„ Ezeket az embereket fel szabad engedni egy vonatra, ahol tiszta, normális emberek ülnek?”

Előző számunkban Visszalapozó címmel indított rovatunkban egy főváros melletti agglomerációs város lakótelepi iskolájának nyolcadik évfolyamán megtartott, az erkölcs eredetéről szóló osztályfőnöki órából közöltünk részleteket. Mostani számunkban az előítéletekről szóló beszélgetés részleteit adjuk közre.

(Az óra rögzítéséhez mind az osztályfőnök, mind a diákok hozzájárultak. A gyerekek személyes megnyilvánulásai miatt azonban az osztályfőnöknő kérte a nevek titkosítását.)

Osztályfőnöknő: Talán emlékeztek, hogy amikor a legutóbbi osztálykiránduláson Szarvasra mentünk és a pesti vonatról átszálltunk arra a kis piros vonatra,….

(Többen közbeszólnak): Piroska vonat, a cigányok ott ültek rajta, s büdösek voltak.

Osztályfőnöknő: Szeretném folytatni, ha lehet. Igen, egy nagyobb roma csoport ült a vonaton, sok, nehéz munkát végző ember, akik zsákokat cipelve szálltak fel. Akkor nekem nagyon rosszul esett, hogy közületek többen kigúnyolták ezeket a láthatóan nagyon szegény, nehezen élő embereket. Szeretném, ha ma megbeszélnénk ezt a történetet.

K. Tamás: Ez szerintem azért volt, mert azok az emberek kiríttak az utasok közül a hangoskodásukkal, a piszkos ruhájukkal, azzal, hogy olyan sok zsákot cipeltek. Otthon elmeséltem anyukáméknak, mert ők ilyen emberbarátok, liberálisok, s ők is felháborodtak azon, hogy G. Robi és V. Andi arénáztak, meg mindenki ki akart menni a peronra, meg át akartak szállni egy másik kocsiba.

(Hosszú ideig csend az osztályban.)

Osztályfőnöknő: Mi tűnt másnak számotokra ezeken a roma – és ne cigányozzunk – embereken?

Á. Kata: Az, hogy csapatostul mennek, hogy egyik pillanatban veszekedett egy nő meg egy férfi, a férfi még meg is ütötte a nőt, s utána pár perc múlva már csókolóztak. Meg olyan gusztustalanul piszkosak voltak, sáros volt a cipőjük, a kabátjuk, és nagyon büdösek voltak.

Osztályfőnöknő: Sajnos ebben igazatok van, s nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor mégis szóvá kell tennem, hogy hangosan gúnyoltátok ezt a csoportot, rasszista megjegyzéseket tettetek, s azt kérdeztétek a kalauztól, hogy miért nem szállítja le ezt a bandát – Zs. Tamara ezt a szót használta – a vonatról.

Zs. Tamara (felháborodottan): Klári néni szerint ezeket az embereket fel szabad engedni egy vonatra, ahol tiszta, normális emberek ülnek? És különben nemcsak én mondtam ezt, hanem a többi utas is, de a kalauz azt mondta, hogy ő ehhez kevés.

V. Andrea: Egyébként a kalauz egy idősebb parasztasszonynak azt mondta, hogy ő már egyszer megállíttatta a vonatot, s le akarta őket szállítani, de majdnem megkéselték őt a cigányok. Még a főnökei is megbüntették, pedig neki volt igaza.

Osztályfőnöknő (láthatóan zavarban van): Igen, ezek a romák – ugye, értitek, romák! – valóban nem úgy viselkedtek, ahogy azt a mi kultúránkban megszoktuk, de azt a verekedési jelenetet leszámítva nem tettek semmi olyat, amiért megvetéssel kellene róluk beszélni, ahogyan ti teszitek.

Á. Kata: Ezek az emberek nagyon szegények voltak, én hallgattam, hogy arról beszéltek, hogy éhesek a gyerekeik, és a zsákokban krumplit vittek, hogy télire elvethessék. Sokat gondolkodtam azon, amit ott a vonaton láttunk. Ők nem tartották a maguk szempontjából illetlennek azt a viselkedést, nekik természetes, hogy sokan mennek együtt, hogy olyan csomagokat is felvisznek a vonatra, amilyeneket esetleg nem szabad. De így legalább nem lopnak, elvetik a krumplit, és akkor néhány hétig majd tudnak enni adni a gyerekeiknek.

M. Mária: Ez mind oké, de miért kell olyan büdösnek, piszkosnak lenniük. Kút mindenütt van, vizet lehet venni, és meg lehet melegíteni. De ahhoz tök bunkók, meg lusták is. Miért fontos neked, hogy legyen tusfürdőd, dezodorod, miért balhézol, ha az aerobik után nem bírsz zuhanyozni, ha ezeknél elviseled?

K. Tamás: Katának ott van igaza, hogy ezek az emberek az életükért küzdenek, s azért kerülnek közülük sokan börtönbe, mert nem tudnak honnan kaját szerezni, ezért betörnek, kifosztják a boltokat. Láttam a télen a tv-ben, hogy Szlovákiában kirabolták a boltokat az éhező cigányok, a szlovákiai romák.

