Hagyományaink
Fehér Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi Magyarországon. Budapest, 1999, Eötvös József Könyvkiadó.
Fehér Katalin A felvilágosodás pedagógiai eszméi Magyarországon című műve mind kiállításában, mind tartalmában reprezentatív könyv. Neveléstörténeti értékét az adja, hogy - amint a borítóra írt ismertetés is megfogalmazza - "A monográfia első ízben kísérli meg feltárni az európai felvilágosodás pedagógiai eszméinek magyarországi megjelenését, és egyben a teljességre törekedve bemutatni a hazai nevelés- és oktatáselmélet fejlődéstörténetének első korszakát mindeddig feldolgozatlan levéltári, kéziratos és nyomtatott források alapján."
Az ismert és ma már klasszikusnak számító neveléstörténetek a magyar nevelési törekvéseket szinte sablonszerűen az egyetemes (európai) pedagógiai gondolkodás epigonjaként értelmezik, alig szólnak eredetiségéről, a hazai viszonyokra épülő sajátosságairól. A szerző éppen ebben hozott újat. Végigjárta a történelmi Magyarország jelentős iskoláit, könyvtárait, kéziratgyűjteményeit, az otthoni és az egykori Magyarország közgyűjteményeit, levéltárait, hogy összegyűjtse a feldolgozatlan forrásanyagot. Igen nagy és nélkülözhetetlen feladat intézményeink anyagának feltárása, akár katalógusszerű ismertetése, de még inkább a művek kiadása, feldolgozásokban való közzététele!
A könyv a forrásanyagok és szerzőik ismertetése előtt fogalmi tisztázást ad a felvilágosodás korában a filozófiától különváló önálló neveléstudományról. Az első magyar nyelvű neveléstani mű megjelenésétől az 1827-ben kiadott első tudományos igényű magyar neveléselméleti munka közreadásáig bemutatja a feltárt, gyűjtött sajtó- és folyóirat-dokumentumokat, egyházi beszédeket, a főúri magánneveléssel foglalkozó műveket, kéziratokat, a sárospataki, debreceni, pápai kollégiumokban elhangzott pedagógiai előadásokat, az 1776 és 1827 között megjelent kézikönyveket és tankönyveket. A könyv utolsó fejezete Szilasy János A nevelés tudománya (Buda 1827) című könyvének bemutatása. A Kitekintés című zárósorok már a reformkor pedagógiai munkáiról, tankönyveiről szólnak. Gazdag képanyag illusztrálja az ismertetett szerzők, folyóiratok, kéziratok és intézmények anyagát.
A szemelvényeket megelőző tanulmány, amely A magyar felvilágosodás eszmerendszere és a nevelés címet kapta, rámutat arra, hogy nálunk az angol, francia, olasz felvilágosodás íróinál ismertebbek és olvasottabbak voltak a német felvilágosodás szerzői. Ennek okát a szerző abban látja, hogy a náluk megfogalmazott eszmék nem voltak olyan radikálisak, mint például a franciáké, és a német nyelvismeret is elterjedtebb volt. A közölt szemelvények ismeretében hozzátehetjük, hogy különösen a protestáns iskolák német egyetemeket járt tanárai, lelkészei, diákjai közvetlenebb kapcsolatban álltak a német filozófiai, teológiai gondolkodással, mint akár az angol, olasz vagy francia irodalommal. Az előzmények közt említi a német pietizmust, amelynek hatása végigkísérhető mindenekelőtt az evangélikus teológiákon még e század elejéig is. Gondolok itt éppen Schneller Istvánra (közte és az akkor ugyancsak Kolozsvárt tanító Kecskeméthy István között és az iskoláik között észlelhető különbségekre). A szerző felkutatta a felvilágosodás pedagógiai eszméinek a hazai főúri könyvtárakban talált dokumentumai mellett a magyar sajtó idevonatkozó anyagát is, hogy a hírlapokban, folyóiratokban fellelhető adalékokkal tegye teljessé a képet. De gondja volt az egyházi beszédekre is, amelyek a köznép számára ezen eszmék szócsövei voltak. Természetesen jelentős helyet kapnak a könyvben a kéziratban maradt pedagógiai előadások, magyar nyelvű pedagógiai kézikönyvek, tankönyvek, amelyek a kor haladó tudományos érdeklődésének bizonyosságai. Ezek nélkül aligha lehet igazán megérteni a magyar felvilágosodást.
Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik A felvilágosodás európai gondolkodóinak pedagógiai művei a hazai gyűjteményekben című fejezet. Itt mutatja be Teleki Sámuel és Teleki József, valamint Széchényi Ferenc könyvtárának vonatkozó műveit, a Ráday Könyvtár mellett a marosvásárhelyi Teleki-Tékát, Csáky István gróf és Erdődy Julianna könyvtárát, a pozsonyi evangélikus líceum anyagát, de a kor magyar íróinak, tanárainak (Péczeli József, Tompa Ádám) könyvtárát is. Nem hiányzik a nagyenyedi kollégium gyűjteményének ismertetése sem. A fejezet végén megjegyzi a szerző, hogy még számos hazai gyűjtemény van, amelynek felkutatása és bemutatása a jövő feladata. E bevezető tanulmányok "Jegyzetei" a felsorolt közgyűjteményekre vonatkozó irodalommal nélkülözhetetlen tájékoztatást adnak.
