Fiatalok életmódja és egészsége lakóhelyük tükrében

Számos tanulmány mutat rá, hogy a lakóhely jelentős hatást gyakorol a fiatalok egészségi állapotára, egészség-magatartására és szabadidős tevékenységére. Korábbi kutatásainkban lényeges területi különbségeket találtunk a dél-alföldi régió megyéiben (Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye) lakó fiatalok egészség-magatartásában és pszichoszociális egészségében. Jelen kutatásunk célja az volt, hogy a 14–21 év közötti fiatalok egészség-magatartását, pszichoszociális egészségét és azok lakóhely/lakástípus szerinti jellegzetességeit vizsgáljuk meg a dél-alföldi régióban. Megállapítottuk, hogy a kortárs- és fogyasztásorientált szabadidőstílus inkább a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken, az intellektuális, illetve művészeti szabadidőstílus pedig a kisvárosokban, falvakban élő fiatalokra jellemző. A rizikó-magatartások, a gyakoribb pszichoszomatikus és depresszív tünetek nagyobb arányban fordulnak elő a lakótelepen, bérlakásokban élők között. Elemzésünkkel szeretnénk rámutatni arra, hogy a lakóhelynek, a lakókörnyezetnek milyen jelentős hatása van a fiatalok életmódjának különböző aspektusaira, amit célszerű figyelembe venni az iskolákban folyó egészségfejlesztési programokban.

Lakóhely és rizikó-magatartás

Lakóhelyünk, szűkebb és tágabb értelemben vett környezetünk jelentősen befolyásolja egészségünket, egészség-magatartásunkat. A szakirodalomból ismeretes, hogy azok az egyének, akik hátrányos szociális helyzettel és alacsony társadalmi státussal jellemezhető városrészben élnek, gyakran szegregálódnak, és elszigetelődnek a magasabb társadalmi osztályoktól. A szociális szempontból veszélyes környéken élők nemcsak földrajzilag és financiálisan, hanem pszichoszociálisan is elkülönülnek a többi társadalmi rétegtől. Egyfajta „stigmát” viselnek, mert „rossz” környéken laknak (Kawachi–Kennedy 1999). A nem megfelelő környezet hatással lehet a rizikó-magatartások kialakulására is. Tudjuk, hogy a hátrányos szociális környezet nemcsak elősegíti a dohányzás kialakulását, hanem csökkenti a leszokás esélyét is (Stead–MacAskill–MacKintosh–Reece-Eadie 2001). Azon a környéken pedig, ahol magas a bűnözés, jellemzően nagyobb a munkanélküliség, és gyakoribb az alkoholfogyasztás is. Ezekben az esetekben az itt élők rizikó-magatartások segítségével igyekeznek feszültségüket, depressziójukat csökkenteni (Hill–Angel 2005).

Rizikó-magatartások a dél-alföldi régió megyéiben

Előző kutatásainkból kiderült, milyen fontos a különböző egészség-magatartási formák eloszlásának területi vizsgálata. A dél-alföldi ifjúságkutatás során megállapítottuk, hogy a dohányzás életprevalenciája Békés megyében, az alkoholfogyasztásé Bács-Kiskun megyében, a drogfogyasztásé pedig Csongrád megyében volt a legmagasabb. A rizikó-magatartások ilyen eloszlása a különböző megyék gazdasági és földrajzi adottságaival is kapcsolatba hozható (Keresztes–Makó–Klembucz–Hanusz–Pikó 2005). Az egészség-magatartások mellett a pszichoszociális egészség néhány indikátortényezője (pszichoszomatikus és a depresszív tünetek) is jellegzetes megyénkénti eloszlást mutat. Békés és Bács-Kiskun megyében a pszichoszomatikus tünetek mértéke közel azonos, ami nagy valószínűséggel abból adódik, hogy a két megye is közel azonos helyet foglal el a régióban, Csongrád megyében ezek a tünetek szignifikánsan magasabbak. Ennek egyik oka az lehet, hogy Csongrád megye – ezen belül Szeged – kiemelt szerepet tölt be a régióban (egyetemi város, dinamikusan fejlődő gazdaság, nagyobb urbanizációs stressz-szint). A depresszív tünetek a három megye közül Békés megyében voltak a legalacsonyabbak (Keresztes–Pikó 2005).