V. Andrea: És arra tudsz válaszolni, hogy miért nem mennek el a gyárakba vagy az építkezésekre dolgozni? Azért, mert nem szeretnek dolgozni, mert könnyebb ellopni a rendes magyar emberek állatát, kertjéből a krumplit.

C. Péter: Nem tanították meg őket arra, hogyan kell úgy dolgozni, hogy a munkahelyen megmaradjanak. S ne általánosítsunk, nagyon sok roma ember becsületes és keményen dolgozik, ráadásul még intelligens is. Ez attól függ, hogy az iskolában megtanultak-e legalább annyira olvasni, írni, hogy szakmájuk legyen.

M. Éva: A mi házunkban laknak romák két lakásban is. Ők dolgoznak, de azért mindig valami gáz van velük. Ők nem tulajdonosok, csak albérlők, mert egy pasi kiadta nekik a lakását. Először hárman laktak, most már nyolcan-tízen.

G. Robert (közbeszól): Mert olyanok, mint a nyulak…

Osztályfőnöknő (dühösen): Ezt hogy érted?

G. Robert: Baromi sok gyerekük van.

C. Péter: És az miért baj?

Zs. Tamara: Mert egy pár év múlva nem a fél vonat, hanem az egész velük lesz tele.

M. Éva: Befejezhetem?

Osztályfőnöknő: Várj egy pillanatot! Szerintetek lehet emberekről úgy beszélni, fogalmazni, ahogyan először Robi, majd Tamara tette?

(Hosszú csend)

L. Ágnes: Szerintem nem, de én most nagyon őszinte leszek. A mi házunkban is laknak romák, mondjuk rendes emberek, de ha beszállnak a liftbe, nagyon rossz szaguk van. Nem mosakodnak eleget, vagy a fajtájuk ilyen – nem tudom. Szóval nekem anyukámék mindig mondják, hogy fel kell emelni a romákat, s nem mondok cigányt, de ennek ellenére, ha a buszon felszáll egy csapat roma ember, akkor mindjárt hangos lesz a busz, s a mama másként fogja a retiküljét. Nem azért, mert rasszista, de neki Pesten a 7-es buszon már roma emberek kilopták a pénztárcáját a táskájából. S szerintem ezzel sokan vagyunk így.

Osztályfőnöknő: Nekem meg színfehér magyar emberek próbálták levágni a táskámat a 6-os villamoson.

M. Éva: Elnyomtatok a szövegetekkel. Azt akartam mondani, hogy az az emelet, ahol a roma család lakik, mindig piszkosabb, mint a többi. Állandóan gitároznak, buliznak, de nem szolidan, hanem zeng a ház. Nem is értik a mamámék, hogyan fér el annyi ember egy 53 négyzetméteres lakásban, amilyenben mi négyen alig férünk el anyuékkal meg a bátyámmal. Állandóan csomagokat cipelnek, és a cuccaikkal tele van a folyosó, de már volt úgy, hogy kitettek egy kempingágyat oda, és ketten is ott aludtak. Semmilyen szabályt nem akarnak betartani. Azt mondják a házban, hogy vásároznak, és abból élnek. De beszélik, hogy lopásból származik az eladnivaló.

Á. Kata: Ez persze tuti nem igaz, mert akkor már a rendőrség zaklatná őket, s börtönbe csuknák őket.

B. Tímea: A börtöntől félnek a cigányok. Ez tartja vissza a legtöbbjüket attól, hogy ne lopjanak. De ha éhesek, akkor már ez sem tartja vissza őket.

N. Balázs: Nekem van olyan barátom, aki már volt a fiatalkorúak börtönében, s ő mesélte, hogy a cigányok baromi szorgalmasan melóztak, mert jobb volt nekik ott, mint kint.

C. Péter: Szerintem az a baj, hogy a cigányok nem járják ki az iskolákat, s túl sok gép van már mindenütt, s nem kell az, amire ők képesek, tehát az izomerőre. Meg nem is esznek olyan jól, hogy bírják a napi munkát.

T. Ákos: A romákat is meg lehetne tanítani mindenre, ezt az is mutatja, hogy sokan közülük munkások lettek, szakmájuk van. De ha egy munkahelyen egy magyar főnöknek választania kell egy magyar és egy roma között, akkor a magyart veszi fel és nem a romát. Mert ilyen rasszizmus van ma Magyarországon.

Zs. Tamara: S szerinted a magyarnak nem a magyart kell segítenie?

Á. Kata: Miért, a cigányok nem magyarok? Itt élnek ebben az országban.

Zs. Tamara: Hát nehogy már magyarok legyenek. Hát nézz rájuk! Tök más fajta, hol látsz ilyen sötét bőrű magyart?

Osztályfőnöknő: Tamara, szerinted ki a magyar és ki a nem magyar? Illetve mitől magyarabb egy fehér bőrű szőke hajú ember egy sötét bőrű fekete hajú embernél?

Zs. Tamara: Most a Klári néni a fejébe vette, hogy a romák ilyen frankó emberek (indulatosan), és akármit mondunk, ami nem ezt helyesli, akkor belénk tetszik kötni. (Dühödten leül a székére, és rácsap a padra.)