A könyv tartalmi részében első helyen áll az első magyar nyelvű újságok ismertetése, amelyek a felvilágosodás pedagógiai eszméit is tolmácsolták. Olvasunk az 1780-ban, Pozsonyban megjelent, Rát Mátyás által indított Magyar Hírmondóról, a bécsi magyar nyelvű Hadi és Más Nevezetes Történetek című újságról, az iskolai újságolvasás bevezetéséről egyes iskolákban. Szól a szerző a kassai Magyar Múzeumról, Péczeli József komáromi Mindenes Gyűjtemény című lapjáról, az Erdélyi Múzeumról, a fővárosi Tudományos Gyűjteményről, az 1825-ban indult kassai Felső Magyar Országi Minerva című lapról - kiemelve ezek pedagógiai cikkeit.
A könyv igen érdekes része a Nevelés tárgyú egyházi beszédek a felvilágosodás pedagógiai eszméinek népszerűsítése szolgálatában című fejezet. A beszédek nemcsak azért érdekesek, mert híven tükrözik a kor nevelési törekvéseit, hanem azért is, mert magyar nyelven, vallásfelekezeti különbség nélkül tolmácsolták azokat a széles tömegek, a gyülekezetek számára római katolikus plébánosok és protestáns papok.
A főúri magánnevelés és a felvilágosodás eszméi című részben olvassuk Rádai Pál utasítását fia nevelőjének (1723), Teleki László kéziratát a nevelésről (1796), Festetics György "Planum"-át a fia neveléséről (1799), Teleki József gondolatait gyermekei neveléséről a 19. század első évtizedeiben és Görög Demeter írását a trónörökös neveléséről (1809) az előző fejezetekhez hasonló gazdag jegyzetapparátus kíséretében.
Nem nagy terjedelmű a Magyar nyelvű pedagógiai előadások kollégiumainkban a felvilágosodás korábancímű rész, amelyben Rácz István sárospataki, Márton István pápai, Zákány József és Ertsei Dániel debreceni előadásairól esik szó. Utóbbiban megjelenik a fejlődés-lélektani szempontok pedagógiai érvényesítése is.
Terjedelmét tekintve a leggazdagabb A felvilágosodás pedagógiai eszméit tükröző kézi- és tankönyvek című fejezet. A szerző a bevezető sorokban bemutatja, hogy a 18. század utolsó harmadában és a 19. század első felében jó néhány érdekes, értékes, sőt jelentősnek nevezhető munka is született, amelyekkel még nem foglalkozott érdemük szerint a neveléstörténet. Ilyenek Molnár János levelei a jó nevelésről (1776), amely az első magyar szerzőtől származó neveléstudományi munka, Locke és Rousseau hatása is erőteljesen érezhető rajta. Figyelemre méltó a műben a gyermek természete megismerésének igénye és az ehhez való alkalmazkodás az oktatásban és a nevelésben. Az emlékezetet terhelő oktatással szemben a gondolkodásra való nevelést tartja fontosnak. Figyelemre méltó Kazinczy Ferenc beszéde a kassai tankerület "visitatorai" előtt (1789), amelyben elítéli a Felbirger apát "Methodenbuch" című munkájában leírt normamódszert, megfogalmazza az eszményi tanító jellemvonásait, elítéli II. József németesítő politikáját. Ebben követi őt Vályi András is.
Perlaki Dávid evangélikus lelkész 1791-ben könyvet írt a gyermeknevelésről, amely értékes darabja korai pedagógiaelméleti irodalmunknak. Ebben ellene van a nevelés mindenhatósága gondolatának, sürgeti önálló tanítóképző intézetek felállítását. Szakonyi József módszertani könyve filantropista szellemű, míg Generich Jánosnak a késmárki evangélikus líceum tanárának a gyermeknevelésről írt könyvében olyan gondolatok is vannak, hogy "a pedagógus az állam alapja" (hangsúlyozva a pedagógusok anyagi-erkölcsi megbecsülését is).
Tóth Pápai Mihály sárospataki tanár műve pedagógiai tankönyv volt. Hari Péter a máramarosszigeti református kollégium conrectora a tanítójelöltek számára írt könyvében a nevelés minden területével foglalkozott (1802). Cserey Farkas az erdélyi népoktatás reformjáról (1806) széles horizontú művet hagyott hátra, könyvét Bánffy György grófnak, Erdély főkormányzójának ajánlotta. Megszívlelendők az iskolák szervezéséről, a tanítók anyagi megbecsüléséről írt sorai (1806). Fáy András 1816-ban írta neveléstörténeti könyvét. A sárospataki Váradi Szabó János Pestalozzi szellemében foglalta össze nevelési gondolatait (1817). Farczádi Józsa János középajtai esperes az erdélyi iskolaügy fejlesztésén fáradozott. Protestánsok voltak, nem kötötte őket semmi kánonjog vagy egyházi felsőség.
A könyvet Szilasy János, a szombathelyi papnövelde tanára művének bemutatása zárja, amelyet a szakemberek az első hazai tudományos igényű neveléstörténeti műnek tartanak. Tudósként ismerte és érvényesítette művében a felvilágosodás eszmevilágát.
Fehér Katalin könyve érdeklődést kelt gazdag tartalmával, és hézagpótló a magyar neveléstörténeti irodalomban nemcsak az ismertetett szerzők bemutatásával, hanem műveik kiemelkedő gondolatainak felidézésével is, amelyek kortörténeti szempontból is fontosak a felvilágosodás eszmevilágának, gondolkodásának megismerésében. A kötet igen jelentős a magyar művelődéstörténet szempontjából, forrástörténeti értékű alkotás a kor pedagógiatörténeti bemutatásával.
Fehér Katalin: A felvilágosodás pedagógiai eszméi Magyarországon. Budapest, 1999, Eötvös József Könyvkiadó.