Együtt méltósággal

Az OFI TÁMOP 3. 1. 15. projektje és az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága által 2015. július 20-án megrendezett konferenciát – A cigányasszony meg az ördög című rövid animációs film vetítését követően – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg,^[1] majd Dr. Orsós Anna, a Pécsi Tudományegyetem Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének egyetemi docense tartott nyitóelőadást, melyben a tankönyvek fontosságáról, és a velük szemben támasztott elvárásokról beszélt. A magyarországi cigányok megjelenése a 2012-es Nat-ban kortörténeti és nemzeti alaptanterv-történeti szempontból egyaránt jelentős. Óriási lehetőség és felelősség eldönteni, milyen cigányképet szeretnénk megjeleníteni a tankönyvekben. S a kérdés azért is nehéz, mert ennek a népcsoportnak önmagával is számos konfliktusa van. A tankönyv a legdemokratikusabb taneszköz, s mivel mindenki kezébe kerül, hatása széleskörű, fontosabb, mint a tanterv. Feladata az ismeretközvetítés, képességfejlesztés, s tudományos (korrekt ismereteket, értéket és kultúrát ad át), pedagógiai (feldolgozási módszereivel hat a tanuló személyiségére, szemléletformáló hatású) és intézményi funkciót is betölt (a köznevelési rendszer művelődési anyagát, nevelési céljait, követelményeit közvetíti az iskolákba). Az UNESCO 1989-ben alapelveket fogalmazott meg a tankönyvek megítéléséhez; ezek közé tartozik, hogy a tankönyv tartalma életközeli, életszerű legyen, feleljen meg a tanulók életkori sajátosságainak, szemléletében legyen logikus, következetes, multiperspektivikus, legyen előítéletmentes és ösztönözze a diákokat magasabb gondolati műveletek elvégzésére. A romák tankönyvi reprezentációjával kapcsolatosan Orsós Anna és munkatársai a következő tételmondatokat fogalmazták meg:

A harmadik nyitóelőadást Daróczi Ágnes etnológus, népművelő, a Romano Instituto Alapítvány elnöke, a European Roma and Travellers Forum egyik alelnöke tartotta. A MONITOR 2014-es kutatását^[2] felidézve rámutatott, hogy az 53 vizsgált tankönyvből 30 tartalmazott romákkal kapcsolatos ismereteket közlő szövegrészleteket, ebből azonban csak 6 mondható pozitívnak, 7 semlegesnek/tényközlőnek, a maradék 17 negatív színben tüntette fel a cigányságot. 23 könyvben szó sem esett a romákról – az elhallgatás is az elnyomás, az erőszakos asszimiláció eszköze; a roma gyerekek nem találkoznak vállalható énképpel az iskolában. Az iskolai kánonnak nincs egy jó mondata, gondolata a romákról és közös történelmünkről. Az előadó úgy fogalmazott, betiltott nép a cigányság, pedig bőven lenne mit tanítani a romákkal kapcsolatosan: Lippai Balázsról, a ’48-as szabadságharc roma származású kapitányáról, az először 1979-ben megrendezett országos roma képzőművészeti kiállításról, a Kalyi Jag^[3] feltűnéséről és az 1981-től kezdődő roma folklórtalálkozókról. Alkalmazható eszközökként hozta példának a Historia romani c. oktatófilmet, és Bársony Jánossal közös, alsó tagozatosok számára készült kétnyelvű segédanyagát, a Vrana mámi mesél c. népismereti köteteket.

