehet. Míg az enyhébb fokú hallássérültek a magyar nyelvet sajátítják el anyanyelvként, a siket családba születő siket gyermek anyanyelve a jelnyelv. Az a siket gyermek, aki halló családba születik, és ők alkotják a siketek mintegy 90%-át, nyelvszegény környezetben nő fel: a hangzó nyelvet nem érzékeli, jelnyelvvel pedig többnyire mindaddig nem találkozik, amíg be nem íratják a siketek óvodájába. Ezek a gyerekek a magyar nyelvet mint idegen nyelvet sajátítják el az iskolában, váltakozó sikerrel. Sokak meglátása szerint a siketek magyar nyelvi kompetenciája a magyarul tanuló külföldiekéhez hasonló. Szabó (2003) egy 1998-as kutatásának eredményét idézve állítja, hogy vizsgálatában a siketek és a nagyothallók a magyar mint idegen nyelv középfokú vizsgafeladatait kevesebb mint 50%-os átlageredménnyel tudták teljesíteni. Problémát okoz egyes grammatikai szerkezetek, a szókincs és az írott szövegek feldolgozása (vö. Hattyár 2008). Annak a siketnek, aki hallókkal vagy enyhébb mértékben nagyothallókkal jár iskolába, és velük együtt tanulja az idegen nyelvet, két nehézséggel kell megküzdenie: egyrészt nem hallja, ami az órán történik, másrészt nincsenek biztos alapjai abból a nyelvből, amelyet a csoport mint közvetítő nyelvet használ. Külső segítség nélkül a siket vagy súlyosan nagyothalló tanulót így megoldhatatlan feladat elé állítjuk.

Megoldás lenne, több fejlett ország gyakorlatához hasonlóan, a kétnyelvű oktatás bevezetése a súlyos fokú hallássérültek számára. Erre a közelmúltban egyre határozottabban jelentkezett Magyarországon is az igény (Bartha–Hattyár 2002; Bartha–Hattyár–Szabó 2006; Grosjean 1999; Muzsnai 2002; Rácz 2008; Vasák 2005), az elképzelés megvalósításához azonban vagy olyan halló nyelvtanárok kellenének, akik jól tudják használni a jelnyelvet, vagy pedig siket tanárok, akik ismerik az idegen nyelvet, és tudják azt tanítani. A magyarországi nyelvtanárképzés egyik feladatra sem készült fel. Ahhoz, hogy a nyelv­tanárképzésben megalapozott döntést lehessen hozni a hallássérültek nyelvtanulásának a megoldására, feltétlenül tudnunk kell, milyen eddigi tapasztalatokkal rendelkeznek maguk az érintettek, hogyan vélekednek az idegen nyelvek szükségességéről, és mennyire motiváltak a nyelvtanulás iránt.

A kutatás menete

Az adatgyűjtést 2008 tavaszán bonyolítottuk le. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) segítségével, a szövetség havilapja mellékleteként kérdőívet juttattunk el a lap olvasóihoz a kutatás célját elmagyarázó kísérőlevél, illetve megcímzett és felbélyegzett válaszboríték kíséretében. A kérdőívet mind írott, mind jelelt formában a világhálón is elérhetővé tettük.

Az összesen 69 pontból álló kérdőív három részből tevődött össze: egyrészt tartalmazott a jelnyelvre vonatkozó állításokat, másrészt az idegen nyelvek tanulásával kapcsolatos tapasztalatokat és attitűdöket célozta meg, a harmadik részben pedig háttéradatokra kérdezett rá, mint például a halláskárosodás foka, az életkor, siketség a családban, lakhely és iskolázottság.

A résztvevők nem alkotnak reprezentatív mintát, hiszen a kérdőívet csak a Hallássérültek című lap olvasóihoz tudtuk eljuttatni, akik szabadon döntöttek arról, hogy vállalkoznak-e a névtelen válaszadásra. A hozzávetőlegesen 3000 előfizető közül 351 fő küldte vissza a kérdőívet, 275 postán és 76 fő elektronikusan. A 351 kérdőívből 20 darab a hiányos vagy hibás kitöltés miatt érvénytelen volt, és az elemzésben nem vehetett részt. Az értékelhető válaszokat adók közül 200 fő vallotta magát nagyothallónak és 131 siketnek. A minta eloszlását néhány fontos változó szerint az 1. táblázat mutatja.