Osztályfőnöknő (erőltetett nyugalommal a hangjában): Semmit nem vettem a fejembe, csak elhatároztam, hogy megbeszélünk ma egy gondot, azt a reakciót, ahogyan a Szarvas felé menő vonaton fogadtátok azt a nyolc-tíz roma embert, akik együtt utaztak velünk.

F. Gábor: De miért kellett volna szeretni azokat a büdös, koszos embereket?

Osztályfőnöknő: Mondtam én egy szóval is, hogy szeretni kell őket? Én a jelenséget, a ti viselkedéseteket akartam megbeszélni a mai beszélgetősdis órán, azt, ahogyan ott reagáltatok.

C. Péter: Nemrég a hittanórán a tisztelendő atyával beszélgettünk erről a kérdésről, s ő azt mondta, hogy sokkal többet lehetne tenni a cigányok, bocsi, romák érdekében, ha szeretettel, emberséggel fordulnánk feléjük.

N. Balázs (gúnyosan): Na ezt vártam. C. jön a szentmisével.

Osztályfőnöknő: Balázs, hallgasd végig, utána vitatkozz vele, de ilyen gúnyos, ellenséges megjegyzést ne tégy a társadra!

N. Balázs: Nekem cimborám a C., ez csak ilyen cikizés.

C. Péter: Szóval keresztényi szeretettel kellene feléjük fordulni, el kellene fogadni azt, hogy sok mindenben mások, mint mi magyarok, illetve ők is magyarok, de mások a szokásaik, mint egy nem cigánynak, bocsánat, romának.

L. Ágnes: Tanárnő! Mi a különbség a roma és a cigány jelentése között?

Osztályfőnöknő: Az én fejemben, még inkább a lelkemben a cigány megbélyegző megjelölés, szerintem a roma nem olyan sértő, a közösségek maguk is ezt használják. Folytassuk onnan, amit C. Peti mondott, hogy a romák szokásai mások. Ahogy a nálunk élő nemzetiségeknek is vannak szokásaik, amelyek nem olyanok, mint a magyar többségé. Ebben a városban sok német nemzetiségű család él, az ő hagyományaik, kultúrájuk sokban eltér a miénktől. Én is egy ilyen sváb családból származom. A romák kultúrája sok tekintetben más, talán több vonatkozásban eltér a mienktől. Azt szeretném, ha megértenétek, hogy ezért nem lehet karanténba zárni őket. Meg kell tanulni együtt élni velük, elfogadni, hogy mások.

Á. Kata: A romákról én azt hallottam, hogy még pár évtizeddel vagy mondjuk száz évvel ezelőtt nomád életet élt a nagy többségük, nem volt házuk, vándoroltak. Sokak számára azért idegenek, sőt ellenszenvesek, mert ebből a nomádságból még sok megvan bennük.

V. Andrea: A misén például nagyon sok katolikus hívő van, akiken látni, hogy romák, de azok tiszták, tudnak olvasni, imádkozni. Hittanra is járunk a B iskolából vagy négy-öt gyerekkel, akik romák. De azok nagyon normálisak, házuk van, dolgoznak a szüleik. Mondjuk én nem barátkozom velük, mert nem szeretem őket, de vannak magyar gyerekek, akik barátkoznak velük. Vannak osztálytársaik, akik szeretik őket. Én nem.

Osztályfőnöknő: Ne haragudj meg, Andi, de ezt össze tudod egyeztetni a keresztény felebaráti szeretettel?

V. Andrea: Igen, mert nekem meg a szüleimnek nem szimpatikusak a romák, de ettől nem mondom azt, hogy minden roma büdös meg lusta. Lehet, hogy ha megismerkednék egyikükkel, másikukkal, még szimpi is lehetne esetleg valamelyik. Bár a szüleim tiltanák, hogy roma barátaim legyenek.

K. Tamás: Az a baj, hogy a népesség, a többség általánosít. Azért, mert vannak lusta, lopós, esetleg büdös cigányok, mindenkit, aki cigány, ilyennek hisznek.

Osztályfőnöknő: Tudjátok, mi az, amiről Tomi beszél?

T. Ákos: Előítélet.

Osztályfőnöknő: Pontosan ez az előítélet. Aki roma, aki cigány, az eleve lusta, tolvaj, büdös, buta, nem akar dolgozni. A magyarok, a svábok, a románok, a hottentották között ilyenek nincsenek. Leginkább a magyarok között nincsenek.

M. Éva: Mindenki tudja, hogy vannak, de sokkal kevesebben, mint a cigányok között. Ők fejletlenebb nép lehetnek, s nem jutottak el közülük sokan oda, hogy olyan életet éljenek, amilyet mindenkinek élnie kell.

M. Mária: Tök sötét a kilencven százalékuk, s azt nem bírom, hogy a roma csajok tök ki akarnak szőkülni, fehéredni, magyarnak akarnak látszani. Tudjátok, idejár az a csajszi, a B. Ilona, a szakközepes osztályba, tuti roma, mégis hidrogénezett. S egyszer a Sonja megkérdezte tőle egy bulin, hogy miért szőkíti magát, amikor tök fekete, barna bőre van, s azt mondta, hogy ő már nem akar roma lenni, hanem magyar. Hát miért nem marad roma, ha egyszer az. Én sem akarok romának látszani.