Lakótelep és egészségi állapot

Nemcsak Magyarország különböző területein, régióiban, megyéiben kell számolnunk a rizikó-magatartások eltérő mértékével, hanem egy adott városon belül is nagy különbségeket találunk. A lakótelepekkel érdemes kiemelten is foglalkoznunk. A lakótelepi lakásokat az 1950-es években kezdték építeni, de számuk az 1970-es években nőtt meg igazán. Eleinte nagyon vonzóak voltak, hiszen magasabb komfortfokozattal rendelkeztek, mint az akkori, más építésű lakások (Egedy 2000a). A magyarországi lakáspiac egyötödét lakótelepeken található lakások teszik ki, hazánk népességének nagy része, egyes számítások szerint 2,3 millió ember él ilyen környezetben. Lakótelepek szinte minden városban találhatók, ezért Magyarországot méltán nevezhetjük a „kis lakótelepek országának” (Egedy 2000b). A lakótelep az Urbanisztikai évkönyv szerint „… egységes terv alapján, szervezett formában, általában típustervek alapján megvalósuló lakásépítési forma, rendszerint közös telkeken elhelyezkedő többszintes lakóépületekkel” (Perényi 1987). Ez a megfogalmazás rámutat a problémákra is. Ezekhez a lakásokhoz ritkán tartozik zöldterület, ha van, annak tulajdonviszonyai tisztázatlanok, így azt senki nem tartja rendben. A lakásállomány egyhangú, a kislakások dominálnak. Az összes lakótelepi lakás 1,8%-át teszik ki csupán a 80 m²-nél nagyobb lakások (Egedy 2000b). Azért is érdemes a lakótelepekkel külön foglalkoznunk, mert megfigyelhető, hogy az itt élő népesség korösszetétele jelentősen eltolódott. Az idősek alulreprezentáltak, nagyobb arányban vannak jelen a fiatal szülők és a gyermekes családok. Más lakóhelyi formáknál lényegesen magasabb itt a fiatalok, elsősorban a 15–29 és a 40–49 évesek aránya (Egedy 2000b, 2002). Érdemes megemlítenünk, hogy a lakótelepeken élő családok között gyakrabban fordulnak elő csonka családok, „ami társadalmi és szociális problémák jelenlétét mutatja, és jövőbeni megjelenését jelezheti előre” (Egedy 2000b, 279.).

A lakótelepi életforma presztízse nagymértékben csökkent a rendszerváltás után. A magasabb jövedelmű és végzettségű lakók fokozatosan elköltöznek innen, helyükbe alacsonyabb végzettségű, rosszabb életszínvonalon élő lakók érkeznek. Így a lakótelepek társadalma fokozatosan homogenizálódik (Egedy 2001). Ez nagy veszélyt rejt magában, hiszen külföldi kutatásokból már ismerjük, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartozóknak annál jobb az egészségi állapotuk, minél heterogénebb az a környezet, ahol élnek (pl. sok magasan kvalifikált, magas átlagjövedelemmel rendelkező ember lakik környezetükben) (Hou–Myles 2005).