Daróczi Ágnes szólt a pedagógusok, oktatásfejlesztők, tankönyvírók óriási felelősségéről: lehetnek jövőrablók vagy jövőépítők. Vajon nyújtanak elég, pontos ismeretet, jó szemléletet közös történelmünkről? Hozzátette, hogy a kérdés a pedagógusképzésben sem kap elegendő súlyt, és az iskolából hiányzó ismeretek is okai lehetnek annak, hogy mára ilyen mértékben előítéletes a közgondolkodás. Saját szerepére utalva hozzátette, vitában állt a kormányokkal, mert mindig többet tudtak, jobban tudták. Ezért a jelenlegi kormánytól azt kérik, hallgassák meg őket: „Együttműködést ajánlunk. Mert mi jobban tudjuk, hogy nekünk hol fáj.” A két társadalmi csoport egymáshoz képest fordított tendenciákat mutató korfájára utalva hangsúlyozta, többek között minőségi oktatással kell felkészíteni a születendő nemzedéket az idősödő generáció ellátására. Jutassuk őket piacképes, versenyképes tudáshoz. Használjuk ki, hogy a cigány családokban a gyermek áll a központban, általa biztosíthatjuk az iskola és a szülői ház harmonikus együttműködését, mely a siker záloga. Minden gyerek – romák és nem romák is – kapjon vállalható énképet az iskolában. Nem vagyunk a vesztesek népe – mondta Daróczi Ágnes. Kapjunk választ azt iskolában is arra a kérdésre, milyen értékek mozgatták mindig is a cigány közösségeket? Aki jó cigány akar lenni, az egyben jó magyar és jó európai állampolgár is lesz – zárta beszédét Daróczi, aki a következő tételmondatokat hozta a konferenciára:

Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója pozitívumként értékelte, hogy a tankönyvek vonatkozásában az állami tankönyvkiadással nincs többé kiszolgáltatva a rendszer a piaci alapú kiadóknak. Régi adóssága volt az oktatáspolitikának rendezni ezt a helyzetet. A társadalmasított tankönyvfejlesztés (megalapozó kutatások – kipróbálás, ellenőrzés – korrekció, véglegesítés) garanciája lehet a jó minőségnek. Az OFI-s tankönyvek nagy hangsúlyt fektetnek a tanulók aktív bevonására, érdeklődésük felkeltésére, a korszerű és megbízható ismeretek átadására. Fontos az is, hogy az új generáció reménységet tudjon tanulni belőlük, megismerkedhessen a közös Kárpát-medencei múlttal, a családi élet értékeivel, s a könyvek feladatvállalásra, közösségépítésre, harmonikus életre ösztönözzenek. Kaposi József reményét fejezte ki, hogy az induló Nemzeti Köznevelési Portálra már számos roma/cigány anyag kerülhet fel, lehetővé téve a pedagógusok számára ennek a kultúrkörnek a megismerését. A köznevelés célja a Daróczi Ágnes által is említett versenyképes tudás. A történelem tantárgyban és tankönyvekben fontos, hogy hangsúlyosan megjelenjen az együttélés története, a főbb történelmi csomópontoknál a cigányság történelme is szerepeljen, s a főbb történelmi korszakokban bemutassuk a demográ-fiai és társadalmi viszonyokat; a tankönyvek ösztönözzenek a multiperspektivikus nézőpontra és a cigányság történelmét ne tematikus blokként, hanem a tanított anyag integráns részeként tárgyalják. A 7. és 11. évfolyam történelemtankönyveiben már megjelenik ez a nézőpont, az átdolgozás után a többi kísérleti tankönyvben is meg fog jelenni. Az OFI már korábban is egyeztetett a MONITOR csoporttal, a párbeszédre a továbbiakban is nyitott. Teljes egyetértésre biztosan nem fognak jutni, azonban az érintettek jóindulata segíthet abban, hogy az egyeztetések előremutatóak legyenek. Kaposi József felidézte a Zsidó Oktatási Kerekasztal munkáját, melyben sokan sokfélét akartak, azonban közös pont volt, hogy mindenki meg akart egyezni, s az OFI alkalmasnak bizonyult a tananyag körüli vitákban a moderátori szerep betöltésére.

