„Hiszek az együttműködésben és az egyeztetésben”

Az iskola biztonsága kapcsán nem egy probléma feltárása, hanem egy probléma megoldása a feladatunk. Szakembereknek, társadalomtudományi kutatóknak – és persze mindazoknak, akiket ez az ügy foglalkoztat – közösen, tartalmas szakmai viták során kell közelebb jutniuk ahhoz a folyamathoz, amelyről ez a konferencia szól.

Az iskola biztonságának problémája nem új jelenség, nem is kizárólag Magyarországra jellemző. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne súlyos. Nem önmagában az iskola és az oktatásügy, hanem a társadalom egészének problémája ez.

Néhány hónappal ezelőtt jeles kutatókból, társadalomtudósokból, a lélektan és a magyar iskolaügy ismerőiből álló testületet kértem fel, hogy a biztonság kérdéseivel foglalkozó szakértőkkel együtt tegyenek javaslatot a nevelési-oktatási intézményekben előforduló erőszakos cselekmények megelőzésére, kezelésére. Ez a javaslatsor, ez a komplex munka megszületett, és olvasható az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján.

A bizottság állásfoglalása egyértelmű, és őszintén örülök, hogy az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Nem a félelemkeltés, nem a rettegés, nem a büntetéstől való félelem a megoldás. Az iskola csak akkor tud jól működni, ha legfontosabb szereplői, a gyermekek állnak a középpontban, és a diákok, a pedagógusok, illetve a szülők közötti együttműködés harmonikus.

2008. június elején az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta az esélyegyenlőséggel foglalkozó közoktatási törvénymódosítást. Ez lehetővé tesz számos olyan megoldást, amely az iskola biztonságát is segíti. Hiszek az együttműködésben és az egyeztetésben. Biztató jel, hogy a parlamenti képviselőknek nem „egyszerűen” ötven százaléka, hanem 386 kép­viselőből 213 – a kormánypártból és az ellenzék minden pártjából is – ennek a törvénynek az elfogadására szavazott. Azon leszek, hogy a magyar oktatásügyben az egyeztetések révén jobb és erősebb legyen az együttműködés.

A múlt év végén, 2007 decemberében megjelent nemzetközi felmérés – melynek állí­tá­sait sem itthon, sem külföldön nem vonja kétségbe senki – a 10 éves magyar diákok olvasás­készségében szignifikáns javulást regisztrált 2001-hez képest. A felmérés százpontos skálán nyolcpontos pozitív irányú elmozdulást jelzett. Ugyanakkor a 15 éves gyermekeket vizsgáló másik nagy nemzetközi felmérés, a PISA rossz eredményt mutat. Nem rosszabbat, mint a 2001-es. De míg a 10 éves korúaknál a nemzetközi rangsorban – 36 ország oktatási szisztémáját összehasonlítva – a legelsők között vagyunk (ötödikek), addig a PISA-ban jóval hátrább szerepelünk. Nevelési rendszerünk, a védőnők, az óvónők, az óvodapedagógusok világa, a hagyományos értelemben vett alsó tagozat ma Magyarországon magas színvonalon teljesít, és jó úton halad. Ezt az utat végig kell járnunk. Ez az út vezet oda, hogy az eredmények nemcsak 10, hanem 15 éves korban is megmutatkozzanak.

Mindannyian azt szeretnénk, hogy Magyarországon egy szülő úgy engedje el a gyermekét az iskolába, hogy tudja: jó kezekben, biztonságban van, s a tanév végén többet tud, jobb neveltséggel rendelkezik, mint a tanév elején. Szeretném, ha a pedagógus, aki bemegy az iskolába – és tudjuk, számára ez több, mint egy munkahely –, lássa a munkájának, a tanulmányainak, a hétköznapjainak az értelmét. Tudom, azt mondják, messze vagyunk ettől, de a mi szakmánk mégiscsak a bizalomra épül. Annak, aki az életét arra tette, hogy másokkal, a gyermekeinkkel foglalkozzon, tudnia kell: ő a jelenben a jövőt formálja. Hogy ez a jövő milyen lesz, mennyire lesz biztonságos, mennyire tud egységet képezni nevelés és oktatás között, az az oktatással foglalkozó szakembereken, döntéshozókon múlik. Bízom a magyar pedagógusokban, mert tudom, hogy ez a több mint másfél százezer szakember jó színvonalon, odaadással és a pálya iránti elkötelezettséggel dolgozik.