1. táblázat: A résztvevők megoszlása néhány fontos jellemző szerint (N = 331)*
Jellemzők		Nagyothalló (n=200)		Siket (n=131)
		n	%	n	%
Nem	Nő	120	62,2	74	58,3
	Férfi	73	37,8	53	41,7
Lakhely	Főváros	48	24,6	38	30,2
	Város	107	54,9	66	52,4
	Község	40	20,5	22	17,4
Életkor	35 éves vagy fiatalabb	78	39,2	44	33,9
	35 és 50 év közötti	46	23,1	48	36,9
	50 évnél idősebb	75	37,7	38	29,2
Legmaga-sabb iskolai végzettség	Általános iskola	55	27,5	70	53,8
	Középiskola	92	46,0	37	28,5
	Főiskola/e-gyetem	53	26,5	23	17,7
A családtagok hallásálla-pota	Van a családban siket/na-gyothalló	60	30,0	37	28,2
	Nincs a családban siket/na-gyothalló	140	70,0	94	71,8
Tanult-e idegen nyelvet?	Igen	161	80,5	69	52,7
	Nem	39	19,5	62	47,3

* Megjegyzés: Hiányzó adatok miatt az eloszlások összege nem mindig éri el a 200-at, illetve a 131-et.

Az adatok elemzésekor arra voltunk kíváncsiak, hogy az adatközlőknek milyen nyelvtanulási tapasztalataik vannak, mennyire tartják fontosnak az idegen nyelvek tanulását, és mi motiválja őket. Azt is vizsgáltuk, hogy mely kérdésekben van szignifikáns különbség a siketek és a nagyothallók véleménye között. Annak a vizsgálatára azonban, hogy mennyire volt eredményes az adatközlők nyelvtanulása, ez a kutatásunk nem terjedt ki. Az elemzést SPSS for Windows 15.0-ás programmal végeztük el. A leíró statisztikai adatok mellett kétmintás t-próbát és ANOVA-t használtunk a csoportok közti különbségek feltárására.

Eredmények

Idegennyelv-tanulás az iskolában

Első lépésként a megkérdezettek idegennyelv-tanulási tapasztalatait összegeztük, mert korábbi kutatások szerint már a nyelvtanulás ténye is jelentősen befolyásolhatja a motivációt (Dörnyei–Csizér–Németh 2006). Bár a nyelvtanulás tényét mérő kérdések eredményei összességében jóval elmaradnak az országos adatoktól (Halász–Lannert 2006), adataink szerint a nagyothallók helyzete jóval kedvezőbb: nagyobb a valószínűsége, hogy lehetőséget kaptak egy-egy idegen nyelv elsajátítására a kötelező oktatás keretében (80,5%), mint a siket megkérdezettek (52,7%).

2. táblázat: Idegennyelv-tanulás az iskolában a legmagasabb iskolai végzettség szerint
Legmaga-sabb iskolai végzett-ség	Tanult idegen nyelvet*
	Általános iskolában		Középiskolában		Főiskolán/egyetemen
	Nagyothalló (n=55)	Siket (n=70)	Nagyothalló (n=92)	Siket (n=37)	Nagyothalló (n=53)	Siket (n=23)
Általános iskola	43,6	12,9	–	–	–	–
Középis-kola	43,5	21,6	42,4	37,8	–	–
Felsőfokú	67,9	52,2	77,4	34,8	34,0	26,1

*Az igen választ adók százalékos megoszlása.

A 2. táblázatban azt tüntettük fel, hogy a legmagasabb iskolai végzettség szerint a megkérdezettek hány százaléka tanult idegen nyelvet az egyes iskolatípusokban. Például azoknak a nagyothallóknak, akiknek legmagasabb iskolai végzettsége az általános iskola, 43,6 százaléka tanult idegen nyelvet az általános iskolában, ám azok, akik felsőfokú végzettséget is szereztek, már az általános iskolában is 67,9 százalékban részesültek idegennyelv-oktatásban. Látható, hogy e szempontból a leginkább hátrányos helyzetben azok a siketek vannak, akiknek a legmagasabb iskolai végzettsége mindössze alapfokú, hiszen közülük alig több mint minden tizedik megkérdezettnek volt lehetősége belekóstolni egy idegen nyelv tanulásába (12,9%). A nyelvtanulási arány a legmagasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkező nagyothallók körében, akiknek több mint háromnegyede tanult idegen nyelvet a középiskolai évek alatt, ami hozzájárulhatott a sikeres továbbtanuláshoz is. A ha­sonlóan magas iskolai végzettséggel rendelkező siketek körében ez az arány a megkérdezettek egyharmadát éri csak el.

