Filmolvasókönyv

Gelencsér Gábor írásainak gyűjteménye unikum a hazai filmes tematikájú könyvkiadásban. Kezdeti fenntartásaim a karcsú könyvecskével szemben épp a vállalkozás szokatlanságából fakadtak, ugyanis recenziógyűjteménnyel mint önálló kötettel még nem találkoztam. A kiadvány célját nem értettem. Mit tudnak nyújtani e műfaj darabjai összefűzve, amit külön-külön nem? Mi az a plusz, amiért a bírálatokat kötetbe kellene szerkeszteni? Mi értelme volna egy tíz évvel ezelőtti könyv akkor megjelent kritikáját ma olvasnom?

Előítéletem azért támadt, mert a bevezetőben a szerző által recenzióként aposztrofált írások így utólag kiadva épp a legfontosabb szerepüket, aktualitásukat veszítik el. Hiszen e műfaj "röghöz kötött": feladata a tájékoztatás és hozzájárulás a nyilvános párbeszédhez, eszmecseréhez. Míg a recenzió tárgya, csakúgy, mint a könyv témáját ihlető alkotás, tovább éli életét, a könyvismertetés egy idő után szerepét veszti. A kérdés tehát, hogy tud-e új szerepet adni a közös megjelenés Gelencsér Gábor elmúlt évtizedben írt kritikáinak.

A Filmolvasókönyv az Iskolakultúra-könyvek sorozatban jelent meg, feltehetően a tájékozódást segítő szándékkal, gondoltam először, hiszen a mozgókép- és médiakultúra műveltségi terület tanárai számára egyáltalán nem mindegy, mikor, melyik könyvhöz fordulnak segítségért. A kötet ugyanakkor történeti áttekintésként is figyelemre méltó, folytattam az érvek keresését. A recenziók tárgyát jelentő 29 könyvből ugyanis 23 magyar szerző tollából született, s bár a válogatás - érthető módon, hiszen egy szerző munkájáról van szó - nem reprezentálja az elmúlt évtized filmes könyvtermését, mégis szembesít azzal, miről gondolkodott, mit tartott fontosnak a hazai szakembergárda (egy része) az írástól a kiadásig. A Filmolvasókönyv módszertani haszonnal is jár, győzködtem tovább magam, mert kiolvasható belőle, milyen sokféle irányból lehet a filmeket megközelíteni. A tudományos igény, a szubjektív nézőpont, a formanyelvi megközelítés, a filmtörténeti stílusok elemzése, egy adott korszak társadalomtörténeti meghatározottsága, az (ön)portré mind megjelenik a kritikák tükrében. Végül a szerző elképzelése, miszerint a Filmolvasókönyv amellett érv, hogy a filmeket nem csupán nézni jó, de olvasni a róluk szóló könyveket legalább akkora élvezet, szintén nyomatékosítja a recenziókötet kiadását.

A "bírálatok könyvében" elmélyedve azonban világossá vált, hogy mindez kissé erőltetett eredménye a funkciók keresésének. Az írások többsége ugyanis túlmutat a recenzió műfaji keretein, s nyugodtan olvashatjuk őket fontosnak ítélt és szeretett alkotásokról, rendezőkről szóló önálló tanulmányként is. Nem tájékoztató funkciót töltenek be, céljuk nem az informálás, s Gelencsér Gábor még csak nem is a művek tartalmi ismertetésére fordít igazán figyelmet. Sőt, ha a "műfajtalanságot" lehet tovább fokozni, értékítéletét is csak elvétve osztja meg velünk. Gelencsér elemző igénnyel készíti "könyvismertetőit". Munkáinak alapját a filmes olvasmányok által felvetett esztétikai problémák alkotják. Él a könyvek adta lehetőséggel, a teoretikus munkák, filmtörténeti áttekintések és alkotói portrék alkalmat jelentenek számára, hogy "valaminek kapcsán" kifejthesse véleményét. Írásainak legnagyobb értéke, ahogyan kapcsolódik a már leírt gondolatokhoz, tágítja és a saját nézőpontjából újrakonstruálja azt a szellemi anyagot, amely szövegének kiindulópontját jelenti. A 29 filmes témájú könyv 19 írásnak volt a múzsája. Gelencsér ugyanis többször is él az egy adott évben megjelent könyvek kínálta összehasonlítás lehetőségével. Párhuzamot von például a melodráma, a műfajiság és a premodernség fogalmak mentén az egyébként egymástól teljesen független Truffaut, Fassbinder és Kieslowski rendezői szemlélete között. Másutt a szokásos szembeállítás kliséit meghaladva Eisenstein és Tarkovszkij filmről vallott felfogását rímelteti, egymásnak feleselő vonásokon keresztül visz közelebb a szovjet-orosz filmművészet két megkerülhetetlen életművéhez. A Filmolvasókönyv egyik legizgalmasabb írása pedig Bikácsy Gergely Buńuel-naplójáról szól, amelyben a recenzens továbbgondolja, más perspektívába helyezi Bikácsy sajátos, privát megközelítését, miközben nem távolodik el céljától, a szürrealista rendező életművének és a könyvet jegyző filmesztéta módszerének megértetésétől.

A recenziók terjedelme azonban a lapok előírásaitól függően különbözik. A Holmi kritikái a legalaposabbak, pontosabban az itt megjelentek már nem is kritikák, inkább elemzések. A kötet második részét rövidebb, a recenzió műfajához közelebb álló írások teszik ki, de Gelencsér ezekben sem feledkezik meg "vesszőparipáiról". Legszívesebben a film természetének kettőssége felé vezeti gondolatait. Az érzéki, konkrét, realista és az elvonatkoztatott, absztrakt megformálás egyidejűségének következményei érdeklik leginkább, s általában ezt a dichotómiát tartja a különböző ábrázolási problémák gyökerének. A mozgókép kettős természetét hívja segítségül Bíró Yvette filmelméletének elemzésétől Tarkovszkij transzcendens művészetének megértéséig. A recenziókon keresztül érzékelhetővé válnak a szerző filmízlésének határai is. "A filmművészet válságban van" - ezzel az állítással nyitja az első írás első mondata a recenziók sorát. Gelencsér Gábor nosztalgiával gondol a modernitás időszakára, és sajnálattal veszi tudomásul a film térvesztését.

A könyv végére érve kezdeti kötözködő hangulatomat végképp eloszlatta az a felismerés, hogy a kritikák, így együtt, a többszörös áttételen keresztül (könyv a filmekről szóló könyvekről) kitűnően érzékeltetik a filmekről formálódó tudásunk útját.

Gelencsér Gábor: Filmolvasókönyv. Iskolakultúra, Pécs, 2003.