Szabadidős tevékenységek

Az utóbbi néhány évtizedben a fiatalok életmódjában jelentős változásokat figyelhetünk meg a kitolódott serdülőkor (posztadoleszcencia) következtében (Furlong–Cartmel 1997). Megnőtt a szabadidejük, és újfajta szabadidős tevékenységek jelentek meg (Pikó–Vazsonyi 2004). A szabadidős tevékenységek vizsgálata azért kiemelten fontos, mert kapcsolatba hozható a fiatalok rizikó-magatartásával és közérzetével is (West–Sweeting 1996). Bizonyos szabadidős tevékenységek rizikót jelentenek a fiatalok számára, míg mások éppen ellenkező hatást fejtenek ki (Ary–Duncan–Duncan–Hops 1999). Az úgynevezett strukturált tevékenységek (iskolában, iskolai klubban, szülők felügyeletével, illetve velük együtt eltöltött idő) protektív hatásúak a rizikó-magatartásokkal szemben (Pikó–Fitzpatrick 2002). Ellentétben az úgynevezett strukturálatlan tevékenységekkel (kortársakkal töltött idő, céltalan csavargás), amelyek gyakran összekapcsolódnak a fiatalkori devianciákkal (Vazsonyi–Pickering–Belliston–Hessing–Junger 2002).

A kutatás

Célkitűzés

Az említett empirikus kutatások alapján jogosan vetődnek fel a következő kérdések. Mennyiben tér el a lakótelepen élő fiatalok egészségi állapota a más lakókörnyezetben, más lakástípusban élő társaikétól? Hogyan befolyásolja a fiatalok egészség-magatartását és egészségi állapotát az a környezet, ahol élnek? Jelen kutatásunkban 14–21 év közötti fiatalok egészség-magatartását, egészségi állapotát vizsgáltuk lakóhelyük tükrében. Kutatási eredményeinkkel szeretnék hozzájárulni az iskolákban zajló egészségfejlesztési programok hatékonyságához.

A minta

Felmérésünket 2004-ben végeztük Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei középiskolások körében véletlenszerűen kiválasztott iskolák és osztályok segítségével, egy dél-alföldi régióra reprezentatív mintán. Az 1200 kérdőívből 1114 volt értékelhető, így a válaszadási arány 92%-os volt. A tanulók átlagéletkora 16 és fél év (szórás: 1,3). A válaszadók 39,9%-a fiú (444 fő), 60,1%-a lány (670 fő).

Adatfelvétel és mérés

Az adatgyűjtéshez önkitöltéses kérdőíves módszert alkalmaztunk, melynek legfontosabb célja volt feltérképezni a dél-alföldi régió ifjúságának mentális egészségét, egészségtudatosságát, egészség-magatartását, szabadidős tevékenységét és az ezeket befolyásoló pszichoszociális tényezők rendszerét.

A kérdőív a szociodemográfiai tényezőkön túl kiterjedt a fiatalok pszichoszociális egészségi állapotára, káros és preventív egészség-magatartására, illetve szabadidős tevékenységeire is.

Lakóhely

A lakóhely életmódra, egészségi állapotra gyakorolt hatását az állandó lakóhely segítségével vizsgáltuk. A nyílt kérdést a következő két kategóriába kódoltuk, és a további elemzésekben ezeket használtuk: település (1 = falu és kisváros, 2 = nagyváros és megyeszékhely) és a lakástípus (1 = lakótelepi öröklakás, 2 = társasházi öröklakás, 3 = bérlakás, 4 = családi ház).

Káros és preventív egészség-magatartások

Az egészség-magatartási formák előfordulási gyakoriságát három hónapra vonatkoztatva vizsgáltuk (Luszczynska–Gibbons–Pikó–Teközel 2004). A megkérdezettek öt-, illetve hatfokozatú skálán fejezhették ki cselekvésük gyakoriságát (dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, fizikai aktivitás, étkezési kontroll), ahol 5 vagy 6 jelölte a legmagasabb előfordulást, 1 vagy 0 a legalacsonyabb előfordulást/elutasítást.

Pszichoszociális egészség

A pszichoszociális egészséget az egészségi/edzettségi állapot önminősítésével, a pszichoszomatikus tünetek gyakoriságával, az élettel való elégedettséggel és a depresszív tünetek gyakoriságával mértük.