A nyelvtanulási lehetőségeket befolyásolhatja, hogy milyen típusú iskolába járt a megkérdezett. Sok hallássérült gyereket ugyanis nem íratnak a szülők a hallássérültek általános iskolájába vagy azért, mert nincs ilyen a közelben, vagy azért, mert a (halló) szülő jobb minőségűnek tartja a hallók iskoláit. Adataink elemzésekor az idegennyelv-tanulás tényét összehasonlítottuk azzal, hogy a megkérdezett hallókkal járt-e együtt általános és középiskolába, vagy siketekkel, illetve nagyothallókkal. A kereszttábla-elemzés eredményei szerint nagyobb eséllyel tanultak idegen nyelvet azok a nagyothalló vagy siket tanulók, akik hallókkal jártak együtt általános iskolába (Cr's. V = 0,216, p = 0,002 a nagyothallók esetében; Cr's. V = 0,288, p = 0,001 a siketalmintán). Ők tehát vagy nem részesültek felmentésben, vagy nem azonnal. A középiskolás évek során a hallókkal egy iskolába járó nagyothallóknak szintén több esélyük volt arra, hogy tanuljanak nyelvet (Cr's. V = 0,294, p < 0,001), ami érthető, hiszen ha nem is tökéletesen, de hallókészülék segítségével mégiscsak tudják követni a hallók tanóráit. A siketek esetében ez az összefüggés eltűnt. Viszont azok a siket tanulók, akik nagyothallókkal járhattak egy középiskolába, nagyobb valószínűséggel vehettek részt valamely idegen nyelv tanulásában (Cr's. V = 0,227, p = 0,010). Az eredmények értékeléséhez meg kell vizsgálnunk, hogy aki nem tanult idegen nyelvet, miért nem tette.

Miért nem tanultak az iskolában idegen nyelvet?

A teljes mintánkban 156 (47%) olyan megkérdezett van, aki a kötelező oktatás során nem tanult idegen nyelvet, közülük 70 nagyothalló (a nagyothallók 35 százaléka) és 86 siket (a siketminta 65 százaléka) (3. táblázat). Hallásállapottól függetlenül a leggyakrabban említett indok a nyelvoktatás hiánya volt. A siket tanulók közül többen is jelezték, hogy hallásállapotuk miatt mentették fel őket, de ez több nagyothalló esetében is előfordult.

3. táblázat: Miért nem tanult idegen nyelvet a megkérdezett?
Miért nem tanult idegen nyelvet?	Hallásállapot		Nagyothalló és siket összesen
	Nagyothallók (n=70)	Siketek (n=86)
	Említések száma*
Nem volt nyelvoktatás	39	63	102
Hallásállapota miatt felmentették	14	23	37
Nem volt jeltolmács	6	15	21
Felmentették, mert nehezen ment	9	7	15
Egyéb ok	11	5	16

*Több választ is megjelölhettek a megkérdezettek.

Siketeknél előfordul, hogy jogaikkal élve jeltolmács segítségével vesznek részt az integrált oktatásban, így a nyelvoktatásban is, ezért nem véletlen, hogy a siketek egy része és néhányan még a nagyothallók közül is a jelnyelvi tolmács hiányát okolták az idegen nyelvi oktatásból való kiszorulásukért. A valóság azonban az, hogy a nyelvórák jeltolmáccsal való közvetítése a gyakorlatban nem működik. A jeltolmácsok általában nem beszélik az adott idegen nyelvet, így csak az órán elhangzó magyar nyelvű közléseket tudják közvetíteni. Jeltolmács biztosítása a nyelvórán legfeljebb a szövegek vagy a tanári magyarázat megértését segítheti, de a nyelv aktív megtanulásához nem elég.