Balázs Anna, a MONITOR csoport képviselője ismertette tankönyvkutatásukat, melynek alapjául Terestyéni Tamás Beszélőben publikált 2004-es kutatása szolgált.^[4] Ezt a kutatást ismételték meg a 2013/14-es tanévre szóló hivatalos tankönyvjegyzék történelem, ember- és társadalomismeret, állampolgári ismeretek és etika általános és középiskolai könyveiben a képzőművészetis egyetemisták, melyet Fekete pont 2014 című tanulmányukban foglaltak össze.^[5] A vizsgálat során arra voltak kíváncsiak, hogy a tankönyvek által kanonizált történelmi narratíva hogyan jeleníti meg a cigányságot, és helytálló-e Balog Zoltán azon kijelentése, hogy Magyarország az első ország a világon, ahol a Nat-ban szerepel a roma történelem és kultúra tanítása, illetve senki sem végezheti úgy el az általános iskolát, hogy ne találkozott volna a cigánysággal a tankönyvek lapjain. A kutatás azt állapította meg, hogy a könyvek nem járulnak hozzá az előítéletek lebontásához, és a fenti megállapítás sem állja meg a helyét. Épp azok a tankönyvek maradtak fent a jegyzéken a tankönyvpiac államosítása után, melyek mennyiség és mondanivaló szempontjából is problematikusak. Balázs Anna kritizálta, hogy bár az OFI valóban konzultációra hívta a MONITOR csoportot, azóta semmiféle fejlemény nem történt. Javaslataik a romák tankönyvi reprezentációjához:

Imre Katalin előadása^[6] után a tételmondatokról és a konferencia addigi előadásairól élénk vita bontakozott ki Antal István, a Jezsuita Roma Szakkollégium rektorának moderálásával. Bársony János (több cigányokkal kapcsolatos néprajzi és mesekönyv szerzője) amellett érvelt, hogy egy ilyen munkához nem elegendő egy bizottság, több diszciplína (nyelvészet, történelemtudomány) képviselői egyeztessenek a tankönyvírókkal. Fontos, hogy a közoktatás a roma gyerekek számára is közoktatás legyen, amelynek keretei között saját magukról is tanulhatnak. Menyhért Ildikó roma származású pedagógus, népismereti tankönyv szerzője rámutatott, hogy a roma gyerekek többsége saját cigányságát stigmaként éli meg. A tételmondatok kapcsán kételyeit fogalmazta meg: ezek diktátumok, s mint ilyenek, nem lesznek hatásosak, hiszen a tanárok pontosan tudják, hogyan ne vegyenek tudomást valamiről, amiről nem akarnak. Inkább a pedagógusok szemlélete a lényeg: ő maga tanítási gyakorlatában például minden átadott ismeretanyaghoz hozzáteszi, ez a cigányok tudása is. A cigányság reprezentációja kapcsán felvetette, hogy egyfelől nem lenne jó újabb tananyaggal terhelni a gyerekeket, másfelől megfontolandó, hogyan hozzuk be a romákról szóló ismereteket a tankönyvekbe: a cigány mesék egy része például felnőtteknek íródott, nincs mindig jó nevelő hatással a gyerekekre. Binder Mátyás történelemtanár, kulturális antropológus, a piliscsabai tanoda szakmai vezetője a Nat-ot és a kerettanterveket összevetve rámutatott, utóbbiban sokkal nagyobb hiányosságok vannak, a felső tagozatos történelemoktatásban a romák csak a rendszerváltás után jelennek meg. A munkafüzetekben pedig nincsen a tankönyv romákkal kapcsolatos anyagához feladat; hiányoznak belőlük a legújabb – már rendelkezésre álló – szaktudományos eredmények.