Az egészségi/edzettségi állapot önminősítését a következő kérdéssel vizsgáltuk: Milyennek tartod egészségi/edzettségi állapotodat a hasonló korúakkal összehasonlítva? A megkérdezetteknek négyfokozatú skálán kellett értékelniük egészségi állapotukat: 1 = rossz, 2 = még éppen elfogadható, 3 = jó, 4 = kiváló (Pikó 2000).

A kérdőív tartalmazta az ebben az életkorban leggyakoribb pszichoszomatikus tüneteket is: idegességből eredő fejfájás, hát- és derékfájás, alvási problémák, kimerültség/gyengeség, gyomorégés vagy gyomorfájás, idegességből eredő hasmenés, túl gyors, szabálytalan szívdobogás (palpitáció). A tünetek előfordulása szerint négy kategóriát különböztettünk meg: 4 = gyakran, 3 = időnként, 2 = ritkán, 1 = soha. Az adott válaszokhoz értéket rendelve, majd ezeket összeadva skálát készítettünk, amelyen a minimális érték 7, a maximális érték pedig 28 volt (Pikó–Barabás–Boda 1997).

Az élettel való elégedettséget a „The Satisfaction With Life Scale” (Diener–Emmos–Larsen–Griffin 1985) segítségével mértük, amely egy igen elterjedt mérőmódszer magyar serdülők körében (Luszczynska–Gibbons–Pikó–Teközel 2004). A skála öt állítást tartalmazott, például: „Az életem legtöbb szempontból közel van az ideálishoz.” A megkérdezetteknek ezeket az állításokat kellett értékelniük egy hétfokozatú skálán (1 = egyáltalán nem értek vele egyet, 7 = teljesen egyetértek). A skála megbízhatóságát jellemző Cronbach’s alpha értéke 0,85 volt.

A depresszív tüneteket a Children’s Depression Inventory (CDI) eredetileg 27 itemes rövidített (8 itemes) változatával vizsgáltuk. Ez önminősített, depresszív tüneteket mérő skála, amelyet a Beck Depression Inventory (BDI) felnőttek körében használt kérdőívből készítették kifejezetten fiatalok számára (Kovacs 1992), és már hazai vizsgálatokban is validálták (Pikó–Fitzpatrick 2003). Mind az eredeti, mind a rövidített változat egyetlen tünetet mér, a szomorúságot/kedvetlenséget, amelyet 1-től 3-ig kódolunk. A skála Cronbach’s alpha-értéke 0,72 volt.

Szabadidő

A szabadidős tevékenységek struktúrájának feltérképezéséhez tizenöt különböző tevékenységet soroltunk fel (Karvonen–West–Sweeting–Rahkonen–Young 2001; West–Sweeting 1996), ezek felölelték a szabadidős tevékenységek legkülönbözőbb formáit (mozi, színház, olvasás, sport, hobbi, tévé/videó, házi munka, vallási rendezvények stb.). A tevékenységek gyakoriságát négyfokozatú skála segítségével mértük. A válaszlehetőségek a következők voltak: 1 = soha, 2 = ritkán, 3 = időnként, 4 = gyakran) (Pikó 2005).

Eredmények

Leíró statisztikák

A lakáshelyzet leíró statisztikáit vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a megkérdezettek nagy többsége (78%) családi házban lakik. Lakótelepi öröklakásban 12,1%, társasházi öröklakásban 7% és bérlakásban 2,9%. A településtípus szerinti elemzés eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a megkérdezett fiatalok 68,1%-a faluban/kisvárosban, 31,1%-uk pedig nagyvárosban/megyeszékhelyen él. Egészségi állapotát a nagy többség jónak találta (62,6%), edzettségi állapotukkal kevésbé voltak a fiatalok megelégedve: 53,9%-uk ítélte jónak, de jelentős volt azok aránya is, akik még éppen elfogadhatónak minősítették (22,9%). A pszichoszociális egészség többi tényezőjének leíró statisztikájáról a következőket állapítottuk meg. Pszichoszomatikus tünetek: min. 7, max. 28, átlag 14,2; szórás 4,1; az élettel való elégedettség: min. 5, max. 35, átlag 23,2, szórás 6,1; depresszív tünetek: min. 8, max. 24, átlag 10,7, szórás 2,5. A szabadidős tevékenységek közül a zenehallgatás (80%), a barátokkal való beszélgetés (78,1%) és a tévé/videónézés (61%) volt a legkedveltebb. Ezután következett a hobbitevékenység (42%), a bulizás (33,9%), sportolás (33,6%), számítógépezés (30%) és az olvasás (23,9%) (1. ábra). A megkérdezett fiatalok egészség-magatartásáról elmondhatjuk, hogy 29,8%-uk dohányzott, 14,1%-uk fogyasztott alkoholt, 2%-uk fogyasztott illegális drogot, 65,6% sportolt, és 27,2%-uk figyelt oda étkezésére rendszeresen az elmúlt 3 hónap során (2., 3. ábra).