Osztályfőnöknő: Mit gondolsz, miért akar szabadulni az eredeti külsejétől?

M. Mária: Mert fel akar törni, mondjuk megértem, azt hiszi, hogy így majd nem fogják lecigányozni.

Osztályfőnöknő: Bizony, az előítéletek elől akar szabadulni ő is és nagyon sok más roma ember is. Az a legnagyobb baja a roma társadalomnak, hogy a legtehetségesebbjeik, amint elvégzik az iskoláikat, például a főiskolát vagy az egyetemet, azonnal szakítani akarnak a roma közösséggel. Még nem tart ott ez a közösség, nép (bizonytalanság érződik a hangjában), hogy a legjobbjaik a saját társaik felemelkedését segítsék. Persze vannak kivételek, de ők még olyan kevesen vannak, hogy nem tudnak igazán hatni. De térjünk vissza oda, hogy ki hogyan ítéli meg Robi, Andi, Sonja vonaton való hangos cigányozását!

L. Sonja (felháborodott hangon): De miért kellene nekem szeretnem azokat a tök sötét, büdös embereket? Oda kellett volna mennem, és odaadni a kajám felét, a zsebpénzemet? Azt a pénzt a mamám kereste meg,… nekünk sem könnyű.

V. Andrea: Mindenki azt szereti, akit akar.

L. Ági: Úgy tetszik gondolni, hogy az embernek nincs joga fintorogni, ha ilyen emberekkel kerül egy vonatba?

Osztályfőnöknő: Nem erről van szó, hanem arról, hogy legalább annyit tegyünk meg, hogy próbáljuk megérteni a helyzetüket, azt, hogy miért ilyenek, s hogy mi itt, a kényelmes életünkben mit tehetnénk azért, hogy az ő életük is más legyen. Erről van-e gondolatotok?

C. Péter: Én nagyon tisztelem azokat a szerzeteseket, nővéreket, akik elmennek olyan vidékekre, ahol nagy szegénységben élnek a romák, s ott próbálnak lelki segítséget adni, meg megszervezni az életüket.

B. Timi: De az a baj, hogy ők már szinte többet kapnak ingyen, mint azok, akik dolgoznak. Anyukám szokta mondani, hogy ha a roma nem fizet ki valamit, akkor adnak segélyt neki, ha ő menne oda, akkor nem kapna.

C. Péter: De ők más szinten vannak, sokkal szegényebbek az átlagos magyar embereknél, pedig Magyarország még nem gazdag, és még sokkal több a szegény ember, mint a gazdag.

N. Balázs: Na, ezt helyből kontrázom, mert apukám mesélte, hogy dolgozott valahol, és egy roma vállalkozó családi házát látták, hát tök olyan, mint az M7-es melletti úri negyed itt B.-n vagy a Cs.-i hegyek alatti domboldali villák.

Osztályfőnöknő: Ez mutatja, hogy mennyi tehetség, kreativitás, vállalkozó szellem van a romákban. Csak éppen az előítéleteink miatt ez nagyon sokakban nem tud igazán megnyilvánulni.

L. Ágnes: Klári néni tényleg ennyire szereti a romákat?

Osztályfőnöknő: Mi az, hogy ennyire szeretem? Nem értem a kérdést.

L. Ágnes: Tetszik látni, hogy itt az osztályban inkább nem szeretjük őket, mert nagyon kevesen elviselhetőek, s mégis végig azt érezzük, hogy minket meg akar győzni arról, hogy milyen szeretetre méltóak ezek az emberek.

Osztályfőnöknő: Nem erről akarlak meggyőzni, hanem egész másról. Ki tudná megmondani, hogy miről?

Á. Kata: Arról, hogy nem szabad emberfajta alapján általánosítani.

Osztályfőnöknő: Igen, valóban ez az egyik gondolat, melyet legalább elétek akarok vetíteni a saját gondolkodásomból. És mit gondoltok, mi az, amire még szeretném felhívni a figyelmeteket?

(Hosszú ideig csend van az osztályban.)

Zs. Tamara: Hogy aki a romákat nem szereti, az rossz ember.

Osztályfőnöknő: Hát ez az, amiről egyáltalán nem akarlak meggyőzni benneteket, hanem valami egész másról.

C. Péter: Hogy a gyűlölködés nem segít ebben a dologban.

Osztályfőnöknő: Na, ez már majdnem az, amire én gondolok.

T. Ákos: Hogy meg kell próbálni megérteni, hogy azok a romák, akik nagyon alul vannak, akik tényleg sötétek, már nem a bőrük, hanem a gondolkodásuk, azok vajon miért olyanok, s a magyar emberek gyűlölködése, elkülönülése miért nyomja le még jobban ezt a népet.

Osztályfőnöknő: Ákos most nagyon a szívemből szól. Van mondanivalód még erről?

T. Ákos: Ha mondjuk adnának egy kisebb földet azoknak az embereknek, akik ott voltak a vonaton, meg adnának valami kapát, esetleg valami máshol kiselejtezett valamilyen gépet, például traktort és egy évre való krumplihoz vetőmagot. Ja, a krumpli azt hiszem, nem magból, hanem krumpliból lesz, tehát krumplit, akkor el tudnának indulni azok az emberek. Ők is elkezdenének gazdálkodni, s aztán lassan gyűlne egy kis pénzük, s abból házat tudnának venni.

