élet és iskola, élet-iskola, életiskola, iskola és élet, iskola-élet, iskolaélet

[IRGALOM, TÜRELEM!]

 

„Igen, a gyerekekkel mindig mindenről lehet és kell beszélni, ami a családi életben felmerül, semminek nem szabadna titokként tabusítva lennie. És ez életkortól független! Ahogy erről már sokszor beszéltünk, a titok körüli családi feszültséget a gyerek nagyon is megérzi, átéli, akkor is, ha »egyetlen szót sem« hallott soha a dologról. De nem tudja, hogy mi az, amit érez, és így sokkal súlyosabb és rongálóbb a teher.” (Anyát megoperálták. Nők Lapja 2015/36. szeptember 2.)    

„Manapság gyakran látjuk, hogy míg egy-két évtizeddel ezelőtt még a kis elsős vagy másodikos egy idő után már egyedül járt a viszonylag közeli iskolába (persze az első önálló útján a gondos szülő még többnyire a távolból kísérte), addig most 10-12 éves vagy idősebb gyerekeket is kísérnek, vagy éppenséggel autón szállítanak a közeli iskolába is. Ennyivel veszélyesebbé vált volna a világ? Nem hiszem. Talán a szülők szorongása és inkompetenciaérzése és ennek a mélyén lappangó bűntudata nőtt (például: hogy nem töltenek elég időt, elég minőségi időt a gyerekekkel, hogy fáradtak, hogy a gyerek idegesíti őket…)” (Helikopter. Nők Lapja, 2015/38. szeptember 16.)

„De: ne feledkezzünk meg a mai fiatal anyák helyzetének egy fontos sajátosságáról. Ha egy-két-három gyereket nevelnek, többnyire rettenetesen elszigetelt körülmények között teszik ezt. Nem ismerünk olyan emberi civilizációt a miénken kívül, amelyiknek eszébe jutott volna, hogy egy egyedülálló anya ‒ lakótelepen meg egyenesen valamiféle »zöld özvegy«, akinek férje egész nap távol dolgozik ‒ egyedül küzdjön meg egész nap és sokszor még éjjel is gyerekével vagy gyerekeivel.

Vagy nagy család volt, dédikékkel, nagyszülőkkel, nagynénikkel, aztán már nagyobb testvérekkel, akik szintén átvállaltak és segítettek,  vagy ‒ kastélyokban, palotákban, gazdag házaknál ‒ nagy cselédség. […]

Így hát irgalom, türelem! Hiszen tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat, és rettenetesen idegesítőek tudnak lenni azon kívül, hogy szeretetre méltóak…” (Ne mobilozz? Nők Lapja, 2015/40. szeptember 30.)

 

(Idézetek Vekerdy Tamástól a Nők Lapjában tizennégy éve működő

 tanácsadó rovatának őszi írásaiból.)