1. ábra • Legkedveltebb szabadidős tevékenységek (százalékos gyakoriság)

2. ábra • A káros egészség-magatartási formák eloszlási gyakorisága a teljes mintán (százalékos gyakoriság)

3. ábra • A preventív egészség-magatartási formák eloszlási gyakorisága a teljes mintán (százalákos gyakoriság)

A pszichoszociális egészség és a lakóhely összefüggései

A lakóhely pszichoszociális egészségre gyakorolt hatását varianciaanalízissel (ANOVA) vizsgáltuk, és azt tapasztaltuk, hogy a lakástípus szignifikáns kapcsolatban áll a pszichoszomatikus, valamint a depresszív tünetek gyakoriságával. Az elemzések azt mutatták, hogy ezek a tünetek gyakrabban fordulnak elő a bérlakásban élők között. Az élettel való elégedettség, az egészség és az edzettség önértékelése, valamint a lakástípus között azonban nem találtunk szignifikáns összefüggéseket, bár az élettel való elégedettség a bérlakásban élők között volt a legalacsonyabb.

A lakóhely szerinti t-próbás elemzések alapján megállapítottuk, hogy az élettel való elégedettség a faluban/kisvárosban élők között szignifikánsan magasabb, mint a nagyvárosban/megyeszékhelyen élők között. A többi változónál (depresszív tünetek, pszichoszomatikus tünetek, egészség és edzettség önértékelése) nem találtunk szignifikáns összefüggéseket (4. ábra).

4. ábra • A pszichoszociális egészség és a lakóhely összefüggései (átlagértékek)

A káros és a preventív egészség-magatartási formák összefüggései a lakóhellyel

Az egészség-magatartások gyakoriságát mérő öt-, illetve hatfokozatú skálákat az elemzésekben három kategóriába vontuk össze: 1 = nem; 2 = alkalmanként, 3 = rendszeresen. Chi²-próbával vizsgáltuk az egészség-magatartások (dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás, szabadidős fizikai aktivitás, étkezési kontroll) és a lakóhely, valamint a lakástípus közötti összefüggéseket. Megállapítottuk, hogy a dohányzás gyakorisága a bérlakásban élők között a legmagasabb (40,6%). A lakótelepi (38,2%) és társasházi (37,7%) öröklakásban élők között is igen magas ez az arány, a családi házban élőknél pedig szignifikánsan alacsonyabb (27,1%). A drogfogyasztással kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a lakótelepi öröklakásban élők között a legmagasabb az alkalmi fogyasztók aránya (15,3%). Ezt követik a bérlakásban (12,5%), majd a társasházi öröklakásban élők (7,8%). A családi házban élőknél az arány szignifikánsan alacsonyabb (3,8%). Az egészség-magatartás többi eleménél (alkoholfogyasztás, szabadidős fizikai aktivitás, étkezési kontroll) nem találtunk szignifikáns kapcsolatot a lakástípussal (5. ábra).