Érdekes módon nagyon kevesen állították, hogy azért kaptak felmentést, mert nehezen ment a tanulás. Motivációs szempontból ez rendkívül fontos. Aki ugyanis saját képességeit okolja a sikertelenség miatt, könnyen felad minden további próbálkozást, negatív hozzáállása önbeteljesítő jóslatként további sikertelenségekhez vezethet, a tanuló teljesen elveszítheti a motivációját (Dörnyei 2005). Aki azonban külső körülményekben keresi a hibát, könnyebben motiválható újra, más körülmények között.

Iskolán kívüli nyelvtanulás

Lehetséges, hogy az iskolai nyelvtanulás hiányát iskolán kívül próbálják a nagyothalló, illetve a siket megkérdezettek valamilyen módon pótolni. A nagyothallók között jó néhányan tanulnak különböző tanfolyamon nyelvet, és feltűnően sokan foglalkoznak önállóan is különböző idegen nyelvek elsajátításával(4. táblázat).

4. táblázat: Iskolán kívüli nyelvtanulás
Legma-gasabb iskolai végzett-ség	Tanult idegen nyelvet az iskolán kívül (Fő)
	Szülőktől		Tanfolyamon		Magántanártól		Önállóan
	Nagyot- halló	Siket	Na-gyot- halló	Siket	Na-gyot- halló	Siket	Na-gyot- halló	Siket
Általá-nos iskola	5	0	6	3	6	2	15	13
Közép-iskola	2	1	22	7	8	2	20	12
Felső-fokú végzett-ség	1	1	22	8	12	8	15	7
Össze-sen	8	2	50	18	26	12	50	32
Száza-lék*	4%	1,5%	25%	13,7%	13%	9,2%	25%	24,4%

*Az összes nagyothalló (n = 200), illetve siket (n = 131) megkérdezett százalékában.

Érdekes megfigyelni, hogy még azok a hallássérültek is, akik az általános iskola elvégzése után nem tudtak vagy nem akartak tovább tanulni, többen megpróbálkoztak valamilyen idegen nyelv tanulásával, többségük önállóan, ami nagyon motivált viselkedést jelez. Feltételezhető, hogy ezzel a tanulási módszerrel azok próbálkoznak, akik számára vagy nem volt elérhető a tanfolyami oktatás, illetve magántanár, vagy az a fajta tanulási mód nem vezetett eredményre. Az önálló tanulással való próbálkozás a középiskolát és a felsőfokú tanulmányokat végzettekre is jellemző, és ugyancsak motivált magatartásra utal: jelzi, hogy az illetőt vagy nagyon érdekli az idegen nyelv, vagy nagy szükségét érzi a nyelvtudásnak, esetleg mindkettő elmondható róla.

Idegennyelv-tanulási motiváció

Az idegen nyelvi motivációt öt különböző állítással mértük, az állításokat e cikkben nem tömörítettük egy tényezőbe (erről részletesen lásd: Csizér–Kontráné Hegybíró–Sáfár, előkészületben), hanem az egyes kérdések információtartalmát elemeztük.

5. táblázat: A nyelvtanulási motivációt mérő állítások átlaga, szórása és eloszlása
Állítások	Átlag	Szórás	1*	2	3	4	5
A sike-teknek is szüksé-gük van arra, hogy tudjanak idegen nyelve-ket.	3,54	1,42	14,2	8,5	22,7	17,9	36,7
Engem érdekel-nek az idegen nyelvek.	3,27	1,56	21,4	13,5	15,3	16,8	33,0
Nagyon fontos a számom-ra, hogy megta-nuljak egy idegen nyelvet.	3,03	1,53	24,2	16,2	19,0	14,1	26,6
Szeret-nék jól megta-nulni legalább egy idegen nyelvet.	3,21	1,63	25,8	11,1	13,8	14,5	34,8
Az a tervem, hogy ha lesz a közelben angol tanfo-lyam siketek-nek, én jelent-kezni fogok.	2,83	1,55	29,8	16,6	17,2	13,2	23,1

* Százalékos eloszlás: Teljesen igaz = 5; Nagyjából igaz = 4; Részben igaz, részben nem = 3; Nem teljesen igaz = 2; Egyáltalán nem igaz = 1

Az 5. táblázat nem bontja külön a siket és a nagyothalló válaszadók eredményeit, mert nem találtunk szignifikáns különbséget a két csoport között. Ez azt mutatja, hogy hallásállapottól függetlenül hasonló motivált tanulási viselkedési jellemzőik vannak a megkérdezetteknek. A megkérdezettek durván harmada áll különösen pozitívan az idegen nyelv tanulásához, ők azok, akik valószínűsíthetően hosszú távú sikereket is elértek vagy el tudnának érni a nyelvtanulás során, ha megfelelő módszerekkel tanulhatják az idegen nyelvet. Valamivel alacsonyabb azoknak az aránya, akik teljesen elutasítják az idegen nyelv tanulását, nagyjából minden 4-5. megkérdezett ilyen személy.