Demarcsek Zsuzsa, a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet (MaMosz) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az alapfokú művészeti iskolák nem szerepelnek egyik tervezetben sem (tankönyvük sincs), holott sok feladata és lehetősége van a művészetoktatásnak a romák reprezentációjában. Székely János katolikus püspök elmondta, rengeteg előítélet tévképzeteken alapszik, ha elkezdjük megismerni a cigányságot, megtanuljuk szeretni és értékelni is. Fontos lenne, hogy az iskolákban (ünnepségeken), köztereken is megjelenjen a cigányság, hogy a cigány testvérek otthon érezhessék magukat. Elmondta, hogy a magyar katolikus egyháznak igen jelentős cigánypasztorációs tevékenysége van, mintegy száz településen tart fenn családi napközit vagy tanodát, csaknem 20.000 gyerekkel van rendszeres kapcsolatuk. Felajánlotta együttműködését az induló munkához, s tételmondatait átadta a bizottságnak:

Varga Dénes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elhívta a figyelmet arra, hogy az országos cigány önkormányzat mellett 19 megyei testület működik, érdemes volna javaslatokat kérni tőlük, mivel a cigányok mindennapi életét ők ismerik, ők tudják, mi lenne számukra jó – mégsem kaptak külön meghívást a konferenciára, magától jelentkezett. Szívesen állnak azonban rendelkezésre. Hozzátette, hogy a gyülekezetek és a hit sokat tehetnek a felzárkózásért. Egy debreceni táborról mesélt el egy történetet: 90 gyereket vitt, köztük ötöt, akiket az iskolaigazgató (akitől ki kellett kérni őket) nem javasolt táboroztatásra, mondván, azok nagyon rosszak. Semmi gond sem volt velük: aki az iskolának a legrosszabb, más környezetben lehet a legjobb?

Daróczi Ágnes hangsúlyozta, ez a munka egy folyamat, melynek során megpróbálják megalkotni a roma narratívát, mely úgy beszél a romákról, ahogyan az számukra elfogadható és a többséget sem sérti, s a magyar társadalom- és kultúrtörténet mozaikjában a cigányság részét a helyére illeszti. Időre van szükség ahhoz, hogy ez a narratíva megszülessen. A tudományos műhelyeknek és a cigány közösségeknek is egyezségre kell jutniuk, mi a számukra elfogadható roma énkép. Orsós János Waldorf-pedagógus, a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola tanára rámutatott, a cigányság reprezentációja a tankönyvekben önmagában nagyon kevés: legyen belőle számon kérhető tudás, érettségi tétel, vagy épp a kompetenciamérések feladatai között szerepeljen. Erről a problémáról már 2009-ben írt a Népszabadságba a Cartographia történelmi atlasza kapcsán, mely érettségin használható segédlet, ám a cigányság teljes egészében kimaradt belőle. (Kaposi József megjegyezte, a XX. századdal kapcsolatos érettségi követelményekben szerepel a cigányság, s az elmúlt évek történelem érettségi feladatai között többször is volt rájuk vonatkozó kérdés.) Orsós János hozzátette, van néhány, roma gyerekekkel sikeres munkát végző pedagógus az országban, őket mindenképpen keressék meg a most kezdődő munka során, faggassák őket gyakorlati tudásukról. Varga Aranka, a PTE Romológia és Nevelésszociológia Tanszékének adjunktusa figyelmeztetett, fontos végiggondolni, hogyan fognak a tanárok viszonyulni ahhoz, ha a tankönyvekbe bekerülnek a romákkal kapcsolatos ismeretek, őket mennyi idő felkészíteni erre. A bizottság a kontextust, az attitűdformálást is gondolja hozzá a tételsorhoz.