Szeretném, ha az iskola biztonságáról nem csak akkor lehetne konferenciát szervezni, amikor a probléma épp napi aktualitású. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium vállalja, hogy ennek a témának minden évben szentel egy összejövetelt. Ne az legyen a tanácskozás apropója, hogy éppen olyan események kerültek felszínre, amelyek a legszélesebb közvéleményhez is eljutottak. Nekünk nem azért fontos az iskola biztonsága, mert egyes esetek az érdeklődés középpontjában vannak, hanem azért, hogy gyermekeink, diákjaink harmóniában, nyugalomban élhessenek.

Egy átlagos magyar diák egy évben több időt tölt az iskolában, mint otthon. Ezért a felelősség nagy. Az Új Tudás Programban vállaltuk: az oktatás fontos problémáit úgy oldjuk meg, hogy a megoldásoknak ne legyenek anyagi akadályai. Olyan financiális eszközöket tudunk használni, amelyekkel a magyar oktatás a korábbiakban nem tudott élni. Itt szeretném bejelenteni, hogy a közoktatás tartalomfejlesztésére az elkövetkező évben 15 milliárd forintot szeretnénk fordítani. Ez a 15 milliárd forint a jelenlegihez képest plusz, vagyis ha az idei tartalomfejlesztésre fordított összeget bázisnak tekintjük, akkor a következő esztendőben 15 milliárd forinttal több áll rendelkezésre ahhoz, hogy oktatásunk színvonalát tovább emeljük.

Fontos, hogy Magyarországon a biztonságos iskola megteremtése és újrateremtése érdekében összefogás legyen. Ennek az összefogásnak a tudományos kutatók, a biztonság ügyeinek szakértői, a magyar pedagógustársadalom és a politika között kell létrejönnie. Egyik sem ér semmit a másik nélkül. De azt biztosan megerősíthetem: a pedagógusok véleménye nélkül egyetlen oktatásügyi kérdést sem lehet megoldani. Vitákat, különböző nézetek ütköztetését, tapasztalatok cseréjét várjuk. Különbözőek vagyunk, s különböző módon gondolkodunk. A vita előrevisz. Ha a más-más irányból érkező nézetek összeütköznek, de utána képesek egy irányba húzni, akkor a vita előnyös. Mi egy ilyen vita közepén vagyunk. Azt szeretném, ha ez a konferencia ennek a vitának egy olyan állomása lenne, amely elvezet az iskola biztonságának megteremtéséhez.

Kérem, hogy minden tapasztalatukat mondják el egymásnak, jót és rosszat. Mintha az utóbbi időben hajlamosak lennénk csak a rosszat, a negatívumot, a felháborítót tárni a köz elé. Pedig pozitív példák és remek törekvések is vannak. Együttműködés, összefogás és siker. Magyarországon sok kitűnően működő, jó hangulatú iskola van. Szeretném, ha ezek is előtérbe kerülnének, és a közvélemény látná, hogy vannak ugyan problémák, de a magyar közoktatásügy jó eredményeket tud felmutatni. A kettő együtt ad reális képet.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és személy szerint én is minden támogatást meg fogunk adni ahhoz, hogy a szakmai viták eredményt hozzanak, hogy az egyéni vélemények összessége közösséget formáljon, és a magyar diákok, pedagógusok és szülők biztonságban és jól érezzék magukat a magyar iskolákban.