Egy olyan elemet találtunk, amely életkor szerinti csoportokat nézve szignifikáns különb­séget mutatott. „A siketeknek is szükségük van arra, hogy tudjanak idegen nyelveket” állítás ese­tében a minta 3,54-os átlaga jelentős eltéréseket takart. A legfiatalabb megkérdezettek átlaga 3,00 volt, a középkorúaké 3,63, míg az 50 évnél idősebbek ezen a kérdésen 4,07-os át­lagot értek el. Az eredmények arra utalhatnak, hogy az idősebb megkérdezettek életük során szerzett tapasztalataik szerint szükségesnek tekintik az idegen nyelvek elsajátítását, míg a fiatalabb korosztály még reménykedhet, hogy boldogulhat idegennyelv-tudás nélkül is.

Annak ellenére, hogy a motivációs kutatások során akár markáns eltéréseket tapasztalhatunk régió és településtípus szerint a nyelvtanulók tanulási viselkedésében, ez esetben sem a településtípus, sem az országrész nincs szignifikáns hatással a fenti változók megoszlására.

A nyelvtanulás ténye és az idegennyelv-tanulási
motiváció összefüggése

Mindazok, akik már részt vettek idegennyelv-oktatásban, és azok is, akik még nem tanultak nyelveket, egyetértenek abban, hogy a siketeknek is szükségük van nyelvtudásra. Ám a motivációt mérő legtöbb kérdés esetében azok a megkérdezettek, akik már tanultak idegen nyelvet (akár magánúton, akár iskolában), szignifikánsan magasabb átlagot értek el, mint azok a megkérdezettek, akik nem tanultak idegen nyelvet (6. táblázat). Őket jobban érdeklik az idegen nyelvek, inkább tervezik, hogy tökéletesítik nyelvtudásukat, és fontosabbnak tartják az idegen nyelv tanulását.

6. táblázat: Összefüggés a nyelvtanulás ténye és az idegennyelv-tanulási motiváció között
Idegennyelv-tanulási motiváció	Tanult idegen nyelvet		Nem tanult idegen nyelvet		T-próba
	Átlag	Szórás	Átlag	Szórás
A siketeknek is szükségük van arra, hogy tudjanak idegen nyelveket.	3,58	1,48	3,45	1,27	-0,78
Engem érdekelnek az idegen nyelvek.	3,44	1,57	2,86	1,45	-3,25*
Nagyon fontos a számomra, hogy megtanuljak egy idegen nyelvet.	3,15	1,58	2,74	1,37	-2,27*
Szeretnék jól megtanulni legalább egy idegen nyelvet.	3,38	1,63	2,84	1,56	-2,83*
Az a tervem, hogy ha lesz a közelben angoltan­folyam siketeknek, én jelentkezni fogok.	2,96	1,55	2,54	1,50	-3,80*

* p < 0,05

A motivációs szakirodalomban ritka a felnőtt nyelvtanulókat elemző kutatás, de rendelkezésünkre áll egy 2006 tavaszán készült vizsgálat eredménye, amelyben halló budapesti felnőtt nyelvtanulók motivációját elemeztük. Összehasonlításképpen érdemes megemlítenünk, hogy esetükben a motivált tanulási viselkedést mérő skála átlaga 3,82 volt (Kormos–Csizér 2008), ami csak kicsit magasabb, mint a 6. táblázat motivációt mérő kérdéseinek átlaga az idegen nyelv tanulásában tapasztalatokkal bíró siket és nagyothallók esetében, annak ellenére, hogy a jelen kutatás megkérdezettjeinek hallásállapota és nyelvtanulási státusza jelentősen eltérő volt.

A motiváció és módszer/eredmény összefüggése

Végezetül azt is vizsgáltuk, vajon van-e összefüggés a megkérdezettek motivációja és aközött, hogy milyen módon képzelik el a nyelvtanulást. A korrelációs vizsgálat szoros összefüggést mutatott az állítások között(7. táblázat).