Heltai János, a KRE-BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszékének adjunktusa a cigány/roma gyerekek nyelvi szocializációjáról szólva elmondta, az többnyelvű környezetben zajlik, oralitáshoz kötődik és nem sztenderd beszédmódok használatával történik. Arra tett javaslatot, az iskola ne várja el a nyelvcserét, a tankönyvek pedig közelítsenek másként a többnyelvűséghez, a leíró nyelvészetet minden szintjén lépjenek be a nem sztenderd beszédmódok szempontjai. Módszertanukban jó lenne, ha több képzőművészeti, hangzó anyagot, improvizációra épülő feladatot tartalmaznának, mind a magyar, mind az idegen nyelvi tankönyvek. Fenyődi Andrea erkölcstan tankönyvek és kerettanterv írójaként elmondta, ehhez a témához a tanároknak, tankönyvíróknak is nagy szükségük lenne a magyarországi helyzetet tükröző segédanyagokra, jó minőségű képekre, egy 10-15 oldalas háttéranyagra a cigányságról. Figyelni kell arra, hogy ugyanaz a tankönyv, és ugyanaz a feladat (például a roma kisgyerek kiközösítéséről szóló) kerül többségi és kisebbségi gyerekek elé is, a benne lévő anyagnak tehát ugyanúgy tudnia kell szólni a legjobb helyzetű többségi gyerekekhez, mint a leghátrányosabb helyzetű roma tanulókhoz. Fontos meghatározó az is, hogy iskolánként milyen a viszony roma és nem roma gyerekek között, hiszen az erkölcstan nem a tankönyvekből indul ki, hanem abból, ami a gyermek saját tapasztalata: ez lehet a tankönyv által akármilyen pozitívra festett képpel szemben negatív. Alexandrov Andrea magyartanár hozzátette, egy narratíva kialakítása évtizedekbe kerül, képanyagokra és személyes történetekre azonban most van szükség. Konkrét feladatterveket kért, melyek bekerülhetnének az erkölcstan könyvekbe.

Mohácsi Vilmosné bibliaoktató a Romák Felzárkóztatásáért Egyesülettől szülői szempontból kapcsolódott be a vitába: a mindennapi gyakorlat azt mutatja, a tankönyv nem is annyira fontos, mint a tanár tapasztalata és szemlélete. A pedagógusképzésben is lenne helye a romákról szóló ismereteknek, de a már pályán lévő, kialakult tematika szerint haladó pedagógusok szemléletformálása is fontos. Balázs Anna rámutatott, jelenleg is vannak használható tankönyvek, nem kell sietni az új tankönyvek írásával. A romák reprezentációjával kapcsolatosan jó nemzetközi példákra kellene támaszkodnia az OFI-nak. Továbbra sem egyértelmű számára, tette hozzá, van-e az Intézetnek kisebbségi reprezentációkkal foglalkozó csoportja vagy sem. Trencsényi Borbála magyartanár és tankönyvszerző arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani első osztályosok nagy arányban roma származásúak: vajon mennyire érzik ők otthon magukat az iskolában? Ezt támogathatná, ha önmagukat látnák viszont a tankönyvekben. Mint mondta, az új tankönyveknek se jó a szemlélete, nagy hibák vannak bennük. Első körben, tűzoltásként az is jó lenne, ha az OFI-s tankönyvfejlesztők elolvashatnának egy, a cigányságot korrekt és érdekes módon bemutató könyvet – erre Székely János atya népismereti munkáját ajánlja. Ezt követhetik a tudományos viták, s ezzel párhuzamosan nagy szükség lenne a tanárképzés és továbbképzések átalakítására is.

Egy konkrét történelmi ügy, az egyik tankönyvben is szereplő zsigmondi oklevél kapcsán Daróczi Ágnes felhozta, hogy ha a magyarok rablóhadjáratait a tankönyvek taníthatják kalandozásokként, akkor a tankönyv ne vitassa Zsigmond király 1422-es, cigányoknak (László vajda és népe) kiállított menlevelének hitelességét. A roma narratíva az, hogy a cigányok fontos szaktudásaik miatt kaptak kiváltságokat az uralkodótól – ennek a szabad értelmezésnek a lehetőségét kérik. Landauer Attila nyelvész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársa úgy érvelt, a középkor és a latin nyelv jó ismeretével egyértelműen kijelenthető, hogy a szóban forgó menlevél nem készülhetett a zsigmondi kancellárián. Ugyanígy vitatta a Daróczi tételmondataiban szereplő okfejtést, miszerint az arab/török jövevényszavak hiánya a romaniban bizonyítéka lenne az iszlám hadak előli menekülésnek. Az 1931-es székesfehérvári példa kapcsán rámutatott, hogy 1926 és 1931 között több, mint ezer iskolát alapítottak Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a történelem fő funkciója nem az, hogy egy adott csoport tagjai büszkék lehessenek rá.