M. Mária: S a földdel meg a traktorral azok a tök sötét emberek mit kezdenének? De mondjuk, ha kezdenek is valamit, akkor meg rögtön elisszák.

C. Péter: Ezért kellene melléjük lelki vezető, olyan ember, aki gondozza, tanítja őket, de nem úgy, hogy egy hónapban egyszer kimegy a földre, ahol a házuk van, hanem szerzetestestvérként velük él. Gondoskodik arról, hogy a gyerekeik elmenjenek az iskolába, megtanulják a leckét, ha van a krumpliból több, akkor eladják, és vegyenek érte mosószert meg ami nem terem meg.

L. Sonja: De Petikém, akkor sem fognak mosakodni, mert nekik az a büdösség jó, azt szokták meg. Tehát úgy sötétek, hogy nem tudják, mi a tusfürdő meg a dezodor, meg nem zavarja őket, hogy piszkos, szakadt a ruhájuk.

Osztályfőnöknő: Sonja, ez is előítélet. V. Andi mondta, hogy a hittanra mennyi tiszta roma gyerekkel jár együtt.

L. Sonja: Jó, mondjuk a tanárnőnek igaza van abban, hogy van, aki ebből a tök sötétből már kiemelkedett, s tudja, hogy mosdani kell, meg mi a divat, milyen színű pólóhoz milyen gátyó kell. De a zöme nem ilyen, minden szakadt susogó tréning jó, csak legyen valami ruha. Addig hordjuk, amíg le nem rohad rólunk. Mosás, vasalás – á, minek az.

C. Péter: Ez attól függ, hogy ki mennyire szegény, illetve mennyire gazdag. Hogy áll anyagilag. Az előítélet szerintem annál erősebb a romákkal szemben, minél szegényebbek. Mert annál kevésbé tudnak úgy élni, mint az átlag, a magyar többség.

Osztályfőnöknő: Tudjátok, az a gond, hogy ti azt hiszitek, hogy csak a romák, a cigány emberek körében vannak olyan szegény, nyomorult emberek, mint akiket a vonaton láttunk. Tudnotok kell, hogy bizony több százezer magyar család él hasonló körülmények között olyan falvakban, ahol nincs munka, s nemcsak azért, mert nem szeretnek dolgozni, hanem mert nincs ipar, nincs út, nincs külföldi befektető.

Á. Kata: De azért a romák között sokkal több a szegény, a szinte életveszélyben lévő, mert őket még jobban kitaszítják azok, akik kicsit is jobban élnek.

S. Erzsi: Akik sok gyereket vállalnak, mert hitük van, azok között nagyon sokan majdnem olyan szegények, mint a cigányok. A gyülekezetbe, ahová járok, sok ilyen család van, négy-öt gyerekük van. De a magyarok, a hívők között van összetartás, s aki jobb módú, az ruhát, pénzt ad az egyházon keresztül ezeknek a szegényeknek. De ezek nem olyan buták, mint a cigányok, illetve a romák.

Osztályfőnöknő: Bármennyire is naiv Ákos ötlete a földről, a traktorról meg az egyévnyi krumpliról, ez valahol a megoldás modelljét jelenti.

Zs. Tamara: És mi van akkor, ha mindezt odaadják – mondjuk nem értem, hogy a magyar szegénynek miért nem adják oda –, s ott rohad meg minden.

Á. Kata: De miért vagy ilyen rosszindulatú?

Zs. Tamara: Mert ha ilyen cigányos riport van, ott minden tök le van rohadva, s anyuék mindig mondják, hogy erről csak az a család tehet, aki kibírja így. A ti lakásotok meg a miénk miért nem olyan, az apám, az anyám, a bátyám miért mennek el minden reggel dolgozni, miért osztjuk be a pénzt, ami nálunk sem sok?

R. Attila: Mert ti, mi más szinten vagyunk, eleve jobbról indultunk. Meg itt például B-n van egy csomó munkahely, az Auchan, a Tesco, az Eduscho, a Pannon GSM, meg itt van 5 km-re Pest határa.

Zs. Tamara: Meg magyar vagy, jársz suliba, elég jó az átlagod, gimibe jársz. Minden dolog normális, még ha ökörködsz is néha. Azok meg lent vannak, a béka fenekén, és nem is akarnak semmit.

Osztályfőnöknő: Miből gondolod ezt? Láttad, hogy azokat a nehéz zsákokat cipelték, és amikor leszálltak a vonatról, hallottad, hogy azt mondták, minél előbb el akarják vetni a krumplit. Nekik ennyire van lehetőségük, ez a mozgásterük. Próbáld beleképzelni magad az ő helyzetükbe!

Zs. Tamara: Nem akarom beleképzelni, mert irtózom a látványuktól.

T. Ákos: Akkor ne csodálkozz, ha egy napon kirabolnak, rád gyújtják a házatokat.

Zs. Tamara: Van két kutyánk, többek között ezért.

T. Ákos: Te legalább annyira sötét vagy, Tamara, mint azok a cigányok a vonaton. Hogy lehet ilyen rosszindulatúan látni a cigányokat?