7. táblázat: A motiváció és módszer/várt eredmény összefüggései
Motiváció	Szerintem a nyelvtanulás-hoz szükség van nyelvtanárra.	Szeretném, ha lennének a városomban siket angoltanárok vagy némettaná-rok.	A siketek meg tudnak tanulni idegen nyelveken írni.	A siketek meg tudnak tanulni idegen nyelveken olvasni.
A siketeknek is szükségük van arra, hogy tudjanak idegen nyelveket.	0,670*	0,545*	0,705*	0,679*
Engem érdekelnek az idegen nyelvek.	0,488*	0,514*	0,514*	0,509*
Nagyon fontos a számomra, hogy megtanuljak egy idegen nyelvet.	0,464*	0,586*	0,586*	0,517*
Szeretnék jól megtanulni legalább egy idegen nyelvet.	0,526*	0,602*	0,601*	0,550*
Az a tervem, hogy ha lesz a közelben angoltanfo-lyam siketek-nek, én jelentkezni fogok.	0,374*	0,574*	0,472*	0,380*

* p < 0,05

A számok jól mutatják, hogy aki szerint a siketek számára is fontos a nyelvtudás, azok képesnek is érzik őket arra, hogy megtanuljanak idegen nyelveken írni és olvasni, és ezt leginkább nyelvtanár segítségével vélik elérhetőnek. Szoros összefüggés mutatkozik a nyelvtanulási motiváció és aközött, hogy szeretnék a válaszadók, ha lenne siket angol- vagy némettanár a lakóhelyükön.

Összefoglalás és következtetés

Kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy milyen nyelvtanulási tapasztalataik vannak a megkérdezett hallássérült felnőtteknek, és milyen a nyelvtanulás iránti motivációjuk. Megállapíthatjuk, hogy az adatközlők részvétele a nyelvoktatásban erősen függ attól, hogy milyen iskolatípusba jártak. Az adatközlők egyharmadának megfelelő számban kaptunk olyan választ, hogy az illető azért nem vett részt nyelvoktatásban, mert nem volt ilyen lehetőség az iskolájában. Szintén gyakori, hogy valakit a hallásállapota miatt felmentettek a nyelvtanulás alól. Ez indokolatlanul hátrányos helyzetbe hozza a siketeket és a nagyothallókat, hiszen eredményeink szerint nyelvtanulási motivációjuk mértéke megközelítően azonos azzal, amit a halló felnőttek körében tapasztalhatunk. Az is világossá vált, hogy azok a hallássérültek, akik már tanultak idegen nyelveket, jobban motiváltak a nyelvtanulás iránt. Ebből arra következtethetünk, hogy maga a nyelvtanulás kipróbálása pozitívan hat a motivációra, ezért ha sikerül szélesebb körben megszervezni a siketek és a nagyothallók hatékony idegennyelv-tanulását az alapfokú oktatásban, az még többekben felkeltheti az érdeklődést a nyelvek iránt.

Pozitív jelenségnek könyvelhetjük el, hogy az adatközlők bíznak a siketek nyelvtanulási adottságaiban, és képesnek tartják őket arra, hogy megtanuljanak idegen nyelven írni-olvasni. A hallássérültek önbizalmát és motivált magatartását jelzi, hogy a nyelvtanulásra sokan vállalkoznak önállóan is, ami nem kis feladat, tekintettel arra, hogy a siketek és a nagyothallók számára nem készültek még olyan egyéni tanulásra alkalmas nyomtatott vagy számítógépes tananyagok, amelyek hanganyag nélkül is használhatók lennének. Biztosan érdemes lenne az ilyen speciális tananyagok készítését akár pályázatok kiírása útján is segíteni.

Eredményeink a tanárképzés számára is szolgálnak tanulsággal. A megkérdezettek igénylik a nyelvtanárral való tanulást, és sokan jónak tartanák, ha lennének siket nyelvtaná­rok is. Ez az igény érthető, hiszen a siket nyelvtanár ugyanazt az utat járta be maga is, mint a tanítványa, ő tudja a legjobban, hogy mi a könnyű és mi a nehéz a hallássérülteknek, mit hogyan lehet jól megérteni és megtanulni. Ha tevékenyen akarunk közreműködni a siketek és a súlyosan nagyothallók esélyegyenlőségének a megteremtésében, akkor a többi tantárgyhoz hasonlóan az idegen nyelvek tanításában is biztosítani kell a hallássérült fiatalok bekerülését az egyetemekre, és minden segítséget meg kell adnunk nekik abban, hogy a tanárképző szakokat eredményesen elvégezhessék.