Ezt követően Kaposi József bemutatta a romák tankönyvi reprezentációját felülvizsgálni hivatott bizottság tagjait. Az emberi erőforrások minisztere által összehívott csoport elnöke Orsós Anna (PTE), tagjai Czeglédi Mihály (Tiszapüspöki Általános Iskola), Daróczi Ágnes (Romano Instituto Alapítvány), Dobszay Ambrus (OFI) és Takács Géza (OFI). Alakuló ülésükre 2015. április 23-án került sor, feladatuk a tartalmi szabályozók, érettségi követelmények, kerettantervek áttekintése, majd tételes javaslattétel a tankönyvi változtatásokra. A bizottság munkájának eredménye minden bizonnyal nem a mindenki számára legkívánatosabb, ámde mindenki számára elfogadható lesz – tette hozzá az OFI főigazgatója.

Menyhért Ildikó javasolta, a népismeret legyen osztályozható tantárgy, tisztázzák, van-e rá külön tantárgyként szükség, s ha igen, milyen óraszámban. Bársony János a diszciplináris albizottságok felállításáért emelt szót. Takács Géza mint a bizottság tagja emlékeztetett, hogy csak az érintett közösség felhatalmazásával tehetnek bármit is, egyben felajánlotta az ÚPSZ hasábjait a vita folytatására. Dobszay Ambrus hozzátette, a bizottság legitimációját a minisztertől kapja, ugyanakkor fontos lenne, hogy a bizottság felhatalmazását a közélet roma szereplői is megerősítsék (akik közül azonban nincs mindenki jelen), kapcsolódjanak be a bizottsági munkába. Kaposi József végül arra kérte a résztvevőket, ha van személyi elképzelésük a bizottsági, albizottsági tagságra, tegyék meg javaslataikat. Nagy Pál, Purcsi Barna, Dupcsik Csaba, Miklós László, D. Magyar Imre, Junghaus Tímea, Kalla Éva, Imre Katalin, Bársony János, Balázs Anna, Derdák Tibor, L. Ritók Nóra, Rostás-Farkas György, Szabóné Kármán Judit és Bari József neve hangzott el, illetve együttműködő partnernek javasolták a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületét, a Történelemtanárok Egyletét, valamint a Magyartanárok Egyesületét. Ezt követően Szuhay Péter mutatta be A Roma Kultúra Virtuális Háza c. DVD-jét.

A konferencia záró előadását Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár tartotta. Elmondása szerint jó volt látni, hogy elindult az együttgondolkodás magyar emberek között azon, hogy ennek a nemzetnek hogyan lehetne jobb. A konferencia kulcsszavai közül a partnerséget, közösséget, tudást, türelmet és felelősséget emelte ki. Emlékeztetett, nem várhatjuk a diákoktól, hogy békésen üljenek egymás mellett, és közös megegyezésre jussanak, ha mi magunk sem vagyunk képesek erre – példát kell mutatnunk a konferencián is, és a tankönyvtanácsban is, hogy közös megegyezésre tudunk jutni. Felvetette, hogy akár kétlépcsős folyamatként is felépülhetne a bizottsági munka, egy gyors átnézést követhetne egy alaposabb elemzés. A célban biztosan mindenki meg tud egyezni: hiteles, valóságos tudást nyújtó tankönyveket szeretnénk. Fontos, hogy ne csak cigányokról szóló ismereteket adjunk át, hanem tegyük kíváncsivá a tanulókat ennek a kultúrának a megismerésére, s tudjuk átadni azt a szemléletet, hogy a cigányok a honfitársaink – használjuk ezt a kifejezést. Langerné Victor Katalin egy Karácsony Sándortól vett idézettel zárta beszédét: „A közösségnek is érnie kell, hogy a másik emberre nézve tudjon élni.”^[7]