5. ábra • A rendszeres dohányzás és az alkalmi drogfogyasztás összefüggései a lakástípussal (százalékos gyakoriság)

Ha a káros és a preventív egészség-magatartási tényezőkből faktoranalízissel létrehozunk két faktort (káros és preventív), és ezek összefüggéseit varianciaanalízissel (ANOVA) vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a káros egészség-magatartási formák aránya a bérlakásban és a lakótelepi öröklakásban élőknél a legmagasabb, míg a preventív formáknál nem tapasztaltunk szignifikáns összefüggéseket. A lakóhely szerinti t-próbás elemzésnél, korábbi vizsgálatunkhoz hasonlóan azt tapasztaltuk, hogy mind a káros, mind a preventív egészségmagatartások skálapontszámai a nagyvárosban/megyeszékhelyen élőknél szignifikánsan magasabbak (Keresztes–Makó–Klembucz–Hanusz–Pikó 2005) (6. ábra).

6. ábra • A káros és a preventív faktorok összefüggései (átlagértékek)

A szabadidős tevékenységek és a lakóhely összefüggései

A szabadidős tevékenységek struktúrájának elemzéséhez faktoranalízist használva négy faktor különült el (Pikó 2005). Az 1. faktort kortárs- és fogyasztásorientált szabadidőstílusnak neveztük el, amelyre leginkább az jellemző, hogy a fiatalok bulizással, csavargással, plázák vagy egyéb bevásárlóközpontok látogatásával, beszélgetéssel, esetleg tévé- és videonézéssel töltik szabadidejüket. Az olvasás negatív előjellel szerepel ebben a faktorban. A 2. faktor az intellektuális és művészeti stílus elnevezést kapta, erre leginkább a mozi, a színház, a popkoncertek látogatása, az olvasás, esetleg a beszélgetés jellemző. A 3. faktor az úgynevezett élménykereső és technicizált szabadidőstílus, amelyben a legerősebb változó a számítógép/internet használata, emellett magában foglal olyan tevékenységeket, mint a sportolás, a hobbi vagy a zenehallgatás. A 4. faktor a konzervatív-hagyományos elnevezést kapta, és elsősorban a házimunka, vallásos rendezvényeken való részvétel és az olvasás tartozik ide (Pikó 2005).

A lakóhelynek és a lakáshelyzetnek a szabadidő felhasználására gyakorolt hatását t-próba és varianciaanalízis segítségével vizsgáltuk.

Következtetés

A 14–21 év közötti fiatalok egészség-magatartását, pszichoszociális egészségét és ezek lakóhely, lakástípus szerinti jellegzetességeit vizsgáló felmérésünk alapján megállapítottuk, hogy a dél-alföldi régióban, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyékben a társadalmi környezet jelentős befolyást gyakorol a fiatalok életmódjára és egészségi állapotára is.

A technikai és társadalmi fejlődés jelentős változásokat hozott az emberek életmódjában és szabadidős tevékenységében (Furlong–Cartmel 1997). A fiataloknak nemcsak több lett a szabadidejük, de új szabadidős tevékenységek is megjelentek (Pikó–Vazsonyi 2004). A fiatalok szabadidő-struktúrájának elemzésekor azt tapasztaltuk, hogy a kortárs- és fogyasztásorientált szabadidőstílus a nagyvárosokban és a megyeszékhelyen élőkre jellemző, az intellektuális-művészeti, valamint az élménykereső és technicizált stílus a faluban/kisvárosban élőkre, a hagyományos-konzervatív szabadidőstílus pedig a családi házban élőkre. A többi összefüggést nem találtuk statisztikailag szignifikánsnak (7. ábra).