Irodalom

Bartha Csilla – Hattyár Helga (2002): Szegregáció, diszkrimináció vagy társadalmi integráció? – A magyarországi siketek nyelvi jogai. In Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány, Budapest, 73–123.

Bartha Csilla – Hattyár Helga – Szabó Mária Helga (2006): A magyarországi siketek közössége és a magyarországi jelnyelv. In Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Budapest, 852–906.

Csizér Kata – Kontráné Hegybíró Edit – Sáfár Anna (előkészületben): A siket és nagyothalló felnőttek idegennyelv-tanulási motivációja.

Dörnyei, Z. (2005): The psychology of the language learner. Lawrence Erlbaum Associates, Mahwah, N. J., London.

Dörnyei Zoltán – Csizér Kata – Németh Nóra (2006): Motivational dynamics, language attitudes and language globalisation: A Hungarian perspective. Multilingual Matters, Clevedon, UK.

Gúti Erika – Szépe György (2006): A szivárvány-koalíció nyelvpolitikája (Nyelvpolitika alulnézetben). In Tóth Szergej (szerk.): Hatalom interdiszciplináris megközelítésben. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 111–128.

Grosjean, F. (1999): A siket gyermek joga a kétnyelvűvé váláshoz. Modern Nyelvoktatás, 1999/4, 5–8.

Halász Gábor – Lannert Judit (szerk., 2006): Jelentés a magyar közoktatásról 2006. Országos Közoktatási Intézet, Budapest.

Hattyár Helga (2008): A magyarországi siketek nyelvelsajátításának és nyelvhasználatának szociolingvisztikai vizsgálata. Doktori értekezés. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest.

Kontráné Hegybíró Edit (megjelenés alatt): A siketek joga az angolhoz. In Frank Tibor – Károly Krisztina (szerk.): Az angol nyelv és kultúra helyzete Magyarországon. Tinta Könyvkiadó, Budapest.

Kontráné Hegybíró Edit (2008): A jelnyelv szerepe a siketek idegennyelv-tanulásában. In Gecső Tamás – Sárdi Csilla (szerk.): Jel és jelentés. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár,Tinta Könyvkiadó, Budapest, 177–184.

Kontráné Hegybíró Edit – Csizér Kata – Sáfár Anna (megjelenés alatt): Siketek és nagyothallók a jelnyelvről: Egy kérdőíves kutatás eredményei. Alkalmazott Nyelvtudomány.

Kontráné Hegybíró Edit – Kormos Judit (2008): Módszerek és ajánlások a diszlexiás nyelvtanulók eredményes tanításához. Új Pedagógiai Szemle, 4. sz. 23–29.

Kormos Judit – Csizér Kata (2008): Age-related differences in the motivation of learning English as a foreign language: attitudes, selves and motivated learning behaviour. Language Learning, (58)2. 327–355.

Kósa Ádám – Lovászy László – Tapolczai Gergely (2005): A hallássérült személyekre vonatkozó jog áttekintése. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest.

Muzsnai, I. (1999): The recognition of sign language: A threat or a way to a solution? In M. Kontra – R. Phillipson – T. Skutnabb-Kangas – T. Várady (szerk.): Language: A right and a resource. CEU Press, Budapest, 279–296.

Rácz Szilárd (2008): A siketnémától a jelnyelvűig. Kritika, 2008. július–augusztus, 40–44.

Szabó Mária Helga (szerk., 2003): A jelnyelv helyzete a kutatásban, az oktatásban és a mindennapi kommunikációban. Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola, Pécs, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Budapest.

Vasák Iván (2005): A világ siketszemmel. Fogyatékosok Esélye Közalapítvány, Budapest.

Dokumentumok

23/1997 VI. 4. MKM-rendelet mellékletei: Fogyatékos gyermekek iskolai oktatásának tantervi irányelve

2/2005 (III. 1.) OM-rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról.

Footnotes

1. ^ A kutatás a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával jött létre (NKTH B2 2006-0010).