Zs. Tamara: Én nem látom rosszindulatúan, de ahova egy roma banda beteszi a lábát, ott rögtön zaj és rendetlenség lesz. Elég csak a buszt idehozni példának, nem kell Szarvasra menni a piros vonatig. A buszon késő este felszáll egy roma társaság, akkor tök biztos, hogy Pesttől B-ig aréna van.

Á. Kata: S hány olyan diszkós társaság jön ki a 10 óra utáni késői buszokkal, akiknek a tagjai be vannak kokszolva, lőve, és ugyanúgy balhéznak, mint a roma társaság. Csak azok a srácok nem romák, hanem magyarok, és nem büdösek, hanem jó pacsulisok.

M. Mária: Azért van egy kis különbség. A diszkós srácok járnak sulikba. A szüleik megadnak nekik sok dolgot, s ezáltal jól néznek ki, nem egy koszos ruhában vannak.

K. Tamás: Azért én találkoztam olyan vidéki cigány srácokkal itt Pesten, például meccsen meg koncerten, akik jó szerelésben voltak.

L. Sonja (affektálva mondja): Kínai piaci dizájn.

Osztályfőnöknő: Nagyon sok magyar, tisztességes embernek sem telik másra, mint erre a lenézett kínai dizájnra, Sonja! Van fogalmad arról, hogy a romák között mennyi művész van, olyan emberek, akik nagyon nehéz körülmények között is tartalmas, értelmiségi életet élnek. Rengeteg jó cigányfestő van. Nagy, európai rangú művészek. Hoztam be egy albumot, körbeadom, nézzétek végig! Péli Tamás, Balázs János és mások képeit láthatjátok. A kávéházi cigány zenészek mellett sok jó, igazi folklóregyüttes létezik. Hallottatok biztos az Amaro Drom együttesről. Van cigány irodalom, Choli Daróczi József, Osztojkán Béla, Bari Károly híres írók, költők.

Zs. Tamara: De tanárnő, hogy jön ez ide a vonaton történt arénázáshoz? Nem értem.

Osztályfőnöknő: Úgy, hogy nem szabad általánosítani, nem szabad lenézni mindenkit, aki cigány. S akik nagyon alul vannak, azokkal is meg kell tanulni legalább együtt élni, legalább elviselni, hogy ők nagyon mások.

N. Balázs: Szerintem a rendőrségnek, a vasúti kalauznak, az orvosoknak keményebben kellene ezekkel a nagyon sötét, nem dolgozó, nagyon béna roma csávókkal bánni, mert akkor tanulnának a pofonokból, a verésből. (Nagy nevetés az osztályban.) A kemény kéz politikája kellene. S aki kiemelkedik, azt meg sutty befogadni magyarnak. Aki azt lecigányozza, azt meg azért kéne egy kis gumibotocskázásra bevinni.

Osztályfőnöknő: A rendőrt és a vasutast még értem, noha nem értek egyet veled, de az orvost végképp nem értem.

N. Balázs: Végigmegy a cigányok között, aki nem mosdik rendesen, kiviszi a kúthoz, és az ápolónővel megmosdatja.

Osztályfőnöknő: S szerinted az ilyen erőszakos megoldásoknak van valami értelmük? Változik ettől valami például a romák esetében?

N. Balázs: Ha keményet ütnek a rendőrök, úgy tudom, tudnak keményet ütni, karatekiképzést kapnak, akkor van, különben nincs.

Osztályfőnöknő: Van erről más véleménye valakinek?

M. Éva: A rendőrt még megértem, az hasznos. A vasutasnak nincs joga. S az orvos részéről nem humánus a kútnál erőszakkal megmosdatni egy piszkosabb roma embert vagy gyereket.

T. Ákos: Szerintem ha erőszakkal nevelik őket, akkor még jobban szembeszállnak a magyar többséggel. Csak azoknak a roma családoknak a gyerekeit lehet kiemelni, akiknek a háza olyan lerobbant, mint amiről a Zs. Tamara beszélt. A riportos házakra gondolok, illetve nem azokra, hanem az olyanokra, mint azok. Kollégiumba vinni, s ott ugyanúgy tanítani őket, mint a magyar gyerekeket. Ez jó a szülőnek is, mert nem neki kell ételről gondoskodnia, meg jó a gyereknek is, mert így rendesen kap kaját. S ha a gyerek ki van véve ebből a tök homályból, akkor azért nehogy már a fele nem lesz normális.

Osztályfőnöknő: És szerintetek a roma szülők könnyen odaadnák a gyerekeiket ezekbe a szuper jól megépített kollégiumokba?

N. Balázs: Én támogatom T. Ákos javaslatát. Mert akkor nulláról lehet kezdeni a nevelést. Nincs nem mosakodás, nem rendes kajálás.

Osztályfőnöknő: Ha ismernétek a roma családok szokásait, nem javasolnátok ilyen megoldásokat, mert ők aztán nagyon szeretik a gyerekeiket. Nem szívesen adják oda kollégiumba. S szerintetek biztos, hogy jó az, ha teljesen elszakítjuk ezeket a gyerekeket a szüleiktől, a gyökereiktől, a hagyományaiktól?

N. Balázs: Különben minden kezdődik elölről.

Osztályfőnöknő: Ezt hogy érted, Balázs?