7. ábra • A szabadidős tevékenységek és a lakóhely összefüggései (átlagértékek)

A fogyasztásorientált és a kortársakkal együtt töltött szabadidővel kapcsolatba hozható a megyeszékhelyeken élő fiatalok magasabb aránya, jobb anyagi helyzete és a szabadidős létesítmények nagyobb száma. Ez azonban veszélyeket is rejthet magában. Az intenzívebb kortárskapcsolatok ugyanis szoros összefüggésben állnak a rizikó-magatartásokkal. Bizonyos tevékenységek rizikót jelentenek a fiatalok számára, mások pedig éppen ellenkező hatást fejtenek ki (Ary–Duncan–Duncan–Hops 1999). Köztudott, hogy azok a fiatalok, akiknek baráti körében többen dohányoznak, vagy rendszeresen fogyasztanak alkoholt, nagyobb valószínűséggel vesznek részt rizikó-magatartási formákban (Pikó 2002). A gazdasági szempontból előnyösebb helyzetben lévő megyeszékhelyeken a drogfogyasztás prevalenciája is magasabb, mint a kisebb településeken (Keresztes–Makó–Klembucz–Hanusz–Pikó 2005). Veszélyt jelenthet maga a környezet is. Budapesten, a Józsefvárosban végzett felmérés szerint a 14–19 éves tanulók nem mozdulnak ki lakókörnyezetük közvetlen közeléből. Csak a megszokott gondokkal találkoznak, nem motiválódnak egy jobb élet elérésére. Nem látnak maguk előtt példát, kihívást, nem akarnak tovább tanulni, sőt a kötelező iskolákat is nehezen végzik el (Uzzoli 2000a,b).

A kisvárosokban és a falvakban az intellektuális és művészeti szabadidőstílus a gyakoribb. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy ezeken a településeken kevesebb a szórakozóhely, nem épülnek plázák, kisebb mértékű a fogyasztásorientáltság, így a fiatalok más típusú szabadidős tevékenységekben vesznek részt. Emellett szerepet játszhat az is, hogy a hagyományos kézműves mesterségek (kosárfonás, gyertyaöntés), ha kis számban is, de jelen vannak.

Érdekes kérdést vet fel a lakótelepek és az itt található bérlakások szerepe. A magyarországi lakótelepek mára jórészt uniformizálódtak, homogenizálódtak, ingerszegény a lakókörnyezet, számos szociális probléma halmozódik fel (Egedy 2001). Nehezíti a helyzetet, hogy a magas rezsiköltségek miatt csökkent a kereslet ezekre a lakásokra (Egedy 2003). Az itt élő szülők többsége nem tudja biztosítani sem a megfelelő lakás-, sem az anyagi körülményeket gyermekeinek. Így a fiataloknak nincs lehetőségük magasabb követelményeket támasztó iskolákban tanulni, és az ezzel járó költségeket fedezni. Korábbi tanulmányokból pedig ismeretes, hogy a rossz szociális helyzet az egyik legfontosabb egészségügyi kockázati tényező (Uzzoli 2000b), ami homogén környezetben különösen veszélyes (Hou–Myles 2005). Ezt alátámasztja az a megfigyelésünk is, hogy a pszichoszomatikus és depresszív tünetek a bérlakásban élők között a leggyakoribbak.

A lakótelepeken és bérlakásokban élőknél nemcsak a pszichoszomatikus tünetek magasak, hanem nagy arányban fordulnak elő rizikó-magatartások is (Stead–MacAskill–MacKintosh–Reece–Eadie 2001). A lakótelepeken a fiatalok között szoros társas kapcsolatok (bandák) jönnek létre, amelyek a társas hatások révén elősegítik a rizikó-magatartások kialakulását (Pikó 2002). Maga a környezet sem igazán kedvező, hiszen a fiatalok nem látnak példát maguk előtt. Ehhez hozzájárul az, hogy a bérlakásokban és lakótelepeken alacsony jövedelmű családok élnek, és az itt élő fiatalok egyik legnagyobb problémája a mindennapi megélhetés. Problémáikat pedig gyakran rizikó-magatartásokkal vezetik le (Hill–Angel 2005). A kedvezőtlen társadalmi környezetben, a rossz minőségű lakókörnyezetben az embereknek a szociális problémáik mellett nem marad idejük, energiájuk a minőségi élet megteremtésére (Uzzoli 2000b,c).

Irodalom