N. Balázs: Hát úgy, hogy egyszer ki kellene venni a gyerekeket a cigány szülők közül és megtanítani nekik azt, ahogy a magyaroknak kell élniük.

Osztályfőnöknő: Szerinted a magyarok mindenben tökéletesek?

N. Balázs: Nem, de azért azt, ahogy mi élünk, nem lehet összehasonlítani mondjuk az ilyen faluszéli romákkal.

C. Péter: Ezért kellene sok olyan ember, mint azok a szerzetesek, akiket a László atya mutatott be nekünk a hittanon, akik vállalják, hogy segítik ezeket az embereket. És én igazat adok Klári néninek abban, hogy a roma gyerekeket nem lehet csak úgy elvenni a szülőktől, ha gondoskodnak róluk. Az sokkal rosszabb egy gyereknek, ha nem lehet a szüleivel. Különben én sokszor látom a buszon, hogy nem nagyon kulturált cigány édesanya nagyon szereti a kisgyerekét, meg a nagyobbat is. Egyébként a szarvasi vonaton is ölbe vették a gyerekeket. Tanulni biztos, hogy nem tudnak a gyerekeikkel, de ettől még sok szeretetet tudnak adni nekik.

V. Andrea: Szerintem is meg kellene tanítani a romákat a tisztaságra, meg például arra, hogy ha koszosan hagyják a gyerekeiket, mindenféle betegséget megkaphatnak. Azok a szerzetesek, akikről C. Petya beszélt, ezzel is foglalkoznak. Meséltek nekünk erről.

G. Róbert: Mi mentünk autóval a 4-es úton, s Szabolcs megyében láttuk, hogy az út mellett sárkunyhóban is laknak cigányok, ott főztek egy erdőszélen. Ott nem is lehet mosakodni, még akkor sem, ha valaki esetleg tudja, hogyan kell.

B. Tímea: Ezért kellene az a birtok- vagy földadás, hogy kezdjenek dolgozni. Mert azok a romák, akik városban élnek, lehet, hogy kicsit hangosabbak, többen laknak egy lakásban, mint mi magyarok, de azért dolgozni járnak, sokuknak autója is van, a gyerekeik tanulnak. S az nagy szemétség, ha azért, mert cigányok, nem veszik fel dolgozni őket. Még egy dologhoz szeretnék hozzászólni. Filóztam rajta, hogy az a roma ember, aki rendes, aki dolgozik, házat épít vagy lakása van egy lakótelepen, az roma-e vagy magyar.

Osztályfőnöknő: Na és milyen következtetésre jutottál?

B. Tímea: Aki dolgozik, aki tiszta, aki nem sokban vagy semmiben nem különbözik, az magyar roma, és azt nem lehet megkülönböztetni, mert akkor az neki joggal fáj. Aki mondjuk olyan, mint akiket láttunk, szerintem az nem magyar, csak roma, azért, mert nem tud úgy élni, hogy ne zavarja a másik embert. Az kellene, hogy minél több ilyen elmaradott roma magyar is legyen.

L. Ágnes: Ez így van a németekkel is, illetve hát itt sváboknak is mondják. Beszélik a nyelvüket, énekelnek fesztiválokon, de azért magyarul is ugyanúgy tudnak, és mindenkinek természetes ez. Szóval a romáknál látszik igazán, hogy idegenek, illetve van köztük sok, aki még nem bírt itt megszokni, s ezért nem szeretjük őket. Egy némettel, egy románnal vagy szlovákkal ilyen probléma nincs, mert ő fejlett volt már akkor is, amikor idejött. A zsidók is nagyon fejlettek, szinte mindenki egyetemet végez közülük. Csak a romák lógnak ki a sorból.

Á. Kata: De attól, hogy nem fejlettek, meg nem bírnak sokan úgy élni, mint ahogy azt ma elfogadjuk, attól még nem lehet őket kitoloncolni az országból. Nincs is olyan országuk, mint a németeknek, a szlovákoknak vagy a zsidóknak.

Osztályfőnöknő: Egészen kezdünk megszelídülni, kibékülni egymással. Szent István királyunk írt egyIntelmek című iratot fiához, a leendő királyhoz, Imre herceghez, amelyben azt írta, hogy fogadjon be az ország minél több idegent, mert a sokféle néptől gazdagabb és erősebb lesz az ország. Tudom, hogy sok igazság van abban, amit azokról a nagyon szegény, nagyon nyomorult roma emberekről elmondtatok, akikkel a vonaton találkoztunk, meg általában azokról a romákról, akik nehezen tudnak beilleszkedni ebbe a társadalomba, kultúrába. Arra azonban szeretnélek figyelmeztetni benneteket – amit többször érzékeltettem már ma –, hogy ne beszéljünk a magyarságról úgy, hogy mi vagyunk a legtökéletesebb nemzet, hogy a magyarok között nincsenek ugyanolyan alacsony kultúrájú, beilleszkedésre majdnem képtelen emberek, mint a romák között. Azt is fontosnak tartom, amit többen is mondtatok, hogy miközben a romák között sajnos nagyon sokan vannak olyan szegények, mint akiket láttunk, de egyre többen vannak olyanok, akikről csak az arcvonásaik, a bőrük árulja el, hogy romák.

Mint annyiszor ezeken a beszélgetősdieken, nem jutottunk el megoldásokhoz, de beszéltünk erről a jelenségről, s ez már önmagában fontos. S az is fontos, amit az imént Kata mondott: a roma társadalom legalsó, nagyon elmaradott, nagyon szegény, sok szempontból problematikus rétegét sem lehet kitoloncolni az országból. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a holokauszt részeként a fasizmus, Hitler ki akarta irtani a romákat. Tehát volt roma holokauszt is. Épp ezért együtt kell élnünk azzal a gonddal, amit általában a romák s azon belül ezek a nagyon szegény, nagyon éhes, nagyon fázós, nagyon szakadt s nagyon képzetlen emberek jelentenek. Valójában örülök, hogy felbukkant ez a csoport ott a kisvonaton, s láttuk őket. Annak kevésbé örülök, hogy többetek rasszista megjegyzéseket tett rájuk. Ma azért akartam beszélni erről, hogy elinduljon bennetek a gondolkodás erről a problémáról. Ha most mérleget akarnék vonni, hogy ki mit gondol ezekről az emberekről, úgy érzem, hogy nagyjából azt a képet mutatja az osztály, amit a nagy társadalom, a magyar emberek. Vannak köztetek sokan, akiknek ellenszenvesek a romák általában, vannak azért olyanok is, akiknek nem minden roma ellenszenves, csak azok, akik nagyon mélyen vannak, akik nem tudnak megélni részben a képzetlenségük, részben az előítéletek miatt. S annak nagyon örülök, hogy néhányan érzitek, hogy felnőttként majd tennetek kell azért, hogy ezek az emberek is élhető életet élhessenek.

Van valakinek mondandója ehhez még?

C. Péter: Tanárnő! Egyszer menjünk el egy olyan kirándulásra, ahova elkísérjük azokat a szerzeteseket, nővéreket, akik olyan helyeken dolgoznak, ahol a nagyon szegény romák élnek.

Osztályfőnöknő: Hát, ha elmenni nem is tudunk, meg tudjuk hívni néhányukat. Én is kíváncsi lennék rájuk.

Az osztályfőnöki órarészlet több szempontból is érdekes és figyelemre méltó. Egyrészt arra ad példát, miként lehet egy-egy egyedi jelenségből, magatartási problémából mélyebb társadalmi, szociális következtetésekig eljutni. Másrészt arra is jó példa, hogy miként lehet lappangó feszültségeket, jelen esetben a romákkal szembeni ellenérzéseket, rasszista attitűdöket felszínre hozni s a gyerekek közötti vitában ütköztetni az ezzel szembehelyezkedők álláspontját. Különösen érdekesnek tartom annak a tanári magatartásnak a megjelenését, amelyben a tanár maga sem igazán biztos eredetileg kitűzött koncepciójában, amikor a vita sodra, az érvek és ellenérvek megingatják belső meggyőződését, s komoly erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a morálisan vállalható én és a gyerekek mondandójának igazságai valamilyen módon összeegyeztethetővé váljanak.

Az óra elején az osztályfőnök határozottan el akarta ítélni azoknak a gyerekeknek a magatartását, akik a vonaton látott roma csoporttal szemben durva, rasszista magatartást tanúsítottak. A romákkal szemben előítéletes gyerekek érveit az osztályfőnök először megpróbálta lesöpörni, majd az érvek egy jogos részét – a roma csoport valóban piszkos volt, valóban zavarta az utasokat – elismerte, de azonnal változtatott az óra eredeti célján, és arra fokuszálta a további beszélgetést, hogy milyen társadalmi, gazdasági, kulturális okok miatt élnek ilyen nehéz körülmények között ezek a roma emberek. Ez a fordulat más irányba terelte a beszélgetést, a kemény romaellenes attitűdöt, rasszista szemléletet mutató gyerekek is visszafogottabbá váltak, s megkezdődött egy kétségtelenül naiv, de a megoldáskeresés irányába mutató gondolkodás a gyerekekben.

A beszélgetésből jól láthatjuk, hogy a 13-14 éves gyerekek milyen élesen figyelik a társadalmat, s érzik a szociális, etnikai problémák súlyát, jelentőségét. Az érettebben gondolkodók – amint jeleztük – sokszor naiv, de mégis valamilyen megoldás irányába mutató modelleket is felvázolnak. Külön említésre méltó, hogy a romákkal szemben előítéletes gyerekek és a romákat megérteni próbálók közötti vita nem durvult el, mivel az osztályfőnök hosszabb ideje tudatosan törekszik a vitakultúra, az egymás közötti kommunikáció stílusának alakítására.

A beszélgetés jól tükrözi, hogy az érintett korosztály romákkal szembeni előítéletei az elmúlt egy évtizedben nem sokat változtak, ugyanakkor érezhető, hogy a liberálisan gondolkodó, az előítéletek ellen egyfelől önmagukkal, másfelől azok társadalmi megjelenésével egyaránt küzdeni próbáló gyerekek érvelése karakterisztikusabbá s tartalmilag konkrétabbá is vált. S ez még akkor is igaz, ha a romák sorsának jobbításáról való gondolkodásukba számos naiv, illuzórikus elem is vegyül.